Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  2012-02-24   685

Egy jó hangulatú rendezvény részesei lehettek a komáromi Mokka kávéház vendégei szerdán este. Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár beszélgetett Hunčík Péterrel, az ismert és elismert író-psichiáterrel. A témát Hunčík nagy sikerű "Határeset" c. könyve adta, de szó volt kisebbségi túlélési stratégiákról is az író élettapasztalata alapján.  

Érdekes intermezzóval szolgált Szigeti László a Kalligram Kiadó igazgatója, aki mesélt a közelmúltban tett Lengyelországi látogatásáról. Přemysl-ben járt, amely az 1. világháború egyik frontvárosa volt, majd Lengyelország lerohanása után 1939-1941 között a szovjet-német határ haladt el közelében. A háború után ez állandósult, így ma az ukrán határ 20-km-re van a várostól. Szigeti a várost "a metafizikai gyűlölet tere"-ként jellemezte a fennáló lengyel-ukrán ellentéttel kapcsolatban. A városban jelentős ukrán kisebbség él és a múltban véres etnikai erőszak színhelye is volt. A feszültség jelen van még 70 évvel az utolsó háború után is.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Dél-Szlovákia mindannyiunk szerencséjére sosem ismert ilyen típusú erőszakot és ez bizakodásra ad okot a két nemzetiség jövőbeli békés együttélése vonatkozásában is. Majd folytatta: "ez azért is izgalmas, mert megjelent az utóbbi 30-40 évben néhány olyan szlovák regény, amely Dél-Szlovákia kolonizációjáról szól, kulturális kolonizációjáról elsősorban.  Laco Ballek-nek, Habaj-nak a regénye, Sikulának némely története... Én valamennyi szerzőt ismerem, mindig mondtam nekik, hogy mennyire egyoldalú az ő látószögük. Pl. ha Ladislav Ballekról beszélünk - ő nagykövet is volt, már nem él... nos velük szemben a Péter könyve senkit sem vesz komolyan.... mintha azt mondaná - 'szégyelljétek magatokat, így egymásnak feszültök, amikor az élet gyönyörű és másról is szól... az emberi boldogságról és nem ezekről az etnikai ellenállásokról...'"
Majd Hunčík Péter folytatta: "Ha ismerjük a szlovák irodalmat, ami ezzel a témakörrel foglalkozik, akkor az tényleg nagyon egysíkú - ugye a mi városunk - Ipolyság - szülöttje az a Ladislav Ballek is, akit az imént említett Szigeti László. Ő egy emblematikus figurája a szlovák irodalomnak,  könyvei - Južná pošta, Segéd a Palánk meg ezek -  egyértelműen  arról szólnak, hogy bejöttek ide a szlávok a kultúrájukkal és szocializálták az itt addig tébláboló ázsiaiakat. Nos én azt hiszem, hogy a szlovák  értelmiség maga sem hiszi el ezt a történetet, annyira hamis... Az én könyvem érdekes lehet számukra - egy másfajta ember jön és egy másfajta történelemlátást, koncepciót hoz és mutat. Sokkal bonyolultabb mint az a megszokott egysíkú és nagyon sokat elvesz tőlük, ám azzal mintegy pecsétet tesz arra, hogy ez a közös múltunk. A szlovákságnak ugyanis nagy problémája a kisebbrendűségi érzés a mai napig. Ezen  belül nagyon sok vita folyt a gyűlöletről.  Nálunk szerencsére csak verbális szinten szokott megjelenni a gyűlölködés, és emlékszem, szlovák lapokban néhányszor magyaráztam, hogy - kérem szépen, nehéz ezt önöknek elfogadni, de sajnos az van, hogy mi magyarok eléggé lekezelőek vagyunk magukkal szemben - úgy valahogy mint a gróf és a kocsis esete, amikor lefele a gróf nem gyűlölheti a kocsist, hisz azt se tudja, hogy ki a kocsis - 'János, fogd be a lovat és menjünk...' A János viszont mindent tud a grófról, pontosan tudja, kik a szeretői, és érzelmileg is úgy van az, hogy fölfele lehet gyűlölni, lefele nem lehet... Én azt veszem észre, hogy mi magyarok tényleg nem gyűlöljük őket, mert még gyűlöletre se méltók... Nagyon kegyetlen dolog... Ezért azzal, hogy könyvem felmutatja a gyűlöletet mindkét oldalon, egyenjogúsítja a szlovákokat. Hál istennek nincsenek etnikai sírok, de ha tudjuk egymást gyűlölni, akkor egyenrangúak vagyunk. Nehogy valaki félre értse, vagy félremagyarázza, de a percepcióban ez valahol megnyugtató... Egyenrangúak meg tudnak egymással egyezni.


Ha lenne egy csöpp eszünk - nekünk szlovákoknak és magyaroknak - akkor Bécs mintájára itt is lehetne egy csomó nemzetközi, meg ENSZ intézmény, nagyon sokan munkát találnának ott. Mi egy jól menő egyetemet nyithatnánk ebből a történelmi tapasztalatból, ill. ebből a modellből, ahogy a magyarok a szlovákokkal együtt élnek. Megtanítunk benneteket vitázni és üvöltözni, meg akár gyűlölködni is, de anélkül, hogy a brachiális agresszió megjelenjen...
Mert elmondhatjuk mi a fájdalmainkat, a nyelvtörvényt meg a diszkriminációt, meg hogy nincs annyi iskolánk, de máshol Európában még ez sincs, és nem is értenék - minek nektek iskola, tanuljatok lengyelül, mert itt mindenki lengyel.
Egy csöpp üzleti érzékkel ezt kiválóan ki lehetne aknázni... Kevés a polgár, pláne a jobb üzleti érzékkel megáldott polgár közöttünk - mindenki értse ahogy akarja (mosoly)... Akkor ezt el tudnánk adni, jönnének messziről tanulni a fickók, hogy hogyan leghet viszonylag normális körülmények között rendezni a etnikai szembenállást... hogy csak olyan dolgokon legyen a vita, hogy a Selye egyetem nem kap annyi támogatást mint a többi egyetem... és a magyar iskolák állapota nem olyan jó, mint a szlovákoké. Gyalázatos, ebben nötünk fel, de van ennek másik oldala is... és azért igazságtalanság lenne ezt nem említeni... És ez valahol a szlovák percepcióban is benne van, hisz valaki onnét, arról az oldalról mondta, hogy nem vagyunk azért a legelvetemültebb valakik..."




Az elmondottakhoz azért annyit a magunk részéről hozzáfűznénk, hogy Hunčík Péter kiváló terapeuta, akinek konfliktuskezelési, ill. konfliktuskerülési módszerei figyelemreméltóak  és valószínűleg pl. a párkapcsolatok terén hibátlanul működnek is. Hol van azonban a határ az önbírálat és az önfeladás között? Nem tartjuk túl jó ötletnek, hogy az áldozatba bűntudatot próbáljunk implantálni más bűneiért... Nemrég az ATV műsorában mondta Hunčík Péter: "Én ... azon a véleményen vagyok, hogy akkor ott (a XIX. században-szerk.) mi magyarok nagyon csúnyán bántunk a kisebbségeinkkel. Nekem magyarázhatják a történészek, hogy ez egy liberális, ilyen-olyan korszak volt, én azt is meg merem kockáztatni, hogy Trianonért elsősorban mi vagyunk a felelősek... Ez tény és való, hogy sajnos a szlovák identitásban ott van benne a magyarokkal szembeni érzékenység."
Annak idején Janics Kálmán hasonló esetben Tilkovszky Lóránt munkásságával kapcsolatban túlzásba vitt udvariasságról, előzékenységről, tapintatról, másutt kóros önvádolásról beszélt és felhívta a figyelmet ezek romboló hatására a kisebbségi közösség létére, megmaradására. Aki el-nem-követett bűnöket ismer be, az hamarosan saját morális létét is feladja a spolupráca magasztos asztalán. Hunčík Péter  egy erősen aszimmetrikus helyzetben törekszik egyenlő felek párbeszédére, ami nem könnyű feladat.
 
 

The index.php: SIZE[b]: 20,123 MODIFIED: 2017.07.20 08:58:20.MD5: f85cef47c050bee155b3a3e8340b4542 STATUS: OK