Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  13-11-16   5,161  
0
Kétségbeesett és ugyanakkor képtelen próbálkozásokat tesz az MKP Érsekújvárban amikor megpróbál új szelet fogni vitorláiba.  A régen volt  népszerű tagok most úgy gondolják végre témára leltek, ráadásul pénzbe sem kerül és a postásnak sem kell messzire mennie. Komolyan és megfontoltan adták fel az utcanévtáblák pótlására irányuló kétnyelvű (!) kérvényüket és nincs kétség afelől, hogy a címzett is körültekintően fog eljárni ... lévén ő is MKP.  

A nevüket vállaló ill. az MKP-val együtt kampányolni kívánó magyarok Érsekújvárban  kifogytak, így a kezdeményezés mögött egy anonim Facebook csoport áll.  Az ügyet JUDr. Nagy Tibor  vállalta fel,  ő írta alá a városi hivatalnak címzett kérvényt.
Az ügyvéd úr az MKP színeiben indult a múltheti kerületi választásokon, és ő látta el párttársai jogi képviseletét abban a szabálysértési eljárásban is, amely keretében félélőségre szerettük volna vonatni az infótörvényt megszegő és adatszolgáltatást megtagadó városi cégek vezetőit.

"Az anonimitás célja az, hogy - kis város lévén - ne azt nézzék az emberek, hogy ki mondja illetve csinálja, hanem, hogy mi mond és mit csinál a csoport" nyilatkozták a csoport tagjai a bumm.sk portálnak. Mi viszont inkább bizalomvesztésre és hitelességi problémákra gyanakodunk. Anonimék szeretnék felejtetni a párt 20 éves szereplését - az elkótyavetyélt ingatlanokat, a városi cégekbe kiszervezett majd elsikkasztott vagyont, az egész csődtömeget amit felhalmoztak, mielőtt menekülőre vették a dolgot.  A fentebb említett adatszolgáltatás-megtagadás  pl. ilyen jegyzőkönyveket véd a nyilvánosságtól:
"... dňa 16.02.2010 predstavenstvo spoločnosti [Novocentrum] informovalo prítomných, že účtovná strata spoločnosti za rok 2009 je vo výške, ktorá presahuje hodnotu 1/3 základného imania...
Peter Plichta, predseda predstavenstva oznámil, že dňa 15.02.2010 obdržal písomné oznámenie od p. Róberta Bilišiča - člena predstavenstva Novocentrum Nové Zámky a.s. o vzdaní sa funkcie člena predstavenstva, podľa ust. článku 11. bod 5 Stanov spoločnosti Novocentrum Nové Zámky. V súlade s vyššie uvedeným článkom JUDr. Jaromír Valent vyhlásil, že sa vzdáva funkcie člena predstavenstva. Na tomto rozhodovaní Peter Plichta vyhlásil, že sa vzdáva funkcie predsedu predstavenstva, ktoré písomne adresoval formou oznámenia členovi predstavenstva p. Róbertovi Bilišičovi..."

Szerény meglátásunk szerint az MKP jobban tenné, ha figyelemelterelő kampányok helyett elszámolna az utóbbi 20 év tevékenységével és elhatárolódna eddigi megélhetési politizálásától. A kétnyelvű utcatáblák ügyét bízza bátran a polgármesterre (aki maga is MKP tag) esetleg terelgesse őt afelé, hogy bevezetésre kerüljön az önkéntes magyar nyelvoktatás a szlovák iskolákban is, ahol - mint iskolafenntartó - a polgármester szintén bír némi ingerenciával.
És ha Anonimék továbbra is ellenállhatatlan késztetést éreznek a magyar ügy támogatására, akkor kezdeményezzenek valós vitát közösségünk zilált állapotáról, annak okairól, a pártpolitika bomlasztó hatásáról, a kivezető utakról.
2013-11-17 20:12:31 Kurina Tibor
Hat igen....ugyanis most beadtak a tablak kerelmezeset, es mivel hat hozel 80 tablarol van szo nem keves penzbe kerul. Ezt be kell majd rakni a koltsegvetesbe. Azt amig megszavazzak, meg de facto penz is lesz ra, mig megrendelik a tablakat, nicsak mar a jovo evi onkormanyzati valasztasok ele nezunk... :) ez az oka, hogy a tisztelt csoport egy evig ult a listan es csak most adja be. Meglepodve tapasztalom, hogy ahelyett, hogy uj embereket, uj gondolatokkal es uj energiaval keresne es talalna az ersekujvari MKP, meg mindig az oreg mar reg nem mukodo trukkokhez folyamodik ujbol es ujbol...
2013-11-17 19:13:16 Attila
Talán a magyar általános iskola színvonala is tehet valamelyest arról, hogy sok "magyar" szülő gyereke látogatja a szlovák iskolákat... Aztán tudok olyan tanítóról a magyar iskoláról, akinek a gyereke szlovákba jár!
2013-11-17 17:21:23 Admin
Ezt az érvet sokfelől hallottam már, hova-tovább a szelektív kétnyelvűség okozói egyre inkább maguk a magyarok lesznek, akik effektíve akadályozzák a magyar nyelv alapjainak elsajátítását a vegyes terület szlovák iskoláiban.
Ez egy alapjában téves felfogás amely zsarolási töke-ként kezeli a magyar nyelvtanulás lehetőséget. A magyar iskolákat igenis brutális versenyhelyzetnek kell kitenni, hogy minőséget produkáljanak. Éppen ezért a magyarok érdeke is, hogy az iskolák a minőségi tanítással és ne a magyar szülőket zsarolva toborozzák tanulóikat. És akkor még nem is beszéltünk a 20% eleve szlovák iskolába íratott magyar gyerekről, na meg az 50% asszimilánsról, amely Érsekújvárban a szlovák iskolát látogatja...
2013-11-17 12:31:04 Balkó Gábor
"önkéntes magyar nyelvoktatás a szlovák iskolákban "

ez nem jó ötlet, aokon a településeken, ahol van magyar iskola, ott ezt nem szabad erőltetni, mert növekedhet a szlovák iskolába jelentkező magyarok száma,
Magyar nyelvoktatást szlovák iskolában oda kell, ahol nincs maygar iskola!!!
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
07:22:04 Kétnyelvűsítési kampánnyal próbálja visszaszerezni hitelességét az MKP Érsekújvárban / Kampaňou za d... [2013-11-16; 5,161 x]
07:20:58 Dnes na námestí v Nových Zámkoch už viac ako 150 ľudí [2024-01-25; 1,288 x]
07:19:59 Majetkové priznania poslancov NSK za rok 2022 [2024-01-24; 607 x]
07:19:04 História sporu o Vodné dielo Gabčíkovo – Nagymaros / A bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos vita ... [2024-01-01; 396 x]
07:18:02 Dusno v mestskej sociálnej ubytovni a nocľahárni na Považskej ulici [2024-01-23; 604 x]
07:17:16 Zoznam konfiškátov v okrese Nové Zámky v období od 25. októbra 1945 do 31. mája 1947 [2023-12-31; 559 x]
07:15:49 Egy Csésze Kávé: Takács Áronnal, a Face Team - Akrobatikus Sportszínház alapítójával [2015-02-23; 4,444 x]
07:14:21 Ani Novozámčanom to nie je jedno [2024-01-18; 713 x]
07:13:37 Dom za cenu panelákového bytu? [2023-11-30; 846 x]
07:12:54 Novozámocké príbehy. Ako sa hrdý Novozámčan súdil o svoje 20-eurové topánky a ako to už nikdy nebude... [2023-04-19; 1,081 x]
07:11:26 Ako to vidím ja: Musí mesto dvíhať dane? Nebolo by lepšie šetriť a začať od seba? [2023-11-29; 1,778 x]
07:10:37 Négy várostrom a török korból - Érsekújvár, 1685 [2023-11-28; 655 x]
07:09:01 Nová vlna Covidu aj v Nových Zámkoch [2023-11-28; 848 x]
07:05:48 Majetkové priznania sudcov Okresného súdu v Nových Zámkoch za rok 2022 [2023-12-18; 1,203 x]
07:04:25 Egy csésze kávé Juhász Katalin íróval, költővel, szerkesztővel [2014-10-30; 3,088 x]
07:01:48 Návšteva u Vladimíra Pavlíka v Považskej Bystrici [2024-02-18; 385 x]
07:01:44 Zatrpknutí bojovníci - Vladimír Pavlík [2024-02-13; 608 x]
06:59:56 Novozámocký hokej v problémoch a čo všetko s tým súvisí... [2024-03-02; 1,228 x]
06:59:27 Výsledky 2. kola prezidentských volieb v novozámockom okrese [2024-04-08; 551 x]
06:58:27 V poradí 6. protestný míting v Nových Zámkoch v stredu 3. apríla o 18.00 na Hlavnom námestí [2024-04-01; 599 x]
06:55:22 Prejavy na podporu RTVS a slobody slova na 5. protestnom zhromaždení v Nových Zámkoch [2024-03-21; 652 x]
06:53:43 Prehľad dotácií z Prvej pomoci/COVID v NZ od marca 2020 do júna 2022 [2022-09-18; 1,270 x]
06:11:18 Reakcia čitateľa na článok o veternych elektrárňach [2024-04-11; 445 x]
06:07:50 Zúgov 2? Veterným elektrárňam sme zatiaľ unikli o vlások [2024-04-04; 768 x]
05:00:07 Egy csésze kávé a holnap sztárjaival. A színpadon a GHP zenekar Nagykaposról [2015-07-29; 7,986 x]
04:16:45 Ako byť aktívnym občanom (diskusia v Nových Zámkoch) [2024-03-29; 409 x]
04:16:20 Dôstojný priebeh pietnej spomienky na zavraždného novinára a jeho snúbenicu [2024-02-22; 536 x]
04:16:07 Vágovits Gyula albumai / Albumy Gyulu Vágovitsa [2013-01-30; 8,499 x]
04:16:00 Dva roky ruskej vojenskej agresie proti Ukrajine... [2024-02-24; 321 x]
04:15:48 Zatrpknutí bojovníci - Miroslav Dolejší [2024-03-18; 318 x]
04:15:42 Pázmány Péter Gimnázium évkönyvei, közlönyei és értesítői / Ročenky, výročné správy a oznamy novozám... [2013-01-27; 7,023 x]
04:15:32 Archív okresných novín Chýrnik od r. 2008 [2013-04-13; 7,572 x]
04:15:24 Szabó László: Érsekújvári albumok [2013-01-28; 7,458 x]
04:15:17 Po stopách kauzy podpáleného auta seredského novinára z roku 2016 [2024-02-28; 400 x]
04:15:12 Kniha týždňa: Svet podľa Filka (Slovart Brat. 2016) [2024-03-10; 285 x]
04:14:40 Spoznajte históriu a súčasnosť Nových Zámkov prostredníctvom jedinečnej mapy [2024-03-29; 348 x]
04:14:36 Relácia Pod lampou s Evou Polereckou a Zsoltom SImonom [2024-03-30; 534 x]
04:14:29 Pokud někdo poradí, jak donutit Bytkomfort aby plnil své povinnosti, budu vděčná... [2024-03-03; 702 x]
04:14:13 6. novozámocký protestný míting [2024-04-08; 423 x]
04:14:00 Senki sincs elfeledve. A holokauszt érsekújvári áldozatainak névsora / Nikto nie je zabudnutý. Zozna... [2011-06-19; 11,427 x]
04:13:46 Časopis Index hodnotil najväčšie agroprojekty podporené za október 2023 z eurofondov - dve firmy bol... [2024-03-23; 449 x]
04:13:39 Známy prieskumník Ivan Donoval natočil videá o dvoch strašidelných objektoch v Nových Zámkoch... [2024-02-20; 635 x]
04:13:32 Domino efekt. Po stopách jedného týždenníka [2024-03-11; 485 x]
04:13:09 A "Sárai Zoltán" rendőrségi dosszié / Policajný spis "Zoltán Sárai" [2013-04-29; 11,037 x]
04:12:40 Ako byť aktívnym občanom v Nových Zámkoch? Diskusia v Hollywood Café v Kine Mier v stredu o 18:00... [2024-03-26; 455 x]
04:12:31 Novozámocký týždenník Slobodný občan (1990) / Szabad Polgár c. érsekújvári hetilap (1990)... [2013-09-26; 6,864 x]
04:12:24 Novým lídrom ruskej opozície je Júlia Navaľná [2024-02-27; 310 x]
04:12:08 Krátka správa z prvého tohtoročného zastupiteľstva [2024-02-29; 1,014 x]
04:12:02 Historické názvy novozámockých ulíc / Történelmi utcanevek Érsekújvárban [2012-11-27; 11,152 x]
03:40:16 Egy csésze kávé: Omotunde Komolafe úrral a "Miss Afro Hungary" szépségverseny szervezőjevel [2014-02-07; 6,882 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x