Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  22-12-31   192  
0
Ismét lassan véget ér a 2022 év és éj év kezdődik, szeretném megköszöni azt, hogy figyelemmel kisérték rovatomat, amelyet jövő évben szeretnék folytatni. Ez évi rovatom utolsó vendége egy sokoldalú hölgy, Tomay Beatrix Trixy, akit show műsorokból, sorozatokból, filmekből és reklámokól ismerhetünk, de korábban énekelt és modelledet is. Ki is ő vajon? Fotói nem igazán szerepelnek bulvárlapokban, állig láthattuk őt pedig nem egyszer csillogtatta meg tehetségét a képernyőn. Ismerjék hát meg őt.  


- Kezdjük talán azzal mikor kerültél kapcsolatba a színpaddal, mikor jöttél rá, hogy szeretnél ezzel foglalkozni?
-
Már kisgyermekként mikor vitt a nagymamám az óvodába, a bicikli hátsó ülésén végig énekeltem az utat. Tizenévesen a szobámban énekeltem dezodoros flakonba a Neoton dalokat, ők voltak a kedvenceim, Csepregi Éva volt a nagy példaképem. Próbáltam őt utánozni, aztán később kiderült, hasonló a hangszínünk, mozgásunk, stílusunk, még talán hasonlítunk is. Vidéken, Tordason, ahol felnőttem népdaléneklési versenyen is indultam, amit szólóban meg is nyertem. Indultam a Székesfehérvári 2001-es KI MIT TUD? versenyén, ahol bejutottam a döntőbe Barbra Straisand: Woman in love című dalával. Aztán felköltöztem Budapestre és szabadtéri előadásokon, rendezvényeken, tévéműsorokban énekeltem és ezzel elkezdődtek a tévés szerepléseim ás próbáltam bontogatgatni a szárnyaimat.

- Nem gondolkodtál azon, hogy szépségversenyen indulsz?
- De igen, tizenévesen elküldtem a jelentkezésemet, de a magasságom miatt nem fogadták el. Bár nem tudom, a szépségnek mi köze van a magassághoz. A szép arc, formás test a fontos, hogy minden a helyén legyen és a kisugárzás, nőiesség, vonzó megjelenés. Anno vonzott a szépségversenyek világa, de ezt most így utólag már másképpen látom. Imádtam illegni-billegni a tükör előtt, beöltöztem anyu ruháiba és elképzeltem, hogy a kifutón vagyok.

- Úgy tudom, színésznő is vagy, filmekben, sorozatokban és színházban is játszottál. Mesélnél kicsit erről?
- Én nem végeztem el a színművészeti főiskolát, csak egy OKJ-s színész képzést, de azt is csak a színház miatt. Már sok évvel előtte is szerepelgettem, igazából a papír nekem nem adott semmit. Aztán rájöttem, hogy engem a színház annyira nem vonz, inkább a film, a kamera. Voltam 1-2 amatőr színházi társulatnál, de ezek nem voltak hosszútávúak és nem volt egyszerű, nehezen lehetett összeegyeztetni a próbákat stb. Regisztráltam ügynökségekhez, általuk kerültem különböző produkciókba, de volt, hogy közvetlenül a produkciók kerestek meg.

- Egyszer egy színésznő mesélte egy interjúban, ha felmegy a színpadra olyan számára ez, mint egy adrenalin. Te hogyan éled meg, számodra mit jelent ott állni egy szerepben, amelyben el kell játszanod a rád bízott feladatot? Ha visszatekintesz eddigi szerepeidre, melyik volt az, ahol azt érezted, hogy olyan volt mintha neked írtak volna?
- Igazából minden munkát, szerepet élvezek, mert mindegyik egy kihívás és igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mert maximalista vagyok. De ha egyet kellene említenem, akkor egy családi sorozat „A fogorvos” című epizódjában alakítottam egy nárcisztikus, betegesen ragaszkodó nőt, aki mindenáron össze akarta kutyulni a szálakat...de a végén kiderül, hogy ez a nő nem is annyira gonosz, csak elbánt vele az élet.

- Azt szokták mondani az élet maga egy nagy színház, amelyet a sors tartogat számunkra, vagy jó színészek vagyunk. Ha az élet úgy kívánja, megtanulunk sok mindent szellemet adni kudarcokat átélni sikereket elkönyvelni. Te hogyan láttod mindezt az életed során hányszor tett a sors téged új kihívások elé, mi volt eddigi legnagyobb dolog az életedben, amit el sem akarsz hinni a mai napig, hogy ez veled megtörtént?
- Az igazság az, hogy valahogy engem mindig megtaláltak a kihívások, nehézségek, küzdelmek...de igyekeztem mindig megtalálni a megoldást, ha elestem, felálltam és tovább folytattam az utamat. Azt hiszem, én egy örök útkereső vagyok, ami lehetőséget elém dobott az élet, igyekeztem élni vele. Persze csak az értékrendemnek megfelelően. Ami nem fért bele, azt visszautasítottam, nem vállaltam el. Hagytam ki lehetőségeket, de nekem fontosabb volt, hogy tükörbe tudjak nézni, minthogy sem mindenki ismerjen. Lelkileg sokszor voltam mélyponton, nem volt mögöttem család, senki, csak magamra számíthattam. Sok emberben csalódtam, ezért már nehezen engedek közel bárkit is magamhoz. Ha látom, hogy jó szándék vezérli, tud nyitni felém, érdeklődő, elfogadó, akkor én is könnyebben nyitok. Viszont nem szeretem a rosszindulatot, irigységet és a kétszínűséget sem, ez taszít. Számomra fontos egy ember kisugárzása, aurája, milyen érzéseket vált ki belőlem, erre nagyon érzékeny vagyok. Ha érzem a negatívat az illetőn, akkor kerülöm, mint macska a forró kását. És legtöbb esetben a megérzéseim nem csalnak.


- Mi vitt rá, hogy annak idején jelentkezzél az X-Faktorba, ahol Madonna Material girl című slágerével próbáltad elkápráztatni a közönséget és a zsürit is. Egyedül Nagy Feró díjazta a produkciódat, pedig benned legalább tűz volt, igazán odatetted magadat. Aki valaha látta Madonna produkcióját az tudja, hogy létfontosságú eleme a szexualitás kibontakozása és hogy az ember show-t csináljon, neked mi erről a véleményed?
- Az X faktor akkor indult útjára és egy jó lehetőségnek tűnt. Azt hiszem naiv voltam egy kicsit és azt hittem, én is kaphatok egy esélyt. De csalódtam a műsorban, a zsűriben és egy castingsztárt csináltak belőlem. Elállították a mikrofont, a kontrolboxot és nem hallottam magamat. Azóta már bebizonyosodott tény, hogy ez a műsor nem a tehetségekről szól, igazságtalan. Hiszen nálam tehetségesebb emberek is estek már ki az évek folyamán. Olyanok, akik megérdemeltek volna, hogy továbbjussanak. Akit akarnak, felemelnek, akit akarnak, eltaposnak. Tanulópénznek jó volt, többet nem jelentkeznék ilyen műsorba. Ez egy cirkusz a népnek, semmi több. Madonnát mindig is szerettem, leginkább a 80-as évek stílusában, és erre a dalra nagyon jól lehet mozogni, szexi, vidám, ritmusos. Nekem erős a szexuális kisugárzásom, a műsorban ez jött le leginkább. Én ilyen vagyok, ezt nem lehet sem tanulni, sem megjátszani. Aztán mindenki úgy reagál erre vagy ezzel kapcsolatban, ahogy tőle telik. Mindenkit a saját megnyilvánulása minősít. Mint ahogy Nagy Ferót is. Mert igent adott ugyan, de szemtelen, sértő megjegyzéseket tett, ami nem ment le a műsorban, mert nem járultam hozzá.

- Téged láthatunk viszont már a Ciao Darwinban, a Kész átverésben, a Mónika-show-ban és a Balázs- show-ban is szerepeltél, még főzőversenyt is nyertél. Ha elmennék hozzad vacsorára mivel lepnél meg van kedvenc ételeid?
- Igen, voltam néhány show műsorban, többek között, amiket felsoroltál. Mindig is szeretett a kamera, lekötöttem a nézőket, úgymond csináltam a showt. A Balázs showban kaptam meg a „legjobb háziasszony” címet, kaptam egy szalagot és egy hatalmas fakanalat, ezeket még most is őrzőm. De itt leginkább a feladatok teljesítését díjazták, a táncot, magát a szereplést, a feladatokban való részvételt. A főztöm nem lett a legjobb, de nem az számított, mint mondtam. Érdekes, izgalmas és szórakoztató voltam. A főzéshez nem igazán értek, persze kisebb kajákat megfőzök, de nem a konyha a kedvenc helyiségem. Kedvenc ételem a rakott krumpli és a mákosguba, főleg, ha nem én készítem.

- Az I Love Gjoni című show egyik esélyese voltál, miért jelentkeztél a műsorba? Egy jó lehetőségnek tartottam, vágytam a szereplésre.
- Gjoni dalait pedig mindig is szerettem és mint férfi is tetszett valamennyire. Akkor éppen nem volt senkim, gondoltam, megpróbálom. Tisztában voltam vele, hogy ez egy showműsor és utána mindenki ment a maga útjára. Vannak kellemes emlékeim és egy csodálatos helyen forgattunk, nagy élmény volt számomra kicsit kimozdulni a hétköznapokból.

- Minden nő álmodik valamiről. Van, aki sikeres karrierről, van, aki egy gazdag férfiról van, aki a boldogságról van, aki gyermekekről. Megtudhatjuk azt, te miről álmodsz 2023 ban?
- Nekem sosem volt bakancslistám és általában mindig reális álmokat szőttem, leginkább azért, hogy ne csalódjak olyan nagyot. Én abban hiszek, hogy az életünkben az történik meg, aminek meg kell történnie, az élet majd hozza a lehetőségeket, mi pedig megteszünk mindent a lehetőségeinkhez mérten, hogy élni tudjunk velük. Én nem hiszek az alázatban, számomra az egy negatív jelentésű szó, én leginkább a szorgalomban hiszek. Abban, hogy becsüljük meg a kisebb dolgokat is, ne legyünk nagyravágyóak, minden élethelyzetből próbáljuk kihozni a legtöbbet és értékeljük, amink van. A boldogságot nem sikerben mérik. Nagy álmaim nincsenek, továbbra is szeretnék szerepelni produkciókban, szinkronizálni, amelyek relevánsak számomra, terveim között szerepel a macskatenyésztés, szeretnék valahova Pest környékére kertes házba költözni, persze a legfontosabb, hogy egészséges legyek és boldog, kiegyensúlyozott. A pénz engem sosem érdekelt. Annyi mindig volt, hogy a legszükségesebb dolgok meglegyenek. Jelenleg boldog párkapcsolatban élek a párommal, aki nem szakmabeli, ő csontkovácsolással foglalkozik és van egy perzsa cicánk, Szilveszter Ciceró, így éldegélünk édes hármasban, békességben, szeretetben.


- Láttam fotókat filmes szerepeidről, elárulnád milyen filmekben és kikkel szerepeltél együtt, mondanál példákat?
- Sok-sok filmben szerepeltem, magyar és külföldi produkciókban egyaránt. Dolgoztam pl. a Picassoban Antonio Banderas főszereplésével, a Vörös verébben, Jennifel Laurence főszereplésével, az Infernoban, Tom Hanks főszereplésével vagy Franco Nero Rózsák télen című filmjében. Magyar sorozatokban is volt szerencsém megmutatni magam, pl. Barátok köztben Gyebnár Csekkával és Tihanyi Tóth Csabával, a Jóban rosszban Cseke Katinkával, a 200 első randiban Gáspár Katával és még hosszan sorolhatnám.

- Mostanában milyen produkciókban láthatunk? Soha nem fordult meg a fejedben, hogy mű sorvezető vagy rádiós személyiség is legyél?
- Nemrég ment le adásban az „Oltári történetek”, abban egy anyukát játszottam, Deák Kristóf: Unoka című filmjében alakítottam egy órakereskedőt, a Minta apákban tanárnőt voltam, jelenleg pedig készül egy újabb magyar sorozat, abban egy nővérkét játszom. Emellett továbbra is szinkronizálok, párom mellett asszisztenskedem ás piackutatásal is foglalkozom. A műsorvezetői vagy rádiós székben is el tudnám magamat képzelni. A megjelenésem adott, kellemes a hangom és még beszélni is tudok, azt gondolom. De ilyen lehetőség egyelőre még nem talált meg. De sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.
 
- Ha egy színházi produkcióban a rendező olyan utasítást adna, hogy ruha nélkül kellene szerepelnie elvállalná vagy nem tudna azonosulni a szereppel?
- Ez sok mindentől függ. Milyen szerepről lenne szó konkrétan, miről szólna maga a történet. Nehéz erre válaszolni, de nem tartom kizártnak. Viszont inkább a kamerák előtt tudnám elképzelni egy filmszerepben, színházi szerepben a színpadon nem igazán.

- Minden színésznő álmodik egy szerepről, akinek a bőrébe szívesen belebújna. Én el tudnálak képzelni Marilyn Monroe-ként, aki szép és szexi. Ön mit gondol, mint nőről, aki a XX század ikonja lett?
- Marilyn Monroe is nagy kedvencem, sok poszterem, személyes tárgyaim (ruhák, kulcstartó, tükör, stb.) van az Ő képével. Van köztünk hasonlóság, az életünkben történtekben, sorsunkban, nőtípusunkban, de erről talán majd a közeljövőben tervezett könyvemben mesélek majd. Örülnék, ha lenne lehetőségem eljátszani, vagy megjeleníteni, ezt sem tartom kizártnak, hogy megtalál majd egy ilyen lehetőség. Neki nagyon nehéz sors jutott. Aki ismeri az igazi történetét, az tudja, hogy már kisgyermekkorától sok mindenen ment keresztül. Érzékeny, intelligens, okos nő volt, aki vágyott a szeretetre, elismerésre - ezt mint MM tudta csak megélni- de mindenki csak kihasználta és tárgynak tekintette, egy buta, szőke nőnek, akit ide-oda lehetett dobálni. Sokkal többet érdemelt volna, egy boldog életet, ahol önmaga lehet. Az Ő példája is jól megmutatja, hogy a hírnév és a siker néha többet árt, mint használ.

- Az életben sok mindent megtapasztaltál, a szakmádban és a magánéletedben is. Mit gondolsz a férfiakról, milyen az ideális férfi , milyen számodra a nagy Ő?
- Valami fogjon meg benne. Mindenképpen legyen magas, férfias, pozitív kisugárzású, kedves arcú. Ami a belső tulajdonságokat illeti, legyen romantikus, határozott, tudja, mit akar, tudjon szeretni, törödni, érezzem mellette a biztonságot, és olyannak fogadjon el, amilyen vagyok. Szerintem egyaránt fontos a külső és a belső is. Én nem vagyok állszent, a harmóniában hiszek. A külső megfog, a belső megtart.

- Minden nőt le lehet venni a lábáról. Megtudhatom azt, hogy ez a recept nálad is működik?
- Engem leginkább egy kisállattal lehet levenni a lábamról, mert imádom őket. De minden kedvességnek örülök, akár egy tábla csokinak is. Nekem inkább az a fontos KI adja, nem pedig az, hogy mit.

- Te éltél Görögországban, milyennek ismerted meg a görög ételeket?
- Igen, éltem kb. 1 évig Makrigialoson, egy kis halászfalúban, ahol felszolgálóként dolgoztam. Az ételek meglehetősen fűszeresek egy magyar gyomornak, de vannak finom fogások. A gyrost sokkal jobban készítik el, mint nálunk, azt szerettem kint enni. Sokféle halat esznek, elég gyakori étel náluk.

- Soha nem fordult meg a fejedben, hogy mint énekesnő egy ütős zene produkcióval rukkolj elő, egy igazi showval és komoly koreográfiával, mert az ilyen igényes produkciók hiányoznak?
- Saját lemez vagy produkció egyelőre nincsen tervben. De egy vidám, testhezálló zenei produkcióban szívesen szerepelnék, ha kapnék felkérést. De mostanában igényes tévés zenei műsor nem igazán van. Ha megkeresnek valami jó ajánlattal, akkor szívesen állok elébe. Egyelőre maradok a filmszereplésnél, szinkronizálok és ha jön valami nekem való szereplési lehetőség, ahol megmutathatom magamat, akkor élek vele. Mindenesetre a jövőben is fellelhető leszek itt-ott.

- Köszönöm az interjút Telek Lajos
- Én is köszönöm.
Fotók Tomay Beatrix Trixy fotó albumából

 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,706 MODIFIED: 2021.01.22 22:13:44.MD5: f5341ba7412a090aa762cfdb4916ed98 STATUS: OK  This window is : x