Az előző bejegyzések talán kiverték a biztosítékot, ezért most egy vidámabb történetet írok le. Sok apróság van az ember életében, ami befolyásolja annak menetét. Előrevetít dolgokat, későbbi eseményeket, cselekedeteket. Ugye eléggé furcsa a bejegyzés címe? Bizony, magyarázatot kíván. Még a katonaságnál jött az ötlet... a hosszú körletszolgálati éjszakákon... s talán majdani kevéske „jó cselekedeteim” is innen gyökereztek.
Olyan egységnél voltam katona, ahol eléggé sok „írni kevéssé tudó bakatársam” volt. Mivel a zászlóajnál kevés volt a diplomás vagy érettségizett katona, ezért nem meglepő, hogy aki legalább egy kicsit konyított a tollforgatáshoz, annak az előmenetele fürgébb volt, mint a „közönséges” bakának. Persze az orvosi végzettségem is közre játszott ebben.
Mivel lehet elütni az unalmas szolgálati éjszakákat, miközben mindenki alszik a körletben? Olvasással!... esetleg írással :-) ... és szórakozással. Az első időben azzal jöttek surranó-társaim”, hogy olvassam fel nekik a leveleiket, amiket otthonról kaptak. (Sokuknak az olvasás is problémát jelentett, nem csak az írás)
Aztán kezdtek megkeresni, azzal hogy írjak a nevükben a családjuknak... kedvesüknek. Hamar híre ment ennek, így tucatjával kaptam a megbízásokat. A szolgálati éjszaka alkalmával volt, hogy 4-5 forró hangulatú levelet is írtam. A technika egyszerű volt: kértem a „kedvesről” egy fotót, és némi támpontot a komától... aztán nekiláttam „beleszerelmesedni” az ismeretlen lányba. Elképzeltem magam előtt, és már folytak is a szépszavú sorok.
Eltávozás után a visszatérő katonák örömmel számoltak be, hogy otthon milyen nagy hatással voltak az asszonyokra/menyasszonyokra a levelek, amiket ők küldtek haza (de én írtam). Sokan azt is elmondták, hogy távolban lévő kedvesük tudta jól, hogy a levelet nem a szerelme írta, hiszen a stílus más volt... ismeretlen volt, de így is tartotta bennük a lelket, míg a katona haza nem ért újból.
Akkoriban el is terjedt, hogy van egy lökött hadnagy aki a bakák „gyógyítása” mellett, azok asszonykáit is „gyógyítgatja” e sajátos módszerrel. Tiszttársaim kezdetben nem vették ezt jó szemmel, de szerencsére a laktanyaparancsnok fontosnak tartotta, katonái „jólétét” tudta, hogy az elégedett bakával kevesebb a zűr... és csak ez számított.
{jcomments on}