A nyol­cadikos Dobossy László függönyt húz a ré­gi "tudákos társaság szócséphadarására", és az unalmas deklamációkba fúlt önkép­zőkört egyéni nevelésen alapuló szakosz­tályrendszerrel újítja meg. Ha időrendben veszem, itt az érsekújvári magyar reálgim­názium Czuczor Gergelyről elnevezett ön­képzőkörében fordul először a népi ifjú­ság - fülében még Ady, Móricz és Szabó Dezső igéivel - a munkásság felé. Alig néhány héttel Gombaszög után Dobossy László ezeket írja a Sarlónak: Minden városban gyárak vannak: zúgó, sivító, mo­dern szörnyetegek; ezernyi Jónást nyelő cethalak. És mi, a műveltnek cégérezett diákság, távolról sem ismerjük a gyárak embergépeinek problémáit, életküzdelme­it... Pedig ez már nagyszerű valóság, s számolnunk kell vele, mert az újkor kü­szöbén álló új életünk ezt megköveteli tő­lünk. A másik érsekújvári nyolcadikos diák, Jócsik Lajos, ebben az önképzőkör­ben szervezi meg az ifjúság első szocio­gráfiai értekezletét... Tizennégy fiatal ér­deklődő fut szét a Nyitra-parti mezőváros­ban, hogy választ kapjon a feltett kérdés­re: mely tényezők adják össze városuk mű­veltségét, illetve műveltség-nélküliségét? A feldolgozásokat 150 ifjú vitatja meg, s kikerekedik a kisváros szellemi életének őszinte keresztmetszete, az operettkultúrá­ban, amerikai filmslágerekben élő közép­osztály önteltségétől a munkásság kulturá­lis lehetőségeinek hiányáig."(1)

Aki ezeket az Érsekújvárt dicsérő sza­vakat olvassa, hallja, az kíváncsian, hitet­lenkedve teszi fel a kérdést: mi tette lehe­tővé, hogy abban a jelentéktelennek és jellegtelennek látszó kisvárosban az új utakat kereső diákifjúsági mozgalom már a Sarló megalakulása előtti években, 1925-től kezdődően olyan lendületes szárnya­kat kapott?

A fő okot szerintem abban a változás­ban kell keresni, amely a város társadal­mi struktúrájában az államfordulatot kö­vető években végbement. Az 1918 előtti félévszázadban a nagy arányokban kibon­takozott vasútépítés folyamatában az ad­dig nagyobbára mezővárosi jellegű Érsek­újvár fontos vasúti csomópont lett nagy­számú vasutas lakossal. Ezeknek a több­nyire magyar nemzetiségű vasutasoknak (és postásoknak, kistisztviselőknek) nagy része az 1919-es vasutas- és postássztrájk miatt az új államban elvesztette az állá­sát, és a bizonytalan egzisztenciájú prole­tár rétegek közé hullott. A deklasszálódás által kiváltott elégedetlenség az elbocsájtott apák gyerekeinél társadalmi radikaliz­mussá érett, tartós eszmei-szellemi forron­gást okozott. Ezt az állapotot az ilyen csa­ládból származó Jócsik Lajos kevesek ál­tal ismert Önéletrajzi jellegű regényei (A fekete kecske, Hét ember meg egy fél jól érzékeltetik. A deklasszálódott csalá­dok a jobb szociális helyzetbe való vissza­jutást legalább a gyerekeiknél szerették volna elérni, ezért taníttatni igyekeztek őket. Az érsekújvári reálgimnáziumban a húszas évek derekán sok ilyen diák tanult, köztük a leendő sarlósok egy része is, érthető tehát a kivételesen nagy mozgal­mi aktivitás.

Az érsekújvári sarlósok szellemi-erkölcsi fejlődésére és közösségi elkötelezettségére egy kitűnő fiatal tanáruk, Krammer Jenő is erős hatást gyakorolt. Ö alakította ki bennük a széles tájékozódási készséget, s szellemi nyitottságot. Több tehetséges diákját világlátásra, Párizs-járásra serken­tette: érettségijük után így mentek egy­éves franciaországi tapasztalatszerzésre Dobossy László és Jócsik Lajos is, és gaz­dag, gyümölcsöztethető tanulságokkal tér­tek vissza. Krammer az Érsekújváron túli diákmozgalommal is kapcsolatban volt, s közreműködött például a losonci diákok híres röpiratának (Középiskolások, ahogy Ők látják helyzetüket) megszerkesztésé­ben. 1935-ben Budapesten kiadott könyvé­ben, A szlovenszkói magyar serdülők lel­kivilágában a közép- és főiskolás diák­mozgalom jellegéről, belső mozgató erőiről rendkívül elismerő és találó jellemzést adott. Egy elfeledett írásában az érsekúj­vári sarlós fiatalság mozgalmi rátermett­ségét is hangsúlyozottan kiemelte. Ezt az érdekes és erősen kritikus írását (Érsek­újvár a modern kultúrkritika szemszögé­ből) először a pozsonyi rádióban olvasta fel, majd az Érsekújvár és Vidéke című hetilap 1931. december 20-i számában kö­zölte: "Van valamije Újvárnak, amire őszin­tén büszke lehet: van ifjúsága - írta. - Ez ami e városban legjobban meglepett: nyílt szemű, nyílt fejű fiatalemberek, akikben megvan a törhetetlen akarat, szembenézzenek a valósággal, akik alapos munkával, állandó tanulmányozás­sal készülnek, dolgoznak, és nem vesztik el a kapcsolatot az őket körülvevő spe­ciális helyzettel. Ma csak jóslat vagy csak remény ez a kijelentésem, de tartozom ve­le Újvárosit, mert ez az a legnagyobb ér­ték, áron tőle kaptam, és ez igen nagy kultúrérték, kultúrkincs, mert a jövőbe mutat- Újvárnak van értékes, komoly, valóságtalajon álló Ifjúsága; lesz tehát jö­vője és szerepe a kultúrában"

Az a jól szerkesztett hetilap, amelyben az idézett Krammer-cikk megjelent, szintén hatékonyan járult hozzá az újvári diákok aktivizálódásához. Erre Jócsik Lajos egy 1938-ban írt cikkében így emlékszik vissza: "A magyar szellemi életből szív­tunk érzést és gondolatot, és továbbadtuk ezt nemcsak a helyi diákságnak, de szinte az egész kisebbségi magyarságnak. A he­lyi lap, az Érsekújvár és Vidéke ügyes szerkesztője (Sándor Dezső) megérezvén a bennünk lakozó lehetőséget, vagy mert kapcsolatait készítgette a felnövő nemzedékkel, kétoldalas mellékletet nyitott meg ebben az időben lapjában Új Nemzedék címmel."(2)

Jócsik arra is emlékszik, hogy a mellékletet egyikük "ossy" jelzésű be­vezetővel konferálta be. Ez az "ossy" vagy Dobossy László, vagy Dobossy Imre volt, s rajtuk kívül még Jócsik, Horváth Ferenc és Balázs András írhattak az Érsekújvár és Vidékébe. Ugyanakkor vagy valamivel ké­sőbb már mindnyájan a losonci országos diák- és cserkészlapnak: A Mi Lapunknak is munkatársai voltak. A Mi Lapunk 1925 és 1931 közötti évfolyamai hűen tükrözik azt a gyors radikalizálódást, amelyen a sarlós nemzedék átesett. Mindezt az érsek­újvári ifjak ottani cikkein is jól le lehet mérni. 1926 áprilisában az ötödikes gimna­zista Dobossy László A szlovenszkói ma­gyar diák hivatása című pályadíjnyertes írásában még egy szelíd, vallásos neveltségű és pátoszú fiúként lép fel, de ugyanő 1928-ban már a munkásorientálódást is felvető merész önképzőköri reformot hir­det meg (3), 1930-ban pedig az Ipoly menti szociográfiai vándorlás megdöbbentő szo­ciális tapasztalatait szenvedélyes forradal­misággal kommentálja, és egy Kassáki ih­letésű crescendóval zárja le: "Zsellérek, szegények: oly nyomorultak vagytok, testvérek, kisemmizettek, hogy még testvér­módon cselekedni is képtelenek vagytok. Kopasz dombokra hányt igás emberek! Ér­tetek, a ti nyomorúságtok megváltásáért, kenyeretekért, gyermekeitekért tanul, szer­vezkedik az új magyar nemzedék Pozsony­ban, Brünnben, Prágában, Budapesten, Ko­lozsvárott, Párizsban, Bukarestben."(4)

Dobossyéhoz hasonlóan Horváth Ferenc és Balázs András akkori írásai is fokozatos radikalizálódást mutatnak.

Az érsekújvári sarlós fiatalság megle­pően nagy szellemi izzását, mozgalmi lel­kesültséget egy mélyről szivárgó különös erő is jótékonyan táplálta, segítette: a he­lyi szellem, genius loci. 1933 és 1938 kö­zötti újvári gimnazistaként gyakran ta­pasztaltam, hogy csekély olvasottságú egy­szerű emberek is büszkén beszélnek szü­lővárosuk történelmi múltjáról, ami ér­hető is volt, hiszen már a város létrejöt­tét is országos jelentőségű politikai meg­fontolások idézték elő. A 16. század kö­zepén volt ez, amikor az esztergomi vár eleste 1543-ban szükségessé tette, hogy a Duna bal partján lévő, s Esztergomhoz kö­zel eső felvidéki végvári láncolatot új vár­ral egészítsék ki, s ezzel a Pozsony, Bécs és Morvaország felé irányuló tőrök táma­dást, hódítást erőteljesebben fékezni tud­ják. Az új vár helyét a komáromi és nagy-surányi várak közé eső területen, Udvard és Tardoskedd községek közelében, a Nyitra folyó partján jelölték ki. Ott akkor az esztergomi érsekséghez tartozó négy kis jobbágytelepülés volt: Gugh (5), Györök, Lék és Nyárhíd. A várat 1545-ben a Nyitra bal partján kezdték építeni, és építtetőjéről, Oláh Miklós érsekről először Oláh-Újvár-nak nevezték, de végleges neve csakha­mar Érsekújvár lett. A négyszög alakú első földvár, palánkvár helyett Forgách Ferenc érsek 1577 után a Nyitra jobb part­ján hatszögletű erősebb várat építtetett. E várak közül kezdett alakulni, nőni a tőlük nevet kapott város, melynek későbbi lakói aztán arra is büszkék voltak, hogy az első nagy magyar költő: Balassi Bálint 1588-ban a várőrség tagja volt. Az 1660-as években a vár állapota iránt a költő­ként és hadvezérként egyaránt kiemelkedő Zrínyi Miklós is élénken érdeklődött. Ak­kor folytak a tárgyalások arról, hogy Zrí­nyi a dunántúli seregek vezére lesz, és ő a levelezésében többször hangsúlyozta Érsekújvár nagy hadi jelentőségét, de mi­re seregével a Vág és Nyitra vidékére ke­rült, akkorra Érsekújvár már elesett, és 1663-tól 1685-ig török kézen volt. A török hódoltság megszűnése után a Rákóczi-sza­badságharc idején jut ismét nagy jelentő­séghez a vár. 1704-ben Bercsényi Miklós és Bottyán János foglalják el, Rákóczi feje­delem haditanácsot is tart a városban, és 1709-ben itt végzik ki az árulóvá lett híres labancverőt, Ocskay Lászlót. A szabadság­harc leverése után az osztrák hatalom már feleslegesnek tartotta a várat, és 1724-ben leromboltatta.(6) Ezután közel egy évszázadig alig lehet hallani valamit a mezővárossá szürkült helységről. 1810 kö­rül a szomszédos falvakból két tehetséges jobbágygyerek, az andódi Czuczor Gergely és a szimői Jedlik Ányos végzi itt az al­sófokú iskolát, s a költővé és nyelvésszé lett Czuczor neve később tartósan odakö­tődött a város szellemi életéhez: a hely­béli gimnázium önképzőköre az ő nevét viselte, és emlékműveket is emeltek a tisz­teletére. Az 1918 előtti félszázadban a vas­úti gócponttá lett s gazdaságilag gyorsan fejlődő városban (7) a helyi szellem ereje, varázsa még egyszer mutatkozott meg kü­lönös erővel: 1887-ben itt született a ma­gyar avantgárd irodalom megalapozója és kibontakoztatója, Kassák Lajos, aki szülővárosával és a szlovákiai magyar szellemi élettel a 20-as és 30-as években is élénk kapcsolatot tartott, nem volt vé­letlen tehát az sem, hogy a Sarlóval is összeköttetésben álló író az újvári sarló­sok radikalizálódására hatást gyakorolt.

Az újváriak Balogh Edgár által kiemelt nagy mozgalmi szerepe már a sarlós moz­galom élőszakaszában, a Szent György Kör által indított és irányított regösmozgalom­ban megnyilvánult Amikor a Sarló előze­tes magjának tekinthető prágai magyar főiskolás cserkészcsapat, a Szent György Kör a falusi ifjúság körében rendezett me­sedélutánok sikere után 1927 nyarán meg­szervezte az első regösvándorlásokat, eb­ben az akcióban az érsekújvári diákcser­készcsapat volt a legaktívabb, s Horváth Ferenc és Dobossy László vezetésével két vándorló csoportot küldött ki. A további két csoport közül az egyik rimaszombati volt, a másikat pedig a csoportvezető Ba­logh Edgár egy-egy pozsonyi, komáromi, érsekújvári és kassai fiúból toborozta össze. A regösmozgalom fő teoretikusai és fő szervezői Balogh Edgár mellett Dobossy Imre és Jócsik Lajos voltak, s a mozgalom célja a kozmopolita cserkészet népi szellemben történő megújítása, a diákcserkészeknek a parasztság életével való megismerkedése és a falusi ifjúság szellemi felkarolása volt. Ezt a reformel­gondolást nemcsak a Baden-Powell-i esz­mékhez ragaszkodó magyar cserkészveze­tők nézték rossz szemmel, hanem a re­gösmozgalomban irredentizmust gyanító csehszlovák állami hatóságok és cserkész­vezetőségek is. Mikor ezek a szervek a regösmozgalmat megbénították, betiltották, a Szent György Kör vezetősége 1928 au­gusztusában a gombaszögi cserkésztábor­ban egy új, elkötelezetten társadalomtuda­tos értelmiségi ifjúsági mozgalom prog­ramját hirdette meg, és az új szervezetnek a Sarló nevet adta(8).

A Sarló a Szent György Körhöz hasonlóan főiskolai egye­sület volt, s elsősorban a főiskolás ifjúság társadalmi és szellemi megszervezésére mozgósítására törekedett, de a Mi Lapunk szerkesztöségében megőrzött pozíció, be­folyás révén a középiskolás diáksággal is élénk kontaktusban maradt. Itt először az önképzokörök korszerűsítésével igyekezett radikális hatást elérni, s ebben a törekvés-- mint fentebb már láttuk - az új-sarlósoknak példamutató szerepük volt. Később a Mi Lapunk szerkesztésében közreműködő sarlósok a radikalizálást túl­hajtották, és olyan merész pedagógiai re­formokat (például a diákönkormányzatot, az osztályzás eltörlését) népszerűsítettek, amelyeknek a kisebbségi iskolai viszonyok között egyáltalán nem volt létjogosultsá­guk. Az ilyen túlzásokat A Mi Lapunk konzervatív ellenfelei sikeresen kihasználták, s hajszájuk 1932 elején a kitűnő lap megszűnését eredményezte.

A Sarló első főiskolás-akciója egy hónappal az alakulás után valósult meg. Ek­kor a Csehszlovákiai Magyar Akadémiku­sok Szövetségének Kassán tartott kong­resszusa a sarlósok javaslatára határozat­ban mondta ki, hogy az egyetemi városok­ban öntevékeny módon magyar szeminá­riumokat kell létesíteni, s ezek feladata az lesz, hogy magyar szakelőadásokkal hatékonyan kiegészítsék az idegen nyelven folytatott tanulmányokat. A szemináriumo­kat mindhárom egyetemi városban a főis­kolások érdekvédelmi szervezete, a Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (MAKK) szervezte meg, s a legaktívabb szemináriumvezetők a sarlósok közül ke­ltek ki. Példaként a pozsonyi helyzetet (9) lehet felhozni, ahol a négy szeminárium közül kettőnek (a joginak és a tanítóinak újvári sarlósok: Dobossy Imre és Forgách Béla voltak a vezetői; a bölcsé­szeti (néprajzi) szemináriumot Balogh Ed­gár, az orvosit Csáder Mihály vezette.

Az újváriak részvétele a Sarló egyik legismertebb akciójában, az 1930-1931-ben szervezett nyári szociográfiai vándorlásokban is imponáló volt, s ennek okán 5 az 1930-as vándorlásokat előkészítő vitagyűlést Érsekújvárban tartották, ahol Balogh Edgár emlékezete szerint "a népbabát és népszerű Holota János polgármester egyenesen a városháza tanácstermét bocsátotta rendelkezésükre." (10)

Az 1930-as vándorló csoport az Ipoly mellékét, Gömört, a Bodrogközt és a Tiszahátot járta be, és közülük két csoportnak a tapasz­tairól izgalmas élménybeszámolók szü­lettek: a tiszaháti csoportot vezető Balogh Edgár Tíz nap Szegényországban címmel publikált nagyszabású riportot(11), az Ipoly-völgyi csoport vezetője, Dobossy László pedig akkor írta a fentebb már idézett forradalmas hangú szetei helyzetképet (12). Az 1931-ben vándorló nyolc csoport közül négyet érsekújvári sarlós vezetett: az Ipoly-völgyit Forgách Béla, a bodrogközit Kardos Ferenc, a tiszahátit Balázs András, a vihorlátit Jócsik Lajos.

Meglepően nagy arányban voltak kép­viselve az újváriak a forradalmi munkás­mozgalomhoz való csatlakozást demonstrá­ló 1931-es sarlós kongresszus előadói kö­zött. A 14 fő előadásából 8-at ők tartot­tak.(13) Tiszteletre méltó szerepük volt a kongresszus utáni két kiemelkedő Sarló-akcióban is: a sarlósok és az ifjúmunkások által alapított Vörös Barátságnak egyik sarlós kulcsembere az újvári Balázs And­rás volt, aki Balázs Béla segítségével egy berlini tanulmányúton vértezte fel magát a munkás tömegmozgalmi kultúra korsze­rű tapasztalataival, és többek között kitű­nő szavalókórusokat szervezett.(14)

A másik akcióban: Az Út folyóirat szerkesztésébe való bekapcsolódásban - az ott vezető szerepet betöltő pozsonyiak (Balogh Ed­gár, Peéry Rezső, Terebessy János) mel­lett - főleg Jócsik Lajos és Horváth Fe­renc vették ki a részüket.(15)

Itt most közbevetőleg szükségesnek tar­tom megjegyezni azt, hogy az érsekújvári sarlósok aktivitásának eddigi bemutatásá­nál és statisztikai jelzésénél nem valami túlzó lokálpatriotizmus vezetett (hiszen nem vagyok érsekújvári születésű, csak az ottani reálgimnázium végzettje), de a fen­ti fejtegetésekkel mintegy ellenőrizni és hitelesíteni próbáltam Balogh Edgár és mások Érsekújvárt dicsérő kijelentéseinek igazát. Többször mondták ezt a várost a kisebbségi ifjúsági mozgalmak kohójá­nak (16) s ehhez hasonlóan Szalatnai Rezső azt írta, hogy "Érsekújvár volt kezdettől fogva a szlovákiai magyar forradalmi ér­telmiség legfőbb káder-forrása."(17)

Én a kétségtelenül nagy mozgalmi aktivitás okát elsősorban a helyi társadalom struk­turális változásával indokoltam, és az ak­tivitást erősítő egyéb helyi tényezőkre is rámutattam. Az újvári aktivitás feltáruló gazdag konkrét adatai aztán azt is meg­értették velem, hogy a kisebbségi élet szervező emberei miért kapcsolták egy-egy merész terv elindítását Érsekújvárhoz. Ebben a vonatkozásban az emigráns Barta Lajosnak van egy költői megfogalmazású elragadtatott Újvár-dicsőítése. Kevesek ál­tal ismert rövid életű lapocskájában, a Vi­lágban - melynek felelős szerkesztője­ként egyébként az újvári Balázs András van feltüntetve - ezt írta Barta:

"A haladó új nemzedék pozsonyi embe­rei, ha valami új és jelentős magyar kér­désről akarnak tanácskozni, kirepül a szá­jukból a szó: Menjünk Újvárba! Valami bölcs kitörésnek látszik ez! Mit jelent az újváriság? Van benne valami a madarak húzásából a barátságtalan égi tájak felől más klímákba. Van ebben valami a kincs­keresők sóvár feltöréséből az arany vad szagára. Van ebben valami a kultúrszétpontosítást kereső szellemi ösztönből. És még inkább Újvárnak abból a szellemi veretéből, amikor a Sarló idején a szloveszkói új magyar kérdések szűzisége Újvár felől kapta a tavaszi lélegzetet. Nem a termé­szetből, hanem egy csomó fiatalember lel­ki természetéből. Menjünk Újvárba! A ki­törés nem kérdezi: az-e még Újvár az új magyar kérdések számára Szlovenszkón, mint ami volt néhány esztendővel az­előtt ..."(18)

A nagy tervkovácsoló Barta megérde­melten dicsérte Újvárt, hiszen egy általa kezdeményezett 1936-os rendezvényhez: a kisebbségi magyar kulturális egyesületek antifasiszta célzatú kongresszusához szin­tén Újvárban biztosítottak helyet. S a ki­járó ember minden bizonnyal az ifjúsági mozgalmak aktív részvevője, Berecz Kál­mán volt, aki a 30-as évek második felé­ben Újvárban működött, és az ottani SZMKE-szervezet titkári teendőit is ellát­ta. Valószínű, hogy a Tavaszi Parlament­nek nevezett kongresszus a városháza ta­nácstermében ülésezett, ahol 1930 augusz­tusában a szociográfiai vándorlásra készü­lő sarlósok is tanácskoztak. Bartának iga­za van abban is, hogy Újvárt az értelmisé­gi ifjúsági mozgalom haladó szervezetei is szerencsés helynek, baráti, jó környezet­nek tartották. Balogh Edgár az itteni moz­galmi összejövetelek családias hátteréről mindig nagy szeretettel beszél, s 1929-ben a magyar főiskolások érdekvédelmi csúcs­szerve, a Csehszlovákiai Magyar Akadémi­kusok Szövetsége (CSMASZ) is itt rendez­te meg kongresszusát, melynek fő problé­mája a Sarló fokozódó balra tolódása következtében megbomlott diákegység hely­reállítása volt. Egyes jobboldali csoportok, főleg a brünni Corvinia (19) a diákegységet a Sarlónak a Szövetségből való kizárásá­val akarták helyreállítani, de ez a törek­vésük kudarcba fulladt, s a kongresszus az ellentéteket végül egy olyan határo­zattal hidalta át, melyet később csak "Ér­sekújvári egyezményként" emlegettek. A kétpontos határozat szövege a következő volt:

"1. A CSMASZ és annak minden szerve diákérdekvédelmi alakulat, tehát semmilyen ideológiai állásfoglalásra nem bírható. Az ideológiai egyesületek, mint a Sarló, vagy a prágai, brünni és pozsonyi Magyar Fő­iskolai Cserkészek Köre(20) nem lehetnek tagjai a CSMASZ-nak, de minden egyes tagjuk az illető egyetemi város érdekvé­delmi diákegyesületének (a MAKK-nak) tagja kell, hogy legyen.
2. A CSMASZ min­den egyes tagjának szabad szellemi mun­káját, állásfoglalását tiszteletben tartja, lehetővé teszi, amíg a tudomány síkjáról le nem siklik."(21)

A határozat az adott helyzetben, kong­resszusi konstellációban a sarlósok diadala volt, de a második pont továbbra is fenn­tartotta az ellenük irányuló támadásoknak és a kizárásuknak lehetőségét. A kizárás­ra azonban akkor sem került sor, mikor a Sarló az 1931-es kongresszusán de­monstratív módon csatlakozott a forradal­mi munkásmozgalomhoz, és egyes vezető­ségi tagjai bekapcsolódtak a kommunista sajtó munkájába. Az 1932 szeptemberében ismét Érsekújvárott tartott CSMASZ-kongresszuson a Corvinia a "nemzettagadás" vádjával sem tudta elérni a Sarló kizárá­sát. A kizárási javaslat vitájában a sarló­sok ezzel a nagyszerű nyilatkozattal lép­tek fel:

"Mi, sarlósok, forradalmi szocialisták vagyunk, s ez nem jelenti, hogy valaha is választottunk volna nemzetiség és nemzetköziség között. Magyarok vagyunk, születésünk, nyelvünk szerint, s a magyar munkásság és parasztság érdekeiért folyó osztályharcba állottunk be a nemzetiségi és osztályelnyomás ellen. Nemzetiségi önrendelkezést követelünk Nemzetköziségünk is helyzetünkből adódik. A mi érdekeinkért küzd a cseh munkásság is, ugyanazon erők ellen, amelyek minket, kisebbségi magyar dolgozókat is szorítanak. Mi szolidárisak vagyunk tehát a cseh munkássággal. Nemzet és nemzetköziség elválaszthatatlan, ha szabad nemzeteket és felszabadult dolgozókat akarunk... A diákság függetlenségéért; szabad vitáért, diák önsegélyesésért, a nemzeti sérelmek elleni egységfrontért, s a magyar munkásság és parasztság kenyérharcába való bekapcso­lódásért szállunk síkra a diákság táborá­ban."

Még egy olyan Érsekújvárhoz fűződő sarlós kísérletről akarok itt szólni, amely­re a Sarló-irodalom legfontosabb művei­ben: Balogh Edgár Hét próbájában és az Ez volt a Sarló tanulmánygyűjteményben nincs semmilyen utalás. A debreceni Sar­ló-gyűjteményben található A Sarló bizal­mas ankétja feliratú néhány oldalas gép­írásos anyag, s benne öt pontból álló rezolúció, illetve rezolúciós javaslat.(25) A rezolúciós javaslatot a Sarló 1930. december 26-án Érsekújvárban tartott városközi ve­zetői értekezletén Balogh Edgár terjesz­tette elő. Az értekezlet úgy döntött, hogy a rezolúciós javaslatot "bizalmas ankét" formájában 50 előre kiválasztott tagnak véleményezés végett elküldik, és a beér­kezett válaszokat az országos vezetőség­ben kiértékelik. Arról már a Sarló-gyűjte­mény anyagában nincsenek adatok, hogy kik vettek részt az érsekújvári értekezle­ten, megszervezték-e az ankétot, ki volt az 50 kiválasztott ember, milyen arányban tették magukévá a rezolúciós javaslatot, kialakult-e és hogyan annak végső szövege a válaszok kiértékelése után.

A feltett kérdések azért fontosak, mert egyrészt tudjuk azt, hogy a forradalmi munkásmozgalomhoz való csatlakozással a Sarló tagságának zöme nem értett egyet s a mozgalomból kiszakadt, másrészt az eddig ismeretlenségben maradt 1930. de­cember 28-i kísérleti rezolúciós javaslat a Sarló programját már teljesen marxista szellemben fogalmazza meg, és pontjai, tézisei beillenének a majdnem egy évvel későbbi kongresszus anyagaiba. Ehhez ha­sonló radikális dokumentumot a kongresszus előtti időből nem ismerünk. Valószí­nűnek látszik, hogy a rezolúciós javaslat­kapcsolatos bizalmas ankétot a Sarló vezetősége mozgalmon belüli közvélemény-kutatásként, a csatlakozási készség kipuhatolásaként szervezte meg, vagy akar­ta megszervezni. A születési idejétől jóval előbbre mutató, de helyenként nehézkesen és zsúfolt módon megfogalmazott rezolúció javaslat szövege némi rövidítéssel:

1. A Sarló a szociális kérdésben a fo­gyasztás érdekei szerint megszervezett egységes világgazdaság osztálytalan társadalmának híve.
2. A Sarló a kisebbségi kérdésben az egységes nemzetközi, gazda­sági és szociális világrendbe szervesen be­állított önrendelkezési jog alapján áll. Megkülönböztet két kisebbséget, úgymint földrajzit és politikait. A földrajzilag el­szeparált kisebbség számára kisebbségi autonómiát, a politikai eszközökkel a nemzeti anyatesttől mesterségesen elvá­lasztott kisebbségek számára pedig az anyatesthez való visszacsatlakozást hirdeti az önrendelkezési jog alapján. A nemzet­közi gazdasági és szocialista világrend egysége érdekében a Sarló a kisebbségek önrendelkezési jogát a többségi nemzetek­kel való közös gazdasági és szocialista vi­lágrendbe lépés szükségével köti össze, vagyis a kisebbségi kérdést az egységes gazdasági és szociális világrendért való világharc frontjára állítja.
3. A Sarló a kulturális kérdésben a dolgozó tömegek organizált életének és racionalizált munkájának őszintén megfelelő kollektív szel­lemi vetület elősegítését hirdeti...
4. A Sarló a Keleteurópai kérdésben a nemzeti államok széttagolt, de primitív agrárkörülményekben egymásrautalt és a túlindusztrializált területekkel szemben közös gyar­mati sorba kerülő szlávok, románok, ma­gyarok közös történelmiségének elősegíté­sét hirdeti. Keleteurópa területét, földraj­zi, nemzetiségi, gazdasági és szociális kü­lönbözősége miatt szembeállítja Nyugat­európával és így határozza meg: Lengyel­ország, Szlovenszkó, Kárpátaljai Oroszor­szág, Magyarország, Románia, Jugoszlávia és Bulgária területe megfelel az SSSR nélkül számított Európa keleti felének. A cseh-morva történelmi országokat a cseh nemzet problémája Keleteurópához köti, viszont a túlindusztrializáltság és a föld­rajzi fekvés szerint ezek az országok Nyugateurópához tartoznak és részt vesznek Keleteurópa gyarmatosításában. Keleteurópa szükséges történelmiséget a Sarló a közös bajok: a nyugateurópai túlindusztrializáltsággal szemben való elmaradás és a gyarmati sorsba süllyesztő kapitalista rendszer elleni közös harcban látja, mely az egységes gazdasági és szociális világ­rendért való világharc frontjába állítandó. Ennek a harcnak megfelelően a kisebbségi elnyomásokat teremtő nemzeti államokra való széttagoltság helyett Integer és auto­nóm szláv, magyar és román nemzettestek konföderációjában látja a Sarló a kelet­európai kérdés megoldását, és ezt a meg­oldást a dolgozók érdekeinek megfelelő gazdasági és szociális rend alapján kíván­ja. A szláv, magyar és román dolgozók nemzeti autonómiáján alapuló nemzetközi Keleteurópa-államszövetség etap csupán a gazdasági és szociális világrend világ-ál­lamszövetsége felé.
5. Sarló a SSSR tanul­mányozását hirdeti, mert a SSSR-ben látja az egységes gazdasági és szociális világ­rend világ- államszövetségének már a meg­valósulás folyamatában lévő etapját"
A rezolúciós javaslat az öt pont kifej­tése után még a munkafeladatok pontok szerinti meghatározását is tartalmazza, de ennek kusza megfogalmazása sok helyen szinte azonos a pontok szövegével. Az 5. pontnak megfelelő munkafeladat például így van megfogalmazva: "a Sarló az objek­tív kritika alapján tanulmányozza és pro­pagálja a szocializmus eredményeit az SSSR-ben".

Úgy illik, hogy ebben az írásban az új­vári sarlósokról személy szerint is szóljak, mozgalmi munkásságukról és további pá­lyájukról képet adjak. Arra nincs szükség, hogy mindazokat, akik onnan a Sarlóval valamilyen kapcsolatba kerültek, felderít­sem s számba vegyem. A mozgalom legis­mertebb, legaktívabb újvári résztvevőit mu­tatom itt be:

Balázs András 1911-ben Érsekújvárban született földmunkás családból. A közép­iskolát szülővárosában, a jogi tanulmányo­kat Pozsonyban végezte. Az ifjúsági moz­galomba korán bekapcsolódott: részt vett az önképzőkörök korszerűsítéséért folyta­tott sajtóharcban, a regös- és szo­ciográfiai vándorlásokban, a Sarló és a Vörös Barátság alapításában. A moz­galomban rendkívül népszerű volt, minden­ki Drisának hívta őt, és Jócsik Lajos Drisa naplója címmel regényt kezdett róla írni a Mi Lapunkban. A szociográfiai ván­dorlásokon csoportot vezetett, s az 1931-es sarlós kongresszuson A sport és kultúra az ifjúmunkások életében címmel előadást tartott Előadását - és a kongresszuson elhangzott többi előadást is - A Sarló je­gyében (Pozsony 1932) című kiadvány tar­talmazza. Egyéb publikációi közül kettőt említek meg: Az új nemzedék szelleme az érsekújvári önképzőkörben (A Mi Lapunk 1930. 4. sz.); A Bodrog közén (uo. 1930. 8. sz.). A Vörös Barátságban magas szín­vonalú szavalókórusokat szervezett, és ki­váló szavalóként éveken keresztül számos haladó rendezvényen föllépett. 1938 és 1945 között Érsekújvárban tartózkodott, és rendőri felügyelet alatt állt. 1945-ben Budapestre költözött, és ott nyugdíjazásáig jogászi beosztásban dolgozott. Az Ez volt a Sarló című tanulmánygyűjtemény (Bu­dapest 1978) munkatársai közé tartozik.
Berecz Kálmán 1907-ben Tardoskedden született. Intéző apját az államfordulat után kényszernyugdíjba tették. A közép­iskolát Budapesten és Érsekújvárban, a jo­gi tanulmányokat Pozsonyban végezte. Már 1928-ban bekapcsolódott az ifjúsági mozgalmakba, a CSMASZ-nak választmá­nyi tagja, majd titkára, a Sarlónak alapító és vezetőségi tagja volt Az 1931-es sarlós kongresszuson. A kisebbségi kérdés megol­dása címmel tartott előadást. Élénk publi­cisztikai tevékenysége központjában is a kisebbségi kérdés állt. Számos cikke, ta­nulmánya közül a legjelentősebbek: Az észtországi nemzeti kisebbségek kultúrautonómiája (A Mi Lapunk 1931. 10. sz.); Hozzászólás a kisebbségi jogi szeminárium programjához ( Magyar Diákszemle 1931. 1. sz.); Csehszlovákia kisebbségi iskolapo­litikája (Magyar Kisebbség 1932. 9. sz.); A kisebbségek nyelvhasználati joga az európai államokban (uo. 1934. 7. sz.); Ér­sekújvár nemzetiségi statisztikája (Érsek­újvár és Vidéke 1934. II. 4.); A kisebbségi kérdés mai állása (In: Kisebbségi problé­mák, Léva 1937); Megvalósítható-e a svájci példa? (Új Szellem 1938. 3. sz.). Az egye­tem elvégzése után Érsekújvárban közigaz­gatási tisztviselőként működött, s amel­lett agilis szervezője volt az ottani kultúréletnek. Országos kisebbségi szervezetek­nek (SZMKE, Masaryk Akadémia, Kisebb­ségi Tudományos Társaság) is aktív tag­ja volt. 1946-ban Magyarországra telepítet­ték, és a lakosságcsere végrehajtása ide­jén a magyar kormány meghatalmazottja­ként működött. 1948 és 1972 között Buda­pesten vállalati jogi előadó, majd jogta­nácsos volt Az Ez volt a Sarló tanulmány­gyűjteménynek ő is munkatársa volt. 1983-ban halt meg.
Dobossy Imre 1908-ban Cobolyfalun (Soblahovo) született. Az apja később Ér­sekújvárban volt vasúti pályafelvigyázó, de az államfordulat után kényszernyug­díjjal elbocsátották. A középiskolát Ér­sekújvárban, a jogi tanulmányokat Brünn-ben végezte. A regösmozgalom egyik fő teoretikusa, s a Sarló alapító és vezető­ségi tagja volt. Az 1931-es sarlós kong­resszuson Szocialista diákpolitika címen tartott előadást. Publikációs tevékenysége főleg ifjúsági mozgalmi és kisebbségpolitikai kérdésekre terjedt ki (A gombaszögi tábor, Vetés 1928. 3. sz.; A magyar kisebb­ségi kérdés, Vetés 1929. 3. sz.; A magyar jogi fakultás kérdésében, Magyar Diák­szemle 1931. 1. sz.; Néhány szempont a nemzetiségi kérdés problematikájához, Ko­runk 1932. 808. l.). 1934 és 1945 között Érsekújvárott működött mint ügyvéd. 1945 után Magyarországra költözött, s ott elő­ször a szlovákiai áttelepítettek újságjánál, az Új Otthonnál dolgozott, 1948-tól nyug­díjazásáig pedig a budapesti Országos For­dító és Fordításhitelesítő Iroda lektora­ként, majd igazgatóhelyetteseként műkö­dött. Ebben az időben vezetéstudományi kérdésekről publikált tanulmányokat. 1981-ben Budapesten halt meg.
Dobossy László 1910-ben Vágfarkasdon született. Dobossy Imre öccse. A középis­kolát Érsekújvárban, a francia-magyar szakos egyetemi tanulmányokat a prágai Károly Egyetemen végezte. Az ifjúsági mozgalmakba középiskolásként kapcsoló­dott be: részt vett az önképzőkörök kor­szerűsítéséért folytatott sajtóharcban, s a regös- és szociográfiai vándorlásokon cso­portokat vezetett A Sarló alapító és ve­zetőségi tagja volt, s az 1931-es sarlós kongresszuson A nevelés válsága címen tartott előadást 1932-ben a Sarló küldöttként részt vett és felszólalt az amszter­dami nemzetközi háborúellenes kongresszuson. Az ifjúsági mozgalmak virágkora idején élénk publicisztikai tevékenységet folytatott, s akkori jelentősebb írásai a fentebb már említetteken kívül a követke­zők voltak: A Sarló etnográfiai vándorlása az Ipoly menti területeken, A Mi Lapunk 1930. 7. sz.; Mit tanítsanak a szocialista nevelők? Új Szó 1932. 8. sz.; Harmincmil­lió ember nevében (felszólalás Amszter­damban), Az Út 1932. 8. sz.; A modern nevelés szociológiája, Korunk 1932. 8. sz. 1934-ben a Magyar Újságban a pozsonyi magyar tanszék ügyében több jeles cseh és szlovák tudóst szólaltatott meg (F. X. Saldát, Zdeněk Nejedlýt, Emanuel Rádlt, Josef Pekářt, Albert Pražákot és Ján Stanislavot). Korábban ő teremtette meg a kapcsolatot a Sarló és Salda, Nejedlý és Rádl között. 1936 és 1939 között a kassai magyar gimnáziumban tanított, és akkori publikációi egy részét Czuczor László néven közölte (Az úgynevezett "kisebbségi tudat" és népünk megrokkanása, új Szellem 1937. 21. sz.; Csehek és magyarok, In: Magyarok Csehszlovákáiában 1918- 1938, Budapest 1938; A jelvidéki szellem, Nyugat 1938. I. 131-132.) 1939 őszétől a párizsi egyetem ösztöndíjasaként Franciaországban tartózkodott, s bekapcsoló­dott a francia ellenállási mozgalomba. 1945 és 1950 között a párizsi Magyar In­tézet tudományos munkatársa, majd igaz­gatója lett, s a Sorbonne-hoz tartozó Ke­leti Nyelvek Főiskoláján is tanított. 1951-től nyugdíjazásáig a budapesti tudomány­egyetem szlavisztikai tanszékének docen­se, majd professzora volt. Ettől kezdve nagy arányokban kibontakozott irodalom­tudományi munkássága főleg a romanisztikához és bohemisztikához kötődik, de a csehszlovákiai magyar kisebbségi élet és irodalom kérdései is helyet kapnak benne. Fő művei: Romain Rolland magyarul meg­jelent müvei és a magyar R. Rolland-irodalom (Budapest 1956); Cseh-magyar szó­tár I-IL (Bp. 1960); Karel Čapek (Bp. 1961); Hasek (Bp. 1973); A francia iroda­lom története I-II. (Bp. 1963); A középeurópai ember (Bp. 1973); Két haza között (Bp. 1981); Előítéletek ellen (Bp. 1985). Munkatársa az Ez volt a Sarló tanulmány­gyűjteménynek is.
Forgách Béla 1910-ben Érsekújvárban született földmunkás családból. A közép­iskolát szülővárosában, a tanítóképzős abituriensi kurzust Pozsonyban végezte. Az ifjúsági mozgalomba még középiskolásként kapcsolódott be. Alapító tagja volt a Sar­lónak, s az 1931-es szociográfiai vándor­lásokon az Ipoly-völgyi csoportot vezette. A pozsonyi tanítói magyar szeminárium vezetője volt. Az 1931-es sarlós kongresszuson Népmozgalmak a csehszlovákiai magyarság életében címen tartott elő­adást. Tanulmányai elvégzése után Csallóközcsütörtökben, majd Perbetén tanított. A világháború idején kétszer is bevonul­tatták: első alkalommal végigszenvedte a doni visszavonulást, 1944 őszén pedig a már Magyarországon folytatott fronthar­cokban Hollókő táján nyoma veszett.
Horváth Ferenc, 1907-ben Érsekújvárban született, középparaszti családból. Családi környezete, gondolkodása és érdeklődési köre rokon vonásokat mutat a makói Er­dei Ferencével, és ifjúkori publikációs te­vékenysége alapján akár szlovákiai Erdei­nek is nevezhetnénk őt. A reálgimnáziu­mot szülővárosában végezte el, s 1927-től 1930-ig a prágai Károly Egyetem bölcsé­szeti karának hallgatója volt, de tanulmá­nyait visszatérő betegsége (tüdőcsűcshurut) miatt félbeszakította. Az ifjúsági moz­galmakban rendkívül tevékeny szerepet vállalt: alapító tagja volt a Sarlónak, szer­vezője és csoportvezetőként résztvevője a regös- és szociográfiai vándorlásoknak, 1930-31-ben a Sarló országos elnöke, s egyúttal a prágai sarlós csoport vezetője. Az 1931-es kongresszust elnökként ő nyi­totta meg, s aztán A kelet-európai agrár­népek helyzete az imperialista kapitaliz­mus korában címmel előadást is tartott. Egyetemista korában szülővárosában is je­lentős mozgalma tevékenységet folytatott, s a Szovjetbarátok Társasága helyi cso­portjában az elnöki tisztséget töltötte be; egyik paraszttestvére a városi képviselőtestület kommunista tagja volt. 1925 és 1933 között élénk publikációs tevékenysé­get fejtett ki. Az ifjúsági mozgalom prob­lémái és az értelmiség helyzete mellett főleg a magyar és a kelet-európai paraszt­ság sorsának alakulását tanulmányozta, s ilyen tárgyú, szociológiai megalapozottsá­gú írásai a sarlós ifjúság legjobb publiká­ciós teljesítményei közé tartoznak (A me­nekülő paraszt, Új Szó 1929. 3. sz.; A népi kultúra vége, uo. 1929. 6. sz.; Diákok és földmunkások, A Mi Lapunk 1929. 10. sz.; A magyar parasztkérdés, Magyar Diák­szemle 1930. 1. sz.; A generációs elmélet csődje, Új Munka 1931. 1. sz.; A kelet-európai parasztság az imperializmus korá­ban, Korunk 1932. 493-506. stb.) 1934-től 1947-ig szülei parasztgazdaságában dol­gozott. 1947-ben Budapestre költözött, s ott először a szlovákiai kitelepítettek Új Ott­hon című hetilapjánál működött, majd leg­tovább, 1954-től 1971-ig az Országos For­dító és Fordításhitelesítő Iroda szakfordí­tója és lektora volt. Ebben az időben né­hány cseh és szlovák társadalomtudományi és művelődéstörténeti művet ültetett át magyarra, és a sajtóban is figyelemre mél­tó tanulmányokat publikált (Az áttelepí­tett magyarság és a demokrácia, Új Ott­hon 1949. 16-22. sz.; Az irodalom nemzet­köziségének társadalmi összefüggései, Iro­dalmi Szemle 1964. 7. sz.; A sarlós mozga­lom társadalmi gyökerei, Honismeret 1978. 4. sz.). Az Ez volt a Sarló tanulmánygyűj­teménynek ő is munkatársa.
Jócsik Lajos, 1910-ben Érsekújvárban született. Az apja mozdonyfűtő volt, az államfordulat után elbocsájtották. A kö­zépiskolát szülővárosában, a jogi tanulmá­nyokat Brünnben és Pozsonyban végezte.
Az ifjúsági mozgalomba még középiskolás­ként bekapcsolódott: részt vett az önkép­zőkörök korszerűsítéséért folytatott ak­ciókban, s a regösmozgalomnak egyik fő teoretikusa volt Alapító és vezetőségi tagja a Sarlónak és csoportvezetőként résztvevője a regös- és szociográfiai ván­dorlásoknak. Az 1931-es sarlós kongresszu­son Gazdasági és társadalmi változások a csehszlovákiai magyarság életében címmel tartott előadást, s tagja volt Az Út szerkesztőségébe bekapcsolódó sarlós csoport­nak. Ötödikes gimnazista korától megkez­dett publikációs tevékenysége igen kiter­jedt, s benne főleg a szociológiai tanulmá­nyok értékesek (Az új önképzőkör, Vetés 1929. 3. sz.; A társadalom nagy kérdései az érsekújvári diákok önképzőkörében, A Mi Lapunk 1929. 3. sz.; A regösmozgalom helyzete, Vetés 1929. 4. sz.; A szlovenszkói magyar középosztály, Korunk 1931. 9. sz.; Akik egy millióért államhű kisebbséget szállítanának, Az Út 1931. 10. sz.; A szlo­venszkói földreform mérlege, Az Út 1932. 8. sz.; A kelet-európai parasztrétegek el­adósodása, Korunk 1932. 7-8. sz.; A zsi­dóság helyzete Csehszlovákiában, Korunk 1933. 7-8. sz.). Egyetemi tanulmányai befejezése után először újságíróként, ta­nulmányíróként dolgozott, 1937 és 1938 között pedig a prágai rádió magyar osztá­lyának kultúrpolitikai szerkesztője volt. Több országos kisebbségi egyesületnek (Magyar Szellemi Társaság, Kisebbségi Tudományos Társaság, Magyar Demokrata írókör) szervezője és tagja.(24) A magyar­országi szociográfiai irodalom nagy művei­nek megjelenésekor nosztalgiával ír a Sar­ló 1930-31-es szociográfiai kezdeménye­zéséről, és sajnálja, hogy ök az irodalmi feldolgozásra nem törekedtek (Szociográ­fiai munka, Magyar Újság 1937. IV. 12.; Miért késik a szlovenszkói "Tardi hely­zet"?, Magyar Nap 1938. X. 4. és 11. stb.). Ebben az időben a szociográfiai vizsgáló­dásait a városi társadalomra is kiterjesztő kitűnő várostörténeti tanulmányokat ír (Érsekújvár, In: Szlovenszkói városképek, Bratislava 1938, 87-135.; A szlovenszkói és ruszinszkói városok kialakulása, Korunk 1938. 10. sz.). 1938 után Budapestre köl­tözött, ott a népi írók mozgalmához tár­sult, és az 1943-as híres szárszói konferenciának ő volt az egyik előadója. Mó­ricz Zsigmond lapjának, a Kelet Népének szerkesztője volt, s e lapon kívül a Nyugatban, a Magyar Csillagban, az Ország Útjában, a Népszavában publikált. Akkori tanulmányaiban, könyveiben szuggesztív képet adott a sarlós nemzedék kibontako­zásáról, hatásáról, erkölcsi elkötelezettsé­géről és az ifjúsági mozgalom sodrában ki­alakult saját pályájáról. Iskola a magyar­ságra című könyvében (Bp. 1939] a re­gös- és szociográfiai vándorlásokat is rész­letesen elemzi. 1945 után két-három évig a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője, or­szággyűlési képviselő, államtitkár volt, s kilenc hónapig a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény végrehajtására szervezett Áttelepítési Hivatal kormánybiz­tosaként is működött. A személyi kultusz éveiben a politikai életből visszavonulva jelentős és nemzetközi viszonylatban is elismert gazdasági kezdeményezések szer­vezője és vezetője (az Országos Szerves­trágya-gyűjtő és Kereskedelmi Nemzeti Vállalat vezérigazgatója, a Talajerőgazdál­kodási Tröszt főmérnöke] lett, s ekkor né­hány közgazdasági és ökológiai művével nagy sikert aratott (Komposztálás, Bp. 1962; A világ kenyere ma és 2000-ben, Bp. 1964; Öngyilkos civilizáció, Bp. 1971; Egy ország a csillagon, Bp. 1977). A szép­irodalommal való szórványos érintkezése is ebben az időszakban élénkült fel, és két regényében küzdelmes gyermekkorát és reálgimnáziumi éveit elevenítette fel (Fekete kecske, Bp. 1948; Hét ember meg egy fél, Bp. 1961). Az Ez volt a Sarló, ta­nulmánygyűjtemény munkatársa volt. 1980 utolsó napján halt meg.
Kardos Ferenc 1909-ben Érsekújvárban született szegény kisiparos családból. A reálgimnáziumot szülővárosában, a bölcsé­szeti tanulmányokat Pozsonyban végezte. Az ifjúsági mozgalomba korán bekapcso­lódott, részt vett a regösmozgalomban és az önképzőköri akciókban. Ott volt a Sar­lót alapító gombaszögi táborban, és az 1931-es szociográfiai vándorláson a bodrogközi csoportot vezette. Az 1931-es sar­lós kongresszuson kialakított értelmiségi szakcsoportok közül a szocialista tanítók szakcsoportjának lett a vezetője. írásai Barta Lajos lapjaiban jelentek meg (Ve­szélyben az ifjúság, Új Szó 1932. 13. sz.; Megmozdultak a középiskolások, uo.; Mi lesz holnap?, Képes Újság 1934. 2. sz.). A rövid életű Képes Újságban felelős szer­kesztőként volt feltüntetve. 1933-tól 1945-íg a galántai polgári iskolában tanított. 1945 után önként Magyarországra költö­zött, s ott a koalíciós években a Nemzeti Parasztpárt részéről országgyűlési képvise­lő volt. 1949-től haláláig a Művelődési Mi­nisztérium könyvtári osztályán dolgozott. 1954-ben, 45 éves korában Budapesten halt meg.
A most ismertettek mellett még két új­vári sarlóst kell megemlíteni: Oriskó Ist­vánt és Szporni Anikót. A proletár család­ból származó Oriskó István rendkívül ne­héz szociális körülmények között tanult, és a pozsonyi tanítóképző abituriensi kur­zusa idején Balázs Andrással és Kardos Ferenccel együtt a Sarló Lőrinckapu ut­cai helyiségében lakott. Vezető szerepe a Sarlóban nem volt, de a mozgalmi akciók­ban (regösmozgalom, Sarló-alapítás, szociográfiai vándorlások) lelkesen részt vett. Tanulmányai befejeztével tanítóskodott, Magyarországra való költözése után pedig a Gyógypedagógiai Intézetben is dolgozott.

A tisztviselő családból származó szép és okos-öntudatos Szporni Anikó prágai fran­cia-testnevelés szakos egyetemi tanulmá­nyai idején a sarlósok üdvöskéje volt. Az újvári mozgalmi rendezvényeken (CSMASZ-kongresszus, sarlós összejövetelek) Balogh Edgár szerint "Anikóék háza volt a főhadi­szállás", s a házi kisasszonyba mindnyá­jan szerelmesek voltak, de ő már akkor későbbi férjét, Dobossy Imrét választotta.(25) A Sarlóban kevés leány résztvevő volt, s közülük Anikó nemcsak szépségével, női varázsával emelkedett ki, hanem aktivitá­sával is. A magyar szemináriumok meg­szervezésekor a női szemináriumot ő ve­zette, és munkájukról egy mozgalmi kiad­ványban számot is adott (A Prágai Magyar Akadémikusok Köre évkönyve, Kassa 1931). Tanulmányai befejezése után Dobossyné Szporni Anikó az érsekújvári gimnázium tanára lett, s nyugdíjazásáig ott tanított.

Amint láttuk, az érsekújvári társadalmi és kulturális aktivitás a Szent György Kör és a Sarló éveiben: 1925 és 1933 között kivételesen nagy arányokban bontakozott ki. A Sarló megszűnése utáni időben aztán egy ideig országos viszonylatban tapasz­talható visszaesés mutatkozott, de Érsek­újvárban a kulturális aktivitás akkor is élénk volt. A harmincas évek derekán Berecz Kálmán agilis vezetésével a SZMKE helyi szervezete kitűnő munkát végez, sza­badegyetemszerű előadássorozatokat szer­vez, s ezekről nemcsak a helyi sajtó emlé­kezik meg dicsérőleg, hanem példamutató kulturális tettként népszerűsítik a n agy napilapok is: a Magyar Nap és a Magyar Újság. 1935 szeptemberében a Magyar Új­ságban lelkesen kommentálják az az évi tavaszi előadásokat, és ismertetik az akkor induló, két félévre osztott új "szabadegye­temi szezon" programját.(26) Az őszi félévre a következő előadások voltak előirányoz­va: Noszkay Ödön: Érsekújvár a török hó­doltság korában; Szeglethy István: Az iro­dalmi műveltség fontossága; Sándor Dezső és Dr. Weinberger: Az újságíró és olvasó­ja; Rédei Jenő: A modern természettudo­mány; Dobossy Imre és Dr. Nathan: Az anyaság védelme jogi és orvosi szempont­ból; Krammer Jenő: A francia irodalom; Dobossyné Szporni Anikó: Testkultúra és pedagógia; Borka Géza: Modern magyar regényirodalom; Ölvedi János: A szlo­venszkói magyar középosztály.

A tavaszi idény előadásainak sorrendje ez volt: Horváth Ferenc: A társadalmi élet kialakulása Érsekújvárott; Holota János- Tatarik Emil-Frank Árpád: Ankét Érsek­újvár sportéletéről; Thain János: Érsekúj­vár népművészete; Peéry Rezső: A modern magyar irodalom; Brogyányi Kálmán: A modern művészet útja; Szalatnai Rezső: Új humanizmus felé; Ludwig Aurél: A ma­gyar iskolaügy problémái Szlovenszkón; Kenessey Kálmán: A csillagok világa; Scsepkó plébános: A modern katolicizmus. Különösen a tavaszi előadások összetétele volt érdekes, népfrontos szellemben elgon­dolva. Kommunista, szociáldemokrata, pol­gári liberális és konzervatív előadók közt egy katolikus pap is szerepelt (27).

Az Érsekújvárban 1936. április 18-án és 19-én ülésező Tavaszi Parlament kongresszusról már sző esett. Ezt Barta Lajos gondolta ki, és a Jankó Zoltán és Bolya Lajos által vezetett Kisebbségi Tudományos Társaság hívta össze. A népfrontos szel­lemben kitűzött cél a kisebbségi magyar kulturális egyesületek demokratikus össze­fogása, munkájuk koordinálása és a konk­rét kulturális teendők megvitatása volt A kétnapos összejövetelen Barta Lajos Újvár iránti rajongása, Újvárban való bizakodása reálisnak, indokoltnak látszott A kong­resszuson a kommunista munkásotthonok­tól kezdve a katolikus Prohászka Körökig a kulturális egyesületeknek minden árnya­lata képviselve volt, meghatóan szép ba­rátkozó jelenetek és gesztusok történtek.(28) és a delegátusok tíz pontból álló konstruk­tív határozatot Is kidolgoztak. A Magyar Nap és a Magyar Újság a kongresszuson történtekről, az optimista légkörről és kö­zös határozatról hatalmas cikkekben szá­molt be - de aztán mindez illúziónak bi­zonyult. A jobboldali egyesült ellenzéki pártok nyomására az érdekkörükhöz tarto­zó egyesületek zöme a kongresszus Ko­máromban 1936. október 16-18-án tartott második összejövetelén már nem jelent meg, s így a reményteljes célkitűzés kudarcba fulladt (29) Az érsekújvári összejöve­tel pozitív hírét egy ott járt erdélyi író, Méliusz József Erdélybe is elvitte, s ott a szlovákiai példától felbuzdulva nem sok­kal később megszervezték a Vásárhelyi Találkozó néven ismert országos rendez­vényt, amely pozitívan zárult és rövid tá­von eredményeket ért eL

Írásom záró részében azt szeretném még fölmutatni, hogy az értelmiségi ifjúsági mozgalom által kiváltott társadalmi és kulturális aktivitás hatása Érsekújvárban a bécsi döntés utáni években is pozitívan megnyilvánult. Ezt a gimnázium(30) diáksá­gának értékes közösségi munkáján is le lehet mérni. Több kitűnő új fiatal tanár működött akkor ott: Bakos József, Kálmán Béla, Kovács Endre és Vass Károly. Kö­zülük Kovács ezekben az években az Érsekújvár és Vidéke főszerkesztője volt, Vass a gimnázium és az SZMKE által kö­zösen szervezett népfőiskolai tanfolyamo­kat vezette. A diákság különleges közös­ségi szellemi munkájának a másik két ta­nán Bakos és Kálmán voltak a megalapo­zói 1940-ben megszervezték a rendszeres nyelvi és népművészeti gyűjtőmunkát 1941-ben irányításukkal Nyelvművelő, Táj-és Népkutató Diákmunkaközösség alakult amely aztán a gyűjtési eredményeiből né­hány füzetet kiadott, az elsőt 1942-ben Együtt dolgoztunk címmel. A kiadványok­nak nagy sajtóvisszhangja volt: többek közt a Nevelésügyi Szemlében írtak róluk, Féja Géza pedig a Magyarország napilap­ban Érsekújvár ajándéka címen közölt méltató írást A népi gondolat jegyében mű­ködő Czuczor Gergely önképzőkör is kiemel­kedő munkát végzett Az irodalmi témájú fellépések mellett előadások hangzottak el a falu egészségügyéről, a falusi műve­lődési lehetőségekről, a jobbágyság törté­netéről, az egykéről, falu és város viszo­nyáról, a szegényparasztság és az ipari munkásság helyzetéről, és a kitűzött önképzőköri pályázatok témái között ilyenek is voltak: Népzenei elemek Kodály Háry Jánosában; A magyar-szlovák nyelvhatár kialakulása vármegyénkben; A halászat Martoson. Az önképzőkör a népfőiskolai tanfolyamok hallgatóival baráti kapcsolat­ban volt, és az 1941/42-es, valamint az 1942/43-as tanév folyamán a középiskolá­sok és a parasztfiatalság összefogása érde­kében hat községben: Kamocsán, Zsitvabesenyőn, Naszvadon, Alsószeliben, Zsigárdon és Vagfarkasdon sikeres vándorgyűléseket tartott. A felsorolt rendezvények erősen em­lékeztetnek a sarlós mozgalom olyan ak­cióira, mint a falusi regösjárás, a magyar szemináriumok programja és a néprajzi, szociográfiai és történelmi kutatómunka népszerűsítése. És hogy ez a hasonlóság nem a véletlen, hanem a tudatosság műve volt, azt az 1941/42-es tanév önképzőköri diákelnökének, Szőke Istvánnak évzáró beszéde tanúsítja.(51) Visszatekintve az év eredményeire és a falu dolgozó népével és problémáival való állandó kapcsolattartásra Szőke a következőket mondta:
„Ezzel a tettünkkel nem mi voltunk az első úttörők, hanem azok a hajdani felvidéki diákok, akik a kisebbségi életben lettek hordozóivá az egyszerű paraszti nép zászlajának. Erőforrásunk tehát a kisebbségi életből táplálkozott, abból a kisebbségi életből, amely valóban az igaz magyarság iskolája volt." (32)

JEGYZETEK
1 Balogh Edgár: Hét próba, Budapest 1965, 113-114.
2 Jócsik Lajos: Az új nemzedék egykor és most. Magyar Újság 1937. VII. 22.
5 Dobossy László: Az önképzőkör megújho­dása. A Mi Lapunk 1928. 8. sz.
4 Dobossy László: A szetei Kopaszdombon. A Mi Lapunk 1930, 8. sz.
5 A Gugh nevű egykori település emlékét az újkori Érsekújvárban utcanév Őrizte (Gúg utca).
6 Az érsekújvári várak történetével Haiczl Kálmán szőgyéni plébános és történész foglalkozott, s munkáját (Érsekújvár múltjából. 1932, 325 L) az érsekújvári Winter nyomdában nyomták ki. Az előszót a helybéli reálgimnázium történelemtanára, a sajtó­ban is publikáló Noszkay Ödön írta.
7 Az újabbkori Érsekújvárnak, a "tranzité város"-nak fejlődéséről Jócsik Lajos írt érdekes tanulmányt (Érsekújvár. In: Szlo­venszkói városképek, Bratlslava 1938 87-135.)
8 A Szent György Kör a Sarló megalakulá­sával megszűnt, illetve az új szervezetbe alapozó magként beolvadt.
9 A pozsonyi tanítói szemináriumot az ot­tani tanítóképzősök számára szervezték. Ezek egy része a középiskolai szintű taní­tóképző rendes növendéke volt, másik ré­szük pedig a gimnáziumokban érettségi­zettek számára rendezett kurzusok részt­vevője. A magyar szemináriumba főleg az utóbbiak tartoztak. A csehszlovákiai ma­gyar tanítóképzés akkori helyzetéről a Két kor mezsgyéjén lll. fejezetében (Az Iskola és az iskolán kívüli népnevelés) található Ismertetés.
10 Balogh Edgár: Hét próba, 202.
11 A Tíz nap Szegényországban című ripor­tot a Prágai Magyar Hírlapban 1930 októ­berében kezdték közölni, de az ötödik folytatást keresztényszocialista kérésre a szerkesztőség leállította. Az egész anyag ma Az éhség legendája című hagyomány-antológiában található meg (Bratislava 1975, 33-75.).
12 Lásd a 3. sz. jegyzetet.
13 Az újváriak 8 előadásából egyet a tanár Krammer Jenő tartott A tökéletes ember­nevelés felé címmel; a többi előadást az ötnapos kongresszus idő szerinti sorrend­jében Jócsik Lajos, Forgách Béla, Dobossy László, Horváth Ferenc, Berecz Kálmán. Do­bossy Imre és Balázs András tartották. A kongresszus sarlós előadói még a követ­kezők voltak: Balogh Edgár, Ferencz Lász­ló (két előadás), Peéry Rezső (két előadás) és Zsolt László.
14 Turczel Lajos: Ifjúmunkások és sarlósok Vörös Barátságának története. In: Tanul­mányok és emlékezések (Bratlslava 1987, 175-215.}; Balázs András: Levél Balázs Béla Sarlő-kapcsolatáról (Irodalmi Szemle 1984. 8. sz.).
15 Lásd Turczel Lajos előző jegyzetben idé­zett könyvének 213. oldalán a 33. számú jegyzetet.
16 Balogh Edgár is ezzel jellemzi az egyik sarlós társát: "Forgách Béla, az érsekújvári kohóból jött szegénydiák" (Hét próba, 102.).
17 Szalatnai Rezső: Sarlósok varázsa és Igazságkeresése (Kortárs 1971. 11. sz.).
18 B. L. (Barta Lajos): Újvári parlament (Vi­lág 1936. 3. sz.).
19 A Corvinia a brünni német műszaki egye­tem magyar diákjainak 1919-ben alakult egyesülete volt, és szellemében és szer­vezeti megformálás ágában hasonlított a né­met Burschenschaftokhoz. Az Ifjúsági ideológiai mozgalmak kibontakozásától kezdve erősen jobboldali magatartást tanúsított.
20 a Magyar Főiskolai Cserkészek Körét a Sarló előzményének tekinthető Szent György Kör ellenlábasaként szervezték meg a konzervatív beállítottságú főiskolások, élükön Rády Elemérrel, aki később a ka­tolikus Prohászka Körök egyik vezető em­bere és az Új Élet című "prohászkás" fo­lyóirat szerkesztője lett.
21 Idézve a CSMASZ 1930-31 közti hivatalos lapjának, a Magyar Diákszemlének A cseh­szlovákiai magyar egyetemi hallgatóság mozgalmainak kibontakozása című cikké­ből (I, évf. 1. sz.).
22 Idézve Az Út 1932. évi 8.számában közölt Nemzeti vagy nemzetközi? című cikkből.
23 Ez az anyag a Sarló-gyűjtemény 10. dobozában, a Szalatnai-hagyaték II. sz. kötegében van. - A "rezolúció, rezolúciós javaslat" kifejezéseket ma már általában határozatnak, határozati javaslatnak mondjuk, de a szóban forgó anyag szövegéhez alkalmazkodva használom Itt az eredeti terminológiát.
24 A pozsonyi Állami Központi Levéltár (Štátny ústredný archív rendőr-igazgatósági iratai szerint Jócsik 1937-ben részt vett egy szlovák tudományos társaság (Spolok pre vedeckú syntézu) alapításában is, amelyet a hozzá hasonlóan fiatal, huszonéves Igor Hrusovsky esztéta és filozófiai író kezdeményezett. A választmányi tagok sorában található egy másik sarlós, Csáder Mihály neve is. Jócslkot a július 23-án tartott alakuló közgyűlésen alelnöknek választották meg. Ilyen minőségében az ő címére küldte meg a rendőrigazgatóság 1938. június 13-án azt az értesítést, hogy az Országos Hivatal az alapszabályokat nem hagyta jóvá (5ŰA, Fond PR, 67. doboz, 845-965. f.).
25 Balogh Edgár: Hét próba, 144.
26 Megindul a kultúrélet Érsekújvárott - A szabadegyetem gazdag programja az 1935- 36-os évre (Magyar Újság 1935. 9. 14.).
27 Az előadók közül - Krammer Jenő és Dobossyné Szporni Anikó mellett - Noszkay Ödön, Szeglethy István, Rédei Jenő és Thaln János is az érsekújvári reálgimná­zium tanárai voltak. Noszkayról már előbb szó esett. A jő képességű magyar-latin sza­kos Szeglethy az Iskolán kívül ritkán tevé­kenykedett. A rajztanár és képzőművész Thain több néprajzi cikket, tanulmányt kö­zölt, és értékes népművészeti gyűjteményé­ről is Ismert volt A természetrajz-kémia szakos Rédei az 1918/19-es magyarországi forradalmak emigránsa volt, s Csehszlo­vákiában a szociáldemokrata párt tagja és az újvári munkásakadémia alkalmi előadója; szigorúan természettudományos alapvetésü óráival a diákságra progresszívan ha­tott, s Jócsik és Horváth Ferenc az isko­lán kívüli diákkapcsolatairól is említése­ket tesznek. Jócsik az önéletrajzi regé­nyeiben Rédeit Érdy Jenő néven szerepel­teti.
28 Ilyen volt például a lelkes SZMKE-funkcionáriusnak, Schubert Tódor bankigazga­tónak és a kommunista kultúrmunkásnak, a szabósegéd Háber Zoltánnak a kongresszus színe előtti kézfogása. Mindketten lé­vaiak voltak, de Léván nem érintkeztek egymással.
29 Meg kell jegyezni, hogy a szociáldemok­rata párt érdekkörébe tartozó egyesüle­tek, a Masaryk Akadémia és a munkása­kadémiák az újvári első összejövetelt bojkottálták.
30 1938 őszén az érsekújvári reálgimnázium gimnáziummá változott, és a Pázmány Pé­ter Gimnázium nevet vette fel, de a gö­rög nyelv tanítása az Iskolai évkönyvek órarendi kimutatása szerint csak az 1938/39-es tanévben folyt. Ekkor Klacsánszky Rezső tanár a III., IV. és VIIL osztályok­ban "görög-latin" órákat tartott Az 1939/40-es tanévtől a szlovák nyelvet is taní­tották az V., VI. és osztályokban heti 4-4, a VIIL osztályban heti 3 Órában. A szlo­vák törzsintézetet 1938 őszén megszüntet­ték, illetve Nagysurányba tették át.
31 Az érsekújvári Szőke István 1945 után Magyarországra költözött; az első évek ki­vételével nyugdíjazásáig a Nyelvtudományi Intézetben dolgozott s amellett hosszú évek óta az Élet és Tudomány nyelvi szer­kesztője.
32 Szőke István: Számadás és búcsú, (In: A százéves érsekújvári m. kir. állami Páz­mány Péter Gimnázinm jubileumi évkönyve az 1941-42. tanévről. Érsekújvár 1942).

---

Turczel Lajos tanulmánya az Irodalmi Szemle 1988. 6. számában jelent meg. Az újraközlés a szerkesztöség szíves hozzájárulásával történik.