Úvod / Nyitóoldal
   
 
Práznovszky Miklós  12-03-30   6,518  
0

Borsi, 2012. március 25.
Borsi község önkormányzata, a II. Rákóczi Ferenc polgári társulás és a Csemadok borsi alapszervezete 2012. március 25-én vasárnap nagyszabású ünnepséget rendezett II. Rákóczi Ferenc születésének 336. évfordulója tiszteletére.  

A bel- és külföldi díszvendégek a helyi kultúrotthon épülete előtt gyülekeztek, ahonnan ünnepi körmenetben vonultak át a nagyságos fejedelem szülőháza elé. Itt, a kastély előtti díszesen előkészített téren lévő Rákóczi-szobornál már számos, zömmel a község és a  határon túli szomszédos Sátoraljaújhely lakosaiból álló közönség várta az érkezőket. A rendezvénynek megfelelő hangulatot Nagy Csaba tárogatóművész biztosította, aki bevezetőül kuruc nótákat adott elő tárogatón.
A meghívott díszvendégek között voltak Cimbalmosné Molnár Éva Magyarország kassai főkonzulja, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Kozsnyánszky János, az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Gubala Róbert sátoraljaújhelyi római katolikus esperes, vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség országos elnöke, valamint a Rákóczi Szövetség, egyes kulturális szervezetek és testvéri települések önkormányzatainak képviselői.
A magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezetét Dr. vitéz zarkafalvi és práznóczi Práznovszky Miklós országos elnök és Dr. Práznovszky Zsuzsanna képviselték.
Az ünnepséget Kováč Mária borsi polgármester nyitotta meg. Két nyelven – szlovákul és magyarul elhangzott ünnepi köszöntőjében „Isten hozta Önöket Borsiban“ szavakkal üdvözölte az egybegyűlt közönséget. Mindenkinek kellemes napot és tartalmas élményt kívánva kihangsúlyozta, hogy a II. Rákóczi Ferenc szülőházánál megtartott mai megemlékezés az általa vezetett szabadságharc „Cum Deo pro Patria et Libertate“ jelszava alatt kerül megrendezésre. Egyik célja, hogy a környék szlovák, ruszin és magyar lakosai együtt emlékezzenek meg közös történelmük e kimagasló személyiségéről úgy, ahogy vezérlő fejedelmünk egyesítette ezeket a nemzetiségeket forradalmi zászlaja alatt.
A polgármester asszony után Lackó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc polgári társulás elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Kováč Mária polgármester asszony külön napirendi pontban méltatta a megjelent vitéz Kiss Imre érdemeit a borsi kastély egy részének felújításában. Elmondta, hogy a Szent Korona Szövetség országos elnöke húsz millió forint értékű munkát végzett el a szövetség tagjai önzetlen segítségével és ezt a tevékenységet a továbbiakban is szeretnék folytatni. A II. Rákóczi Ferenc szülőháza felújításán tanúsított érdemeiért a polgármester asszony javasolta, hogy a község vitéz Kiss Imrének díszpolgárságot adományozzon, amit a megjelent közönség egyetértéssel és nagy ovációval fogadott.
Vitéz Kiss Imre rövid felszólalásában megköszönte személye és a felújításon szorgoskodó tagok iránt tanúsított bizalmat és biztosította a Borsi község lakosait, hogy ígéretéhez hűen a Szent Korona Szövetség tovább fog sorgoskodni azon, hogy II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelmünk szülőháza minél előbb ismét eredeti díszben pompázzon. Beszédében különös hangsúlyt fektetett arra a tényre, hogy a történeti alkotmány szerint mindenki nemesnek számított és egy és ugyanazon jogokat élvezett, aki Magarország területén született, mégpedig nemzetiségére és vallására való tekintet nélkül. Megkülönböztetést csak annak alapján tettek, hogy ki milyen mértékben volt hűséges hazája iránt és becsületes munkája végzésében.
A díszvendégek bemutatása és a köszöntők elhangzása Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke tartott ünnepi szónoklatot. Emlékbeszédét ezekkel a szavakkal kezdte: „Erdély fővárosából, Kolozsvárról jövök, és hozom az erdélyi magyarok és székelyek tisztelgését Erdély utolsó fejedelmének emléke előtt, aki az Árpád nagyfejedelem óta számított legújabb kori magyar történelem egyik legnagyobb alakja volt.”
A szónok érdekes paradoxonra hívta fel a figyelmet: az erdélyi fejedelemség idején (1540-1711) ugyan látszólag a török volt Magyarország fő ellensége, ám már a háromfelé szakadt ország idején is a Habsburg gyilkoltatta a magyart. Utalt az első erdélyi fejedelem nevelőjére, Martinuzzi Fráter Györgyre, a magyar alapítású Pálos Rend generálisára, akit a Habsburg I. Ferdinánd gyilkoltatott meg, és Lehmann kapitányra, aki a bécsújhelyi börtönből megszöktette a majdani erdélyi utolsó fejedelmet, II. Rákóczi Ferencet, és akit e tettéért az ugyancsak Habsburg Lipót Császár felnégyeltetett.
A Magyarok Világszövetségének elnöke a magyarság kiútját a Szent Korona-értékrend alapján álló történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságának helyreállításában jelölte meg,  ami - logikusan végiggondolva - a királyság helyreállítását jelenti. Ugyanakkor nincs kényszere a királyválasztásnak, hiszen működött már a magyar apostoli királyság király híján is, mint történt ez Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós kormányzósága alatt. II. Rákóczi Ferenc nagyszerű életútját példának állítva, Patrubány Miklós óva intette a beszédét ovációval fogadó hallgatóságot attól, hogy amennyiben egyszer mégis magyar királyválasztásra kerülne sor, Magyarország Szent Koronáját valaha is Habsburg-fejre tegyék vissza.
Patrubány Miklós ünnepi beszéde után felszólalt még Kozsnyánszky János, az Országos Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A rendezők egy kellemes meglepetéssel is szolgáltak a II. Rákóczi Ferenc polgári társulás alelnökének és a borsi Rákóczi-kastély gondnokának. A Falvak és Városok alapítvány január 22-én Budapesten a Kultúra Lovagrendjét adományozta Kázmér Istvánnak sok évtizedes odaadó munkájáért a kultúra területén és a borsi Rákóczi-kastéllyal kapcsolatban szerzett érdemeiért. Az március 25-i megemlékezés során Nick Ferenc, az alapítvány elnöke ünnepélyesen lovaggá ütötte az „utolsó igazi kurucot“ és lovagi palástot adományozott neki.
A kultúrműsorban fellépett a Csemadok borsi alapszervezete mellett működő Muskátli énekcsoport, melynek kórusvezetője Szegedy Mária, és a sátoraljaújhelyi Intervox női kar Majorosné Hódossy Ilona vezetése alatt.
A napirend következő pontjában Gubala Róbert római katolikus esperes négy hagyományőrző szervezet zászlaját szentelte meg, majd a koszorúzás következett. A fejedelem szobránál több mint harminc szervezet helyezte el a kegyelet virágait, illetve koszorúit, közöttük a felvidéki Nobilitas Carpathiae civil szervezt is.
Az ünnepség a szózat és a Székely himnus eléneklésével fejeződött be.
A szervezők még egy érdekességet készítettek a megjelent közönség számára: a külön érdeklődők a kastély egyik felújított helységében – a szülőszobában megtekinthették az ifjú fejedelem bölcsőbe helyezését.

Szöveg és fényképek: Práznovszky Miklós
- - -


01 - Dr. Práznovszky Zsuzsanna és Dr. vitéz Práznovszky Miklós, a Nobilitas Carpathiae országos elnöke a körmenet megindulására előtt


02 - A körmenet úton a kultúrháztól a Rákóczi-kastély felé


03 - A Nobilitas carpathiae tagjai a körmenetben, közöttük Dr. Práznovszky Zsuzsanna és Dr. vitéz Práznovszky Miklós országos elnök


04 - A borsi Rákóczi-kastély előtere volt a megemlékező-ünnepség színhelye


05 - A Nobilitas Carpathiae küldöttsége (jobb oldalt) a díszvendégek között


06 - Kováč Mária, Borsi polgármestere megnyitó beszéde közben


07 - Vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség országos elnöke köszönti Kováč Máriát, Borsi polgármesterét; bal oldalt a szövetség tagjai zászlajukkal


08 - Vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség országos elnöke megköszöni a község iránta táplált bizalmát és javaslatát a díszpolgárság adományozására; mellette Kováč Mária Borsi polgármestere


09 - A Nobilitas Carpathiae küldöttsége: Dr. Práznovszky Zsuzsanna és Dr. vitéz Práznovszky Miklós országos elnök


10 - Díszőrség Rákoczi szobra mellett


11 - Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke ünnepi beszéde közben


12 - A koszorúzás pillanatai


13 - Nagy Csaba tárogatomúvész kuruc dalokat adott elő


14 - A Nobilitas Carpathiae civil szervezet küldöttsége koszorúzás közben; a képen Dr. Práznovszky Zsuzsanna és Dr. vitéz Práznovszky Miklós országos elnök


15 - A Szent Korona Szövetség küldöttsége tiszteleg Rákóczi szobra előtt; háttérben vitéz Kiss Imre országos elnök


16 - A Nobilitas Carpathiae civil szervezet tagjai a megkoszorúzott Rákóczi-szobor előtt: Dr. Práznovszky Zsuzsanna és Dr. vitéz Práznovszky Miklós országos elnök


17 - Emléktábla a borsi Rákóczi-kastély bejáratánál


18 - Vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szüvetség országos elnöke, Szadeczky Ferenc és Dr. vitéz Práznovszky Miklós, a Nobilitas Carpathiae országos elnöke a borsi Rákóczi-kastélyban


19 - Jelenet az ifjú fejedelem bölcsőbe helyezéséből


20 - Dr. vitéz Práznovszky Miklós, a Nobilitas Carpathiae országos elnöke a borsi Rákóczi-kastélyban

2012-08-01 07:23:20 Prónay.Parancsnok
Kedves Mindnyájan! Ez úton is gratulálok e-remekbe szabott színpompás , nem minden napi esemény méltó tiszteletbe való lépéseitekért, amit alkottattok mindnyájan. Számosan jelen voltatok , s még lesztek is az elkövetkezendőkben. Igazán szépet s nagyszerűt hoztatok össze! Gratulálok . Üdv: Prónay.Parancsnok
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
13:59:46 Megemlékező ünnepség Borsiban II. Rákóczi Ferenc születésének 336. évfordulója tiszteletére... [2012-03-30; 6,518 x]
13:59:45 A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig (2014) / Lexikón Maďar... [2014-11-28; 12,566 x]
13:59:17 Ani po dvoch týždňoch nie je zverejnený záznam z posledného zastupiteľstva. Zápisnice chýbajú od máj... [2013-12-23; 2,859 x]
13:58:46 Predstavujeme mimovládky na Slovensku: Centrum pre výskum etnicity a kultúry (CVEK) [2018-02-18; 3,625 x]
13:58:14 Robert Šavel, K niektorým problémom maďarskej menšiny v prvom desaťročí ČSR (1969) [2013-02-24; 4,506 x]
13:58:10 Družicové snímky novozámockej skládky TKO za obdobie 2006-2024 [2024-10-07; 312 x]
13:58:01 Najvyšší sú zrušil rozsudok krajského súdu v kauze Holotovho domu [2024-10-10; 188 x]
13:57:43 Kniha týždňa/A hét könyve: Popély Gyula, Felvidék [2010-12-12; 5,317 x]
13:55:30 Magyar pártalapítási kísérletek Felvidéken 1989 után V. - Független Magyar Kezdeményezés / Pokusy za... [2013-06-22; 5,786 x]
13:53:32 Maturitné tablo 4.B triedy Strednej zdravotníckej školy v Nových Zámkoch v šk. r. 1959/60 / Az érse... [2012-11-13; 2,612 x]
13:49:25 Nominácie do odborných komisií pri mestskom zastupiteľstve s otáznikmi [2011-01-04; 3,917 x]
13:46:56 Egy csésze kávé virtuállis szépségverseny: Hornyák Hajnalka fitness modell [2016-11-12; 6,349 x]
13:46:17 Poslanec Mészáros bilancoval svoj transparentný účet [2019-12-07; 3,890 x]
13:45:01 Primátor zamestnal poslanca i jeho manželku vo vodárňach. Ďalší poslanec zamestnal manželku v mestsk... [2024-09-15; 1,351 x]
13:44:24 A hét könyve / Kniha týždňa: Popély Árpád, Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948—1956 közötti törté... [2012-05-08; 3,127 x]
13:43:47 Kniha týždňa: Jarka Kreškóciová a kol., Ako naučiť deti jesť zeleninu (2019) [2024-09-22; 146 x]
13:38:52 Zoznam zaregistrovaných kandidátov pre voľby primátora a poslancov Mestského zastupiteľstva v NZ... [2022-09-16; 3,442 x]
13:38:13 Bezdomovci v labyrinte: Zastupiteľstvo schválilo koncepciu pre riešenie ich problémov... [2024-10-09; 291 x]
13:38:09 Ak Vám nie je ľahostajný osud novozámockých štadiónov, príďte vyjadriť svoj názor na Hlavné námestie... [2019-08-07; 2,434 x]
13:37:23 V stredu bude mestské zastupiteľstvo voliť náčelníka polície aj hlavného kontrolóra [2015-03-02; 5,139 x]
13:33:27 Erdélyi Péter „Doni tükör” c. dokumentumfilmje (2003) [2013-02-06; 4,547 x]
13:32:37 Nevážia si novozámockí Matičiari štátny jazyk? [2013-10-04; 3,829 x]
13:32:23 MUDr. Jaššovi vyfúkli dohodnutú mestskú parcelu priamo spred nosa... [2024-10-05; 517 x]
13:31:39 Novozámocké súvislosti prípadu Cervanová [2020-02-19; 3,297 x]
13:30:29 Prehľad pohrebných obradov v Nových Zámkoch / Temetési szertartások Érsekújvárban [2013-09-07; 20,647 x]
13:30:28 Búrlivá diskusia k pripravovanej Baterkárni v Šuranoch... [2024-09-09; 835 x]
13:29:55 B. Bóna kandiduje na primátora Nových Zámkov / Bóna Bertalan indul a polgármesteri posztért Érsekúj... [2010-10-03; 4,278 x]
13:29:28 Narodeninový darček: Otokar Klein sa stal podpredsedom Nitrianskeho samosprávneho kraja [2024-09-29; 531 x]
13:28:49 Neznámy Ján E. Bor - Ernest Žatko (1907 Žabokreky pri Nitre - 1991 Buenos Aires) [2014-01-12; 4,585 x]
13:28:19 A hét könyve: Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa (Magyar Hang Bp.... [2024-09-15; 262 x]
13:27:41 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu VIII. Pletatex [2024-09-22; 364 x]
13:27:10 Zatrpknutí bojovníci: Anton Selecký [2023-12-26; 1,282 x]
13:24:25 Egy csésze kávé virtuális szépségverseny mai cimlaplánya Váradi Judit fitness modell  [2017-10-24; 4,905 x]
13:23:26 Berlínsky zápisník: múzeum totality [2024-09-12; 219 x]
13:23:09 "Nie, neplatí sa nič..." [2015-07-15; 4,511 x]
13:21:11 A hét könyve: Müller Rolf, Beksics Gusztáv (Új Mandátum Bp. 2005) [2021-01-23; 952 x]
13:20:51 Egy csésze kávé Zolcer Jánossal [2020-11-22; 3,390 x]
13:14:44 Szent István-mellszobor avatása Érsekújvárban... [2024-08-24; 429 x]
13:13:49 Tajomstvo prázdnej budovy býv. Hypernovy v Nových Zámkoch [2021-05-22; 3,310 x]
13:13:14 Osudy Regionálneho enviromentálneho Centra (REC) [2024-08-23; 361 x]
13:12:58 Prípad Materskej škôlky na Cyrilometódskej v správach TV Markíza [2011-03-09; 3,849 x]
13:12:51 Známy fotograf Ing. Marián Manduch vystavuje v šurianskej Synagóge [2011-02-09; 5,672 x]
13:12:44 Do Nových Zámkov začali zvážať komunálny odpad zo širokého okolia [2024-08-22; 713 x]
13:12:32 Film týždňa: Posledný minister (ruský seriál 2020) / Последний министр (2020) [2024-08-21; 316 x]
13:12:25 Simon Attila történész könyvbemutatója / Predstavenie knihy historika Attilu Simona [2011-03-03; 4,137 x]
13:12:13 A polgármester-választás tétje: Bóna Bertalan vagy Ágh Péter ? [2010-11-17; 4,333 x]
13:09:33 Na Kultúrnom proteste sa v Nových Zámkoch zúčastnilo do 100 ľudí [2024-09-21; 316 x]
13:09:32 Nevzlingate. Zemetrasenie v radoch ruskej opozície... [2024-09-17; 211 x]
13:08:07 Nový hrdina ruského internetu - falošný funkcionár Vitalij Nalivkin [2020-07-16; 2,137 x]
13:08:07 Zvrat v kauze s Limestone: Podnikateľ už netvrdí, že nevedel o skládke keď kupoval pozemky pod býval... [2023-02-17; 1,514 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x