Csáky Pál interjú az "Érsekújvár és vidéke" részére / Exkluzívne interview s Pálom Csákym pre "Nové Zámky a okolie"
Oto Psenak 
11-02-03 
2,545 
Csáky úr,
az elmúlt fél évben gyökeresen átrendeződtek a magyar kisebbség politikai érdekképviseletének feltételei, struktúrái ...
Milyen változásokat hozott ez az Ön életében, milyen új kihívásokat és lehetőségeket rejt magában a júniusi parlamenti választásokkal beállt - legalábbis az MKP számára minden bizonnyal - váratlan fordulat ?
Az én életem eléggé jelentősen megváltozott, nem vagyok parlamenti képviselő, s átmenetileg visszahúzódtam a politikai élvonalból is. Az előállt helyzet az MKP számára sem könnyű, valóban magában rejti azonban a megújulás, a hatékony átszervezés lehetőségét. Szeretnék ebben segíteni.
Az Ön személyében a szlovákiai magyar közösség egyik legtapasztaltabb politikusát tudhatja magáénak. Ugyanakkor ennek a közösségnek az elmúlt húsz évben nem volt túl sok alkalma jól érezni magát saját kisebbségi bőrében. Politikusai, akikhez a legutóbbi választásokig példás lojalitást tanúsított, folyamatosan alulteljesítettek. Nem voltak képesek érvényesíteni a közösség érdekeit sem kormánypozícióból, sem ellenzékből. A szlovák médiában nyújtott teljesítményt katasztrófakommunikáció-ként lehetne jellemezni legtömörebben. A "Maďar" jelző a szlovák köznyelvben hova-tovább pejoratív felhangot kapott. Mekkora esélyt lát rá, hogy az MKP a megélt sokkot belső reform-ra használja ki, és tisztségviselői gárdáját egy kemény versenyhelyzetbe kényszeríti, amely - meglátásom szerint - egyedül képes egy új és rátermettebb politikai képviseletet kitermelni?
A jelen pillanatban nem nyilatkozhatok az MKP vezetősége nevében, tekintettel arra, hogy nem vagyok annak tagja. Egyet kell azonban értenem azzal, hogy a párt és a közösség számára is az egyedüli járható út az előremenekülés. Magyarán: jobb, nyitottabb, hatékonyabb pártot kell csinálnunk, ez szolgálja a leginkább a szlovákiai magyar közösség érdekeit.
Szükséges-e egyáltalán a szlovákiai magyar közösség érdekeit pártpolitikai célként megfogalmazni? Egy közösség attól erős, ha belül intenzív információáramlás folyik, ha értékek és érdekek ütköznek, ha verseny kényszer van, amely fejlődésre ösztökél és a legrátermettebbeket állítja reflektorfénybe. Egy párt éppen fordítva működik, monolitikus pártfegyelem, egységes fellépés a belsö viták zárt ajtók mögötti kezelése, megélhetési politizálás. Nem ártott-e például a közösségnek a Csemadok és a MKP magas mértékű egybefonódása? Az MKP válsága automatikusan a Csemadok válságát eredményezte és ma a Csemadok leginkább a Matica slovenská-hoz hasonló őskövületnek tűnik...
A szlovákiai magyar közösség fennmaradása valóban nem pártpolitikai, hanem közösségi cél. Mint ilyet, joggal támogatják a civil szervezetek, de talán ne vonjuk meg ezt a jogot az MKP-tól sem: ne kezdeményezője, de támogatója legyen ennek a folyamatnak. Egyébként pedig minden szervezet olyan sikereket érhet el, oly módon szolgálhatja közösségét, amennyire tagjai meg tudják valósítani közös céljaikat. Én nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy bármely szervezet vonatkozásában ítéletet mondjak annak munkájáról vagy életképességéről. Ezt csak az élet tudja megmutatni, s talán minden pártra, minden civil szervezetre érvényes, hogy annyit ér, amennyit hozzá tud tenni közössége tagjai életének javításához.
A közelgő népszámlálás miatt is kikerülhetetlen az asszimiláció kérdése. Gyurgyík László szociológus szerint a magyar nyelvű oktatást választók közül 5% asszimilálódik, míg a szlovák iskolába járó magyar gyermekek esetében ez az arány 30%. Viszont a magyar szülök 30%-ka már jelenleg is szlovák iskolába íratja gyermekeit, és a szlovén példa mutatja, hogy ez tovább fog fokozódni (Szlovéniában ez az arány már meghaladta a 60%). Ennek ellenére az utóbbi 20 évben semmiféle kezdeményezés sem látott napvilágot a szlovák iskolába járó magyar gyermekek felkarolására. Nem tudni egyetlen olyan próbálkozásról sem, amelyik e gyermekek anyanyelvi fejlődését szorgalmazta volna, a magyar nyelv társadalmi státuszát szemükben emelte volna, a szlovák történelemkönyvek ferdítő beállításait helyrerakta volna. És az ellen sem tiltakozott senki, hogy már az iskolakezdés másnapján „Ja som Slovák, ty Slovenka daj mi rúčku“ kezdetű dalt daloltatnak a gyermekekkel olyan osztályokban, ahol ezek egy (gyakran nem is kis) része magyar, vagy kettős identitású...
Az asszimiláció valóban nagyon komoly probléma, amely tényleg komolyan megtizedel bennünket. Önnek abban is igaza van, hogy az MKP-nak és a civil szervezeteknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk a magyar öntudat megőrzése és fejlesztése ügyében. Én ezt a gondolatot támogatom és mindent igyekszek majd meg is tenni azért, hogy ebből minél több megvalósuljon.
Ön tevőlegesen hozzájárult a három legnagyobb sikerhez, amit a szlovákiai magyarság az elmúlt 20 évben elkönyvelhetett magának. A schengeni határokhoz az EÚ csatlakozás vezetett, a párkányi híd átadásáért 2001-ben úgyszintén sokat tett és jelen volt a komáromi egyetem 2003-as felavatásánál. Mai szemmel nézve hogyan értékeli - a 6 parlamenti ciklusban választóktól kapott bizalom eme gyümölcseit ? Mit lehetett volna jobban vagy másként csinálni ?
Azt hiszem, mindig van mit jobban csinálni. Ha az elmúlt 20 évben magasabb hatékonysággal tudtunk volna együttdolgozni közösségen belül is és a két Dzurinda-kormányban a koalíciós partnerekkel is, akkor többet is el tudtunk volna érni. Néha picivel több szerencse is kellett volna hozzá - például a második Dzurinda-kormány idején, amikor politikailag elég erősek voltunk, csak a kormány nagyon gyorsan elvesztette a többségét a parlamentben. Ebben a történetben egyébként nem az én - vagy bárki más - személyes szerepem a fontos, hanem a közös mu nka. Próbáltuk tenni a dolgunkat, s szégyenkeznünk talán nem kell - bár bizonyos helyzetekben kétségkívül lehettünk volna hatékonyabbak is.
2007 márciusában - a mezei MKP-választó számára teljesen váratlanul - jelöltette magát az MKP elnöki posztjára majd a komáromi kongresszuson - még nagyobb meglepetésre - ezt el is nyerte. Ennek eredményeképpen ma az MKP a parlamenten kívülre rekedt és az Ön bársonyszékében Rudolf Chmel ül. Mai szemmel hogyan értékeli az akkor történteket? Szerencsés volt-e e jelölés elfogadása és nem vezetett-e ez ismét ugyanahhoz az kettősséghez, amelyet a harmincas években Szlovákiában a Magyar Nemzeti Párt és a Országos Keresztényszociális Párt, ill. a kilencvenes években az Együttélés és az MKDM képviseltek?
A jelölésnek megvoltak a maga okai és az elnökcsere azt mutatta, a párt tagságának többsége gondolkodott úgy, hogy az MKP-ban változásokra van szükség. A cserének két oka volt, ezek az okok máig kísértenek a szlovákiai magyar közéletben. Az első az, hogy a párt markánsabban próbálja meg képviselni a szlovákiai magyar közösség érdekeit. Ez megtörtént, s bár a Fico-korszakban előrelépéseket nem lehetett megvalósítani, keményebb politikával csökkenteni tudtuk a károkozást. Előrelépésre most lett volna esély, sajnálatos módon azonban a választók másként határoztak. A másik ok az volt, hogy leállítsuk a pártban a "pénzért elvet adunk" hozzáállást, magyarán, hogy ne lehessen a személyes vagy csoportérdeket a közösségi érdek elé helyezni. Azok, akiket ez érintett, fellázadtak, elmentek és egy másik pártot alapítottak. Az emberek fejét sikerült tavaly júniusban megkeverniük, de a történet mesze nem ért véget. A probléma él, egyre láthatóbb és még sok gondot fog okozni a Most-nak. Az ilyen fajta politika mögött ugyanis nincs valós súly, csak pillanatnyi érdek, s ez meg fogja bosszulni magát. Az MKP-nak meg kell őriznie és erősítenie magát.
Az előző kérdéssel kapcsolatban is időszerű utalni Esterházy János személyére. Ön részt vesz az Esterházy János Társaság működésében. Mikor alakult és mik pontosan a céljai e szervezetnek? Mi az, ami Esterházy szellemi hagyatékából ma is inspiráló és aktuális? Várhatjuk-e Esterházy János összes műveinek kiadását ? Terveznek-e például felvilágosító kampányt a szlovák társadalom felé Esterházy életéről és munkásságáról?
Esterházy Jánost a szlovákiai magyar politika- és szellemtörténet fontos személyiségének tartjuk, szellemi és politikai hagyatékát felvállaljuk. Ennek lényege: maradjunk meg tisztességes embernek és tisztességes magyarnak. Gondolatainak terjesztését, a róla szóló könyvek kiadását támogatjuk, írásainak megjelentetését is segítjük- de nem csak az övéit, hanem kortársainak arra érdemes írásait is. Fontosnak tartom azt is, hogy most jelenik meg pl. egy Peéry Rezső-válogatás.
A szlovákság felé való kommunikáció nem csak Esterházy János tekintetében elégtelen. Miért van az, hogy a magyar kisebbség politikai reprezentációja egyszerűen rezignált arra, hogy a szlovák közvéleményt tematizálja, ill. a maga oldalára állítsa? Ahelyett hogy Marek Maďarič-al bocsátkoztak eleve értelmetlen tévévitákba, miért nem kommunikáltak direktben a választóival? Csak a médiától függ, hogy valaki szlovák létére egy nyelvtörvényt helyesel, vagy éppenséggel aggályosnak tart mert általa esetleg nevetségessé válik. Miért volt ennyire egyoldalúra hangolva az MKP kampánya, amely csaknem kizárólagosan a saját választóit mobilizálta, ahelyett hogy dialógust kezdeményezett volna a szlovák közvéleménnyel? (bővebben lásd itt )
A választások előtt a szociológusok mondták nekünk, hogy a szlovákiai magyar társadalom fogékony a nemzeti témákra. Azt egyébként viccesnek tartom, ahogy ugyanezek a szociológusok a választások után azt magyarázgatták, hogy az emberek a közvélemény-kutatások alkalmával nem adtak őszinte választ a kérdésekre. De most már mindegy: én a szlovákokkal való dialógust mindig is fontosnak tartottam, ezért is adtam ki tavaly előtt egy ezzel kapcsolatos könyvet "Ruka na zmier" címmel. Azt azonban nagy naivitás feltételezni, hogy a szlovák média érdek elt egy szeriózis magyar-szlovák dialógusban. Ellenkezőleg: 90 százalékban ellenérdekelt. A magyar téma bulvárszintű tálalásával, Ján Slota megjegyzéseivel, Fico szertelenségeivel nézettséget, hallgatottságot, olvasottságot tudnak emelni. Sajnos, a médiában ma ezek a meghatározó hívószavak.
Azért az előbbihez annyit még tegyünk hozzá, hogy az, van e a nyelvtörvényhez plakátkampány, vagy nincs, nem a szlovák médián múlik. Hogy megjelenik e hirdetés a Financial Times-ban vagy a Süddeutsche Zeitung-ban, arról sem a szlovák fél dönt. Hogy kiírnak-e pl. karikatúra pályázatot a kettős-állampolgárság keltette fóbiákról, az szintén házon belül dől el... Egy külső szemlélő mindezt úgy látja, hogy próbálkozás sem történt arra, hogy szóljanak a szlovák és nemzetközi közvéleményhez... és szükségszerűen felteszi a kérdést, mennyire kompetens egyáltalán ez a politikai reprezentáció végezni a rábízott munkát...
Azt hiszem, ez a felvetés teljesen jogos. Ugyanakkor, ha belegondol abba, hogy az MKP megszervezte a dunaszerdahelyi nagygyűlést tiltakozásként a nyelvtörvény ellen, óriásplakát-kampányt folytatott és külföldön is sikeresebb volt ebben a kérdésben, mint a Fico kormány ( lásd EBESZ, Európa Tanács, EU), akkor az mondható el korrekt módon, hogy ennyit tartottunk megfelelőnek. Ha az MKP csak az identitás kérdésével foglalkozik, akadnak olyanok is, akik sérelmezik, miért csak erre az egy témára fókuszálunk. Mi szeretnénk minden, számunkra fontos kérdéssel foglalkozni.
Visszatérve a Híd megalakulásához, amelyet Ön egyértelműen a „személyes vagy csoportérdekek“ megnyilatkozásának tart - mindenekelőtt szögezzük le, hogy ha egy közösségen belül nem működik a nyílt kommunikáció és egyenes beszéd, akkor a demokrácia mindig kitermeli a korrupciót. Ha ez ráadásul azzal párosul, hogy választott képviselőinknek nincs biztos egzisztenciájuk, akkor ez hatványozottan igaz. Vegyük csak Érsekújvár példáját, ahol már több választási cikluson át a város nominálisan pártfüggetlen polgármestere informálisan a helyi MKP vezetője-ként tevékenykedik. Teheti ezt azért, mert a választások másnapján a képviselők sorban kilincselnek nála, nem alkalmazná e őket a városi cégekben, vagy bárhol másutt, ahol meglenne a „havi fix“. Hogyan tudná az MKP kivédeni a korrupciót országos szinten, amikor ez helyi szinten sem sikerül? Az olyan jelszavak, mint „egység“, „sorsközösség“, stb. mind az ellen szólnak, hogy a visszásságokról nyilvánosan szó essék. Pl. a kivált Híd-asok „személyes vagy csoportérdekeiről“ nem hallhattunk 2007 előtt egyetlen szavat sem... ezért ez most sem túl meggyőző...
A csoportérdekekről és azok prioritásként való elutasításáról 2003 óta szó volt a pártban. Mint azt fentebb kifejtettem, ez vezetett 2007-ben a változásokhoz. S a hidasok ezt folytatják, nézze csak meg mindenki a főügyész-választás körülményeit, vagy azt, hogy már eddig is hány hidast kellett visszahívni a különböző posztokról. Ez a párt úgy fogja végezni, mint az ANO.
Utolsó kötetében - a „Hullámvasút“-ban, amely a parlamenti választások élőestélyén jelent meg, kirajzolódik egy politikusi pálya, amely hátterében jól kivehetők azok az értékek, amelyek mentén e életút vezetett: szívós küzdelem a kisebbség megmaradásért, ragaszkodás a nyelvhez és a közösséghez. A könyv - megjelenésének időpontjánál fogva – talán túlzottan is optimista. Egy sikeres embert mutat, nem nagyon érzékeltetvén, hogy maga a közösség amelyet képvisel, messze nem ilyen sikeres: kudarcai eredményeképpen drámaian asszimilálódik és híján van minden biztató jövőképnek. Nem tervez e egy „javított kiadást“, amelyben leszűrné az elmúlt fél év tapasztalatát és amelyben immár az aktív pártpolitizálástól távol megpróbálná kijelölni a járható utat ? Mert a zsákutcákat már talán ismerjük: a szlovák társadalom ignorálása, bennfentes zártkörű uram-bátyám politizálás, magyarországi szerencselovagok sleppjében való evezés, az amatőrizmus minden lehetséges válfaja, stb.
Nem javított kiadást tervezek, hanem "javított valóságot". Az MKP újraszervezésével és megerősítésével folytatni az elvszerű, korrekt politizálást.
A beszélgetést köszöni Psenák Ottó