Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2014-09-07   1,549
"Szlovákiai magyarok időszerű kérdései az Európai Unióban" címmel rendezték meg a IV. Közép-európai Emberi Jogi Konferenciát Érsekújvárban. Nem tudtuk meg, hol volt az előző három és a  főszervezőről  - a brüsszeli székhelyű Emberi Jogok Közép-európai Bizottságágról, sem tudunk többet, mint hogy 1992 óta tevékenykedik láthatatlanul a felvidéki magyarság érdekében...
A mintegy négy tucat néző, aki helyet foglalt az érsekújvári kultúrház nagytermében, négy előadást és több vitafelszólalást láthatott-hallhatott.  


Az első felszólaló - Kiss Antal, "bölcsész, teológus, nemzetpolitikai szakértő, Brüsszel" nagy tetszést aratott beszédével amelyben felhívta a felvidéki magyarokat a névjegykártya-forradalomra (azaz a melléknév-vezetéknév magyar sorrendben való feltüntetésére), valamint - és mindenekelőtt a "menysina-zsenysina" jelenség felszámolására, azaz hogy a kisebbségi magyarok ezentúl ne tekintsék önmagukat kisebbségnek.
Ami a felszólalásból nem derült ki, hogy Kiss Antal Schmitt Pál köztársasági elnök tanácsadója volt, 2009-2010-ben Piliscsaba alpolgármestere és a konferencián valószínűleg egy Brüsszelben a magyar kormány által támogatott szervezetnek, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának (HUNINEU) munkatársaként vett részt.
Dr. Práznovszky Miklós előadásában a benesi dekrétumok jogi hátteréről értekezett. A téma viszont túl komplexnek tűnik és számunkra - kívülállóként  - a téma ilyen típusú tárgyalása nem tűnik meggyőzőnek. Még az sem derült ki, mekkora a dekrétumok által okozott kár, kik szenvedték el, és hány valós kártérítési igényt  tartanak számon jelenleg. Úgy néz ki fogalmunk sincs róla, mi a téma előtörténete, tettek e eddig az ügyben a felvidéki magyar politikusok és ha igen, miért hátráltak meg. Nem ismerjük a téma további összefüggéseit sem - pl. az ún. Frowein-jelentést, amelyet az EÚ a Beneši dekrétumok ügyében dolgozott  ki még 2002-ben.

Dr. Vadkerty Katalin előadásában az 1945-48-as eseményeket a tőle megszokott higgadt tárgyilagossággal ismertette.

A további felszólalásokból említésre érdemes dr. Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök rövid expozéja, melyben ismertette a református egyház erőfeszítéseit az elkobzott vagyon visszaszolgáltatása érdekében. Mint megtudtuk, eddig mintegy 70%-át szerezték vissza a Beneši dekrétumok alapján elkobzott vagyonból (amikor a Beneši dekrétumok alkalmazása egyházi ingatlanokra egyébként eleve jogellenes  volt).
Egy fontos és részletes beszámoló hangzott el dr. Szalay Györgytől, a komáromi bencés rend jogi képviselőjétől. Betekintést nyújtott az Oroszkai kastély körüli jogvita részleteibe, valamint beszámolt egy egészen új fejleményről, amikor is a nagyszombati érsekség önkényesen ruházta át magára bencés ingatlanok tulajdonjogát.

Összegzésként elmondható, hogy a konferencia szervezői egy fontos témában, de mindeddig nem kellő körültekintéssel jártak el. A konferencia és az előterjesztett Petíció a két szervezet által júniusban megfogalmazott  állásfoglalás folytatásaként értelmezhető.
2014-09-08 19:54:20 JUDr. Ing. Práznovsz
Emlékezetem szerint a Rotary Club által 2010 júniusában megrendezett, Trianról szóló konferencián csak három tucat néző foglalt helyet a kultúrház nagytermében. Ez a konferencia egy szakmai konferencia volt, nem politikai. Egy laikus ezért eleve nem értheti a céljait és eredményeit, következésképpen nem képes megfelelő szakmai szinten értékelni tartalmát.
 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,316 MODIFIED: 2018.01.23 22:11:49.MD5: 261c2f536b3ed3c76a2e24cc5dec0d98 STATUS: OK