Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Timea  2017-03-30   478
Az Erasmus+ Nature detectives nemzetközi projekt résztvevői tobább kutatták az invazív fajokat 2017. március 19-24-én a százhalombattai Széchenyi István Szakgimnázium és Gimnáziumban. Réder Ferenc a Magyarországon elterjedt invazív állatokról és növényekről tartott előadást, majd a diákok a témában társasjátékoztak, és számítógépes játékok segítségével tesztelték tudásukat.  


Gyerek és felnőtt számos kézműves mesterségben próbálhatta ki magát: gyöngyfűzés, papírfonás, mézeskalács-díszítés, dekupázs, foltvarrás. Kiderült, hogy jól áll kezükben a varrótű.
 
A vendéglátó iskola diákjai bemutatót tartottak a magyar néptáncokból, majd a táncházban már a lengyel, román, görög, spanyol, olasz és bolgár vendég is önfeledten ropta a csárdást.
Kihasználva a főváros közelségét két napot is budapesti városnézéssel töltöttünk, illetve jártunk a szentendrei skanzenben.
 
Tanulmányi kirándulásra mentünk a Dunai kőolaj-finomítóba, ahol környezetvédelemből kaptunk leckét. Megfogadtuk, hogy az eddiginél is többet biciklizünk és tömegközlekedéssel utazunk.
Voltak sportjátékok: röplabda, floorball, továbbá fotóverseny, népdaléneklés. És végigkóstoltuk a magyar konyha remekeit: a hortobágyi húsos palacsintát, halászlét, szarvaspörköltet, aranygaluskát, gulyást...
 
A diákok és tanárok következő találkozójára legközelebb júniusban kerül sor Olaszországban.
 

Alkottunk
 

A parlament előtt
 

A pázmányos küldöttség - Peternai Zsuzsanna, Sárai Luca, Bencsik Csilla, Lacza Laura, Benkő Timea
 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 19,197 MODIFIED: 2017.05.05 23:04:02.MD5: f860a2bd88c4358aa66f594a20459a0c STATUS: OK