Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  22-10-16   207  
0
Obersovszky Péter első kötetét (később további három könyv követte) tíz évvel a 2015-ben, 55-éves korában bekövetkezett halála elött írta. Könyvét a harag szülte. Obersovszky a magyar tv-híradós szakma elitjéhez tartozott és ebben az időben már nagyon elege volt a cenzúrából, bizonytalanságból és a megaláztatásokból. Amit a TV2 kereskedelmi tévében, vagy a politikai pártok által irányított köztévé hírműsoraiban kénytelen volt művelni, azt ö szellemi prostitúcióként élte meg. A könyvecske kíméletlen és az obszcenitásig őszinte vallomás arról hová jutott a Magyarországi televíziós híradás a rendszerváltást utáni második évtizedben.  

A nézö, ill. rádióhalgató Obersovsky-t ezekben a müsorokban láthatta:

1986-1994 Kossuth Rádió: Krónika, Napközben - Műsorvezető-szerkesztő
1988-2000 Danubius Rádió Hírszerkesztő, riporter
1990-1993 MTV: Esti Egyenleg - Szerkesztő-riporter
1994 Petőfi Rádió: Hírpercek - Főszerkesztő
1994-1996 MTV: A hét - Felelős szerkesztő
1997-2000 TV2: Jó reggelt, Magyar-ország! - Műsorvezető-szerkesztő, Tények - Felelős szerkesztő
2000-2001 MTV: Napraforgó - Szerkesztő-műsorvezető
2000-2002 Inforádió - Szerkesztő-műsorvezető
2002-2004 Klubrádió - Szerkesztő-műsorvezető
2002-2004 MTV: Élesben Műsorvezető

A kötet apropóját a "Élesben" kényszerü megszünése adta és a szerzö úgy gondolta hogy ideje számotvetni mi miért történt és történhetett. Betekintést nyerhetünk a magyar kereskedelmi televíziózás höskorába, kifürkésszük titkait Friderikusznak, Frei Tamásnak, Lagzi Lajcsi-nak, Vujity Tvrtkónak meg a többieknek.
Obersovszky pontossan kitapittonta, hol történt a baj és azt is, milyen társadalmi folyamatok vezettek a magyar televíziózás elzülléséhez...
Két részlet a könyvböl...

Kisebb mértékben bennünk is megvolt a vágy a show-műfaj iránt. Csak nem voltunk akkora ászok, mint Friderikusz. Úgy gondoltuk - tévesen az összetartó csapatban van az erőnk. A fúrás, az előszobázás, az intrika nem jellemezte a társaságot. Magunkban azt gondoltuk, hogy ez egy másik emelet dolga. Közben nem vettük észre a lényeget: hogy valójában itt nem a munka számít, nem a szakértelem, hanem a helyezkedés. Soha korábban nem éreztem ezt, sem rádióban, sem tévében. Makacsul tartotta magát bennem az a hit, hogy izgalmasan tudósítani vagy jó híradókat szerkeszteni kikezdhetetlen és időtálló dolog. Emlékszem, micsoda szörnyülködéssel gondoltunk az RTL-re, éppen a jól bevált módszerei miatt. Egyetlen valamirevaló újságíróval sem lehetett volna megcsinálni azt, amit az RTL-ben megcsináltak az utcáról behívottakkal. Húsz másodperc szöveg, maximum 10 másodperc megszólalás, 20 másodperc szöveg, aztán mehetsz a fenébe! Ehhez nem szakemberek, hanem gépek kellenek, mikrofonállványok. Akkoriban ezt csak amolyan megbotránkoztató furcsaságnak gondoltuk, és nem voltunk tisztában a dolog valódi veszélyeivel. Ennek a tendenciának lett a következménye a sok színtelen-szagtalan műanyag arc. Műriportok, művalóság, súgógép. És hozzá még az az érzet, hogy az égvilágon mindenki helyettesíthető. Hogy a szakmában ez félelmet kelt, még hagyján. A nagyobb baj az, hogy a nézőben is. Hosszú ideig ez nem tudatosul, és van, akinél sohasem, de a zsigerekben hat. A sok tökegyforma, tökműanyag fazon sematizálja a tévés kultúrát. Az ilyen ellenvetésekre mindig az volt a válasz: „Mit csináljunk? Ilyen az üzleti világ. Ez nyugaton is így van.” A bökkenő csak az, hogy ez nem igaz. Az RTL Klub társtelevíziói Nyugat-Európában sehol nem tehetik ezt meg. Egyfelől széttépné őket a szakma, másfelől elfordulnának tőlük a nézők. Ennek az eljárásnak kizárólag gazdasági okai voltak, amit csakis Magyarországon lehetett megcsinálni: újoncokkal dolgoztatni, viszonylag csekély pénzért, addig, amíg ki nem növik magukat és meg nem nő az étvágyuk. Az öntudatos sztárokkal már csak baj van. A felfuttatott, sorozatgyártott senkik majd úgyis jól érzik magukat, hiszen a sok állástalan országában nekik legalább biztos fizetésük van, és mégiscsak egy nagynevű televíziónál dolgozhatnak. Mára ez a dolog addig fajult, hogy divat lett gyakornokokkal csináltatni a munkát, ingyen.

Amúgy egy ideig úgy tűnt, hogy az RTL Klub számítása nem válik be. Sokkal többen nézték a TV2 híradóját. Úgy tűnt, a nézők jobban szeretik a hagyományt. Aztán kiderült, hogy az RTL egyvalamit nagyon eltalált. Megcsinált egy jó sorozatot, felnevelte a Barátok közt című szappanoperát, és bár a műsor majdnem egy évig haldoklott, végül a nézők megszerették, megszokták, és mindent letarolt. Tarol azóta is. A TV2 a kezdeti sikerek után, szűk egy éven belül, a második helyre szorult. Iszonyatos volt látni a kapkodást. Iszonyatos volt megélni, ahogy felkaptak arcokat, majd heteken belül elengedték őket. A szász fiúk zsonglőrökként játszottak arcokkal és emberekkel. Nem vették észre, hogy a tévéjüknél mindössze egy dolog jött be igazán: a Dáridó. Lagzi Lajcsi elképesztő nézettséget hozott. Ugyanakkor volt valami rettenetes prolifeeling benne, amit a csatornánál dolgozó valamennyi ember rühellt. A Dáridó azoknak a német, többnyíre stájer tévés népi mulatóknak a formáját vette fel, amelyeket kultúrember nem viselhetett. Egy műsor, amiben bogyós nyanyák és sörpocakos kocsmacsillagok térdgatyában énekelnek elektronikusan áthangszerelt dalokat. Évekig Lag- zi Lajcsi tartotta el a TV2-t, no, nem szeretetből. Lajos megfejelte a népi feelinget némi népszerű rock and roll egyveleggel, ezért sokan gúnyolták is. Egy dolog azonban tény: a hazai könnyűzenei élet prominensei, beleértve a fiatal kedvenceket is, az anyjuk életét adták volna érte, hogy a műsorban szerepelhessenek. Lajcsi műsorába bekerülni egyenlő volt a sikerrel. Senki, se Friderikusz, se más showman nem tudott a közelébe érni. A TV2-nek ez volt a népi korszaka.

Mi, többiek, ott a híradóban, nagyon hamar felfogtuk, hogy életünk hátralevő részében hasonló dolgok hátterében fogunk dolgozni, és a többséget rettenetesen gyötörte a szégyen. Ha viszont az ember kinézett a kereskedelmi tévé falain túli sivár világba, rögtön rájött, hogy ezerszer inkább Lajcsi, sőt még ötezer Lajcsi, csak ne kelljen a kint tomboló politikai és szakmai bizonytalansággal szembenézni. Igyekeztünk egymásnak azt hazudni, hogy mindez jó.

Leginkább abban hazudtunk magunknak, hogy létezik kitörési pont. Valójában nem volt. A hírműsor fontos és izgalmas dolog, de leginkább attól izgalmas, hogy a világ folyamatosan változik. Maga a munka azonban ugyanaz marad. A hírműsorban dolgozók továbblépési lehetősége általában a műsorvezetés vagy a dokumentarista riporteri munka. Ez azért kell, hogy az ember ne hülyüljön bele az egy perc húsz másodperces anyagokba. Híradós vészhelyzet - ha tetszik, „szuperorgazmus” vagy szakmai nyelven breaking news - általában évente csak egy-két alkalommal van. Ilyennek számít egy háború kitörése, egy hatalmas robbantás a belvárosban vagy a whiskys rabló elfogása. Ilyenkor valamennyi tévé megszakítja adását, és apait-anyait belead, hogy a történteket minél alaposabban, sokszínűbben és részletesebben tárja a nézők elé.

Ezekért a pillanatokért érdemes ebben a műfajban dolgozni. De hát, mint mondtam, ritka dolgok ezek. Sokáig kitörési lehetőséget jelentett a TV2-nél a Napló és a Jó estét, Magyarország!, amelyekben ütősebb dolgokat is lehetett csinálni. A Jó estét, Magyarország! hamar áldozatul esett a programok állandó változtatásának, majd lassan elsorvadt. A Napló pedig elbulvárosodott. A műsor ma már az áltényszerűség és áldokumentarizmus fellegvára. Akik Magyarországon jó dokumentumfilmeket készítettek egykoron, már akkor is szíven szúrhatták magukat, amikor a Napló még nézhető, sőt jó volt. Ma pedig egyenesen röhej, hogy a „mérlegen a valóság” szlogennel hirdeti magát. A Naplónak annyi köze van a magyar valósághoz, mint a Mir űrállomásnak. Emberek vannak itt is, azon is. Csak annyira fontos, amiért a műsor mindennek ellenére megmaradhatott. A műsort a Kölyök vezeti, aki jó barátja és évekig harcostársa volt a Szívtelennek. Aki a legtökéletesebben egyesítette magában a színpadi világ két szimbolikus kulcsfiguráját: Jágót és a Bohócot. Miközben mi megpróbáltunk állhatatosan újságírót játszani, a Szívtelen elkezdett helyezkedni. Az amerikai főrészvényesek elküldték Magyarországra egy embert, aki a hóna alatt hordta a modem televíziózást. Emlékszem, elküldtem a náthásba az egyik kollégámat, amikor csillogó szemekkel azt mesélte, hogy az amerikai laptopjában benne van egy tökéletes és legyőzhetetlen televíziós programgyártó rendszer, amely a nap minden időszakára tartalmazza a tökéletes javaslatokat: a műsorban szereplő figurák imázsát, a terjedelmet, a lehetséges formai javaslatokat. Tehát a pici fekete dobozban benne volt a tökéletes televíziógyártó gépsor.

Aki egyszer látta ezt az amerikait, soha többé nem felejtette el. Egy hatalmas cowboykalapban és csizmában szállt ki a kocsiból, és pontosan úgy nézett ki, úgy nézett ránk, mint egykor az aztékokra nézhetett a spanyol hódító, Pizzaro. Valószínűleg büntetésként élte meg, hogy idevezényelték egy kicsi, dzsuvás országba. Vadnyugati kalandként élhette át az utakon előforduló kátyúkat. Feltűnően aszexuá- lisnak és szenvtelennek tűnt. Náluk nem szokás csajozni, nem is illik csajozni munka közben. És különben is, indián nőkkel nem áll le az ember. Magamban azonnal jenkinek neveztem, és körülbelül így is éreztem iránta. Ha a vadnyugaton vagyunk, stílszerűen odakiabáltam volna neki: Hé, jenki! És amikor megfordul, a következő pillanatban már tüzeltem volna. Nem mindenki volt ilyen finnyás. Az okosak tudták, hogy ez a fiú a Jedi. Vele van az erő. Különösen tudta ezt a Szívtelen, akit az amerikai mellé amolyan idegenvezetőnek rendeltek. Senkinek nem volt kedve egy szenvtelen ürgével kóborolni az épületben, és ráadásul az illetőt állandóan félrevezetni, hát rá maradt a megtiszteltetés. A jenki volt ugyanis a nagybefektetők, az SBS képviselője. Az SBS tulajdonképpen amerikai nyugdíjasok befektetéseit kezelte. Egyszer, ha jól emlékszem, jött is valami kedves amerikai nyugdíjascsoport megnézni, hogy működik a tévé a harmadik világbán, és jé! milyen érdekes, hogy errefelé a tévével ennyi pénzt lehet csinálni! A dologban csak az volt a veszélyes, hogy a szász fiúk rendesen zsebre dolgoztak, és úgy tűnt, ezt a jenkinek nem szabad tudnia. A jenki persze tudta, az SBS is tudta. Valahogy úgy lehettek vele, ahogy a baksissal.

Természetes veszteségként kalkuláltak azzal, hogy a harmadik világban, legyen az Európa, Afrika vagy Ázsia, az emberek lopnak. Ez része a businessnek. Sokszor ilyen helyekre a kifinomult amerikaiak számlatömböt meg pecsétet se hoznak. Hiszen az adminisztratív fegyelmet civilizálatlan népek úgysem ismerik. Zsebből fizetnek, elég a törzsfőnököket megvenni. Emlékszem, a Szívtelen néha panaszkodott a folyosókon, mennyire terhére van a jenki. Ez persze csak porhintés volt. A Szívtelen, aki szerkesztő-riporternek, tehát közkatonának jött a tévéhez - attól, hogy fülbe súghatott -, szempillantás alatt hatalom lett. A szász fiúk őt használták falazó- nak, villámhárítónak, kettős ügynöknek, és végül ezzel a döntéssel megásták a sírjukat. A Szívtelennek nem volt más dolga, mint hízelegni és a jenki bizalmába férkőzni. Azután már nem kellett mást tennie, mint várni. Várni, amíg eljön az ő ideje. Ebben a meccsben támogatta őt a Kölyök. Csináltak egy műsort, amelyhez eleinte felhasználták mindenki szellemi kapacitását. Kifúrták belőle a korábbi műsorvezetőt, aki azután az RTL Klub hírigazgatója lett, és lassan, fokozatosan leszalámiztak mindenkit, aki valamit is számított. A csapat többi része észre sem vette, ahogy a Napló egyszer csak független helyzetbe került, egyfajta bázisként a jövőre. A régi harcostársak Pálffyra számíthattak volna, aki kivételezett helyzetben volt a TV2-nél, nemcsak a csatorna hírarca volt, hanem vezérigazgató-helyettes is. A Nagyszász jobb keze és kedvence. Pálffy azonban akkoriban már úgy eltelt a saját istenségével, hogy a régi kollégákkal és cimborákkal gyakorlatilag szóba sem állt. Ajándéknak, isteni kinyilatkoztatásnak tekintette önmagát.

Értelmesen beszélni vele szinte lehetetlenné vált. Akkor erre azt mondtuk: normális. Hiszen mégiscsak televíziós nagyság, mégiscsak etalon - embléma. Ez persze igaz is, hiszen kétmillió nézőnek beszélni esténként nem kis mulatság. Mégis, ha az ember hosszú évekig a felhők között jár, nem veszi észre, ha közben fűrészelni kezdik a gólyalábait. Egy ideig attól féltem, hogy Pálffy leparkol valahol a Jaguárjával, és mint egy odatévedt Krisztus, elkezd az emberek között áldást osztani és téríteni. Hál’ istennek, ez nem következett be. Pálffy tulajdonképpen csak egy ruha, meg a hozzá való modor. Egy-két műsort majdnem össze- döntött, amikor a kegyosztó vacsorákról enyhén szólva spiccesen érkezett a stúdióba. De nagyobb baj a dologból, szerencsére, nem lett. Miközben szidolozta saját isteni dicsfényét, és a Nagyszász irodájában világmegváltó zsenialitásukat dicsérték egymásnak, kiénekelték a sajtot a szájukból. A Szívtelen - a jenkihez dörgölődzve - folyamatosan építette a saját informális ámyékbirodalmát. A TV2-business nagyon egyszerűen működött. A televízió műsorait a Nagyszász a Kisszásztól, kisebbségi tulajdonostársától, azaz a saját satelit cégüktől rendelte meg. A történet tökéletes, ha a magyar versenytörvényeket kibírta a gyártási kizárólagosság, akkor már mindent kibírt. A palettát színesítendő került be a képbe később a gyártási igazgató, a Gabonapapa, aki hamar megunta a neki juttatott koncot, és ő is saját satelit céget akart. Gabonapapánál híresebb a fia, aki szintén egy gabonafajta nevét viseli és akkor éppen az ellenlábas csatornát programvezényelte, apucival párhuzamosan. Ő az ordítós ember, akiről már beszéltem és még beszélni leszek kénytelen. Túl sok helyen csörgött a lé. Várható volt, hogy az amerikaiak egyszer csak megelégelik. A Szívtelen pontosan tudta ezt. Rájött, hogy a Nagyszász és a Kisszász vesztét a falánkságuk okozza majd. Úgy gondolta, hogy neki, aki csóró műsorkészítőként jött ide, kevesebb is elég lesz. Jobb kondíciókat kínált az amerikaiaknak. A saját műsorgyártó cégükbe, amit a Kölyökkel közösen csinált, bevonta az anyacéget. Ez ám a zsenialitás! Lássanak csodát, egyszer csak őket választották. Évekig tartó király kodás után, lelkek és birodalmak urai, a szász fiúk, úgy távoztak saját fellegvárukból, hogy éppen csak le nem pecsételték az irodájukat. Tulajdonképpen megköszönhetik, hogy nem rendőrökkel vezettették ki őket az épületből.

A szász fiúkat manapság már illik nem szeretni. Az emberekben nagy a hajlandóság megköpködni azokat a bukott főnököket, akiknek egykor a tenyeréből ettek. Én nem szeretném ezt tenni. Két okból: egyrészt személy szerint sosem ártottak nekem, sőt... Másrészt amit létrehoztak, nagy dolog volt. Létrehoztak egy - minden hibája ellenére - nézhető televíziót. Hajlandók voltak a zsebükbe nyúlni és megfizetni komoly újságírókat. Sokat kaszáltak, de sokat is áldoztak. Végül is nem képviseltek nagy, monstre európai érdekeltségeket. Sokáig sakkban tartották, sőt le is nyomták Európa egyik legkiterjedtebb és legbefolyásosabb tévéhálózatának magyar kiadását. Törvényszerű volt, hogy az egykori erdélyi szász, disszidens fiúk érinthetetlennek és legyőzhetetlen- nek gondolják magukat. Csakhogy ez a világ olyan, mint a póker: hiába csinál valaki sok-sok nyerő szériát, egy adott pillanatban elég egyetlen rossz lap, hogy mindent elveszítsen.

Egy évértékelő nagy értekezleten derült ki számomra, hogy a cégnél baj van. A számok, amiket a diagramok mutattak, nem adtak okot az aggodalomra, de a körítés igen. Udvarlásképpen a Nagyszászról elmeséltek egy történetet, amelyben egy sajátságosra sikeredett hajókirándulásról volt szó. A Costa Brava partjainál elég veszélyes időnként hajózni. Nem véletlenül hívják Vad Partnak a vidéket. Egyszer sűrű köd ereszkedett a szász fiúk hajójára, amikor éppen visz- szatértek az öbölbe. Normális ember ilyenkor leereszti a horgonyt és révkalauzt hív. Nem így a Nagyszász, aki legyőzhetetlensége tudatában kiült a hajó orrába, és egy üveg pezsgővel a kezében visszairányította a hajót a kikötőbe. Ezt a történetet a TV2 értekezletén áhítatos csöndben kellett végighallgatnia több száz embernek. A hallgatóság valamennyi tagja legszívesebben röhögött volna, de persze mindenkinek a meghatottság csillogott a szemében. Akkor még bejött, hogy - mint a 21-ben - 19-re lapot húztak, később már nem. Az a lap mindenesetre nagyon nem jött be, amikor érezve a veszélyt, megpróbáltak a Fideszre játszani. Ez volt az az időszak, amikor be akarták vonni - átjátszva tulajdonrészüket - a Vegyépszert a TV2 tulajdonosi körébe.

Máig azt mondom, jól számítottak. Ha a Fidesz nyeri 2002-ben a választásokat, ma is a helyükön vannak. De nem így történt...
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,706 MODIFIED: 2021.01.22 22:13:44.MD5: f5341ba7412a090aa762cfdb4916ed98 STATUS: OK  This window is : x