BEVEZETÉS
Tanulmányunk számadás egy évszázad nemzetiségi sajtójáról. A múlt század nagy politikai és társadalmi eseményei fedezhetők fel a korabeli hírlapirodalomban. Az európai és a magyar fejlődés összképéhez tartozó szlovák sajtó különböző korú és nevű hírlapjai is sajátosan visszatükrözik az évszázad nagy szellemi áramlatait, nagy politikai és társadalmi kérdéseivel együtt. A XIX. századi szlovák hírlapok áttekintésével megismerhétjük a szlovákság nemzeti öntudatra ébredésének korszakát, politikai, gazdasági, szellemi életének a fejlődését, valamint mindazt, ami a szlovák nemzet szellemi és materiális életére hatást gyakorolt. E hírlapok lényegében a szlovák vezetőréteg szellemi megnyilvánulásait tükrözik vissza, de nem egy helyen felfedezhető, hogy az egyes vezető szlovák politikai körök cselekedeteit már a tömegek mozgatják.
Ez a munka felölel a felvilágosodás első hírlapjaitól kezdve a nemzeti öntudatraébredés sajtótermékein keresztül, a szlovák politikai pártok újságjain át az első szlovák politikai napilap megjelenéséig : minden jelentős szlovák hírlapot, amely a szlovák hírlaptörténet fejezeteihez tartozik. Szándékom volt a szlovák eseményeket legjobban befolyásoló és a szlovák olvasóközönségre a legnagyobb hatást gyakorló hírlapok bemutatása.
Egy-egy újság ismertetésénél nem mindig ugyanazon szempontok vezéreltek. A fiatal sajtótudomány módszereinek gazdag lehetőségeit igyekeztem érvényesíteni feldolgozásomban. Kari Bömer és a külföldi (német, amerikai) sajtótudomány irányelvei kiterjednek a hírlap organikus felépítésére (a megjelenés körülményei, kiadó, szerkesztőség, a hírlap jelentősége), a hírlap tartalmára (politikai-, helyi-, feuilleton-, riport-, stb. rovat), a hírlap szellemi életére (politikai beállítottság, önálló vélemény), az újság szociológiai funkcióira (az állam, egyház, párt, kultúra, irodalom, stb. és a sajtó viszonya). A felsorolt szempontok mindegyikét nem lehetett minden egyes hírlapnál alkalmazni, mert míg a század első felében a hírlapok organikus felépítésének van nagyobb sajtótörténeti jelentősége, addig a múlt század második felében sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnünk a hírlap szociológiai funkcióinak.
A továbbiak során oly formában igyekeztem csoportosítani a XIX. század szlovák hírlapjait és azokból közölt jellemző szemelvényeket, hogy összefüggő egészet képezve, a múlt század szlovák történelmének összefüggő fejezeteit alkothassák. Szándékosan nagyobb figyelmet szenteltem a szlovák ellenzéki lapoknak. A munka címe lehetne : A XIX. század szlovák történelme az egykorú szlovák hírlapok tükrében. A szlovák hírlaptörténet hőskorának az összefoglalásával igyekeztem alapot nyújtani az egyes hírlapok sajtótörténeti feldolgozásának.
A nemzetiségi sajtó számbavétele még nem kezdődött meg a magyar történelemtudományban. A múlt évben jelent meg Böőr György rövid összefoglalója a ruszin hírlapokról.[1] Ezen a kitűnő munkán kívül, amely nem szorítkozott a hírlapok szociológiai funkcióinak a taglalására, nincs más nemzetiségi sajtófeldolgozás. Sőt, magyar sajtótörténeti feldolgozás is alig akad. A nemzetiségi kérdés megismeréséhez hozzátartozik a nemzetiségi sajtó életének, hatásának, jelentőségének a felmérése. Nemzetiségeink politikai, gazdasági, kultúrális történetét találjuk sajtójukban. Érdemes ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozni.
A FELVILÁGOSODÁS CSEH-SZLOVÁK HÍRLAPJAITÓL STÚR SZLOVÁK ÚJSÁGJÁIG.
A szlovákság nemzeti ébredésére is hatott a jozefinista felvilágosodás. II. József türelmi rendelete megszilárdította a protestáns egyházak jogállását. Ez a gyakorlatban a nemzeti nyelv megerősödésével járt. A szlovák evangélikus vezetőréteg, a nyugatos műveltségű szlovák evangélikus hittudósok, németországi tanulmányútjaik során megismerkedtek a rousseau-herderi eszmeáramlatokkal, amelyek a hegeli megfogalmazásban a nemzetek öntudatos törzsi tulajdonságainak a hivatástudatát jelentették. Az egyes szláv népeknél hősibb kiállást eredményeztek az eddigi langyos latin patriotizmussal szemben. Ezek alapján jött létre Csehországban, a szlovák élet szomszédságában, a felvidéki származású Dobrovsky vezetésével a tudományos szláv nyelvi iskola, amely megteremtette a politikai szlávizmus alapjait. A politikai szlávizmus képviselői közül számosán a pozsonyi evangélikus líceum falai közül kerültek ki. A pozsonyi cseh és szlovák líceumisták, élükön Palackival és Kollárral, tettekkel bizonyították, hogy a kor szellemi áramlatait megértették.
A herderi ösztönzésű nemzeti nyelvi megerősödés folyamata, szlovák szellemi körökben felvetette az irodalmi nyelv problémáját. A múlt hagyományai, kezdve a huszita hatástól, Tranoscius csehnyelvű evangélikus énekeskönyvén keresztül a XVIII. századvég cseh irodalmi megnyilvánulásáig, a cseh nyelv és irodalom szupremáciáját látszották biztosítani. A cseh nyelvemlékek folytonossága a XV. század közepétől kezdve hézagtalanul kimutatható a felvidéki evangélikus egyház, nem egy esetben, még a világi hatóságok gyakorlatában is.[2] A cseh nemzeti nyelvnek a luteránus szertartásokban való évszázados polgárjoga azután önkéntelenül is felszínre hozta a csehszlovák nyelvegység gondolatát.—Szlovák katolikus vonalon a Bernolákékkalmeginduló szlovák katolikus mozgalom, minden tekintetben ez ellen a cseh igazodású protestáns irányzat ellen fordult. A XVIII. századvég szlovák szellemi vezetörétege és az irodalmi közvélemény is elsősorban katolikus és evangélikus táborra oszlott. Mivel a magyar államvallás ekkor még jogilag is katolikus volt, ez a tény a szlovák evangélikusok révén a cseh irányzat érvényesülését siettette.
A cseh orientációjú szlovák nacionalizmus bölcsője a pozsonyi evangélikus líceum falai közt ringott. Itt a cseh nyelv legbuzgóbb művelője az 1803-ban létesített cseh-szlovák tanszéken Palkovič volt, aki szembehelyezkedett a Bernolák-irányzatú nagyszombati katolikus társasággal. Palkovič az első a századforduló szlovák szellemi vezetői közül, aki kultúrpolitikai tekintetben felismerte a zsurnalisztika jelentőségét és a Presspúrské Noviny-t, az első felvidéki cseh-szlovák újságot á felvilágosodás tettének minősítette, akárcsak Windisch, előbb, 1764-ben megjelenő újságját, a Pressburger Zeitungot.
A »kegyes császári-királyi engedéllyek megjelenő Presspúrské Noviny-t Tállyay Dániel adta ki Pozsonyban. Megjelent kétszer hetenként 1783 július i-től 1787 június 30-ig. Szerkesztő Leska István, 1785-től Vyskydensky János, 1786-tól Kromp István.[3] Nem egészen világos Tállyay szerepe a pozsonyi csehnyelvű (Waldapfel tévesen tótot ír) lap kiadásában. A Presspúrské Novinyt 1783-ban inditotta meg Weber könyvnyomtatónál, Windisch Pressburger Zeitungjának kétségtelen hatására. Az Annáién dér Literatur »Uber slavische Literatur in Ungarn« c. cikke [4] szerint eleinte Leska István evangélikus kántor, majd Vyskydensky János szerkesztette, Tállyay pedig kiadója volt; Szinnyei szerint [5] 1785-ben vette át a szerkesztést Vyskydensky János, tőle pedig 1786 elején Kromp István. A három szerkesztő egymást váltotta fel a kántortanításban is. A lap számainak végén ez áll: nákladem Danijele Tallyai-ho. Az 1786 június 14-i számban Tállyai az újság megindításáról közölt tudósítást, mint »Nakladatel Slovenskych Nowin« (szlovák újság kiadója) írja alá. Ezzel szemben, midőn a helytartótanácshoz fogalmazói állásért folyamodik, újságírói érdemeire hivatkozva a szlovák újságot nem említi.[6] Bár Landerer és Patzko 1786 közepén megszakították kapcsolatukat Tállyaival, a Presspúrské Noviny-t továbbra is kiadta 1787 június végéig.[7] Eddig csak 1786 végéig tudtak megjelenéséről.
Úgylátszik, Tállyai az új vállalatokat is inkább szerette volna vezetni, mint a lapokat szerkeszteni. Közös kiadóhivatalt akart szervezni a magyar, német és szlovák lapok számára. A hazai lapok direktorának nevezte magát. Ez ellen a cím ellen Patzkó a városi tanácshoz és a helytartótanácshoz benyújtott kérvényeiben, Landerer pedig a Pressburger Zeitung 53. számában tiltakozott. Tállyai a sajtószabadság hívének mutatkozott. 1785 augusztus 6-án mindhárom (magyar-német- szlovák) újságban megjelentetett egy bántó hírt a váci püspökségről. Tállyai a cenzor íelszólítására sem vonta vissza a cikket, forrását tévesen jelölte meg, ezért a helytartótanács 1786 július 25-én csalárdságáért szigorúan megdorgálta. Tállyai a Presspúrské Noviny fordításának hetenkénti beküldését is sokáig megtagadta [8]. Vyskydensky és társai, az első szlovák újságírók, »nowinári Slowenska«, a felvilágosodás elveit hirdették és nyelvi téren a cseh-szlovák irányt képviselték. Munkásságukkal Pozsony a szlovák újságírás bölcsője lett.[9]
A Presspúrské Noviny, valamint kisebb jelentőségű lapok, mint a kishonti tudós társaság Solennia-ja, Juraj Palkovič Tydennik-je és Tatranka-ja egyaránt a felvilágosodás korának szlovákok által szerkesztett csehnyelvű termékei.
A Presspúrské Noviny, előfizetők hiányában 1785-ben beszüntette megjelenését. Néhány jelentéktelen kísérlettől eltekintve, szlovák körök egy emberöltőn keresztül nem érezték szükségét szlovák időszaki sajtó létesítésének. A pozsonyi evangélikus líceum tanára, Jur Palkovic, »Tydennik« c. hetilapja nem volt jelentős és nem volt politikai természetű. A lap teljes címe Tydennik aneb Cysarské Králowské Národni Nowiny, »rendkívüli császári és királyi engedéllyel« írta és kiadta Jur Palkovič Pozsonyban. Készült Belnay utódainál 8°-ben, 16—20 oldalon. Megjelenik 1812-től 1818-ig. Gazdasági, földrajzi, irodalmi és másirányú cikkeket tartalmazott.[10] Csak 1828-ban tárgyalt Martin Hamuljak Palkovic esztergomi kanonokkal egy szlovák lap létesítése ügyében. Hamuljak, a budai helytartótanács hivatalnoka, nem tudta megkapni Palkovic anyagi támogatását, mert, a különben mecénáskodó kanonok, szlovák bibliafordításának kiadásával volt elfoglalva, amelyet 1831—32-ben saját kiadásában jelentetett meg. A példányok legnagyobb részét szétosztotta a szlovák papság között.[11] Az agilis Hamuljak nem mondott le a kísérletről, egy évre rá, 1829-ben Radlindsky-val beszélt lapproblémákról. Hamuljak a tervezett lapot a cseh Trnka szerkesztésével óhajtotta megindítani, de a magyar reformkorszak hatalmas szellemi expanzivitása miatt a kísérlet kudarcot vallott és nem számíthatott megfelelő szlovák támogatásra. A lapnak 1831-ben »Budinsky Prátel« névvel »Rúk a srdca jedna túzen« (kéz- és szívnek egy a vágya) jelszóval kellett volna megindulni.
A szlovák publikáció ezekben az időkben inkább irodalmi, tudományos és vallásos természetű kiadványokra korlátozódott. így a már említett Palkovic-féle bibliafordításon kívül, megjelent Bernolák hatkötetes nyelvszótára, Radlinsky »Národnie Zpiewanki« c. gyűjteményeinek két kötete 1834- és 35-ben, valamint Ján Holly verskötetei és a szlovák nyelv és irodalom budai barátainak »Zora« c. évkönyve (1835— 1838).
ŠTÚR »SLOVENSKJE NÁRODŇJE NOVINI«-JE. AZ ELSŐ SZLOVÁKNYELVŰ ÚJSÁG.
A pozsonyi evangélikus líceum cseh-szlovák tanszékén nevelődött fel a 48-as szlovák nemzedék, élén Ludevít Štúrral. Štúr nevezetes líceum-társai: Dániel Lichard, Samo Chalupka és Károly bátyja. De ugyanott foglalnak helyet néhány évvel később J. M. Hurban és Hodza, 1848 két másik szlovák vezéralakja, ű Štúr 1833—4-től a szlovák tanulóifjúság egyesületének a vezetője lett. Külföldi tanulmányútja során eljut Németországba, Haliéba, majd 1840-ben Prágában fordul meg. Itt cseh hazafiakkal folytatott tanácskozásai során (dr. Stanko, dr. Fric) felvetette egy szlovák újság kiadásának a gondolatát. Štúr jövő programmja Prágában már kialakult: a pozsonyi cseh-szlovák tanszék, lapalapítás, képviselői mandátum. Pozsonyban hosszú huza-vona után, a haladó szellemű szlovák ifjúság nem csekély támogatásával, Palkovic adjunktusa és helyettese lesz, majd 1841-ben követi őt a csehszlovák katedrán. Szemben Palkovic száraz, grammatikai módszerével, Štúr bőven ad elő szláv történelmet is. A morva birodalomról tartott előadásaival fokozza a líceumi szlovák ifjúság romantikus nacionalizmusát. Zay K. gróf, az evangélikus egyház főfelügyelője kifogásolta tevékenységét, mire 1843-ban Pozsonyban a főfelügyelőség vizsgáló- bizottsága elé került. Ennek eredményekép decemberben eltávolították a tanszékről. Štúr élénk levélösszeköttetésben volt Kollárral, aki Itáliai utazása után visszatérve Bécsbe, 1841-ben Pozsonyban felkereste a szlovák ifjúságot. Kollár kész lélekkel segítette Štúr lapalapítási terveit. Hogy Štúr ebben az időben sokat foglalkozott a lap ötletével, arról egyébként Ct. Zochnak 1842 febr. 26-án írt levele is tanúskodik. Ebben Štúr napi elfoglaltságát mondja el, ami a különböző órák leadásán kívül a Tatranka sajtó alá rendezéséből., a Nitra nyomtatásából áll. Ezen kívül »mindenfelé levelezek, dolgozom, hogy előnyöket szerezzek az újság számára, amit mindenek felett, elsőrendű reprezentációs dolognak tartok«. Egy másik helyen ezt írja még az újságra vonatkozólag : »Az újság számára minden készen van. Ép most küldtek Nyitrából egy iratot 44 aláírással, ezek között egy püspöké, négy kanono- noké, a többi papé, tanáré, egyházfié, stb. Bizonyítják, hogy igen nagy szükség van szlovák újságra.« [12] A Slov. Nár. Nov. kérvényéhez csatolt aláírásokat nagyrészt Hamuliak és Radlinsky szállították, főként katolikus egyházi férfiaktól. Hurban 1843 február 18-án lelkesen írja Pozsonyból A. H. Skultétynek : »Éppen levél érkezett Nyitrából. Ez a levél kitűnő. Nem más, mint a pozsonyi szlovák újság kérvényét tartalmazó levél. 44 név van együtt, egy püspöké, négy kanonoké, a többi pap, egyházfi, stb. Kitűnő és nem várt hír. Remélem, már semmi kétség az újság engedélyét illetően.« [13]
Ez az optimizmus nem volt indokolt, mert Štúrnak nem remélt sok akadályt kellett legyőznie az újság engedélyezéséig. Az első újságengedélyt egy magyarországi szlovák lap számára, »Slovenské Národüje Noviny« névvel és »Orol Tatránsky« melléklettel már 1842 május végén eljuttatott Štúr a magyar helytartótanács elé. Rapant kutatásai szerint [14] az erről szóló dokumentum 1842. VI. 7-én lett jegyzőkönyvezve. Štúr kifejti, hogy miért van szüksége a szlovákságnak szlovák nyelvű újságra. Egyrészt, mert a nép túlnyomó többsége nem ért idegen nyelven, így nem kaphat politikai és kultúrális tájékozódást. Másrészt minden magyarországi népnek van anyanyelvű újságja, csak a »kárpáti szlovák« (karpatskí Slovania), a magyarországi szláv népek legszámottevőbbike (másfél millión felüli népességgel), uralkodójához és hazájához hűséges nép van ebben a tekintetben elhanyagolva. Harmadrészt a cseh újságok, amelyeket egyes gazdag szlovákok olvasnak, drágák, későn járnak, tartalmuk főként saját hazai dolgaiknak van szentelve, nem foglalkoznak a magyarországi viszonyokkal és ezeken felül a szlovákok részére nehezen érthetőek (»suntque obscuri nostris intellectus«).
Az újság részletesebb programmja (ami az érvényben lévő cenzúrai előírások alapján az újság cenzúrázásánál a cenzor vezérelve volt), a következő főbb rovatokat kívánta létesíteni : az újság élén történelmi és statisztikai tartalmú cikk lesz, amely »Pamétnik« (Memorandum) névvel az újság egyéb tartalmát lesz hivatva kiegészíteni és megvilágítani- Az újság másik rovata : »Dennijk domácj« tartalmazni fogja a hazai (osztrák birodalmi) és a harmadik rovat: »Dennijk zachranicnj« a külföldi eseményeket és híreket. Lesz még »Gednatel« (Tárgyaló) elnevezésű rovat, amely időszerű politikai kérdésekkel, azután nemzetgazdasági témákkal kíván foglalkozni. Végül vegyes hírek és irodalmi rovat. Az újság kétszer hetenként jelenik meg, kedden és pénteken, egy szám fél ívnél nagyobb formátumban és a legjobb papíron. Amennyiben az előfizetők száma gyarapodni fog, az újság kiterjedését megkettőzk, ezzel szemben az ára alig emelkedik majd.
Az »Orol Tatránsky« különböző verses és prózai irodalmat fog tartalmazni. Cikkek lesznek a szláv és magyar történelemből, a szláv és más nemzetek őskorából. Rovata lesz az új szláv irodalom alkotásainak, a nevezetesebb városok, országrészek topográfiájának, a mező- gazdaságnak. Végül a humoros részről sem feledkezett meg Štúr, így elmondhatjuk, hogy mindenről akart tájékoztatást nyújtani, ami csak a szlovákságot érdekelhette. Újságja a szlovákok politikai és kulturális revue-je akart lenni. Az »Orol«-t kéthetenként egész íven, velin papíron kívánta megjelentetni.
A fenti tervezetet tartalmazó kérvényt Štúr egyrészt Stromsky, Szeberíni és Jozeffy szuperintendensek bizonyítványaival és ajánlásaival támasztotta alá, akiken kívül még 44 pap és egyházi funkcionárius aláírása kérte a szlovák újságot. Egyidejűleg csatolta G. Fejérpatakv kezességi levelét 4000 aranyról az előfizetések fedezete végett.
Štúr kérvénye elbírálásra a királyi tanács tanulmányozó bizottsága elé került. Ez a bizottság, illetve a hozzá tartozó központi cenzori bizottság 1842. XI. 11-én válaszolt (Štúr október közepén beadott újabb kérvénye hatására). Maradi konzervativizmusa ügyetlenül igyekszik vitába szállani a kérvénnyel és azokkal, akik mögötte vannak. Eszerint a németül, magyarul vagy latinul nemtudók száma nagyon csekély, kétségbevonja a külön szlovák nemzet létezését és végül a nép számára nem politikai jellegű újságot, folyóiratot tart célszerűnek, hanem mezőgazdasági és ipari természetű közlönyt. A cenzori bizottság azzal cáfolja meg a szlovák újság szükségességét, hogy rámutat a megszűnt Palkovic-féle Tydennik-re és a besztercebányai Hronka-ra. A különböző okokon kívül az is számításba kerül, hogy a pozsonyi cenzor nem tud szlovákul. Űj szlovákul tudó cenzor beállítása az államnak újabb kiadást jelentene. Mindezek alapján az újság engedélyezését a bizottság nem ajánlja.
1843. II. 21-én Stiir újabb — harmadik — kérvényt ad be és hivatkozik ajánlóleveleire és az újság szükségességére. A több mint száztagú aláíró a szlovák értelmiséghez, papsághoz, nemességhez tartozik. így dokumentálta Štúr, hogy a művelt szlovák réteg kíván anyanyelvű újsághoz jutni. Az aláíró nemesek között az első lista élén szerepel Kossuth nagybátyja, Kossuth György. Štúr harmadik kérvénye alkalmával az újság tervezetén kiegészítéssel változtatást eszközöl. Az első helyen lesz a kitüntetéseket, kinevezéseket tartalmazó rovat. Ez után következik a politikai, különösképpen pedig a nemzetgazdasági rovat stb. Az »Orol« programmját is kiegészíti népdalokkal, elbeszélésekkel, jogtörténettel stb. Ebben a harmadik kérvényben közli Štúr azt is, hogy az újságot az új szlovák irodalmi nyelven fogják szerkeszteni.
Az újabb hiábavaló várakozás miatt Štúr panasz-kérvényével egyenesen az uralkodóhoz fordul (a magyar kancellárián keresztül), ahonnan 1843. VII. 8-án elrendelik az ügy előterjesztését. A lapengedély így kerül újabb tárgyalás alá VIII. hó 16-án. E közben Ján Caplovic újabb kérvénnyel fordul a magyar királyi kancelláriához a lapengedély ügyében és szlovák cenzor kirendelésének az érdekében. De a döntés elhúzódott, mert ehhez szükség volt Štúr erkölcsi jellemvonásáról és politikai nézeteiről való vélemény előterjesztésére. Végül 1844. X. 31-én a magyar királyi udvari kancellária javasolta Štúr kérvényének kedvező elintézését. Az indokolásban a kancellária rámutat arra, hogy igazságos a szlovákság számára is újság engedélyezése. Štúr politikai megbízhatóságát illetően is kedvező volt a véleményezés. Rapant következtetése szerint (Elán 1939, 7—8. sz.-ban Rapant : Štúrove »Slovenskje Národnje Novini«. Zápas o ich povolenie) Štúr azért kerülte el az akkor szokásos »veszedelmes pánszláv« megjelölést, mert amikor megtudta, hogy személyét illetően Zay Károly gróf véleményezését fogják kikérni, Kolovrathoz új kérvénnyel fordult, amelyben megemlítette elfogultságát mindazzal szemben, ami szlovák és aggodalmát fejezte ki az általa adandó bizonyítvány pártatlanságát illetően. Erre Kolovrat az uralkodónak azt indítványozta március 20-án, hogy a szignált kérvényt küldje el a magyar udvari kancelláriának, amit az uralkodó meg is cselekedett (III. 21-én). Ezzel a tettel az uralkodó mintegy előre tudomásra hozta, hogy Zay véleményére nem kell különösebb hangsúlyt helyezni. Ez természetesen nem maradhatott hatás nélkül a kancellária állásfoglalására. Ehhez járult gróf Sedlnitzky rendőrminiszter kedvező bizonyítványa, amelyben Štúr kiváló erényeit, eddigi munkásságát tünteti fel. Sedlnitzky ezt a bizonyítványt bizalmasainak jelentése alapján állította ki. Maga Štúr sem írhatott volna jobbat magáról.
Végre 1845-ben, január 15-ről származó uralkodói döntés folytán Štúr megkapja a lapengedélyt. Ennek március végéig tartó adminisztrálása után Štúr rövidesen kibocsáthatta az »Ohlas«-t (jelentést) a Slovenskje Národnje Noviny és az Orol Tatránsky közeli megjelenéséről. A főlap július elején meg is indult.
Az újságot illetően Štúr és társai már 1842-ben határozták el, hogy cseh nyelven szerkesztik, de a katolikusoktól elfogadnak Bernolák-féle nyugatszlovák nyelven megírt cikkeket. Mivel az újságkiadáshoz szükséges engedély kibocsátása három évig késett, az idő amellett szólt, hogy »ha szlovák újságot szerkesztenek, akkor írják szlovákul, úgy, ahogy a szlovákok között a legtöbben beszélnek«. [15] Valóban, 1843-ban Hlbokán, Hurban papi székhelyén, Štúr, Hodza és Hurban a legnagyobb egységben elhatározták, hogy a tátraaljai, középszlovákiai nyelvet teszik meg irodalmi nyelvnek. Ennek a nagyjelentőségű elhatározásnak eredményekép Hurban »Nitra«-jának II. évfolyamával, Štúr és Hodza könyveivel, a »Slovenskje Národnje Novini«-vel, a »Slovenskje pohl’ady«-val, polgárjogot nyert szlovák irodalmi körökben a középszlovák irodalmi nyelv. A szlovák irodalmi nyelv megszületésének az útját Štúr az Orol Tatránsky-ban tömören jellemzi : »Ahhoz a gondolathoz, amely a szlovák nyelv irodalmi rangra való emeléséhez vezetett . . . utat törtek Bemolák és akik őt követték, a kitűnő Fándli, az őszinte Ottmayer, a fennkölt lelkű, fáradhatatlanul dolgos Hamuljak és végül a mindannyiunk közül legtöbbet átélt, régen elmúlt kort és a mostani időket, a bennünket mélyen megindító Holly . . .« (Orol Tatránsky 1845, 50 1.). Különben Štúr a szlovák irodalmi nyelvre vonatkozó nézeteit »Náuka reéi slovemkej« c. munkájában fejtette ki (1846).
Az újság megjelenése feletti örömtől jóformán észre sem vették a Slov. Nár. Nov. új szlovák irodalmi nyelvét. De gyors változás következett be. Kollárék, azaz a cseh irányzatúak (Kollár, Safárik, Zá- borsky . . .) és a »biblictina« biblikus nyelv alapján állók (Palkovic, Fejérpataky . . .) hevesen ellenezték a Štúrról sturovéina-nak nevezett új irodalmi nyelvet és heves támadásokkal illették Štúrékat. A Bemolákirányzat követői vegyesen nyilatkoztak. Az idősebbek Hamuljakkal az ölen már határozottan tudomásra hozták, hogy a »bernolácina«-hoz ragaszkodnak. Radlinsky csoportja volt a leghatározottabb. Ez a csoport első fellépése során a Slov. Nár. Nov.-ban a kétféle helyesírás egyesítését ajánlotta (t. i. a Bernolák-félét és a Štúr-félét), de egybevetette a cseh-szlovák és a biblikus helyesírást is. Sturéknak nem maradt más hátra, mint a Bernolák-irányzattal közös frontot alkotva, elhárították a cseh támadásokat, amelyek gátat akartak vetni a szlovák irodalmi nyelv kifejlődésének. Štúrékat erre a szövetségre az anyagiak is kényszerítették, mert az előfizetők legnagyobb része a Bernolák-féle táborból került ki.[16] A nyelvvita a Slov. Nár. Nov. 1846 február első felének számaiban vette kezdetét Radlinsky cikksorozatával »Jeden Pázmánita« (egy Pázmány-növendék) szerény aláírással. Erre Štúr »Ne adjuk el magunkat« c. cikkben foglalkozott a különböző oldalról jött kifogásokkal és a helyesírás javítása mellett foglalt állást (Slov. Nár. Nov. 1846,, 222., 223. 1.). A cikknek óriási visszhangja támadt és fontos állomása lett a nyelvbéke felé vezető kompromisszumos útnak. (Slov. Nár. Nov. 1846., 369. 1.) A nagyszombati diákság köréből jött a legszenvedélyesebb visszhang. Többek között így írtak : »mi szlovákok, soha többé nem írunk csehül. . .« (Slov. Nár. Nov. 1846., 385.1.) Ez a tiltakozás a cseh múzeumi társaság kiadásában 1846 első felében megjelenő »Hlasové o potrebe jednoty spisowného jazyka pro Cechy, Morawany a Slowáky« c. munkának szól (magyarul : Hangok az egységes irodalmi nyelv szükségességéről Csehország, Morvaország és Szlovákia számára). Ebben Kollár és cseh munkatársai dühös filippikában támadták Štúr nyelvi álláspontját. A szlovák körök legnagyobb része teljes egységben visszautasította a történelmi alapon követelődző cseh vádakat. (Slov. Nár. Nov. 1846., 429., 497 1.) 1847-től módosult a »stúrovéina« : elfogadta az -ov végződést -ou helyett. A másik módosulást inkább csak a bernolákisták használták : bou, dau, pisau helyett bol, dal, pi- sal-t.[17] Radlinsky alapján írt Závodník, Holcek, Viktorín, Fejérpataky, Tomaskovic, Palárik stb. Štúrt követték a volt bernolákisták közül Plosic, Ján és Eugen Gerometta, néhány szemináriumista.[18] A szlovák irodalmi nyelvvel kapcsolatos kérdések megtárgyalására és a »Tatrin« nevű kultúregyesület harmadik választmányi ülésének megtartására 1847 július 9-én Cachticén jöttek össze a szlovák evangélikus és katolikus vezetőférfiak. A megbeszélések eredményekép továbbra is hűek maradtak a középszlovák nyelvjáráshoz. (Slov. Nár. Nov. 1847 július (klasen) 24-i sz.) Nyelvi síkon a helyzet a szabadságharc kitöréséig nem változott.
Štúrék nemzeti felbuzdulásukban a hónapoknak is szlovák neveket igyekeztek adni. Ebben a bernolákisták is közreműködtek. Mégsem ment a dolog. Már a cachticei találkozó utáni évben (1848) az Orol Tatránsky reprezentációs folyóiratban kvetna helyett máj-t, lipňa helyett červen-t írnak. Néhány év múlva lipeň visszatért a június jelölésére, srpen maradt az augusztus megnevezésére, červenec helyett feltűnt a klaseň ; malý rujeň-ből lett jaseň-jasňa, velký-rujeň-ből rujňa. [19] Radlinsky lapjaiban rövidesen átvette a latin-orosz terminológiát: január, február, március ... Az ő példáját követte Lichard, mint a Slovenské Noviny szerkesztője, bár a bécsi kormány utasítása folytán 1850-től ó-szláv, majd cseh nyelven írtak.
A Slovenskje Národnje Noviny-ben a domináló nyelvi problémákon kívül más időszerű kérdésekkel is találkozunk. Nagy arányokat öltött abban az időben a szlovák parasztság körében az alkoholfogyasztás. Štúrék felismerték az alkohol nemzetsorvasztó erejét és ennek ellen- súlyozására, valamint az alkoholizmus kiküszöbölésére mértékletességi (mai szóval: antialkoholista) egyesületek alapítására szólították fel a szlovák falvak és városok népét. A felvilágosító cikkek hatására Selmecbánya lett a mértékletességi egyesületek legnagyobb taglétszámú városa, 3000 taggal. A Slov. Nár. Nov. 1846 június 19-i számában L. Štúr elismeréssel köszönti Selmecbányát.
Az alkohol elleni harc nagy segítségére voltak a vasárnapi iskolák, ahol hasznos gyakorlati tanácsadáson kívül a felvidéki szlovákság kulturális alapismeretekben részesült. A vasárnapi iskolák működéséről : Slov. Nár. Nov. 368., 369., 444., 445., 461., 504., 581., 617.1. A vasárnapi iskolák nevelő hatására kezdtek el a szlovákok szlovák könyvet és újságot vásárolni. Ebben is Selmecbányáé a vezetőszerep. Itt fogyott a legtöbb Slov. Nár. Nov., Hurban Unia-ja, a Priatel' l'udu, a Zrcadlo Slovenska, Lichard Domová pokladnica-ja (Slov. Nár. Nov. 360., 377., 637., 644., 653.1.). A szlovák kultúra emelkedésére mutat, hogy szlovák könyvkereskedés létesült, amelynek alapítása Václav Branský nevéhez fűződik. [20]
A Slov. Nár. Nov. és az Orol Tatránsky hasábjain szlovák-ruszin együttműködést szorgalmazó cikkek is megjelentek. Ruszin részről Dobrjansky képviselő, szlovák részről Radlinsky és mások voltak a cikkek szerzői, amelyeket szimbolikus aláírással: a-j-b §§+ §§ jegyeztek. Sok teljesen aláírás nélkül van. (Slov. Nár. Nov. 314., 369., 407., 429., 639., 640., 643., 644.1. és Orol Tatránsky, 592., 624.1.) Már 1846 elején olvashatjuk a Slov. Nár. Nov-ben és az Orol-ban, hogy a szlovákok közösen lépnek fel a kárpátaljai ruszinokkal. A Pesti Hírlap élesen szembefordult ezzel az alakuló közös fronttal. A Slov. Nár. Nov.-ben erről a közös akcióról ezt olvassuk : »Most minden nemzet az osztrák kormány kegyes jogara alatt kifejlesztheti saját nemzeti életét, tehát úgy a ruszinok, mint a szlovákok gondoskodhatnak szellemi életük nyilvános orgánumáról, vagy amennyire lehet, a szlovákokhoz csatlakozhatnak. Vájjon az égbekiáltó bűn, hogy a szlovák a ruszint szellemi életre lelkesíti és tanácsolja neki, hogy valamilyen ruszin lapról gondoskodjék magának és amíg ehhez hozzájutnak, olvassák a Slov. Nov.-t és az Orol Tatránsky-t, vagy más szóval, hogy a szlovákokhoz csatlakozzanak? Ki kívánja azt, hogy a ruszinok a szlovák nyelvet fogadják el maguknak? Hiszen nekik szép ruszin nyelvük van« (Slov. Nár. Nov. 1846, 249., 250. 1.).
A magyar sajtóban a Pesti Hírlap sokszor vezetőhelyen foglalkozott a Slovenskje Národnje Noviny-val. Lódi a Pesti Hírlap 1846. augusztus 18-i számában a Slov. Nár. Nov. következő számairól tudósít :
97., 98., 99., 100., 101—105. A P. H. 1846 szeptember 13-i számában foglalkozik a Slov. Nár. Nov. no., ni., 114., 115. számaival. A P. H. 1846 december 8. száma ismerteti a Slov. Nár. Nov. I2i.,i24., 125., 127., 129—132., 133—135., 136—138., 139. számait. A P. H. 1846 március 12. számában Lódi »A pozsonyi tót lap« c. vezércikkében foglalkozik átúr lapjával : »Midön a pozsonyi tót újság leendő megjelenése híréről tudósítottam, azon reménnyel kecsegtetőm magamat, hogy az elvihar- zott szócsaták után egymást megértve, e lap közvetítő gyanánt lépvén föl, igyekezni fog a magyar érdekeket tót ajkú olvasóival megismertetni s ekkép egyike leend azon eszközöknek, mik az annyira szükséges egybe- forrást eszközlendik.« Lódi a továbbiakban kifogásolja a Slov. Nár. Nov. 47—49. számban »Budreg Sládkovic« aláírással megjelent cikket, amely olyan értelemben ír, hogy a tudományokat ne latin, ne is magyar, hanem szlovák nyelven tanítsák. így idézi a Slov. Nár. Nov.-t : »Bölcsen teszi a magyar nemzet, hogy iskoláiból a latin nyelvet kizárja. De kérdés valljon minden magyarhoni iskolában magyarul kell-e tanítani? Ezt végkép tagadom. Az iskolák azon nemzetéi, mely azokat alakítja, föntartja és gyámolítja ... Az iskolák lényegének tehát a nemzet anyai nyelvén kell alapulni.« A cikk felsorolja, hogy Selmecen, Eperjesen, Modorban és más tiszta szlovák iskolában a magyar nyelv napról- napra terjed. Felveti a kérdést: qui tacet, consentit? »A nemzet akkor nyilatkozik, ha öntudásához tér : míg alszik, alárendeltje idegen elemeknek, melyek emberi jog és kötelesség szerint fölötte őrködnek.«
A Pesti Hírlapban Lódi további közlései a pozsonyi szlovák újsággal kapcsolatban általában azt a látszatot keltik, hogy Lódiék szívesebben láttak volna egy hazafiasabb szellemű lapot, amely hívebben ápolja a magyar-szlovák évszázados történelmi kapcsolatokat. Erre a közös történelmi múltra több ízben utal a Pesti Hírlap (így pl. 1846. évf. március 20. számában a magyar alkotmánnyal kapcsolatban így ír : ». . . valljon a tótoknak nincs-e ugyanazon alkotmányuk, mellyel a magyarok bírnak? Valljon nem volt-e alapításában, tökéletesítésében és védelmében a tótoknak is részük ?«) A Pesti Hírlap nem volt megértő a Štúrék szellemi vezetése alatt kifejlődő szlovák nemzeti öntudattal szemben, amely megteremtve saját irodalmi nyelvét, önálló nemzeti kultúrát kívánt kiépíteni. Ennek a meg nem értésnek politikai kihatásai abban jelentkeztek, hogy Štúr szlovák konstruktív kísérleteit 1848-ban Hurban radikalizmusa váltotta fel. Az események Štúrt, 1848 egyetlen nagy szlovák férfiát, a maguk tehetetlenségével sodorták a magyarsággal való szakításba és az osztrák reakció megalázó bécsi függőségeibe.
Štúr a cenzúránál is sok meg nem értést és bosszúságot tapasztalt. Ct. Zochnak írt levelében (1847 márc. 4.) így panaszkodik a cenzúrára : ». . . fojtogatják az embert és nem szabad hallatnia, hogy fojtogatják. Az árvái nyomorról szóló cikkel nem bántak oly keményen, szerencsénk volt. A cenzor minden érdemlegeset kitöröl és az ú. n. cikk egész velejét kiszedi. Nagy az én bajom, kedves barátom ! így minden cikkből kihúzzák a lényeges dolgokat ; nekem ép hét cikket dobott ki a cenzor egy hét alatt. Csinálj, amit akarsz, Isten embere!« [21] Ilyen és egyéb nehézségek ellenére a lap jelentősége mindinkább nőtt. A szószoros értelmében vett szlovák politikai sajtóorgánummá csak 1847 év végén fejlődött, amikor Štúr résztvett a pozsonyi magyar parlament ülésein. Az 1847. országgyűlés megnyitása alkalmával Štúr egy nemzeti programmot dolgozott ki, amelyet lapjában is közreadott. (Slov. Nár. Nov. 1847., 225—232. sz. Nase nádeje a ziadosti ku nastáva- jucemu snemu.) A programmot korszerű emberbaráti, liberális szellem lengi át. A következő kérdésekről nyilatkozik : úrbéri szolgáltatások megszüntetése, igazságos adórendszer, a bíráskodás reformálása, a nemesi ősi jog felfüggesztése, anyanyelvű iskoláztatás. A liberális eszmék szlovák szempontú átértékelése csendül ki következő soraiból: »egy nemzetnek sincsen joga más nemzettel szemben, mihelyt ő maga is emelkedni és művelődni akar, arra, hogy az ő sajátos életmódjára mint az emberi legnagyobb tökéletességre, más nemzetet kényszerítsen . . .« Štúr fenti programmját mély elkeseredéssel mondta el. Ez az elkeseredés az akkor uralkodó magyar politikai pártszellem által diktált irányzatnak szólt. Štúr parlamenti szereplésétől kezdve a Slov. Nár. Nov. politikai hírszolgálata sokkal tartalmasabb és színesebb lesz. Štúr parlamenti beszámolóiból, melyek között saját beszédei is szerepeltek, a lap olvasótábora megismerkedhetett a kor politikai és társadalmi viszonyaival és az ország ügyes-bajos dolgaival. Štúr a pozsonyi parlamentben a szlovák ügyek szószólója volt. Mint Zólyom szabad királyi város kormánypárti követe, országgyűlési működése során nem egyszer lépte át a konzervatív párt által kiszabott mesgyéket. Tourtzer szerint [22] a szlovák politika a magyar autonómiai törekvésekkel szembeszállt, mert szüksége volt az udvar támogatására. Ez az állásfoglalás Štúrt közel hozta a konzervatívokhoz. Štúr iskolaügyi programmja eredménytelenül szállt szembe Kossuth felfogásával. Kossuth a magyar nyelv jogait hangoztatva még 1842-ben megírta : »Hazánkban közoktatási nyelvvé a latin helyébe haladéktalanul a magyar nyelv tétessék, ami pedig a falusi népiskolákat illeti : miután a státusnak kötelességében áll gondoskodni, hogy az ország közigazgatási nyelvét megtanulhatni mindenkinek alkalma legyen : szükségesnek tartanók azon intézkedést, hogy a magyar nyelv minden falusi tanodában is okvetlenül taníttassák.«[23] Lehetséges, hogy Štúr 1847-i országgyűlési szerepe azért nem lehetett rokonszenves a magyar ellenzék szemében, mert tulajdonképpen a kormány embere volt, ami azonban nem menti Kossuthék hibáját, hogy nem keresték a Štúrral való összeköttetést.
1848. márciusi eseményei meglepték Štúrt és a szlovák vezetőköröket. Az áprilisi törvények egyetemes jelentőségét ők sem tagadták. Belátták, hogy sem a román, sem a szlovák és szerb nemzetiségek nem boldogulhattak volna a magyarság politikai vezetése nélkül, mert nem támaszkodhattak olyan középosztályra, amelyik a liberalizmus európai talaján állva, a jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, vallás-, sajtó-, kultúrszabadság vívmányait megvalósíthatta volna. Štúr így ír az átalakulásról a Slovenskje Národnje Noviny 1848. 274. (március 31.) számában : »Ezzel egyelőre meg lehetünk elégedve és a szabadságot egész lelkűkből eredő »sláva«-val fogadhatjuk. Ha nemzeti szempontból is megkaptuk volna azt, amire feltételenül szükség van, akkor teljesen szabadok és megelégedettek lehetnénk. És ezt meg is kaptuk volna, ha erre előkészülünk, és ha lett volna egy központi városunk. Az idő azonban előkészületlenül talált bennünket, a mi huza-vonánk késlekedésünk és gyengeségünk, nehézkességünk, a mi régi visszavonásunk most mérhetetlenül ártott nekünk.« Az Orol Tatránsky május 3-i számában »a szabad pór dala« c. költemény dicsőíti a jobbágyfelszabadítást. Az öröm és felszabadulás érzése miatt Štúr lapja kénytelen volt a néphangulatnak megfelelően írni.
Amikor Štúr a márciusi átalakulásról a fenti cikket írta, már bécsi útjára készült, ahol úgy a többi nemzetiségi férfiúnál, mint a kormánynál megvoltak az összeköttetései. A szlovák történelmi munkák Štúr távozásának okát az országgyűlési ifjúság terrorizmusában látják. Štúr május elején véglegesen elhagyta a Slov. Nár. Nov. szerkesztőségét. A lapot Nosák Bohuslávra és Keller-Hostinsky Péterre bízta. E két fiatal szlovák író nem fért meg egymással. Nosák vezette egy ideig a lapot, majd pedig J. Štúr és L. Dohnány. Hírlapírói készség egyikben sem volt. Végül is 1848 nyarán a lap beszüntette működését. Utolsó ismert száma 1848 június 9-ről való. [24]
SZLOVÁK LAPOK A SZABADSÁGHARC ÉS AZ ABSZOLUTIZMUS ALATT.
A Slovenskje Národnje Noviny megszűnésével rövid ideig újbó időszaki sajtó nélkül maradt a szlovákság. 1848 októberében a Prjaťel Ludu pótolta némikép a hiányt. A P. L. köré azok a szlovákok csoportosultak, akik a szabadságharcban a magyarsággal együtt tartottak. A lapban megjelent cikkek és versek igen. érdekes adalékai a magyarszlovák együttműködésnek. Mindenesetre hiányoznak a szlovák történelmi munkákból és javarészt az irodalomból. E félíves négy oldalnyi terjedelmű, kétszer hetenként megjelenő újság, Mácai Lukác felelős szerkesztésében jelent meg. Társszerkesztője Szeberinyi László volt. A lap hűségesen szolgálta a magyar szabadságharc ügyét. Cikkeit és verseit a nép szívesen olvasta, mert németellenes tartalma megfelelt érzületeinek. A Priafel Ludu a Magyar Könyvszemle 1877. évfolyama szerint megjelent 1848 októbertől decemberig és 1849 áprilisában—májusában. 1849-ben a lap a Kossuth-kormánnyal Debrecenbe távozott. A P. L. a leghevesebb agitációkat fejtette ki az uralkodócsalád ellen. Ez súlyos taktikai hiba volt, mert a függetlenségi nyilatkozatra nem készítették kellőkép elő a szlovák népet. A debreceni trónfosztás váratlanul köszöntött rájuk és különben sem keltett jó hatást. Érdekes, hogy a császári párt túlbecsülte a Prjaťel Ludu jelentőségét és azzal a fortéllyal élt, hogy egy hamis P. L.-t csempészett a megyékbe, amelyben a lap eredeti feje és címe alatt császári szellemű cikkek foglaltattak. A lap április 27-i számában Szeberinyi a Függetlenség c. cikkben örömmel üdvözli a Habsburg-házzal való szakítást és Bocskai, valamint Rákóczi felkelését idézi fel szlovák olvasóinak, akik, mint ahogy most Kossuth Lajos, egyaránt a Habsburgok elnyomása ellen küzdöttek. A lap legelői közli Pest és Buda felszabadításának hírét, amit »£ljen a szabadság! Éljen Magyarország !« felkiáltásokkal fejez be. A második oldalon két ügyes harcias buzdító vers következik. »Fel, testvérek« O. Sz. aláírással és »Ott, Tiszántúl, »Birike« névvel. Alább Kossuth Lajos rendeletét közli Windischgrátz pénzkibocsátásával kapcsolatosan. Sz. L. (Szeberinyi László) »Drotár« c. közleményében megcáfolja azt az ellenséges hírt, hogy a drótosok beállottak volna Hurban felkelőinek a sorába. Éppen az ellenkezője igaz — írja Szeberinyi a Közlöny alapján — a felvidéki drótosok voltak az elsők, akik Hurban lázadói ellen harcoltak ; drótosok szabadították ki fogságukból Marsovskyt, Pongrácot és Grot- kovskyt, a magyar szabadságharcért síkraszálló szlovák hazafiakat. »Regruti« címmel az újoncok lelkes bevonulásáról ír Ludobran. »Mi újság a hazában. A rovat háborús hireket közöl. »Külföldi hírek « rovatában Ausztriából, Olaszországból (Mazziniékról), Angliából és Amerikából közöl híreket. A lap végén ezt olvassuk : Erre az újságra, amely kétszer hetenként fél íven jelenik meg, amíg Debrecenben leszünk, előfizetést minden postán és a városban, a Kolozsvárról idehozott nyomdában elfogadnak, éspedig negyedévre egy aranyat. Az impreszum helyén ez áll: Kolozsvárról idehozott nyomdában. A Prjaťel Ludu hírei alapján megtudjuk, hogy a gömöriek kiverték Hurban lázító embereit, Trencsénben Hurban beszédére a nép »éljen Kossuth« kiáltásban tört. (Prjaťel Ludu, 1849 április 3.). Detván a nép fejszével szállt szembe a fekete-sárga zászló kitűzésének és a császári proklamációt »oklamáció«-nak (csalás) nevezte (Prjaťel Ludu, 1849 május 5.). Csecsotka gyűjteményében ismeretlen szlovák költő versére akadunk Kossuth Lajosnak a kápolnai csatatéren mondott imájára vonatkozólag. [25] Tourtzer francia fordításban idézi a P. L.-böl a »magyarok és szlovákok«c. verset.[26] A szabadságharc-idei szlovák költészet nagyobbrészt a magyar irodalmi termékek utánérzéséből, vagy kompilálásából fejlődött ki.[27] A Prjaťel Ludu gót- betűs számai közül négy van a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtára folyóiratosztályának birtokában : az 1849 április 27. {6. sz.), május 15. (10. sz.), május 23. (12. sz.) és május 26. (13.) szám. Rizner csak az április 17-i 3. számot ismeri.[28] A P. L. példájára Launer István már 1848 decemberében akart »Uhersko-Slovenské Noviny« címmel egy magyarbarát szlovák újságot indítani, ami azonban az Országos Honvédelmi Bizottmány helytelen politikája következtében még 1849 májusában sem jelenhetett meg, pedig a felsőmagyarországi kormánybiztosok eléggé sürgették. Végre május 20-án a belügyminiszteri államtitkár megbízta Launert a lap kiadásával. Július i-én kellett volna megjelennie, de a harctéri helyzet rosszabbodása a lap kiadását meghiúsította. Launer az előfizetési felhivást május 6-án hiába bocsátotta ki.[29]
Pozsonyban Kostelny András szerkesztésében rövid ideig megjelent a »Slovácké Noviny« (»Sloboda« alcímmel). A lap az irodalmi szlovákot és nem a biblikust használta. A Slov. Nov. körlevele szerint a lap a Štúr-féle politikai irány ellen, azonban a szlovák nyelvért működik. A Slovácké Noviny-t Just barsi főispán és Zay Károly gróf, valamint Jeszenák János báró kezdeményezésére alapították. E három férfiú tette le a szükséges hírlapi kauciót is. Kétszer jelent meg hetenként Belnay örököseinek pozsonyi nyomdájában. A latinbetűs szlovák irodalmi nyelv helyesírása még rendszertelen és nehézkes. — A harmadik szlovák hetilapot Pelikán Ferdinánd szerkesztette Nagyszombatban »Wűdce z Trnawi« címen, Melléklete: »Bohumil«, Spanraft Mihály nagyszombati nyomdájában készült. A biblikus írásmódot használta, teleszórva szlovákizmusokkal.
1848/49-ben a szlovák politikai körök nagyobb része Bécsben szervezkedett és a nemzetiségek közül különösen a horvátokkal keresett kapcsolatokat. Az események irányításában Štúrék alárendelt szerepet játszottak. A bécsi kormánynak csak addig volt szüksége rájuk és a többi nemzetiségi vezetőre, amíg az orosz segítség megérkezésével biztosítottnak látszott a magyar szabadságharc leverése. A Štúr-Hodza- Hurban-féle politika feltartózhatatlanul a bécsi politika örvényébe szédült. Schwarzenberg a nemzetiségi politikusokat a szabadságért küzdő magyar nemzet üldözőivé züllesztette. A vállveregetés, a mézesmadzag, az apró kedvezések politikája megtette a maga hatását és Bécs a szlovák triumvirátus köré sereglőket hivatal, állás, kártalanítás, apró címek révén elhallgattatta. Hiába kezdtek kijózanodni Prágában és Zágrábban az 1849 március 4-i oktrojált alkotmány kihirdetése után, hiába ajánlotta a szlovákoknak Havlicek, a cseh-szlovák egyesítés legfanatikusabb apostola, a magyarokkal való kiegyezést, a szlovák vezetők nem látták a bécsi centralizmusból kiáradó és az összes nemzeteket fenyegető veszedelmet. A szlovák felkelés vezetői 1849 márciusában egymás kezébe adták a kilincseket Kremsierben, Olmützben és Becsben. Beadványaikban és kérvényeikben panaszkodtak a császári kormány által kinevezett biztos ellen, különböző politikai és kulturális kívánságaikkal léptek elő. Az utóbbiak között egy császári szlovák újság kibocsátása is szerepelt. A szlovák kérvényeket Schwarzenberg és Stadion legtöbbször megjegyzés nélkül ad acta tették. Mivel egy bécsi szlovák lap ügye a kormány érdekében álló is volt, a »Slovenské Noviny« már július folyamán megjelenhetett. A kormány gondosan kiválogatta a szerkesztőgárdát. Štúrékat és Hodzáékat mellőzve, az aktivista szlovákok közül Lichardot és Radlinsky-t bízta meg a szerkesztéssel.
Radlinsky, aki már 1849 márciusában a Slov. Nov. szerkesztőjének volt kiszemelve, az újság első, július 10-én megjelenő számában körvonalazta a bécsi szlovák lap szerepét : »A mi hírlapunk az első szláv újság, amely Bécsben az osztrák császárság székhelyén napvilágot lát ; ez az újság különösen a Tátra alatt elhelyezkedett szlovák nemzet számára váratlan és örvendetes... mi is, akiknek a nevét az újság a fején hordozza, csak állampolgári kötelességünket teljesítjük, amikor hozzájárulunk a Slov. Nov. kiadásához ; a toll is annyit ér ebben a korban, amennyit a kard vagy a puska nyom ; tollal is lehet a békéért és jó hazai társadalomért harcolni, bár ebben a harcban nem folyik semi- lyen vér.a (Slov. Nov. 1849., 1. sz.). Dániel Lichard, a Slovenské Noviny második szerkesztője, Radlinsky barátja volt már a selmeci időkből. Az újság fején az ábécé szabályai szerint is az első helyen állott Lichard neve. De ahogy ő maga is elismeri, Radlinsky befolyása érvényesült: »az én társszerkesztői hatalmam sose ért el odáig, hogy az én kollégámnak valamit megtilthattam volna.« (Hurbannak írt levele 1856-ból.[30]
A Slov. Nov.-t eleinte középszlovák nyelven szerkesztették. Csak két cseh magánhangzót fogadtak be : a szlovák ä, ô (ó) helyett a cseh ě, ů magánhangzókat. Azonban a politikai viszonyok változásával, amikor Bécsnek már nem volt szüksége a magyarság ellen lázított nemzetiségekre, 1850-től Kollár felülről kapott utasítása alapján csehül kezdik szerkeszteni az újságot. A lap irodalmi mellékletét, a Svétozor-t kezdettől fogva csehül írták. A Svétozor-nak történelmi tradíciói vannak. Safárik a maga idejében hasonló nevű lapot adott ki, ezért a Slovenské Noviny Svétozorját Safárik Svétozor-ja folytatásának tekinthetjük.[31] A Svétozor 8. száma közli, hogy a lap szerkesztője, Radlinsky, átnyújtotta Bach miniszternek a »Poklady« c. munkájának kétkötetes tiszteletpéldányát, amelyre Bach csehnyelvű köszönőlevéllel válaszolt. Néhány hónappal a bécsi Slov. Nov. megjelenése után Pesten is kiadtak szlovák újságot, a bernolákista Katolické Novinyt. Ez, valamint Dianiska szlovák nyelvtana újból a nyelvkérdést hozta előtérbe. Erre vall Radlinsky cikke a Slov. Nov. 1849 november 20-i számában. A nyelvharc híre, amely a különböző felfogású bécsi szlovák körök között zajlott, eljutott Bachig, aki így fakadt ki Lichard szerkesztő előterjesztett kérésére : »Önök diplomáciai nyelvvé akarják megtenni a nyelvüket, és senki sem tudja, hogy milyen is az önök nyelve : Kollár másként, Štúr máskép, Hodza máshogy ... mi a teendő? Egyezzenek meg és azután jöjjenek.[32]
Kollár, Kuzmány, Lichard, Radlinsky tényleg tanácskoztak a nyelvhasználat ügyében, végül is kompromisszumként a Mária Terézia idejében használt óegyházi szláv : staroslovencina nyelvet fogadták el hivatalos nyelvnek. Az indokolásban az is szerepelt, hogy ezt a nyelvet mindkét (katolikus és evangélikus) egyházban jól ismerik. (Slov. Nov. 1850., 1. sz.) A továbbiak során kiderült, hogy a Slovenské Novinynek Kollár hatása révén mindinkább csehvé átalakuló nyelvével sem az egyházak, sem a szlovák értelmiség nagy része nem volt megelégedve. A Slovenské Noviny nyelve érdekében az újságban több cikk jelent meg. Ezek először névtelenül, majd Radlinsky teljes névaláírásával látnak napvilágot. Az 1850. évf. újévi számában Radlinsky »egyesült erővel« címmel nem csupán a Staroslovnecina érdekében ír, hanem, hogy a kormány bizalmát kiérdemelje, valamint, hogy a nyelvi kérdésről politikai síkra terelje az érdeklődést, hangoztatja a szlovákság mindenkori Habsburg-hűségét és a magyarságtól szenvedett sérelmét. Mivel Rad- linskyéknak ez a taktikája nem vált be és a staroslovencina-val szemben további erős ellenzéki hangok hallatszottak, valósággal terrorral akarták elhallgattatni a szlovák irodalmi nyelvet követelőket : »aki ellenkezik velünk egyesülni, az árulást követ el a testvéreivel szemben, sőt az egész nemzettel szemben.« (Slov. Nov. 1850., 16. sz.) Hogy Radlinskyéknál a nyelvi szempont mellékes volt és a szlovák politikai egység kialakítására törekedtek, az kitűnik a »Még egy szó a staroslovenőina-ról« c. cikkből. (Slov. Nov. 1850., 117., 118. 1.)
Vallási téren a Slov. Nov. igyekezett a katolikus és evangélikus szlovákság közötti ellentétet áthidalni. Cikkeivel bizonygatta, hogy az 1842-es bécsi deputációtól kezdve, Cachticén, Brezován, Nyitrán, Liptó- szentmiklóson keresztül Hurbanék felkelési mozgalmáig minden akcióban egyaránt résztvett az evangélikus és katolikus szlovákság. (Slov. Nov. 1849, 30., 32., 33., 40. sz.) A Slovenské Noviny feladata volt 1849- ben, hogy Hurbanék fegyveres akciójának a szolgálatába álljon. Ez tűnik ki az 1849. évf. 20., 29., 30. számaiból. Radlinsky a magyar szabadságharc ellen írta cikkeit. A magyarok elleni szlovák készülődésről szólva elismeri, hogy míg a horvátoknak Jellasic személyében még hadvezérük is van, addig a szlovákoknak Hurban és Štúr csak szónokaik, szellemi vezetőik. (Slov. Nov. 1849, 157—158. 1.) Míg Do- brjansky császári biztosként segítette elő az orosz segítséget, addig Radlinsky, Kozacek, Holcek a felvidéki szlovákok között megkísérelték a magyarok elleni lázítást. (Slov. Nov. 1849, 36. sz.) így pl. Radlinsky Nyitrán szónokolt »sok madarón csodálkozására« és a császári trón iránti hűségre inti a szlovákságot. (Slov. Nov. 1849, 25. sz.) A bécsi kormány a Slovenské Noviny útján is kísérletet tett, hogy a felvidéki szlovák népet eltántorítsa a magyar szabadságharc ügyétől. E célból cseh lázító ügynököket köldtek ki a Felvidékre. (Slov. Nov. 1850, 108. sz.) Hurbanék és Bécs kísérletei, hogy a szlovák nép körében egy magyarellenes felkelést robbantsanak ki, nem járhattak sikerrel, mert nem voltak meg társadalmi előfeltételei. A haladást az áprilisi törvények életbeléptetése után a magyar politikai hatalom képviselte, Bécs mindig is, most is a reakciót jelentette a szlovákság szemében. Így azután nem csoda, hogy 1849 elején már 45.000 főnyi szlovák honvéd harcol a magyar zászlók alatt.[33] Különben is a szlovák felkelőcsapatokat Hurbanék a bécsi toborzó irodákban szedték össze. Katonai vezéreik idegenek voltak : mint pl. Janecek, Bloudek (csehek), Zách, Lewartowski (lengyelek). Az egész akció a bécsi minisztériumból indult ki. Arra még nem volt példa a történelemben, hogy egy reakciós rendőrminisztériumból szabadítottak volna fel egy népet. Osusky a szlovák forradalomról felállított mérlegében többek között így ír : »A forradalom ugyan nem érte el a nemzet felszabadítását, a politikai jogok biztosítását, azonban feltartóztatta a magyarosítást harminc évig.« Egy másik helyen ezt olvashatjuk : »a forradalom nélkül nem lett volna bécsi »Slovenské Noviny«, amelyet 1200 községnek küldtek és amely nemzetébresztő munkát végzett.[31] Természetesen, van az éremnek másik oldala is. Tagadhatatlan, hogy a Slovenské Noviny a maga nagy példányszámával terjesztette a szlovák betűt és — amennyire Bach megengedte — a szlovák gondolatot a szlovákság körében, de olyan hamis és a szlovák nép érdekeivel ellentétes politikai és kulturális nevelést adott, ami hozzájárult ahhoz, hogy az 1860-as években nem jöhetett létre a magyarszlovák kiegyezés.
A Slovenské Noviny életére is kihatott az abszolutizmus. A magyar szabadságharc leverését követő időkben az újság felett Kollár gyakorolt korlátlan, legfőbb ellenőrzést. 1852-ben a staroslovencinát a cseh irodalmi nyelvhasználat váltotta fel. A lap szerkesztésében is változás állott be. Miután Radlinsky Pestre költözött, Lichard munkatársa K. Jireöek lett. A lap megbízatása tulajdonképpen Bach bukásával (1859) lezárult volna, Lichardék mégis 1861-ig szerkesztették. A forradalmi esztendők lezajlása után a lap jelentősége rohamosan csökkent. A szlovák politikai körök csalódva Bécsben, öncélú szervezkedésbe kezdtek.
»CYRILL A METHOD« ÉS MELLÉKLETE A »PRIATEL ÖKOLY A LITERATÚRY«.
Míg az eddigi vezető szlovák hírlapok megjelenési helyei Pozsony, Pest-Buda és Bécs voltak, addig a szabadságharc leverése után a szlovák kultúrpolitika sajtóhadállásait a szlováklakta Felvidéken próbálta kiépíteni. Ennek első kísérlete volt a »Cyrill és Method«. Az abszolutizmus első idejében a szlovák vezetőférfiak nagy aktivitást fejtettek ki Bécsben, hogy a magyarok elleni fellépésük jutalmát Bachéktól megkapják. Štúrt és társait ennek során csalódások sorozatai érték. Štúr maga osztrák rendőri felügyelet alá került. Ez a jelenség élénken jelképezte, hogy a szabadságharc elleni szlovák vezetőkörök milyen megbízhatatlanok voltak Bachék szemében. Csupán néhány emberből álló aktivista csoport volt képes a helyzet konzekvenciáit levonni. Radlinsky és társai, politikai realitásból egyfelől a bécsi abszolutizmust szolgálták, másfelől azon voltak, hogy a szlovák nemzeti célok érdekében különböző vonalon minél több engedélyt csikarjanak ki. Ennek a feladatnak a szolgálatába kívánták állítani a Slovenské Noviny-t is, Azonban, mikor Radlinsky látta, hogy Bach megbízottjától, Dr. Beck-t tői jóformán moccanni sem tud a Slovenské Noviny szerkesztőségében, egy olyan sajtóorgánum felállításán fáradozott, amely lehetőleg szlovák földön minél távolabb legyen a bécsi centralizmus csápjaitól. így jelenthette be Radlinsky aSlov. Nov. 1850.14. számában, hogy Selmecbányán, »Cyrill a Method« névvel Palárik szerkesztésében hetenként megjelenő új lapot ad ki. A legközelebbi számban »A köznép ragaszkodása az ószlovák nyelvhez« c. cikkben az új lap nyelvhasználatára ad utasítást Palánknak : »Nyilvánosan felhívlak téged, hogy lapodat, a Cyrill és Methodot oly nyelven jelentesd meg, amelyet a szent szláv apostolok az egyházban megszenteltek . . .« 1850 március 14-én Cyrill és Method ünnepén megjelent az új hírlap a szlovákság között : »Isteni kegyelemből ma először érkezik hozzátok Cyrill és Method . . . kopogtat az ajtótokon, hogy nemcsak kis szobátok, hanem szívetek aj táj át is hajlandók vagytok-e megnyitni ?« (Cyrill a Method 1850, 1. sz.) A Cyrill és Method arra az új feladatra is vállalkozott, hogy a szlovák katolikus papságot átvezeti a változott viszonyok nehézségein. Kolláréknak tulajdonítható, hogy a hatodik szám után majdnem két hónapig be kellett szüntetnie megjelenését, de Radlinsky Geringer báró budai helytartónál kiharcolta a lap további megjelenési jogát.
A Cyrill és Method volt az első szlovák hírlap, amely felhívta a szlovák írókat arra, hogy tankönyveket írjanak. (Cyrill a Method 1850, 184.1. ) Az első tankönyvek : Radlinsky szlovák helyesírása rövid nyelvr tannal (1850), Hattala Grammatikája (1850), a szlovák és a cseh nyelv összehasonlításával, majd ugyancsak Hattala rövid szlovák nyelvtana (Krátka mluvnica slovenská) 1851—1852-ből. Ezt a nyelvtant a szlovák vezetőférfiak pozsonyi tanácskozásaik során hitelesnek ismertek el. További tankönyvek előkészületéről is ad hírt a Cyrill és Method. (1850, 199.1. és 1853,178.1.) Az 1851. évfolyamhoz melléklet is járult : »Príloha k Cyrillo-Methodovi« nevelésügyi, iskolai és irodalmi szemle. Megjelent háromhetenként félíves tartalommal. Az első szám február 23-án, az utolsó (5. sz.) május 25-én. 1852-ben a lap külalakjában néhány változást észlelhetünk. Üj alcímet kap : Katolicky Casopis pre Cirkev a Skolu. (Katolikus újság az egyház és iskola számára.) A kiadó helyén ez áll : kiadva a besztercebányai püspöki hivatal védelme alatt- Űj évfolyam : I. Felelős szerkesztő Michal Chrástek. A lap új megjelenési helye Besztercebánya, a szlovák püspöki székhely. A Cyrill és Method különösen sokat foglalkozott szlovák iskolaüggyel. Szlovák részről az eddigi bécsi politika csődjét egyes körök akkor kezdték belátni, amikor látták a felvidéki iskolapolitikát. Míg a Bach-rendszer első felében legalább cseh-szlovákul is tanítottak a gimnáziumokban, addig 1854-től a cseh-szlovák tanítás sok helyen megszűnt, és pl. a nagyszombati gimnáziumban az első osztályokban németül, a felsőkben magyarul tanítottak. (F. Steller i. m. 240., 241. 1.) Felvidéki vonatkozásban 1854-től kezdve az iskolapolitikában is megnyilvánult a szlávok elejtése, s így a szlovák művelődés vezetői együttes erővel léptek fel a veszélyek leküzdésére. így adtak kezet egymásnak a szlovák élet szervezője, Radlinsky és a besztercebányai iskolák létesítője, Moyses, hogy menthessék, ami menthető. A felvidéki népiskolákra vonatkozóan a Katolické Noviny »Zprávy skolské« (iskolai hírek) rovatában találunk adatokat. (1856 febr. 23.) E szerint a magyarországi elemi iskolák száma 8000. Köztük 3400 magyar, 2000 szlovák, 900 német, 250 román, 1450 vegyes.
A lap életében új fejezetet jelentett az 1857-es év. A két katolikus hírlap : a Katolické Noviny és a Cyrill és Method már eddig is közös kulturális frontot alkottak. Most pedig a Katolické Noviny szerkesztősége és Chrástek neve alatt megjelenő Cyrill a Method jelezték, hogy valami készül. Tényleg 1857 meglepetést hozott : Cyrill és Method beszüntette megjelenését és eredeti tulajdonosa (Radlinsky) szerkesztésével összevontan jelent meg a Katolické Noviny-vel. Űj címe : Cyrill a Method. Katolické Noviny pre Cirkev, Dóm a Skolu. A lapok összevonása szerencsés húzás volt. Az olvasóknak időnként új eszméket, célt és programmot kell adni, mert a régi formákba és keretekbe beleunnak. A két lap egyesítése jó hatást keltett és dokumentálta a szlovák katolikus egységet. Az új lap első száma július elején jelent meg. Csupán Radlinsky hatalmas cikkét hozta : »Igaz szavak mindenki meggyőzésére, vagy Hogy álltunk eddig mi, szlovákok a Szent István Társasággal, hogy állunk most és hogy lehetünk nélküle a jövőben?« (C. a M. 1857,
II., 18. 1.) Radlinsky súlyos vádakkal illeti a Társulatot : A Társulat egész buzgalmát a magyar könyvek kiadásában merítette ki, a 93 ívnyi, szlovákok számára megígért anyagot nem adta ki, ezáltal elveszítette a szlovák katolikusok bizalmát. Ennek következtében csökkent a Kát. Nov. előfizetőinek a száma iooo-ről 250-re. Egyúttal bejelenti a Szent Adalbert Társaság közeli megalapítását, hogj? ezáltal biztosítva legyen a lap élete. Radlinsky gyakorlott szerkesztőnek bizonyult. Fél év múlva a C. és M.-t általános jellegű, népszerű lappá dolgozta át. Az olvasókat bőségesen tájékoztatta az új lap a szlovákság kulturális helyzetéről.
Kijelentette, hogy nem aludtak el a szlovákok. Ezt bizonyítják : a besztercebányai tanítóképző, a szakolcai gimnázium és a gyümölcsészeti iskolák. Minden szlovák helyen működnek a szlovák nemzeti-egyházi, nemzeti-irodalmi egyesületek. (Cyrill a Method, 1857, 1., 9., 162., 174. 1. ; 1858, 418. 1.) A szlovák kultúrális ügyek felszínen tartásával az új Cyrill és Method rövidesen sikeres elterjedésnek örvendhetett. Az előfizetők száma szaporodót, új munkatársak támadtak. Látva azt, hogy a Cyrill és Method mind nagyobb teret ad a felbuzdult szlovák kultúrpolitikának, az alapító Szent István Társaság elállt a lap további anyagi támogatásától. Radlinsky a szlovák katolikusokon esett eme sérelmet hangos propagandával napirenden tartotta, aminek az lett a következménye, hogy a támogatók, előfizetők, hozzájárulok nagy serege jelentkezett. így a Cyrill és Method a Bach-korszak második felében a szlovákság vezető-sajtóorgánumává nőtte ki magát. Ezt a vezetőpozíciót a Pesfbudinské vedomosti megjelenéséig, 1861-ig meg is tartotta.
Mivel a lap szlovák katolikus szempontokon túl egyetemes szlovák nemzeti célokat is szolgált, bizonyos szlovák evangélikus körök is vonzódtak a Cyrill és Methodhoz. Az 1858. évf. első számában Hodza baráti körének tagja, Makovicky neve is szerepel. Az ő példáját követve, Hodza más barátai is érintkezésbe jutottak a lappal, így felekezeten felüli, nemzeti érdekű lappá fejlődött. Munkatársai lettek í Sládkovic, Hurban, Kalinciak, Palárik, Viktorin, Slota, Mally. Az 1858. évf. első számában Radlinsky írt újévi cikket. Ebben újból megszabja a lap irányát : A C. és M.-nak népszerű lapnak kell lenni, amely nem teológiai fejtegetéseket ad, hanem szórakoztató, tanulságos cikkeket, elbeszéléseket, novellákat, életrajzokat, példameséket. Mindezt keresztényi szellemben. A Cyrill és Method buzgó tevékenységet fejt ki a mérték- letességi egyesületekért, a különböző papi rendekért és társaságokért, különöskép pedig a Szent Adalbert Társulat és a Matica érdekében. Ugyanez a cikk közli, hogy a lapnak 750 előfizetője van. Megoszlásuk foglalkozás szerint a következő : 6 hercegérsek és püspök, 16 kamarás, 392 pap (köztük 13 kanonok, prépost, érseki helynök), 48 dékán, 28 hittudós, orvos, aulikus, 55 káplán, 40 szerzetes, 25 egyházfi, 42 tanító, 15 hivatalnok, 21 városi polgár, 15 iparos és kereskedő, 33 földműves, 5 bányász, 4 városi hivatalnok, 50 községi tisztviselő (Cyrill a Method, 1858, 1. sz.). A lap nem csupán olvasóinak vallási életével és politikai irányításával törődött, hanem a szlovákság gazdasági megszervezését is hangsúlyozta. »Szükség lenne, legalább a nagyobb városokban, pénzintézetek alapítására, amelyben népünk a megtakarított, megkeresett filléreit, aranyait elhelyezhesse . . -.« — olvassuk a Cyrill és Method 1858. évf. 7. oldalán. A cikk szerzője Radlinsky. De nemcsak ő, hanem Caban1 (=X) és Palárik is ily természetű cikkekben hívják fel a szlovákságot a gazdasági szervezkedésre. (Cyrill a Method, 1858, 219—221,, 232. 1.). Ezen felül a lap pénzügyi alapismeretek céljából cikksorozatot nyitott (Cyrill aMethod, 1858, 359—361., 366—368., 373—375-1-)- A laP az 1859. évben is megtartotta egyetemes nemzeti jellegét. Ehhez az évfolyamhoz járult a »Priatel’ skoly a literytúry» című melléklap. Amit a szlovákságnak 1845 és 1848 között Štúr lapja jelentett, ugyanolyan szerepet töltött be a Cyrilll és Method melléklapjával a Priatel’ skoly a literatúry-val 1857 és 1862 között. Az Orol Tatránskynak az abszolutizmus utolsó évében megfelelt a Priatel’ skoly a literatúry (az iskola és az irodalom barátja). Csak a Priatel' sokkal színvonalasabb és erősebb nevelő hatású volt. Ez a melléklet az 1860. és 61. évfolyamokba is megjelent. Ekkor már Fr. V. Sasinek volt a főmunkatárs, akit még Moyses püspök ajánlott be Radlinskynak. A Cyrill és Method egyetemes szlovák jellegét és vezetőszerepét a Pesfbudinské vedomosti megjelenésével (1861) kezdte elveszíteni. Ehhez járult, hogy ezt megelőzőleg, még 1860-ban Jozef Podhradsky, pesti evangélikus pap szerkesztésében megindították az »Evanjelieké Cirkevní Noviny«-t. Mindezek következtében a Cyrill és Method visszatért a felekezeti alapra. Radlinsky 1862-ben, szeptember 5-én bocsátotta ki a megújított »Cyrill a Method«-ot Sza- kolcán. Az új megjelenési hely a jelentőségében csökkent lap számára visszaesést jelentett. Ezen felül a nyomtatásnál is sok hibát csináltak, így pl. és a C. M. 37. számát újból kellett nyomtatni. Hogy Radlinskynak mennyire szívügye volt a lap, és mennyire tudatosan tetszelgett az áldozatos lelkű kultúrpolitikus szerepében, azt bizonyítják következő sorai : »A szívem az újság ily hosszú némasága alatt sem szűnt meg a nemzetért dobogni, amelyért annyi éven keresztül egészségemet, kényelmemet és önmagamat feláldoztam.« (Cyrill a Method, 1862, 3x8.1.). 1863-ban a »Slovesnost« nevű új melléklettel jelenik meg a lap. Szerkesztői Radlinsky és Sasinek. Megjelenik 16-naponként. 1865-ben megszűnt. A Cyrill és Method 1869-ben Nagyszombatra került és a következő évben beszüntette megjelenését.
Radlinsky 1859-től kezdve a »Cyrill a Method«-hoz »Priatel’ skoly a literatúry« címmel melléklapot is csatol. Az eleinte kéthetenként megjelenő melléklapot a következő sorokkal bocsátja útjára a szerkesztőség: »Amint valamikor fürgén és vidáman repült az Orol Tatránsky (tátrai sas) a szlovák látóhatár fölé és suhogó szárnyaival mindenüvé új magot, üde életet hozott : oly biztosan emeli fel és erősíti meg felriasztott életünket a mi szlovák Priatel’-unk (barátunk).« (Priatel' skoly a litera- túry 1859, 14. 1.)
A Priatel’ megjelenése egybeesett a bécsi abszolutizmus bukásával (1859). Ekkor már a magyar politikai vezetés kicsúszott a konzervatív főurak kezéből. Deák és Eötvös vezetése alatt a haladó liberális irányzat magához ragadta Magyarországon a politikai és szellemi irányítást. Hogy az iskolaügyek magyar vezetői oly szenvedélysen fordultak a német és cseh iskolák ellen, az könnyen megmagyarázható a Bach- korszak német és cseh elemeinek a tevékenységéből. Radlinsky és Sasinek hiába tiltakoztak a magyar szellemi expanzió ellen (Priatel’ skoly a literatúry, 1859, I77—179 - i85—I87Ö l86o< 1—3> 9—I0- !•)> mert őket és a Béccsel szövetségben lévő szlovák köröket tették felelőssé azért, hogy az abszolutizmus idején szótlanul tűrték, sőt elősegítették a szlovák sajtó és iskoláztatás elcsehesítését. Némely helyen, mint pl. Besztercebányán, Késmárkon, Eperjesen csak az 1859—60. iskolai évben vezették be a csehvel szemben a szlovákot mint rendes tantárgyat. (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 14., 15., 42—45. 1.)
Az új lap címéből is kitűnik, hogy iskolai és irodalmi kérdésekkel kívánt foglalkozni. A szlovák újságok közül a Priatel’ törődött a legtöbbet a szlovák iskolaügy kérdéseivel. Különösen nagy figyelmet szentelt a középiskolai oktatásnak. Az 1859 július 20-i rendelkezés, amely hatályon kívül helyzte az 1854 december 9-i germanizáló törvényt és elvben megengedte a nem-német többségű országrészekben a nemzeti nyelvű gimnáziumi oktatást, lehetővé tette a szlovák középiskolákért folytatott harcot. (Priatel' skoly a literatúry, 1860, 1—3., 9—10. 1.) Ennek során a Priatel’ a cseh tanításnyelvű gimnáziumokat is a szlovák középiskolák közé sorolta. Indokolásában arra hivatkozott, hogy hiszen a bécsi Slovenské noviny-t is szlováknak hívják, holott a cseh nyelvtan és helyesírás szabályai szerint íródik. (Priatel’skoly a literatúry, 1860, 18. 1.) A csehnyelvű középiskolai oktatás elterjedésére vall a Lumír c. cseh folyóirat statisztikája, amelynek alapján a következő képet kapjuk : cseh tanításnyelvű volt Csehországban 7, Magyarországon 4 gimnázium (Besztercebánya, Nyitra, Trencsén, Szakolca). Cseh-szlovák nyelv csak néhol volt kötelező : Pozsonyban, Kassán, Selmecen és Eperjesen ; az eperjesi, késmárki, rozsnyói és szarvasi evangélikus gimnáziumokban. (Sokol, 1860, 26. 1.) Ugyanakkor a Priatel’-ben nem csupán a cseh, hanem a magyar nyelv térhódítása ellen is küzdenek és szembeszállnak egyes magyar lapok oly értelmű felfogásával, miszerint a tanítás nyelvét azoknak van jogukban megszabni, akik az egyes iskolák fenntartói. Tehát pl. Nagyszombatban az esztergomi hercegprímás, Nyitrán, Trencsénben a piaristák, stb. Az a kormányintézkedés, amely a tanári testületnek adta meg a jogot, hogy a tanítási nyelvről döntsön, a Priatel' beszámolója szerint, különösen a pesti egyetemi ifjúság körében nagy tüntetéseket váltott ki. (Priatel’ skoly a literatúry, 1860. 10. 1.) A tüntetések a német nyelvnek szóltak, amelyet a felvidéki német kisebbségű városok iskoláiból is nehéz volt mint kizárólagos jogú nyelvet kiszorítani. A német tanításnyelv elleni harcban még magyar-szlovák szolidaritás is tapasztalható, pl. a zsolnai reáliskolánál. (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 47—48. 1.)
Kulturális vonalon a magyar-szlovák közeledés terén apróbb jelek mutatkoztak. Viktorin szlovák-német nyelvtanának mottójául Eötvös következő jelszavát választotta : »Minden népnek első feladata épen fenntartani nemzetiségét s fenntartani saját nemzeti nyelvét, mely annak legnemesebb, legszellemiebb kifolyása«. (Priatel' skoly a literatúry, 1860, 254.1.) Palárik érdeme, hogy a magyar sajtó kedvező fogadtatásban részesítette a nyelvtankönyvet. A szlovák grammatika megjelenését úgy fogták fel, mint védekezést az idegen, cseh nyelvvel szemben és a magyar haza iránt táplált hűséget.— A cseh sajtó látva a cseh nyelv száműzetését a szlovák iskolákból, egyes szlovák körök cseh-ellenes állásfoglalásait, a szlovák nyelv érdekében tevékenykedőket, a nemzet árulóinak nyilvánította (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 328. 1.). Amikor a magyar liberális párt, élén Deákkal és Eötvössel, megértést mutatott a nemmagyar nemzetiségek törekvései iránt, konstruktív szlovák politikai körök megkísérelték a magyar orientációt. Az októberi alkotmány kihirdetése után Palárik egyrészt a cseh hivatalos felfogással száll vitába, másrészt ragyogó politikai cikkekkel biztatja a szlovák hazafiakat, hogy keressenek megértést és barátságot a szlovák célok számára a magyar liberális párt vezéreinél. (Priatel’ skoly a literátúry, 1860, 342., 355—356-, 363—364., 396—398.1.) A stúri hagyományokat őrző szlovák vezetőférfiak, az ú. n. memorandisták (nevüket az 1861. túrócszent- mártoni memorandumtól kapták) bécsi szálaiktól nem tudtak, vagy nem akartak megszabadulni és semilyen konkrét jelét nem adták politikai realitásuknak. Palárikék, majd később Bobuláék kezdeményezései a magyar-szlovák kiegyezés érdekében — a többség ellenzése folytán — teljes sikertelenségre voltak ítélve.
Az abszolutizmus után a cseh nyelv felszámolása minden vonalén bekövetkezett. Ennek során a szlovák körökön belül és a csehekkel szemben nagy viták támadtak a szlovák irodalmi nyelv miatt. A szlovák sajtónak és általában a szlovákok számára írott betűnek irányítói,, elsősorban Radlinsky, kifejezve a szlovák kultúrkörök vágyait, elhatározták a cseh irodalmi nyelv kiküszöbölését és az egységes szlovák, tátraalji nyelv használatát. Radlinsky még 1859 augusztusában közbelépett Bachnál, hogy a szlovák-lakta területeken a cseh helyett a szlovák legyen a hivatalos nyelv. Radlinskyék belátták, hogy bécsi tartózkodásuk ideje alatt károsan asszisztáltak Bach abszolutizmusának és tűrték maguk felett Kollár egyeduralmát, aki a cseh nyelvet erőltette rá a szlovákokra. Ez nagy törést és visszakanyarodást jelentett a szlovák irodalmi nyelv útján. Az 1850-es egységesítő cseh-szlovák irányzat a szlovák papok és írók ellenállásán csődöt mondott. Radlinsky jól látta a helyzetet, a múlt hibáin okulva és a szlovák szellemi vezetők többségének óhaját figyelembe véve, élére állt az egységes szlovák nyelvhasználatért folyó küzdelemnek. Lapjában, a Priater-ben bevezette a szlovák kettőshangzókat (ziadaf és nem zádaf, stb.), felhagyott a csehes é hangzóval és a byl helyébe a szlovák bol-1 tette. így a Priatel’ nyelve hidat vert Radlinsky csoportja és az elnémult Štúr-követők között.
Radlinsky akcióját a cseh lapok hevesen támadták. Prágában Bélák a Posol szerkesztője, Brünnben Karol Smidek a Hlasban irt támadó cikkeket (lásd Priatel'skoly a literatúry, 1860, 32., 72.1.). Sőt a lengyel Dziennik Literacki is támadta Radlinskyt. Többek között az ezeréves (!) egységes irodalmi nyelv árulójának nevezték. Erre Radlinsky éleshangú, fölényes cikkben válaszolt (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 224. 1.). Ebben kifejtette, hogy a cseh nyelvvel csak a szlovák nemzeti önérzetet és művelődést semmisítették meg, mert a szlovák falvak tudatlan lakosságát, valamint a magyarosodó szlovák városi polgárságot és a nemességet csak a szlovák nyelvvel lehet megtartani szlováknak, illetve visszaszerezni. Érdekes Radlinskynak az az állítása, hogy a magyarofil szlovákok a cseh könyvet és írást eldobják, de a szlovákul írt könyvet vagy újságot kíváncsiságból is elolvassák. Tehát ezért is parancsoló szükség a szlovák irodalmi nyelv bevezetése. De a támadások folytatódtak. 1860 végén a szlováklakta területeken működő cseh hivatalnokok köréből jelent meg egy kiadvány Radlinsky ellen. Címe : »Hlasy ze Slovenska« (Hangok Szlovákiából). Ebben ismeretlenszerzők a Bach-korszak dicsérete után farizeusmódon féltik a szlovák, ságot a magyarosítástól. Ennek egyetlen ellenszerét látják : a csehszlovák nyelvegység további megtartását. De Plosic és mások támadásai Radlinsky és társai ellen (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 9-—10., 52., 85., 104. 1.) erőszakolt taktikai támadások voltak, minden jelentőség nélkül. A tisztulási folyamatot nem tudták feltartóztatni. Az 1861. év memorandum-vitái és egyéb politikai, valamint másirányú kérdései már az egységesen elfogadott és polgárjogot nyert szlovák irodalmi nyelven folytak le.
Radlinsky a Priatel’-ben és egyéb közvetlen vagy közvetett vezetésű sajtóorgánumban nem folytatott meddő sérelem-politikát, hanem felhasználta magas világi, valamint egyházi körökhöz fűződő ismeretségeit és ezáltal sokszor eredményes kultúrpolitikai tevékenységet fejthetett ki. így nem egyszer sikerült céljai számára megszereznie Bachtól kezdve Szent-Iványi Adolfig minden jelentős személyiséget (Priatel' skoly a literatúry, 1861, 36., 60. 1.), nevezetesen Géringer bárót, Magyarország helytartóját, Albrecht főherceget, Palugyay és Záboysky püspököket, Scitovsky és Simor hercegprímásokat, Nyári püspöki titkárt (anyai rokonát), a liptói Szent-Iványiakat.
Magyar-szlovák vonatkozásban Radlinsky" a Priatel'-ben és általában az 1860-as években sokkal mérsékeltebb felfogást vallott, mint tíz évvel azelőtt az abszolutizmus kezdetén a Slovenské Noviny-ben. Nem írt ezeréves rabszolgaságról, mint a »forradalmár« Hurbanék és az 1918 utáni szlovák körök. A szlovákság kritikus helyzete szerinte 1836-tól kezdődik. Ekkor nyert befejezést a pozsonyi reformországgyűléseken az a folyamat, amely a latin nyelv helyébe a magyart tette meg hivatalos nyelvnek. Radlinsky erről a Priatel’ 1861. évf. 58. oldalán így ír: ».. . több, mint 800 évig Magyarország minden népe szeretetben, egyetértésben, békében élt együtt.« A cikk abban látja a hiba egyik főokát, hogy a vezetőkörök azonosították »Magyarország« és »Uhorská krajina« fogalmát ; nem tettek különbséget »magyar« és »uhor« között. Radlinsky meglepően reálisan látva a dolgokat, elsőnek magyarázza meg a disz- szimiláló folyamatot a szlovákságnál. Ezt főként a szlovákság iskolázatlanságának, csekély számarányának tudja be, amely a magyarságban mint erősebb kultúrájú és erősebb cselekvőerejű nemzetben, példaképet látott. »Mindazok, akik a magyarosítási rendszerhez segítő kezet nyújtották, kenyérrel, állással, hivatallal, kitüntetéssel voltak lekenye- rezve, azok pedig, akik nem akartak hűtlenek lenni nemzetükhöz, hanem annak jogait, nyelvét és nemzetiségét állhatatosan védelmezték, üldözöttek, elnyomottak lettek, a haza árulóinak, pánszlávoknak kiáltották ki őket: ekkor kezdte a nemesség és a városi polgárság, a magasabb papság, sőt sokszor az alsó papság is szlovák származását szégyelni, elnemzetlenedni; itt van az eredete az azelőtt ismeretlen »elfajzott« szónak . . . «
A PRIATEL LUDU, PESŤBUDINSKÉ VEDOMOSTI ES A SLOVENSKÉ NÖVI NY A MAGYAR-SZLOVÁK
KIEGYEZÉSI KÍSÉRLETEK JEGYÉBEN.
Már Štúrék nemzedékének egyik programmpontja volt szlovák politikai hírlap alapítása. Štúr »Solvenskje Národnje Novini«-je csak 1847 vécétől lett a szó igazi értelmében vett politikai sajtóorgánum, amikor Štúr a pozsonyi országgyűlésen kezdett el működni. Feladatát átvette a bécsi Slovenské noviny, majd a Radlinsky és Palárik szerkesztésében megjelenő »Cyrill a Method«, majd annak melléklapja a »Priatel' ákoly a literatúry«. De a Bach-korszakot követő alkotmányos élet megkezdésekor (1860) nem csupán egyházi, iskolai és irodalmi jellegű lapokra volt szükség, hanem kifejezetten politikai sajtóorgánumra. A változott politikai viszonyok következtében a szlovák politikai köröknek be kellett látniok, hogy a szlovákok számára az út újból Budára vezet. Az 1860-as októberi diploma és a 61-es februári pátens megjelenésével, Bécs tanujelét adta a Magyarországgal való kiegyezési hajlandóságának. Szlovák részről is bizonyos mértékig levonták az új fejlődésből adódó következtetéseket. Erre mutat a »Priatel’ Ludm alapítása.
A Priatel’ L’udu magyarbarát szlovák körök alapítása volt, amely nem kormánylap szerepét töltötte be, hanem az alkotmányos ellenzékiség útját választva, próbálta szolgálni a magyar-szlovák közeledés ügyét. Miként azelőtt a Katolické noviny Palárik vezetésével igyekezett a magyar-szlovák utat egyengetni, úgy most is Palárik írt a Priatel1 L'udu- ban magyar (uhorsky) patriotizmusról, a 48-as márciusi törvények jobbágy felszabadító és haladást hozó jelentőségéről. Az új lap megjelenését szlovák körökben Radlinsky kedvezően kommentálja és támogatásáról biztosítja. (Priatel’ skoly a literatúry, 1861, 1. sz.) A Priatel L’udu 3. számában szétküldi előfizetési felhívását. Az 5. számban magyar- nyelvű hirdetés jelenik meg a »Mennyei hangok« c. imakönyv leszállított áráról. A magyarul tudó szlovákok körében akarták élterjeszteni az imakönyvet. Az újság erre sem kapott Radlinskytól támadást, csupán azt közli néhány kérdő hangú levélre Radlinsky az olvasóival, hogy nem a Priatel’ L’udu a szlovák nemzetiek készülő politikai lapja, mert az »Pesfbudinské vedomosti« névvel fog megjelenni. (Priatel’ ákoly a literatúry, 1861, 48.1.) Radlinsky-ban felvillanhatott kitűnő politikai érzéke, amely a szlovák ügy érdekében sokszor háttérbe szorított érzelmi és egyéb szempontokat. Azzal, hogy kezdetben nem támadta a Priatel« Iíudu-t, azt remélhette, hogy Eötvös, Deák, Kemény európai színvonalú politikai látóköre egy olyan kurzust hozhat létre rövid időn belül a monarchia Lajtán inneni részében, amely gyümölcsöző lenne a nemzetiségek, így a szlovákok szempontjából is. Ugyanakkor Hurbanék részéről rosszakaratú, reakciós-nacionalista támadás irányult Palárik és a Priatel' Ludu felé. Erről panaszkodik Palárik a Hattalának írt levelében (1861 április 4-én): »Hurban és Hodáa, akik nem látnak tovább az orruknál, engem az elfajzás vádjával illettek, hogy én a magyarokkal egy követ fújok, hogy hagytam magam megvásárolni, vagy terrorizálni az ellenfeleinktők, stb. Leveléből még az is kitűnik, hogy a Priatel’ líudu- nak iooo előfizetője volt a Pesfbudinské vedomosti 400 előfizetőjével szemben.[35]
Különben Palárik a magyar haladó politikai körökkel, az Eötvös- és Deák-féle liberális irányzattal akart együtt haladni és a Priatel' Ludu- val a magyarónok között is szlovák szellemű nemzetmentő munkát kívánt végezni. Mindezt erős hungarus-tudattal és a magyar patriotizmus szellemében.
A »Priateí Ludu» első száma 1861 február 20-án jelent meg.[36] A lap tulajdonosa és alapítója az 1848-as Prjaťel Ludu-ból ismert Lukáč Mácsay. Társszerkesztője Michal Mácsay. Az utóbbi »Közelmultunk és jövőnk« c. cikke vezeti be a lapot, amelyben a magyarországi aktuális nemzetiségi kérdéssel foglalkozik. Mácsay 1848 példájára emlékeztet és óva inti a szlovák köröket a gyűlölségtől és ellentétek szításától. Akik nem tanultak a múltból, azok »elfelejtik, hogy 1848-ban ép az ilyen ellentétek voltak annyi véres esemény okozók. Hazaszeretetre és egyetértésre buzdít, nehogy újabb germanizáció fenyegesse a haza népeit. Ugyanaz a szám Ján Palárik : »Tartsunk össze magyarországi honfiak« c. cikkét hozza, amelyben a tíz éves abszolutizmus tanulságait vonja le. Ján Holly verssorával illusztrálja a magyarországi népek szerencsétlen széthúzását és így folytatja : »ha a magyar hazában élő és hozzátartozó nemzetek, azaz a magyar, szlovák, horvát, szerb és román, erősen összetartanak és mint egy anyának gyermekei, egyetértve együtt fognak dolgozni, csak akkor mehet végbe a mi magyar (uhor) országunk politikai újjászületése.« E cikk végén közli Palárik Ludevit Kubán- nak a »Sokol« c. folyóiratban megjelent versét, amelyben báró Eötvös Józsefet dicsőíti.
Az új szlovák politikai hetilap 2. száma Palárik : »Időszerű szózat« c. nagy cikkével kezdődik, amit a küszöbön álló országgyűlési választások alkalmával írt. A képviselőjelöltek programmját vizsgálva, helyesli á 48-as programm vallását, de bizonyos módosításokat ajánl. Különösen a 16. törvénycikk 2. §-hoz van hozzászólása, amely így hangzik : s>A közoktatási nyelv mind a gyűlésekben, mind a bizottmányokban Magyar- országra nézve egyedül magyart Palárik a nemzetiségi egyenjogúság értelmében a törvény módosítását javasolja, hogy a szlovák nyelv is otthonra találhasson. Felsorolja a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó magyar politikusok közül azokat, akik szintén ezt a meggyőződést vallják (Eötvös József, KeményZsigmond, Petényi, Mocsáry, Károlyi Ede gróf, stb.). Ezen kívül Palárik idézi Nemessányi cikkét : »A mi igényeink az igazság s egyenjogúság alapján és a mi programunké amely a Priatel' skoly a literatúry«-ban jelent meg. Nemessányi ugyancsak a 48-as törvények módosítására hívja fel a képviselőjelölteket.
A »Priatel' Ludu« minden aktuális és lényeges kérdést felvet és tárgyal alap hasábjain. Az 5. (március 20.) számban A. Bizay cikke Pánszlávizmus és a magyarországi szlovákok !« címmel a pánszláv szó gyakorlati alkalmazásával foglalkozik és megállapítja, hogy ezt a németek vitték be a köztudatba. A magyarországi szlávok közül a szlovákokat ők igyekeztek elidegeníteni már 1848-ban a magyarságtól. A legtöbb pánszlávizmussal foglalkozó brosúra Németországból származott. Az osztrák kamarillát is okolja a pánszlávizmus veszélyének mesterséges felidézéséért. A továbbiakban kifejti, hogy a jövőben üdvös lenne, ha nem azonosítanák a szlovák nemzetiségi kívánságokat, problémákat a pánszlávizmussal. A szlávok nemzetiségi problémákkal kapcsolatban Palárik egyik egészséges ötletéről olvashatunk a Pr. Ludu 6. (ápr. 3.) számában : »Alapítsunk községi könyvtárakat és olvasóköröket!« címmel fontos szlovák kultúrpolitikai természesű javaslatot tesz és a címben foglaltak felállítására ad ösztönzést. Mindezek gyakorlati megvalósítását »a szabad oktatás, szabad sajtó, nemzeti felvilágosodás és művelt- ség« jegyében óhajtja. Palárik a szlovák nemzeti művelődés alapjait látja az »iskolák, irodalmi körök és intézmények« megszervezésében, népszerű írások és könyveké kibocsátásában. Szerinte 900 tiszta szlovák, 300-on felüli vegyes szlovák-magyar és szlovák-német helység van, amelyekbe egy-egy szlovák kultúrintézmény létesítése szükséges; Ha ezekben csak egy-egy szlovák jelentkeznék a feladatra — írja Palárik — a szlovák sajtónak : a Priatel Ludu-nak, Cernoknaániknak, Pesf- budinské vedomosti-nak egyszeriben 1000-rel több előfizetője támadna, akik a szlovák sajtó jövő fejlődését biztosíthatnák.
A Priatel' Ľudu 15. (június 5.) száma szlovák sajtótörténeti szempontból értékes cikket közöl Moritz Philadelphy, bohunicei pap tollából.
A cikk címe : »A sajtó fejlődése és a kérdés elfogulatlan megfejtése : miért olvas a mi népünk oly keveset újságot?« Ennek a kérdésnek mély nemzetpolitikai jelentőséget tulajdonít a cikkíró, mert : »Az európai újságírás ma az irodalomban és az élénk politikai mozgalmakban már széles köröket érdekel.« A továbbiakban a sajtó nemzetpolitikai jelentőségével foglalkozik, amelynek nagy szerepe volt Angliában, Itáliában, Svájcban, Belgiumban, az Északamerikai Egyesült Államokban a nemzeti szabadság kivívása során és hozzájárult ahhoz, hogy demokratikus irányban mozduljon a fejlődés. »Az újságírás hatalmas óriás, amely a nemzetek szabadelvű megmozdulását készíti elő . . .« A sajtó általános történetét csak szűkén érinti. A magyarországi sajtóval már részletesebben foglalkozik. Elsősorban Kossuthot említi mint a toll és a szabad szó legnagyobb férfiát. Ezután a cikkíró a szlovák újságok ismertetésére tér át, kezdve a Presspurské Noviny-től a Priatef Ludu-ig.
A címben feltett kérdésre, miért nem újságolvasó a szlovák nép, az alábbiakban válaszol:
1. mert nem szívesen politizál;
2. mert azt hiszi, hogy az újság csak az uraknak és nem a népnek is van szánva;
3. mert drága az újság és a nép számára érthetetlen nyelven írják;
4. mert kevés buzdító ja van a népnek, aki az újságolvasás szükségességéről felvilágosítaná.
Ez a cikk meglepően reális, haladó szellemű írás 1861-ből egy kis vidéki szlovák pap tollából.
A »Priatel’ Ludu« nagy figyelmet szentel a szlovák politikai mozgalmaknak és nagy aktivitást mutat a turócszentmártoni népgyűlés körüli események alkalmával. A P. L. 1861. évf. június 19. (17.) száma a »Magyarország« alapján közli a szlovák népgyűlés lefolyását. A cikk címe : »A szentmártoni szlovák népgyűlés.« Érdekes részleteket közöl a gyűlésről. Pl. a memorandumról, különösen pedig a »szlovák distrikt« kérdéséről reggel 9-től délután 5-ig tartott a vita. Palárik beszéde után már-már úgy látszott, hogy a mérsékelt szárny kerül ki győztesen, amikor az utolsó szónok, Hurban, egyórás beszédében »úgy magával ragadta és elhódította a hallgatóságot, hogy a többség mégis Daxner javaslatát fogadta el. Ezután közli Palárik emlékezetes beszédének teljes szövegét. A Priatel« Eudu 1861. évf. 18., 19., 22., 24., 25., 27. számaiban cikksorozat jelenik meg »A turócszentmártoni szlovák népgyűlés 1861 június 6. és 7-én« címmel, amely részletesen közli a gyűlés eseményeit és a különböző szlovák véleményeket. A szlovák történelem számára forrásértékű adatokat tartalmaz.
A memorandum volt az a fordulópont, amely tisztázta az egyes szlovák politikai csoportoknak az államhoz és egymás iránt követett magatartását, állásfoglalását. így került sor a »Priatel’ Ludu« és a »Priatel’ skoly a literatúry« közti polémiára. A Priatel’ Iiudu szeptember 4. (28.) számában megjelent cikk címe : »Nyilt szózat a »Priatel’ skoly a literatúry« szerkesztőségéhez.« Aláírás Pod-Maninöan. A cikk Rad- linsky lapjának 29. számával polemizál, amelyben az újság heves és durva szavakkal illette Trencsén megyét, amiért ez az Okolie ellen protestált, valamint ellenségesen foglalkozott a Priatel’ Iíudu tiltakozásával is. Kárhoztatja Radlinskyék taktikáját, akik a múlt mérsékelt magatartásából radikális irányba fordultak. Visszautasítja a Priatel' skoly vádját, ami szerint csak a rossz szlovákok szavaztak az Okolie ellen.
A »Priatel’ Iíudu« 1861. évf. 30. száma közli Palárik egyik nagy- jelentőségű cikkét, amelyet a szerkesztő a Pesfbudinské vedomosti-nak küldött be, de ott nem közölték. Ezután fordult közlés végett a »Priater skoly a literatúry« szerkesztőségéhez. »Az egyetértésért című cikkét teljes egészében hozza a Priatel’ Eudu. Ebben Palárik kénytelen egyszerre nemcsak a Pesfb. ved.-ék magyarón-vádjával szemben védekezni, de a »Magyar-Ország« denunciálásával szemben is, amely szerint ő »bécsi fizetett reakcionárius« lenne. Különben ebben a cikkben Palárik nagyon világosan megmagyarázza Hurbannak és társainak az Okolie követelésének az abszurdumát, valamint vádolóan emlékeztet az 1848—49—50-es évekre, amikor Hurbanék a bécsi centralizmust szolgálták és Bécs- csel szemben nem mutattak gerincességet, hanem tűrték az abszolutizmus osztrák és cseh garázdálkodásait. Palárik megállapítja, hogy Hurbanék mostani magatartása nem szlovák hazafiság, mert 48-hoz hasonlóan újból a német centralizmusnak akarják prédául dobni a szlovák népet.
Palárik és a »Prjaťel Ludu« kétségtelenül látták a helyes utat, de egyfelől Hurbanék részéről a szlovák követelések túllicitálása, másfelől az Eötvös—Deák-féle liberalizmus irányzatát felváltó szűk látókörű Tisza-kormányzat, valamint nem utolsósorban a szomszéd-népek nacionalizmusának mohó fellángolása, megakadályozta Palárikék nemes fáradozását : a magyar-szlovák kiegyezést.
Szlovák részről a 60-as évek nagy politikai eseményeit az alkotmányos élet megindulásától kezdve az osztrák-magyar kiegyezésig és a 68-as nemzetiségi törvény létrehozásáig a Pesfbudinské vedomosti c. vezető szlovák nacionalista újság kísérte figyelemmel. Min a politikai körök többségének szószólója jelentkezett és döntő szerepe volt a magyar-szlovák viszony alakulása terén.
Egy új szlovák politikai lap létrehozása érdekében szlovák oldalról különböző cikkek jelentek meg : Radlinsky, Nemessányi és Sasinek tollából. (Priatel’ skoly a literatúry, 1860, 259., 347—367., 368.1.) Erre a célra olyan szerkesztőgárdát akartak összehozni, amelyik nemcsak Radlinskyből és kitűnő munkatársaiból : Mally-Dusarovból, Palánkból és Sasinekből állott volna, hanem Sútr követői köréből is minél erősebb számban. így kerültek előtérbe a Bach-korszak után állásukat vesztett, vagy áthelyezett hivatalnokok közül: Francisci, Pauliny, Go cár, Kozácek, Dobrjansky, Daxner, Stefanovié. A szerkesztőválasztás Jankó Francisci-Rimavskyra esett.
Miután a kaució-kérdést is sikerült megoldani, a Priatel' 1860. évfolyamának legutolsó számában már közölhette az előzetes bejelentést, hogy a »független szlovák politikai lap« érdekében a legdöntőbb lépések megtörténtek. A Priatel' utolsó, 1861. évfolyamának néhány cikkéből megtudjuk a lapalapítás főbb problémáit : a kaució-, szerkesztőkérdést, a pest-budai szlovákok áldozatkészségét és az új lap, a Pesfbudinské vedomosti programját (Priatel' skoly a literatúry, 1861, 1., 48., 72. 1.).
A Pesťb. ved. alapításának döntő indítóokai: Az 1860-as években úgy a magyarság, mint a magyarországi nemzetiségek (különösen a románok és szerbek) nagy politikai tevékenységet fejtettek ki. A magyar parlamenti élet megindulása kedvezett az aktuális problémák nyílt megtárgyalásának. Hogy az egyes magyar és nemzetiségi politikai csoportok programjukat és tevékenységüket a széles tömegekkel megismertethessék, a sajtóhoz folyamodtak, felismerve annak nagy irányító, nevelő hatását. A magyarok és a nemzetiségek kiépített politikai sajtóhadállásai mögött a szlovák nacionalista vezetők sem akartak elmaradni. A magyarszlovák kiegyezési lehetőségek szempontjából káros volt a negyven- nyolcas bécsi orientációjú szlovák vezetőférfiak aránytalan nagyszámú jelenléte a politikai események és a P. ved. alapítása körül. A stúri nemzedék 48-as politikájának a revíziója nem következett be annak ellenére, hogy a Štúr—Hurban—Hodza triász 1849-ben a magyarság végleges politikai bukására számított. Ez a nemzedék kapott főszerepet a Pesfbudinské vedomosti táborában és mivel saját erőviszonyait — miként 48-ban — a hatvanas években sem tudta helyesen felmérni, Francisciék és Hurbanék nem a közvetlen pesti utat választották, hanem Bécsben intrikáltak és destruáltak a magyarok ellen. Ez a 48-as örökség, amely akkor Hurbanék és Sedlnitzky rendőrminisztériumának, tehát a legsötétebb osztrák reakciónak sűrű összeköttetéseiben mutatkozott, a hatvanas időkben is erősen kísértett. Másfelől, hogy ez a macchiavellista szlovák nacionalista réteg mennyiségi és minőségi kicsinységében támaszt keressen, igyekezett erős kapcsolatokat kiépíteni a magyarországi nemzetiségekkel. Ez elsősorban Dobrjanskyn keresztül a ruszinokkal sikerült. Dobrjansky ruszin képviselő a magyar országgyűlés provizórium előtti és utáni ülésein a felvidéki szlovák nép szószólójaként szerepelt. A szerb és a román képviselők a hatvanas években ismerkedtek meg a szlovák ügyekkel és a nemzetiségi törvényjavaslat parlamenti tárgyalásai alkalmával szlovák szempontokat és véleményeket is figyelembevettek. A szerb és román nemzetiségi sajtó rendszeresen közölt szlovák vonatkozású cikkeket és híreket. Mivel minden jel arra mutatott, hogy Magyarország államjogi helyzetében döntő változás következik be, a nemzetiségi kérdés ügye is végső stádiumba került. Magyar és nemzetiségi részről ennek érdekében mozgósítottak minden erőt és eszközt. Ekkor jutott fokozottabb szerephez a sajtó, mint a különböző politikai csoportok terveinek, vágyainak, a magyarországi közéletnek és a külpolitikai viszonyoknak atolmácsolója. A Pesfbudinské vedomosti alapításánál a fenti körülmények mind nagy szerepet játszottak.
1861 elején, a P. ved. megjelenésekor még egyáltalában nincs szlovák politikai közvélemény. A magyar országgyűlés április 6. összeillése készületlenül találta a szlovák politikai vezetőket. A szlovákok sem az országgyűlésben, sem a vármegyei igazgatásban nem jutottak szerephez. A szlovákság politikai tájékozatlanságára való tekintettel határozták el a szlovák középosztály Bach-korszak után állás nélkül maradt elemei a P. ved. kiadását. A lap megjelenéséhez nagyban hozzájárult Radlinsky, aki a Szent Adalbert-alap felszabadításával előteremtette a szükséges kauciót. A kétszer hetenként megjelenő lapot Ferienöik stúri tradícióval szerkesztette és az 1848—49-es forradalmi évek szelleme hatotta át. Szerkesztői sokszor kaptak utasítást a 48-as idők szlovák forradalmi vezérétől, Hurbantól, aki a hlbokai papiak magányából figyelte az események alakulását. A P. ved. táborából kerültek ki az 1861. júniusi túrócszentmártoni népgyűlés megrendezői és a memorandum megszövegezői. A résztvevők számát 3000-re becsülték. A jelenlevők ívét a szlovák értelmiség 187 tagja írta alá. Köztük J. Král', Sládkoviő, Moravcik, Gáspár, Radlinsky, Dobrjansky, Závodník, Sasi- nek. (Pesfbudinské vedomosti, 1861, 29. sz.) A P. ved. és a Priatel’ skoly a literatúry bőséges tudósításokban számol be a szlovák nacionalizmus egyik legnagyobb eseményéről. (P. ved. 29. sz., Priatel' skoly a literatúry, 1861, 195—196., 214., 215. 1.) Ezek alapján megtudjuk, hogy a népgyűlésen három csoport játszott szerepet: a radikálisoké (Daxner, Hurban, Francisci), a mérsékelteké (Stefanoviő, Nemessány, Palárik) és a megfigyelő szerepre szorítkozó szlovák származású nemeseké (báró Révay, örökös főispán, Szent-Iványi Márton liptói főispán, Justh József túróéi képviselő). A radikális és mérsékelt csoport vélemény- eltérése különösen az Okolie-vel kapcsolatban nyilatkozott meg. Ugyanis a Francisci-szövegezte memorandum egyik sarkalatos pontja volt egy szlovák közigazgatású tartomány (Okolie) kihasítása a történelmi Magyarország testéből. Ez ellen Fran.ciasciék és Hurbanék terrorja ellenére szembehelyezkedett Palárik, Stefanovié és Nemessányi. Palárik az Okolie helyett a következő fogalmazást ajánlotta : »Magyarország azon megyéiben, melyeket a szlovák nép kompakt tömegben, vagy jelentős többségben lakik, ismerjék el a szlovák nemzet különállóságát, a szlovák nyelv hivatalos és iskolai jellegét, de úgy, hogy ezeket a tiszta szlovák megyéket és kerületeket a törvény megnevezze. (A mártoni gyűlés naplója a P. ved. 1861, 29. számában.) A memorandum nyilvánosságra hozatala után a magyar lapok hevesen támadták annak értelmi szerzőit és a P. vedomosti-t. A lap soronkövetkező számai jóformán csak a memorandummal és a támadások elhárításával foglalkoztak (P. ved. 1861, 33., 34., 36., 37. sz.). A pesti lapok támadásainak kedvezett Palárik és társainak állásfoglalása. Palárik kijelentése, hogy nem ért egyet a mártoni többséggel, amely az Okolie-val együtt megszavazta a memorandumot, megjelent a »Magyarország« 183. számában. A Priatel' 1861. évf. 293. oldalán olvashatunk Palárik és Hurban közti politikai ellentétről, amely nem más, mint a szlovák politikai minoritás és maioritás közti véleménykülönbség. Ez a kétféle politikai látás már a memorandum-előtti időkben is megvolt. A memorandum-ügy csak még határozottabb választófalat húzott közöttük. A szlovák politikai kisebbség Palánkkal, majd később Bobulával és Mally-—Dusarov-val az élen, pesti orientációt követett, a többség, amelyet Francisci, Hurban és Moyses reprezentált, a 48-as idők magyarellenességének és Habsburg- orientációjának az örökségével, a szlovák problémák megoldását Pest megkerülésével Bécsben erőszakolta. Francisciék heves sajtótámadásokkal illették a magyar politikai vezetést elismerő szlovák konstruktív köröket. Ennek során olykor olyan túlzásokba estek, hogy rágalmaik valótlanságát kénytelenek voltak beismerni. így pl. a P. vedomosti 46. száma rehabilitálta Palárikot és egyebek között visszavonta a személyére vonatkoztatott »elfajzott« (odrodilec) jelzőt. Amíg Radlinsky a Priatel’-ben közölt cikkeivel a mártom többségi csoport összefogását célozta, addig Mally-Dusarov a P. ved.-ban a memorandumisták frontjának erősítése és kiterjesztése érdekében írt. Ezen felül cikksorozatban ismertette olvasóival a memorandum szövegét és lényegét. (Pesfbudinské vedomosti, 1861, 41., 38., 42., 45., 51., 53., 57., 58., 61., 75., 80. sz.)
Az országgyűlés királyi feloszlatása és az ezt követő provizórium,, öt évre felfüggesztette a politikai küzdelmet. Moysesék remélték, hogy a pillanatnyilag kiéleződöttt magyar-osztrák viszony miatt megnyerhetik Bécset autonóm törekvéseiknek. Ferenc József meg is ígérte a szlovák delegációnak, hogy a Moyses által átnyújtott memorandumban foglalt panaszokat kivizsgálja és a kívánságokat a lehetőségek szerint teljesíti. A sokatígérő bécsi akció mégis csalódást okozott Moyseséknak, mert a Matica és három szlovák gimnázium megnyitásán kívül, »magasabb politikai okokból a többi kérdéshez Bécs nem nyúlt hozzá. A császárt a magyarokkal való viszály miatt jobban érdekelte Pest, mint a szlovákok«.[37]
Az 1865. év nagy fordulatot hozott Magyarországon. Január 17-én a király leiratában megígérte a horvát rendeknek a parlament összehívását. A P. vedomosti bőven ismertette az eseményeket és vissza- tükröztette a szlovák nacionalista körök hangulatát és véleményét. (P. ved. 1865,5.,20.,24. sz.). A lap egyik szlovák nemzeti párti újságírók politikai harcát a P. vedomosti hasábjain Sasinek történettudományi cikkei erősítették. Sasinek, az 1865-ös évben annyit tárgyalt magyar történelmi joggal kapcsolatban írt cikksorozatot. (P. ved. 1865, 85—9°- sz-» Historické právo Madarov.) Ebben a tanulmányában Sasinek tagadja, hogy a magyarok leigázták, ill. meghódították volna a Felvidéket és azon a felvidéki szlovákságot. Szerinte az, hogy »Slo- vensko« Magyarország részét képezi, nem harc következménye. Tagadja az egész honfoglaláskort. Horváth, Szalay, Katona munkáit nemzeti büszkeségből fakadó, tendenciózus, egyoldalú, feldolgozásoknak tartja. Állítása mellett lengyel forrást nevez meg : Monumenta Poloniae histo- rica. Bielovski. T. I. Lwow. 1864, 504—505.1. E szerint 1000-ben Szent István még nem ura a Felvidéknek (85. sz.) Ugyancsak ennek alapján próbálja bizonyítani Sasinek, hogy 950-ben a Vág-völgye nem volt egy magyar vezér birtokában sem. (86. sz.) Mikor terjedt ki a magyar főhatalom a Felvidékre, erre Sasinek szerint nehéz választ adni, de mégis megkísérli. Arra tesz félreérthetetlen célzást, hogy a Felvidék csak Szent László alatt került »Russia« névvel a magyar királysághoz. Olyképpen, hogy Szent László felesége, a lengyel Mecislav (Miscizlaus) leánya volt. »Russiá«-ban Szent László már 1077 előtt, mint fejedelem uralkodott. Ez a terület másképpen Sclavonia, vagy Regnum Galliae néven szerepel (87. sz.). Tehát Sasinek szerint 1077 előtt nem volt magyar legitimitás a Felvidéken. Ezt azzal is igyekszik alátámasztani, hogy Kálmán király 1103-ból származó oklevelét idézi, amelyben szó van egy bizonyos Atha-ról, akiről Sasinek a lengyel-magyar krónika alapján azt állítja, hogy 1047-ben a morva birodalom területén megmaradt szlovákok vezére volt (!). (88. sz.) Sasinek a többi tanulmányaiban is úgy foglalkozik az Árpád-korral, hogy minden forrásmunkát, amely szlávokról ír a felvidéki területre vonatkoztatva, szlovákoknak vesz. Korholja a magyar történészeket egyoldalúságuk miatt, de ő csakugyan ebbe a hibába esik, ebből folyik sokszor kritikátlansága. Sasinek hatása és jelentősége megmutatkozott még Csehszlovákia megalakulása után is, amikor a cseh és szlovák történészek az ő tanulmányai alapján alakították ki a Felvidékre, ill. Szlovenszkóra vonatkozó történet- szemléletüket. A lap egyik főmunkatársa, a később nagy szerepet játszó Ján Mally-Dusarov, Bécsből írta politikai cikkeit. A centralizáció híve volt, elvetette a dualizmust és a federalizmust. A memorandum, mint szlovák politikai program mellett emelt szót, de nem Bécs segítségével, hanem szlovák talajon, szlovák erőkkel akarta megvívni a politikai küzdelmet. Majd így folytatja : »három évi verejtékes munka után ott állunk, ahol álltunk«, Végül beismeri Mally, hogy a szlovák politika néhány kultúrális vonatkozású vívmányt kivéve, tulajdonkép semmi eredményt nem tudott felmutatni. (Pesfbudinské ved. 1865, V. 33. sz.)
Az uralkodó szeptember 17-i leiratával december 10-re összehívta az országgyűlést, amelynek a szlovákok készületlensége következtében Dobrjanskyn kívül nem volt »szlovák« nacionalista tagja. A P. ved. körei a magyarón többségű megyei bizottságokra és a kedvezőtlen választási geometriára panaszkodtak (P. ved. 1865. 99. sz.), de amint Bokes írja : »Ilyen megvilágítás és magyarázat gyenge menekülés volt a csalódásból, amelyet egyrészt a teljes választási vereség, másrészt a szlovákság közönyössége váltott ki.« [38] A szlovák nacionalisták nagy figyelemmel kísérték az új esztendő politikai eseményeit. A P. vedomostiban »Hangok Prágábók címmel jelent meg a fiatal Ambro Pietor cikke, amelyben ismertette a cseh federalista álláspontot. E szerint csak a federalizmus menthetné meg a szlovákságot a dualizmus magyarosító törekvéseivel szemben, vagy a bécsi centralizmus germanizálásától. A cikk a Palacky- inspirálta szándékot tükrözte vissza. (P. ved. 1866. VI. évf. 70. sz.) Erre Francisci adott feleletet »Federalizmus« című cikkében (P. ved. 1866. VI. évf. 71. és 72. sz.) és a centralizmus mellett tört lándzsát. A P. vedomosti következő számai (74. és 79.) még elutasítóbban nyilatkoztak a cseh federalista politikáról, amelyet a leghangosabban a Národné Listy harsogott. E cikkek felfedték a szlovák közvélemény előtt, hogy a csehek előzőén a magyarokkal tárgyaltak és csak, miután nem tudtak velük megegyezni, fordultak a szlovákok felé. Közben a magyar parlamentben a Deák-irányzat győzött Tiszáéval szemben, aki 1848 szellemében a nem-magyar nemzetiségekkel való kiegyezést sürgette. 1866 végén és 1867 elején küszöbön állt az osztrák-magyar kiegyezés törvényesítése.
1866-ban, az országgyűlés szétbocsátása után úgy látszott, hogy a nemzetiségek beleegyezése nélkül jön létre a kiegyezés. A német-magyar únió természetesen kiváltotta a nemzetiségek szolidaritását. (P. ved. 1867, VII. évf. 2. sz.) A szlovák nacionalisták a P. vedomosti hasábjain rezonáltak az eseményekre. A kiegyezési tárgyalások során gyakran emlegetett »alkotmányos jogfolytonosságihoz így szólt hozzá a P. ved. 1867. VII. évf. 7. száma: »Ha jogfolytonosságról beszélünk Magyar- országon, épp a szlávok a legtörténelmibb népek és Magyarország igazi jogfolytonossága a nemzetiségi egyenjogúsági Novohradsky, a P. ved. vezércikkírója a federalizmusért kezdett rajongani (P. ved. 1867. VII. évf. 8. sz.) és a szláv kölcsönösséget emlegette a magyar-német unióval szemben. Ebből is láthatjuk, hogy a szlovák nacionalista tábort nem határozott politikai elvek szerint irányították. Nemrég még fölényesen visszautasították a csehek-kínálta federációt, lojalitásukkal környékezték Bécset, mert botor reményeket tápláltak a kiegyezést illetően.
Mikor a kiegyezés megvalósulása után, a nemzetiségi delegációk összeültek a nemzetiségi törvénytervezet megszövegezése végett, a szlovák nemzeti párt a P. vedomosti-ban hangsúlyozta Magyarország politikai egységét és oszthatatlanságát, de ugyanakkor kijelentette, hogy »ez a politikai egység nem alakulhat egy deszpotikus centralizáción, hanem a testvéri megértés, a magyarországi népek szövetkezése, valamint nemzeti és politikai egyenjogúsága alapján«. A továbbiakban kifogásolta, hogy a delegációban nincs »igazi« képviselője a szlovák népnek (P. ved. 1868. VIII. évf. 5. sz. »K zasadnutiu delegáció). A P. ved. ezt megelőzően, a kiegyezés küszöbén, az ausztriai szláv népek érdekközösségére hívta fel a figyelmet: »Figyelmeztettünk az ausztriai szlávság szolidaritásának kikerülhetetlen szükségességére, — mindenféle tekintetben — mert az ausztriai szláv érdekek nem ugyanazok, mint a magyar és német érdekek. A magyar és német hegemónia, valamint a nemzeti egyenjogúság alapján álló szláv érdekek közti ellentét kiegyenlítése nem lehetségese. (P. ved. 1867. VII. 13. sz.) Amikor a szlovák nemzetiségi vezetők a P. vedomosti-ban és egyebütt a »nemzeti egyenjogúsága elvét hangoztatták, tudták, hogy ez csak propaganda fogás a részükről és a hatalom kompromisszumos gyakorlása esetén, annak teljes birtokbavételére törekednének a szláv "jogfolytonosság" alapján.
A P. ved. sokat foglalkozott a nemzetiségi törvényjavaslattal, amelyet a Ház nemzetiségi bizottsága tárgyalt és közvéleményét a Memorandum szellemében befolyásolta. Cikkeikben nem vonták le a politikai helyzetből adódó következtetéseket, sőt, a soraikból nem inkább békés megegyezési vágy, mint éppen lappangó ellenszenv olvasható ki. Pl. : »Mi, szlovákok, történelemelőtti időktől lakunk a mai őshazánkban és nem hívtunk Magyarországba (do krajiny uhorskej) egyetlen népet sem. »Vagy : »A nemzeti jogok megtagadása azzal a következménnyel járhat, hogy a szlovákok, ha Magyarország valamilyen szerencsétlen konflagrációba kerülne, nem védenék lelkesen az államot«„ (A »haza» szót mindenütt következetesen kerüli.) (P. ved. 1867. VII, évf. 29. sz.)
A P. vedomosti-ban sok támadás érte a szlovák-lakta területek képviselőit, mert nincs elég kapcsolatuk a szlovák néppel. »Ezek a képviselők — olvashatjuk a vedomosti 1867. VII. évf. 30. számában — nem érthetik meg, hogy a szlovák nacionalistáknak miért oly fontos a radikális rendszerváltozás, mikor a legtehetségesebb szlovákokat elnem- zetlenítették«. Ugyancsak itt magyarázza a P. ved., hogy a magyarok az olasz és német példa alapján akarják nemzetállamukat felépíteni és ezért »félnek, hogy a szlovákok is, a nemzeti műveltség felébresztése végett, egy általános szláv állam után vágyódhatnak, amelyben »Magyar- ország« könnyen alul maradhatnak A szláv állam utáni vággyal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a P. ved. köreinek gondolkodásmódjára nagy hatással volt az összláv gondolat jegyében, rendezett moszkvai kiállítás. A szláv öntudat néha egészen valószínűtienül tört elő a P. ved. kebeléből. U. Vzájemny (J. Rányi) a nemzetiségi albizottság tervezetét kritizálva, történelmi visszapillantásában megállapítja, hogy a magyaroknak nem volt joguk a latin hivatalos nyelv helyébe a magyart állítani, mert ha szükség van közvetítő, vagy diplomáciai nyelvre Magyar- országon, azt a szláv nyelv igényelhetné, nemcsak azért, mert a lakosság többségét alkotják, hanem mivel Magyarország (Uhorsko) legrégibb lakói. (P. ved. 1867. VII. évf. 62. sz.) A szlovák nacionalisták Magyar- ország berendezkedését illetően a svájci példára kezdtek hivatkozni. A nemzetiségi kérdés ilyfajta rendezését ajánlotta a P. ved. szerint (1867. VII. évf. 75. sz.) Türr István 48-as tábornok, pesti látogatása során. 1867 dec. 19-én az országgyűlés nemzetiségi tagjai indítványozták, hogy a következő év január végéig hosszabbítsák meg a nemzetiségi választmány munkájának a jelentését. »Ez volt a nemzetiségek szerény karácsonyi ajándéka«, írta a P. ved., amelynek különösen azért örültek kevéssé, mivel másnap szavazta meg a magyar országgyűlés egyhangúlag a, zsidók emancipációját. Szomorúan jegyezte meg a P. vedomosti (1867. VII. évf. 103. sz.), hogy a zsidóság, bár nem ünnepli a karácsonyt, különb karácsonyi ajándékot kapott, mint a nemzetiségek. A P. ved. szerint az emancipációt pénzügyi okokból szavazták meg. Ez ellen a P. ved.-nek sem volt elvi kifogása.
Az 1868-as esztendő újból nagy eseményeket hozott a szlovákság számára. A szlovák sajtótörténet szempontjából is nevezetes esztendő, ugyanis J. N. Bobula szerkesztésében új, hetenként háromszor kijövő szlovák lap jelent meg Pesten, a »Slovenské novinycc. Ahogy a P. ved. alakulásától kezdve az ú. n. memorandisták lapja volt, úgy a Slov. nov. a szlovák inteligencia katolikus részének és általában a konstruktív szlovák köröknek lett a szószólója. Ez a tábor elégedetlen volt a P. ved. jobbára evangélikus többségű gárdájának politikai taktikájával és programjával. A Slov. nov.-t élénkebben szerkesztették. Néhány katolikus pap és publicista állt a lap élén. Közöttük vezetőszerepet töltött be a már ismert két publicista : Palárik és Mally-Dusarov. Tehát a szlovákoknak a kormány szócsövén, a Krajan-on kívül két hírlapjuk volt, amelyek két szlovák programmért harcoltak: maximálisért (memorandum) és minimálisért. Az elsőt a nemzeti párt, a másikat az ellenzék, »az új iskolai akarta diadalra juttatni. A magyar körök, a közelgő országgyűlési tárgyalásokra való tekintettel, kedvezően fogadták az eseményt. A P. ved. köreiből származó szemrehányás, hogy a Slov. nov. a kormány intenciójára keletkezett, amelynek céljait volt hivatva szolgálni, nem valószínű és ebben az állításban a lap működésének az alapján kételkedni kell. A hivatalos szlovák történetírás sem adott hitelt a P. vedomosti vádjainak.
A Slov. nov. az eddigi szlovák politikát bizonytalannak, ingadozónak mondotta, a magyarországi nemzetek federalizmusát, a törvényes úton kijelentett nemzeti egyenjogúságot, a nemzetiségekkel közös parlamentet hirdette. A Slov. nov. szerint Magyarországon a legerősebb nemzeti egységek a szlovák és a magyar lennének, amelyek csak ebben az államban találhatják meg a helyüket, nem úgy, mint a románok és a délszlávok. A P. ved. és a Slov. nov. között különösen a politikai taktikát illetően mutatkoztak meg az ellentétek. A Slov. nov. politikai vezércikkírója, Slanicky (Dr. J. Mally-Dusarov) megállapítja, hogy a szlovák nemzeti párt a bécsi kormánnyal tartott fenn kapcsolatot. Slanicky volt az első szlovák publicista, aki a múlt hibáin okulva ki merte mondani: »A bécsi kormánynál nincs keresnivalónk ... És így nincs más hátra, mint. . . öntudatosan rálépni a törvényes oppozíció útjára«. (Slovenské noviny, 1868, I. 27. sz.) Slanicky-Mally az Okolie-ről így írt: »Két nézet van : nemzeti egyenjogúság (országgyűlési albizottság irányelve) és olyan nézet, amely szerint az egyenjogúsághoz terület is kell. Aki nekünk személyi egyenjogúságot ígér, mintha semmit sem ígérne. Ez minket nem elégít ki. Én gondolom, mint ahogy mi inkább készek vagyunk lemondani a kiegyezésről, mintsem, hogy ráálljunk a személyi egyenjogúságra : így csinálnak a magyarok is az Okolie-vel«. A pillanatnyi helyzettel foglalkozva, kijelenti, hogy a való viszonyokat, a földrajzi helyzetet, az évszázados együttélés tényét el kell fogadnunk. Palárik János, az új iskola másik nevezetes tagja, már 1861-ben a Memorandum ellen szavazott. Tiltakozott az egyes nacionalista szlovák körökben elterjedt állítással szemben, hogy a Slov. nov. átmegy a magyar táborba, vagy egyesül az országgyűlés baloldalával. Politikai látását Slanickyval szemben több reálpolitika jellemezte. Szerinte a szlovák nemzeti egyenjogúságot csak fokozatosan lehet kiküzdeni. Ennek megfelelően hirdette az új iskola programmját aSlov. nov. hasábjain. A minimáliskövetelésekben benne volt a municipális igazgatás és adminisztráció és az alsó-, valamint felsőfokú iskoláztatás szlovákosítása, az önkormányzati adminisztráció elérése. »Ha ezt elérjük, — írja Palárik — alapunk van a nemzeti jogok eléréséhez, hiába pályáznánk meg Pesten, vagy Bécsben az »Okolie«-t és hiába alkudoznánk és kufárkodnánk addig a németekkel, vagy a magyarokkal«. (Slov. nov. 1868. I. évf. 36. sz.)
Ezzel szemben a »régi iskola« nevében Július Plosic felelt. Elhárította azt a vádat, mely szerint ők nem a magyar állam alapján állanának. Óvatosságot ajánl az Űj iskolának, mert szerinte az osztrákok nem bántak oly kegyetlenül a szlovákokkal, mint a magyarok, akik a Krajan-t is csak magyarofil tendenciák ápolása miatt alapították. Szerinte — presztízs okokból — egyetlen magyar párt sem teszi magáévá a nemzetiségek követeléseit. Különben Plosic azelőtt a cseh irány képviselője volt a Felvidéken és az abszolutizmus idején Radlinskyékkal szállt szembe a szlovák irodalmi nyelv bevezetése ellen. (Slov. nov. 1868. I. évf. 47—48. sz.) A vitát Slanicky-Mally folytatta és középállást foglalt el előbbi álláspontja és a memorandisták között. Szerinte három követelést kell megvalósítani: személyi egyenjogúságot, a nemzeti egyenjogúság bevezetését a municipiumokban és szlovák közép-, valamint felsőfokú iskolák létesítését. Azt ajánlotta, hogy az Okolie-vitát végleg vegyék le a napirendről. (Slov. nov. 1868. I. 52. sz.)
Palárik szemére hányta a »régi iskoládnak az 1861-től 68-ig elfecsérelt éveket. A szlovákoknak a magyar államiság alapjaira kell helyezkedniük. A cseh kiegyezés esetén, Palárik örömmel üdvözölne a trializ- must. (Slov. nov. 1868. I. évf. 72. és 73. sz.)
A Slov. nov.-vel szemben a Pesfbudinské vedomosti továbbra is rendületlenül a Memorandum szellemét vallotta, szerinte ennek elhagyása a nemzet elhagyását is jelenti. (P. ved. 1868. VIII. évf. 16. sz.) gt. M. Daxner ezzel kapcsolatban azt írja, hogy az Űj iskola ki akarta használni a szlovákok kedvetlenségét és érdektelenségét, le akarta rombolni a nemzetnek a vezetőférfiakba vetett hitét és azok tekintélyét ; a szláv kölcsönösség gondolata ellen tört, végül, hogy széjjel akarta szakítani a vérközösség kötelékét, csak azért, hogy azután ellenállás nélkül még könnyebben áldozatul eshessenek a magyaroknak. (P. ved. 1868. VIII. évf. 18. sz.) Az Okolie-ről és a memorandumról általában, valamint a választásokról a P. ved. 1868. VIII. évf. 22. számában olvashatunk. A két tábor közt dúló harcban a legidősebb szlovák generáció nevében Dr. J. M. Hurban nyilatkozott és elítélte a nemzeti erők széthúzását, hiábavalónak és károsnak mondotta a különböző pártalakításokat és egységes arcvonalra, az egyenjogúság kivívására buzdította a szlovákokat. Hurbant az Űj iskola számára akarta Bobula megnyerni, de Hurban elutasította az együttműködést a Slov. novinyvel és felszólította Bobulát, hogy csatlakozzék a P. vedomostihoz és ne távolodjék el a Memorandumtól. (P. ved. 1868. VIII. évf. 31. sz.) A P. vedomosti VIII. évf. 24. száma hírt ad Dobrjansky szepességi akciójáról. A ruszin származású szlovák képviselőt 21 szepességi helység egy közös petíció közvetítésére kérte fel. A petícióban foglaltak már többnyire ismert szlovák követeléseket tartalmaztak, de hiányzott belőlük a »Szlovák tartomány« (Okolie) követelése, mert csak a nemzeti etnikum szerinti megyei kikerekítést kérték.
Közben két esemény történt a szlovák táborban. A Slov. noviny április 16. számában indítvány jelent meg, hogy a szlovákok, ruszinok, szerbek, horvátok és románok népgyűléseket hívjanak össze azokba a helységekbe, ahol már 1848-ban és 1861-ben tartottak gyűléseket. Ezeken a gyűléseken válasszanak bizottságokat, amelyek a nem-magyar nemzetiségek nemzetgazdasági programmját dolgoznák ki. Erre az indítványra a P. vedomosti 1868;, VIII. évf. 33. száma így válaszolt: »No, a szlovákok nem gyerekek, hogy minden csábító hangot kövessenek«. Feltűnést keltett akkori, de különösen későbbi szlovák nacionalista körökben, hogy a memorandista Sasinek Chvojnicky név mögé rejtőzve cikket írt a Slov. nov.-ben az indítvány mellett. (Slov. nov. 1868., I. 51 szám.) Erre a túrócszentmártoni népgyűlés elnöke, Francisci, nyílt levelet intézett a Slov. nov.-hez, amelyet csak kivonatosan ismertettek Bobula lapjában. (P. ved. 1868., VIII. évi. 38. sz.) Francisci jogi szemszögből nézve a dolgokat, kijelentette, hogy a népgyülést csak ő mint elnök hívhatja össze. A Slov. nov. javaslatát elvetette, mert a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságának élő 22 tagja közül a gyűlés összehívását senki sem tartotta szükségesnek. Ezen kívül a politikai helyzetre hivatkozott, amiért nem volna tanácsos népgyűlést tartani. Francisci nyilván a szlovák vármegyék memorandum-ellenes nyilatkozataira és tiltakozásaira célzott, ami miatt Hurbanék és Francisciék nem merték vállalni a népgyűlések előrelátható balsikerét. (A memorandum-elleni tiltakozásokra lásd : Bokes, Fr.: Protestné prejavy protimemorandové, Historica Slovaca, I.) [38*]
E polémia után a Slov nov. a Bobula által alapított nemzeti-demokrata egyesület útján megjelentette a szlovák követelések saját megfogalmazását. (Slov. nov. 1868., I. évf. 57. sz.) Ez tulajdonkép Bobula műve. 25 §-ban széles alapokon foglalkozik a szlovák nemzetiségi kérdéssel és nem egy tekintetben konkrétabb, gyakorlatibb, észszerűbb, megvalósítható, mint a memorandum. Alapos részletességgel foglalkozik közigazgatási, választási reformokkal, iskolaüggyel. Érdekes része a Bobula-féle indítványnak, amelyben a magyar nemzetiségi politika alapproblémájának kompromisszumos rendezését javasolja a magyar politikai nemzet fogalmát illetően. Bobula javaslatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországon több nemzet él, amelyek egységet alkotnak, de ennek az egységnek minden tagja egyenjogú. Tehát nem egy nemzetről van szó, hanem egyenjogú nemzetek összességéről, amelyek közül mindegyik azonos jogokat élvez. Ugyanis ekkor már attól lehetett tartani, hogy a »politikai nemzet« fogalma bekerül a nemzetiségi törvénybe, amely nemcsak jogilag, hanem ténylegesen a magyar fölérendelést jelentette.
Bobula újabb akciója a nemzeti erők koncentrációját célozta. Különösen a szlovák nemességet akarta megnyerni politikai céljainak. Ez a réteg 1861-ben Túrócszentmártonban csak megfigyelője volt a dolgoknak és nem aktív szereplője. Bobula szeptember 7-én Lipt. Lúőkára hívta össze a liptói nemességet és intelligenciát, valamint az ő táborát. A találkozás célja a politikai helyzet barátságos megtárgyalása volt. A meghívott nemesség kifejezte együttműködési készségét a Slov. novinyval. Mally-Dusarov üdvözölte a nemesség együttműködési hajlandóságát. Az összejövetelen erős nyilatkozat hangzott el a memorandum ellen. (Slov. nov. 1868., I. évf. 123. sz.)
A szlovák vezetőkörök kettéválása nagyon káros jelenség volt a nemzetiségi törvény előestéjén. A nézeteltérések a gyakorlatban is kirobbantak. Pl. a vrbovai pótválasztáson V. Pauliny-Tóth-tal szemben Bobuláék J. Boor, komáromi ügyvédet jelölték ; vagy a Slovenská Matica megalakulásának a bejelentése után versengés indult meg a vezetésért, amely személyeskedésig fajult csúnya vitákkal járt. Hurban hiába hívott össze Pozsonyban békéltető tanácskozásokat, az ellentéteket a két tábor között nem lehetett kiküszöbölni. Magyar részről a P. vedomosti köré csoportosuló szlovák nemzeti párt szélsőséges és kompromisszumra nem hajlandó állásfoglalásai heves elutasításra találtak. így május 23-án, amikor éppen egy szlovák küldöttség vett részt a prágai Nemzeti Színház megnyitásán, Dobrjanskynak a magyar parlamentben elmondott liptói petíciós beszédét a magyar körök egyöntetűen elutasították. (P. ved. 1868., VII. évf. 27. sz.) A visszautasítás módját az is befolyásolhatta, hogy cseh részről a »Národní pokrok« című folyóirat épp a liptói petíció elhangzása előtt bujtogatta a szlovákokat és a többi nemzetiségeket, hogy minden eszközzel harcolják ki nemzeti jogaik elismerését: szervezkedjenek, gyűlésezzenek, petíciózzanak. (Nár. pokrok, 1868., 99. sz., ennek glosszája a P. ved. VIII. évf. 27. számában.)
A nemzetiségi törvénytervezet összeállítása október folyamán került döntő stádiumba. E hó 4-én összeült a 40-tagú nemzetiségi bizottság, hogy megtárgyalja a n-tagú albizottság javaslatát. A javaslatot elvetette és Kerkápolyi K., valamint Horváth L. által kidolgozott új javaslatot fogadta el. Erre a szerb Miletiö és Branovacky kiléptek a bizottságból. Ezt a tényt a P. ved. gyűlöletes hangon kommentálta és még elmélyítette a közte és a magyar felfogás közti szakadékot. (P. ved.
1868,, VIII. évf. 90. sz.) Ahogy a javaslatot benyújtották az ország- gyűlésnek, minden nemzetiségi táborban kritika tárgya lett. A P. ved. azt írta, hogy a magyarok nem maradtak hűek az individuális szabadság elvéhez és körülnyesték a nem-magyar nyelvek használhatásának a lehetőségét. Szerinte a javaslat a lakosság többségében azt a meggyőződést váltja ki, hogy Magyarországon a nemzetiségekre nem virrad fel szebb jövő. A nemzetiségi törvényjavaslatot Deák nyújtotta be a házban. A felszólalások után kis változtatással december i-én szavazta meg a képviselőház a nemzetiségi törvényjavaslatot. A főrend december 5-én fogadta el a törvényt. A törvénnyel elégedetlen szlovák oldal nevében Hurban a P. vedomosti 1869., IX. évf. 2., 4., 5., 7., 9. számaiban cikksorozatot közölt. Ezek nagyon dühödt hangú cikkek voltak, amelyek lázító tartalmáért Hurban ellen bírói eljárás indult és 1/2 évre elítélték.
Hurban elítéléséből és a nemzetiségi túlzókkal szemben elfoglalt éles magyar állásfoglalásból szlovák nacionalista körök a nemzetiségekkel való bánásmód rosszabodására következtettek. (P. ved. 1869., IX. évf. 35. sz.) A kiegyezés és a nemzetiségi törvény körüli események a 48-as szellemű, szélsőséges szlovák nacionalista vezetés akarata ellenére fejlődtek. A P. ved. körét a politikai front kudarcán kívül, a lap kiadásánál az utóbbi években mutatkozó anyagi nehézségek is sújtották. Hogy a P. ved. e létalapját érintő kérdéseivel megismerkedhessünk, a lap politikai szereplésének a bemutatása után, foglalkoznunk kell a P. ved. belső életével.
A Pesťbudinské vedomosti-nak az első években sokkal több előfizetője volt, mint a későbbi esztendőkben. 1867-ben az előfizetők száma félezer körül mozgott és idővel 500 alá esett. Csak egy negyedévben emelkedett 600 fölé. Természetesen ez a keret nem volt elegendő a lap fenntartásához. Ahhoz, hogy fedeződjék az előállítási költség, Őt. M. Ferienčik számításai szerint legalább 678 rendes előfizetőre lett volna szükség.[39] A P. vedomosti 1867-ben olyan helyzetbe került, hogy tulajdonosai csak egy kiutat ismertek : beszüntetni a lapot. Éppen ebben az időben, amikor ezt komolyan latolgatták, feltűnt a politikai színpadon az Űj szlovák iskola ellenzéki csoportja, amelynek élén Bobula, Mally, Palárik és a szlovák nemesek részéről a Szent-Iványiak állottak. A P. ved. számára kétszeresen komoly volt a helyzet. A szlovák nemzeti pártnak nem csupán egyetlen politikai orgánumát kellett volna elvesztenie, de a kilátások alapján az ellenzéki csoport éppen akkor kezdi politikai működését, amikor a P. vedomosti megszűnik és a nemzeti párt nem tud majd védekezni.
Ez a veszedelem döntött is a P. vedomosti életéről. A nemzeti párt politikai vezérkara további áldozatvállalás mellett határozott és nem szüntette be a P. ved. működését. De az Űj iskola lapja, a Slovenské noviny háromszor jelent meg hetenként, szemben a P. vedomosti hetenként kétszeri megjelenésével. Ekkor a nemzeti párt új, olcsó havi közlönyt adott ki, a »Národny hlásnik«-ot, amely nagy hiányt töltött be a szlovák sajtóéletben. A szlovák nacionalisták számításai nem váltak be, mert a P. vedomosti előfizetői közül sokan az új és olcsó Nár. hlásnikot kezdték járatni. A Slov. noviny előfizetőinek a száma rövidesen elérte a P. vedomostiét és színvonal tekintetében sem maradt el tőle. A két lap közt nyílt vetélkedés tört ki. Végül is a két szlovák párt tagjai, látva az áldatlan harcot, elhatározták, hogy közös tárgyalóasztalhoz ülnek. Pozsonyban, 1868 november 8. és 9-én került sor a békéltető tanácskozásokra. A nemzeti párt részéről részt vettek: D. Lichard, J. M. Hurban, J. Francisci, dr. Seberiny és M. Feriencik Az Űj szlovák iskola részéről dr. Mally, Novák, Palárik, Chovanec és Piffko. A megbeszélés főpontja a két újság egyesítése volt. Az erre vonatkozó javaslatot a nemzeti párt nyújtotta be, de mivel Bobula, az új szlovák iskola vezére nem jelent meg a tárgyalásoknál, a javaslat sikertelenségre volt ítélve. Csupán annyit tudtak elérni, hogy Ján Mally készíti elő a fúziót, aki az új esztendőben átveszi a lap szerkesztését. A fúzió után az új lap neve»Národné noviny «lesz. (A csehes képzésű »Národné« alakkal 1871 végéig jelent meg az újság.) Az új lap székhelye a megbeszélések értelmében Túrócszentmártonban lesz. Csak az anyagi helyzet volt katasztrofális. 1870-től 1871-ig mintegy 600-zal csappant a Nár. hlásnik előfizetőinek a száma, ami érzékenyen érintette az új lapot indító szlovák nacionalistákat. Abban is tévedtek a Nár. nov. előkészítői, hogy Túrócszentmártonban olcsóbb lesz a lap előállítása, mint Pesten. Ugyanis mig Pesten 700 példány előállítási ára 20 arany volt, Mártonban 24. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a Nár. nov. háromszor jelent meg hetenként. Ferienéik számításai szerint a lap előállítási költsége a szerkesztői fizetésen kívül 1000 arannyal több volt, mint a P. vedomosti-é, azaz 6598 arany, (gkultéty-emlékkönyv, 378 1.) Ferienéik Culenhez írt fent idézett levele kétségkívül bizonyítja, hogy mekkora áldozatkészségre volt szüksége Ferienőiknek ahhoz, hogy a nagy anyagi veszteségek ellenére tovább vállalja a lap szerkesztését. Kitartását siker koronázta, mert a Nár. nov. megvetette a lábát Mártonban. A szlovák középosztály érdeklődési foka, amelynek a lap íródott, nagyobb lett. Ennek, valamint egyéb bel- és külpolitikai körülménynek volt köszönhető, hogy a lap anyagilag is talpraállt.[40]
A NÁRODNIE NOVINY KORA.
Az újság politikai programmja és az első évek.
A Národnie Noviny a XIX. század utolsó negyedében többet jelentett a szlovák életben, mint amit más újságok jelentettek más nemzetek életében. Az egyetlen szlovák ellenzéki lap volt hosszú ideig.
A Túrócszentmártonba átköltözött és új néven megjelenő szlovák ellenzéki újság első száma 18 soros felhívással fordult a szlovák közvéleményhez, hogy az 1861-es népgyülés szellemében, e történelmi városban nyilvánítsa véleményét a lap hasábjain, ébredjen szlovák nemzeti öntudatára és a szlovákság nemzeti-szabadelvű politikáját írva zászlajára, teremtse meg az eddig szunnyadó, vagy éppen nemzet- ellenes szlovák lelkek bevonásával az egységes szlovák, közszellemet. A felhívás aláírói: Martin Culen, Ján Jesensky, Pavol Mudron, Franko Sasinek. A lap felelős szerkesztője és kiadója Mikulás át. Ferienöik, készül a túrócszentmártoni könyvnyomdái részvénytársaságnál.
A vezércikkből, amelynek címe : Miért került át politikai újságunk Túrócszentmártonba? — megtudjuk, hogy a pesti Pesfbudinské noviny-t azért volt szükséges Národnie Noviny névvel Túrócszentmártonba költöztetni, hogy egyrészt a barátságtalan pesti környezetből kikerüljön, másrészt, mivel a szlovák vidék néprajzi, kulturális centrumában élén- kebb és egészségesebb kontaktust tarthat fenn a szlovák néppel, annak minden problémáját közelebbről láthatja és ahogy tudja, orvosolhatja. A P. vedomosti-ról szólva, visszautasítja azt a vádat, amely szerint az újság nem volt határozott és nem mutatott következetes politikai magatartást. E tekintetben utal az arisztokráciától és a magyarónoktól befolyásolt politikai rendőrség szerepére, amely nehézségeket támasztott a P. vedomosti minden egyes számának a megjelenése elé. Még súlyosabb helyzetben jelent meg az újság a provizórium idején, amikor gróf Pálffy Móric és a katonai hatóságok abszolutizmusa nehezítette meg a P. vedomosti szerkesztését. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a P. vedomosti- nak vigyáznia kellett, hogy a sajtópereinek az elszaporodásával ne döntse anyagi válságba a kevés kaucióval rendelkező lapot, ami a lap kényszerű beszüntetését vonta volna maga után.
Ugyancsak az első számban a »Parlamenti részletek« c. rovatban méltatja Jókai tervezetét a hazafias tudományos és művészeti társaságok általános támogatását illetően. Ismerteti Pauliny szlovák képviselő állásfoglalását a tervezet mellett és a Slovenská Matica védelmében, amikor elismeréssel tudatja, hogy három miniszter : Andrássy, Eötvös és Horváth a javaslat mellett szavazott, elítélően ír az »elfajzottak« és a tervezet ellen szavazó többi képviselő ellen. A tervezetet 101 : 87 arányban leszavazták. Az apró hírekben olvashatjuk, hogy e hó 19-én ünnepli »a mi nemzeti rabunkco dr. Hurban Vácon a születésnapját.
A lap következő, március 16. (2.) számában »A mi politikánkról« című cikk tartalmazza a lap politikai célkitűzéseit: »Mindenekelőtt a mi célunk az önállóság«, továbbá »törhetetlen hűségünk nevünkhez«. A névben: Národnie Noviny, benne van a programm. A továbbiakban szembeszáll az egy és oszthatatlan magyar politikai nemzet fogalmával.
A lap március 20-i vezércikkében: »A nemzetek egyenjogúságáról és a nemzeti autonómiáról — a szlovákság államjogi helyzetét így fogalmazza meg : »a szlovák nemzet a magyar királyságon kívül tagja Szent István koronájának« Ehhez hozzáteszi, hogy ez eddig sajnos csak szlovák álláspont és nem törvény mondja ki. Ugyanitt olvashatjuk : »Addig mi szlovákok nem érhetjük el az igazságos jogi egyenlőséget, míg csupán egyszerűen a magyar állam polgárainak tartatunké Ezért jelenti ki alább : »A szlovákság nemzeti elismertetéséért száll síkra és nemzeti egyenjogúságot, nemzeti szabadságot és autonómiát követek. Már a lap 2. számában találkozunk reakciós ízű kitételekkel. »A többség politikája« c. folytatásos cikkben ugyanis a magyarországi intelligenciával foglalkozik, amely most jórészt magyar, de 1790 előtt nem volt sem magyar, sem szlovák, román, szerb, orosz, hanem latin. A magyar- országi értelmiséget — nemzetiségre való tekintet nélkül •— a latin műveltségű emberek alkották. A cikk visszasírja ezt az időt és a nemzetiségi elv uralkodó eszméje alapján a szlovák értelmiségnek is helyet követel a nap alatt. A cikk Csernátony képviselő nacionalista-soviniszta szellemű parlamenti felszólalásának a kapcsán íródott. — Ami a szlovák nemzeti autonómiát illeti, ezt az április 13. számban azzal támasztja alá, hogy a hajdúk, jászok, kúnok és szepesi németek is nemzeti kerületeket élveztek, mégsem volt ez a magyar területi egység kárára. — A Národnie Noviny kezdeti cseh tájékozódására vallanak cseh vonatkozású hírein kívül, hirdetései. Pl. az ápr. 13-i (14.) számban »Új cseh szakácsnő« c. szakácskönyvet ajánl és a »csehszláv ifjúság« számára Schödler : » A természet könyve« c. csehnyelvű munkáját hirdeti. — A Nár. Nov. 1870- es évfolyamának számaiban az osztrák-magyar és a horvát-magyar kiegyezés hatására, állandó téma a nemzeti autonómia. A március 23. szám vezércikke : »Vajjon a nemzeti egyenjogúság, nemzeti szabadság és autonómia megvalósítható-e a magyar államban ?« Konstruktív, építő programm helyett meddő vitába száll a magyar politikai nemzet fogalmával és kétségbe vonja a magyarság szuverenitásának a jogosságát. Gúnyosan foglalkozik a haza bölcsével, s>aki a magyar nemzeti szuveré- nitást kibölcselkedte». Az 1868 : 44 t.-cikket is gúnyosan könyveli el Deák bölcseségének.
A Nár. Noviny az 1861. memorandumon nyugvó politikai programm- jához nemcsak, hogy a szlovák körök egyrészének ellenzéki magatartása ellenére ragaszkodott, hanem érveihez olyan hamis történelmi alapot kerekített, ami által mesterségesen kimélyültek a magyar és szlovák középosztály közötti ellentétek. így a készülő milleniummal kapcsolatban Sasinek cikksorozata (» Magyarország ezeréves fennállásának ünneplése«) megállapítja, hogy »a magyaroknak elég okuk van megünnepelni érkezésük idejét, amikor a mi uhor területünkre (na nasom uhorskom üzemi) vad és barbár kegyetlenséggel betörtek és őket az európai népcsalád tagjainak a sorába fogadta ... Ünnepeljék meg az ezredik évfordulót . .., de a nem-magyar népeknek a legkevesebb okuk sincs az ünneplésre«:.[41] Alább kifejti, hogy nem az ország fennállásának iooo. évfordulójáról van szó, hanem a magyarság bejövetelének, mert szerinte az ország őslakosai, a szlovákok és a románok (!) közé telepedtek a magyarok 889-ben. — Hogy a Národnie Noviny köré csoportosuló szlovák nacionalista középosztály oly irreális alapokra helyezkedett a magyar vezetőosztályok hivatalnok-nacionalizmusával szemben, az egyrészt érzelmi okokra vezethető vissza. Ugyanis a kiegyezés utáni asszimilációs folyamat a szlovákság körében elsősorban a középosztályt, a szlovák hivatalnoki és egyéb értelmiséget érintette, amely értelmi, existenciális okokból is a magyar középosztály-életforma vonzásába került. A Nár. Nov. a legélesebben ezek ellen fordult. Április 8. számában újból a Jókai- javaslattal foglalkozik és megállapítja, hogy a március 2. szavazáson a magyarok szavaztak a javaslat mellett és az ic, fic, mit, ik, aj, sky nevűek, tehát szlovák és szláv vérűek, azaz az elfajzottak szavaztak a tudományos és művészeti társaságok állami támogatása ellen. — Az 1870-es év pesszimiuzmussal töltette el a Nár. Novinyt. Az ápr. 24. száma a »Dopisy«-rovatban »Od skaly Štúrovej« c. kis cikkben Hodza halálával kapcolatban az esztendő kilátásairól így ír : »Štúr, Kuzmány, Moyses, Hodza a sírban, Hurban börtönben, vége a szlovák földnek és népnek !»Kedvező jeleket csak a cseh-osztrák viszony alakulásában láttak. Az ápr. 27. szám a cseh politikai életről ír (a »Politicky obzor« c. rovatban). Dicséri a »cseh testvérek« öntudatos politikáját és a cseh vezetőférfiakat (Palacky, Rieger, Sladkovsky, Grégr, Bélsky). Szívből kívánja a névtelen cikkíró, hogy a Lajtán túl minél gyorsabban és szerencsésebben rendeződjék a cseh-osztrák viszony.
A Nár. Nov. teremtette meg a sajtóvétségért elítélt szlovák publicisták kultuszának ápolását. A nemzethősök sorát Hurban nyitotta meg, aki a már említett sajtóperéből kifolyólag fél évet töltött a váci börtönben. 1868 után minden valamirevaló szlovák nacionalista, leközölt cikkei miatt nem kerülte el a börtönt. Szlovák hazafinak csak az számított, aki néhány mérges cikk miatt börtönviselt egyén lett. Ahogy 3 tefanek írja: »A magyar bíróságok ítélete valami magasabb szentesitése volt az igazi hazafiságnak és aki ebben a szentesítésben nem részesült, azt quasi másodrendű hazafinak kezelték«.
A Nár. Nov. ápr. 29. számában »Hurban és Kossuth« címmel rövid cikk jelent meg. Ebből megtudjuk, hogy a sajtóvétségért elítélt Hurbant, aki a váci börtönben, látogatókat fogadva, minden jóval, borral ellátva töltötte büntetését, a N. N. szerkesztője is meglátogatta. A névtelen tudósító ezt az állapotot úgy állítja be, hogy a váci börtön lakója nemcsak magáért szenved, hanem a szlovák népért is. A tudósító szerint beszélgetés során szóba került Kossuth utolsó levele, amelyet a szigetvári olvasókörhöz intézett (a török idők harcait, Zrinyi megértetlenségét és az 1867—69-es időket említve). A cikkíró ezt összehasonlítja Hurban : »Comu nás uőia dejiny« (Mire tanít bennünket a történelem) c. cikkével, amelyért elítélték. »Kossuth a polgári szabadságért és a törvény előtti egyenlőségért folytatott harc megszemélyesítője, Hurban a megalkuvás nélküli polgári szabadság, a nemzeti szabadság megtestesítője.« Ez a polgári szabadság úgy Kossuth, mint Hurban szerint a szabad sajtót is magába foglalja.
A Nár. Nov. ellenzéki és magyarellenes magatartását Sasinek történelmi tárgyú cikkei erősítették. »Nasa úloha« c. folytatásos cikkében (szept. 14. sz.) történelmi visszapillantást tesz a XIII. századig, amikor a szlováklakta Felvidéket »nobilior pars Ungariae«-nak hívták. Szerinte már Matús Trenciansky (Csák Máté) halála után kezdődött az idegen befolyás a szlovákságra. Nagy Lajos, Luxenburgi Zsigmond dinasztikus uralmát kárhoztatja, amely csak kárára volt a szlovákságnak, új földesurakkal és fölösleges háborúkkal gyötörte a népet. (Sasinek tudatosan téves és elferdített történelmi »szemléletre« nevelte olvasótáborát és jelen esetben elhallgatja azt, hogy az Anjouk és Luxenburgi Zsigmond dinasztikus politikája egyaránt sújtotta — az ország érdekeit nem érintő háborúkkal — a magyar, szlovák és egyéb népeket.) A Nár. Nov. szept. 16. száma a Sasinek-cikk 2. részét hozza. Sasinek a dualizmussal foglalkozva a nagynémet veszélyre mutat rá, amely Magyarországot épúgy fenyegeti, mint Translajtániát. Szerinte azáltal, hogy a magyar sajtó szlávellenes magatartást tanúsít, a nagynémet karokba taszítja az országot. A cikk szerint az Oroszországtól való félelem alaptalan a földrajzi messzeség, a Kárpátok koszorúja és a vallási különbség miatt. A semleges magatartás ajánlatos a németek és az oroszok felé. Ez a semlegesség az ausztriai népek federációját vonná maga után. Sasinek a továbbiakban visszautasítva a magyar »Uhorsko« fogalmát, inkább a magyarság érdekében állónak tartja a nemzetiségekkel való kiegyezés szükségességét. Ezt egy fenyegetéssel támasztja alá : »Ha mi egy nemzetté egyesülni akarnánk valamelyik néppel, a nagy szláv nemzettel (orosszal); egyesülnénk és nem olyannal, amelyik csak mesterségesen éldegél, az elfajzottak vérévek (magyar).
A Nár. Nov. okt. 16, 19, 21. száma a Pester Lloyd-dal vitatkozik. A cikksorozat címe : »Szláv federáció és a Pester Lloyd«. A lap okt. 11. (246.) számában megjelent cikk lényege : »A szláv federáció különben nagy, életképes, szükséges gondolat — de Oroszország kizárásak. A P. L. a továbbiakban a 15 millió kisorosz (ukrán) és a 10 millió lengyel federáció j ára gondol, mert amennyiben ezek Oroszországhoz csatlakoznának, »rabszolgaság és nemzeti megsemmisülés« fenyegeti őket. A P. L. szerint az orosz sajtó szláv federációs tervei Ausztriát széthullással fenyegetik. A N. N. felteszi a kérdést: Ha sikerülne is a kisoroszok és lengyelek federációja, a 25 milliós állam ellent tudna állni a poroszoknak, ha a franciák nem tudtak? A befejező cikk az orosz törekvéseket és a szlavofilizmust békésnek igyekszik feltüntetni és a pángermamz- mustól óv, amely a pánszláv veszély örve alatt hatalmasodott el Magyar- országon. A Nár. Nov. október 19. számában a szerb Miletiő ír a nemzetiségi kérdésről, amellyel a nemzetiségi sajtó 1868 után a legtöbbet foglalkozott. A cikk érdekessége, hogy közli a szélsőbaloldali pártok tervezetét a magyar politikai nemzet új megfogalmazását illetően : A javaslat szerint ennek neve »magyarországi nemzet« az eddigi magyar nemzet helyett.
A Nár. Nov. 1871. évfolyama is változatlan irányú, a lap belpolitikai tekintetben továbbra is a memorandum alapján áll. Ezt hangsúlyozza »A nemzetiségi egyenjogúság Magyarországon« cimű vezércikk is. Ebben visszaidézi az 1861-es évet, amikor újból megindult az alkotmányos élet. Az elmúlt évtized politikai küzdelmeinek alapján feltételezi a magyar politikusokról, hogy a múlt tapasztalatai alapján rájöttek arra, hogy »a különböző nemzetiségek egysége, megbékélése és kiegyezése nélkül a magyar nemzet számára nincs út és szabadság a hazában«. A túrócszentmártoni memorandum magyar visszhangja ezt a feltevést nem igazolta — fejti ki alább, — mert »az Okolie-ről nem is akartak hallani«. A kiegyezésről szólva, megállapítja, hogy ez egyenlő a magyar hegemóniával és a magyar centralizmus kizárja a magyarországi népek egyenjogúságát. A Nár. Novinyt mind gyakrabban kezdi foglalkoztatni a magyar sajtó és közélet közkeletű »párszláv« megjelölése, amivel különösen a szlovák nacionalistákat szokták megbélyegezni. Sasinek a lap július 15. számában »E1 jenek a pánszlávok« címmel vezércikkben, foglalkozik a kérdéssel. »Egy szó sincs annyira a közhasználatban, mint a "pánszláv". Aki Magyarország szlovák lakosai közül igazat szól, bizonyos lehet, hogy a magyaroktól és a magyarónoktól a »pánszláv« melléknevet kapja. Mikor Kossuth Lajos kijelentette, hogy szükséges Magyar- ország szláv nemzeteinek a megnyugtatása, nemcsak a »pánszláv« jelzőt kapta, hanem wongyos tót ügyvédednek mondták. Hosszasan foglalkozik azzal, hogy akit »pánszláv« jelzővel denunciálnak az erkölcsi halott. Különösen hevesen fakadt ki az »istentelen magyarónok« ellen , akik szerint, ha öntudatos szlovák gimnáziumról, intézményekről, irodalomról beszél, az mind pánszláv. Változatlanul foglalkoztatja a lapot az osztrák-cseh kiegyezési kérdés. A július 20-i szám bécsi keltezéssel az osztrák-cseh kiegyezési tárgyalásokról közöl híreket, amelyek jelenleg »a bécsi hivatalos és magánbeszélgetések napirendjén vannak«.
A Nár. Noviny szerkesztésében az 1871. évf. 104. számával változás állott be, az új szerkesztő Viliam Pauliny-Tóth lett. A következő számban a kiadó is megváltozik : ettől kezdve a Martin Culen és társa konzorcium adja ki véglegesen a lapot. Az új szerkesztő is a 48-as stúrL nemzedék tagja, ezért a lap irányvonalában nem történik változás. Az 1872-es évfolyam első számától kezdve a csehes képzésű »Národné«- ből »Národnie Noviny« lett.
A Národnie Noviny sérelem-politikája.
Nagyon emelte a lap színvonalát Svetozár Hurban-Vajansky megjelenése a munkatársak sorában. A már ismert író és költő bemutatkozó cikke a Nár. Nov. 1873., 77. számában jelent meg. Címe : Iskola és élet. Különösen »Sulla a hazában« című cikkére figyeltek fel erősen és Vajansky csakhamar a vezető szlovák publicisták sorába emelkedett. A szlovák provinciális sérelem-politika kitűnő tollú hangadójának bizonyult. Oroszlánrészt vállalt abból az újságírói munkából, amelyet Pauliny- Tóth meghatározott. Ez a főcél a szlovák társadalom átnevelése a szláv testvériség tudatának és Oroszország politikai nagyhatalmának a figyelembevételével. — Pauliny-Tóth a szlovák társadalom átnevelésének előfeltételét abban látja, hogy a szlovák középosztály a magyar kultúrája mellett vallja öntudatosan magáénak a szlovák nyelvet és igyekezzék a szlovák művelődést minél hathatósabban előmozdítani. Ilyen szellemben írt cikke jelent meg a Nár. Nov. 1873 szeptember 25. számában »A szlovák nyelv a társadalmi életben« címmel. Ebben a cikkben ifjúságáról szólva, a magyar nyelv iránti szeretetéről ír : »Magyarul Komáromban tanultam meg, ahol két évet töltöttem. Mikor 1838-ban hazamentem, a világért sem beszéltem volna egy szót sem másként, mint magyarul. Szerelmes voltam a magyar költőkbe ; Kölcsey, Berzsenyi, Kisfaludy, Csokonay verseiből több mint 20 ív sajátkezűleg leírt költeményem volt, melyekben vég nélkül gyönyörködtem«. A továbbiakban Pauliny a fordulatról ír, amely hazaérkezése után akkor következett be, amikor az édesanyja ránevelte a szlovák nyelvre és irodalomra. Mindebből a szülői nevelés nagy fontosságára következtet, ami elhatározó jelentőségű egy öntudatos szlovák társadalom felépítése tekintetében.
A Nár. Nov. 70-es évei kulturális vonalon a Matica és a három szlovák gimnázium működése, majd e szlovák kultúrintézmények megszüntetése jegyében teltek el. Tisza Kálmán botor cselekedete nagy tápot adott a Nár. Nov. sérelmi politikájának. A szlovák nemzetiek véleményét Ambro Pietor tolmácsolta. A Matica bezárásának évében megjelent cikkei : »Bezárták a szlovák gimnáziumokat (N. N. 1875., 4. sz.), »A szlovák gimnáziumok kérdése a magyar országgyűlésem« (N. N. 7. sz.), »A Slovenská Matica bezárásai« (N. N. 44. sz.), »A Slovenská Matica vagyona«:« (N. N. 150. sz.).
A szlovák kultúrintézmények bezárása maga után vonta, hogy a szentistváni állameszmétől amúgy is eltávolodott Národnie Noviny tábora végzetesen elszakadt a történelmi Magyarországtól és mindig jelenlevő szlávofilizmusával a cári Oroszország felé orientálódott és a pánszlávizmus mezében bujtatott cári despotizmus nyugati szláv szócsöve lett. A Nár. Nov. szerkesztői politikai és kulturális vonalon egyaránt a pánszláv célok szolgálatába szegődtek. Tárgyilagosság eddig sem jellemezte írásaikat, de fokozatosan annyira az irrealitásba és valótlanságba tévedt újságírói gyakorlatuk, hogy Stefánek a Hodza- emlékkönyvben kénytelen volt így írni: »Magyarország egyetlen hírlapjában sem jelent meg annyi tendenciózusan, túróéi módon kiszínezett, gyakran szándékosan megrajzolt beszámoló, polémia, mint a Národnie Noviny«-ban- (85. 1.)
A Nár. Nov. szerkesztőségét 1877-ben nagy veszteség érte. Május 8-án az 54. szám bejelenti gyászkeretes első oldalon Pauliny-Tóth halálhírét. Ezen kívül életrajzát közli és munkásságát méltatja. »i87i-ben vette át a Nár. Nov. szerkesztését, ahol 1874 június 9-ig férfiasán védte a nemzet jogait és szabadságát. Tudományos, művészeti és politikai érdemeinek elismerésekép az újvidéki Matica Srbská és a belgrádi »Srbská Uöená Spolocnosf« tiszteleti tagjának, Kecskemét, Túrócszent- márton, Ótura, Német-Lipcse, Mosóc, Klástor, Tót-Próna díszpolgárának választották.
A Nár. Nov. orosz beállítottsága először kulturális vonalon mutatkozott. Orosz írók (különösen Dostojevskij) műveiből kezdenek el fordítani. Ennek a kultúrmunkának a főszervezője Vajansky volt. A Nár. Nov. 1880. évi. 26. és 29. számaiban »Szláv művészetek« címmel tanulmányt közölt az orosz képzőművészekről, festőkről, szobrászokról és behatóan ismerteti művészetüket.
A Nár. Nov. és a túróci gárdával szemben semmi mást sem tettek magyar részről, mint »pánszláv« és »hazaáruló«, stb, vádakkal illették őket. Ez csak a szakadék mélyítésére volt jó és arra, hogy a szlovák nacionalisták mártír-szerepet játszva, a maguk sérelmeit azonosították a szlovák nép sérelmeivel. A legélesebb ellentét választotta el a szlovák nemzetieket a Nár. Nov.-val együtt az ú. n. »madarón«-októl, akik a szlovák középosztálynak csak nyelvében szlovák, amúgy : érzésben és felfogásban, valamint műveltségben a magyarsághoz asszimilált elemei voltak és semmit sem különböztek a magyar hivatalnok-középosztálytól, értelmiségtől. Amint a Nár. Nov. a Jókai-tervezet már ismertetett leszavazásával kapcsolatban megállapította, magyarabbak voltak a magyaroknál, és amint ez a XIX. század magyar asszimilánsainál megállapítható, soviniszta magyarságukkal csak még inkább elmérgesítették a magyarság és a nemzetiségek közti viszonyt. Ennek a szlovák származású megmagyarosodott középosztálynak egyik legjelentősebb szereplője Iványi-Grünwald Béla, zólyomi főispán. Több brosürát adott ki a szlovák nacionalizmus elleni éllel. Mindezekre érzékenyen reagált a Nár. Nov. A »Protestantizmus és a pánszlávizmus« c. munkájával kapcsolatosan Vajansky ír cikksorozatot. (Nár. Nov. 1882., 4—13. sz.) Iványi-Grünwald »Felvidéky« álnév alatt megjelent 160 oldalas brosürá- jában 4 kérdésre ad feleletet:
1. Milyen szerepet tölt be a pánszlávizmus az evangélikus egyházban?
2. Az evangélikus egyház mit végzett az ellentétek kiküszöbölése terén?
3. Mit csinált a kormány és a törvényhozás?
4. Mit kellene cselekednie, hogy teljesen megszűnjék a pánszlávizmus?
E munka szerint a 4 evangélikus distrinktben 694 pap és káplán, 1530 tanító és segédtanerő működik. Ezek között 455 hazafias magyar gondolkozású és 239 pánszláv érzelmű pap. A hazafias tanítók száma 986, a pánszlávoké 544. Tehát a pánszlávok — mutatja ki I.-Grün- wald — több mint egyharmadát képezik az evangélikus papságnak és tanítóságnak. Adatainak egy részét Ruttkay : » Autonómia, vallás és nemzetiségei c. brosúrájából vette. — Hurban—Vajansky kiütköző elégedettséggel ismerteti Iványi-Grünwald legtöbbször nem adatszerű megállapításait, amelyek a szlovákság népi térhódítására vonatkoznak. Egyébként a bírálat sem mozog magasabb színvonalon, mint a bírált munka. Iványi-Grünwald számszerű közlései a »pánszlávok« és »haza- fiak« arányáról, teljesen komolytalanok. Ügy ezzel, mint a többi brosúrával (»Felvidék«, »Magyarország és a tótok«) Skultéty is foglalkozik egyik cikkében. (»Besednica«. Magyarok otthon, Nár. Nov. 1882 ápr. 18.) Skultéty a különböző, államilag támogatott kiadványokra reflektálva, hangsúlyozza, hogy a szlovákok nem foglalkoznak olyan behatóan a magyar viszonyokkal, mert csak szerény és szegény eszközök állanak rendelkezésére. így pl. a Nár. Nov. »Chýrnik« (hírek) rovata. Ez a cikk — hangsúlyozza Skultéty — kivételt képez. Mivel szerinte Iványi és Ruttkay brosúrái létjogosultságot akarnak teremteni a kormányzatnak a magyarosításhoz, ezért Skultéty a szlovák vidékek felől Budapest felé akarja irányítani a közfigyelmet. Ilyen célból ír a budapesti »magyar« zenei körökről, a philharmóniai társaságról, amely a »Hon« felszólalása ellenére, továbbra is németül küldi szét a meghívókat. Az Opera szintúgy német vezetésű és jellegű a dualizmus 15. évében. A próbák németül folynak és a társalgás is német a kulisszák mögött. A zenészek, akik nagyobbrészt németek és csehek, nem akarnak megtanulni magyarul. Csodálkozik Skultéty, hogy minden kedvező jel ellenére, a magyar fővárosnak annyira német kultúrjellege van. Közli a »Hon« megjegyzését is. E szerint az idegen opera helyett is drámát kell játszani, mert ez magyar és magyarul hangzik. A főváros német jellegű zenei élete »(Liszt a magyar nótát cigányzenének tartja«) azt a kérdést erősíti meg Skultétyben, hogy mit akarnak a magyarok a szlovákok körében, ha a saját fővárosukat sem tudják megmagyarosítani.
Skultéty külön cikksorozatban bírálja Iványi-Grünwald: »Fel- vidék« c. munkáját. [Legújabb »Felvidék« (Magyarország és a tótok), Nár. Nov. 1882,, 47—51. sz.] Ez a kiadvány részletesen foglalkozik az egyes szlovák többségű megyékkel, pl. Sárossal, amely a középkorban magyar jellegű volt, csak később, a tatárjárás és a törökdúlás miatt húzódott vissza délre a szlovák-magyar néprajzi határ és így Sáros is elszlovákosodott. Skultéty szerint a felvidéki szlováklakta megyék szlovák jellege minden időben elvitathatatlan. Skultéty megjegyzés nélkül — nyilván elégedetten — közli a könyvnek a Szepességgel és a német bányavárosokkal foglalkozó részét. Viszont megbotránkozik azon, hogy olyan városokban, mint Losonc, Pozsony, Esztergom, Rimaszombat, magyar gimnáziumok vannak ! A szepesi volt német városok Iványi-Grünwald szerint kezdik elveszteni német jellegüket és habár az intelligencia nagyobb része magyarul beszél, a városokban inkább szlovák szót hallani. Pl. Késmárk, Lőcse, Igló, Bártfa, Eperjes, Besztercebánya.
Amikor vélt és tényleges sérelmek következtében, a magyar és szlovák vezetőosztályok a legélesebb ellentétbe kerültek egymással, magyar- cseh viszonylatban bizonyos közeledés állott be. A cseh sajtó egy része foglalkozott a cseh-magyar közeledés lehetőségével és reálpolitikai szempontokat vetett fel. A Nár. Nov. figyelemmel kísérte az eseményeket és rajtaütött a »Politik« cikkén (1882 ápr. 19, 108. sz.), amelynek a címe : »Szláv-magyar közös érdekek« ellen is tiltakozott. A cikk szerzője örömének ad kifejezést, hogy gróf Bethlen a »Correspondence hongroise«-ban szimpatikusán foglalkozott a cseh nemzeti célokkal és képesnek mutatkozott arra, hogy a csehekkel együtt szövetkezve, falként álljon a germa- nizmus elé. Bethlen beismeri az 1871-es magyar politika hibáját, amely hozzájárult a cseh törekvések elgáncsolásához. A »Politik« kijelenti: »A magyaroknak erős Ausztriára van szükségük, de ezt csupán a csehek révén érhetik el, nem a centralistákkal.« A Nár. Nov. szerint soha nem voltak annyira elnyomva a szlovákok, mint a »szláv-magyar közös érdekek« korában. Tízesével dobálják ki a szlovák diákokat az iskolákból, csak azért, mert szlovákul olvasnak. Sapienti sat ! — fejezi be a Nár. Nov. (1882 ápr. 20. Lapszemle rovat.)
»Madarsky barbarizmus« címmel tárgyalja az eperjesi 12 szlovák diák esetét (Nár. Nov. 1882., 59—60. sz.), akiket, mert titkos szlovák egyesületet alakítottak »Zora« (hajnal) néven, kitiltottak az ország összes iskoláiból. A Nár. Nov. részletesen ismerteti az eperjesi diákok esetéről kiadott jegyzőkönyvet. E szlovák fiatalság között a szlovák nacionalizmus történetéből ismert nevek leszármazottai szerepeltek. Pl. a Makovicky-fivérek, Martin Braxatoris, Stefan Daxner. A jegyzőkönyv szerint fanatikus módon terjesztették a magyarok elleni gyűlöletet. Az eperjesi diákok viszonylag kis jelentőségű esetével két folytatásban, hét hosszú hasábon keresztül foglalkozik a Nár. Nov., magyar barbarizmusnak nevezve a szlovák diákok kitiltását. Viszont 1919-ben, amikor a Párizsból hazatoloncolt Hlinkát a csehek letartóztatták, szlovák diákok tiltakoztak ez ellen, mire a cseh hatóságok 13 diákot kitiltottak az összes iskolákból. Ezzel a kétségtelenül nagyobb esettel a Nár. Nov. alig pár sorban foglalkozott.
Hurban—Vajansky, a Národnie Noviny szellemi diktátora.
Hurban—Vajansky a Nár. Nov. oroszbarát irányzatát minden vonatkozásban megvalósította. Ezen a téren a leggyengébb és leg- támadhatóbb cikkeket a társadalmi kérdésekről írta. Ilyen, ma már. anakronisztikus számba menő cikke a Nár. Nov. 1882. évf. január 28-i (12.) számában jelent meg. Címe : »Szocializmus a szlávságnál.« E kérdés tárgyalásánál döntő szempont, hogy Oroszországot kivéve, a szláv népek vagy más nemzetek fennhatósága alatt élnek, vagy idegen hatás nehezedik rájuk. A nem független szláv népeket vizsgálva, megállapítja, hogy a nyugati szlávoknál »gyengén vegetál« a szocializmus, a nacionalizmus a nemzeti mozgató erő. Ilyen abszurd állítások és történelmietlen kitételek találhatók a cikkben : »Feudum nem volt ismeretes nálunk, a mi falvaink a föld és vagyon kommunitására voltak alapozva.« Föld- telen emberek nem léteztek, annak a »domkár«-nak (zsellér) is volt egy darab földje. A széles alapokra fektetett helyi autonómia szembe helyezkedik a nyugati szocializmus minden teóriájával.« Vajansky szerint Oroszországban és Szerbiában van meg a szocializmus. Megállapításai hemzsegnek az ellentmondásoktól és — enyhén szólbva — tévedésektől, amelyek szociológiai tájékozatlanságából fakadnak. Pl. : Oroszországban és Szerbiában a paraszt nem valami proletár, hanem föld- birtokos vagy társtulaj donos«. Különösen Szerbiát dicséri, ahol nincs arisztokrácia, »ahol az ipar oly alacsony fokon áll, hogy pl. a gyufát is masinának hiszik«. Majd azon csodálkozik Vajansky, hogy abban a Bulgáriában, amelyet az orosz cár szabadított fel, republikánusok, szocialisták, demokraták és kommunisták vannak. Ezeket a megmozdulásokat »hálátlanságnak« tartja. Szerinte a szerb és bolgár baloldali mozgalmakat a nyugati (különösen a párizsi) egyetemeken végzett szerb és bolgár fiatalemberek keltették életre. Vajansky reméli, hogy mivel a szláv népi rétegekben nincs nyoma a szocializmusnak, a szocializmus »beteg tünetét« legyőzi az egészséges szláv természet.
Vajansky a különböző szláv népek lelkialkatával foglalkozva, behatóan, de a maga laikus és szubjektív módszereivel foglalkozik a szlovákság lelki alkatával. Ilyen természetű cikke az »Alacsonyrendűség. Szemelvény a nemzeti lélektanhoz.« (Nár. Nov. 1883. február 6.) A szlovák lelkialkat megteremtőjét Safárikban tiszteli, Kollár költői-írói munkája Safárik eredményeit gyümölcsözi ette és ő a »szláv jövő történet- írója« lett. Štúr lelke felébresztette a nemzet széles tömegeit és a közös szláv vonásokon kívül speciális szlovák jelleget adott a nemzeti lelkialkatnak. Azóta a szlovákság lelkialkata kiforrott. A szlovák mindenütt, külföldön is megállta a helyét. De Vajansky rámutat egy nagy gátló körülményre: az alacsonyrendűség érzésére, ami nagy akadálya a szlovák értékek kibontakozásának. Ezt a jelenséget az üldöztetésből magyarázza. Az alacsonyrendűségi érzés az üldöztetés megszűnésével szintén megszűnne.
A Nár. Noviny és általában a szlovák nacionalista sajtó tevékenysége szemet szúrt a felvidéki megyei vezetőknek. Erre enged következtetni Gömör megye belügyminiszteri beadványa, amiről a Nár. Nov. 1882. évf. nov. 16. (135.) száma tudósít bennünket. »A szlovák lapok ellen« címmel közli, hogy Gömör megye a belügyminiszterhez fordult »a lázító pánszláv lapoknak a szlovák népre gyakorolt mindennapos káros hatását« illetően. Az inkriminált lapok között van a »Národnie Noviny«, »Hlásnik«, »Cernoknaznik», a »Slovenské Pohl’ady«. A beadvány nem gondol a sajtószabadság megvonására, hanem szigorú felügyeletet ajánl, hogy vissza ne éljenek ezzel a sajtószabadsággal. Ebben az esetben a postai jog megvonását követeli ezektől a lapoktól. A N. N. közli a beadvány szövegét, »hogy fennmaradjon a történész számára, aki megírja majd a szlovák nép szenvedéseit a legerősebb magyarosítás idejéből. Az ilyen gömöri esetek jók ahhoz, jegyzi meg a N. N., hogy a szlovák nép végre öntudatra ébredjen.
Úgyszólván a Nár. Nov. minden egyes száma teret ad a magyarosítás elleni harcnak. Számos cikk foglalkozik ennek elméleti, de még inkább gyakorlati oldalával. A kevés elvi tartalmú cikk sorába tartozik a Nár. Nov. 1883. évf. május 10. (54.) számában megjelent »A magyarosít?sról« szóló fejtegetés. »Magyarság és magyarosítás két különböző dolog. Magyarság a természet, jog és haladás —a magyarok között, a magyarosítás természetellenes, sérelem, visszaesés — a szlovákoknál.« A belső magyar fejlődéssel foglalkozva megállapítja, hogy a »magyarok az ő szabadságuknak és önrendelkezésüknek nagyon sokat köszönhettek, az utolsó 16 év alatt nagyon sok előrehaladást értek el, aminek mi is örülünk.« Azután részletesen és élesen ír a Grünwald-féle magyarosítási akciók és az azt végző személyek ellen. Legvégül az iskoláztatás már sokszor hangoztatott sérelmeit ismétli.
Igor Tarabovsky : »A mi nemzeti feladatainkról« c. cikkében (Nár. Nov. 1884 február 7.) a magyarosítás ellensúlyozásának a szükségességéről ír. Szerinte az iskolák elnemzetlenítő hatását úgy lehetne megszüntetni, ha a szlovákság körében nagy számban terjesztenének tudományosan szórakoztató írásműveket. A szlovák ifjúság magánnevelését ajánlja, amely pótolhatná a három szlovák gimnázium bezárása miatt megszűnt köznevelést. A különböző — a Nár. Nov.-ban már ismételten hangoztatott — politikai és kulturális sérelmek felsorolása után azt ajánlja, hogy brosúrák formájában bírások a nép számára« (spisy pre l’ud) sorozatot kellene kiadni. Ezzel különösen a szlovák parasztságot lehetne nemzeti öntudatra nevelni. Tarabovsky az akció legfontosabb, anyagi részét is igyekszik megszervezni. Felszólítja az olvasókat, hogy kapcsolódjanak bele a nagy gyűjtési akciókba és adjon mindenki tehetségéhez képest. Az adományokat Ondrej Halasa (Túrócszentmárton) címére kéri.
A lap belső életében és fejlődésében beállott változásról Vajansky 1885 végén »Národnie Noviny« címmel tudósítja az olvasótábort. (Nár. Nov. dec. 24., 151. szám). E szerint az új esztendőben a lap az eddigi háromszori megjelenés helyett, bővített tartalommal hetenként négyszer fog megjelenni. A heti négy számot négy állandó belső munkatárs szerkeszti. A többszöri megjelenés és a bővített terjedelem miatt a lap anyagi nehézségeket is vállalt magára. Ezért Vajansky felszólítja az olvasókat, hogy fokozottabb anyagi támogatásban részesítsék a Národnie Novinyt, mert »nékünk nincs Medicink, Ferrara-nk, weimari fejedelmünk, de még megvásárolt kapitalistáink sincsenek.« Visszapillantva a Nár. Nov. múltjára, idézi az orosz Vladimír Ivanoviő Lamanskijt, aki kijelentette, hogy a Nár. Nov. »szellemi és zsurnalisztikái szempontból a legelsők közé tartozik a nyugati szláv hírlapok sorában.«
A Nár. Nov. mindig figyelemmel kísérte a szlovák nacionalizmus történelmi dátumait és egy-egy jubileum alkalmával megszokott tendenciózus módszereivel nagyító alatt mutatta be azokat. így ünnepelte meg a Nár. Nov. 1886 június 8. száma az 1861 június 6., 7. túróc- szentmártoni szlovák népgyűlést. E szám a következő feltűnő szedésű mondattal jött ki: Június nyolcadika. A »szlovák nép memorandumá«- nak (memorandum národa slovenského) 25. évfordulój ára tervezett ünnepséget a politikai hatóság vasárnap délután 3 órakor betiltotta ! Ugyanebben a számban Skultéty nagy történelmi visszapillantást közöl a népgyűlés eseményeiről. A cikk befejezését a következő, június 9. szám hozza. Itt olvashatjuk a memorandum-jubileum alkalmával érkezett táviratok szövegeit. Táviratot küldtek a felvidéki szlovák városokból, Prágából, Bukarestből, Královské Vinohrady-ból, Münchenből, Vyse- hradból. — A memorandum 25. éves jubilumáról a magyar sajtó is megemlékezett és újból visszautasította a memorandumban foglalt követeléseket. A Nár. Nov. 1886. évf. június 12. száma »Nemzet« és a mi június 6-ánk« címmel Tisza hivatalos lapjával polemizál, különösen azt cáfolja, hogy »azok, akik a mostani demonstrációt rendezték, ugyanazok a személyek, akik 25 év előtt Magyarország testéből ki akartákszakítania a szlovák területeket (Okolie)«. A Nár. Nov. ezzel szemben az 1861-es népgyűlést szlovák nemzeti megmozdulásnak tünteti fel és nem néhány forró fejű szélsőséges nacionalista« rendezésének.
A Nár. Nov. tevékenysége nem volt mindig egybehangolt a magyar- országi nemzetiségi sajtó magatartásával. Közös politikai vonalvezetés hiányzott, ami a nemzetiségi sajtónak is egységes arculatot kölcsönözhetett volna. Hosszas előzmények után csak 1895-ben alakult ki ez az egység, amikor a nemzetiségi politikusok Budapesten megalakították a közös parlamenti klubot. De a nemzetiségi klub passzív állásfoglalása, amely pl. kimondotta és elhatározta, hogy a szlovákok, szerbek és románok a jövőben jelöléseikkel nem vesznek részt a képviselőválasztásokon, hibás cselekedetnek bizonyult. Szlovák részről ehhez a politikai magatartáshoz a túróéi politikusok csatlakoztak. A szlovák politikai front ekkor már nem alkotott osztatlan egységet. A ruszofil Nár. Nov. táborán kívül a szlovák katolikusok, az agrár-irányzatúak (Hodza vezetésével) és a csehszlovák együttműködés hívei, a hlasiták (Srobár, Blaho) jelentették a szlovák politikai élet gócait. Különösen az ifjúság állt szemben a meddő és passzív túróéi politikával. Ennek több ízben kifejezést adtak. A Nár. Nov. 1897. nov. 16. száma hírt közöl egy estéről, amelyen összeült a budapesti szlovák, szerb, román egyetemi ifjúság. November 6-án a Metropolew-szállóban 39 román, 26 szerb, 15 szlovák ifjú vett részt a találkozón. Megejtették a szokásos elnökválasztást, amelynek eredmény ekép a szlovákok elnöke Hodza Milán, a szerbeké Miloslav Putnik, a románoké Ilarie Chendi lett. A Nár. Nov. részletes tudósításából megtudjuk, hogy közös határozatot is adtak ki, amelynek értelmében a nemzetiségi ifjúság, hivatkozva az 1895. augusztus ro-én megkötött paktumra, a közös nemzetiségi célokra hívta fel az illetékes szlovák, szerb, román körök figyelmét. — A rózsahegyi »Slovenské Listy«, amely akkor kezdte megjelenését, szintén referált a gyűléséről és a közös határozat bevezetését is közölte, amelyet a Nár. Nov. alább érthető okokból nem ismertetett. Ez így hangzik : »A budapesti egyetem baráti román, szerb, szlovák ifjúsága, elégedetlen lévén a politikai vezetők nemzetiségi politikájának az irányításával, ebből az alkalomból a következő kívánságait fejezi ki (következik a már ismertetett határozat).
Hodza cikke a Slovenské Listy hasábjain a Nár. Nov.-val folytatott polémiája keretében kellően rávilágít a túród passzív politika és az új irányzat közti különbségre. (Slovenské Listy, 1898 július 26.). Ez az első sajtóhang, amely kiáll az aktivista propaganda mellett és rámutat a nemzetiségi kérdés társadalompolitikai és gazdasági jelentőségére. Hodza a cikkében nyíltan felfedi az indokot, amiért a pesti nemzetiségi gyűlés 1895-ben kimondta az emlékezies passzív magatartást. Ugyanis a nemzetiségi képviselők általában nem hittek nemzetiségeik politikai érettségében. Hodza a hiba okát a túrócszentmártoni politikusokkal szemben elsősorban abban látja, hogy a szlovák nép gazdasági megszervezés és támogatás nélkül van. Szerinte egyetlen előfeltétele van a szlovák nép politikai érettségének, amit a Nár. Nov. és a túróéi szlovák politikusok elhanyagoltak : »Mindannyiunknak elmulaszthatatlan feladata a mi használatunkra kitermelni a nemzetgazdaság és művelődés eszközeit ...« Ennek alátámasztása végett Palackit idézi: »Ha egész nemzetek akarják, szabadok lesznek.« (Jakmile celí národové chteji, stávají se svobodnymi.) A Nár. Nov. felé irányítva írja : »hogy kívánhatjuk bárkitől ezen a világon, hogy nekünk segítsenek, amikor mi ennek érdekében keresztben szalmát nem teszünk?.« Végül a mártom politikusok mellveregetését inti le Hodza : »Hogy gondolhatunk arra, hogy mi mégis csak erősek vagyunk, amikor nem bizonyítjuk be az erőinket?.«
A Nár. Nov. cikkeit olvasva, meggyőződhetünk arról, hogy 1870 óta nem változott az újság sem tartalmilag, sem szerkesztésében. Štúr és Daxner nemzeti progrmamja nem zárta volna ki a nemzeti célok haladóbb propagálását, de az a romantikus és provinciális szellem, amely ebben a szerkesztőségben uralkodott, nem volt képes az új világ kérdéseihez és irányvonalához idomulni. A Nár. Nov. szellemi irányításában Hurban—Vajanskjmak volt oroszlánrésze. A körülmények különös egyezése folytán találkozott Vajansky szelleme és tolla, amely nemcsak költői és írói oldalról csillogott, hanem a régi konzervativizmus kérlelhetetlen, öntudatos politikusaként. Művészi lénye méltóságon alulinak tartotta a néphez alkalmazkodni, vagy a néppel szemben elvetni az intelligencia prioritását.Hurban—Vajansky mellett senki sem érvényesülhetett. Azt hitte, hogy a szlovák nyelv művészi művelésével, irodalmi és költői alkotásokkal, romantikus pánszlávizmus ápolásával nagyobb szolgálatot tesz a nemzetének, mint a gazdasági önsegélyezés és a demokrácia propagálásával és megszervezésével. A Nár. Nov.-t mindig érthetetlenül írták az egyszerű nép politikailag iskolázatlan tömegei számára. A szlovák elit lapjának tartották. Mindezek ellenére Ambro Pietor, Skultéty és Vajansky cikkeikben a szlovák nép nevében beszéltek és lapjukat a szlovákság nemzeti lapjának igyekezték feltüntetni. Ha csak izgató címfelirataikat olvassuk, azok haladó szellemű újság benyomást kelthetik bennünk. De a nagyhangú címek alatt meghúzódó szövegből kiáradt a pánruszizmusból folyó szenvedélyes pánszlávizmus és a szlovák középosztály »magyarból szlovákra fordított« rekakciós szellemisége.
A Národnie Noviny sajtóperei.
A fenti vélemény erősödik meg bennünk a Nár. Nov. sajtópereinek az áttanulmányozása közben. A Nár. Nov. 1898. évf. június 23. száma »A mi sajtóperünk« címmel Ambro Pietor sajtóperével foglalkozik. A Nár. Nov. felelős szerkesztője »Rabszolgaság fenn és lenn«, »Pro- gresszív paralizis« c. ismeretlen szerző tollából származó cikkekért került a vádlottak padjára. Panaszkodik a Nár. Nov., hogy 1848 óta az első eset, hogy az államügyész nem elégedett meg a cikkíró elleni eljárással, hanem a felelősszerkesztőt is felelősségre vonta. A sajtóper — amint a cikkből megtudjuk — összefüggésben van a prágai ünnepnapokkal, ahol Palacky 100. éves születési ünnepén a szlovákok is képviseltették magukat. A szlovák küldöttséget a Nár. Nov. és a szlovák nemzeti párt vezetői közül M. Dula vezette Prágába. Az elhangzott beszédek során Dula rámutatott a szlovákok és a csehek etnográfiai és geográfiai együvé- tartozására (!). Csodálkozik azon a Nár. Nov., hogy amint írja : »a magyar sovinizmus ebben már pánszláv tüntetést látott». A sajtóper tárgyalásán a Nár. Nov. szerint ez esett latba és nem az inkriminált cikkekről volt szó, hanem a prágai napokról, »minket szlovákokat kölcsönösen érintő ügyről. Mindenki kíváncsi lenne, mit szólt volna a főügyész, ha nem Palacky jubileumi hét lett volna és nem Komarov tábornok lett volna jelem. Amint a tudósításból kitűnik, Komarov orosz tábornok Prágában a Palacky-ünnepségeken a szláv egység jegyében mondott nagy beszédet. Végül közli a cikk, hogy a bíróság Ambro Pietort 8 havi börtönre és 600 arany pénzbírságra ítélte. A védő, dr. Milos Stefanoviő a lázítás vádját elhárította és a viszonyokat tette felelőssé a szlovákság állítólagos elégedetlensége miatt. Nem volt eredménye a védőbeszédnek, mert »egész Pest Komarov beszédének hatása alatt álh, — fejezi be a Nár. Nov. (Az aláhúzott részt kiemelve, garmond betűkkel közli a Nár. Nov.).
Ugyanebben a számban (1898 jún. 23.) »Csúcsponton a politikai üldözés« címmel vezércikket írnak a sajtóperekkel kapcsolatban. Mély aggodalom csendül ki a szerkesztőség közleményéből: »A súlyos börtön- és pénzbüntetések (P. Ambro 8 hónapja, 1200 arany pénzbírság 2 hónap alatt) a 28 éves szlovák újság léte ellen irányulnak.« Az egyes inkriminált cikkekkel foglalkozva megtudjuk, hogy a »Progresszív paralízis« (Paraly sa progressiva) Nyitra megye helyneveinek erőszakos magyarosítása miatt íródott. A »Rabszolgaság fenn és lenn« (Otrokárstvo hőre i dolu), amely az 1897. évf. júl. 15. számában jelent meg, a »Magyarország« és a »Ha- zánk« c. lapok forrása alapján íródott. Ezek a lapok a téglavetők sztrájkjával foglalkoztak és leírják szörnyű, antiszociális állapotukat. A Nár. Nov. ismét hangsúlyozza, hogy a peres Ítéletekből nem a iusticia beszélt, hanem a politika. Az ok a prágai Palacki-ünnepségek pánszláv jellege, Komarov tábornok és Lamanskij professzor ily természetű beszédeivel.
A prágai »Politik« is foglalkozik Ambro Pietor sajtóperével. Elítélően ír Hammersberg királyi ügyészről, aki »hallgatóságát fanatizálni akaró agitátorként« beszélt és tendenciózus valótlanságokat állított. így pl. cáfolja a szlovák üdvözlőtávíratokat is, amelyek Prágába érkeztek volna a Palacky-ünnepségekre. Az olmützi »Nasinec« is szép, szimpatikus vezércikket ír. A szlovák lapok közül a »Národnie Listy« felteszi a kérdést : »Miért ítélték el P. Ambrot?« A feleletben a már ismert prágai eseten kívül megállapítja, hogy »Palackiból pánszlávista ideált csináltak«, a továbbiakban pedig M. Dula előbb ismertetett beszédét úgy kommentálja, hogy »a szlovákok el akarnak szakadni Magyarországtól és csatlakozni kívánnak Szent Václav koronájának országaihoz!« (Nár. Nov. 1898 július 2. sz.) Hogy egy sajtópert mennyire fel tudott nagyítani a Nár. Nov. és társainak provinciális sérelem-politikája, azt egyebek között bizonyítja a Nár. Nov. 1898. évf. július 2. számában közölt »Hlas Národa« (Nemzet hangja) c. lap kommentára A. Pietor sajtóperéhez : »Pietor mártíriuma az egész nemzet szimpátiájával találkozik, minden szlovák vele fog érezni. De nemcsak mi, hanem bizonyára a többi szlávok is.«
A Nár. Nov. következő száma (1898 júl. 4.) nagy címfelirattal az első oldalon hozza : »A St.-Petersburgskija Viedomosti a mi perünkről.« így vezeti be a pétervári kormánylap cikkének az ismertetését: »A mi szörnyű viszonyaink nem maradnak véka alatt, annak ellenére, hogy mi magunk jóformán semmivel sem járulunk hozzá, hogy a világ megismerje a mi nyomorúságunkat.« Az ismertetés szerint a pétervári lap 163. száma (172. évf. jún. 17.) foglalkozik a Pálacky-ünnepségeknek a szláv világot átfogó jellegével, amely — szerinte — nemcsak az osztrák sajtót, hanem a magyart is megijesztette. Dicséri a Nár. Nov.-t, amiért 29 éve küzd a magyarosítás ellen. ír a »szlovák hazafiak üldöztetéséről«, Pietor igazságtalan elítéléséről. A cikk végén Pietor sajtóperét hirtelen szlovák nemzeti ügynek kiáltja ki és felteszi a kérdést : «Azért folyik ennek a tiszteletet érdemlő dolgos nemzetnek a módszeres üldözése, mert nem akarja önmagát elárulni, nemzetiségét megtagadni?« Végül az újság minden szláv szív együttérzését küldi az süldözött szlovákoknak«. A sajtóperrel kapcsolatban a Nár. Nov. még román sajtóhangokat is ismertet. «A mi sajtóperünk és a pánszlávizmus« címmel foglalkozik a »Liga Romana« 1898. évf. 25. számával, amely felszólítja a magyarokat, hogy »hagyjanak fel őrült magyarosító politikájukkal. A továbbiakban a pesti sovinisztákat leckézteti. E sajtóperrel kapcsolatos adat, hogy 1899-ben a magyar bíróságok, M. Dula-val és Vajansky-val az élen 23 szlovák hazafit többhónapi börtönbüntetésre ítéltek, mert a 8 hónapra és 600 arany pénzbírságra elítélt Ambro Pietort, büntetésének a kitöltése után tüntetőén fogadták az állomáson.
A fentiekből látható, mekkora jelentőséget tulajdonítottak szlovák nacionalista körök egy-egy sajtópernek, ha ilyen bő részletességgel foglalkoztak vele. Az ismertetett cseh, orosz, román sajtóhangok a különböző nacionalista körök szervezett együttműködését bizonyítják. Ez a sajtóper tipikus példája a Národnie Noviny sérelem-politikai gyakorlatának, amely sokkal nagyobb horderejű kérdésnek lényegesen kevesebb időt és terjedelmet szentelt. Ha az okokat kutatjuk, elsősorban arra kell rámutatnunk, hogy a Nár. Nov. szerkesztő-gárdája bizonyos fontos problémák terén laikus tájékozatlanságot árult el. így pl. az 1898. évf. márc. 18. (63.) száma »A proletariátus növekedése az Alföldöm címmel vezércikkben foglalkozik az alföldi agrárproletariátus, a kubikusok helyzetével. Az előzményeket ismertetve, megtudjuk, hogy a szociális feszültség 1880 körül érte el a tetőfokát, amikor a vasúti és Tisza-szabá- lyozási munkálatok megszűntek. A Nár. Nov. névtelen cikkírója szerint ezek a proletáréletformákra süllyedt tömegek nem fogadják magukba a szocialista eszméket (!). Viszont, hogy milyen eszméket vallanak, arról nem tudósít bennünket a cikk. A cikkíró szociológiai tájékozatlanságára jellemző, hogy megírja az elégedetlenség okát, amely annak következménye, hogy a birtokos osztály teljesen felvásárolta a földet a kubikusok lába alól, de ugyanakkor sietve közli, hogy a szocializmus eszméi távol állanak soraiktól.
A szláv újságírói kongresszusok és a lap leplezetlen oroszofil irányzata.
A szláv nemzetiségi sajtó életében nagy eseményt jelentett a prágai első szláv újságírói kongresszus 1898-ban és a második összejövetel 1899-ben- Erről az utóbbiról a Nár. Nov. 1899. évf. szept. 30. (115.) számmal kezdődően cikksorozatot kezd »A szláv újságírók második kongresszusa« címmel. E szerint a kongresszus ötletét Jozef Kuffner, a Národní Listy szerkesztőségi tagja vetette fel 1897-ben. Ebben személyes szláv újságírói kapcsolatok létesítését és ápolását javasolta. Ily természetű levelet írt a »Cseh újságírók egyesülete« választmányának, amelynek eredményekép az első szláv újságírói találkozásra 1898 június 19-én került sor Prágában a Palacki-ünnepségek alkalmával. Erre az összejövetelre azért volt szükség Kuffner szerint, mert »a nemzetközi újságírói összejöveteleken a mi újságírásunkat németnek és magyarnak ismerik. Nem megalázó ez? Nem sérti ez a mi erkölcsi felfogásunkat ?«
A következő szláv újságírói kongresszust Krakkóban rendezték. A Nár. Nov. következő, 116. számában
Vajansky ismerteti a krakkói gyűlés lefolyását és a közös határozatokat. Ennek értelmében a különböző szláv újságok között lapcsere lép életbe, felhívják olvasóik figyelmét a szomszéd szláv testvérnépek nyelvére, fiatal szláv újságírók részére tanulmányi ösztöndíjat nyújtanak, állandó levélösszeköttetést létesítenek a lapok között, kölcsönösen ismertetik egymás irodalmát. Szlovák részről Hurban—Vajansky volt kint Krakkóban. A csehek kiküldöttei Julius és Prokop Grégr vezető publicisták. A Nár. Nov. 118. száma hozza a kiadott rövid határozat szövegét.
A Nár. Nov. változatlanul foglalkozik az orosz dolgokkal. Minden alkalmat megragad arra, hogy Oroszországról írhasson. Az orosz újságok magyarországi vonatkozásait soha nem mulasztja el ismertetni. lg}7 ♦Magyar gróf Oroszországról címmel, idézőjelek között hozza Vajansky a ♦Moskovskija Viedomosti« február 3. (22.) számának fenti című cikkét. Ebben a moszkvai újság a szemére veti gróf Zichy Jenőnek a »Budapesti Hirlap« 346. számában közölt orosz-tárgyú közleményét. Zichy kétszer járt Oroszországban tudományos céllal, hogy magyar őstörténeti kutatásokat végezzen. Hazatérése után fenti cikkében a legkellemetlenebb színekkel festi Oroszországot. Pl. szerinte Szibéria nem más, mint hatalmas orosz temető. Ezen kívül írt szektás számánoistákról, középszibériai júliusi fagyokról, száműzöttek tömegeiről. Mindezek a moszkvai újság és Vajansky szerint valótlanságok. (Nár. Nov. 1900 február 8.)
A Nár. Nov. egy másik száma (1900 április 26.) »Moszkvai napok« című vezércikkében a »Pester Lloyd« cikkével foglalkozik, amely II. Miklós cár és környezetének moszkvai tartózkodásáról és az orosz ünnepek alatti tevékenységéről közöl áhítatos hangú tudósítást. A Nár. Nov. szembeszáll a P. L. állításával, amely szerint a fiatal cár kormányzása távol áll az európai liberalizmus szellemétől. Vajansky, a cikk szerzője, a P. L.-nak az orosz politikai rendszerrel kapcsolatos bírálatára így válaszol : »Más nem is hiányzik (már t. ill. Oroszországban), mint parlament t Szépen festene az ott, ahol a népnek még kevésbbé van politikai nevelése, mint nálunk ! A széles mezőket megnyitni a politikai uzsorásoknak, frázistáknak, szónoki zsonglőröknek, kapzsiknak, intrikusokrak, strébereknek, stb. ! !« Vajansky nyilvánvalóan a magyarországi állapotokra célzott és a liberalizmus magyarországi fajtáját azonosítja a nyugati liberalizmus eszméivel. Ez a cikke a Nár. Nov.-ban megjelent egyik legreakciósabb írása, amely önmagáért beszél és egyben öntudatlanul az orosz népnek a Monarchia népeihez viszonyított elmaradottságára mutat rá.
A pánszláv irány most már végzetesen és elválaszthatatlanul jellemzi a Národnie Noviny szellemiségét. Ebből a szemszögből nézik a saját és a magyarországi állapotokat és ennek érdekében foglalkoznak Vajanskyék a szlovák múlt eseményeivel is. Vajansky »Tanuljunk az apáktól (Pavel Jozef Safárik)« című visszaemlékezést közöl Safárikról (Nár. Nov. 1900. május 17.) és a szláv jövőt az ő programmja alapján képzeli el, amit útmutatónak állít olvasói elé : »Ha a mi szláv nemzetünk egész erejével kiállhat a jogaiért, magalapozza magának és más szláv nemzeteknek az igazságon alapuló jövőt, ami az utódaink szent feladata! A rabszolgaságból nincs szabadság harc nélkül : vagy győzelem és szabad nemzetiség, vagy tiszteletreméltó halál és a halál után dicsőség!«
Hurban—Vajansky és a Nár. Nov. szerkesztősége nem vette észre, hogy ezzel az ideológiával, amely kisebb részben a hazai hungarizmus, többségében pedig a szélsőséges, antidemokratikus szlavofilizmus összetevője volt, kisebbségbe kezd szorulni a szlovák politikai porondon.
Az 1900-as években a szlovák nemzeti párt és szócsöve a Národnie Noviny által képviselt irányzat, amely a múlt tradíciói alapján még mindig a dinasztiára tette fel minden kártyáját, kezdett meginogni, Nem változtatta meg a fejlődés irányvonalát az a tény sem, hogy Vajanskyék a monarchikus államformáról szólva és írva, nem mindig Ausztriára gondoltak. Ez a periódus különösen Oroszország sikeres balkáni háborúját követő évekre vonatkozik. Habár a dinasztiára tett kártyát olyan óvatos és gyakorlott politikus, mint Moyses tette fel, a szlovák középosztály erősödő haladó szellemű elemei, a nyugati, demokratikus műveltségű szlovák fiatalság, már tradícióktól mentes, gátlás nélküli kritikával illette a monarchikus abszolutizmust. Sokkal nehezebb volt a harc a Populus Werböczyanus, parlamentáris külsőségeiben liberális kormányzata ellen. A martini politika, amelyet a Nár. Nov. képviselt, azért volt sorvadásra ítélve és azért mondott csődöt, mert követeléseiben és módszereiben tulajdonkép szlovákra fordított magyar politika volt. Ez a politika, amelynek élén a múltban a felvilágosodott szlovák főispán, Francisci állott, sujtásos magyar ruhájával együtt elöregedett, túlhaladta az idő.
A magyar feudális parlamentarizmus azáltal, hogy a legsúlyosabb országos kérdésekben, mint a nemzetiségi és a földkérdés, teljes hozzánemértést, vagy teljes közönyt tanúsított, csak sietette a szlovák politikai élet új arculatának a létrejöttét. A konzervatív martiniek ellen a »Hlas« című folyóirat fiatal tábora hirdetett harcot. Srobár, Blaho képviselték a »hlasisták« cseh-szlovák irányzatát, akik kijelentették, hogy nem helyeslik Hurban—Vajansky, Ambro Pietor, Jozef Skultéty és társai politikáját és reakciós szellemű munkájukat. Több relaizmusra, kevesebb fantáziára, több öntudatosító és fel- világosító munkára van szükség, különösen gazdasági és szociális szervező munkára — hangoztatták — és nem Kutuzov, vagy Öernajev tábornokok dicsőítésére, a cár atyuska és X. Y. nagyhercegnő megéneklésére.
Az oroszországi szellemi áramlatok, a nihilizmus, liberalizmus, nyugati progresszivizmus, Tolstoj humanizmusa elrémítették a szlovák nemzeti párt vezetőit, mert veszélyeztették messzianisztikus vágyaikat és reménységeiket. A pravoszlávia és cárizmus a Nár. Nov. konzervatív táborának szent szimbólumok voltak. Annyira figyelmetlenül háttérbe szorult a jog és az emberség, hogy oly tudatos fők, mint Daxner és Vajansky sem vették észre. Kifogásolták a magyar és német nacionalizmus expanzívitását és erőszakát, de a cári despotizmus kegyetlen önkényének, az orosz muzsik nyomorúságának szemet húnytak.
A Nár. Nov. minden elavultsága ellenére az első világháború előtti szlovák hírlapok közül irodalmi és újságírói szempontból a legjobban szerkesztett lap volt. Az 1900-as évvel, Hodza »Slovensky Dennik« c. napilapjának a megjelenésével, a szlovák hírlaptörténelem újabb korszaka indul. Bár a lap a következő évben beszünteti megjelenését, 9 év múlva, 1910-ben megújul és csak a világháború alatt szűnik meg (1915). A »Slov. Den.« haladó szellemével és reálpolitikájával a szlovák olvasók eddig nem remélt táborát csatolta magához.Hetilapja,aSlovenskyTyáden- ník még népszerűbb lett. Benne a Nár. Nov. komoly vetélytársat kapott. A katolikus szlovákság nacionalista orgánuma Hlinka A. Híudové Noviny«-je lett, amely 1886-ban jelent meg. Tehát a század- forduló politikai küzdelmeinek három szlovák tűzhelye a túrócszent- mártoni Národnie Noviny és melléklapja a Národny Hlásnik, a sza- kolcai—eperjesi Iíudové Noviny és Hodza Slovensky Dennik-je. Ehhez hozzászámíthatjuk az 1904-től megjelenő Robotnické Noviny-t, a haladó, szlovák szociáldemokrata munkásság hetilapját, amely a Slo- venskjÁ Dennik-kel alkotott közös politikai frontot és akkor megkapjuk a szlovák politikai élet diferenciálódásának vezető sajtóorgánumait. 1900- ban az összes szlovák hírlapok és folyóiratok száma 31. Ugyanakkor X132 magyar, 187 német, 30 szerb-horvát, 20 román, 1089 cseh. A Csehországban, Bécsben, Németországban, Oroszországban és Amerikában megjelenő szlovák hírlapok és folyóiratok száma 49.[42]
A XIX. SZÁZADVÉG ÚJSÁGÍRÁSA ÉS A SZLOVÁK ÚJSÁGÍRÓK.
Az újságírói foglalkozás úgy a jelenben, mint a múlt évszázadban, anyagilag nem volt jövedelmező, sem társadalmilag tiszteletben álló. Ha figyelemmel kísértük a szlovák újságok szerkesztőségeinek anyagi viszonyait, láthattuk, hogy az egész XIX. század folyamán oly csekély volt a szlovák hírlapok és folyóiratok vásárlóinak a száma, hogy a bevétel alig fedezte a nyomtatás és a papír költségét. A szerkesztők, úgyszólván, a néhányszáz-főnyi szlovák intelligencia könyöradományaiból éltek, akik minden szlovák és nemzeti szellemű írást kötelességüknek tartottak támogatni. Az 1900-as évekig a szlovák egyszerű ember, földműves, iparos, ha tudott is olvasni, nem igen vásárolt újságot. A szlovák szerkesztő sorsa gyakran a nyomorgás volt. Ezen általános helyzet mellett meg kell jegyezni, hogy az újságok gyakran rendkívüli anyagi forrás- támogatásban részesültek. E forrásokat két helyen kereshetjük : az illető ország belsejében (pl. kormány vagy párt által finanszírozott sajtó), vagy pedig külföldön, valamelyik ellenséges szándékú hatalom politikai érdekeit támogató töke (a Nár. Nov. esetében pl. cári szubvenció) képében.
A gyenge újságírói dotáció végett a XIX. század 80-as és 90-es éveiben kevés értelmes, tehetséges, széles látókörű újságírót találni, sok köztük az ügyvédi irodák, hivatalok kispolgári értelmiségének félművelt rétegéből került ki. Sokat viszont szintén nem az újságírói véna, hanem a nemzeti lelkesedés vagy becsvágy hajtott a szerkesztőségi asztalhoz. Kevés pályán mozgott annyi félművelt, felületes, kettétört egzisztencia, mint a zsurnalisztikain. Viszont, ugyanakkor alig található más pályán aránylag annyi magasműveltségű, vállalkozó szellemű, művészi érzékű férfi, mint itt. Egyetérthetünk az eredetileg újságíró szociológus Scháfel- lel, hogy az újságírásnál azok a félműveltek érvényesülnek, akiknél nem hiányzik a stilisztikai készség és ügyesség. — Dezsényi megfogalmazása az újságírói hivatásról,[43] ugyanolyan utópia volt a XIX. századvégen, mint manapság: »közszolgálat a szó legnemesebb értelmében; elengedhetetlen követelménye a tehetség és hivatottság mellett a komoly felelőségtudat és a széleskörű műveltség; politikai, nemzetismereti, gazdasági, földrajzi, stb. tudáson kívül az újságnak mint a szellemi vezetés eszközének tökéletes ismerete.«
Már a multszázadvégi újságírás sem von éles határt a tudományos és újságírói munka között.[44] Az újságirók sorából nem egyszer hires emberek kerültek ki. Pl. Cavourról ismeretes, hogy Itália egyesítésének legkomolyabb munkáját mint az »I1 Risorgimento« vállalkozója és szerkesztője fejtette ki. Azt mondják róla, hogy nem volt jó stiliszta, kitűnt céltudatos gondolataival, rendszeres nacionalista propagandájával. Bismarck néha kevésbbé dícsérőleg nyilatkozott az újságírókról és az újságírásról. Máskor meg épp ő ihlette meg az újságírók cikkeit és referátumait. Az újságírókról ezeket az emlékezetes szavakat mondotta: »Ich kann aus einem tüchtigen Redakteur leichter einen Staatsekretár dér Áussem und des Innern machen, als aus einem Dutzend Geheimráte einen gewandten, leitenden Redakteur.«[45] A francia újságírás antológiájában[46] a világpolitika és világirodalom leghíresebb nevei szerepelnek.
Mint általánosságban az újságírókról, így a szlovákokról sem volt jó vélemény Magyarországon. Kártékony, félbeszakadt egzisztenciájú, szellemi proletároknak tartották őket. Csak azokat respektálták, akik egyidejűleg irodalommal és költészettel is foglalkoztak.—A Národnie Noviny főszerkesztője, Hurban-Vajansky például Anton Stefanek visszaemlékezése szerint a bécsi Grand Café-ban egy diáktársaságban, ezeket mondotta: »Egy tanulatlan vargának meg lehet bocsátani, egy torzó újságírónak nem. Ebben van a mi szerencsétlenségünk.«[47]
A szlovák szerkesztők és újságírók általában szegények voltak. Soknál hiányoztak az újságírói erények, a rátermettség, írói készség és intelligencia. Újságírói és szerkesztéstechnikai tekintetben a szlovákok sokat tanultak a magyar újságírástól. A magyar újságírás a XIX. század végén európai viszonylatban fejlett volt.
A századforduló magyar újságírói stílusát jól jellemzi Anton Stefanek: Szellemesség, heves lobbanékonyság, maró gúny, nacionalista radikalizmus a nem magyar »plebejusokkal« szemben, gőg, furfang, valótlan állítás, terjengős nyelvbeli kifejezőerő ... a magyar újságírás tulajdonságai, mindez beleöltöztetve nagyszerű stilisztikai dikcióba, olykor komoly tudományos vagy diplomácia köntösbe (Az Újság, Pester Lloyd).[48]
A fenti megállapítás vonatkozott nem csupán a magyar újságírásra, hanem a monarchia valamennyi nemzetiségének a sajtójára, azzal a különbséggel, hogy a gúny, nacionalista radikalizmus és valótlan állítás a magyar »politikai nemzetet« vette célba. A birodalmi és az európai problémák súlyosbodása következtében a múlt századvégi szlovák hírlapírók is érezték, hogy az újságíró a környezetének a barométere, ezért kiváló pszichológiai érzékkel kell hogy rendelkezzék. A zsurnalisztikát már akkor erős szálak fűzték a művészethez, különösen az irodalomhoz. Egészben véve az újságírást »művészi mesterségnek« kvalifikálhatjuk, ahogy Groth írja.[49] Ez a komoly, irodalmi értékű stílus- és gondolatkészség nem egy újságírót feuilletonaival valósággal bejuttatott a pantheonba. (Lásd Anthologie du Journalisme.) Sokszor pl. Hurban-Vaj ansky vezércikkeinek több művészi mondanivalót tulajdonítottak, mint politikai jelentőséget.
A szlovák újságírókról szólva, a századforduló táján különösen két névvel kell foglalkoznunk Hurban-Vaj ansky val és Hodzával. Hur- ban-Vajansky, a Národnie Noviny vezérpublicistája, a múlt szlovák újságírásának a képviselője, Milán Hodza, a Slovensky Dennik és Tyzden- nik főszerkesztője, már az újságírás modem irányát jelenti. Hurban- Vajanskyt újságírásában költői, irodalmi vénája befolyásolta. Hodza publicisztikáját a konkrét, reális dolgok irányították. Hurban-Vajanskyt ruszofil szentimentalizmusán kívül az irreális költői lélek is elvonatkoztatta a rideg valóságtól, a helyes társadalom- és világszemlélettől. Az újságírói lelkiismeretesség inkább jellemezték Hodzát, aki a szlovák problémát inkább értelmi alapon látta, nem úgy, mint Hurban-Vaj ansky, akit az érzelmi momentumok akadályoztak a tisztánlátásban. A Nár. Nov., Slov. Hlásnik és Iiudové Noviny szerkesztőiről általában el lehet mondani, hogy a maguk külön-külön irányát a legjobb tudásuk szerint végezték. A szlovák lapok között újságírói tradíciókkal és kitaposott politikai irányvonallal csupán a Národnie Noviny rendelkezett. A kis híján fél évszázados tradíció, a martini milieu, a megrögzött politikai irány miatt nem lehetett elvárni Hurban-Vajanskytól, hogy taktikailag és ideológiailag egy új irányhoz szegődjék s a nemzeti és politikai küzdelmeket új módszerekkel vívja meg. Hodza lapjai, a Slovensky Dennik és Slovensky Tyzdennik már átmenetet képeztek a modern zsurnalisztikához. Nem kötötte őket a múlt tradíciója, képesek voltak a haladás szolgálatába szegődni és hirdetni a demokráciát, annak különösen agrárirányzatát, az általános választójogot, a szövetkezeti mozgalmat és a földreformot.
Hurban-Vajansky és Hodza között még az a lényeges különbség is fennállott, hogy Hodza Pesten tanulta ki az újságírás csínját-bínját és beletekinthetett a nagy pesti szerkesztőségek kulisszái mögé. Sok mindent látott, tapasztalt, amit Hurban-Vajansky Túrócszentmártonban nem ismerhetett meg. Lényeges különbség volt köztük közérthetőség tekintetében, mert míg Hodza bevallottan az agrár-demokrácia szellemében a szlovák parasztság öntudatosítása érdekében közvetlen, egyszerű, világos stílusban írt, addig a Národnie Novinyt mindig a szlovák elit lapjának tartották és középosztály-szemlélettel szerkesztették. Ezért volt a Nár. Nov. nehézkes, sokszor még az intelligencia számára is. így történt, hogy az intelligenciának az a része, amelynek Vajansky magas politikájához és esztétikájához nem volt érzéke, a Nár. Nov. táborából Hodza Slovensky Tyzdennik-jéhez állt át. Vajanskyék szerkesztés- módja nem lett volna annyira ártalmas, ha legalább melléklapjukat, a Nár. Hlásnik c. hetilapot, amely sokkal elterjedtebb és a szlovák néprétegek közé eljutó lap volt, élénkebb, közérthetőbb stílussal írták volna. A Hlásnik szerkesztője, Ambro Pietor, a martini környezetben nem tölthetett be olyan hivatást, amit Hodza vett át és hajtott végre.
Hurban-Vajansky újságírói egyeduralmát, a Národnie Noviny ruszofil romantikus konzervativizmusát időrendben először Srobár, a cseh-szlovák együttműködés hirdetője, a »hlasisták« egyik vezére támadta és kezdte ki. Utána közvetlenül Hodza jelent meg, mint a legerősebb politikai és újságírói ellenfele. A XX. század elején, az első világháborúig tartó sajtóviták és a diferenciálódott szlovák politikai élet pártharcai már túlhaladnák a XIX. század szlovák hírlapirodalmának a problematikáját.
TARTALOMJEGYZÉK
Oldal
Bevezetés 3
A felvilágosodás cseh-szlovák hírlapjaitól Štúr szlovák újságjáig &
Štúr »Slovenskje Národnje Novini«-je. Az első szlováknyelvű újság 8
Szlovák lapok a szabadságharc és az abszolutizmus alatt 18
»Cyrill a Method« és melléklete a »Priatel' skoly a literatúry« 24
A Priatel’ L’udu, Pesfbudinské vedomosti és a Slovenské noviny
a magyar-szlovák kiegyezési kísérletek jegyében 33
A Národnie Noviny kora 51
A XIX. századvég újságírása és a szlovák újságírók 73
[1] Böőr György. A magyarországi ruszin időszaki sajtó a XIX. században, 52 1. Kolozsvár, 1943. Magyar történeti értekezések, 2.
[2] Slovensky Archív ... I. 1937, Wágner F.: A szlovák nacionalizmus első korszaka, Budapest, 1940., 33 l.
[3] Waldapfel: A hazai hírlap- és folyóirodalom történetéhez. Magyar könyvszemle, 1930., 55 — 88 l.
[4] 1820, évf. 49. szám.
[5] Vasárnapi Újság, 1862., 34. sz.
[6] »Vom Jahre 1782 bis 1785 (!) hat Bittsteller sowohl die deutschen Pressburger als auch die National Zeitungen mit dem Bewusstseyn sein Scherflein dem gemeinen Wohl beytragen zuhaben, verfasst.« Orsz. Ltár. helyt. 1789. 12.674. Ugyanúgy Kanc. 26.655.
[7] Orsz. ltár. helyt. 25.217-1788. sz.
[8] Waldapfel i. m. a Magyar Könyvszemlében.
[9] Bratislava IV. 1930, Prazák, V., Publ. ruch cesk. 633 l.
[10] L. V. Rizner, Bibliografia slovenského pisomnictva, Tűre. Sv. Martin, 1932. VI., 74 l.
[11] Joz. Skultéty, Slovenské pohlady 1926., 5. sz.
[12] Skultéty, O Slovákoch, 198—199 l.
[13] Skultéty, Sto dvadsaťpäť rokov . . ., Túrócszentmárton, 1920., 81 l.
[14] Rapant, D., Štúrove »Slovenskje Národnje Novini». Zápas o ich povolenie, Elán, 1939. IX., 7—8. szám.
[15] Michal M. Hodza, Dobrou slovo, 1847. 80—82 l.
[16] Steller, Férd., Andrej Radlinsky I., Trnava, 1934. 232 l.
[17] F. Steller i. m. 87 1. és a Slov. Nár. Nov. 1847. évf.
[18] Slov. Nár. Nov. 1847., 596, 597, 607., 608, 611, 612, 615, 616, 632, 653, 658, 671, 679,699, 711, 712, 722, 741, 806. 1. ; Štúr módján író bernolákisták az 1847., 605, 624, 853, 854, 938. lapokon, F. Steller i. m. 87. l.
[19] A Slov. Nár. Nov. hónapneveire ld. Slovenské pohľady, 1891. 447. l.
[20] F. Šteller i. m. 59. l.
[21] Škultéty, O Slovákoch I., Turč. Sv. Martin, 1938., 211 l.
[22] Louis Štúr et l’idée d’indepenciance slovaque (1815 — 1856), Paris, 1913., 195. l.
[23] Pesti Hirlap, 1842., 160. sz.
[24] L. V. Rizner i. m. III., 308 l.
[25] K. Csecsotka .... 149. l.
[26] Steier L.: A tót nemzetiségi kérdés. 1848—1849.1. Budapest, 1927., 514 l.
[27] Steier L., i. m. no. l.
[28] L. V. Rizner: Bibl. pisomnictva slovenského Turč. Sv. Martin 1932., IV., 168. l.
[29] Steier, i. m. 516. l.
[30] Slovenské pohľady 1901, 400. 1. ; F. Steller i. ni. 132. l.
[31] F. Steller i. m. 132. l.
[32] Hodza, Ceskoslovensky rozkol, 1920. 325. 1.
[33] Steier i. m. 464. l.
[31] Osusky: Hurbanová filozófia 238. l.
[35] Pražák, Slovenská otázka v době J. M. Hurbana, 1923. 476—477. l.
[36] Rizner adata téves, amely szerint július 4-én indult volna meg : Rizner, Bibi. pisomnictva slovenského, IV. 168. l.
[37] Bokes.Fr. Pokusy o slovensko-maüarské vyrovnanie vrokoch 1861 —1868, Tűre. Sv. Martin, 1941. 41. l.
[38] Bokes, Fr. i. m. 64. l.
[38*] A memorandum-elleni tiltakozásokra lásd : Bokes, Fr.: Protestné prejavy protimemorandové, Historica Slovaca, l.
[39] Ferienöik levele M. Culenhez 1871. júl. 14-én. Archiv MSS Túróczszent- mártonban, Skultéty-emlékkönyv, 376. l.
[40] ANárodné Noviny alapítására vonatkozóan v.ö. K. Őulen cikkét a Skultéty- eralékkönyvben,Od Pcstbudinskych vedomosti k Národnym novinám, 375—380 l.
[41] Milyen máskép hangzik Radlinsky már ismertetett cikke a »Priater Skoly a literatúry« i86r.évf. 58. oldalán: » . . . több, mint800 évig Magyarország minden népe szeretetben, egyetértésben, békében élt együtt. .
[42] V. Praiák: Slovenské casopisectvo. Prúdy XII., 1928. 267., 268 l.
[43] Dezsényi Béla, Magyar újságírás, magyar sajtótudomány. Kárpátmedence 1943 ápr.
[44] Ottó Jöhlinger, Zeitungswesens und Hochschulstudium. Jena, 1919. 27. 1. Max Weber azt állítja, hogy jó újságírói teljesítmény tulajdonkép annyi szellemet kíván, mint valamilyen tudományos teljesítmény. (Politik als Berni, 26 l.)
[45] Poschinger, Bismarck und die Parlamentarier, I. k., 3 l.
[46] Anthologie du Joumalisme du XVII. siécle a nos jours. Pár P. Ginisty, Paris, 1920.
[47] Hodža-emlékkönyv. Praha, 1930. 77 l.
[48] Hodža-emlékkönyv. Praha, 1930 76 l.
[49] Die Zeitung, I., 153 l.
Oto Psenak 
19-02-03 
1,535 
Tavaly emlékeztünk meg a losonci születésü kiváló történész Vigh Károly (1918-2013) kettös jubileumáról. Az impozáns tudású kutató 1942-1949 között a Teleki Pál Intézet, ill. a Magyar Történelemtudományi intézet szlovák referense volt. 1945-ben jelent meg az itt közölt munkája amely nominálisan hírlaptörténet, valójában azonban a szlovák eszmélés története.