„Az érsekújvári munkásmozgalomnak gazdag forradalmi hagyományai vannak, amelyek egészen a századfordulóig nyúlnak vissza. A CSKP megalakulása utáni években évtizedes gyakorlati tapasztalatokkal, valamint kellő elméleti tudással felfegyverzett elvtársak vezették itt a párt helyi, járási és területi szervezeteit. Ez a forradalmi múlt rányomta bélyegét a Horthy-fasizmus ellen vívott küzdelmünkre is, az elcsatolás időszakának megpróbáltatásokkal teljes éveiben..." — mondja bevezetésképpen Pálenyík Ferenc elvtárs, pártunk élvonalbeli, régi harcosa, amikor tájékoztatott a párt illegális tevékenységéről a Horthy-uralom alatt és a második világháború éveiben.
„1939 márciusában városunk kommunistái közül néhányan öszzejöttünk Kovács István lakásán. Mivel a budapesti illegális pártközponthoz még nem szereztünk kapcsolatokat, úgy határoztunk, hogy felsőbb utasítás nélkül is megkezdjük az illegális kommunista párt megszervezését Érsekújváron és környékén.
Ezen az összejövetelen megválasztottuk a területi pártvezetőséget is, amelynek tagjai lettek: Oszvald Ferenc, aki elvégezte a moszkvai Lenin-pártiskolát, Dömötör Teréz, Pálenyík Ferenc és Marusinec Miklós, mindannyian érsekújvári kommunisták. Néhány hét alatt városunkban hét, egyébként 5—6 tagot számláló pártsejtet alakítottunk, a „Cikta" üzemben, a lenfeldolgozó üzemben, a diákok között és a város egyes lakónegyedeiben. A területi vezetőség tagjai ezután megindították a vidéki szervező munkát. Oszvald Lévára utazott, ahol Neiner János vezetésével megalakította az illegális pártszervezetet, Zselízen Beles Istvánt választották a párt élére.
Dömötör Teréz Komáromban és Nagymegyeren vette fel a mozgalmi kapcsolatot Vadász, Fehér, Csevár és Győri elvtársakkal. Pálenyík Diószegen szervezte meg a cukorgyári népes pártcsoportot, amely Szalay István vezetésével működött. Ógyallán Bria János, Vágsellyén Ember Vendel, Verebélyen Pénzes József, Párkányban Cabányi Dániel voltak felelősek a pártcsoport működéséért. A kilenc járásra kiterjedt mozgalom majdnem 400 tagot számlált.
A területi vezetőség négy különböző „tájékoztatót" adott ki. A külpolitikai részt Oszvald és Dömötör, a belpolitikai vonatkozású helyzetjelentést Pálenyík állította össze. A sokszorosítást és gépelést Marusinyec Miklós és Léderer Magda vezették. Nagyobbrészt ők terjesztették a röpiratokat is, illetve ők juttatták el az egyes helyi és vidéki csoportokhoz.
Az érsekújvári területi vezetőség egyik „tájékoztatójában" többek között a következő szöveget olvashatjuk:
„... Magyarországon a Felvidék megszállása előtt mesterségesen szították a nacionalizmust és tobzódott a háborús őrület; a megszállás után még jobban fokozták a soviniszta uszítást és a háború pszichológiai „előkészítését" — azzal a délibábos ígérettel, hogy ha majd Erdély „visszatér", a nép helyzete is egy-csapásra megjavul...
Helyzetünk azonban minden téren rosszabb lett...
A felvidéki dolgozók reménysége a nagyobb darab kenyérre, a munkaalkalmakra és a földhöz jutásra szappanbuborékként oszlott szét. Csak annyi változott, hogy a szegény parasztok most már magyar nyelven kapják a végrehajtási rendeleteket, adóintéseket, stb. A munkások harcát a nagyobb darab kenyérért most már magyar csendőr nyomja el..."
A kapcsolatot Kassával Edelmann Dávid teremtette meg. A Kassán sokszorosított illegális sajtótermékeket Pollák Nándor szállította hozzánk Érsekújvárra.
Területi vezetőségünk értekezletet tartott, ahol elhatároztuk, hogy keresni fogjuk és felvesszük a kapcsolatot a budapesti illegális kommunista párt központjával. Ezzel a feladattal engem bíztak meg. Felutaztam Budapestre, ahol a megbeszélt időpontban a Nemzeti Színház előtti óra alatt találkoztam összekötőnkkel. Innen elmentünk a Nyugati pályaudvarral szemben a volt Ilkovics-büfébe, ahol Szekeres Sándor központi megbízott várt rám. Később Szekeressel órák hosszat sétálgattunk a Duna-parton, és megbeszéltük az illegális mozgalom időszerű feladatait.
Szekeres közölte velem, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságai között megegyezés jött létre, amely szerint a Magyarországhoz csatolt területeken a kommunista mozgalmat a Magyarországi Kommunisták Pártja fogja irányítani.
A párt területi vezetősége 1940. márc. 25-re, húsvét napjára illegális pártkonferenciát hívott össze Érsekújvárba, Prohászka Mihály elvtársunk lakásán. Az újváriakon kívül részt vettek a komáromi, lévai, diószegi, ógyallai, párkányi és muzslai pártcsoportok küldöttei is. A politikai beszámolót Oszvald Ferenc tartotta, s egyben kitűzte a pártcsoportok legközelebbi feladatait. Én ismertettem budapesti látogatásom eredményét, s az ott szerzett tapasztalataimat, majd közöltem a KMP utasításait.
Alighogy megkezdtük a pártközpontból kapott utasítások végrehajtását, 1940. május 7-én, hajnali négy órakor a magyar királyi nyomozóosztag erős csendőri karhatalmi alakulatok támogatásával megkezdte városunkban az illegalitásban dolgozó kommunisták letartóztatását. Elsőnek Oszvald Ferencet, majd engem és Marusinyec Miklóst tartóztatták le.
Kilenc napon át éjjel-nappal folyt az érsekújvári csendőrlaktanyában a kommunista férfiak és nők válogatott kínzásokkal kísért vallatása ... A laktanya egyik mellékhelyiségében az úgynevezett „kápolnában" tizennyolc őrizetest kínoztak. Egyszerre több nyomozó vett közre egy-egy vádlottat. Mindenekelőtt teljesen meztelenre vetkőztettek bennünket, aztán egy padra hanyatt fektettek, kezünket, lábunkat a padhoz kötözték, szájunkat rongyokkal betömték, azután pedig működésbe lépett a gumibot... Először az áldozat talpát, tenyerét és nemi szerve tájait verték, miközben röhögve gúnyolódtak: „No, te büdös kommunista, neked se lesz több utódod ...!" Utána négy téglát akasztottak az áldozat hátára, s órák hosszat kellett futkosnia ezzel a teherrel le s fel a szobában. Ha valaki a kínzás folyamán elájult, leöntötték egy vödör hideg vízzel, s amikor magához tért, folytatódott az inkvizíció.
Dömötör Teréznek, a területi vezetőség egyik tagjának, valamint Décsi Istvánnak sikerült a letartóztatás elől Szlovákiába menekülniük. Bratislavában jelentkeztek a szlovák illegális kommunista párt területi titkáránál, Szabó Istvánnál.
A győri magyar királyi bíróság ötös tanácsa Szily főbíró elnökletével 1940. november 6-án hozott ítéletet ötvenöt dél-szlovákiai vádlott fölött. Oszvald és Pálenyík egyenként három és fél évi fegyházat, Marusinyec két és fél évet, a többi vádlott két éven aluli büntetést kapott. Büntetésünket a hírhedt szegedi Csillagbörtönben töltöttük ki. A börtönéveket elméleti tudásunk tökéletesítésére használtuk fel.
Szabadulásom után beosztottak kényszermunkára a „Todt" német munkaszolgálatos alakulathoz. A „Todt" szervezet parancsnoksága 1944 karácsony hetében utasítást kapott a raktárokban őrzött rendkívül értékes, precíz mérőműszerek, szerszámok és más becses technikai felszerelés elszállítására. Nagy elvtársammal együtt én is részt vettem az értékes anyagok vagonokba rakásánál. Egy ebédszünetben felkerestük a vasútállomás egyik forgalmi tisztjét, Szalai Istvánt, akiről tudtuk, hogy németellenes beállítottságú. Azt tanácsoltuk neki, hogy a két vagonnyi értékes építőipari műszaki anyagot ne Bratislavába, hanem „tévedésből" Banská Bystricára irányítsa ... így is történt.
Érsekújvár felszabadulása után az első szabad, nyilvános népgyűlésen elhangzott beszédem után Szalai egy papírlapot lobogtatva közeledett felém. Átvételi elismervény volt, amellyel a Banská Bystrica-i vasútállomás igazolta a két vagon műszaki felszerelés átvételét...
1947-ig a helyi pártszervezet elnöke voltam.A felszabadulás után számos magyar nemzetiségű kommunista nem azonosította magát a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosságot sújtó intézkedésekkel. Többen a párt illetékes felsőbb szerveihez fordultunk a magyarok sérelmének orvoslása végett. Ott azt a tanácsot kaptuk, hogy a magyar nemzetiségű kommunisták települjenek át Magyarországra. Így Szlovákiából az 1947-es év folyamán 280-an elhagyva szülőföldünket átköltöztünk Magyarországra, és ott belekapcsolódtunk a Magyar Népköztársaság politikai és gazdasági életének újjáépítésébe.
1956 őszén a gyászos emlékű magyar ellenforradalom idején a CSKP neveltjei közül majdnem százan vettünk részt fegyverrel a kezünkben az ellenforradalom leverésében. Mint a magyar karhatalmi alakulat tisztje egészen a rend teljes visszaállításáig a magyar fegyveres erőknél maradtam. Tizenhárom év után, 1960-ban a CSKP jóváhagyásával az 1947-ben áttelepültek egy csoportjával visszatértem régi otthonomba, Érsekújvárra.
(*) Roják Dezső, Dél-Szlovákia kommunistáinak antifasiszta harca a visszaemlékezések tükrében In: Magyarok Csehszlovákiában, Tanulmányok és visszaemlékezések, Epocha könyvkiadó Bratislava 1969