Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Timea  17-07-24   2,230  
0
Tardoskedden július 9-én negyedik alkalommal nyílt ki hét napra a Huncutka kalandtábor kapuja. Külön öröm megölelni a másodszor, harmadszor is visszalátogatókat, látni mennyit nőttek, és jó érzés megismerni az újakat. Idén összesen 22 gyerektől volt hangos a kölyökvadon.  


    Újdonságnak számított a napi táborozás lehetősége. Ilyenkor a kis huncut otthon alszik, így nem lesz honvágya, de ugyanúgy megéli a táborozás nyújtotta kalandokat.

    A Vasárnap magazin Huncutkája és szerkesztője, Ázsoth Réka minden évben meglátogat bennünket. Ezúttal Nagy Edit lapmenedzser kíséretében jöttek, sok-sok ajándékkal, játékkal. A változatos program további vendégei is a lap riportalanyai közül kerülnek ki. Közkedveltek a kézműves foglalkozások: készítettünk anyagtulipánt Balogh Lídiával és Biankával, mézeskalácsot díszítettünk Schváb Magdolnával, nemezeltünk Stancz Alizzal, levendula „kompótot” alkottunk Csányi Mónikával, Hanzelik Veronika segítségével elsajátítottuk a dekupázs technikát.

    Jóba Tamás rendőri foglalkozást tartott, és kenujából megmutatta a helyi halastó szépségeit. Peternai Zsuzsannával bizalomjátékot játszottunk, a Palomino lovardában önfeledten lovagoltunk, sorra próbáltuk a Lifestyle Fitness gépparkját, hogy alaposan megmozgassuk minden izmunkat. Bopkó Marci a hagyományos cserkészjátékokat hozta el, Lacza Laura és Bíró Kriszti Európa-bajnok mazsorettek nemcsak bemutatót tartottak, de zumbáztunk is velük. Csupa ronda, de jóságos szellem jött szembe az éjszakai kalandtúrán, kerestünk kincset, tartottunk parasztolimpiát, vízibomba-háborút, sokat strandoltunk a helyi termálfürdőben, izgalmas csapatjátékokkal szórakoztattuk egymást. Készítettünk óriás memóriajátékot – Huncutka ajánlása alapján. A médiapartner segítségével újságot szerkesztettünk, és óriási csaták zajlottak a műfüves focipályán.
Megismertük Tardoskedd nevezetességeit, természeti szépségeit. Mindenki otthon érezte magát a nagyközségben, a helyiek elhalmoztak édességgel, gyümölccsel, szeretettel. Búcsúzáskor héliummal töltött lufik vitték üzenetünket a széllel a nagyvilágba: Jó volt itt lenni, jövőre újra beköltözünk!
 

 

 

 

 

 

 

 

 



fotók: Benkő Enikő
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
12:49:34 Kalandozz velünk! [2017-07-24; 2,230 x]
12:49:05 Dovoľte na slovíčko p. primátor... [2018-10-22; 3,759 x]
12:48:33 Zmluva o zabezpečení komunálnych služieb v Nových Zámkoch (Brantner s.r.o.) zverejnená ! [2010-11-04; 7,362 x]
12:47:28 A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás nyílt levele a Csemadok párkányi alapszervezete felé... [2012-03-22; 4,172 x]
12:46:58 Stav (ne)zverejňovania videozáznamov a zápisníc zo zasadnutí mestského zastupiteľstva [2013-08-01; 3,780 x]
12:46:44 Družicové snímky novozámockej skládky TKO za obdobie 2006-2024 [2024-10-07; 310 x]
12:46:25 Situačná mapka budúcej stavby Baumaxu na Vajanského ulici [2013-06-18; 12,156 x]
12:46:24 Stránka IZAMKY.SK oslavuje desaťročné jubileum. Začiatky boli viac ako skromné [2017-11-27; 5,289 x]
12:45:47 Egy csésze kávé virtuális szépségverseny: Szick Petra Dóra szépségkirálynő, a Cipruson rendezett Mi... [2016-11-15; 4,452 x]
12:44:37 Amortours: Vándorlásaim (VI.) - Szerelmes levelek írása ismeretlennek? [2010-12-06; 4,717 x]
12:43:52 Bezdomovci v labyrinte: Zastupiteľstvo schválilo koncepciu pre riešenie ich problémov... [2024-10-09; 287 x]
12:43:37 A hét könyve: Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa (Magyar Hang Bp.... [2024-09-15; 260 x]
12:43:14 Na 3 mesiace zatvorila svoje brány mestská tržnica. Bez náhrady [2018-01-04; 3,267 x]
12:43:10 Najvyšší sú zrušil rozsudok krajského súdu v kauze Holotovho domu [2024-10-10; 176 x]
12:42:33 MUDr. Jaššovi vyfúkli dohodnutú mestskú parcelu priamo spred nosa... [2024-10-05; 516 x]
12:41:44 Citlivosť Novozámčanov na šafárenie s ich peniazmi rastie. Dvojtisícové školenie na etiketu u bývalé... [2015-05-12; 4,870 x]
12:41:03 62 dní do konania komunálnych volieb a 100 dobrých dôvodov prečo nevoliť O. Kleina... [2022-07-10; 8,597 x]
12:40:48 Cena útechy pre bývalého viceprimátora - N. Kádek je od 1. januára konateľom mestskej firmy Bytkomfo... [2023-06-06; 1,921 x]
12:39:54 Nájde sa opäť 6 statočných? O. Klein sa znovu pokúsi prevekslovať 200 tisíc Eur tomu, komu nepatria:... [2018-09-12; 2,948 x]
12:38:51 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 19,448 x]
12:38:47 Prečo som nebol voliť? [2010-11-28; 3,417 x]
12:36:27 A hét könyve: Agneša Kalinová–Jana Juráňová: Hét életem (2018) [2018-04-21; 1,768 x]
12:35:52 A vykľulo sa šidlo z vreca: Za pokusom premeniť park za nemocnicou na stavebné parcely je p. primáto... [2018-09-05; 2,860 x]
12:35:20 Koncert skupiny Okean Elzy 21. septembra v Amsterdame [2024-09-22; 142 x]
12:34:01 Zabíjačkové hody 10. decembra 2011 v Šuranoch [2011-11-29; 3,868 x]
12:32:48 Helena Bohátová sa bude uchádzať o post primátora Nových Zámkov / Helena Bohátová indul a polgármest... [2010-09-12; 5,574 x]
12:32:14 Od smrti Alberta Apponyiho uplynulo 80 rokov [2013-09-24; 3,545 x]
12:31:38 Na Kultúrnom proteste sa v Nových Zámkoch zúčastnilo do 100 ľudí [2024-09-21; 315 x]
12:31:02 Na prvého mája pod rozkvitnutou čerešňou... [2019-05-11; 2,119 x]
12:30:26 Maďarčina v kocke ... a v defenzíve / A magyar nyelv dióhéjban ... teljes érdektelenség mellett... [2014-02-10; 2,305 x]
12:29:47 Monitorovanie environmentálnych záťaží na vybraných lokalitách Slovenskej republiky - mestská skládk... [2024-09-25; 347 x]
12:28:35 Šuriansky primátor sa neodvolá proti rozhodnutiu Odboru životného prostredia OÚ NZ [2024-09-14; 411 x]
12:28:26 Zvrat v kauze s Limestone: Podnikateľ už netvrdí, že nevedel o skládke keď kupoval pozemky pod býval... [2023-02-17; 1,512 x]
12:27:58 MsÚ odmietol žiadosť o nahliadnutie do spisov Logportál, Bernolákov Park, Jazdiareň a Dotácie 2009-2... [2015-10-10; 5,780 x]
12:27:24 Nyitravármegye nemes családai / Šľachtické rody Nitrianskej stolice [2011-02-19; 41,246 x]
12:27:23 Kniha týždňa: Česko-slovenská historická ročenka [2021-05-23; 1,183 x]
12:26:09 Krajské majstrovstvá v karate dorastencov a juniorov [2011-12-22; 3,365 x]
12:25:27 Kniha týždňa / A hét konyve: Marcia Davenport, Too strong for fantasy (1967) [2013-05-11; 52,471 x]
12:25:15 Čudní Mikuláši. Primátor s posl. Borbélyom rozpredávajú hnuteľný majetok Hotela Korzo potajomky... [2020-12-27; 2,982 x]
12:24:45 Stav (ne)zverejňovania videozáznamov a zápisníc zo zasadnutí mestského zastupiteľstva [2013-03-05; 3,918 x]
12:24:08 Mátyus Zoltán: Hol rontjuk el? A média hatása az emberekre [2023-08-11; 3,050 x]
12:23:33 A hét könyve / Kniha týždňa: Fehér Sándor - Fehér Pindes Ivett (szerk.), Irodalom Nyitrán, Nyitra az... [2013-02-28; 4,521 x]
12:17:59 Korupčná kauza z éry socializmu a jej súvislosti: Prípad Babinský [2023-12-25; 1,870 x]
12:14:21 Kemény G. Gábor, Kapcsolatok vonzásában (Madách Pozsony 1977) [2021-01-19; 966 x]
12:12:24 Kniha týždňa: Panama Papers (Brno 2017) [2019-12-19; 1,218 x]
12:11:41 Týždenná smrtnosť v Nových Zámkoch počas 2. vlny pandémie Koronavírusu [2021-01-14; 2,013 x]
12:10:51 Nevzlingate. Zemetrasenie v radoch ruskej opozície... [2024-09-17; 209 x]
12:09:13 Vo štvrtok o 19:00 podporíme Kultúrny štrajk. Stretneme sa pred kinom, Mesto nedovolilo aby sa akcia... [2024-09-17; 571 x]
12:08:24 22. marca zasadá Mestská rada a rokuje aj o osude MŠ na Cyrilometódskej ulici [2011-03-21; 3,545 x]
12:07:35 Primátor zamestnal poslanca i jeho manželku vo vodárňach. Ďalší poslanec zamestnal manželku v mestsk... [2024-09-15; 1,350 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x