Úvod / Nyitóoldal
   
 
Dobosi Róbert  2010-10-08   2,265
A Csemadok Művelődési Intézete és társrendezői, a Csemadok Naszvadi és Imelyi Alapszervezetei, a Naszvadi Művelődési Központ,  Imely és Naszvad község önkormányzata 2010. október 16-án, szombaton rendezi meg a szlovákiai magyar citerazenekarok országos találkozóját
   

A Csemadok Művelődési Intézete, és társrendezői, a Csemadok Naszvadi és Imelyi Alapszervezetei, a Naszvadi Művelődési Központ,  Imely és Naszvad község önkormányzata 2010. október 16-án, szombaton rendezi meg a szlovákiai magyar citerazenekarok országos találkozóját.
A találkozók megrendezésének ötletgazdája, a nyárasdi Balogh László elmondása szerint, olyan lehetőség ez a hazai citerásoknak, ahol megismerkedhetnek az újonnan alakult citerazenekarok tagjaival és melegen tarthatják a régebbi zenészekkel is kapcsolatukat. A baráti összejövetelen túl, természetesen  szakmai oldalról nézve is fontos az ilyen találkozó, hiszen mindazok mellett, hogy a szakmai zsűri kritikája sokat segít a zenekarok fejlődésében, az egymástól való tanulásra is lehetőség van, amit az elmúlt évek tapasztalatai szerint ki is használnak a zenészek.
Már az ötlet megszületésekor egyértelmű volt, hogy helyszínét tekintve vándor találkozóról van szó, ami annyit jelent, hogy minden évben más – más helyszínen  kerül megrendezésre és minden éven a  Csemadok Művelődési Intézete, mint főszervező mellett az adott helység Csemadok alapszervezete a társrendező. Az ilyen változatos rendezői összetételnek köszönhető, hogy, bár az alapelmélet ugyanaz, a rendezvény mindig más és más formában kerül kivitelezésre, a helyi szervezetek aktivistáinak ötleteitől függően. Míg a kezdetekben keresni kellett a rendezést felvállaló szervezeteket, úgy napjainkban már több jelentkező közül van választási lehetőségünk. A 11. Nagykaposi találkozón született döntés alapján a következő helyszín Naszvad, ahol már 1965-től működik citerazenekar, egészen napjainkig.
A Csemadok naszvadi alapszervezete,  több mint 1000 tagjával a legnagyobbak közé tartozik és aktivitásait tekintve is az elsők között kell, hogy említsük. Mindaz mellett, hogy a 30 tagú Búzavirág vegyes énekőcsoport, a 7 tagú Viza citerazenekar és a több mint 40 tagú Pettyem gyermektánccsoport állandó életben tartása is nagy feladatot ró a vezetőségre, ezen túlmenően pedig havi rendszerességgel különböző kultúrműsorokkal és nagyobb volumenű rendezvényekkel is gazdagítják községüket. Az alapszervezet elnöke, Dobosi Róbert elmondása szerint a felvállalt 12. Citeratalálékozó megszervezésénél is a vezetőség tagjai szabadra engedték fantáziájukat, és szeretnék  emlékezetessé tenni ezt az estét úgy a citerásoknak, mint a gálaműsorra meghívott közönségnek is, amihez nagy mértékben hozzájárul az imelyi alapszervezet vezetősége  valamint  a naszvadi Kultúrközpont is, mint társrendezők.
Az alap rendezvény ez esetben is a citerazenekarok szakmai találkozója, amely már a délelőtti órákban kezdődik, egészen a késő délutáni kiértékelésig, amikor a vándorserlegként elnyerhető Fesztivál fődij  mellet gazdára találnak majd a Csemadok naszvadi és ímelyi szervezetének különdíjai, továbbá Naszvad és Imely község polgármestereinek díjai, és nem utolsó sorban a Cordon stúdió és a Tisza 83 egyesület különdíja. A díjak kiosztása mellett megtörténik a szakmai értékelés is, ahol minden résztvevő zenekarhoz szól majd a szakmai zsűri.
Ami az eddigiektől meglehetősen eltérő kísérő rendezvény lesz, az az esti gálaműsor, amelyben nagy szerephez jutnak, az alkalomhoz illően, a húros hangszerek megszólaltatói. Magyarországi vendégek a Tisza 83 citerazenekar és a Táltos együttes, de megismerkedhetünk Richard Müller cseh citeraművésszel is, majd Ágh Erika mond mesét a citeráról. Szerephez jutnak Naszvad és Imely rock-zenészei is, ez esetben a CiRock név mögött citerazenekarként, majd persze fellép a fesztiválgyőztes zenekar, s néhány további zenekar a találkozó résztvevői közül is. A hazai nótaénekeseket ifj. Szőllősi Sándor és cigányzenekara kíséri majd. Az esti gálaműsor záróakkordja, a találkozón jelenlévő összes citerás közös produkciója egy dalcsokor erejéig.
Kísérő rendezvényként az érdeklődők megtekinthetik Európa egyik legnagyobb hangszerkállítását is. A Birinyi hangszerkiállítás a maga több mint 1200 hangszerével egyedülállóan gazdag és több tucat szinte unikumnak számító hangszereiből ez alkalommal 450 db-os válogatás lesz látható. További kísérő rendezvényként Gáts Tibor citerakésztítő és Nagy Balázs tekerőlankészítő, valamint Szilágyi Tibor citerahúr gyártó bemutatója is megtekinthető lesz. Az Naszvadra látogatók a gazdag és érdekesnek ígérkező programon túl megtekinthetik a helyi Tájházat  és az imelyi népviselet különlegességeit is.
Talán minden adott ahhoz, hogy a találkozó résztvevői és a nagyközönség is jól érezhessék majd magukat, és maradandó, élményekben gazdag  nap után szívesen emlékezzenek Naszvad községre, illetve a citerazenekarok országos ünnepségére.
Bővebb információ a következő címeken:
Balogh László  tel.: 0908 701 347 email: balogh@topolniky.sl
Dobosi Róbert tel: 0905 723 602 email: info@csemadoknaszvad.sk , www.csemadoknaszvad.sk
Citerazenekarok jelentkezése: www.csemadok.sk
Találkozzunk tehát 2010. október. 16-án a XII. Országos Citeratalálkozón, Naszvadon!
{jcomments on}
 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,902 MODIFIED: 2018.09.17 22:30:38.MD5: ff8ed373391f626a1ac54729d082455f STATUS: FALSE