Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  23-08-13   794  
0
Aki már legalább egyszer is hallotta Orsolyát énekelni, az biztosra veszi, azt, hogy a fiatal énekesnő előtt fényes jövő áll. Számos jelentős Magyarországi és nemzetközi színpadon énekelt: mint például a Magyar Nemzeti Galériában, a Pesti Vigadóban, a Szent István Bazilikában, a Nemzeti Színházban, a MOM Kulturális Központban, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagytermében, külföldön pedig a madridi Pradoban, Washingtonban a Ronald Reagen Centerben, Stockholmban az Eric Ericssonhallban, a bécsi Altes Rathausban, a portugál Terras Sem Sombra fesztiválon, az imolai Emilia Romagna fesztiválon, valamint számtalan más templomban és koncertteremben.  


2021 novemberében a londoni Covent Gardenben énekelhetett mentora, Balázs János kíséretében. Madrid-i Casino Gran fellépésén, előadását maga Szófia spanyol királyné és nővére, Irén görög hercegnő is végig hallgatta. Szófia személyesen is gratulált az ifjú tehetségnek. Kicsit nehéz volt időpontot találni a beszélgetéshez a nagyon zsúfolt a napirended miatt, de örülök annak, hogy létre jött ez a beszélgetés.

- Emlékszel még, mi volt az első zene, amit életedben hallottál?
- Nem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy valamilyen altató vagy gyerekdal volt otthon anyukám éktől, vagy az óvodában.

- A korai, gyerekkori zenei élmények mennyire határozták meg a pályád alakulását, volt szerepük
benne?

-  A zenei élmények nem igazán, a színpadi élmények és a szereplép szeretete sokkal inkább. Mindig szerettem a középpontban lenni.

- Mesélj nekünk a kezdetekről! A családodban voltak zenészek?
- A családomban nincsenek zenészek, de mindenki nagyon muzikális és szereti a művészeteket.

- A családod zeneszeretete mennyire volt meghatározó?
- Úgy gondolom nagyon meghatározó volt, hogy otthon mindig szólt valamilyen zene.

- Hogyan emlékszel vissza a gimnáziumi éveidre?
- Nyolc évig koptattam a párkányi gimnázium padjait. A tini évek senkinek sem könnyűek, nekem sem voltak azok. Alapvetően lázadó természetű vagyok és szeretek kitűnni a tömegből. Azt gondolom, hogy számomra nagyon meghatározó volt az, hogy otthon maradhattam, és nem kellett már középiskolás koromban fel nőnöm és kollégiumban laknom. Nagyon szerettem az akkori baráti társaságomat, akiket a gimnáziumban ismertem meg. Azóta mindannyian kiemelkedő szakemberek a saját területükön. Külön kiemelném volt osztályfőnökömet, és egyben jóbarátomat Takács Krisztinát, aki soha nem engedte el a kezemet és a mai napig támogat és segít. Pár kivétellel –amire most nem térnék ki - jó szívvel gondolok az akkori éveimre.

- Annak idején még a párkányi gimnázium diákja ként részt vettél Tompa Mihály vers és prózamondó versenyen vers meg zenésítés kategórián az előtt pedig részese voltál Meseírók és a tündértornyok! versíró pályázatnak. Cím nélküli meséddel tehát az írás és zeneszerzés is foglalkoztat?
- Az irodalom mindig is foglalkoztatott és foglalkoztat jelenleg is, legfőképpen a vers és novella. Megzenésítéssel azóta nem foglalkozom.

- Az opera előtt hallottalak énekelni az Egy pohár citrom kicsit alternatív zenekarban a komolyzenei énekműfaj mellett milyen szerepet tölt be nálad más stílusú zenevilág?
-Alapvetően kikapcsolódáshoz alternatív pop-rock zenét hallgatok, valami olyasmit, mint anno az EPC volt. Számomra nagyon meghatározó a szövegcentrikus zene, kedvencem Beck Zoli és Lovasi András munkássága.

- A Párkányi zeneiskolából egyenes út vezetett a Pozsonyi Konzervatóriumba utána pedig Snétberger Zenei Tehetség Központba majd Hágai Királyi Zeneakadémiára? Meghatározó fordulat volt érettségi után fél évig tanultál Marton Évánál, és részt vett Ötvös Csilla operaénekes mesterkurzusán milyen lökést adott ez neked?
- Marton Évánál tanulni különleges kihívás volt, mindenképpen meghatározó fordulat, hiszen megtanultam elengedni azokat a dolgokat, amik toxikusak egy mester-tanítvány kapcsolatban. Ötvös Csilla egy  tüneményes művész, akit kedvessége és sok évnyi tapasztalata kiváló pedagógussá is tett.

- A szüleid mit szóltak a döntéseidhez?
- A szüleim támogatták a döntéseimet, nem igazán volt sok választásuk (szegényeknek).

- Operaénekesként színészi tehetségre is szükség van. Te nagy erővel tudsz játszani. Ráadásul mintha jól megférne benned a naiva és a díva is. Van szerepálmod?
- Van. Nagyon szeretném egyszer elénekelni Csajkovszkij Anyeginjából Tatiana szerepét. A fachomhoz és személyiségemhez jobban passzolnak a díva szerepek, de nagy szeretettel énekellek naiva vagy szubrett áriákat is.

- Vannak példaképeid a pályán?
- Véleményem szerint korunk legjobb énekese Anna Netrebko.

- Mit jelent számodra az Istenhit?
- Hívő vagyok.

- Az ember és az Isten kapcsolata nagyon személyes és érdekes. Nálad a színpadon is „szerepet kap” Isten?
- Szakrális darabokban és imákban igen. Ami dicsőítő zene, az szerintem ne a frázisokról, technikáról és  szereplésről szóljon, hanem a dicsőítésről.

- Barcelonában Basílica Santa María del Marban 2022 december 1-jén Barbarics Csanád zongoraművésszel Magyarország barcelonai Főkonzulátusának meghívására érkezettetek a spanyol városba, ahol adventi koncertet adtatok a kinti magyar, spanyol és katalán közönségnek. Milyen élményt jelentett neked Basílica Santa María del Marban énekelni és milyen dalokat hallhatot tőletek a közönség?
-Ez a koncert különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen sikerült önálló estünkkel megtölteni egy óriási, 500 férőhelyes székesegyházat. A repertoárban szerepeltek a magyar, olasz, német és orosz opera  kiemelkedő és számomra érdekes darabjai, valamint szakrális és karácsonyi/adventi művek is. Megpróbáltam kedveskedni a közönségnek, és bebizonyítva, hogy a zene különleges híd tud lenni mindannyiunk között utolsó darabként a Csendes éj c. karácsonyi dalt énekeltem spanyol, katalán és magyar nyelven.

- Janszó Orsolya repülőn koncertezett Snétberger Ferenccel hiszen rangos díjat kapott a Snétberger Zenei Tehetség Központ, amit Madridban, a spanyol fővárosban vehettek át. A díjátadóra Snétberger Ferenc tanítványaival, kollégáival közösen utazott. Köztük volt a párkányi Janszó Orsolya, aki 2016-tól a központ diákja, 2017-től pedig már tanára is. Hogyan jött a koncert ötlete a Ryanair ír légitársaság repülőjének fedélzetén utazás közben hoztatok össze egy kis rögtönzött koncertet az utasok nagy örömére?
- Amikor Spanyolországba tartottunk, a Ryanair legénysége tudomást szerzett arról, hogy kik vagyunk és mi a kiruccanásunk apropója. A személyzet kért meg minket arra, hogy adjunk egy rövid ízelítőt, így Feri bácsi saját dalát énekeltük el.


- „Egy tapsból sok mindent le lehet szűrni, de ha valakinek a taps után a spanyol királyné, aki személyesen is gratulált az nemcsak megtiszteltetés, ha nem olyan, mint az ötöslottó kevés embernek adataik meg mesélnél erről az élményedről?
- Egyedülálló élmény volt a királynőnek és Irene hercegnőnek énekelni, sosem gondoltam volna, hogy a   párkányi lány egyszer ilyen rangos helyen ilyen ranfos közönségnek énekel majd. A koncert után   személyesen gratulált, kezetrázott velünk és virágot is kaptunk - azóta is őrzöm kiszárítva.
 
- A Spanyol Hello lapban a következőket olvastam az eseményről idézem: "A klasszikus zene kétségtelenül   Szófia királynő és nővére, Irén görög hercegnő egyik legnagyobb szenvedélye. Emiatt gyakori, hogy a királynőt és a hercegnőt is számos koncerten láthatjuk, és anélkül, hogy tovább mennénk, mindketten elmentek az Snétberger magyar zenei központ fiatal tehetségeinek Casino Gran Madridban tartott koncertjén. Az előadás után Zsófia királyné és Irén hercegnő személyesen szeretett volna találkozni velük, és ahogy a spanyol magyar nagykövetség is felhívja a figyelmet, a művészek; nagyon izgatottak voltak; hogy köszönthetik a királynőt és nővérét. Györi Enykö, Magyarország nagykövete hazánkban, Enrique Barón Crespo, az Európai Parlament egykori elnöke, a Yehudi Menuhín Alapítvány elnöke, valamint Sonia Catris, az Irén hercegnő által vezetett Mundo en Armonía egyesület alelnöke is ott volt a jelenlévők között. Szófia királynő a koncert alatt egy időben beszélget Györi Enykő spanyolországi magyar nagykövettel. Irén görög hercegnő is köszöntötte és találkozott a fiatal magyar tehetségekkel, valamint néhány jelenlévő személyiséggel."
Ha valaki énekel, a testét és a lelkét is vásárra viszi. Az énekes van a kirakatban, és a közönség úgy
gondolhatja, rajta múlott, hogy jó vagy rossz az előadás. Ez egy kényes foglalkozás. Te hogyan
vélekedsz erről?

-A színpadon mindenki nagyon sebezhető, hiszen tulajdonképpen rá vagyunk utalva a közönségünk ítélőképességére. Ha valaki azt vállalja, hogy szerepel, akkor bizony fel kell készülni a hidegre-melegre egyaránt. Őszintén örülök annak, hogy nekem egyelőre rossz tapasztalatom még nem volt. Az, hogy egy előadás hogyan sikerül, mindig a fellépők összjátékán és kommunikációján múlik. Természetesen nagyon fontos a közönség energiája, amit mindannyian érzünk a színpadon.

- El tudod mondani, milyen érzés, amikor az ember operát énekel? Hiszen ez egy különleges tevékenység: erősítés nélkül beénekelni hatalmas tereket.
- Amikor az ember operát énekel, akkor saját testét használja humán erősítő és mikrofonként. Ilyenkor a test belső rezonáns tereit töltjük meg hanggal, és a helyes levegő és énektechnika segítségével vagyunk képesek betölteni ezeket a nagy előadótermeket. Azt gondolom, hogy az ember mindig újat tanul, és ezen típusú bölcsesség megszerzése is egy életen át tartó folyamat.

- Nem sok interjú készül veled, pedig már sok helyen énekeltél, és mindig kiválóan. Visszahúzódó vagy?
- Nem vagyok visszahúzódó, de egyelőre még nem kaptam sok ilyen típusú megkeresést.

- Mit jelent Párkányban énekelni? Milyen érzésekkel térsz haza?
- Imádok itthon lenni. Párkányban énekelni az egyik legszebb élmény számomra. Szeretem és személyesen ismerem a közönséget, élvezem a támogatást és a kedvességet tőlük. Mindig nagyon meghat az, hogy milyen sokan kíváncsiak rám egy ilyen kisvárosban is.

-Mit teszel a hangod védelméért?
-Éneklés előtt mindig skálázom, légző- és rekeszizom gyakorlatokat végzek. Fontos, hogy énekelni náthásan, megfázva nem ajánlatos. Én személy szerint kerülöm az erős klímát, hiszen a hőmérséklet ingadozás sem tesz jót. Fontos az elégséges hidratáció. A fülemben mindig visszacseng zeneiskolás tanárnőm, Hanza Rolanda hangja, ahogy azt állítja, hogy az énekes legnagyobb ellenfele a fáradtság. Nos, egészen egyetemista koromig ez eszembe se jutott, de utólag visszagondolva, tökéletesen igaza volt. A legnagyobb gát szinte biztosan a kialvatlanság.

- A világ számos országában felléptél már. Melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?
- Nagy élmény volt elrepülni Amerikába. Snétberger Ferenccel a Ronald Reagen Centerben koncerteztünk, ahol színpadra lépett velünk az akkori washingtoni nagykövet is. Különösen jól éreztem magam tavaly nyáron Imolában, ahogy Borbély László egyetemi professzor kíséretében a Cziffra Fesztivál alkalmából adtunk önálló estet. Azt gondolom, valahogy mindig autentikus Olaszországban operát énekelni. Nagy szeretettel gondolok vissza a kabócák kórusára, akik csatlakoztak hozzánk- ez egy nagyon szép élmény volt.

- Mitől válik egy opera-énekesnő – jó értelemben vett – dívává?
- Talán attól, ha a színpadon kívül is elegáns és intelligens tud maradni.

- Hogy tudja egy díva hitelesen megjeleníteni a színpadon a nőiségét?
- A színpadon csak azt tudjuk megjeleníteni, ami eleve bennünk él. Ha valaki önazonosan mozog a színpadon, átéli és megérti a kapcsolatokat a darabon belül, akkor hatékonyan tudja adni önmagát.

- Mindig tudatában volt annak, hogy a hangjában erő van?
- Azt mindig éreztem, hogy szerepelni szeretnék és az énekléssel tudom magamat a leginkább őszintén
és legtalálóbban kifejezni.

- Elsősorban a közönségnek vagy saját magának is élmény egy-egy előadás?
- Azt gondolom, is-is. Érdekes módon a közönség és a fellépő is ugyanazt tapasztalja az előadás során, élményt. Persze a közönség együtt élhet a meglepetés varázsával, hiszen első alkalommal hallják az interpretációt, viszont az előadó hetekig vagy akár évekig is készül rá. Éppen ezért lehet katarktikus az eredmény mindkét fél számára.

- Sok tehetség van itt a Felvidéken mi sem bizonyítsa jobban, ha nem azok a tények, amelyeket most szeretnék felsorolni. Ewita, vagyis Bodor Éva opera-énekesnő a Lévai járáshoz tartozó Hontfüzesgyarmatról indulva hódította meg Európa impozáns operaházait, amelyekben ugyanolyan szenvedéllyel énekel, mint szülőfaluja kultúrházában. Ipolysági Balga Gabriella operaénekest pedig nemrég Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítették. Nagy Judit,a Felvidékről indult ma pedig a frankfurti Operaház állandó tagja. A komáromi származású Kristóf Réka, aki 2017-ben több száz jelentkező közül a budapesti Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese lett. Mesebeli, „királylányos” alkat és gyönyörű, lírai szoprán hang. Ő Molnár Ágnes, a Magyar Állami Operaház dunaszerdahelyi születésű ifjú művésze, aki nemrég a világ egyik legjelentősebb hangversenytermében, a New York-i Carnegie Hallban lépett fel. De sorolhatnék még példákat... Miért nincs Felvidéki Opera Egyesület van viszont Felvidéki Rock színház?
- Ez egy nehéz kérdés, de úgy gondolom, hogy az operára talán nincs akkora érdeklődés és igény,mint a musicalre, operettre vagy más zenei műfajokra. Ez a stílus nem az, ami mellett szívesen fogyasztunk kolbászt és sört, így teret találni is nehezebb neki. Operába tényleg csak az jár, akit érdekel, nagyon kevés a betévedő vendég.

- Hogy alakult a karriered és hol tartasz jelenleg?
- A nyáron sikeresen lediplomáztam a Hágai Királyi Zeneakadémián. Most az éneklés mellett éppen tanári ambícióim is vannak, azokban szeretnék kiteljesedni egy kicsit. Természetesen keresem és várom is a további lehetőségeket az opera vagy koncerténeklés terén.

- A koncertezés és a színpadi csillogás csak a jéghegy csúcsa. Mennyi felkészülés előz meg  egy-egy
fellépést?

-Valóban, a színpadi csillogás már csak a hab a tortán. Egy-egy darab vagy szerep előkészítése mind más felkészülési időt igényel. Van olyan mű, amire elég pár nap, van olyan szerep, amire véleményem szerint egy élet is kevés. A vokális egészség pedig mindennapi karbantartást és odafigyelést igényel.

- Hallottam öntől egy Arany János verset. A néma háború -amelyre a zenét Fehér Elemér komponálta és Janszó Orsolya énekli hogyan születtet ez a szerzemény úgy tudom Fehér Elemér, diák ként indult ma pedig a Snétberger Program mentora?
- Elemér a Snétberger program lelke, mindemellett jóbarátom, jelenleg a Központ zenei mentora. A darabot már több ideje komponálta, de amikor meglátta a lehetőségét a Versünnep fesztiválnak, felkért, hogy énekeljem el vele a művet, az általa kiválasztott szöveggel. Be kell vallanom, hogy ilyen lágéban érthetően énekelni és artikulálni elég nehéz, nagy kihívásnak bizonyult, de nagyon örültem a lehetőségnek. A darabot végül a Nemzeti Színházban adtuk elő.

- A tanulás mellett az egyre gyakoribb fellépések töltik ki idődet...
- Minden lehetőséget több szempontból mérlegelek magamban. Templomi fellépést szinte mindig
elfogadok, hiszen ezt a tőlem telhető legnagyobb szolgálatként élem meg. Természetesen más szempontból nézve is nagyon előnyös a szakrális koncert, hiszen a templomok és székesegyházak akusztikája és autentikus megjelenése mindig egyedülállóan szép. Mint minden más énekes, szeretek nagyobb termekben énekelni, hiszen kastélyok és színháztermek előadótermei eleve úgy épültek, hogy az emberi hang szépen szóljon benne.

- A Hollandiai Mikes Kelemen Kör-t 1951-ben alapították a Hollandiában tanuló magyar diákok...
- Számomra ez megkeresés egy nagyon különleges élmény volt, mivel Deuten-Makkai Rékát, aki az interjút készítette, nagyon intelligens és különleges beszélgetőtársnak éreztem. Hágai tartózkodásom alatt általánosan is nagyon sokat meséltem Párkányról, Szlovákiáról és Magyarországról is. Érdekesnek tartottam, hogy mennyire távolinak tűnik egy holland számára a Kelet-Európai norma, mennyire különbözik az értékrend és a fontossági sorrend. Mindazonáltal fontosnak tartom megemlíteni, hogy nyugaton ugyanúgy, mint egész Európában, nagyon felnéznek a magyar zenei kultúrára és hagyományokra.

- Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjnak köszönhetően juthatott ki a Hágai Királyi Művészeti
Akadémiára...

- Ugyanazon a napon kellett volna felvételiznem Hágában, mint amikor a spanyol királynénak
énekeltem. Azt mondanom sem kell, hogy teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá, amikor megkaptam a felvételi
időpontokat. Lázas e-mailezésekbe kezdtem mindenkivel, hogy valahogy sikerüljön eljutnom a meghallgatásra, egy másik időpontban. Akkor még nem gondoltam, hogy egyáltalán esélyes lennék. A bizottság megüzente nekem, hogy sajnos másik időpont igénylésére nincs lehetőség, inkább küldjek magamról egy videót. A videó megküldése utáni nap jött a válasz: felvételt nyertem.

- Az idén diplomakoncertjére került sor a Hágai Királyi Konzervatórium nagytermében 2023. június 7-én hogyan sikerült?
- A diplomakoncertem nagyon jól sikerült, a zsűri nagyon magas pontszámmal jutalmazott érte. Külön hálás voltam két kollégámnak, akik együtt dolgoztak velem egy duett és egy terzett erejéig. Nagyon megható volt, hogy énekestársam hajlandó volt megtanulni a magyar duett szövegét eredeti nyelven. A legkülönlegesebb pillanat számomra mégis az volt, hogy eljött megnézni a családom, köztük a nagypapám is, aki idén tölti be 78. Életévét, és először ült repülőn, csak azért, hogy láthasson diplomázni.

- Ha az ember belenéz a tükörbe az egész élete lepereg előtte te egy fiatal lány vagy aki olyan sok
helyen járt már a tehetségednek köszönhetően. De egy nap dönteni kell színpad és reflektorfény vagy fények nélkül esetleg tanitás és család felkészültém már a döntésedre?

- Nem, még nem készültem fel teljesen erre a döntésre. Egyelőre még megvárom, hogy hová sodor az
élet, de azt gondolom, hogy teljes nyugalommal mondhatom, hogy már így is nagyon sok mindent elértem. Ez a gondolat megnyugtat.

- Néhány éve volt egy ÚJÉVI GÁLAKONCERT a Párkányi Kultúrházban ROMAN KRŠKO ÉS VENDÉGEI
Miroslav Dvorský (tenor) Orsolya Janszó (szoprán) Jana Nagy - Juhász zongorakíséret mit adott önnek ez az este hiszen Roman Krško szintén Párkányi. Két Párkányi egy színpadon ?

- Ha jól emlékszem, betegség miatt a koncertet Kaprinay László , a Szlovák Nemzeti Színház karának vezetője kísérte. Roman a pozsonyi konzervatórium tanára, és közös mesterünk, Gurgen Ovsepian elhunyta után Őt érzem igazi mesteremnek. Az ő jelenléte a színpadon teljes biztonságot ad, és élvezem azt a különlegesen szórakoztató előadásmódot, ahogyan ő interpretálja a darabjait. Szeretek vele együtt dolgozni, és természetesen meghatározó kapocs közöttünk Párkány.
Az Új Évi Gála legjobb tudomásom szerint folytatódni fog. Szívesen részt vennék ilyen kooperációban,
de sajnos figyelembe kell vennünk azt is, hogy jelen gazdasági helyzetben a kisebb városok
kultúrközpontjainak anyagi forrásai végesek. Mindazonáltal nem adjuk fel, és nyitottan állunk minden
lehetőséghez.

- A művészetet csak úgy lehet támogatni ha teszünk is érte sok művész éppen ezért önmagát
manageri ,ön hogyan van ezzel van managere?

- Nincs managerem. Több programban is szerepelek, főleg innen kaptam az eddigi megkereséseimet. Többek között a Nemzeti Tehetség Központ, a Snétberger Központ, a Cziffra fesztivál és a Talentum Hungaricum megkereséseit szoktam teljesíteni. A Talentum Hungaricum programban mentorom Balázs János, ő több ízben is segített koncertezni.


-Sok operaénekesnőnek van lemeze nem gondolt arra jó volna egy prómon lemezt készíteni melyen megmutathatná tudásod?
- Szintén a Talentum Hungaricum segítségével megjelent egy DEMO lemezem, amivel tudom magamat népszerűsíteni. Azt gondolom, ez nagyon jó dolog, de figyelembe véve a mostani viszonyokat, csak az internetes és digitális hangfelvételek számítanak, a keményborítású CD már kiment a divatból.

- Valahol olvastam, hogy az zenei tanároknak nagy a felelőssége, hogy egy-egy tehetség kellően ki tudjon bontakozni. Mit jelent ez tulajdonképpen, mik az ismérvei egy tehetségnek, ami alapján eldönthető, hogy vele többet, esetleg másképp kell -e foglalkozni?
- Úgy hiszem, hogy a tehetséget nagyon könnyű megtalálni. Aki igazán tehetséges, azt egy hangból is meg lehet állapítani. Kiemelten fontos azonban a tény, hogy a tehetség korántsem elég a sikerhez, hisz szorgalom, fegyelem és kitartás nélkül a tehetség mit sem ér.

- Pontosan tudjuk, hogy az opera világában nem könnyű érvényesülni, hiszen számos jobbnál jobb
énekes van a pályán. Milyen kihívásokkal kell szembenézned ennek kapcsán?

- A klasszikus zenei szféra túltelítettsége miatt nagyon nehéz érvényesülni. Sok a rosszindulatú és rosszakaró ember. Véleményem szerint az egyetlen megoldás, ha saját magunk mindig jóindulatúak maradunk, és a nehéz körülmények között is kihozzuk magunkból a maximumot.

- Elérkeztünk az utolsó kérdéshez végezetül pedig mit tanácsolsz a mostani, éppen magánénekes pályára készülő fiatal pacsirtáknak?
- Ha egy javaslatom lehetne, azt tanácsolnám, hogy ne akarjanak túl hamar sikeresek lenni, hagyják meg maguknak az időt a tanulásra, a fejlődésre. Végezetül egy nagyon fontos gondolat, hogy soha ne hagyják, hogy befolyásolja őket az, amit a hozzá nem értő emberek mondanak. A vélemény mindig arról az emberről szól, aki azt adja, nem arról, akiről megformálták.

Köszönöm az interjút Telek Lajos
Fotók Janszó Orsolya
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
12:52:15 Címlap lány: a párkányi Janszó Orsolya operaénekesnő [2023-08-13; 794 x]
12:51:14 Začne rekonštrukcia hororového domu na Hradnej ulici [2024-05-25; 1,140 x]
12:50:44 Noví susedia primátorovej tety darovali mestu respirátory [2021-02-13; 1,785 x]
12:49:41 Nezadržateľne rastie obludná stavba, ktorú nikto nechcel [2010-09-06; 8,149 x]
12:49:35 Majetkové priznania prokurátorov Okresnej pokuratúry v Nových Zámkoch [2021-03-14; 2,955 x]
12:47:14 Szlovákiai magyar adattár 1993-ból / Databáza maďarských inštitúcií na Slovensku z r. 1993 [2013-07-02; 3,922 x]
12:47:07 Tardoskeddi citerások [2010-10-02; 3,362 x]
12:46:26 Odvolací orgán definitívne zastavil priestupkové konanie voči štatutárom mestských podnikov vo veci ... [2013-09-07; 7,974 x]
12:45:53 A hét könyve: Max Gunther, Hogyan legyél szerencsés? (Bagolyvár Bp. 2016) [2022-10-31; 928 x]
12:45:47 Matovičova intuícia, alebo dostane nás trnavský samorast z dejinnej pasce? [2021-03-09; 2,348 x]
12:45:34 Primátor Štúrova Ján Oravec bude mať vyzývateľa v osobe Dušana Csekesa [2010-09-04; 4,730 x]
12:42:45 Bývalý novozámocký prednosta Peter Ágh neuspel na Najvyššom súde [2022-04-20; 1,952 x]
12:41:53 Kniha týždňa: Výbor na ochranu nespravodlivě stíhaných 1978-1989. Ed. Jaroslav Pažout a kol. (Academ... [2022-04-18; 1,123 x]
12:41:35 Kauza Turá. O čom bol výbušný príspevok nahnevaného účastníka stretnutia s I. Matovičom? [2023-05-03; 1,039 x]
12:40:20 Két karácsonyi könyvajánló [2013-12-14; 2,736 x]
12:39:50 Vyjadrenie p. Juraja Martinku, konateľa Limestone SK s.r.o. a Limestonereal s.r.o. k článku Anatómia... [2022-10-13; 1,480 x]
12:39:35 Ako skončila moja snaha učiť sa po maďarsky. O knihe, z ktorej sa ešte nikto po maďarsky nenaučil.... [2010-09-02; 21,772 x]
12:39:18 Holocaust v regionálnych dokumentoch [2015-01-29; 7,755 x]
12:39:11 Словакия. Нове Замки / Fotoreportáž ruského turistu o Nových Zámkoch / Egy orosz turista képes beszá... [2013-08-23; 3,240 x]
12:39:05 Egy csésze kávé: Így láttuk a Foci VB-t... [2014-07-14; 3,618 x]
12:38:57 Vianočný výpredaj mestských nehnuteľností na Hlavnom námestí... / A Fő-téri városi ingatlanok karács... [2013-12-26; 3,466 x]
12:38:48 Újra fogadja az olvasókat a Kaláka magánkönyvtár/ Súkromná knižnica Kaláka opäť otvorená... [2012-01-20; 2,973 x]
12:37:16 V Nových Zámkoch práve začal skutočný zápas proti hazardu [2023-03-26; 1,643 x]
12:37:03 Na krídlach motýľa [2014-10-22; 3,199 x]
12:36:50 Fatimai októberi, körmenettel egybekötött imaest a csallóközi búcsújáró helyen, Dercsikán [2023-10-16; 980 x]
12:36:37 Egy csésze kávé Pintér Gyulával, az egykori érsekújvári Radio Star alapítójával [2015-10-07; 2,663 x]
12:35:26 Kniha týždňa: Matt Ridley, Jak fungují inovace (Dokořán Praha 2022) [2023-04-11; 795 x]
12:34:50 Peripetie jednej Infožiadosti - prípadová štúdia Veličná [2023-10-15; 929 x]
12:34:33 V čestnej súťaži na hlavného kontrolóra uspel najlepší kandidát. Budúci zať p. poslankyne M.?... [2022-07-01; 2,618 x]
12:34:33 62 dní do konania komunálnych volieb a 100 dobrých dôvodov prečo nevoliť O. Kleina... [2022-07-10; 8,504 x]
12:34:33 Primátorovmu krúžku sa zatiaľ nepodarilo vyriešiť dilemu ako zvoliť kontrolóra ktorý ich nepošle pre... [2022-06-22; 1,452 x]
12:33:17 Prejav Alberta Apponyiho k americkému obecenstvu z r. 1929 [2023-09-15; 1,023 x]
12:32:00 Az "Érsekújvári Magyarok" kiléptek anonimitásukból [2014-02-15; 3,247 x]
12:31:35 Kto sa bojí Jánosa Esterházyho? / Ki fél Esterházy Jánostól? [2011-03-16; 9,020 x]
12:31:09 Viac ako rozkradnutý inventár mestského úradu začína verejnosť zaujímať tunelovanie mestských podnik... [2014-12-21; 9,525 x]
12:30:42 Novocentrum nebude informovať o svojom hospodárení [2012-02-16; 3,628 x]
12:30:13 Toto je už dno, alebo sa dá klesnúť aj hlbšie? [2023-09-09; 1,328 x]
12:29:45 Érsekújvári szereplője is van a Rally Dakarnak / Rally Dakar má aj novozámockého účastníka [2015-01-04; 2,395 x]
12:28:50 Egy csésze kávé: Főúri esküvő a Duna mindkét partján [2014-06-17; 7,048 x]
12:28:39 Eastern Sugar. Výstava Ilony Németh v bratislavskej Kunsthalle [2018-05-02; 2,535 x]
12:28:22 G. Kovács László történész pozsonyi előadása Liszt Ferencről [2024-05-02; 314 x]
12:27:54 Ladislav Kočiš, K problematike slovensko-maďarských národnostných vzťahov v dejinách Nových Zámkov (... [2011-08-23; 6,750 x]
12:27:26 Krátka správa z mestského zastupiteľstva 24. apríla 2024 [2024-04-28; 1,311 x]
12:25:57 Kniha týždňa: Pamätná kniha národných výborov v dvojročnici 1947-1948 (1948) [2015-05-18; 2,414 x]
12:25:24 "(Ne)našiel som Ťa v telefónnom zozname..." Personálne zmeny na mestskom úrade [2015-05-27; 4,773 x]
12:24:21 Ukončenie spolupráce s BRANTNEROM ušetrilo v Rimavskej Sobote takmer polovicu nákladov za komunálny... [2014-09-23; 10,991 x]
12:22:37 Kniha týždňa: Ján Lukačka a kol., Chronológia starších slovenských dejín, Prodama Brat. 2008... [2021-02-19; 3,044 x]
12:22:10 V stredu bude mestské zastupiteľstvo voliť náčelníka polície aj hlavného kontrolóra [2015-03-02; 5,100 x]
12:19:52 Egy csésze kávé Botos Palival, a Guru Brothers egyik alapítójával: „Azt hiszem, hogy mi zenésznek sz... [2015-03-02; 4,050 x]
12:18:35 Kniha týždňa: Peter Šoltés, Premeny slovenskej/uhorskej spoločnosti od Jozefinizmu po revolúciu 1848... [2022-02-13; 1,594 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x