Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  21-09-19   197  
0
2020. novemberében adtuk közzé Telek Lajos beszélgetését Zolcer Jánossal. Ebben a felvidéki származású német TV-menedzer elmeséli Michail Gorbacsovval való találkozásuk történetét. A Zolcer-Gorbachov kapcsolatról, ill. a Gorbachov-interjúról a  magyar média fenegyereke Havas Henrik is ír egy 2013-ban megjelent önéletrajzi kötetében.  


Gorbacsov. Berlin

1999 augusztusában felhívott Szabó Stein Imre, és megkérdezte, volna-e kedvem az RTL Klubnál dolgozni. Mondtam, hogy nagyon is lenne. Azt mondta, hogy összehoz egy német producerrel, a többi már az én dolgom. Az RTL Klub akkortájt a Fehérvári úton működött, egy irodaházban. Valahol a Hengermalom utca egy éttermében találkoztam a producerrel, aki szlovákiai magyarból lett német állampolgár és producer. A főételig el se jutottunk, de már megállapodtunk, hogy én vezetem a Perpatvar című jogi show-műsort. Zolcer mesélte, hogy rengeteg emberrel csináltak próbafelvételt, de senki sem felelt meg. Azt nem mondta, hogy miért mellettem döntött alig tíz perc alatt. A műsor sikeres volt, fömüsoridőben sugározták. Emlékeim szerint huszonnégy adást vettünk fel, és az volt a fantasztikus, hogy egyetlenegyszer sem kellett leállni. Amikor lejárt a szerződés, a vezérkar ebédet rendezett a stáb tiszteletére a Gellért Szállóban. A vezérigazgató megköszönte a munkát, aztán bejelentette, hogy nincs tovább. A reklámidőt már eladták, a milliós költségvetésű műsort lecserélték pár száz dolláros amerikai filmekre. Zolcer azokban az években a csúcson volt. Augusztus 20-án rendszeresen hajót bérelt, a fedélzeten a média- és a politikai elithez tartozó vendégek ettek-ittak, nézték a tűzijátékot. Zolcer meghívott Münchenbe, a házába. Egy konzul - talán a kanadai - villáját vette meg. Amikor megérkeztem, éppen kolbászt töltött a konyhában. Imádott enni-inni, a pincéje tele volt márkás borokkal. Különösen az ebédlő tetszett, óriásiak voltak a méretek, az asztal mellett legalább húsz szék állt, a falon évszázados képek lógtak. A kandallót fekete gránitból építették, stílszerűen szőrmével borított karosszék állt előtte. A kandallót használták is, a karosszék mellett ott hevert egy narancsosláda tüzelni való fával. A házigazda a villához hozzá- toldott egy irodaépületet, ott kaptak helyet a müsorgyártással foglalkozó munkatársak. Az építkezésről megmaradt deszkákat össze- fürészeltette, azokkal gyújtott be a kandallóba. A deszkák némelyikén még ott volt a habarcs, egyik-másikból szög állt ki.

Első este a vacsora után Zolcer a műsorötleteiröl mesélt. Mondtam neki, hogy a 20. század nagy politikusai közül még sokan élnek, velük kellene készíteni egy interjúsorozatot. Valami olyasmi lehetne a címe, hogy „Akik a sorsunkról döntöttek”. Sorolni kezdtem, ki mindenki szólalhatna meg - Pierre Trudeau kanadai miniszterelnöktől Gorbacsov SZKP-főtitkárig. Másnap délután Zolcer úszott a boldogságban. Azt újságolta, hogy megcsinálja az interjú- sorozatot, és noszogatott, találjam ki, ki lesz a riporter. Aztán elárulta, hogy Gorbacsov, már beszélt is vele telefonon, elvállalta. Sőt, már lefixálta az első interjú helyszínét és időpontját is. Gorbacsov Helmut Kohllal beszélget majd Berlinben.

2000 szeptemberében Zolcer felhívott, hogy repüljek Berlinbe, csinálhatok interjút Gorbacsowal. A jegyem business classra szólt, amire én világéletemben sajnáltam a pénzt. Bár amíg volt Malév, általában mégiscsak első osztályon utazgattam a feleségemmel. Ez úgy szokott történni, hogy leültünk a helyünkre a turistaosztályon, és indulás előtt pár perccel a vezető stewardess a fülembe szokta súgni, hogy elöl van még pár üres hely, a kapitány szeretne minket vendégül látni. Ha van kellemetlen helyzet, hát ez az. A sértődés elkerülése végett nincs mód vitatkozni, fel kell állni, a táskákat ki kell bányászni a helyükről, és a magyar utasok megvető tekintetétől kísérve előre kell baktatni. Egyszer, nem sokkal a Malév megszűnése előtt, Amszterdamból jöttünk haza. Minden úgy történt, ahogy általában lenni szokott. Az első osztály szinte teljesen üres volt, egyetlen üzletember-forma utas üldögélt elöl, mellé ültettek minket. Volt még idő az indulásig, a stewardessek kedvesen érdeklődtek, merre jártunk, meséltem Dominikáról meg úgy általában a karibi térségről. Aztán megkérdezték, mit szeretnénk inni. A feleségem vizet kért, én egy pohár jéghideg pezsgőt. Elpanaszoltam, hogy már harmadik hete nem volt a kezemben magyar újság, mire a stewardessek szétszaladtak. Egyikük a kapitány HVG-jét hozta, a másik a feleségem kezébe nyomott egy Best magazint, sőt, a vezető stewardess az utasoktól szerzett alig egy-két napos Népszabadságot. Az egy szál menedzser típusú utas, aki egyébként jól öltözött, szimpatikus, harmincöt év körüli üzletember lehetett, némán végigasszisztálta, hogyan ugrál körülöttünk a gép személyzete. Aztán amikor éppen nem beszélt senki, halkan megkérdezte a vezető stewardesst, hogy ó esetleg kaphatna-e, mondjuk, egy Metró újságot. Sajnos, amikor a gép elérte az utazási magasságot, kijött a kapitány, bemutatkozott, és felajánlotta, hogy ha rá akarunk gyújtani, nyugodtan menjünk be a pilótafülkébe.

Zolcer úr a Hotel Adlonban foglalt szobát. Péntek délután érkeztem, a tervek szerint szombat délután került volna sor az interjúra, és vasárnap délelőtt utaztam volna haza. Szombat délelőtt csinálta
az interjút Gorbacsov Helmut Kohllal, aztán a Brandenburgi kapu környékén sétálgattak jókedvűen. Egyiküket se zavarta a kamera. Beszélgettek, mosolyogtak, meglapogatták egymás hátát, és még a járókelőkkel is szóba elegyedtek. Amikor elkészült a kellő mennyiségű vágókép, Zolcer ebédelni vitte őket. Elmentem én is ebédelni, a Gendarmenmarkt Platzon egy büfékocsi ajánlatából választottam. Megettem két pár fehér kolbászt dijoni mustárral, a Wurstot egy korsó sörrel öblítettem le.

A Hotel Adlon a világ szállodái között is külön kategória. A németek a tőlük elvárható precizitással, az utolsó apró részletig ragaszkodva az eredetihez, totálisan újjáépítették. A Hotel Adlon az európai kultúra ékköve. Tudja ugyan az ember, hogy Hitler itt helyezte el annak idején a vendégeit, de nem ez számít, hanem a szobában az asztalon a meisseni váza az egyetlen szál éppen bimbózó rózsával.
A forgatáshoz Zolcer kibérelte a második emeleti konferencia- termet. A helyiséget kiürítették, középre építettek egy jó méter magas, körülbelül 4x4 méteres dobogót, arra állítottak fel két karosszéket. Amikor Gorbacsov befejezte az interjút, tartottak egy órás szünetet, aztán jöttem én. Zolcer a magyar követségről szerzett szinkron- tolmácsot, a hölgy egyaránt anyanyelvi szinten beszélte a magyart, a németet és az oroszt. Amikor bemutatkoztam Gorbacsovnak, kicsit meglepett, mennyire lágy a kézfogása, petyhüdt, párnás volt a keze. Nem tűnt fáradtnak, de az egész ember azt sugározta, hogy nem olyan helyen van, ahol lenni szeretne. Amikor először kerültem a közelébe, az a néhány tízezer dollár jutott az eszembe, amit egy-egy interjúért felmarkolhat. Legalább húsz emberből állt a stáb. Meglepett, hogy nem volt köztük magyar. Zolcer ezt azzal magyarázta, hogy a német társproducer ragaszkodik a németekhez, csak az ő szakértelmükben bízik. Felmásztam a dobogóra, és beleültem abba a karosszékbe, amelyben alig egy órája Gorbacsov ücsörgött. Körülnéztem, és azonnal el is szédültem. A dobogó túlsó oldalán az ablakok mögött ott volt a Brandenburgi kapu.

Gorbacsovot is „bemikrofonozták”, leült, ő is számolt a hangmérnök kérésére, aztán rám nézett, és azt mondta: davaj. Zolcer azt kérte, hogy olyan interjút csináljak Gorbacsowal, ami nem csak Magyarországon adható el. Azzal kezdtem, hogy alig néhány hete süllyedt el az orosz flotta büszkesége, a Kurszk atom-tengeralattjáró. Hogyan lehetséges, hogy a teljesítményére büszke Oroszország képes a csúcstechnika előállítására, de a tengeralattjáró kapitányának a fizetése még a havi ezer dollárt sem éri el? Gorbacsov nem hitt a fülének, intett Zolcernek, hogy kész, ö nem hajlandó ezt folytatni. Nem kiabált, de éreztette, hogy valami iszonyú méltatlan helyzetbe került, és ennek sürgősen véget kell vetni. Szegény Zolcer hebegett- habogott, elkezdte magyarázni, hogy ez egy magyar riporter, aki mindig pontosan ilyen kérdéseket tesz fel. Gorbacsov erre felém fordult, és megkérdezte, hogy miért hiányzik belőlem a tőlem elvárható tisztelet minimuma is. Mondtam neki, hogy engem egyáltalán nem lep meg, hogy felháborodott, ez bizonyítja, hogy jól végzem a dolgomat. Mondtam, hogy ha neki nem sikerült Kohlt feldühíteni, akkor akár abba is hagyhatja a riporterkedést. Gorbacsov Zolcerhez fordult, és megkérdezte, hogy szerinte dühös volt-e a Kohl, de meg se várta a választ, könnyedén hátba vágott és így szólt: gyerünk, csináljuk meg azt az interjút! Amikor befejeztük, kezet nyújtott, aztán kifelé menet az ajtóból még visszafordult, és nevetve megfenyegetett az ujjával.

Otthon az RTL Klub olyan másfél percnyit tett be az interjúból a késő esti Híradóba. Valami azt súgta, hogy Zolcer helyzete a csatornánál már nem olyan sziklaszilárd, mint volt. Ami az interjú- sorozatot illeti, úgy tudom, hogy mire elkészült, addigra elfogyott a pénz, az utómunkálatokra már nem is került sor. Sajnálom, mert óriási anyag gyűlt össze.
(Havas Henrik én vagyok, Noran Libro, 2013)
 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,706 MODIFIED: 2021.01.22 22:13:44.MD5: f5341ba7412a090aa762cfdb4916ed98 STATUS: OK  This window is : x