Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Timea  10-08-31   3,056  
0
a tardoskeddi tájház Tardoskedd község önkormányzata egy éve megvásárolt az Alvégen egy régi parasztházat, amelyben a Szülőföld Alap támogatásával tájházat alakítottak ki. Idén újra pályáztak, ennek köszönhetően már öt gerendázott mennyezetű szoba őrzi a múlt értékeit az utókor számára. A felújított helyiségeket a XII. Szent István napok keretén belül 2010. augusztus 19-én adták át.

 

a tardoskeddi tájház
Tardoskedd község önkormányzata egy éve megvásárolt az Alvégen egy régi parasztházat, amelyben a Szülőföld Alap támogatásával tájházat alakítottak ki. Idén újra pályáztak, ennek köszönhetően már öt gerendázott mennyezetű szoba őrzi a múlt értékeit az utókor számára. A felújított helyiségeket a XII. Szent István napok keretén belül 2010. augusztus 19-én adták át.
A kiállított régiségeket a helybeli Balogh Rozália és lánya, Csányi Mária negyven éve gyűjtik.
A vendégkönyv szerint a berendezett lakásbelsőben már az első hétvégén több mint hétszázan csodálkoztak rá az egykori jellegzetes építkezési szokásokra, a népművészet kincseire, a népi életmódra és régi hagyományokra.
Június első hétvégéjén itt tartották a VI. Kistérségi fafaragók találkozóját, amelyen a helyi, zonctornyi és szímői mesterek a tájház elé új faragott kerítést is készítettek. Thain János gyűjtése alapján rekonstruálták az eredeti tardoskeddi faragott kapuk mintáit, a virágmotívumokon a palóc kultúra hatása érzékelhető. A nyári szünidőben gyerekzsivajtól is hangos volt a tájház udvara, a tardoskeddi 60-as számú Sík Sándor cserkészcsapat tagjai egy egész héten át itt rendezték foglalkozásaikat. Szeptembertől elsősorban a környék iskolásait várják, akik számára a pedagógusok autentikus környezetben akár tanórákat is tarthatnak a regionális nevelés tantárgy keretén belül.

{jcomments on}

 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
11:02:25 Megújult a tardoskeddi tájház [2010-08-31; 3,056 x]
11:00:50 Júniustól újra indult a Ludas! [2023-10-30; 881 x]
10:58:34 Občan všeličo vidí a všeličo si pamätá - alebo ako to vidím ja... [2016-07-15; 4,026 x]
10:55:02 Digitalizované periodiká z obdobia 1914-1918 na portáli Slovenskej národnej knižnice [2021-04-12; 3,615 x]
10:53:34 Cena útechy pre bývalého viceprimátora - N. Kádek je od 1. januára konateľom mestskej firmy Bytkomfo... [2023-06-06; 1,917 x]
10:49:32 Ahét könyve: Czizmadia Ervin, A magyar demokratikus ellenzék (1968-1988) Dokumentumok (T-Twins 1995)... [2019-10-22; 1,268 x]
10:48:37 Projekt rekultivácie mestskej skládky TKO z decembra roku 1994 [2024-09-25; 219 x]
10:48:09 Index daňovej spoľahlivosti novozámockých firiem a živnostníkov [2023-06-04; 3,939 x]
10:47:46 Monitorovanie environmentálnych záťaží na vybraných lokalitách Slovenskej republiky - mestská skládk... [2024-09-25; 245 x]
10:47:32 Zúgov 2? Veterným elektrárňam sme zatiaľ unikli o vlások [2024-04-04; 1,277 x]
10:47:27 Szent István-mellszobor avatása Érsekújvárban... [2024-08-24; 418 x]
10:46:56 Párkányi Nyári Fesztivál a Vadas fürdönél: Mr. President világsztárral! [2014-05-26; 3,216 x]
10:45:48 Kniha týždňa: Andrej Fujas, Nové Zámky od pevnostného mesta 1580 po dnešok 2015. Klenot renesančnej ... [2024-09-29; 196 x]
10:42:43 Realitný biznis pána primátora... [2024-06-25; 1,043 x]
10:41:31 Narodeninový darček: Otokar Klein sa stal podpredsedom Nitrianskeho samosprávneho kraja [2024-09-29; 372 x]
10:40:31 Bývalý novozámocký prednosta Peter Ágh neuspel na Najvyššom súde [2022-04-20; 2,057 x]
10:39:07 Mérföldkövek - tizenhetedik alkalommal találkoztak a szlovákiai magyar helytörténészek Udvardon... [2013-04-29; 2,192 x]
10:37:19 Za slušné Slovensko môžeme urobiť najviac, ak budeme pracovať za slušné Nové Zámky. Nedozrel čas, ab... [2018-03-15; 5,817 x]
10:33:10 Búrlivá diskusia k pripravovanej Baterkárni v Šuranoch... [2024-09-09; 758 x]
10:33:09 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu II. Elitex Šurany / Az é... [2013-06-11; 9,047 x]
10:33:08 Vysvätenie kaplnky na Slovenskej ulici [2023-06-18; 1,359 x]
10:32:26 Kniha týždňa: Jarka Kreškóciová a kol., Ako naučiť deti jesť zeleninu (2019) [2024-09-22; 127 x]
10:32:21 Čo zostane z novozámockej hádzanej? / Mi marad az érsekújvári kézilabdából? [2013-06-10; 2,671 x]
10:32:17 Šálka kávy s našim hosťom: Jánom Špaňom, manažérom skupín MadDogX, Gilotin, Flashback, MT Band a red... [2015-04-26; 5,614 x]
10:32:13 Za 3 roky využilo osobný bankrot 433 Novozámčanov [2020-06-07; 3,820 x]
10:31:51 Saša Borik: Kamenín včera a dnes [2010-10-25; 5,866 x]
10:31:50 Meghívó - Mega mulatós parádé Érsekújvár [2023-08-27; 937 x]
10:30:52 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 19,277 x]
10:30:40 Kauza opatrovateľského centra na Andovskej: Spýtali sme sa umelej inteligencie čo si myslí o priebeh... [2024-07-13; 851 x]
10:30:38 Kniha týždňa: Jan Keller, Hybridní politika (Nakl. Ivan David Praha 2020) [2024-07-11; 404 x]
10:30:34 Vo štvrtok o 19:00 podporíme Kultúrny štrajk. Stretneme sa pred kinom, Mesto nedovolilo aby sa akcia... [2024-09-17; 540 x]
10:30:12 Ján Tibenský, Historická podmienenosť a spoločenská báza vzniku bernolákovského hnutia [2012-01-08; 10,161 x]
10:30:02 Novozámocký hokej si pýta ďalších 100 tisíc Eur... [2024-09-23; 591 x]
10:29:58 Čo sa deje u susedov: OZ Za našu vodu a jeho zápas o čistú vodu na Žitnom ostrove [2023-08-08; 1,078 x]
10:29:53 Ennyi volt, véget ért. Ropovod Družba skončil [2024-07-22; 672 x]
10:29:48 Egy csésze kávé mai cimlaplánya Szabó Noemi világbajnok testépítő [2020-04-02; 3,994 x]
10:29:25 Na Kultúrnom proteste sa v Nových Zámkoch zúčastnilo do 100 ľudí [2024-09-21; 287 x]
10:29:23 Po stopách dávnych udalostí: Únos 66 čsl. príslušníkov v Angole v marci 1983 [2024-07-09; 512 x]
10:29:18 Primátor zamestnal poslanca i jeho manželku vo vodárňach. Ďalší poslanec zamestnal manželku v mestsk... [2024-09-15; 1,260 x]
10:29:01 Baterkáreň v Šuranoch [2024-08-19; 1,078 x]
10:28:56 Dokumenty k slovenskému národnému hnutiu v rokoch 1848-1914 I.-III., Ed. František Bokes (1962-1972... [2014-06-08; 4,242 x]
10:28:54 Nevzlingate. Zemetrasenie v radoch ruskej opozície... [2024-09-17; 190 x]
10:28:51 Egy csésze kávé Répásy Zsolt fotóssal [2015-09-29; 5,220 x]
10:28:32 Kürti Fotóalbum [2013-01-23; 4,175 x]
10:28:27 Novum, 1998. Zánik novozámockých priemyselných podnikov po roku 1989 / Az érsekújvári ipari vállalat... [2012-07-07; 3,985 x]
10:28:26 Elhunyt Chrenka Edit (1936 – 2023) [2023-10-12; 956 x]
10:28:22 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu VIII. Pletatex [2024-09-22; 307 x]
10:28:21 A hét könyve: Szlovákia – a történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája (Sine Metu Komárom... [2024-07-14; 517 x]
10:28:19 Elektrosvit, 1998. Zánik novozámockých priemyselných podnikov po roku 1989 / Az érsekújvári ipari vá... [2012-04-10; 5,052 x]
10:28:16 Csemadok verzus Kultúrkorzo - Ako to vidím ja [2015-07-10; 5,293 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x