A tót irodalomtörténetnek egyik legfontosabb fejezete az irodalmi nyelv kialakulása, ezért a címbeli kérdés szüntelen a tudományos érdeklődés középpontjában állt nemcsak a tót, hanem a cseh irodalomtörténetben is. A csehek számára mindig érzékenyen fájó pont maradt, hogy az önálló irodalmi nyelv kialakítására Bernolákkal megindult és Štúrral célt ért törekvések a cseh nyelvtől való elszakadásra vezettek. Maguk a tótok sem egyformán nézték ezt a kérdést, különösen e törekvések kezdetén nem. A katolikus tótság Bernolák köré csoportosult, a protestánsok egy félszázadnál is tovább kitartottak a cseh nyelv használata mellett. Innen van, hogy ezt a kérdést és vele együtt egyik igen fontos tényezőjét, Bernolákot is már kezdettől fogva e kettősség jegyében bírálták: az egyik oldal, amely törekvéseivel elutasítólag helyezkedett szembe, túlságosan szigorúan ítélte meg nyelvészeti szempontból is, a másik oldal pedig, amely az ő alapján állott, szinte kritika nélküli dícsérgetéssel még hibáiból is erényeket faragott. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy elfogultság nélkül — kevés kivétellel — alig nyúltak a kérdéshez.
Dolgozatunkban röviden végig szeretnők kísérni, milyen megítélésben részesült Bernolák munkássága kezdettől, és melyek azok a főbb problémák, amelyek nyelvészeti munkásságával kapcsolatban különösen foglalkoztatták a tudományt.
Bernolák munkásságát általában két szempontból szokás bírálni: nyelvészeti és általános elvi szempontból. Minthogy kezdeményezésének igen messzire ható következményei voltak, talán mondanunk sem kell, hogy ez utóbbi részesült több figyelemben. Nyelvészeti szempontból feltűnően keveset foglalkoztak vele, s ha olykor-olykor mint nyelvészről is ítéletet mondtak róla, ez — különösen régebben — alig volt több, mint egyes nyelvészeti tekintélyeknek a dolgok részleteibe való elmélyedés nélkül, általánosságban mondott kritikája. Mivel tehát nyelvészeti szempontból aránylag keveset foglalkoztak vele, külön ezt a kérdést nem óhajtjuk tárgyalni, hanem csak a másikkal kapcsolatban.[1]
Bernolák 1787-ben Pozsonyban név nélkül jelentette meg első munkáját, a szláv hangokról szóló értekezését, hozzáfűzve az általa szerkesztett tót helyesírást is.[2] Az előszóban kifejtett programra, amelynek az a lényege, hogy a tót helyesírásnak a tót kiejtésen kell alapulnia, vagyis a tótoknak úgy kell írniok, ahogy beszélnek, továbbá, hogy az az írásból ki kell küszöbölni sok addig fölöslegesen használt betűt, tulajdonképpen nem volt máról holnapra fogant forradalmi újítás. Annak, amire Bernolák e művében tudatosan törekszik, a tót irodalomban előzményei vannak, és már sokkal korábbra nyúlnak vissza, mint az ő fellépése. Előtte már mintegy száz évvel a katolikus írók, akiket nem hogy nem kötött a Kralici biblia nyelve, a protestáns tótok hagyománya, de a tőle való tartózkodásukkal még nyelvhasználatukban is ki akarták fejezni ellenreformációs érzületüket, hol tudatosan, hol öntudatlanul egyre több tót elemet vittek az egyébként általuk is használt cseh irodalmi nyelvbe. Ilyenformán a XVIII. század katolikus irodalmi termékei, ha nem is tisztán tót nyelvűek, de mindenesetre több-kevesebb tót nyelvi sajátságot mutatnak. Ez a tótosítás részben a szóhasználatban, részben a helyesírásban nyilvánult meg (pl. nem ř-t, hanem r-t írtak), persze minden következetesség nélkül.[3] S nemcsak ilyen öntudatlanul folyt a tótosítás. BAJZA IGNÁC JÓZSEF 1788-ban megjelent regényének előszavában már hangoztatja is az anyanyelv használatának szükségességét.[4] Tehát Bernolákra csakugyan helytállók VLČEK-nek szinte klasszikussá lett szavai, melyeket azóta annyiszor ismételnek mások is, hogy "Bernolák nie je literárny revolucionár, lež iba dôsledný kodifikátor toho, čo pred ním vyše sto rokov v tlači katolíckych Slovákov rástlo a znelo ako rečové faktum".[5]
A tótosító törekvéseknek első öntudatos megfogalmazása azonban Bernolák nevéhez fűződik. Míg azonban az itt-ott mutatkozó s bizony eléggé követekezetlen sajátságokat addig jóformán észre sem vették, különösen azok, akik a katolikus irodalmon kívül állottak, a Dissertatio megjelenése azonnal élénk figyelmet keltett. Hatása egyszerre kettős volt. A katolikus írók körében újabb híveket szerzett [6], a protestáns írók köreben azonban szinte ellenszenvet s nem csekély izgalmat váltott ki. Tulajdonképpen talán csak akkor válik tudatosabbá az addig jóformán észre sem vett, vagy ha igen, kellőképpen figyelemre nem méltatott jelenség, a katolikus írásokban a szlovakizmusoknak egyre sűrűbb előfordulása. Erre lehet következtetni RIBAY-nak a Dissertatio megjelenése után DOBROVSKY-hoz intézett leveléből. ROBAY hírül adja DOBROVSKY-nak a Dissertatio megjelenenését [7] és ezzel kapcsolatban megjegyzi: "Ich habe aber das schon längst bemerkt, dass die Römisch-katholischen Slowaken in Ungarn nie dem Bohemismus gewogen waren, lieber sprechen, predigen und schreiben sie ganz kauderwelisch" (uo.).
Ha ez volt a véleménye a katolikus papság nyelvhasználatáról, érthető, milyen hatást váltott ki nála az a munka, amely éppen ezért a «kauderwelisch» nyelvért szállt síkra. Valamit azért érdemül is betud a szeminaristáknak: azt, hogy figyelmüket anyanyelvüknek szentelik és másokat is figyelmessé tesznek rá (uo.). RIBAY közvetítésével tehát az ország határain kívül is tudomást szereztek az újszerű munkáról. Különösen ZLOBICKY bécsi egyetemi tanárnak volt rá igen sok gondja s váltig biztatta DOBROVSKY-t, hogy válaszoljon erre a "Presburger Geschreibsel"-re (Korr. Dobr. III, 7.). S hogy DOBROVSKY nem válaszolt, ZLOBICKY azt is megfelelőnek tartotta volna, ha az olmützi és prágai szeminaristák válaszolnának, mielőtt még a Dissertatióban megígért nyelvtan és szótár napvilágot látna. A művet egyébként ifjúi és meggondolatlan munkának tartja, hatásától mégis fél, mert ha ezzel az újítással egy egészen új irodalmi dialektus fog kialakulni, akkor az amúgy sem nagy forgalomnak örvendő csehnyelvü könyvek teljesen ki fognak szorulni Magyarországról (uo.). Az aggódó ZLOBICKY-nak DOBROVSKY csak azt válaszolta, hogy minél többet gondolkodik a dolgon, annál inkább úgy látja, hogy az egész Dissertatio feleletre sem érdemes (uo. 14). Bár DOBROVSKY-nak egész tudományos munkássága, tudományos nézetei magukban is állásfoglalást jelentenek Bernolákkal szemben, őt látszólag hidegebben hagyták az új törekvések, mint pl. akár RIBAY-t, akár ZLOBICKY-t; azt, hogy a tótok nem akarnak velük tartani, inkább bosszantónak tartotta, mint veszélyesnek.[8] Egykedvűsége valószínűleg onnan eredt, hogy nem bízott olyan mozgalom sikerében, amely tulajdonképpen egy nyelvjárást — a tót nyelvet csak annak tartotta — akar irodalmi fokra emelni. Az egész Bernolák-féle mozgalmat nem tartotta komolyabbnak és többnek annál a folytatás nélkül maradt kezdeményezésnél, amely 1752-ben énekeskönyvet, zsoltárokat, 1758-ban pedig imádságokat adott ki ú. n. soták (zemplénmegyei tót nyelvjárás) dialektusban.[9]
Bernolák nyelvtanáról is csak annyi mondanivalója van, hogy a helyesírásban is megváltoztatott egyetmást, ami teljesen fölösleges volt (uo. 184). Azt azonban elismerte, hogy ha a tótok sohasem használták volna a cseh irodalmi nyelvet, hanem kezdettől fogva a saját nyelvjárásukat művelték volna, akkor a tót nyelvet a cseh változatánál többnek kellene tartani.[10]
RIBAY azonban, akárcsak ZLOBICKY, sokkal komolyabbnak és veszélyesebbnek tartotta a helyzetet. 1789. augusztus 28-án ezeket írja DOBROVSKY-nak: "Ob die nach den Grundsätzen der Dissertatio phil. crit. verfasste und im Manoscript fertige Grammatik gedruckt werden wird, weis ich noch nicht — utinam non" (Korr. Dobr. IV, 189). Véleménye az új nyelvről igen lesújtó, mert mikor egy ezen a nyelven írt gazdasági könyv megjelenését jelenti DOBROVSKY-nak, "armselige Bauern- oder Dorfsprache" jelzővel illeti.[11]
Minden gáncs és lekicsinylés azonban csak az egymásközti levelezésbén hangzott el. DOBROVSKY óhajtott válasza is elmaradt, és nemcsak hogy Bernolák jelentette meg nyelvtanát[12] és szótárának mintegy előkészítőjét, az Etymologiát [13], de az általa 1792-ben alapított Towarišstwo Litterného Umeňá (vagy Učené Slowenské Towarišstwo) író tagjai is nagy lelkesedéssel igyekeztek előbbre vinni a tót nyelv ügyét. Bernolák iskolája egy-két évtized alatt már annyira elterebélyesedett, hogy végül is számot kellett vele vetni. Míg DOBROVSKY jóformán csak kézlegyintéssel intézte el az új nyelv ügyét, ŠAFÁRIK-ot komoly aggodalommal töltötte el [14]; irodalomtörténetében meg is csinálta a számadást.
Bármennyire a cseh irodalmi nyelv alapján állott és éppenséggel nem helyeselte a tót nyelvnek a csehtől való teljes elszakadására irányúló törekvéseknek azt a módját, ahogy azt Bernolákék tették, — bár igyekezetüket a tót irodalom felvirágoztatására általában dicséretre méltónak tartja — bizonyos kompromisszumos megoldásra már maga is hajlandó volna: tartsa meg az új irodalmi tót nyelv a cseh nyelvtan alapszabályait, ellenben egyes tót fordulatok és nyelvjárási szavak felvétele által a stílus őrizze meg eredeti tót színezetét is [15]. Bernolák munkái közül a szótárt említi két ízben, merőben ellentétes véleménnyel. Azt a kevéske dicséretet, amelyet megjelenése után nem tagadott meg tőle, vagy tíz évvel később a legteljesebb lekicsinylésre változtatta [16]. Akiknek szava még tekintélyt kölcsönzött a hazai protestánsok előtt, PALKOVIČ JIŘÍ, a pozsonyi ev. líceumban a «csehszIovák» nyelv tanára, és JUNGMANN szintén nem helyeselték a Bernolák-féle iskola által járt utat; az irodalmi nyelv kérdésében való álláspontjukat ki is fejtették, de élesebben nem fordultak szembe a bernolákistákkal[17].
Egyedül PALACKY hallatott élesebb hangokat[18], mert még a tekintélyes KOLLÁR is, bár nem tartozott a tót nyelvnek a csehtől való teljes elszakadását kívánók táborába, csak akkor emelte fel hangosan szavát, mikor a szeparatista törekvések már protestáns részről is megindultak.[19]. Addig sokkal nagyobb türelmet mutatott: evangélikus létére belépett a HAMULJAK-féle egyesületbe, amely "Spolok milovníkov reči a literatúry slovenskej" néven a Bernolák által alapított Towarišstwo folytatása volt, sőt még az egyesület elnökségét is vállalta.
Jóindulatát a tót nyelv iránt azzal is megmutatta, hogy Bernolák szótárának mielőbbi kiadását maga is sürgette[20]. Az 1846-ban történt hangulatváltozása azonban odáig ment, hogy mint bécsi egyetemi tanár befolyásával azt is keresztül vitte, hogy az osztrák kormány 1851-ben a cseh nyelvet ismerte el a tótok irodalmi nyelvéül (vö. CZAMBEL i. m. 200).
A XIX. század első négy évtizedének tót irodalma ennek a kettősségnek a jegyében folyt: az egyik oldalon Bernolák iskolájának kitartó, bár egyre gyengülő munkássága — ez HOLLÝ költészetében érte el csúcspontját, — a másik oldalon pedig a KOLLÁR és ŠAFÁRIK kölcsönözte tekintély alapján a cseh nyelv további ápolása. Így érkezett el aztán az az idő, amikor ŠTÚR személyében az önálló tót irodalmi nyelvnek új apostola támadt, és ezzel lezárult egy korszak, amelyben két irodalmi nyelv használata mellett építgette a tót irodalom a maga szellemi várát. ŠTÚR új iránya azonban nemcsak Bernolák iskolájának halálát jelentette — amint ezt az irodalomtörténet általában szívesen hangoztatja, — hanem rövid ideig tartó virágzását nem számítva a KOLLÁR és ŠAFÁBIK által támogatott csehes irányét is.
Túl nőne dolgozatunk keretein, ha részletezni akarnók azt a szellemi és politikai hátteret, amelyből ŠTÚR törekvéseinek irányító indítékait vette; csupán arra szorítkozunk, mi volt ŠTÚR iskolájának viszonya Bernolákhoz. Az irodalomtörténet ebben a kérdésben már megfogalmazta a maga véleményét. Törekvéseinek tárgyi oldalát, a nyelvet illetőleg ŠTÚR Bernolákot választotta mintának abban, hogy helyesírása alapjául szintén a fonetikát vette; eltér azonban tőle a nyelvjárás megválasztásában.
ŠTÚR és köre maga is tudatában volt ennek, és egyikük — természetesen az újítókat jellemző fölénnyel és önbizalommal — úgy fogalmazta meg véleményüket, hogy a Bernolák-féle iskola művei nem tökéletesek ugyan, de előkészítők, az ö közös céljukhoz egyengették az utat[21].
Ennél a józan felfogásnál találunk ugyan lelkesebb hangot is, éppen magáról Bernolákról, de ezt a hangot talán nem is annyira a személynek, mint inkább annak az ügynek szóló lelkesedés diktálta amelyért Bernolák síkra szállt[22]. A ŠTÚR-féle új, a középtót nyelvjáráson alapuló irodalmi nyelv diadalra jutásával befejeződő korszakkal azonban nemcsak Bernolák iskolája szűnt meg, de ez azt is jelentette, hogy a Bernolák-féle kérdés a napi aktualitás porondjáról hovatovább az irodalomtörténet mezejére kezdett leszorulni.
Itt aztán a kilencvenes években jutott különösebben előtérbe, amihez a Grammatica megjelenésének és a Towarišstwo alapításának százéves fordulója is alkalmul szolgált. Ez az idő egyébként egybeesik az első nagyobb, szellemtörténeti alapon írt tót irodalomtörténet megjelenésével is (VLČEK, Dejiny lit. slovenskej. Turč. Sv. Martin, 1890). Ebben jelenik meg az első modern, átfogó összefoglalás és méltatás Bernolákról és iskolájáról; egyes megállapításai még ma is normák a Bernolák-kérdésben[23].
A tót szellemi élet ekkor kettős arcot mutat. Az egyik a magyar viszonyok éles bírálásával és ellenzékies, elégedetlenkedő, mondhatni a magyarsággal szemben ellenséges állásfoglalásával a napi életben és sajtóban csakúgy, mint az irodalomban az ország határain túlra, Oroszország és Csehország felé tekintget; a másik, a szerényebb, még a magyar talajban érzi gyökereit és nem is akarja onnan kiszakítani. Ez a kettősarcú szellemiség rányomja bélyegét az irodalomra és történetére is egyaránt. Nemcsak a jelent éli másképpen, de a multat is másképpen látja s e szerint Bernolákot sem érzi egyformán magáénak: az egyik beéri a Grammatica megjelenésének százéves fordulója alkalmából való megemlékezéssel, a másik három hatalmas kötettel ünnepli meg a Towarišstwo alapításának centenáriumát[24]. VLČEK csak a tények hűvös megállapításánál marad, a «Tovaryšstvo» c. kiadvány cikkei lelkesedéstől buzognak mindaz iránt, ami Bernolákkal és iskolájával kapcsolatos.
A Tovaryšstvo írói — leginkább katolikus papok — Bernolák munkásságának korszakalkotó hivatást tulajdonítanak. Ezt abban látják, hogy a tót népet visszavezette önmagához, amikor a tót nyelvet kiszabadította a cseh szolgaságból és kimondta a tót irodalom önállóságát.[25] Ennek a hangsúlyozása, valamint annak a lelkes magyar hazafiságnak[26] megnyilatkozása, amely a «Tovaryšstvo» íróit minden öntudatos tótságuk mellett is jellemzi, nem kevésbbé a csehekkel szemben való idegenkedésük, mondhatni, ellenszenvük eredményezte VLČEKnek azt a megjegyzését, hogy a Tovaryšstvo tendenciózusan színezett cikkeit csak óvatosan szabad használni (Lit. česká XIX. stol. I, 423). Az elfogultság vádját azonban vissza kell fordítanunk VLČEKre. Míg tót irodalomtörténetében Bernolákot és munkásságát kellő tárgyilagossággal s érzelmi megnyilatkozásoktól való tartózkodással méltatta — ha van benne némi érzelmi megnyilatkozás, ez inkább tót lélekből fakadónak hat,— cseh irodalomtörténetében (Dějiny literatury české[] III, 287 kk.) és a XIX. század cseh irodalmáról szóló munkában (Lit. česká XIX. stol. I, 424) Bernolák jelentőségével és értékével szemben teljesen tagadó álláspontra helyezkedik, folyvást másoknak Bernolákról, a nyelvészről mondott kedvezőtlen ítéleteire hivatkozva.[27] VLČEK itten a mindenkori cseh álláspontot képviseli, amely Bernolák nyelvészeti szempontból kifogásolható gyönge oldalainak túlságos hangsúlyozásával kétségbe vonja a tőt irodalom fejlődésére tett hatását és jelentőségét.[28]
VLČEK irodalomtörténetének megjelenése után főleg két kérdés van az érdeklődés előterében. Az egyik: milyen nyelvjárást emelt Bernolák irodalmi nyelvvé. VLČEK azt tanította, hogy Bernolák nyelve a nagyszombati nyelvjárás; ez a véleménye azonban nem talált általános elfogadásra. J. KOHÚTH Bernolák szótárának előszavára hivatkozva («iniformem vei magis generalem cultiorum et eruditorum usum"), OSVALD pedig HoLLÝ Chválospevjének az eredeti kéziratban lévő, de a kiadásból kihagyott néhány sorára való hivatkozással tagadta, hogy Bernolák a nagyszombati nyelvjárást tette meg irodalmi nyelvnek. Bernoláknak
szerintük ilyen szándéka nem is volt; erre vall szótárának bevezetése is, ellenkező esetben HOLLÝ Chválospevjének említett sorai is érthetetlenek volnának[29]— Ebben a kérdésben az újabb vélemények közül hadd álljon itt kettő: VÁŽNY szerint Bernolák nem indult ki egy nyelvjárásból sem, hogy azt irodalmivá tegye, hanem az akkori cseh irodalmi nyelvből indult ki, amelybe aztán belevitt néhány általános tót vagy nyugati-tót jelenséget kortársai katolikus tendenciájú cseh-szlovák nyelvének szellemében (i. m. 159). NOVÁK szerint Nagyszombatban, mint kultúrközpontban kifejlődött a kulturált cseh nyelvnek egy különleges nagyszombati változata, s ebből további fejlődéssel, a kikerülhetetlen, főképpen szókészleti szlovakizmusok felszívásával, valamint a cseh nyelvnek tótos kiejtésével alakult ki a művelt, főképpen nyugatszlovenszkói papi körökben az első tót irodalmi nyelv, amelyet aztán a kornak megfelelő átértékelésben Bernolák foglalt szabályokba (SP. LIV, 284).
A másik kérdés, amely ekkor jut előtérbe, sőt csak ekkor tűnik föl, s Bernolák személyiségének és egész munkásságának megítélésére nézve döntő fontosságú, a Slowár[30] bevezetésének egyik szakasza : "Secundo, quod vigore Articuli VII, Diaetae Anni 1792. Lingua Ungarica velut principális ad obtinenda publica munia intra fines huius regni sit prae-scripta, ideoque per caeteras Nationes Ungariam incolentes, necessario discenda. Cum itaque facillime quivis condiscere possit idioma Hungaricum, si eidem nativae Linguae vocabula, constructionesque hungarice explanentur; cum item post Ungaros plurimi sint numero in Pannónia Slavi: in concinnando dictionario meo partis maioris rationem me habere vei invitum oportuit; ut sic beneficii, quod in propagationem quoque Hun-garicae Linguae praesenti opere praestare pergo, uberes fructus in plures dimanent. Si cunctis Pannoniis Slavis notum fuerit idioma Ungaricum, maxima ex parte Ungaram mox conspicere licebit Hungaricam".
(A bevezetés magyar fordításában a VI. kötet elején: "Ha Pannoniának minden tót lakossai előtt ismeretes lészen a Magyar nyelv, rövid idő alatt az egész országban minden felöl magyar szó fog hangzani.)
A bevezetésnek ez a pontja egyike volt a Bernolákkal kapcsolatos legnagyobb rejtélyeknek. Ez adott alkalmat a legtöbb találgatásra, míg végül RAPANTnak sikerült kielégítően megmagyaráznia. Mentor (írói név) vetette először Bernoláknak szemére azokat a szavakat, melyekkel a szótár célját abban jelölte meg, hogy a tótok megtanuljanak magyarul, tehát magyarosodjanak meg. Bernoláknak ez a szándéka — Mentor szerint — mindig sötét folt marad jellemén: "ostane vždy tmavou škvrnou v ráze Bernolákovom") (Lit. listy IV, 38).
A szerkesztő megjegyzésében mindjárt meg is védi Bernolákot: ha csakugyan lett volna ilyen jellembeli fogyatkozása, akkor HOLLY, ez az őszintén tót lélek nem énekelte volna meg. Mindjárt meg is jegyzi, hogy időszerű volna a szótárnak ezt a pontját az akkori viszonyokból valakinek megmagyaráznia. Erre a magyarázatra ŠKULTÉTY vállalkozott, mégpedig először egy analógiával. Szerinte Bernoláknak e szavai igen hasonlítanak a Staré Nowiny (megj. Besztercebányán 1785—86-ban) hasonló szellemű nyilatkozataira. Az említett újság általában tele van a tótok és a tót nyelv dicséretével, mégis ilyen kijelentések is vannak benne: «Literatura Slowanská gest potřebná a slaužj k rozšjrenj známosti reči německé". ŠKULTÉTY felteszi, hogy Bernolák ismerte a Staré Nowinyt, mert ez a botlása, amely nem vall elég öntudatra, nagyon hasonlít a Staré Nowiny íróiéhoz.[31] Ezt az analógiát később kiegészíti egy másikkal: KOPITARt, a szlovén származású jeles tudóst említi, aki azért örül és azért tartja hasznosnak a bécsi egyetemen és más ausztriai intézetekben a szláv tanszékek fölállítását, mert a hivatalos német nyelv így tud szerezni magának prozelitákat. ŠKULTÉTYlevonja ebből következtetéseit: abban az időben, mikor a különböző szlávok nem voltak még szabadok, a nemzeti ellenséggel szemben még nem mertek nyíltan harcba szállni, hanem ravaszsággal és rászedéssel segítettek magukon (SP. 1907: 117—120). Később ŠKULTÉTY nem éri be ennyivel. 1918-ban, Bernolák halálának századik évfordulója alkalmából írt cikkében megint felveti ezt a kérdést, de úgy, hogy a szótár előszavát talán nem is Bernolák, hanem a szótár kiadója, PALKOVIČ kanonok írta (Nár. Nov. 1913. jan. 21).
1920-ban megint új véleménnyel áll elő: azt állítja, hogy szótárát Bernolák magyar értelmezés nélkül készítette el, tehát a bevezetésnek kifogásolt pontját nem is írhatta. Ez PALKOVIČ kanonok műve, aki a szótárt megvette, kibővítette a magyar résszel és kiadta a saját költségén (i. m. 21—22). ŠKULTÉTYnek e minden alapot nélkülöző állítását senki sem fogadta el, aki a kérdéssel foglalkozott. PRAŽÁK ugyan maga sem tudja megmagyarázni, hogy milyen hátteret kell keresni Bernolák szavai mögött, de esetleg megengedhetőnek tartja, hogy valaki más toldotta a szótárba az említett szakaszt, mint ŠKULTÉTYmondja; egyébként szerinte a szótárnak e pontjára alig lehet valaha is világosságot deríteni (Dej. 147—148). WEINGART határozottan elveti ŠKULTÉTYnak azt a nézetét, hogy PALKOVIČ kanonok toldotta be az említett szöveget (Příspěvky 758). A kérdést RAPANT oldotta meg, komoly érvekkel bebizonyítva, hogy mind a szótár magyar értelmezése, mind az előszó Bernolák munkája; PALKOVIČ csak a VI. kötetet, az indexet készítette el és Bernoláknak latinul írt előszavát magyarra fordítva e kötet elejére helyezte. A legdöntőbb bizonyítók itt az 1811. évi Canonica visitatio. Ennek a szótárra vonatkozó perdöntő része így hangzik:
"Praeterea a natura ad laborem duratus originale, novumque prorsus et hactenus orbi Iiterario minimé visum Hco publico utilissimum magnum opus 5 Voluminibus ac 1524 phyleris scriptus constans 20 annorum labore incredibili, industria inerrabili, patientia invincibili suceisivis ab officio horis slavica, latina, germanica, hungarica et bohemica linguisconfectum septies ad limam revocatum et toties ad purum noviter descriptum cum approbatione censurae caes. regiae pro typo 23 millia flnorum exposcente iam ante triennium ex integro praeparatum habet". (Közölve a Literárne listy III, 19.)
RAPANT azonban nemcsak így tisztázta a kérdést, hanem a tót tudósok közül elsőnek mert kimondani olyan dolgokat, amelyek Bernolákot megfosztják ugyan a "národny buditeľ" dicsfényétől, amelyet a tót nemzeti önállóság rajongói vontak személye köré, de egyúttal megvédik a magyarkodás vádja ellen is, amellyel meg a csehszlovák egység hívei próbálták a tót nyelv érdekében kifejtett munkásságának értékét kisebbíteni. RAPANT megállapításait röviden összefoglalva: Bernolák nemcsak élete nagyobbik felével, de nézeteivel és felfogásával is a XVIII. század gyermeke; nemzeti érzésével még a hungarizmus alapján áll, törekvéseinek célja pedig az anyanyelv segítségével a nép vallási és különféle világi szükségleteinek kielégítése. Erre az alapvető, középkori jellegre azonban már rávetítik sugaraikat a felvilágosodás és újjászületés eszméi is. [32]
BAPANT előtt és után is, mint majd látni fogjuk, sokan megkísérelték a Bernolák személye körül felmerült kérdéseket tisztázni és helyét a tót szellemi életben megjelölni. Ezek a kísérletek azonban nem vitték előbbre a kérdés megoldását s csak egyhelyben topogást jelentenek. A kiindulás kétféle szemszöge nem is eredményezhet más megoldást, mint azt, hogy Bernolák mindegyik felfogás számára olyannak tűnik fel, amilyennek szeretné : a nemzeti önállóság rajongói számára a «národny búditeľ", a cseh-szlovák egység hívei számára pedig a "rozkolník" képét mutatja. Az igazság szempontjából pedig egyik magyarázat sem kielégítő.
Mindannak, ami a tót irodalmi nyelv kialakulásával és így Bernolák működésével is kapcsolatos, új szakasza kezdődik el a csehszlovák állam megalakulásával. Annyi bizonyos, hogy soha jobb alkalom nem kínálkozott arra, hogy azt a nyelvi egységet az irodalomban, amelynek kötelékeit tudatosan Bernolák kezdte bontogatni és végképpen ŠTÚR szakította széjjel, újból visszaállítsák. Alighogy az űj állam megalakult, a nyelvi kérdésnek a felvetése nem is maradt el. Egymásután három nagyobb terjedelmű munka jelent meg, amely a tót irodalmi nyelv kialakulásának kérdésével foglalkozik: HODŽA MILÁN, ŠKULTÉTY JÓZSEF és PRAŽÁK ALBERT fentebb már idézett művei.
Az első kettő tót ember munkája, s így nemcsak érthető, de természetes is, hogy ezek a művek nem az egységes irodalmi nyelv visszaállítását célozzák, bár a cseh és tót egyesülésen érzett öröm jegyében íródtak, hanem csak magyarázatát akarják adni — kiki a maga módján — azoknak a nyelvi törekvéseknek, amelyek 1790-től zajlottak a tót irodalomban. Mindkét munka más-más felfogásban ugyan, de végeredményben egy célt szolgál : az üj állam keretében, két irodalmi nyelv mellett elősegíteni a teljes nemzeti összhangot. Ami a Bernolák-féle kezdetet illeti, egyben mégis megegyeznek : mindketten a politikai viszonyokban látják azokat az indítékokat, amelyek ehhez a lépéshez vezettek. Ezeknek a hatását és eredményét azonban teljesen máskép fogja fel mindegyik szerző. HODŽA szerint Bernolák szubjektív indítékaival, amelyekkel az önálló tót nyelvet megkísérelte, alapjában véve nem lehet elutasítólag szembehelyezkedni, amint a csehek teszik (i. m. 68). Különben is ő maga csak formális eszköze volt ennek az evolúciónak, amely a tótoknál az ellenreformáció nagy hatásában nyilvánult meg.[33]
Tulajdonképpen már ezzel a szellemi elkülönüléssel kezdődött a csehszlovák szakadás (74—75), de Bernolák és ŠTÚR mozgalmának háttere a politikai viszonyokban keresendő. A cseh-tót nyelvi elszakadás szerinte nem a tót nyelvből adódó belső szükségességből eredt. A tót nyelv azért alakult ki, mert a tótság magyar légkörben élt, politikailag elválasztva Morvaországtól és Csehországtól, és így könnyebben alávetette magát a magyar államiság erősebb szellemének. Bernolák és Štúr mozgalmának eredménye több volt, mint a tót irodalmi nyelv kialakulása; ez egyúttal az egységes kulturális testnek ketté, két különböző nemzeti egyéniségre való szakadása is volt (i. m. 288, 8—9).
ŠKULTÉTY egészen máskép állítja be a helyzetet. Szerinte ilyen kulturális egység a csehek és a tótok között nem volt, ez éppen a tót renaissance-szal, főképpen pedig ŠTÚRral kezdődik (76 és 114); de másban sem ért egyet HODŹÁvall. Mint általában az újabb tót felfogás, Bernoláknak és iskolájának ŠKULTÉTY is már erősen átfűtött tót nemzeti érzést tulajdonít, amelynek tudatos célja volt megmenteni a népet és nyelvet, tehát munkásságuk nem mentes bizonyos forradalmi jellegtől (i. m. 9). HODŽA viszont ennyit még nem tulajdonít Bernoláknak. Szerinte Bernoláknál a nemzeti gondolat csak szárazon és mellesleg van felvetve, amelyet az akkori, minden összekötő eszme nélkül való, lelkileg még fel nem készült tótság nem tudott befogadni (i. m. 78).
E két egymástól élesen különböző felfogású könyv után alig két évvel jelent meg a harmadik, egy cseh ember tollából. PRAŽÁK ALBERT prágai egyetemi tanár könyve ez.[34] PRAŽÁKnak nem is titkolt szándéka az irodalmi nyelv egységének a visszaállítása[35], tehát még fokozottabb mértékben tör pálcát a tót szeparatisztikus törekvések fölött, mint ahogy azt a cseh irodalomtörténet általában tette. Munkájában PRAŽÁK azt igyekszik bizonyítani, hogy a tótok magukat nyelvileg és műveltségileg is mindig egy nemzetnek érezték a csehekkel, s csak Bernolák és Štúr zavarták ezt az érzést; velük állt be a fordulat és a lassú szakadás (Dej. 64).
Szerinte az irodalmi cseh és a népi tót nyelv között a különbségek igazán kicsinyek, csak nyelvjárásiak voltak és sehogyan sem jogosították fel a tótokat arra a véleményre, hogy nyelvük különbözik a csehtől, s így joga van önálló irodalmi életre. Azzal, hogy Bernolák a tót nyelvnek ilyen jogot tulajdonított, erőszakosan belenyúlt a nyelvi fejlődésbe; kezdeményezését a csehek és az evangélikusok nem is nézték másnak, mint fölösleges és erőszakos beavatkozásnak (Děj. 129). Szerinte Bernolákot a tót nyelvnek a csehtől való elazakításában politikai indítékok vezették, t. i., hogy a hazai tót nyelv művelése által a tótok közelebb jussanak a magyar nyelvhez, a megmagyarosodáshoz. Az ő tót nyelve tulajdonképpen és mindenekelőtt politikai tény,[36] ezért pártolták a felsőbb hatóságok is ezt a "hbitý rozkolník"-ot (Děj-142, Česi a Slováci 76—77).
DOBROVSKY és BIBAY azért nem ismerték el Bernolák vállalkozásának jogosultságát, mert külső okokból keletkezett, s mert célja a bohemizmustól való elszakadás és a hungarizmushoz való közeledés volt, végül mert nem támaszkodhatott belső érvekre, főleg nyelviekre (Česi a Slováci 79). PRAŽÁK, hogy saját nézeteinek nagyobb kelendősége és hatóereje legyen, a tudós világ megállapításaira való hivatkozással megint csak hangsúlyozza, hogy Bernolák munkájával végeredményben nem jött létre sem specifikusan tót nyelvtan, sem specifikusan tót szótár, csak éppen némely alaktani változás állt be a csehszlovák nyelvi alapon (uo.).
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat ugyanilyen átlátszó szándékkal mások is hangoztattak a húszas években. KÁLAL KAREL cseh, HOLUBY JOZ. ĽUD. pedig tót részről próbálja elhitetni a cseh és a tót nép egy nemzet voltát.[37] PASTRNEK szerint Bernolák kísérlete az önálló tót irodalmi nyelv megalkotására nem pusztán folytatása a katolikus írók tótosító írásmódjának, hanem szándékosan elszakadó és messzire ható lépés a magyar állami gondolat érdekében (uo. 66). VONDRÁK szintén pálcát tör az elszakadás fölött: "Že tato odluka byla chybou, musí nyní uznati každý objektivní pozorovatel. Nyní je třeba pokud je to jěšte vůbec možné, hledati způsob a cesty k nápravě."[38] Legfeltűnőbb azonban BUJNÁK PÁL vélekedése. Sem Bernolákot, sem iskolájának munkásságát tót részről soha olyan támadás nem érte, mint tőle. Bernolák kezdeményezése szerinte káros lépés volt, téves ösvény, nyelve emészthetetlen trnavčina, s ebből csak kára volt az irodalomnak, akárcsak HOLLÝ működéséből, amely eltévelyedés, epizód.[39]
Mindez, akár burkolt, akár nyílt formában nyilatkozott meg, hivatva volt egyengetni az utat a közös irodalmi nyelvhez, természetesen a cseh nyelv javára. Azonban ezek a különböző oldalról jövő célozgatások nem eredményeztek többet, mint azt, hogy a tót helyesíráson eszközöltek néhány olyan változtatást a fonetika javára, amelyekkel a cseh helyesíráshoz s ezzel egyúttal a cseh kiejtéshez akarták közelebb hozni. [40]
De mennél nagyobb volt a csehek igyekezete az egy nemzetre való hivatkozással a maguk malmára hajtani a vizet, annál inkább erősödött a tót öntudat, s a cseh és tót együttélés utolsó éveiben már akadnak, akik a minden téren kizsákmányolásra törekvő cseh politika ellen a nyelvi kérdésben is bátor hangon merik követelni a tót nyelv jogait.[41] Az 1937-es év — a Dissertatio megjelenésének 150. fordulója — aztán jó alkalom arra, hogy a tótság külön nyelvéhez való öntudatos ragaszkodását félre nem magyarázható módon kifejezésre juttassa. A jubileum méltó megülésére az év elejétől lelkes előkészületek folynak: Bernolákot, a "národná pohroma"[42] (a csehek ennek tekintették a nyelvi elszakadást) egyik okozóját, aki nemzeti szempontból "rozkolník" (PRAŽÁK, Děj. 142), tudományos értékre pedig csak "pro svou myslenku nadšený dilettant» (WEINGART i. m. 729) volt a csehek szemében, országszerte meleg ünneplésben részesítik. Két szobrot is állítanak neki: egyet Nagyszombatban, egyet pedig papi működése színhelyén, Érsekújvárott.
Az ünneplésből a napi sajtó is kiveszi a részét. Cikk cikk után lát napvilágot, s ha a napi politika diktálta megnyilatkozásokban van is sok ellentét[43] és az ünneplésbe olykor zavaró, újságírói túlbuzgóságból ügyetlen hangok is kerülnek, az egész mégis úgy tűnik fel, mint hangos tüntetés a tót nyelv, a tót gondolat mellett, a nélkül azonban, hogy a csehekkel, az államhátalom tulajdonképpeni birtokosaival szemben teljes ellentétbe bocsátkozott volna.
De nemcsak a közélet és a napi sajtó, a tudományos világ is kiveszi részét az ünneplésből. HEINRICH BARTEK gondozásában megjelenik a Dissertatio és Orthographia fototipikus új kiadása. S a folyóiratok lapjain is frissebb, szinte szokatlan hangok csodálkoztatják el az olvasót. Nemcsak azért, mert a múlttól eltérően Bernolákot mint nyelvészt is kedvezőbben ítélik meg (sőt mondhatni fölfedezik, mert azt a kevés elismerést nem számítva, amely inkább csak katolikus részről jutott neki, eddig általában csak hibáit látták meg), de azért is, mert ha nem is nagyon feszegetik azt, hogy Bernolák az irodalmi tót nyelv megalkotásával tulajdonképpen a cseh nyelv használatát igyekezett kiküszöbölni, az önálló irodalmi nyelvet, mint a tót nép egyik legnagyobb értékét, legdrágább kincsét állítják a minden téren érvényesülő cseh hatalommal szembe. Öntudatosan hirdetik, hogy ez a legdrágább kincs, az önálló irodalmi nyelv Bernolák idejétől kezdve a tót nép minden más jogának is a szimbóluma.[44]
Máskép látják a cseh és a tót nép múltbeli kapcsolatát s azokat a viszonyokat is, amelyekben Bernolák törekvései elindultak. Két pontját említem csak MIŠKOVIČ A. értekezésének: az egyik, a mindenkori cseh felfogástól teljesen különböző bátor nézete az, hogy Bernolák fellépésében nem kell látni a csehekkel való irodalmi egységnek valamilyen megzavarását, mert míg a nemzet lelkileg aludt, ilyen az evangélikusok gyönge kapcsolatain kívül nem is volt. A XVII. és XVIII. század szellemi légkörét rajzolva — amelyben a tót nemzeti gondolat is létrejött — azt vallja, hogy a tótok akkor szellemileg szabadok voltak és nem is lehet szó semmiféle magyar szupremációról. Sőt! A XVII. században és a XVIII. század első felében éppen a tót elem az uralkodó és expanzív: telepes anyagot ad a magyar Alföldnek és saját fészkében is erősödik (SMS. XIV, 387—409). Nem túlságosan sok az, amit a Bernolák-jubileum alkalmával elhangzott különféle nyilatkozatokból, mint előbbre jutó lépést könyvelhetünk el. De az ilyen nyilatkozat is, mint pl. MIŠKOVIČé, milyen nagy lépés ahhoz az elvakult felfogáshoz képest, amely a múlt század második felének magyar-tót ellentéteiből táplálkozva a magyar—tót együttélésben nem látott mást, csak a tót nép állandó elnyomását.
Az 1937-es Bernolák-ünnepségeknek még egy utolsó hangja STANISLAV 1941-ben megjelent már említett munkája. Ezen is meglátszik az új idők szelleme, divatja. Új szempontokat is keres az irodalmi nyelv kialakulása kérdésének megmagyarázására. Ez az új szempont a szociális kérdés. Szerinte az irodalmi nyelv alakulása elsősorban szociális folyamat, amit az eddigi egyoldalú magyarázatok figyelmen kívül hagytak.
Ebben a szociológiai folyamatban látja elsősorban az irodalmi nyelv kialakulásinak indító rugóit, s Bernolákban is olyan egyéniséget lát, aki kora szellemi áramlatával egyetértve céljául tűzte ki Szlovákia (így!) felemelését, népének művelődését és kiszabadítását a kiváltságos rendeknek való alárendeltségéből, valamint harcba állítását a nemzeti meg szociális szabadságért. Ilyen és ehhez hasonló túlzó megállapításaival lehetne vitatkozni (bevezetésének egyes részleteire más alkalommal fogunk kitérni), de munkájában tulajdonképpen nem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy részletesen foglalkozik Bernolák dolgozási módszerével, lépésről-lépésre kisérve a Dissertatio és Orthographia egész felépítését említett és elhallgatott forrásai alapján. Művének ez a nagy gonddal és alapossággal készült részze — ha lesz folytatása is — egyúttal biztató kilátás arra nézve is, hogy az eddig jobbára csak politikai szempontból figyelemre méltatott és éppen ezért az ellentétes felfogások hullámai közt hányódó Barnolák nyelvtudósi munkásságára is több fény derül.
Szemlélődésünk végére értünk. Célunk nem volt más, mint végig követni azt a visszhangot, amely a tót nyelvnek a XVIII. századvégétől önálló útját egyengető apostolát és szorgalmas munkását több mint 160 esztendőn át kísérte. Éppen ezért a magunk részéről már nincs sok
hozzátenni valónk. Magyar szemmel sokkal kevesebb rejtélyt látunk Bernolák személye és munkássága körül, bár a további kutatás, különösen ha nem feltevéseken, hanem a mindennapi élet feltárására irányuló munkán fog alapulni (s ehhez Bernolák működési helye még elég feldolgozatlan forrást kínál), apró mozaikjaival hozzájárulhat meg Bernolák személyiségének több oldalról való megvilágításához. Ez a további kutatás a mi számunkra — ahogy már most látjuk — nem ígér kínos meglepetéseket. Sőt! Csak majd megerősíti azt a felfogást, amellyel RAPANT, Bernolák törekvéseinek rugóit igyekezvén megrajzolni, a legjobban megközelítette a valóságot. Azóta, bár sok téren engedett merevségéből és régi elfogult nézeteihez való ragaszkodásából a tót szellemiség, egy kérdésben még nem jutott el RAPANT felfogásáig, a hungarizmussal való józan számvetésig. Sőt ebből a szempontból az újabb megoldási kísérletek bizonyos visszaesést jelentenek. Mindez arra vall, hogy a tót
tudomány már meglátta Bernolák igazi szellemi arcát, de mivel ez a valóságban nem egészen olyan, amilyennek mai világnézetével, nemzeti érzésével látni szeretné, még nem tud vele megbékülni, s ezért próbálja a mai felfogásának legjobban megfelelő, maga festette álarccal takarni.
Nem lehet tudni, eljön-e az az idő, hogy ezt az álarcot végképpen leveszi róla — s azért így is magáénak vallja. Ha igen, akkor ez az ezeréves Hungária minden ajkú fiát összekapcsoló történeti hivatásával való megbékülés is lesz.

---

[1] Részletesebb tanulmányok Bernolákról, a nyelvészről csak újabban jelentek meg. WEINGABT M.s Pííspevky k studm slovenstiny (Sborník fii. fak. univ. Eomenského v Bratislave 1923.1.17. sz.), Bernolák szótárát, BABTEK H., Bernolákov pravopisn^ systém SB. V. helyesírását tárgyalja részletesebbén. "Újabban STAKISLAV J. szentelt beható tanulmányt Bernolák dolgozási módszerének és ezzel együtt kiadta a Dissertatiót és Orthographiát (K jazykoved-nému dielu Antona Bernoláka. Kritické vydanie spisov Dissertatio a Ortogra-phia. Bratislava, 1941).
[2] Dissertatio philologico-critica delitterisSlavorum, de divisione illarum nec non accentibus, cum adnexa linguae Slavonicae per regnum Hungáriáé usitatae compendiosa simul, et facili ortographia, Ad systema Scholarum Nationalium in Ditionibus Caesareo-Regiis introductum plene accomodata. Posonii, 1787.
[3] Ez a körülbelül egy századig tartó tótosító folyamat részleteiben még nincs földolgozva (vö. NOVÁK; SP. LIV, 282), pedig a tót irodalmi nyelv kialakulásával több munka is foglalkozik: HODŽA, MILÁN, Českoslovensý rozkol. Príspevky k dejinám slovenčiny. Turč. Sv. Martin, 1920, — ŠKULTÉTY, JOZEF, Sto dvadsaťpäť rokov zo slovenského zivota. Odpoveď na knihu Dr. Milana Hodžu nazvanú "Československý rozkol". Turč. Sv. Martin, 1920.— PRAŽÁK,AIber, Dějiny spisovné slovbenštiny po dobu Štúrovu, V praze 1922. — VÁŽNÝ Václav, Spisovný jazyk český a slovenský (Československá vlastivěda, řada II.) Praha 1936. Ezek azonban nem oldják meg azt a kérdést mint fejlödött ki az irodalmi cseh nyelvbňol fokozatosan, s mégis szinte egyszerre a tót irodalmi nyelv. Ennek a kérdésnek lépésröl-lépésre való viszgálata a tót nyelvtudomány legközelebbi feladata
[4] Bené Mládenca Príhodi a Skusenosti. V Prešpurku 1783 és 1785.
[5] VLČEK, J., Dejiny literatúry slovenskej. Turč. Sv. Martin, 1933. 3. kiad. 35. — Egyébként már ŠAFÁRIK is megállapította, hogy a XVTII. századi katolikus nyomtatványok nyelve (MÁCSAY; a nagyszombati jezsuiták vallásos és imádságos könyvei) a maga egészében még cseh ugyan, de a részletekben nyelvi keveréket mutat, következetesség nélkül.

[6] Azért újabbakat, mert hisz Bernolák baráti köre már a megjelenés előtt ismerhette és teljesen egyetérthetett elveivel; erre vall a Diss. bevezetése és az 1937-i Bartek által sajtó alá rendezett fototipikus új kiadásnak végén található két ajánlás.

[7]«Die Presburger Seminaristen aber habén eine Dissert[ationem] philologico-criticam de lingua Slavica geschrieben, vorinnen sie wieder den Gebrauch des Bohemismus bey uns sehr eifern, und unter andern auch neue Buchstaben anrathen. Hátten sie Ihre Litteratur gelesen, sie hätten dieses wohl bleiben lassen.» Később így folytatja: «Über die oben angezeigte Dissertatio philologico-critica habe ich noch anzumerken, dass sie zwar niemanden zur Nachfolge bereden oder gewinnen wird.» (Jozefa Dobrovského Korrespondence IV. Vzájemné listy Jozefa Dobrovského a Jiřího Ribaye z let 1783—1810. K tisku upravil ADOLF PATERA. V Praze, 1913. 91).
[8] "Es ist recht ärgerlich, dass die Slowaken es nicht mit uns halten wollen... Die Deutschen waren hierin klüger als die uneinigen Slaven" (Korr. Dobr. IV, 243—4).

[9] «Was sollte auch am Ende daraus werden, wenn sich wiederum Slowaken andrer Gegenden verbänden, für ihre gemeine Sprechart Regeln zu entwerfen, und sie zur Bücbersprache zu erheben? Im J. 1752 versuchten es die Sotaken, in ihrer Mundart ein Gesangbuch, die Psalmen, und 1758 ein Gebethbuch zu drucken, aber der Eifer erkaltete bald, und die sotakische Literatur ging zu Grabe. Welches Gemengsel von Mundarten müsste entstehen, wenn nun auch die Krekatschen, die Zahoraken und Podhoraken ihre Stimmen beym Entwurf einer Sprachlehre geben sollten. Warum sollen gerade nur die Slaven des Tirnauer Gebietes hier einen Vorzug haben ?» (DOBROVSKY, Slowanka, zweite Lief. Prag, 1815. 186—7).
[10] Korr. Dobr. III, 14. — "Geschichte der Böhmischen Sprache und altern Literatur" c. irodalomtörténete 3. kiadásában már külön nyelvnek tünteti fel
a tótot (Prag, 1819. 33. 1.).

[11] Uo. 249. (Alighanem FÁNDLI valamelyik könyvére gondol: vagy a Pilní domagssí a poľní hospodárra (1792—1800-ig 5 kötet), vagy a ZeTinkárra, amely 1793-ban jelent meg.)

[12] Grammatica Slavica auctore Antonio Bernolák ad Systema Scholarum Nationalium in Ditionibus Caesareo-Begiis introductum accomodata. Editio prima in Pannónia. Posonii, 1790.

[13] Etymologia vocum Slavicarum, sistens modum multiplicandi vocabula per derivationem & compositionem, ab Antonio Bernolák concinnata. Tyrnaviae, 1791.

[14] 1825. júl. 7-én KoEPPENhez írt leveléből: «Es ware wenigstens zuwünschen, dass die Slowaken, wie bis jetzt, so auch künftig sich in ihrer Literatur fest an die Čechen anschlissen. Sollte die unselige Losreissung durchgreifen, so ist das allmälige Absterben des slowakischen Zweiges und seiner Sprache sehr zu befürchten. Die Protestanten haltén sich jedoch fortwährend fest an die Čechen; was noch einiges Trost gibt» (Korr. Šafaříka I, 305).
[15] SCHAFFARIK, PAUL JOSEPH, Geschichte der slawischen Sprache und literatur nach allen Mundarten. Ofen, 1826. 389.

[16] «Man kann nicht läugnen, dass es mit vielem Fleiss gesammelt hat, und sein Werk wird immer als das vollständigste Idiotikon über die slovakische Sprechart interessant und schätzbar seyn; wenn man gleich sehr bezweifeln muss, dass es je den beabsichtigten Zweck erreichen wird" (Korr. Šafaříka I, 305). 1836-ban már így ír róla: «Wegen Bernolák und Murko hatten sie mit früher nichts geschrieben: beide sollen Sie erhalten, wiewohl es sich kaum der Mühe lohnt, den elenden Bernolák so weit zu schicken, der eine Compilatíon aus böhnischen Wörterbűchern ist. Alles was darin brauchbar und echtslowakisch, hat Jungmann in sein Wörterbuch aufgenommen" (uo. II, 526). — Bernolák szótárát JUNGMANN valamivel kedvezőbben ítélte meg: «Pro skaumatele slowenského jazyka dobrá pomůcka, bodejž jen nářečí to od českého cele neodlaučil (Historie literatury ceské. W Praze 1849. 2. kiad. 375), de később HATTALA (Počátečné skupeniny souhlásek československých, v Praze 1870. 15) és utána a cseh irodalomtörténet minden tudományos és gyakorlati értéket megtagad tőle (vö. pl. VLČEK: Literatura česká XIX. stol. I. 424; Dějiny ceské literatury III. v Praze 1931. 2. kiad. 288) és különösen szívesen hivatkozik ŠAFÁRIKRA, aki állítólag azt mondta, hogy Bernolák szótárára kár volt a papírosért és nyomásért. Részletesebben foglalkozott vele WEINGART (i. m.) és több szempontból is rámutatva fogyatkozásaira megállapította, hogy csak kultúrtörténeti jelentősége van. (A régebbi véleményeket lásd ott.) Inkább csak katolikus részről kapott olykor elismerést. HOLLÝ dicsérte («To je ovšem výborný a znamenitý slovár... Tovaryšstvo I, 58),
TICHOMIR védelmébe vette (Literárne listy V, 60), újabban pedig STANISLAV ad neki elégtételt (i. m. 11). A cseh irodalomtörténet ma is állja régi ítéletét (vö. JAKUBEC, JAN, Dějiny literatury ceské. II. Praha 1934. 84).

[17] Vö. PALKOVIČ: Tydennik I. évf. (1812), előszó XII. 1. (idézi a Lit. česká XIX. stol. I, 590) és JUNGMANN: Časopis Českého Museum 1832 (VI. évf.), 177 (idézi CZAMBEL, Slováci a ich reč. Bp., 1903. 192).
[18] "L. 1787 někteří faráři okolo Trnavského navedením Ant. Bernoláka zamyslili sobě swým wlastním nářečím psáti, a sice podle pravidel, která sobě sami tudiž ústanovili." ... "zdá se, jakoby následowníci Bernolákowi způsob swůj jen pro pohodlí swé byli zamyslili." PALACKÝ: Časopis Českého Muuseum 1829. (IV.), 31 (idézi a Literárne listy III, 37).

[19] Vö. Hlasowé o potřebě jednoty spisowného jazyka pro Čechy, Morawany a Slowáky. Spisů musejních císlo XXII. W Praze, 1846.

[20] Vö. Františka Palackého korrespondence a zapisky. K tisku připravil Dr. V. J. NOVÁČEK. II. V Praze 1902. 102.

[21] Vö. HODŽA, M. M., Epigenes Slovenicus. Leutschoviae, 1847. 12.

[22] HURBAN, J. M.: Slovenskje Pohladi 1847. 25.

[23] Kissé részletesebben megjelent külön is «Bernolák a jeho škola. V storočnú pamäť prvej gramatiky slovenskej" címen a SP. 1890-es évf.-ban és VLČEK, «Slovensku> c. kötetében.

[24] Tovaryšstvo. Sborník literárnych prác v storocnű pamäť' prvého "Učeného slovenského tovaryšstva" Usporiadal a z pomoci priateľov slovenskej spisby vydal FR. RICHARD OSVALD. I—III. V Ružomberku 1893, 1895, 1900.
[25] Tovaryšstvo II, 26. Hogy Bernolák csakugyan a cseh nyelvet akarta elejteni, azt minden ellenkező véleménnyel szemben iskolájának legjobb stilisztája, FÁNDLI, és egyetlen költője, HOLLÝ is bizonyítja: «Budemeľi aj pozatím od inších vysmívaní? Budemeľi aj budúcne písebné pero od Moravca, knihy od Čecha požičávať?" (FÁNDLI, Hospodár c. művéből idézi VLČEK, "Slovensku" 257). «On že ge ustanowen k tomu sám, naňho táto samébo | Práca čeká, abi Češku zahnal, swogu M a t k u Slowensku | Skrísil, a na wlastné za Panonownicu Místo osádlil" (Chválospev na ántona Bemoláka).

[26] Vö. pl. FR. RICH. OSVALD, Naše príklady c. értekezését (Tov. I., II. 14) és JOZEF KOHÚTH (-ill. jelzéssel) Bernolákról közölt írásait a Tov. I, II. kötetében.

[27] Különösen Šafárikra és Hattalára hivatkozik szívesen. Šafáriknak és Hattalának a Slowárról szóló kritikájáról más helyen szólunk. A nyelvtanról HATTALA szintén kedvezőtlenül nyilatkozott: " Ten (t. i. Bernolák) i jazyk i pravopis preSlovákov tak ustrojil, že v nich ani stopy filologickej kritiky, ktorú stále na jazyku mal, skutočne nebadať" (Mluvnica jazyka slovenského. Pešť, 1865. 15-16)

[28] A cseh irodalomtörténet már VLČEK előtt is teljesen meddőnek tartotta Bernolák munkásságát (vö. PŘECECHTĚL, Rozhled dejín českoslovanské literatury. V Kroměríži 1872. 2. kiad. XXI. 1.).
[29] HOLLÝ, Chválospev na Antona Bernoláka. Az említett, de a kiadásból hiányzó sorokban Trenčanka, Turčanka, Liptovčanka, Oravka, Nitranka, «ag spanilozrostlá v Parsúňe Trnavka" állnak Matka Slovenka körül és vele együtt imádkoznak (Literárne listy III, 86).

[30] Slowár Slowenskí Česko-Laťinsko-Ňemecko-Uherskí: seu Lexicon Slavicum Bohemico-Latino-Germanico-Ungaricum auctore Antonio Bernolák nobili Pannonio Szlaniczensi. I—VI. Budae, 1825—1827.
[31] SP. XVII, 552—7. — RAPANT (K počiatkom maďarizácie 1,581) inkább azt tartja, hogy nem az írók személyes öntudata volt gyenge, hanem inkább a társadalom nemtörődömsége volt nagy a tót irodalommal szemben.
[32] RAPANT, D., Mad'arónstvo Bemolákovo. V BratisIave, 1930. (Zvláštny odtlačok zo "Slovenského diela" 1929—30.)
[33] VÁŽNÝ szintén állítja, hogy Bernolákot nemcsak az önálló Szlovákia gondolata vezette mint történeti és néprajzi egységé (amelynek látható jele kell hogy legyen a nyelvi önállóság is, Önálló irodalmi nyelvvel és Önálló irodalommal), hanem az ellenreformáció gondolatának szolgálata is, amelynek hatása a Tótföldön sokkal mélyebb volt, mint Csehországban, valamint a hungarizmus akkor születő állami és nemzeti eszméi (VÁŽNÝ, i. m. 155).
[34] Érdekes a munka megírásának története. PRAŽÁK először az élő szó erejével szállt síkra céljáért. Erről a tárgyról 1921-ben előadást tartott a tót tanárok részére rendezett továbbképző tanfolyamon Prágában, majd 1921 nyarán a pozsonyi egyetemen rendezett tanítói tanfolyamon. 1921/22-ben egyetemi előadásul választotta e tárgyat és előadásait hallgatói kérelmére adta kí könyvalakban (vö. előszó).

[35] Még jobban kitűnik ez egy másik munkájából: Česi a Slováci. Literárně dějepisné poznámky k československému poměru. V Praze 1929, amelyet ezekkel a szavakkal fejez be: "slovensky nacionalizmus... musí ustoupiti prostě od své provinčnosti k celonárodnému základu, zčeskoslovenštiti" 183).
[36] "Tyto Bernolákovy zavěry mají příchuť výhradně politickou. Proto jeho slovenština je vlastně a především akt politicky" (Česi a Slováci 76).

[37] Slovenská čítanka. Uspořádal JAK KABELÍK. V Praze 1925. 331—342.

[38] VONDRÁK, V., Vývoj současného spisovného českého jazyka. Brno, 1926. 73.
[39] Slovenská čítanka 177—8.
[40] Vö. Pravidlá slovenského pravopisu. V Prahe 1931. De az 1940-ben megjelent új helyesírási szabályzat (Pravidlá slovenského pravopisu Turč. Sv. Martin) ezeket az 1931-ben végrehajtott változtatásokat törölte és visszaállította helyettük az 1931 előtt érvényben és szokásban volt írásmódot"

[41] Vő. NOVÁK, ĽUDOVÍT, Jazykovedné glosy k československej otázke. Turč. Sv. Martin, 1935.

[42] Vö. Lit. česká XIX. stol. I, 353.
[43] Néhány újságszemelvény: A Slovenský Juh 1937. V. 8. száma tiltakozik a Nový Svet «Bernolák pôvodca odluky" című cikke ellen, 1937. VII. 17. száma pedig "Bemolák — sjednotitel" címen közöl cikket. — Szokatlanul furcsa beállítású az "Anton Bernolák ako vedec — diplomat" felírású cikk (Slovenský Juh 1937. VIII 28). Szerinte Bernoláktól geniális gondolat volt, hogy a tót nyelvet azért vezeti be, hogy a tótok könnyebben megtanuljanak magyarul: "To bola geniálna myšlienka a bez tohoto triku by sme si ťažko vedeli vysvetliť, že bernolákovská slovenčina tak rýchle a bez prekážok mohla rozširovať. Kým zbadali Bernolákov čin, to lahodne pretiahnutie medového motúzka popod nos, už bolo neskoro."
[44] BARTEK, HEINRICH, Anton Bernolák. 1787—1837. Trnava, 1937. 8—9.

2013-02-14 00:16:13 Nové Zámky Fotoalbum
Zkúste tu ;)

Anton Bernolák | Nové Zámky Fotoalbum
[url]http://www.novezamkyfotoalbum.sk/anton-bernolak/[/url]
Anton Bernolák * 3.10.1762, Slanica – † 15.1.1813 Nové Zámky Anton Bernolák bol slovenský rimskokatolicky knaz, sľachtic a jazykovedec. Anton Bernolák ako...

2011-12-16 03:29:12 igor cimerman
Vidíme tu pár článkov o Bernolákovi.Nie všetci sa však dozvieme ich obsah, keďže neovládame maďarčinu. Som jeden z nich.
Keďže je to slovensko - maďarský portál, nebolo by na škodu veci, aby boli takéto texty preložené aj do slovenčiny - aspom napísať ich stručný obsah.
Rád by som si prečítal, čo sa píše o našom významnom národnom buditeľovi, ktorý žil a tvoril aj v našom meste, ale prekladať slovo za slovom zo slovníka , na to nemám čas . Možno viacerí spoluobčania zdieľajú tento názor. Neberte to ako kritiku, ale informácie na portáli by mali byť rovnako dostupné všetkým.