Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2014-11-30   753
Két civil társaság - a Somorjai Kaszinó és a Komáromi Szalon - kölcsönös szinkronban szervezték meg  a kitelepítéseknek szentelt beszélgetéseket. Mindkét civil kezdeményezés a saját forrásaiból működik, nem kért és nem is kapott támogatást közpénzből, így mentesül minden párt-, és érdekcsoportól való függéstől.  


Közönségükön is érződik, hogy ez már egy új, a "pártokon túli" nyilvánosság - amely rendre az utolsó helyig megtölti a termeket és látszólag a legegyszerűbb kérdéseket teszi fel a vendégeknek: érvényesek-e ma a Beneš dekrétumok? (válasz: ma ugyan nem hoznak jogfosztó ítéleteket a B. dekrétumok alapján, viszont az elkobzott vagyont rájuk hivatkozva nem adják vissza) és miért nem gyakorolt a szlovák törvényhozás hasonló gesztust a magyarokat szemben, mint tette azt a németek és a zsidóság felé? (válasz: mivel a magyarok még itt vannak, öket nem sikerült kiűzni maradéktalanul az országból, és esetleg kárpótlási igényeket támaszthatnának).
A házigazdák a téma két kiváló szakértőjét hívták meg mindkét helyszínre: Vadkerty Katalint és Popély Árpád történészeket. Az autentikus előadások és a hallgatóság empátiája minkét találkozón meglepően sok kérdést, megjegyzést, személyes emlékezést váltott ki a közönség soraiból.

A Magyar Interaktív Televízió három részletet közöl a somorjai beszélgetésből (kattintson a képre):





A rendezvények plakátjai:



 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,316 MODIFIED: 2018.01.23 22:11:49.MD5: 261c2f536b3ed3c76a2e24cc5dec0d98 STATUS: OK