A NER felvidéki árvái büszkék lennének az új magyar kormányfőre – de az sajnos nem nőtt fel a feladathoz

Oto Psenak

26-05-14

335

Az ember azt hinné, hogy a NER felvidéki árvái legalább néhány napig csendben gyászolnak. Hogy meghúzzák magukat, átgondolják az elmúlt tizenhat évet, és higgadtan mérlegelik: megérte-e teljes személyi integritásukat feláldozni és Orbán Viktor mosogatórongyaként brüsszelezni, sorosozni, migráncsozni, melegeket gyalázni, ukránokat mocskolni. Egy olyan rendszernek szolgálni, amely most látványosan megbukott. De nem. A jukeboxban rekedt árváknak nincs türelmük gyászolni. Újabb érmét várnak – és ha az nem érkezik, dühösen rugdossák belülröl a gép oldalát.

Magyar Péter alig tette le az esküt, amikor a felvidéki szakértői testület – amely tizenhat éven át egyetlen aggályos szót sem talált Orbán Viktorra – máris hozzálátott az új miniszterelnök fokozatos lebontásához. Kiderült, hogy az új ember nem felel meg a feladatra. Gőgös. Pökhendi. Hiányzik belőle az alázat. Egyszerűen nem üti meg azt a mércét, amelyet ők elvárnak.

A „libsik" véleménye eddig nem számított, most meg kiderült, hogy 3,5 millió magyar nem kér az illiberális demokráciából. Ez némi kognitív disszonanciát okoz. Az egyik kommentelő szerint az új kormányfő „nem fog felnőni" – szigorú ítélet, nemde? Egy másik lufiról értekezik – csak hát az ő lufija pont most pukkant ki.

Ezen a ponton válik a dolog igazán mulatságossá. A felvidéki osztály ugyanis abban a meggyőződésben él, hogy ő az, aki ítélkezik. Hogy a NER bukása valami sajnálatos üzemzavar, amelyet ők kívülről, jogos morális magaslatról kommentálnak, amíg helyreáll a rend. Hogy a 2026 áprilisi választás eredménye őrájuk nem vonatkozik. A NER-ből kiszálltak, és zsebre tett kézzel sétálnak át az új korszakba, mintha mi sem történt volna. És ők lesznek azok, akik utólag megválasztják a győztest. „Ez nem az igazi" – mondják Magyar Péterre, és indignáltan visszadobják. Nem, valóban nem. Csak éppen az „igazi" – aki tizenhat éven át fizette a felvidéki klienseit – éppen most pakolja össze a holmiját.

Olyan ez az egész, mintha a pultos átsétálna a pénztárgép rossz oldalára. A felvidéki kliensosztály tizenhat éven át az eladó oldalán dolgozott – most meg hirtelen ő szeretne rendelni.

A történelmi mintázat egyébként árulkodó. Az egyik kommentelő felmenői között voltak, akik 1945 januárjában kéredzkedtek fel egy másik süllyedő hajóra – tudják, hogyan kell az ilyenen kapaszkodni. Valamilyen fortélyos oknál fogva folyamatosan a felvidéki magyar közösség nevében beszélnek. Csak az éppenséggel rég otthagyta őket. A többség nem kért a NER-ből, és jól meglesz azután is, ha Budapestről a jukeboxba nem jön több pénz.
A NER felvidéki árvái tehát dühöngenek. Joguk van hozzá. Csak érdemes lenne tudniuk, hogy a düh nem politikai program, a sértődöttség nem közösségi stratégia, és a jukeboxnak hiába rugdossák az oldalát – pénz nem lesz. Ingyen fog kelleni énekelni. Ingyen fog kelleni magyarnak lenni.