Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2011-01-29   5,398

Jócsik Lajos:  Érsekújvár (Tátra almanach III. 1937 Pozsony)
A Jócsik centenárium (bövebben lásd itt) alkalmából közöljük Jócsik Lajos Érsekújvárról írt szociológiai értekezését 1937-böl. Az írást olvasva érdekes párhuzam mutatkozik Macsovszky Péter "Itt semmi sincs" c. esszéjével (bövebben lásd itt).

Z príležitosti storočnice od narodenia novozámockého rodáka Lajosa Jócsika (viac sa dočítate tu) publikujeme jeho sociologickú prácu o Nových Zámkoch z r. 1937. Pri jej čítaní sa ponúka zaujímavá paralela s esejou Petra Macsovszkého "Veď tu nič nie je" (viac sa dočítate tu)  

A "TRANZITÓ VÁROS".

Ha valaki mondjuk húsz éve járt utoljára Érsekújvárott, akkor valami nagy meglepetéseket ugyan nem tartogat számára, de némi változást mégis felmutat a délszlovenszkói paraszti metropolis viszontlátása. A város tárgyi való­ságának megváltozását, a házak és uccák keletkezésében és átalakulásában való metamorfózisát, a viszontlátó vi­zuális élményei pontosan megrögzítik, lereagálják. Ha akár Párkány, vagy Komárom, akár Pozsony felől jön a vándor, az első pillanatban észreveszi, hogy a város uccái és házai feljöttek a vasútvonalig egészen. Azelőtt a vá­rostól vagy kilométernyi távolságban indult el a vonat dél és nyugat felé, ma már házak vigyázzák indulását, mint bámész gyerekek. Ha sétáló kedvében van a vándor a tikkadt és alföldiesen tücsökciripes estfelés hangulatban s elindul a város sugárútjain, a "Gúguccán", "Andódiuccán" vagy a szederrel szegett "Nyitrai úton", vagy kilométerrel kell többet gyalogolnia, hogy a búzamezők szabadabb le­vegőjét érje el, mint azelőtt. S a messzefekvő nyitraparti ligetbe, az irtózatos szúnyogtenyészeteket rejtegető s keb­lén melengető "Berekbe" is már csaknem teljesen házak között visz az út. Tévedjen föl aztán a kálvária dombjára a vándor, azon nyomban észreveszi, hogy a várost ma már - mint azelőtt - nem lehet innen végigtekinteni. A kál­vária dombja lesüppedt valósággal, emeletes házak koszo­rúja vette el a kilátás perspektíváját, új emeletes házaké, amelyek mind elérik az egykor legmagasabb épületnek, a gimnáziumnak a magasságát. De ebből a bevezető s indító hangulatból egyenlőre elcg: nézzük meg most már, mi a változást észlelő emóciók   és hangulatok -valóságértéke. Mindenesetre érdekes, hogy az objektívebb vizsgálódás és kutatás nem mutatja a változás oly szédületes méreteit, mint a vándor   érzelmi   és   emocionális meglepődése. 1890-ben például 1163 házat számlált   ez   a   város és 1921-ben 1938-at. Igaz, ma a fejlődés messze túl van ezen a szinten, de ezt biztos statisztikai adatok még nem mu­tatják. Hozzávetőleges számítás alapján körülbelül tizen­hét százalékos növekedést lehet beszámolni az 1921 utáni fejlődésbe. így körülbelül háromszáz ház épülhetett, ti­zenhat év óta. A házak felhúzódnak az országutak során, a külső uccák végeit ragasztják egyre tovább vagy külső "kolóniákban" csomósodnak össze   nagyobb telepekké. Nyújtózik ez a város, a földben és telkekben bővelkedő parasztvárosok növési törvénye szerint: terül és szétfolyik, mint a keletlen kenyértészta. A város területe összesen 7250 hektár.

A sugárutak és külső telkek irányába felvonuló telepedés, a város méreteinek perspektivikus megnyúlása, az új­vári embernek a valóságosnál sokkal nagyobb fejlődés il­lúzióját adta. A lokálpatrióta öntudatosságban úgy öltött testet ez az illúzió, hogy kezdték és aztán szerették az új­váriak Érsekújvárt "Szlovenszkó harmadik városának" tekinteni Pozsony és Kassa után. Az utolsó népszámlálás összesen 22.141 lakost vett fel s ezzel Érsekújvár az észa­ki szlovák városok mögé került a szlovenszkói városfej­lődésben. 1921-ben lakosainak száma összesen 19.023 lé­lek s ez az utolsó népszámlálás növekedését körülbelül 17°/o-ra emeli fel. S ezek az adatok azt is tisztázzák, hogy az utolsó húsz év fejlődésének mi az értéke a paraszt met­ropolis háború előtti növekedésével szemben. Voltak Ér­sekújvárnak már fejlődőbb és lüktetőbb pillanatai, szaka­szai. 1857 és 69 között érte el ez a város a lakosságnöve­kedés legnagyobb tempóját. Tizenkét év alatt 24.42 száza­lékkal nőtt meg a lélekszám, 7622-ről 9483-ra. Aztán még-egyszer túlhaladta a háború előtti fejlődés az utolsó ti­zenhat év tempóját, mégpedig az 1890 és 1900 évek kö­zé eső tízéves szakaszon. A lakosság megnövekedése ebben az időben 18.4 százalék.

A város külső képe, tárgyi és emberi valósága és állománya, abszolút növekedést és kiterjedést mutat. A törté­nelmi összehasonlításban a növési tempó alábbhagyása azonban a fejlődés visszaesését jelenti. Hagyjuk most el a város házakban és lélekszámban megmérhető változásai­nak vizsgálatát. A város tárgyi valóságából lépjünk élet­valóságába. Milyen az élete, hogyan él az újvári ember, milyen magasságokat és mélységeket mutat fel sorsa ezen az alföldi tájon?

Érsekújvár mint a falu méreteit és kereteit meghaladó település, háborús és stratégiai szükségletek alapján jött létre. Azon a várvonalon foglalt helyet erődítményével, amely a Nyugatot védte a török ellen. Ebben a szerepé­ben érte el eddig a város legnagyobb jelentőségét a törté­nelemben. Ez a szerep és jelentőség azonban viszonylagos jellegű teljességgel. Érsekújvár végvári vitézei szalmával fedett viskókban  laktak,   rongyosan   jártak, éheztek, amenyi csak a bőrükbe fért és analfabéták voltak, de en­nek a rongyos, éhes és analfabéta népségnek a védelmére támaszkodott a nyugati kultúra virágzása és fakadása. A város ilyen jelentőségét bizonyítja, hogy alakulása óta kö­rülbelül százezer ember esett el a történelemben falai alatt. Amint a város leesett a hadak istenének tenyeréről, félelmetesen visszafejlődött, faluvá zsugorodott szinte je­lentőségében. Mint az egykor roppant méretű gyíkfélék genusa, amelyek mai kései és visszafejlődött származékait és utódait arasznyi csűszó-mászó férgecskékben figyelhet­jük meg. Brontosaurus és a mezei gyík: a város egykori és későbbi szerepe és jelentősége. A város keletkezésében nem hatott közre gazdasági tényező. Nem feküdt valami nagyforgalmű kereskedelmi útvonal mentén, sem termé­szeti kincsekben gazdag szögletén a világnak, szóval nem rendelkezett olyan feltételekkel, mint a nyugati városi for­mációk nagy része, amelyek a város létrejöttét és feljődé-sét biztosították volna, önellátó primitív mezőgazdaságot üzögetett a népesség a környéken. Mikor 1724-ben az erő­dítményt lebontják, semmi sem emlékeztet a városi jel­legre, falu lesz az erődítmény helyén. 1770-ben 244 telket számlálnak területén s e telkeken is csak 158 ház áll lak­ható és használható állapotban. S az, ami e faluból azóta lett, az az ország iparosodásának és gazdasági fejlődésé­nek köszönhető. Amint fejlődött és iparosodott Magyar­ország, úgy emelkedett fel  esett,  primitív helyzetéből Érsekújvár. Amennyiben az ország ipari, közlekedési és gazdasági fejlődésének vonalai rajta futottak keresztül, úgy találta meg és fejlődhetett Magyarország munkameg­osztásába a faluvá törpült híres vár. S mindjárt meg is mondhatjuk, hogy ezekből az új, modern, gazdasági jellegű várost fejlesztő tendenciákból éppen elég jutott ki a városnak, amelyekhez   boldogan   hozzáköthette fejlődését.
Amint mondjuk, Magyarországot a naturálgazdaságból a pénzforgalmi modern polgári gazdaságra kapatja Széchényi szelleme és a szükség, Érsekújvár ebből az országos folyamatból annyiban veszi ki részét, hogy 1848-ban meg­alapítja első pénzintézetét. 1872-ben létrehozza a másodi­kat, jeléül annak, hogy boldogan rakott fészket a város életében a modern kapitalista fejlődés. S aztán rohamosan szabadul meg feudális gátlásaitól és kötelességeitől. Meg­veszi az esztergomi érsekségtől az italmérési és hídvám-szedési jogot (1885), nyolc évvel később modern kőhidat építtet a Nyitrán 46.500 forint költséggel. 1890-ben Nyitra felől kapcsolódnak hozzá a faluk és községek az Érsekujvár-Surány vasútvonal építésével. 1894-ben a városren­dészet területén már villannyal akarják helyettesíteni a petróleumvilágitást. A tervezett villanyvilágításból gáz­világítás lett igaz, s a nagyvállalkozásű elődök tervét - jegyezzük ide elismerő tisztelettel - csak három évtized­del később valósította meg a lemenő ágak nemzedéke. A gázvilágítás bevezetése után az utak rendezésére gondol a frissen gyarapodó város s a kilecszázas évek elején el­kezdik a flaszterozást és a kövezést. Majd bevonulnak a gyárak a város fejlődésébe s teszik iparivá egykori feudális bontatlanságű életét. 1903-ban megkezdik a Komárom felé vezető vasút építésének előkészítő munkálatait, 1907-ben kezdik az építést és 1910-ben országos ünnepély kereté­ben ünneplik a megnyitást. (Az ünnepség virulens és gya­rapodó boldogságának e sorok írója is riadszemű tanuja és résztvevője volt, mint karonülő csecsemő). A modern fejlődés pozitív formáival negatív oldalai is megjelennek, lévén elválaszthatatlan a fény és árnyék az újvári ember életében is. Tudjuk, hogy a pénzgazdálkodás a közélet kor­rumpálását is megteremtette a kapitalista fejlődés világ­méreteiben. Érdemes idejegyezni egy-két nevet és esetet, illő megemlékezni egy-két dicső férfiúról, - s ezt az utód elismerő hálájával irom le - akik ezeknek az árnyéktényeknek a felidézésével és elkövetésével a város modern fejlődését hibáival teljessé tették. Dély Márton közgyám a dicső, aki e sornak az élén áll, elsikkasztván az árvák pénztárából 12081 kemény forintot az úrnak 1847-ik esz­tendejében. Követte valaki példáját 1905-ben a Népbank­ból 34000 korona elsikkasztásával. S a közmunkával a panama is ismertté válik a város életében, idegzetében és erkölcsében, jeléül annak, hogy mindenestül a polgári tő­kés fejlődés útjára térült a város haladása és emelkedése.

A város gyarapodó és gazdagodó alakulásának és kifor­málódásának hajtó erejét a vasútvonalak megépítése ké­pezte. A vasút átformálta a város egész társadalmi struk­túráját. A nagy, négyirányú tranzitó forgalom lebonyolí­tása körülbelül háromezerfőnyi vasúti személyzetet foglal­koztatott az állomáson. A szakképzett munkaerőket kez­detben nem tudta a vasútnak adni a város, amely csak tegnap szabadult meg feudális kötöttségeiből, az ipari te­vékenység formáit nem ismerte népe, mert csak önellátó naturálgazdálkodásból éldegélt. Mozdonyvezetői és szak­intelligencia állományát Ausztriából Cseh- és Németor­szágból hozta ezért az érsekújvári vasúti állomás. A hazai népnek a foglalkozások alacsonyabb helyei jutottak, kez­detben ők voltak a fűtők, "géletek" (fékezők), portások és ezekből a helyekből szívós munkával dolgozták fel ma­gukat a munkamegosztás magasabb helyei felé. Szívóssá­guk dicsérete, hogy mozdonyvezetőket, sőt forgalmistákat is találunk csakhamar a vasúton az újvári magyar, nép­alji elemekből. A vasút megbontotta a kisiparosság és pa­rasztság zárt életformáját. A cipészeket, csizmadiákat, asztalosokat, kovácsokat és lakatosokat, de még a föld­műveseket is személyzeti állományba szívta fel a vasút. Az elhelyezkedés legbiztosabb, mert az öregség napjaira nyugdíjjal biztosított formája, kezdett a vasútivá levés lenni s a tehetősebb gazdalányok nem akartak csak - újvári argotval szólva - "vasútyihoz" férjhez menni. Em­beri és kissé urizáló hajlamaikat csak a vasutas oldalán tudhatták kielégíteni. S a régibb és idősebb kereskedők közül ki nem emlékszik az elsejékre és tizenötödikékre, ha már a vasút várost fejlesztő hatásairól beszélünk? A há­romezer fixfizetésű fogyasztó, biztos alapot nyújtott a ke­reskedői vállalkozáshoz és tervek végrehajtásához, a va­sút pedig garanciát a kinlevőségek behajtására, a keres­kedői sárga veszedelem és lidérces rém elhárítására.

Megnőtt az élet és folyton tágította kereteit. A város­nak, mint közületnek a funkciója mélyül és komplikáltab­bá válik. Az egykori idők egyszerű frekvenciája összetet­tebbé lesz, mondhatnók hivatali nyelven. Természetes kö­vetkezménye ennek, hogy a pótadó forrásait veszik igény­be és pedig egyre szélesebb mértékben. 1888-ban a város­nak még több a bevétele, mint a kiadása. 1896-ban már 26.632 forint hiányt mutat a költségvetés s a pótadók elérik az egyenes adók 29%-át. 1901-ben a pótadók elérik már a 35 százalékot, 1905-ben a 36 százalékot, 1915-ben a községi pótadó már 74%. "És így megy a fejlődés to­vább", mondhatnók örömmel és félelemmel vegyes nosz­talgiával gondolva az újvári ember erőfeszítéseire, áldozataira és eredményeire, amint a modern élet felkavarja a feudális előidők falusi nyugalmát s belesodorja az embert az ország lüktető gyarapodásába a Nyitra partján.

Az államfordulat bekövetkezésével fenekestül megvál­tozott az élet. Miben állt ez a változás? Maradhatnánk a bibliai hasonlatnál mondván, hogy aki fönt volt, az most a mélybe került. De fönt volt-e az élet csúcsain az újvári ember? S ha fönt volt, kinek a hátán és hulláján került oda egyáltalán? Nem, az újvári ember nem élt az élet és a jólét gondtalan magasságaiban, dolgozott és a verej­téke árán élt, ahogy lehetett. Ezért van tragikum bukásá­ban, amely őt az államfordulattal érte. A vasutasoknál kopogtatott be először a tragédia s az ő révükön terjedt tovább a város többi rétegeire. Igaz, a vasutasok sztrájk­ba léptek, hívták őket helyeikre, de sokszor őszinte érzé­sükből, sokszor beleheccelt rátartiságból, máskor meg fé­lelemből nem mentek. S amikor elfogytak a megtakarí­tott készletek, amikor a gyomor már kitanította volna az agyat, akkorra már nem kellettek. Csak nagyon kevesen, többnyire a megbízhatóbb szlovák elem került vissza régi helyére. A magyar vasutasok közül roppant tömegek expatriáltak. Egész uccák ürültek ki, a Sugár, Szent Anna és a körülöttük fekvő kisebb uccákban, nem volt tán ház, amelvből ne költözött volna el egy-egy család. Mentek a kiutasítottak. Nem lehet szomorúság nélkül gondolni a va­gonok hosszú sorára, amely elvitte őket. Ez a roppant színjáték nem volt az újvári ember életére méretezve. S ebben van éppen a tragédia lényege. A sors nagyobb erői szakadtak be egyszerre életükbe, mint ami illő lett volna hozzájuk. Dolgoztak és gyermekeket hoztak a világra, örömük a családi ház, volt, jobb ruha és mérsékelt isko­láztatás a gyermekeknek, s egyszerre nagy kor és világerők felemelik és szétszórják őket a semmibe. S mentek a kiutasítottak - a semmibe. A semmiben azonban nem lehet megélni. Azok, akiket valaha a mesterségből szívott be személyzeti állományába a vasút, azok újra visszahúzódtak a mesterségbe. "Én csak előveszem a kaptafát, de mit csinálsz majd te?" - kérdezte apámtól az egyik vonatvezető ismerőse. S ki a kaptafát vette elő, ki a régi rozsdamarta ácsbaltáját, a lakatosszerszámokat   s lehetőleg mindenki elővett valamit, amit lehetett. Vissza ömlöttek a kisiparosságba s szörnyen kiélezték a kisiparosság amúgyis érezhető válságát. De a kevésszámú gyárba is behúzódtak, ki mint gépész, ki mint ipari munkás és a munkásság megélhetési válságait mélyítették el és nyújtották meg ennek folytán. Fogyasztásuk csökkenését csakhamar észrevette a kereskedelem is és a parasztság. S egyáltalán ki nem vesztett a vasutasok tragédiáján? Valaki ellenvethetné, hogy a kereskedelem és parasztság szempontjából
új fogyasztók jöttek a régiek helyére. Nos, ha fel tudna emelkedni az emberi értelem a szemlélet olyan magasságaiba, ahol teljesen közömbös lenne a szájak nemzetiségi minősége, mert magyarul és szlovákul fogyasztani csak fogyasztást jelent, akkor az ellenvetés tán helyénvaló lenne. De jöhettek-e az elbocsátottak helyére új fogyasztók olyan mennyiségben, hogy az a kereskedelemnek és parasztságnak mindegy lehetne? Ne felejtsük el: Érsekújvár tranzitó forgalma által virult, nőtt és létezett. A békében 246 vonat ment át naponta átlagosan az állomáson s a for­galom még 1928-ban is csak 1/6 volt a háború előttinek 40 naponkinti vonat mértékében. A háború előtt a forgalom Budapestre, az ország legurbánusabb központjába torkol­lott és onnan áramlott széjjel. Érsekújvár gazdasági és történelmi szerencséje s emelkedésének oka az volt, hogy egy ilyen forgalmi artérián és vénán feküdt. A köztársa­ságban a gazdasági forgalmasság vénái és artériái más­képpen alakultak. Mégpedig kelet-nyugat irányban, az or­szág földrajzi fekvése szerint. S amint e földrajzi fekvés­nek megfelelően kiépítették a kelet-nyugati tranzverzális vasutat, úgy ugrottak Érsekújvár elé a fejlődésben azok a szlovák városok, amelyeket e vasútvonal érintet. Rózsa­hegy, Zsolna, Nagyszombat stb. "így most le kell mon­dani Újvárnak Szlovenszkó harmadik városa nagyot hang­zó de semmitmondó címéről" - írta a helyi lap, amikor az utolsó népszámlálás adatai alapján a város fejlődésé­nek meglassúbodása, relatív visszaesése kiderült. Ez a cím valóban nagyot hangzik, mint a címek általában. De ne­hezen lehetne állítani, hogy elvesztése Érsekújvár fejlődő­sében semmitmondó tény lenne csupán. Országos erők hatottak - amint láttuk - közre abban, hogy a város ezt a titulust, illetőleg a harmadik várossá való felemel-kedés lehetőségeit elvesztette a forgalmi vénák és arté­riák megváltozásával. S különben is országos erők játéka ritkán szokott semmitmondó tényeket eredményezni.

A "PARASZT METROPOLIS".

Mikor Nyugat legnagyobb urbanitásában, Parisban való egyéves tartózkodásom után hazajöttem s amikor megálltam a hetivásár forgatagában az érsekújvári piac szélén, hirtelen az volt az érzésem, hogy valahová Nizní-Novgorodba kerültem. Tegnapi nyugati urbánus élményeimmel annyira ellenkezett a libagágogás, malacnyikatás, a lőcsökre akasztott fentőhagymák, a martosi és naszvadi halas-asszonyok halszaga, pontytermete és népviselete, a fekete báránysüveges, ködmönös és csizmás   parasztok serege, hogy a tegnapi élményeimmel szembeni roppant külömbség a nyugattól való földrajzi távolság megnyúlásával fejeződött ki bennem: Nizní-Novgorod, ez volt benyomásaim összege. Később jöttem rá, hogy e benyomásoknak megvan a mély valóságértéke. Nemrégen kezembe került Európának és Ázsiának egy úgynevezett búzatérképe, ahol pontozások jelzik azokat a helyeket, ahol főleg búzatermeléssél, szélesebben: mezőgazdasági   termeléssel foglalkozik a paraszti lakosság. A pontok főleg két helyen teljesen fekete folttá sűrűsödnek össze. Az egyik ilyen sűrűsödés Középeurópában van és csaknem teljesen elfedi azt a területet, amelyen a magvarság él. Boldogan és lokálpatrióta nosztalgiával fedeztem fel, hogy Érsekújvár is a középeurópai feketeségen, a középeurópai búzamezőn foglal helyet. A másik ilyen fekete sűrűsödés a Fekete tenger északi partvidékén található, a Krím és az Ural tó tájékán s felhúzódik az Ural alatt Szibéria felé. E grafikai ábrázolás szociológiai jelentése annyi, hogy a búzatermelés különösképpen a magyar és orosz síkságok parasztjait foglalja kultúr és sorsközösségbe. A búza és kenyér sorsközösségébe és életformájába. Az újvári paraszt része e sorsközösségnek. Kell-e a lokálpatrióta számára szélesebb perspektívajú öntudatbéli kitárulkozás?
Valóban, a parasztság adja meg a város jellegzetességét, illetőleg végsőfokon a földrajzpolitikai determináltság. Területe sík, mezőgazdálkodásnál és téglavetésnél másra nem alkalmazható. Mivel a környék, sőt egész Délszlovenszkó, a tán egész Szlovenszkó legnagyobb parasztvárosa Érsekújvár, a "paraszt metropolis" címét érdemelte ki ennek folytán. Mi is megtiszteljük ezzel a címmel, kárpótlásul, minekutána "Szlovenszkó harmadik városának" címét elvesztette.
Á városban összesen 1100 gazda, földbirtokos él. A földbirtokelosztás a következő képet tárja elénk.
0-5 holdat birtokló földműves volt 724, birtokolt összesen 1000 holdat.
5-10 holdat birtokló földműves volt 92, birtokolt összesen 600 holdat.
10-35 holdat birtokló földműves volt 245, birtokolt összesen 4200 holdat.
35-88 holdat birtokló földműves volt 28, birtokolt összesen 1700 holdat.
88 fölötti holdat birtokló földműves volt 11, birtokolt összesen 2000 holdat.
Összesen 1100 földműves birtokolt 9500 holdat. Ebből a statisztikai közlésből először is az tűnik ki, hogy az aranyparaszti réteg, novgorodi vonatkozásban: a kulákság, nagyon vékony rétegét képezi az újvári parasztságnak. Mégpedig olyan vékony rétegét, hogy alig lehet azt rétegnek nevezni szociológiai értelemben. Ilyen nagy parasztok ma már csak az újvári ember emlékezetében élnek. Ma is vannak gazdag parasztok, de olyanok, akik bírtak egész határrészeket, akik kápolnákat emeltettek az Isten tiszteletére, akiknél "se szeri se száma nem volt a gulyának", ezek a parasztok ma csak törpebirtoka unokákban, egykori nagy nevek elszerényült és elszegényült birtokosaiban folytatódnak. Az újvári parasztság zöméi az egész kis üzemkategóriák népsége teszi. A 0-10 holdig terjedő birtokosok száma összesen 816, akik 1600 holdat bírnak összesen. Ők teszik a gazdák több mint 74 százalékát. A földnek azonban csak 16 százaléka van kezükön a átlagosan alig 2 hold jut egyre-egyre. A tíz holdtól feljebb terjedő birtokosok száma 284, a termelők 25.8%-át alkotják. Kezükön van viszont a főld 94 százaléka. Kis és középbirtokú parasztság lakja Érsekújvárt, mondhatjuk végeredményül tehát.

Az átlagos birtoknagyság 1925-ben 7.1 katasztrális hold. Ismerve az 1889 év átlagos birtoknagyságát, amikoris 12.8 katasztális hold jutott átlag egy termelőre, megállapítjuk, hogy a föld a folytonos elaprózódás folyamatát mutatja az újvári ember talpa alatt. Hogy elfogyóban van a föld a szaporodás és az örökösödés következménye folytán. Viszont a mezőgazdaságból élők száma folytonosan nő. 1880-ban a mezőgazdasági keresők és eltartottak száma 992, 1910-ben már 2759 s napjainkban ez a szám ötezer fölé tehető. A közvetlenül földreutalt népesség növekedik állandó földmennyiség mellett. Érdekes jelenségeknek lesz ez a tény szülője a paraszt metropolis életében.
A fejlődő parasztmetropolis átveszi a feudális kor naturálgazdálkodását s amint kapitalizálódik a város termelő-technikai tevékenysége, úgy emeli a fejlettebb árugazdálkodás felé a mezőgazdasági termelést is. S itt is érvényesül az a tendencia,   hogy   igyekszik   levetni magáról az élet utófeudális kötöttségeit. 1893-ban kapitalista vállalkozók veszik meg a hercegprímás műmalmát, s kapcsolják be a tőke termékeny és fejlesztő áramkörét a mezőgazdasági üzemi vállalkozásba. A gazdák termelő tevékenységét a szemtermelés és állattenyésztés tölti ki. Állatvásárai országos és nemzetközi hírűek, óriási felhajtások történnek, mozgékony kupecek, lókereskedők messzi országokba szállítanak lovakat és marhát; mondhatni: szükséges összekötők a Németországba irányuló állatkereskedelemben. A város növekedése biztos fogyasztást teremt a parasztság számára. Az élet lüktetőbb tempója modernebb termelőformák felé szorítja a parasztságot. Országos gépkiállításokat rendeznek a megyei gazdasági szervek a megyei parasztközpontban: Érsekújvárt. 1906-ban már géplerakat létesül a városban s a parasztság valóban gépesíti a gazdálkodást. Az iparosodás később arra ösztökéli a parasztságot, hogy minőségi átszervezéseket hajtson végre a konvencionális szemtermelésben. 1905-ben lentermeléssel kísérleteznek a város határában. Meglepő eredményekre vezet ez a kísérletezés s ennek következményekép egy év múlva hozzáfognak a lengyár építéséhez. Dohánybeváltó is létesül a városban s 1900-ban már 83 termelő 728 holdon termel dohányt. Csakhamar azonban a környékbeli nagybirtokok kezdik nagyobb mértékben a len és dohánytermelést s a mezőgazdasági üzemeknek a mezőgazdaságot fejlesztő hatásait teljességgel lekötik és kisajátítják. Jólesik megállapítani, hogy Újvár parasztságában volt érzek és érdeklődés a mezőgazdasági termelés fejlesztése iránt. 1903-ban a téli hónapokban gazdasági előadásokat rendeznek a városban s ezeket a gazdák tömegesen látogatják. S a termelés átszervezésére is van bennük hajlam és bátorság, de a praktikus kivitelben gátolja őket a tőkehiány. 1890-ben már szőlőtermelésről tárgyalnak, amelyre kiválóan alkalmas egy-két homokosabb határrész. De a felvetett gondolatot tokével rendelkező nemparaszt elemek valósítják meg, ügyvédek, orvosok, tanítók és egy-két tanár. 1895-ben 27 hold szőlőt dugványoznak ezek a nem paraszt, latainer elemek saját használatukra s arra, hogy vasárnapi nyugalmukat és nyugdíjas örömeiket méltón élvezhessék, szundikálván a méhesben és pipázgatván, és újvári homoki bort, saját termésűt, szopogatván a diófa alatt. E szőlőkerteket nem az árutermelés tempója hívta életre, nem volt mezőgazdasági üzemjellegük s nem is igen vonzották példájukkal - mert nem is mutattak példát - sokáig a parasztságot. A nagysurányi cukorgyár felépítésével cukorrépa termeléssel is kezdenek foglalkozni az újvári gazdák. A cukorgyár nemcsak piacbővítést jelent az újvári parasztságnak, de már akkor mutatkozó levonásaival állandó izgalomban tartja szinte az egész megye parasztságát s az érdekvédelmi szervezkedésre neveli és teszi fogékonnyá. 1913-ban nagy panaszok hangzanak el a gyár jogtalan levonásai miatt s ennek hatása alatt hozzák létre Érsekújvárt a nyitramegyei répatermelők szövetségét.
A háború után nagy korerők törnek a parasztság életébe és érdekes változásokat hoznak létre. Tudni kell, hogy a parasztság elsorvadásának, tönkremenésének egyik legbiztosabb módja, hogyha extenzív szemtermelésre rendezi be a kisüzemi gazdaságot. A paraszti kisüzem  ráfizet a szemtermelésre. A föld állati erővel való megdolgozása kétszer annyi időt, munkaerőt, tőkét nyel el, mint géppel s a piacon a nagybirtok olcsóbb termelése határozza meg a gabona árát. Életkérdése és létproblémája a kisbirtoknak, hogy a szemtermelést csökkentse s áttérjen az intenzív termelésre. Érsekújvár tipikusan kisbirtokos aglomeráció, tehát a paraszt metropolis egész mezőgazdasági népessége számára korparancs a termelőformák megváltoztatása, átszervezése. Az önellátó naturálgazdálkodás ideién tíz-tizenkét hold is biztosította egy parasztcsalád életét, szemtermelő üzemi forma mellett. Ma harmincholdas szemtermelő gazdák is nyomorognak, de hűszholdasok is kitűnően megélnek - intenzív mezőgazdasági termeléssel. A háborúutáni első években nem merült fel ilyen élességgel ez a kérdés. A nagybirtokok működését megakasztotta vagy megbénította a földosztás, nem küldtek piacra annyi gabonát, amennyit termelhettek volna. A kisbirtokra még szemtermelés mellett is konjunkturális napok virradtak ebben az időben. Megváltozik azonban a helyzet, amint a maradékbirtokok, és nagybirtokok, kiheverve a földlefoglalás és földelosztás okozta üzemzavarokat, egyre intenzívebben kapcsolódnak be a mezőgazdasági versenybe. S néhány évvel ezelőtt már az volt a helyzet, hogy a kis üzem a kialakult gabonaárak mellett alig jövedelmezett és sok esetben ráfizetett a termelésre.
Nyilvánvaló, hogy a kisbirtokos paraszt-metropolis súlyos tragédiája lenne, ha fel nem ismerné ezt a helyzetet és ezeket az összefüggéseket, örömmel kell azonban megállapítanánk, hogy az újvári gazda érti az idő szavát s igyekszik befogni a haladást szekerébe. S az idő szavát annál is könnyebben érti ma meg, mert jó példák és ösztönzések sietnek segítségére. A gyümölcstermelés irányában igyekszik átszervezni és intenzívebbé tenni kisüzemi termelését az újvári parasztság. A húszas évek közepére nyúlik vissza ez a folyamat s ma már ideológiával is rendelkezik szinte. Kezdetnek tán az tekinthető, amikor a "Délszlovenszkói Gazdasági Egyesület" gyümölcskiállítást rendezett, melynek kapcsán megállapítást és tudományos bizonyítást nyert, hogy Érsekújvár és vidéke Csehszlovákia "Krímje" lehetne. Ma, fejlődő   gyümölcsészete okán szeretik csehszlovákiai Kecskemétnek nevezni Érsekújvárt. A praktikus végrehajtás és kivitel első lépéseit ezúttal is latájner elemek tették meg   éppen   úgy mint 1895-ben. Történt pedig ez a következőképpen. Az angyalai volt primási nagybirtok Újvár felé eső része homokos terület, amelyet parasztoknak adtak bérbe. A homokon a szem gyengén tengődött, sokszor kiégett, s ennek okán nagyon nehezen talált bérlőket a nagybirtok, annak ellenére, hogy az évi árenda 25-30 kiló búza volt csupán. Még úgy is megesett, hogy egy bérlet egy esztendőben háromszor-négyszer cserélt gazdát. Így határozták el, hogy ezt a határrészt eladják. A szemfüles újvári ügyvédek, mérnökök stb. vették elsőnek a dolog hírét, a terület nagy részét potom áron megvásárolták, 600-700 koronáért holdját. Kitűnően terem ezen a földön a dinnye, ugorka, barack és a szőlő. S ahol néhány éve szemmel tengődött a naszvadi és angyalai paraszt, ott most gyümölcsösök villákkal ékített kertek hosszú sora díszeleg. A példának roppant hatása volt: mindenki gyümölcsöst létesített, akinek volt erre megfelelő tőkéje. A parasztságnak volt a legkevesebb, tehát ő követhette az ezúttal üzemi igénnyel kezdett gyümölcstermelést a legkisebb mértékben. 600-700 koronája még neki is lett volna egy-két hold földre, de itt a mozgékonyabb és szemfüles elemek előzték meg. Ökölbeszorított kézzel jár a naszvadi Tiborc a dróttal és szeggel szegett kertek alján.

Ma körülbelül 600 hold kiültetett gyümölcsöskert van Érsekújvárt. Különösen a barackot termesztik kitűnő eredménnyel. S már a barackpálinka főzését forgatják fejükben vállalkozóbb szellemű elemek. A városi tulajdonra éppen most telepítenek egy több mint 100 holdas gyümölcsöst. Fejlődik a zöldségtermelés is. Mozgékony újvári kertészek eltanulták a bolgár rendszerű kertészkedést s a zöldségtermelést megháromszorozták. Gazdák a dinnye, paprika és fokhagyma termelésére adják magukat a szem helyett egyre nagyobb mértékben. Tavaly, tavalyelőtt, heves és fehérmegyei ideszegődött dinnyések tanyái, kunyhói szórták be a határt. Az idén (1937-ben) egyre kevesebb a hevesi és fehérmegyei feles dinnyés és egyre több az önálló vállalkozás. A gyümölcsöt összeállva szállítják Pozsonyba és a csehországi városokba. Az újvári epertermelők például tábornoki öntudattal vetekszenek a nagyvárosi piacokon a csehországi eprészekkel. Újvárban ugyanis 10 nappal hamarább érik be az eper, mint például Litoměřice tájékán. Az újvári termelő tudja ezt és él ezzel az előnyével. Siet fel árujával a piacokra, hogy biztosítsa az "ujdonsági" magas árakat magának. S hogy teljes legyen a változás képe, meg kell említenünk, hogy már három paprikamalom őrli az itt termesztett paprikát. A baracktermelésben Kecskemétet, a paprikatermelésben Szegedet, a zöldségtermelésben Znojmot látja maga előtt s akarja behozni Érsekújvár. A délszlovenszkói paraszt metropolis jogos megalomániája ez, mert jobb lét és Széchényies bátorlét és boldogélet fakadhat ennek nyomán.

Lehetőségünk szerint számbavéve a paraszti megmaradás pozitív tényeit a paraszt metropolis életében, újra az európai búzatérkép fekete foltján akad meg a tekintetem. Azon a fekete folton amely betakarja Érsekújvárt is és ami annyit jelent, hogy búza, illetőleg szemtermeléssel foglalkozik a lakosság főleg ezen a tájon. Kifejtettem, vallom és ismétlem, hogy a mai közgazdasági összefüggések mellett a kisparaszti üzem lassú elsorvadásnak nézne elébe, ha a szemtermelésnél maradna meg. Hirtelen félelem és gonosz gondolat villan bennem: a búzatérkép fekete foltja a kisbirtokú újvári parasztság halálát, gyászos sorvadását is jelentheti ebben az esetben. Kétségbeesve és idegesen nyúl agyam szalmaszál után s abban az adatban kapaszkodik meg, miszerint létesítettek már a város határában hatszáz hold kertet.
S máris korrigálni szeretném a búzatérképet. A fekete folt helyére szeretnék becsöppenteni baracksárga aranyat paraszti örömnek, zöldségszinű zöldet jó reménységnek és paprikavöröset szegény és kisparaszti feltörekvő erőnek! Hirtelen felszökik a kedvem s ha Horatius lennék vagy legalábbis Piry Cirjék újvári ferences atya (béke porira!) klasszikus ódaíró hajlamából lenne bennem egy kicsiny adaggal, akkor most bukolikus ódával zárnám be ezt a pár sort a baracksárga aranyról, a zöldségszín zöldről és a paprikás vörösről, a paraszti metropolis új színeiről énekelvén, amelyek jegyében megtalálhatja biztos jövőjét.
De ezt a jövőt keresni kell!

A GYÁRVÁROS.

A városnak, mint települési egységnek van egy formai és egy minőségi értelmezése. A város formális értelmezése alatt a település nagyságára gondolnak, arra, hogy a település meghaladja lakosainak és házainak számával a falu méreteit. Statisztikai felvételek gyakran e formai ismérvekre épülnek fel. Mondjuk a kétezer lelket számláló telepeket falunak veszik, míg kétezertől négyezerig nagyközségnek s azután már városszámba sorolják a helységeket. Van azonban a városnak egy minőségi értelmezése, amellyel kapcsolatban a formális jegyek viszonylagos jellegűek. Lám: Winter a várost egy sui generis társadalmi szervezetnek tekinti, Wirth pedig a társadalmi élet egy különös formájának. Sombart a város gazdasági, illetőleg társadalmi termelősajátságait látja a legfontosabb minőségi ismérveknek mondván, hogy a város olyan nagyobb település, amely megélhetésében idegen termelvényekre van ráutalva. A város tehát nem tudja előállitani összes szükségleti cikkeit s különösen nedig a mezőgazdaságiakat, mivel főleg ipari termelőtevékenységet űz. S valóban nyugati minőségi értelemben egy települést akkor tekintenek városnak, ha termelő tevékenysége nagyobbára az ipari termelésben merül ki. S ha most felvetjük Érsekújvárral kapcsolatban azt, vajon minőségi, illetőleg nyugati értelemben várossal van-e dolgunk, akkor iparára kell vetnünk a vizsgáló pillantást.
S ebből a szempontból egy formális sajátosság ötlik figyelmünkbe. A város pontosan tagolt részekre oszlik. A Nyitra folyócska osztja azét a várost, mégpedig termelőtevékenysége alapján. Jobb partja az eredeti mezőgazdasági település, balpartján van Újvárnak az a része, amelyet gyárvárosnak neveznek. Á gyárváros azonban kissé áthúzódik a jobb partra is, amennyiben a gyáripari munkásság a Hönigh (ujváriasan: "Hényik"), s a Vágóhíd uccai részeket szállja meg. A balparton a város középpontjában a közigazgatási szervek s a piacon túl a tipikus mezőgazdasági jellegű részek, a Tóth, Andódi, Gúg, Berki, Jeruzsálem stb. uccák környéke.
Ha valaki Érsepkujvár statisztikáját felületesen vizsgálja meg, akkor arra a megállapításra juthat, hogy ennek a városnak iparos jellege már egészen korán mezőgazdasági paraszti jellege fölé emelkedett. 1880-ban például a földmívelő keresők és eltartottak 992 lelket tesznek ki, míg az iparból élők száma összesen 1258. Az iparból élők alatt azonban kisiparosok értendők. S ebben a számban is túlnyomórészt olyan kisiparosok és iparágak foglalnak helyet, amelyek tipikusan a mezőgazdaság kisipari szükségleteit elégítik ki. Van például 49 kovács, lakatos csak 24! A patkószükséglet nagyobb tehát, mint a mezőgazdasági lakatos gépkezelés és javítás! A csizmadiák száma 124, eltartottakkal együtt 226, a szűcsök száma 33, a cipészeké a csizmadiákkal szemben csak 36, jeléül annak, hogy a fő lábbeli-fogyasztó még nem a városi nadrágos ember, de a parasztság. S hogy az agrárszükségleteket kielégítő kisipar listája teljes legyen, jegyezzük ide, hogy a férfiszabók száma 54, kőműveseké 17, hentes és mészáros (a piacon áruló székek) 18, kocsmáros, pálinkás és vendéglős 56.
A gyáripar fejlődésére nézve tudjuk, hogy 1699-ben létesült az első, nagyon szerény jellegű gyárszerű üzem, egy sörgyár (sörház), azután egy pótkávégyár, de csakhamar mindkettő beszünteti működését. A gyáripar nem tud itt sem előbb kifejlődni, míg meg nem indul az iparosodás folyamata az egész országban. S miután megindul, Érsekújvár területén való gyökérverését földrajzpolitikai tényezők késleltetik, gátolják. A város természeti környezete a téglagyártáson s a lenfeldolgozáson kívül alig kedvez más ipari tevékenységnek. Esetleg későbbi tranzitó jellege hathat kedvezően az iparosodás kifejlődésére, tekintve, hogy négy irányba fut innen a vasút.

A múltszázad kilencvenes éveiben érte el Érsekújvárt az országos iparosodási bullám. 1893-ban létesül   az első téglagyár, majd 1900-ban a bőrgyár folytatja a gyáralapítások sorát. A bőrgyár egy részét 1906-ban Kőbányára viszi a tulajdonos Bánhegyi cég. Érsekújvár gyáripara ekkor már a finánctőke nemzetközi hálózatába is bekapcsolódik s így a nemzetközi ipari munkamegosztásba is, mégpedig olyan formán, hogy a Bánhegyi bőr és cipőgyár egy részét megveszi Sness A. H. bécsi milliomos érdekeltsége. Ugyancsak 1906-ban a Bánhegyi gyár helyébe a pesti Kelemen cég létesít cipőfelsőrészkészitő üzemet, foglalkoztatván 60-80 munkást. 1908-ban a Sness cég talpgyárral bővíti üzemét, majd 1909-ben a magyar tőkének a némettel szemben való kiszorítási hadmozdulatai kapcsán az érsekújvári bőrgyár részvénytársaságának részvényeit megveszi Snesstől a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetése alatt álló konzorcium. A város nekilendült építkezése a téglaipart pezsdíti fel s 1911 tavaszán   a   második téglagyár felépítésére indítja a tőkés vállalkozást. 1912-ben csavargyár épül a volt cikóriagyár helyén. A háború kitörése hihetetlenül emeli a bőripart és a cipőgyártást. A meglévő cipőgyár 10.000 bakancsot készít, megalakul a "László" cipőgyár és 1916-ban a bőripart új talpgyár létesítésével tágítják. Ez a konjunktúra vállalkozói optikai csalódás formájában tart még a háború után is: 1922-ben felépítik a Belohorsky bőrgyárat, de csakhamar beszünteti működését. A háború után valamint a közlekedésben úgy a tőke mozgásában és áramlásaiban is új artériák és vénák alakulnak. Érsekújvár gyáripara már rég elvesztette önálló jellegét a banktőkével szemben.   Az idegen, jobban mondva régi magyar tőkeérdekeltségek számára, amelyeknek érdekszervezetébe épült be Újvár ipara a háború előtt, nem volt hatás nélkül az államfordulat, Középeurópa új politikai szervezettségének kialakulása. A bőrgyár 1931-ben beszünteti üzemét. Baťa veszi meg később. A gázgyár a Délszlovenszkói Villamos művek r. t. tulajdonába kerül ugyanígy. Az újvári pénzintézeteket is kezdi hatáskörébe vonni a történelmi országokból Szlovenszkóra ömlő tőke. Az új ipari érdekeltségek és tőkeösszefüggések Prágából kiinduló és oda irányuló vénái és artériái Érsekújvár viszonylataiban is kialakultak már csaknem teljességgel.
Érsekújvár iparának népességeltartó szerepe (a kisipart is beleszámítva) ilyen volt 1880 tájékán: iparból élt, ebben az időben összesen 1250 személy, de ebből csak 11% az ipari munkás. 1910-ben már a szorosan vett ipari, illetőleg gyáripari vállalatoknál 674 munkás dolgozik. Ma ezt a számot kétezerre tehetjük s itt kell megjegyezni, hogy a szó pontos minőségi értelmében ez a réteg   sem ipari munkás. Újvár gyáripara még nem alakította ki az ipari proletár új embertípusát. A gyári   munkásság egyrészt származásánál, másrészt ipari foglalkoztatásának esetlegességénél fogva, nem tartja állandónak és véglegesnek helyét a termelésben. Valahol a földmunkás és ipari proletár között, a kettejük keverékeként lehetne meghatározni az újvári munkás típusát. Végez földmunkát, nyáron arat, markot szed, aztán gyárba jár, amint alkalom adódik erre. Vannak üzemek (len és dohánygyár), amelyek szezonszerű működésüknél fogva maguk szorítják a gyárváros lakóját erre. Az újvári munkás tehát a paraszt metropolis földmunkás, feudális gátlású szegénységének és a gyárváros ipari szegénységének kettős életformáját éli, illetőleg életének kettős formátlanságát. Mert formátlan ám ez az élet, mar régtől fogva. S ezzel kapcsolatban nem lehet elhallgatni, hogy a paraszt metropolis, a magyar maradandóság újvári képviselője és a közigazgatásban s a közéletben való érvényesítője, nem nézte sosem szívesen az iparosodást 1895-ben az alföldi földmunkás mozgalmak egészen ide vetik árnyékukat s félelmet ébresztenek itt is éppen úgy, mint például civis uraimékban valahol Debrecenben, vagy az egész országban. Arról folyik ez alkalommal az újvári közéleti vita és tanácskozás, hogy az ipar miatt elhanyagoljuk a földmívelést, s hogy a tőke anarchiába kergeti az országot. S ma is hallani esetekről még, amikor a régi időkben a paraszt metropolis cívisei és virilistái az új gyáraktól megtagadták az ingyen telket s így az iparosodás útját állták. Ma amikor a munkanélküliség elviselhetetlen terhei nyomják a várost, kötéllel is fognának, ha lehetne, valamiféle új ipari vállalkozást.

A munkanélküliség az iparosodás kezdeteitől fogva folyton látogatja a várost. A feudális és primitív áruforgalmú mezőgazdálkodás idején szegényházak és a paraszti patriarchális jótékonykodás gondoskodott a jórészt öregségből munkaképtelen szegénységről. De már a milleniumi országos ünnepségek idején népkonyhát követelnek az érsekújvári közírók (a helyi lap széphivatású munkatársai) s arról írnak, hogy az érsekújvári szegénység téli hónapokban ezrekre rúg. S ha ez kissé a vezércikk lendületében elkövetett elírás, a szegénység száma egész biztos már százakra rúgott ebben az időben. A kilencszázas évek világválsága meglátogatta Érsekújvárt is, jeléül annak, hogy már beletartozott a nemzetközi munkamegosztás hibáiba is előnyei mellett 1902-ben ipari munkanélküliség zavarta a város nyugalmát s a megyét is foglalkoztatja a védekezés megoldása. A szegénység   nyomorát jótékonykodás enyhíti ekkortájt. A háború utáni változások állandóvá teszik a munkanélküliséget, amelytől Érsekújvár csak nagyon ritkán és nehezen tudott teljesen megszabadulni a múltban. Az elbocsátott vasutasok egy része az iparba és kisiparba nyomult s itt keresett egzisztenciális menedéket. A kisipart viszont a történelmi országok fejlettebb nagyipara sodorta a válság teljes közepébe. A cipészeket és csizmadiákat a Baťa, a szabókat a lerakatok szorították ki a kisipari termelésből. A háború előtt és alatt a nagyipar elégséges piacok birtokában nem veszélyeztette a kisiparosságot. A nagyipar terjeszkedési pályája extenzív volt, mondhatnók. Újvárban például a cipőgyárak létezése mellett a cipő és csizmakészitő kisipar is megélhetett s eltartott 160 vásározó cipészt és csizmadiát. Csehszlovákia keretei közt maradt a Monarchia iparának háromnegyed része, a piacnak viszont csak 25 százaléka. A ipari terjeszkedés intenzívvé változott át, a kisipart szorította ki a termelésből s elfoglalta, betöltötte helyét a fogyasztásban. Az újvári csizmadiák és cipészek a legtragikusabb áldozatai ennek a különben országos méretű színjátéknak. Körülbelül százon fölül van a munkanélküli csizmadiák száma, 20-40 vásározik még, rengeteg napszámosként keresi a kenyerét. Megszűnt a csizmadia és cipészkisipar utánpótlása, inasnak nem adnak senkit, a segédek sokszor a kosztért dolgoznak, vagy felvándorolnak Prágába, ahol a cipész kézműiparnak érdekesen ébredőben és felmenőben van a konjunktúrája. Amint gazdagodik a történelmi országok lakossága, úgy lesz igényesebb öltözködése és egész életformája. A Baťa uniformizált széria gyártmányait a  nagyobb és változékony ízlésű kézimunkával előállított cipőkre cseréli fel s jól megfizeti az ügyes és ízléses munkát. Kissé paradox, de a kisebbségi helyzet mély lényegessége és újvári vonatkozású érdekessége is, hogy amíg itt "baťacipős magyarrá" válik a lakosság, addig fent a városokban levetik a baťa cipőt és kisiparosaink munkáját részesítik előnyben és megbecsülésben.
A kisiparos réteg tehát a proletárság soraiba töredezik alá, de úgyis mondhatnók, hogy   a szegénység soraiba, mert a gyárak ipari proletári minőségben már nem adnak neki munkát, új proletárexistenciát. A háborúelőtti tőkés terjeszkedés idején a közgazdaságnak a kisiparosságra vonatkozó békítő tétele az volt, hogy a nagyipar gyári munkássá teszi a kisiparos vállakozót. Most egészen szegénnyé és nincstelenné teszi. Kisiparos minőségéből egyszerre kerül társadalomkivüli helyzetbe szinte. Ebben a hulló folyamatba utolsóelőtti állomás, amit a jótékonykodás, vagy ínségenyhítő szociális gondoskodás nyújthat még. A város ilyen terhei egyre nagyobbak, egyre félelmetesebben nőnek. A szegénykonyhán 1920-ban 420 gyermeket élelmeznek, 1925-ben a Vöröskereszt 100 ebédet oszt ki naponta szegénygyermekeknek, a város 200 ebédet szegény családoknak. 1924 december 15-től 1925 március 31-ig a város szegénykonyhája 19.703 Kč értékben tízezernél több ebédet osztott ki. Az utolsó válság évei aztán a mélypontig süllyesztik ezt a helyzetet. A szegénység gyermekei roszszúltápláltak, az iskolában   megesik,   hogy éhségükben összeesnek. Tanítók tejakciókat szerveznek, jóadag közöny mellett, kevés sikerrel és mindenek fölött kevés tejjel. 1932 első három hónapjában 80.000 koronájába került a népkonyha fentartása a városnak. Kiosztottak 2190 városi bevásárlási jegyet 21.900 Kč értékben, 13.000 kg. burgonyát, 128.150 kg. tűzifát, 100.000  kg. szenet és
11.305 kg. lisztet.

Az érsekújvári gyárvárosnak és munkásszegénységének életútjába az ember beleszédül, ha van érzéke és fogékonysága az élet mélységei iránt. A kilencszázas évek válsága idején, amikor a munkanélküliség inkább, mint lehetőség merült fel s nem mint tragikus valóság, idegesítette és zavarta az embereket. Ma a munkanélküliség állandó helyzetet jelent, megnövekedett, szinte az egész társadalomra ráfeküdt, ránehezedett. S mégis bírjuk idegekkel? Az élet megnőtt, kitágultak méretei   és repedései, amelyek már majdnem elnyelik az embert. Találomra előveszem az egyik helyi lap számát s magasabbfokú, igényesebb szociológiai érdeklődéssel az élet szintit keresem a hírek, beszámolók és a szürke zsurnalisztika anyag mögött. Három versikét, amolyan faragmányt   találok a lapban, ahol a versfaragók szerény formakészsége nem stilizálja el a tartalom rovására az újvári ember mondanivalóját. Az egyik versike imigyen fohászkodik a lapban:

"Gyújtsd fel tüzed Uram
Mert fázunk s köhögünk
S elszakadt régen
A téli ködmönünk",

s a másik két vers is - csodálatos - egyképen a halálról beszél, mintha az iskolában adták volna fel a "halál gondolatának" versben való kidolgozását. Mi az, talán halálkomplexuma van a vidéki magyar város tudatának? Felbomlott talán életérzésének kiegyensúlyozottsága? Döbbenetes, hogy egy hét alatt hárman követtek el öngyilkosságot, amikor a természetes halandóság 6, a szaporodás pedig 5 lélek. Az élet értékének tudata elhalt s kidobható teher lett a süllyedő hajón? E döbbent kérdéseket a döbbenet irányában vonja alá, hogy a helyi lap négy lopásról, egy keritési bűnügyről és egy vidéki pénzhamisításról számol be, tehát olyan bűntettekről, amelyeket ritkán követnek el egzisztenciális kényszer nélkül (1888-ban 61 följelentés történt 109 személy ellen). A lopott tárgyak értéke tízezrekre rúg. Ugyanakkor a szegénységet enyhítő magánjótékonykodás összesen 210 koronát adományoz azonnali szétosztásra s azt is hitközségi alapon. Mindenesetre a vidéki város jelene nem rózsás. A vidéki magyar város utópiába menekül a jelen elöl. A helyi lapban egy oldalon arról van szó, hogy milyennek szeretnék a várost tíz, húsz év múlva. Tökéletes Ikáriáról álmodnak az újváriak ebben az utópiában. A reális jelentől való félelem, az idegrendszer felbomlása vagy az erő hiányérzete ez?

Amikor 1916-ban Naumann Mitteleurőpa című könyve Magyarországon is felidézte a középeurópai kérdés vitáját melynek során arról volt szó, hogy Magyarország áldozza fel kezdetleges iparát (1910-ben csak 401.135 munkást foglalkoztatott a magyar ipar) s fejlessze helyette inkább mezőgazdaságát, akkor azt mondta valaki a vitázok közül: "ha pedig azt a politikai, szociális hivatást veszi számba valaki, amelyet ennek az ipari népességnek puszta megléte gyakorol; ha nem feledkezik meg az ember arról, hogy mi (olyan, amilyen) szociális, művelődési, demokratikus mozgalom és haladás van az országban, annak ez a munkásnépesség az igazi motora ... akkor bátran kimondhatjuk, hogy akik a magyar ipart olyan könnyelműen feláldoznák utópiáik és várakozásaik oltárán, azok kevésbé vannak tisztában azzal, minő helytelen és veszedelmes úton járnak .

Amennyire országos méretekben aláírjuk e megállapítás minden sorát, úgy idegesen keressük: így van-e ez s elmondható-e mindez Érsekújvár viszonylatában is? Gyakorol-e politikai, szociális hivatást vagy   kulturálisat a gyárváros népességének puszta léte is a város életében? S motora-e a munkásnépesség a demokratikus haladásnak? Megállapítható,   hogy a demokratikus tömegmozgalmak ebben a népességben találták meg mindig politikai tömeg?bázisukat a város keretében, de a kevésbé demokratikusak is elég jelentékeny segédcsapatokat leltek itten. A gyáripar pangása késlelteti az ipari munkástipus tiszta kialakulását, a munkáséletforma állandósulását. A munkásság ideológiájában sok a feudális gátlás és a kispolgári elvágyakozás. A kispolgári életforma nagyobb vonzást gyakorol tudatára, mint nagy történelmi célok és feladatok, akár világviszonylatnak legyenek azok, akár a kisebbség, akár a város magyarságának testéhez méretezettek. S ez a helyzet olyan szomorú, hogy kulturális és politikai nevelést csak a kispolgári életforma   hiú dekórumai alatt lehet csendesen belelopni, bépasztillázni a munkásságba. Úgylátszik a munkásság itt csak akkor lehetne a szociális, művelődési és demokratikus haladás szükséges  és hiányolt motora, ha az ipari fejlődés nagyobb lendületet venne Érsekujvárott.

Érsekújvár egyik szélén a gyárváros emelkedik emberi szint alá szorított tömegeivel. Másik szélén a "paraszt metropolis" fekszik kisbirtoka népességével. A kisbirtok folytonosan morzsolódik. Úgy hat ez a parasztság, mint egy időnek és minden külső erőnek ellentálló hegyorom, vagy váromladék. Ellentáll s csak lassan omladozik s adja meg magát az időnek. A gyárváros és parasztmetropólis idegenek egymással szemben. A morzsolódó fold a régi paraszt öntudat illúzióját biztosítja ma csupán, gondtalan megélhetést alig. A parasztság hallja az idő szavát s a fold morzsolódásából folyó zavarokat intenzív termeléssel próbálja kiegyensúlyozni. Az ipari termelés elindítása nem áll a munkásság módjában. De ha - egyelőre csoda folytán - az ipari virágzás bősége megindulna, a társadalmi haladás motorjaként a város élére szökhetne a munkásság s nagy hátvédet kaphatna a lassan átalakuló és demokratizálódó parasztságban. A paraszt metropolis és a gyárváros egy demokratikus népi formációban olvadhatna össze. Ennek jeleit türelmetlenül keressük és lessük Érsekújvár horizontján.

A KISEBBSÉGI VÁROS.

Nemzetiségi szempontból Érsekújvár sosem volt homogén város. Nemzeti jellegét eddig még ugyan a magyarság többsége határozta meg mindig, de más nemzetiségű csoportok is lakták a várost szinte alapítása óta. A legrégibb névgyűjtemények   és   okiratok   három nemzetiségűnek mondják a lakosságot: a magyarság mellett németeket is feltüntetnek és szlovákságot. A vár maga négy magyar falu összevont népéből kapta lakossága alapját. Ehhez a tömbhöz az északi szlovák falvakból állandó beszivárgás csatlakozott. A török veszedelem, a szakadatlan dúlások és portyázások a falvak népét állandóan szorították a védettebb helyekre. A német lakosságot   a hadiszükséglet okán hozták be a városba, ők voltak a pattantyúsok, a tüzérség, szóval a hadi szakintelligencia a védő seregben. Mikor Érsekújvár elvesztette hadiszerepét és stratégiai funkcióját, akkor az ipar fejlesztése német iparosok letelepítését tette szükségessé. 1725 után Szászországból és Würtenbergből jönnek be német telepesek. A háborúelőtti utolsó nagy nemzetiségi beszivárgás a vasúthálózat kiépítésével történt. A szükséges vasutas szakintelligenciát hozta be Ausztriából Cseh és Morvaországból a vasút, mivel Újvárban kovácsokon és egy-két lakatoson kívül egyéb "ipari szakértelmiséget" nem talált s mivel mozdonyvezetőknek, fűtőknek stb. ezek sem voltak alkalmasak a forgalom megindítása idején. A zsidóság is erősen ömlött a fejlődésnek induló város felé.
A polgári társadalomban a nemzetiségi összetételű országok és városok olyanok, mint egy befűtött kohó. Az ország vagy a város nemzetiségei a kohóba rakott ércek, a polgári gazdasági fejlődés a kohó olvasztó melege.

A rövid felsorolással számbavettük, hogy milyen ércek kerültek Érsekújvár kohójába a történelmi fejlődés kapcsán. Nézzük meg, milyen volt a kohó hőfoka, olvasztó és formáló készsége. Vizsgáljuk meg, hogyan és mivé tette a beléhordott érceket.
Kedvünk van imigyen folytatni a képet és hasonlatot. Hogy az összehordott ércekből mi lesz, azt nemcsak a kohó olvasztó melege dönti el, de az is, hogy milyen az anyag halmazállapota s keménysége. S aztán az érc szempontjából nem közömbös, hogy ércnek maradjon meg vagy részét képezze egy más öntvénynek.

A magyarság - ahogy országos méretekben - úgy a város szerény keretei között is csak úgy tudta magához melegíteni az idegen népi elemeket, ahogy magasabb életformát s az emberi felszabadulás szélesebb perspektíváját jelentette nekik. No de milyen emberi életformát s magasabb életszintet jelenthetett Újvár magyarsága  s milyen emberi emelkedést ígérhetett mondjuk   a tizennyolcadik század idején? A lakosság háborúkban megtizedelt, anyagilag és szellemileg megrongyolt népesség. Ebben a helyzetben a nemzetiségek egymáshoz való viszonya teljesen statikus még. Egyik élete sem csábítja a másikat az áthasonulásra. Az iparosodás feltétlenül magasabb életforma és emberi felszabadultság s ezt az életformát német iparosok hozták a város falai közé. A magyarság életkerete természetszerűleg nem csábította őket. Magasabb szinten éltek, mint a befogadó gazdanép. Népi és nemzetiségi mivoltukat ezért könnyen, mert kultúrfölénnyel őrizték. De meddig őriztek? Addig, amíg a gazdanép életnívóban, horizontban meg nem haladta őket a polgári fejlődésben. Nehezen ment, de mégis bekövetkezett.   A würtenbergi szászok még négy öt évtized   múlva is megőrizték népi egységüket. 1762-ben Bruderschaftot alapítanak s ez a szervezetük épiti fel Újvár egyik kápolnáját (Szent Anna kápolna). Ebben az időben tehát népi és organizált kultúrközösséget alkotnak a város keretéhen még. Hová lettek? 1890-ben a népszámlálás még 465 németet mutat ki. Ezek között azonban nem találjuk a régi   szász neveket, de bőven találunk zsidó elemeket, akik   a gazdanéppel szemben való népi különállásukat a német nemzetiség bevallásával fejezik ki. Hová lettek tehát a németek, az újvári németség? Ne sértse a magyar fajtisztasági beidegződést, ha azt mondjuk, hogy a bevándorolt szászok fizikai és kulturális állománya elvegyűlt a magyar lakosságban. Az újvári magyarság kulturális készségét s a polgárosodásban való előhaladását dicséri, hogy már viszonylag elég korán magábaolvasztotta a polgári kultúrájú s éppen ezért nehezen asszimilálódó német lakosságot.
Az újvári szlovákság csaknem teljességgel paraszti életszinten élt éppen úgy, mint a magyarság  széles rétegei. Zárt életformája volt mindkét nemzetiségnek, feudális, gátlásokkal, vallási elemekkel egyformán teletűzdelt világszemlélete. Egyforma értékű   volt ez a világfelfogás, mert egyforma tevékenységre, a mezőgazdálkodásra épült. A szlovák és magyar parasztság számára az élet értékét a föld birtoklása szabta meg, a föld pedig egyformán mutatta arcát mindkettőjük felé: egyformán volt   kevés a szlovák és magyar paraszt földvágyában a kisbirtokú paraszt metropolisban, Újvárban. Nem volt tehát nagyobb értékű tény és emberi emelkedést sem jelentett a másik rovására szlovákul vagy magyarul mívelni az újvári búzamezőt. Mindketten parasztul mívelték a nekik jutott arányban az újvári határt. Életformájuk egyformán osztotta az örömöt s a bajokat, az élet naposabb és sötétebb színeit egyformán mérte. Amig   emberi emelkedésükre csak a paraszt életforma   nyújtott   lehetőséget, egymás nemzetiségét mint másságot és elütő vagy elválasztó sajátosságot tán észre se vették. Ahogy nem veszed különös ténynek a levegőt, vagy azt, hogy a fű zöld, vagy hogy tavasszal a fák kihajtanak.

Megváltozott azonban a helyzet, amint a polgárosulás szakadt a parasztságra. A polgárosulás hozta létre a modern nemzeti életet és kultúrformát nálunk is éppen úgy, mint a világ bármely más nációjának fejlődésében. A polgári életforma magasabb, a paraszti életformával szemben több örömöt, nagyobb emberi szabadságot, magasabb életértéket igér ai embernek s mindenekfölött magasabb jólétet. Érthető, hogy egyformán izgatta úgy a szlovák, mint a magyar parasztságot. Csakhogy, amíg a magyar parasztság polgári emelkedése ugyanabban a népi keretben történt s osztályközi viszony volt csupán, addig a szlovák parasztságnak egész népi mivoltából kellett kilépnie, ha emberileg emelkedni, azaz, ha polgárosulni akart. Meg kellett tagadnia népi kultúrközösségét anélkül, hogy ezt a polgárosulást elején tendenciózusan követelték volna. A magyar paraszttól csak osztálya megtagadását követelte a polgárosulás. Gondolom, hogy nyugodt lélekkel s a tények objektivitásának megfelelően állapíthatom meg, hogy a szlovákság annyiban kényszerült az asszimilációra, amennyiben paraszti sóiból polgári keretek közé akart felemelkedni. A szlovákság száma az iparosodással, illetőleg a polgáriasulással párhuzamosan kezd megcsökkenni. 1890-ben a szlovákok száma 900 még, 1910-ben csupán 822. S mivel - amint mondom - a polgáriasodás nagyobb jólét és emberi emelkedés, ellentéteket hoz létre azok között, akik ezt a magasabb életszintet egyforma vágyakkal célbaveszik. Azonkívül pedig  a polgáriasodás nem kínálja önmagát, harcolni és verekedni kell érte. A harc pedig megrontja az erkölcsöket. Így állt elő, hogy kényszeríteni kezdték népi életformájának elhagyására a szlovákságot. Csökkentik a szlovák prédikációkat és temetési szertartásokat. Ha eddig például a névmagyarosítás automatikusan bekövetkező stádiuma volt a polgáriasulásnak, most közéleti szervek és hivatali közegek szorgalmazzák azt. A szlovákság visszahúzódik népi életformájába és megerősíti annak kereteit. A szlovák nemzeti öntudatosodásnak többet használt ez a türelmetlenség, mint ahogy azt túlbuzgó káplánok és plébánosok gondolták, akik nem akartak szlovákul prédikálni. A szlovák öntudatosodás egyszerre csak megformáltan, ideologikusan üti fel a fejét s azt igéri a parasztságnak, hogy polgárosulhat, tehát emberileg emelkedhetik úgy is, hogy nem kell megtagadnia népi közösségét. Pánszláv mozgalmakról vitáznak a közéletben a tízes évek tájékán. És megfigyelhető, hogy amint e mozgalmak megmutatták az újvári szlovák parasztságnak a sajátszempontú polgárosodás lehetőségeit, úgy meg is állították asszimilációját, sőt vissza is hoztak elhulló elemeket. 1910 után a szlovákság száma emelkedést mutat a tíz évvel azelőtti népszámlálás adataival szemben. 822-ről 964-re emelkedett ugyanis számuk Érsekujvárótt.
Az utolsó beszivárgás elemeivel, az idegen nemzetiségű vasúti szakintelligencia tömegével is csaknem teljesen a polgárosulás folyamata végzett. Mégpedig gyorsan és könnyen olvasztotta be őket a magyarság állományába. Igaz, náluk az ellenállás azért volt kicsiny, mert az állam tartotta el őket. Ők voltak a legbuzgóbb névmagyarosítók s csak néhány korábban asszimilált kereskedő előzte meg őket ebben a buzgóságukban.

Az államfordulattal megmaradt a város kohó szerepe a nemzetiségi elemekkel kapcsolatban, csak másként kezdett funkcionálni. S rögtön meg is állapíthatjuk, hogy a kohó funkciója abnormális volt a változás első éveiben. Megváltozott ugyanis a beolvasztás szisztémája a háború előtti beolvadással szemben. 1910-ben a következő volt a városban a nemzetiségi megoszlás: magyar 14.838, szlovák 964, német 377. Nyolc évvel később történt az államváltozás s tegyük fel, hogy ezidőig nem történt eltolódás a nemzetiségek viszonylataiban s hogy mindegyik egyforma természetes szaporulattal emelkedett. 1921-ben történt az első csehszlovák népszámlálás, mégpedig a következő eredménnyel: magyar 9378, csehszlovák 7686, német 235 és zsidó 1445. Mennyire valószínű ez a változás?
Elsősorban tény, hogy az expatriáltakkal nagy vérvesztés és számbeli megcsökkenés érte a magyarságot Érsekujvárott. Számuk azonban pontosan meg nem határozható. A magyarság megfogyásának második tényezője, a zsidóságnak a magyarsággal való kisebbségi sorsközösségből gyorsan bekövetkezett dezertálása. 2087 zsidó élt a városban az első csehszlovák népszámlálás idején a magyar polgári élet és kultúrkeretben. Ebből a számból 1455 zsidó nemzetiségűnek vallotta magát, vallási és népi különbségét, önálló, külön nemzetiség rangjára emelve. A magyarság számát továbbá csökkentette az a tény is, hogy asszimilált szlovák elemek gyorsan visszaszlovákosodtak s hogy opportun kisebbségi elemek csehszlovákoknak vallották magukat a népszámlálásnál. Végül a magyarság relatív fogyását illetőleg a csehszlovákok számának abszolút megnövekedését   a   történelmi országokból   való nagy beözönlés határozta meg döntően. Az újvári őslakos szlovákság száma optimális számítás alapján ezer lélekre tehető 1921 táján. Így határozható meg a cseh beözönlők, a visszaszlovákosodott és az opportun magyarokból előállott hatezernél nagyobb konglomerátum, amit az   első népszámlálás a csehszlovákok javára kimutat.

Nyilvánvaló, hogy ezt a nagy nemzetiségi, illetőleg kisebbségi átcsoportosítást nem a "kohó" hozta létre át olvasztó funkciójával. Ez az átolvasztó funkció csak a zavaridők elültével vette fel "nyugodtabb" formáját. Az államfordulat a szlovákság számára megnyitotta a polgárosulás szabad lehetőségeit. A szlovák parasztság polgárosuló vágyaiban felszabadult eddigi kötöttségei alól, emberi emelkedését népi közössége megtagadása nélkül szabadon élhette ki. S polgárosult is a szlovák parasztság nagy lendülettel s friss népi erejével.   A szlovák iskolák beszívták a messzi környék gyermekanyagát. Valóságos búcsújárás reggelente a falusi iskolások beömlése az iskolaév ideje alatt. A betöltetlen maradt közalkalmazotti helyek bő elhelyezkedést ígértek, nagyobb jólétet és emberibb horizontot a falusi vallási patriarchális életszemlélettel szemben. A demokratikus felszabadultság szele sokszor a kívánatosnál is nagyobb erővel és mértékben söpört végig a szlovákság uccáin és sokszor ellenállásra kényszerítette a konvencióihoz és vallási patriarchális hagyományaihoz ragaszkodó szlovák embert.
A magyarságot a kohóban való fölolvadás akkor s abban a mértékben veszélyezteti, amint s amennyiben elveszti polgárosuló lehetőségeit fejlődésében. Ezeket a lehetőségeit az élet nagyon, túlon-túl megnyirbálta, de teljesen még nem veszítette el. S a végleges elvesztésig nincs is komolyabb baj a kisebbség életében. Azontúl viszont a téboly kezdődhetik népi sorsunk felett.
Az intelligencia nagy tömegekben expatriált, kisebb csoport visszakerült régi helyére. A háború előtt a paraszti népi emelkedés útja a fixfizetésű állami és közigazgatási hivatalnokpályák felé vezetett csaknem teljességgel. A leghatározottabb polgárosuló hajlam a vasútra törekedett. A kisember álma az volt, hogy fékező, fűtő, mozdonyvezető lehessen, s mikor azzá lett, fiainak forgalmista állásokat álmodott tovább. A vasúti polgárosuló kisember fiaiban és fiaival folytatott emelkedési vágya a forgalmi tiszt volt, amint feszes tartásban indítja, fogadja, vagy köszönti az elrobogó szerelvényeket. Ezek az emelkedési lehetőségek az újvári kisember számára teljesen megszűntek az államfordulat után. S ez nem hogy letörte volna, de fokozta polgárosuló kedvüket és igényeiket. Fiaikat, akik lematuráltak, egyetemekre küldték, amikor hivatalnokok nem lehettek középiskolai képzettséggel. S ezen a szinten s a megjárt életiskola után, már olyan távlatokból nézheti az élet dolgait az ember, hogy ellenállhat a kohó olvasztó törekvéseinek. Az itt képzett egyetemi intelligencia hihetetlenül értékes megtartó anyagot és erőt ad s adott is már vissza a magyarságnak, úgy a paraszt metropolis, mint az egész kisebbség kereteiben.

A polgárosulás megcsappanásának kisebbséget bomlasztó következményei a parasztság és a munkásság oldaláról fenyegetik az érsekújvári magyarságot, de gondoljuk, hogy az egész kisebbséget is. A parasztság háborúelőtti emelkedésének egy törvénye az volt, hogy dezertáljon a feltörekvő paraszti ember s volt életformájával és osztályával tagadjon meg minden közösséget. Akkor az intelligenciába szívódhatott fel a parasztság emelkedő kedve. Az intelligencia pedig alapjában véve gyűlölte és megvetette a parasztságot. Ma a magyar intelligencia nem nyújt többé emelkedési lehetőséget a parasztságnak s legalább is nem abban a mértékben, amennyire az a paraszti emelkedő kedvnek elég lenne. Mutatkoznak már jelek, hogy a szlovák intelligencia felé orientálódik a parasztság feltörekvő ereje. Ha pap, tanító, jegyző vagy egyáltalán nadrágos ember nem lehet a népfi másként, csak asszimiláció segítségével, nem sokat teketóriázik ennek az árnak a megfizetésével. Egy parasztlányt, hogy magyar tanítóképzőbe nem mehetett, habozás nélkül szlovák iskolába adták szülei s csak annak a véletlennek köszönhető, hogy a magyar kultúrközösségből nem szakadt ki teljesen, hogy magyar tanító vette el. S hányan vannak ilyenek s hány után nyújthatja ki visszaölelő kezét a kisebbség ilyen véletlenek képében? A parasztság mai polgári emelkedését a föld intenzív megművelésével érhetné el a paraszt metropolis kereteiben. Ez adhatna nagyobb jólétet, ez fejleszthetne és elégíthetné ki polgárosuló hajlamait és igényeit a magyarságból való kiszakadás veszélye nélkül. De tanultság és horizont kell ehhez. Tanultsággal és horizonttal parasztnak állni, parasztnak maradást jelent és még mindig szégyen a kisebbségben. A félkezemen megszámlálhat nám, akik lenézés és megvetettség ellenére ezt a heorikus lépést már megtették a paraszt metropolis keretében. Rettentően egyedülállnak még, a megérthetétlenség Szaharájában, pedig a kisebbségi paraszti megmaradás egyetlen példáját ők statuálják.

Az újvári munkásság lassan csak olyan üzemekben talál elhelyezést (dohánybeváltó, Baťa), ahol a szlovák nyelvismerethez kötik az alkalmazást. Ujabban már arról is szó esett, hogy gyermekeik szlovák iskoláztatását is megkövetelik a munkásságtól. A magyar állami alkalmazottak már régebben kényszerültek arra, hogy szlovák iskolába adják gyermekeiket. Amennyire érthető ez az állami állást tekintve, annyira különös és egyedülálló, hogy magánüzemek (Baťa) az egyszerű proletáregzisztenciát, amit munkásainak nyújtanak, a közgazdasági értéktöbblet tőkés elsajátítása mellett még az asszimilációval is megfizettetik. De igaz az is, hogy ilyen követelések nélkül egyéb szempontból is hajlamos a munkásság az asszimilálódásra. A szlovák iskolában ugyanis nagyobb a szociális gondoskodás, cipőt és ruhát adnak a proletár csemetéknek. Ezenkívül távoli vágyálomként lebeg előttük, hogy Baťa zlíni üzemeibe kerülhetnek egyszer. Amint látható, itt is az emberi felemelkedés vonalán és útján közelíti meg a lemorzsolódás a kisebbséget. Az újvári munkásságnak volt emberi és politikai tudata, ám a politikai harcokban, amikor szinte az egész társadalommal szemben találta magát, nagy tömegei elfáradtak. Sőt, a sikertelenségek, a bűntudat egy fajtáját is létrehozták bennük. Sem békés, sem harci eszközökkel emberileg nem emelkedhettek a kisebbségi életkeretben. Társadalom-politikai bűntudatukhoz még magyarságuk gátló érzése is hozzájárult, amikor csak az át-hasonulás árán juthattak kenyérhez a meglévő üzemekben. Mivel a kisebbségen belül semmikép sem lehetett, most ezen az úton próbálnak tragikus sújtottságukból felemelkedni.

Az egykor behozott vasúti szakintelligencia rétegével végzett a leggyorsabban a visszaasszimilálódás. Náluk a magyarosodás nem volt teljes, mert úgyszólván az első generációban ment végbe. Új helyzetük visszájára fordított mindent. S akadtak közöttük már olyanok is, akik levetvén magyarosított neveiket, elővették a régieket.
Várható folyománya volt a történéseknek, hogy a nemzetiségek viszonya újra szüli az egykori közéleti erkölcsöket. A prédikációk, magyar misék stb. körül heves harcok lobbantak fel, még pedig, sokszor a "kölcsön visszajár" elve alapján. Az eredmény itt is az lett, hogy erősebben vetette meg lábát a magyarság kisebbségi helyzetében. A végső helyzet, a fejlődési összkép nem vigasz nélkül való az újvári magyarságra nézve. Tudni kell, hogy a választások titkos jellegénél fogva, szabadabban érvényesítheti felfogását és nemzetiségi meggyőződését bárki, mint a népszámláló biztosok előtt. A községi választások eredménye szerint a szavazatok 80 százaléka magyar, a községi képviselőtestületben.

Ez azonban nem ok arra, hogy a "mögöttünk a vízözön" - optimizmusával, a kisebbségi helyzet   komolyságát és súlyosságát lebecsüljük. Érsekújvár nemzetiségi viszonyainak áttekintéséből olyan tételekhez jutunk el, amelyek az egész kisebbség létkérdései is egyben. így hangzik a legfontosabb tétel: a magyarság állománya csak úgy tartható meg és gyarapítható, ha az emberi felemelkedés polgári lehetőségeit biztosítjuk számára a kisebbségi keretben. A magyarnakmaradás nem erkölcsi kérdés a széles tömegeknél, de az emberi felszabadulás, az emberi boldogulásnak és emelkedésnek a kérdésé. Erre tanít bennünket "a kohó" működésének nagy törvényszerűsége. Mindazonáltal megnyugvással konstatálhatjuk, hogy a város népe nem nagyon fogékony a nemzetiségi nyugtalanságok iránt. A zavaridők nagy kilengéseit sosem kezdeményezték és nem is csinálták a város autochton elemei. A feudális és régipatriarchális idők statikus nemzetiségi nyugalma még erősen él a város atmoszférájában. A napi politika azonban nem veszi ezt eléggé figyelembe. Pedig ez a nemzetiségi nyugalom, a nemzetiségek egymáshoz való viszonyának statikus volta, jó alapja lehetne   a város demokratikus fejlődésének és hathatós segítsége. Érsekújvár tipikusan középeurőpai város nemzetiségi kevertségével.

Középeurópa sorsa viszont a népek és nemzetiségek egymásiránt való megbékélésének függvénye s ez a nagy történelmi sorsszerűség, lényegben belejátszik, belerezeg a város jövőjébe.
Az idő szava, hogy a város lássa jövő fejlődésének ezt a középeurópai, illetőleg nemzetiségi feltételeit és békés nemzetiségi ki- és megegyezéssel készüljön fel jövőjére.

ÉRSEKÚJVÁR ÉS A KISEBBSÉGI MAGYARSÁG.

Nem olyan egyszerű eldönteni, hogy melyik az a réteg, amelyet a legmélyebben érintett az államváltozás a magyar kisebbségben. Súlyosan érintette a földbirtokosságot a földlefoglalásokkal, de mégis kártalanította ezt a réteget. A magyar tőkéseket a cseh tőke szorította ki vagy kényszerítette megadásra, illetőleg a hegemónia elismerésére a bankokban s az ipari termelésben. De olyan helyzet ez is, amellyel a tőkés szubjektív szempontjából könnyű kiegyezni, mintahogy ez végbe is ment csaknem teljesen ezidőre. Van azonban egy réteg, amelynek lehetetlen volt a változással szubjektíve gyorsan kiegyezni még akkor is, ha maga akarta volna ezt. Ez az intelligencia. Az intelligencia társadalmi funkciójánál fogva egy nép életközösségét szervezi, egy közösségi együttélés eszmevilágát hozza létre, érzéseit dolgozza ki és az együttélés szükséges szervezeteit teremti meg. Az intelligencia számára az államváltozás szubjektív és objektív oldalai egybeesetek. Ez magyarázza meg azt, hogy Szlovenszkó területéről 130.000 lélek expatriált a fordulat következtében a hogy ez a roppant tömeg csaknem teljesen középosztályi intelligencia elem. Érsekújvárnak nem voltak magyar nagybirtokosai, tőkéseit a háború előtt sem ismerte, mert koncernekbe tartoztak már akkor ipari vállalatai. Az államfordulat itt a földbirtokosságon és tőkéseken keresztül nemigen érintette a kisebbséget. Annál jobban érintette azonban az intelligencia elvesztése.

Hogy félreértés ne essék: az elvesztéssel nem mondunk értékítéletet az intelligencia felett. Nem az intelligencia érdemeit védjük itt, hisz elég kifogásolható hozható föl ellene. Az elvesztéssel azt akarjuk megmondani, hogy a kisebbségi életből való kiválása funkcionális zavarokat hozott létre, a csehszlovákiai magyarság életében. Nem kisebb kérdések merültek fel ennek kapcsán, mint hogy ki fogja a kisebbségi élet eszmetartalmait megteremteni (politikai) érzésvilágát kidolgozni (irodalom, művészetek stb.) s ki fogja létrehozni a társadalmi együttélés mellékszerveit (kulturális és érdekvédelmi alakulatok)? Olyan adottságok ezek, amelyek nélkül ma társadalmi együttélés teljességgel lehetetlen. S az itt felmerülő funkcionális zavarok olyan természetűek, hogy alig lehet róluk szólni egy város kereteihez kötötten.

Érsekujvárott az intelligencia a gyarmaton való uralkodás gőgös elzárkózásában élt az alsóbb rétegekkel szemben a régi keretekben. „Nálunk Érsekujvárott az intelligencia külön csoportot, osztályt képez a középosztály zömében s ez az osztály sokkal távolabb áll a másik osztálytól, mint egyik polgár a másiktól." Az „Érsekújvári Lapok" ismeretlen vezércikkírójának (1889-ben jelent meg a vezércikk) igazat kell adnunk minden tekintetben. Annál szomorúbb ez a helyzet, mert az intelligencia a népből vétetett, a parasztságból és iparosságból rajzott ki és megtagadott vele minden közösséget.    Azt az össznemzeti funkciót, amit nevelésben (elemi iskola, gimnázium, leányintézetek stb.) a politikában és egyesületi igazgatásban végzett, gőggel, parancsuralmi metódussal végezte szinte. A népben pedig meg volt a készség és a vágy arra — a vezércikk hangja ezt fejezi ki éppen — hogy demokratikus magyar ideologikus és érzelmi közösségbe olvadjon össze s az intelligenciától azt követelte, hogy vegyüljön el ebben a közösségben, mint annak eszmeileg és érzelmileg összetartó, benső kötőeleme. Ebből következett, hogy amikor az intelligencia ilyen helyzetét az államfordulat és az expatriálások megszüntették, akkor hihetetlenül felszökött az alsóbb rétegek intelligenciateremtő, intelligenciaprodukáló kedve. Az a körülmény is segítette ezt, hogy nagy agrárkonjunktúra keletkezett a háború után s megteremtődött ennek magyar vonatkozású ideológiai, politikai és irodalmi kifejezése és elhatott a kisebbségi életbe is. Népfiak jöttek be a gimnáziumba s hihetetlen készséggel reagáltak a népszabadító, parasztemelő törekvésekre a magyarság keretein belül. A községi politika megszabadult régi megkötöttségeitől. A virilisták álmos és bölcsen fáradt konzervatizmusa helyett a parasztság és munkásság is szóhoz jutott a községi politikában, új kérdések és lehetőségek lobogtak a kisebbségben s mindenekfölött a gyárváros és paraszt metropolis alulról küldött fiatal értelmisége feszítette nagyszerű velleitásaival a kisebbségi életakaratot. „Hiszünk a magyar életakarat munkás nagy fölmozdulásában, hiszünk a magyar paraszt s a magyar munkás s az ezen rétegekből kitermelődő középosztály hatalmasan megszervezett emberi demokráciájának megvalósulásában." Ezt az újvári fiatalság hitte így (cikk a helyi lapból 1928 szeptember 2.), de hitte az egész magyarság, s a város peremén túl az egész kisebbség is.

Minden szlovenszkói magyar várost nagy vérvesztés ért az intelligencia expatriálásával. A gömöri városokban a dzsentri alatt szakadt be a talaj, Kassán, Losoncon, Pozsonyban és Komáromban az intelligenciának nem volt olyan közvetlen népi hinterlandja, mint Újvárban, melytől kaszaegyenesítő bátorságot vehetett volna, melynek puszta meglétét is olyan boldogító történelmi erővé álmodhatta volna. Így történt, hogy a figyelem Érsekújvárra szegződött a kisebbségben. S valóban: mély feszültségeket mutatott fel és szép szándékoktól volt vemhes a város ebben az időben. Mit várt Érsekújvártól a magyar kisebbség? Mi lehetett volna összkisebbségi szerepe és küldetése? Hogy érvényt szerezzen annak a demokratikus magyar attitűdnek, amely oly hirtelen formálódni kezdett a városban és felmutatkozott a kisebbség felé. Hogy a legmagasabb fokú urbánus szellemiséget, a haladást, a kulturáltságot, politikában a demokráciát, beoltsa a népi és paraszti talajrétegekbe s hogy történelmi cselekvésre szítsa azok akaratát. Hogy az urbánus, nyugatian kultúrált és népien gyökeres kisebbségi élet és tudatformát teremtse meg és   szerezzen érvényt ennek a kisebbségben. Érsekújvár egyrészt megijedt ettől a szerepétől, másrészt nem volt meg erre minden feltétele. Az intelligencia konzervatív elemei, kishitűségből és konzervatívizmusból viszszanyesték a  feltörekvő fiatalság erejét és bátorságát (szlovenszkói viszonylatban is megcselekedték  ezt). A visszanyesésből nem lehetett gazdagabb burjánzás, mert gazdasági lerongyolódás lassan felemésztette az alsó rétegek intelligenciaprodukáló kedvét és erejét. Az újvári paraszti fiatalok, akiket örömmel fogadtak a közéletben, az egyetemeken (megkülönböztetésszámba ment a szemináriumokban például ha valaki Újvárból jött az egyetemre), Dózsa György unokáknak tekintették és a hírhedtnek kijáró borzadállyal vették körül a konzervatív tanárság jóvoltából a város közéletében. Kiveszett   az   ifjúságból a közéleti munkakedv. Ma fagylaltesték és garden-partik a gondja a fiatal nemzedéknek, amikor még tíz éve sincs, hogy utat és irányt mutatott az egész kisebbségnek. Igaz, más okok is közrehatottak, hogy ide fordult a fejlődés útja. A zsidóság, amelynek Ady magasurbanitású lírájára mozdult idegzete egykor, amely Szabó Dezső, Kassák, Karinthy, Szomory, Kosztolányi munkáival fedezte egykor komoly kultúrszükségleteit és finom izgalmakat tartott ébren a szellemiségben, kezdett kiválni a magyar kultúrközösségből. Már azokat a fiatalokat is alig értette, akik Ady lírájából csinálva mindenirányu programot, jelentkeztek a város kultúr és  közéletében. A kisebbségi magyarságot tagadhatatlan veszteség érte ezáltal, mert urbánus készséget vont ki a magyarságból a zsidóság kiválása. Az újvári magyarságnak a fiatalság bátor jelentkezésével az urbánus szellemi és kultúrforma felé való haladása elemeire esett széjjel. A zsidóság kivált, a parasztságot kishitű konzervativizmus szorította vissza áporodott helyzetébe, a munkásság világforradalmi erőfeszítések után elerőtlenedett s a fiatalság a tengely központi és kristályosító funkciójából üresen kiesett.
Aki még fiatal vagy öreg, emlékszik az egykori 1926— 1931-es idők erőfeszítéseire, arra most úgy hathat Újvár, mint valami vesztett csata nyomasztó emléke. Nemrégen otthon jártam s ettől a képtől nemtudtam megszabadulni egy pillanatra sem. Hogy épült itt egykor a kisebbségi küldetéstudat, egységes történelmi beidegződés, amely az együvétartozás történelmi hitét megadhatta volna minden kisebbségi magyarnak! Hol van ez a kisebbségi-közösségi tudat s hol van ettől e város magyarsága? A kisebbség nevét alig ejthetjük ki ma azzal, hogy az itteni magyarság tudatos közösségét jelentse! A magyarságnak a városban is csak részei vannak és nincsen egysége!   Egymás fölött vagy alatt élnek rétegei anélkül, hogy egymáshoz közük, vagy egymással kapcsolatuk lenne. A zsidóság, amint jeleztük már, egyre jobban távolodik a kisebbséggel való élet és kul túrközösségből. Igaz, nem gazdanép többé itt a magyarság, azonkívül vagy éppen ezért, a polgári emelkedés egykori lehetőségeit nem ígérheti a zsidóságnak. A zsidóság egyébként is nagyon aláengedte egykori kultúrigényeit. Ma a polgári civilizáció szecessziós formáiban lobog el kultúrizgalma, a táncban, bálokban, operetteken, a bridzsen, revükön s a minden este kötelező parketten s a flörtökben. Igaz, éppen mert polgári szecesszió ez, találkozik ebben minden olyan elemmel, nemzetiségi különbség nélkül, amely megérett a polgári szecesszióra az újvári keretben.

A parasztság ezidőig visszaszorult régi életkeretébe, amelyből oly erővel akart kitörni szabadabb és magasabb életforma felé. Történelmi tömegereje és szerepe a hat és háromévenkinti beleszólás az ország és a város dolgaiba. De a választások hűhói után újra semmi, újra zárak alá vonul az életakarat a paraszti életstílus kemény, konzervatív formái közé! Nem történik semmi, ami magasabb szempontú mozgékonyságot és pozitív életizgalmakat vinne a paraszti süvegek alá! Nem történik semmi, ami a parasztságot belekapcsolná a társadalmi helyzetek sokféleségébe, sokféle jótékony kényszerhelyzetekbe, ami mozgékonnyá tenné ezt az autochton, nagydologra képes tömény paraszti lakosságot! Mert mennél összetettebb egy társadalom, annál inkább kényszerül az egyén arra, hogy helyét megállja a legkülönfélébb élethelyzetekben s annál szebb, nagyobb és összetettebb a társadalom haladása. Az újvári parasztság egy élethelyzetben élt, a megállás és stagnáció életkörülményeiben. A szemtermelés egyszerű és monoton munkamegosztása monotonná tette szellemét, a baladásra és változásra mutató és izgató eszmék elől jól megvédte gondolkodását. Mígnem   aztán   a megélhetés roppant gondjai az intenzív termelés kertkultúrás formája felé szorítja az utóbbi időkben. S ennek a termelőformának az elterjedése az utolsó reménye a gazdasági és szellemi, tehát az emberi felemelkedésre. Az intenzív termelés összetettebb munkamegosztást jelent, magasabb fokú termelő és szellemi tevékenységet. A termésmennyiség növekedéséhez és sokféle árutermeléséhez vezet. A sokféle árú értékesítése sokféle helyzetekbe sodorja a parasztságot és kitanítja sok helyzetben való helytállásra. Felszakadhatnak az erősen konzervált paraszti gondolkodás és életszemlélet burkai, lepattanhatnak az abroncsok a megvasalt fejekről, mozgásba jöhet az álladék tófenék és medret kereshet magának, mint egy erős sodrású folyó. Im mindez bekövetkezbetik a termelőformák megváltoztatásától, a kertkultúra széles kiépítésétől! Kecskemét lebeg Újvár szeme előtt? Jó! S annál jobb, mert Kecskemét nemcsak a baracktermelés, Kecskemét magasabb termelőformájú parasztkultúra, szellemi fejlettség és demokratikus magyar egység! „Szőlősgazda, polgármester, tanár, ügyvéd, ha maguk között vannak, kollégák, akiknek egyforma gondja a szőlő és a gyümölcsöskert. Amikor a jég elverte a kertek minden termését, egyetlen megriadt nyáj volt a város és vezetői voltak azok, akik a legtöbb álmatlan éjszakát töltötték és inuk szakadtáig jártak segítség után... A város szellemi kultúrája is különös ékessége a vidéki magyar kultúréletnek. A Katona József Társaság nem vidéki önképzőkör, hanem európai színvonalú „emberfők" társasága s körükben legalább olyan modern magyar szellem él, mint a fővárosi irodalmi társaságok legjavában. Ez a társaság állandó érintkezésben van a modern magyar irodalom és tudomány legjobbjaival s akik csak megfordultak köreikben,   a  legnagyobb lelkesedés hangján szólnak a „kecskeméti szigetről". Az is nevezetes, hogy Kecskeméten jelenik meg a haladó magyar fiatalság legtöbb komoly orgánuma a Tanú, a Válasz, a Magyarság-Tudomány és az „Apolló". — Ezt a jellemzést Erdei Ferenc adja Kecskemétről Futóhomok című könyvében. Eléri-e Érsekújvár, a csehszlovákiai Kecskemét is egyszer ezt a szintet? Szigetté fejlődik-e, s mint jól statuált példán megnyughat-e rajta majd egyszer újra    a kisebbség riadt és kereső tekintete? Jó úton van, hogy azzá lehessen!

Irigylem azt, aki majd Érsekújvár e szép beteljesedésenek krónikása lehet.

 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,415 MODIFIED: 2018.08.11 20:50:53.MD5: 362e043289b70ca3936f3549b81760ad STATUS: OK