Tizennégy éves voltam, amikor Losoncon épületlakatos inasnak jelentkeztem...  A kollégiumban volt fotókör, ahová azon nyomban be is iratkoztam. Neves fotósok tartották az előadásokat. Közben aktívan sportoltam, sokat utaztam. Egyszer, hazafele utazva a vonatunk belehajtott a síneken áthaladó juhnyájba. Miután megállt a vonat, bár már alkonyodott, azonnal fogtam a fényképezőgépet és rohantam, mint egy igazi riporter, hogy megörökítsem a  látványt. Először küldtem újságba fotót néhány sor szöveggel. Meg is jelent nagy örömömre.

Később a HÉT hirdetett pályázatán jelentkeztem néhány képpel. Ezekből néhány meg is jelent, ami bátorságot adott arra, hogy tovább próbálkozzak. Elárasztottam a szerkesztőségeket fotóimmal, itt-ott írni is mertem néhány sort. Ebben az időben már rendszeresen közölte fotóimat, rövid írásaimat az ÚJ SZÓ, HÉT, SZABAD FÖLDMŰVES, ŹIVOT, SMER, ŚPORT, és  más lapok is.

A folyamatos hegesztés rossz hatással volt az egészségemre. Az orvos eltanácsolt a gyárból.

1975. májusában a NŐ fotóriportere lettem.

Tizenhárom évig voltam a NŐ fotósa. Rengeteget utaztam. Megfordultam szinte minden magyarlakta településen. Fotóztam mindent. Embereket, tájat, művészeket, gyárat, iskolát, sportot, divatot. Álmomba se gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos munka is létezik. Úgy gondolom, szívvel, lélekkel, könnyedén fotóztam, bár előfordult, hogy meg kellett küzdeni egy-egy jó fotóért. Általában csak oda kellett figyelni, kivárni, és szinte minden jött magától. Ritkán rendeztem. Úgy gondolom az élet ezerszer jobb rendező nálam. Legjobb fotóim akkor készültek, amikor sikerült a háttérben maradnom, láthatatlanná válnom. Az évek alatt kidolgozott módszert mai napig sikeresen alkalmazom.

Váltottam. 1987-ben a sport vonzáskörébe kerültem. A ŚTART szakmailag egy újabb kihívás volt számomra. Rengeteg képet megemésztő hetilap megfelelt minden elképzelésemnek, fantáziámnak. A sportpályákon otthonosan mozogtam, munkámat könnyítette, hogy magam is sokoldalú, aktív sportoló voltam.

Rendszerváltás után a lap rossz anyagi helyzetbe került, majd megszűnt.

Később a századforduló előtt a ŚPORT  napilap szerződtetett. Öregedő fejjel a napilap fotóriportere lehettem egész 2003. augusztusáig. Azóta nyugdíjas vagyok.

Riporteri munkám mellett több társas és önálló kiállításon mutatkoztam be a nagyközönségnek. Első tárlatom Dunaszerdahelyen volt 1980-ban. További állomások – Ipolyság, Nagymegyer, Marcelháza, Jóka, Hegyéte, Nagykürtös, Ipolyvarbó, Budapest, Nemesócsa, Tallós, Pozsony, Vereknye, Csicsó, Pozsony-casino, Ipolybalog, Rárósmúlyad, Helemba, Garamkövesd, Nána.

Elismerések:

Duna-menti államok, nemzetközi fotópályázat – második díj, CASSOVIA FOTO Kassa – bronzplakett, Berlin - elismerő oklevél, Kijev - tárgyi jutalom.