Ezek a teljesítmények valamilyen oknál fogva nem kerültek rá a polgármester az elmúlt időszak sikerereit felsoroló listájára, annak ellenére, hogy sokkal jelentősebb összegekről van szó mint hol-mi kerékpár-út, vagy játszótér. Viszont nagy mértékben magyarázatul szolgálnak arra vonatkozólag, miért nem maradt városunk vezet
őinek több ideje és ereje európai pénzekre pályázni...
Mindenekelőtt az elmúlt választási ciklusban sikerült nyélbe ütni az "évszázad üzletét" - a csaknem egymilliárd korona értékű 15-éves szerződést a Brantner céggel. Az érdekessége, hogy míg az egyik szerződő felet a polgármester képviselte, a másikat a beosztottja-Ágh Péter, aki városi elöljáró-ként egyben a Brantner ügyvezetője is. Így bár a Brantner cég elvben 44%-ban a város tulajdonát képezi, teljesen kikerült a városi képviselő-testület ellenőrzése alól. A képviselő-testület többször kezdeményezte Ágh Péter visszahívását, ezt a polgármester rendre kivédte azzal, hogy kifogást emelt az adott határozat ellen és nem látta el kézjegyével.
Az elkövetkező választások első kérdése tehát: Tisztelt Érsekújváriak, szeretik-e, ha a város előnytelen szerződéseket köt személyi összefonódások révén érdekelt cégekkel?A második vállalkozás a "roma házak" eladása volt. Itt kb. 30 millió koronás kár érte a várost - a képviselő testület tagjai hathatós támogatásával (a romákkal szembeni ellenszenvet is kiaknázva). Mivel nem valószínű hogy a jelenlegi tulajdonos - egy olasz állampolgár - a távolból fog ilyen nehéz falattal birkózni, ne lepjen meg senkit, ha ezeket a ingatlanokat majd esetleg egy hirtelen véletlen folytán (pl. megnyert EU pályázatból folyósítandó pénzek segítségével) ismét a város fogja visszavásárolni. Azzal a különbséggel, hogy 30 millióért vásárolja majd vissza azt, amit 4 koronáért eladott...
A második kérdés tehát így hangzik: Tisztelt Érsekújváriak, szeretik-e, ha a város vagyonát elherdálják és a roma-lakbérhátralékosok problémáját megoldatlanul két utcával arrébb viszik?A harmadik projekt a "Novocentrum" ügy volt, ahol arról szólt a történet, hogy adva volt egy cég, amelyben a jól fizetett - zömében városi képviselőkből álló - vezetőség eleve azon fáradozott, hogyan lehetne különböző média projektekkel (városi újság, városi televízió, web portál, információs iroda, stb.) minél nagyobb veszteséget felhalmozni és ezt a város vagyonának eladásából fedezni. Ennek esett áldozatául a volt kaszárnyák alatti parcella és egyben egy multifunkcionális szórakoztató és bevásárló központ terve is.
A harmadik kérdés tehát úgy szól: Tisztelt Érsekújváriak, szeretik-e, ha a város vagyonát kétes média-projektek és néhány városi képviselő megélhetése érdekében széthordják?Kicsoda Ágh Péter?A tanulmányainak egy részét az USA-ban végző Ágh Péter, akit egy angol nyelvű ismertető "
az ország egyik leendő vezetője"-ként említ*, 2005 január elsején lett a városháza elöljárója. Ekkor a polgármester jelentette be kinevezését a nyugdíjba vonuló Ružena Koprdová megüresedett helyére. Ágh úr jó segítőnek ígérkezett a nyelveket nem beszélő és a helyi közegen túl nem igen merészkedő polgármester mellé...
Ágh Péter tehát egy ambiciózus fiatalember, aki eddig ugyan csakis és kizárólag a városi vagyon ide-oda menedzselésével bizonyított, de ott annál inkább. Ha nem sikerül ezt a fiatalembert idejében megállítani, valószínű, hogy a 2014-es választások egy (mindenre) elszánt polgármester-jelöltjeként találjuk majd újra magunk előtt.
Kicsoda Bóna Bertalan?Bóna Bertalan középiskolai tanárként kezdte, majd saját kockázatára céget alapított és vállalkozott. Bár sosem vált nagyvállalkozóvá, a céltudatos munka és jó szervezőkepésség eredményeként cégei ma is prosperálnak és munkát biztosítanak alkalmazottainak. Miután 2009. márciusában megvált az MKP városi szervezetének elnöki posztjától, újra kezdte és a semmiből építette föl a Híd érsekújvári szervezetét, amely a parlamenti választásokon a legjobb eredményt érte el a nyertes koalíció pártjai közül Érsekújvárban - az MKP szavazatainak háromszorosát kapva.
Tisztelt érsekújvári választópolgárok! A polgármester-választás tétje tehát röviden: Bóna Bertalan vagy Ágh Péter ?Hiszem, hogy a feljebb ismertetett esetekkel kapcsolatban is véleményt nyilvánítanak szavazásukkal. Hiszem, hogy
hozzám hasonlóan azok közé tartoznak, akik nem szeretik, ha valaki a bolondját járatja velük. Kiváltképp nem, ha ez saját számlájukra történik. Ne feledjük, hogy mind a három esetben a költségeket mi - Érsekújvár adófizető polgárai - viseljük.
Ezért tisztelettel kérem támogatásukat Bóna Bertalan polgármester-jelölt és az Érsekújvári koalíció képviselőjelöltjei számára!Halámik András, a Híd érsekújvári szervezetének elnöke* The Incredible Peter Ágh http://icma-slovakia.blogspot.com/2009/04/incredible-peter-agh.html{jcomments on}