Úvod / Nyitóoldal
   
 
Oto Psenak  23-01-22   121  
0
2005-ben mutatták be Obersovszky Péter "Kulcsár és a haverok" c. dokumentumfilmjét a "brókerbotrány" néven ismerté vált korrupciós ügyröl, majd 2006-ban ugyanebben a témában könyvet írt. Maga a téma 2003-ban jelent meg elöször a médiában, amikor is 2003. június 6-án megtámadták és megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. Szász a támadás lehetséges oka-ként a Pannonplast Rt. -vel kapcsolatos felügyeleti határozatot jelölte meg. A cégben történt tulajdonosváltás vizsgálatával vette kezdetét a brókerbotrány, azaz a "Kulcsár-ügy". Obersovszky a Magyar szocialista párt bekeiben dívó korupciót viszgálva bemutatja a pártfinanszírozás alapjában hibás rendszerét. Egyben érzékelteti azt a súlyos morális-politikai válságot, amelybe a MSZP által befolyásolt bankok, médiák és állami intézmények vitték a magyar társadalmat és végsösoron a mai állapotokhoz vezetett.  

Néhány kulcsmondat ill. részlet a könyvböl:

Herényi Károly MDF frakcióvezetö: Magyarország ma egy „na és aztán” ország. Ebben az országban bármit meg lehet tenni. Minél nagyobb disznóságot csinál valaki, annál nagyobb az esély, hogy ezt meg is ússza. Tehát a kisembereket könnyen elkapják, mert példát kell statuálni. És azt se feledjük, hogy bűnüldöző szerveknek, meg az igazságszolgáltatás különböző szereplőinek bizonyítani kell, hogy na, mi aztán jól dolgozunk.
Itt 1990-ben a legreményteljesebb lehetőségekkel vágtunk neki a rendszerváltásnak. A rendszerváltó országok között az első vagy második helyen álltunk, tehát az élbolyban voltunk. Eltelt 15 esztendő, és köszönhetően a politikai elit ilyen-olyan tulajdonágainak, az Európai Uniós csatlakozás idejére az utolsók közt találtuk magunkat. Hát ilyen veszélyeket hord magában a politika túlterjeszkedése, amikor az élet minden területére, a gazdaságtól az igazságszolgáltatásig mindenre rátelepül, és a politikus nem csak elhiszi, de el is hiteti magáról, hogy mindenható, és neki mindenbe bele kell avatkozni, és megmutatja, hogy bele is tud.
Vallom, hogy ebben az országban működik egy formalizált hatalom és működik egy informális hatalom.
Az informális hatalom lényege az, hogy ellenőrizhetetlen. Nincs semmiféle átláthatósága.

Giró-Szász András politológus sem éppen optimista: Minden területre bement a szabálynélküliség, a szabályok megkerülésének lehetősége. Magyarország egy következmények nélküli ország a jelen pillanatban. És ezért lehetséges az, hogy a politika összefonódik a gazdasággal, akár törvénytelenül, akár törvényesen, de semmiképp sem szabályosan. Összefonódik a közigazgatással, összefonódik az államirányítással, sok mindennel, aminek igazából nem lenne egymáshoz köze. Én mindig csodálkozom azon, akár ezzel az üggyel kapcsolatban, vagy más ügyekkel kapcsolatban is, hogy egyáltalán ezek a személyek o honnan ismerik egymást? Hogyan találkozhatnak, hogyan tarthatnak fenn olyan kapcsolatot, amely minden etikai normával szembemegy.
Azt hiszik a politikusok, hogy tényleg megtehetik, hogy azt mondják, közötök? Azonban ez előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy a társadalom nagyobb része el fog idegenedni tőlük. És minél nagyobb ez az arány, és ha átlépi a társadalom felét, akkor mondjuk azt, hogy a szó nem is valóságos értelmében, de illegitimmé válnak ezek a politikai erők. És ők maguk idegenítik el saját választóikat. Amíg a 90-es években nyugodt szívvel azt mondhattuk, hogy semmi esélye új politikai erőnek megjelennie a parlamentben, ez a helyzet mostanra megváltozott azáltal, hogy lényegében két kézzel tolják el a pártok választóikat, és így lényegében újra fogalmazhatjuk ezt a tézist. Új piacok felé fognak fordulni a választók, amennyiben politikai elitünk akármelyik olda- Ion ezt a magatartást mutatja.
Nyugaton is emberek csinálják a politikát. Az emberek hibázhatnak, de ott következményei vannak a hibáknak. Tehát az a döntő különbség köztünk és Nyugat-Európa között, hogyha egy ilyen dolog ott felszínre kerül, akkor nem azt mondja a dologban érintett politikus, gazdasági vezető, vagy bárki, hogy hát bizonyítsátok be! Hanem azt mondja, hogy ez összeférhetetlen azzal a tisztséggel, amit én betöltők, ezért lemondok. Lemondok több okból következően. Egyrészt, mert erkölcsi konzekvenciát kell levonnom, másrészt, mert működik nyugaton a ráció. Nem terhelem a politikai pártomat azzal, hogy cipel engem, mint egy kölöncöt, azért mert meggyanúsítottak.
Azt se felejtsük el, hogy az emberek, akár kimondják, akár nem, akár tudatosan gondolják, akár nem, de mégis példamutatást várnak, és ez csak az egyik része a dolognak. A másik, hogy irányítást. Tehát lehet, hogy a politika mutyizik, és ugyanúgy mutyizik, mint az átlag állampolgár, lehet, hogy a politika felső vezetése mutyizik a gazdaság felső vezetésével. De ha csak ezt csinálja, és most egyre inkább ebbe az irányba mennek a dolgok, ha csak ezt csinálja, és nem csinál érdemi döntéshozatalt vagy érdemi kormányzati munkát, akkor az emberek mindennapjaiban megmutatkozik az, hogy semmit nem tesznek értünk, hogy így fogalmazza meg a választó. Bizony, akkor ugyanahhoz a ponthoz fog eljutni, mint hogyha ő galamblelkű, becsületes állampolgárként azt mondaná, hogy na, nem.



Nemzetközi párhuzamok: Az olasz P2-es páholy:

Mindenekelőtt értsünk meg valamit: egy társadalom maffiaszerűen is elműködik valahogy. Egy nálunk nagyobb, tehetősebb országban egész jól megvoltak így az emberek.
Az Unió egyik alapítójáról, Olaszországról, és a Propaganda 2 nevű (P2) páholyról van szó, amelyről véletlenül hullott le a lepel.
1981 márciusában két milánói ügyész, Tu- rone és Colombo vizsgálatot kezdett az úgynevezett Sindona-ügyben. Nyomozásuk során az Amerikába szökött, s ott 25 évi börtönre ítélt maffiabankár (mellesleg az olasz keresztény- demokraták jobbszárnyát is pénzelő) Michele Sindona bűnösségének igazolására kerestek bizonyítékokat, s legnagyobb meglepetésükre a P2 nyomaira bukkantak. Ezt követően jutottak el a páholy vezetőjének, Licio Gellinek a luxusnyaralójába, a Villa Wandába. Krimibe illő körülmények között egy reneszánsz díszkút- ban bukkantak rá arra a dokumentumkötegre, amelyből többet tudtak meg a P2-ről, mint magáról a Sindona-ügyről.

Földcsuszamláshoz hasonlítható az a hatás, amit a két vizsgálóbíró felfedezése keltett.
A P2 bűnlajstromára olyan vádak kerültek, mint összeesküvés, államellenes szervezkedés, zsarolások, együttműködés szélsőjobboldali csoportokkal, terroristákkal, és a maffiával, valamint politikai és pénzügyi visszaélések. Csaknem ezer, Olaszországban köztiszteletnek örvendő személy neve szerepelt a P2 taglistáján, de ennél jóval több, mintegy 1700 személy kompromittálódott az előkerült dokumentumok alapján. Köztük volt három miniszter, három államtitkár, 53 önkormányzati vezető, 43 parlamenti képviselő illetve szenátor, 179 magas rangú katonatiszt illetve rendőrtiszt, 49 bankvezető, 83 vállalkozó és ipari vezető, 40 szerkesztő, újságíró. Az akkor létező szinte valamennyi olasz politikai formáció érintett volt az ügyben.
De nemcsak a névsort találták meg - amin precízen vezették a tagok anyagi hozzájárulását, illetve a Gelli számlájára érkezett bankátutalásokat -, hanem kormányülések és más, titkosnak minősített politikai megbeszélések jegyzőkönyveit is. Korábbi korrupciós botrányok dokumentumai ugyanígy előkerültek. Olyan, megsemmisített dossziék másolatai, amelyeket a feloszlatott titkosszolgálat, a Sifar törvénytelen úton készített vezető politikusokról, szakszervezeti vezetőkről. A listán megtalálták az 1969-es milánói újfasiszta bomba- merénylet elkövetőit fedező hatósági emberek nevét. Cáfolhatatlan bizonyítékokra bukkantak a P2 és a maffia, valamint különböző terrorszervezetek kapcsolatáról. A tekintélyes és népszerű kereszténydemokrata politikus, Aldo Moro 1978-as elrablásáról és meggyilkolásáról is szóltak feljegyzések. A talált anyagok alapján kitudódott, hogy Gellit szoros szálak fűzték az amerikai hírszerzéshez, a CIA-hoz is.

Forlani, akkori olasz miniszterelnök egy pillanat alatt átlátta, hogy a két milánói bíró felfedezésének közkinccsé tétele földinduláshoz hasonló következményekkel járna, s ezért az ügy eltussolását szorgalmazta. Pertini elnök azonban hajthatatlan maradt, és a felfedezés nyilvánosságra hozatala mellett döntött. így derült ki, hogy Olaszországban egy olyan zártkörű titkos szervezet tevékenykedik, amelynek létezéséről már korábban is legendák keringtek, de aztán a feledés homályába merültek. A hírzárlat érdekeltjei úgy érveltek, hogy ilyen szervezetek más országokban is működnek: vagy szabad- kőműves társaságként, vagy klubként, esetleg vadásztársaságként. A P2-ről azonban hamarosan kiderült, hogy tagjai nem ártatlan szarvasbikákra lövöldöznek. A páholy valóságos állam az államban, s fő célja az alkotmányos rend megdöntése. Jellegzetessége emellett egy sajátságos hatalmi háromszög volt, amelyben a tagok „kéz kezet mos”alapon működtek együtt. A hálózat jól eltartotta tagjait és azok hozzátartozóit. A katonák a páholytársaknak adták a hadi megrendeléseket - persze politikai jóváhagyással az üzletemberek hasznukból jutalmazták a páholytárs-politikusokat, s vállalataiknál hálából jól jövedelmező állásokhoz juttatták a nyugalomba vonult páholytárs-tiszteket.

Nem ismerős Önöknek ez a képlet?

A szálak gyakorlatilag egy ember, Licio Gel- li kezében futottak össze. Ő volt Olaszország alighanem legtájékozottabb embere, keze mindenhová elért. A tagok hűséget és titoktartást fogadtak neki, majd politikai vagy gazdasági hatalmukat a páholy érdekében kellett érvényesíteniük. Az eskü arra kötelezte őket, hogy lebukás esetén hallgassanak, mint a sír, illetve segítsék a bajba jutottakat. Gelli szürke eminenciásként a háttérből szervezte a dolgokat, ha érdeke úgy kívánta, megzsarolhatott bárkit, előmozdíthatta emberei előmenetelét, vagy megakadályozhatta azokét, akik keresztezték a P2 útjait.

Másutt az eddigieknek a töredéke is elég lett volna ahhoz, hogy a gyanúsítottat letartóztassák, és súlyos börtönbüntetésre ítéljék, de a nyolcvanas évek Olaszországában nem így működtek a dolgok. Gelli barátai révén idejében tudomást szerzett az ellene kiadott elfogatóparancsról, és megszökött. Később Svájcban, egy bankfiókban letartóztatták, börtönbe csukták, ahonnan négy hónap elteltével rejtélyes körülmények között ismét csak kereket oldott. Ezután évekig Latin-Amerikában bujkált, és miután úgy ítélhette meg, hogy ügye feledésbe merült, és visszaköltözött Európába. Ismét Svájcban bukott le, ahonnan kiadták Olaszországnak, ám nagyvonalú hazájában megengedték neki, hogy egészségügyi okok miatt szabadlábon védekezzen. Egy római bíró fontosnak tartotta volna, hogy letartóztassák, kérelmét viszont a jelenlegi igazságügy-miniszter, Giovanni Maria Flick - ki tudja miért - elutasította. Amikor 2005 májusában a rendőrök mégis megjelentek a Villa Wandában, kezükben a letartózta- tási paranccsal, Gelli már nem volt ott. Nálánál 29 évvel fiatalabb élettársával, a román Gabri- ela Vasilével együtt Franciaországba távozott.
Azért a nyomozók, ha már ott jártak, körülnéztek kissé a rejtélyes Villa Wandában. Belenéztek abba az ominózus reneszánsz díszkűtba is, ahol 18 évvel korábban megtalálták a P2-t kompromittáló dokumentumokat. Nem kellett csalódniuk, ezúttal sem távoztak üres kézzel. A kertjében, a rózsák, dáliák és petúniák gyökerei alatt 30 centivel titkos széfre bukkantak. Ami a szemük elé tárult, ahhoz hasonlót korábban csak filmekben láttak. A virágok takarta raktár nem kevesebb, mint 164 kiló aranyat rejtett.
Ha ezt a szöveget téma megjelölés nélkül olvasták volna, megkísérthette volna Önöket a gondolat, hogy Magyarországról van szó, valami eddig még ki nem pattintott, újabb botrányos ügyről. A hasonlatosságot nem csak Önök vették észre.

A neves politológus, Csizmadia Ervin így ír a nyomasztó hasonlóságról a „Hetek” című lapban közölt, „Csalódott ország” című írásában:
„2003 őszén Magyarországon mintha ott tartanánk, mint az olaszok tíz éve: a lakosság egyre nagyobb pánikhangulatban szemléli, hogy mi történik körülötte. Egyre kevesebb politikust övez feltétlen bizalom. A legnagyobb és legváratlanabb újdonság, hogy masszív baloldali szavazók is elkeseredve fordulnak el a politikától.

Miért alakulhatott ez így? Érdemes lenne az elemzésre, hogy mennyire elhanyagoltuk a rendszerváltás emberi oldalát. Emberi tragédiák, lecsúszások és deklasszálódások sokasága is övezte a demokrácia létrejöttét, ami persze addig nem volt fontos, amíg mindegyik politikai oldal nem stabilizálta magát, nem került kormányzati pozícióba. Mára elmondhatjuk, hogy mindegyik mérvadó politikai erő kipróbálta magát, és nem hozott megváltást. A magyar társadalom - ezt sok közvélemény-kutatás mutatta 1990 körül - a rendszerváltástól nem elsősorban a kapitalizmus kiépülését várta, hanem a jólét növekedését. Miután ez a jólét csak nagyon viszonylagosan és szelektíven valósult meg, egyre inkább megjelenik a politikában a csalódottak kasztja. Az intézményes demokráciába be nem illeszkedők széles rétege eléggé erőteljesen képes befolyásolni a politikát.

Hogy csak egy példát mondjak: létezik egy „titkos” réteg, amely a demokráciára terhelődött, nevezzük őket aktabirtokosoknak. Mivel Magyarországon nem sikerült egy akárcsak viszonylagosan is átfogó ügynöktörvényt megalkotni, a társadalom különböző csoportjai a legsajátságosabb módon vesznek részt a politikában, illetve az ellenfél táborának lejáratásában: időről időre papírokat vesznek elő, és hi- telteleníteni kívánnak valakit az ellenoldalról. Ez nem teljesen ugyanaz, mint az olasz példa, de ha sokáig folytatódik a sajtóban az „ügynö- kösdi”, előállhat olyan helyzet, hogy a társadalom egyre szélesebb körei követelnek majd rendteremtést vagy valamiféle „magyar tiszta kezek mozgalmát”.
Az akták és a botrányok elképesztően nagy száma, az ügyek lavinája ugyanis azt a benyomást erősíti az állampolgárokban, hogy nálunk az egész politikai elit korrupt. Ez természetesen nyilvánvaló képtelenség, de - mint mondtam - a politika sok esetben ma már a látszatok világa. Ha tehát az a látszat, hogy valaki hiteltelen, akkor a közvélemény nyomására odáig fajulhat a helyzet, hogy „állítsunk a helyére hiteleset”. Csakhogy a „hiteles” politikus lehet a következő áldozat, akiről egy állevélben vagy álaktában azt mondhatják, hogy ilyen vagy olyan ügynök volt. Ettől kezdve megindul egy olyan körforgás, amelynek talán nem is lesz vége egyhamar.”

Mindenekelőtt fel kell tennünk a kérdést: a K&H-ügyben egy olaszországihoz hasonló „páholy ügyre” bukkantunk?

A Kulcsár-, ill. bróker-ügy kronológiája a Watson.sk-n:


 
 
 

The index.php: SIZE[b]: 27,706 MODIFIED: 2021.01.22 22:13:44.MD5: f5341ba7412a090aa762cfdb4916ed98 STATUS: OK  This window is : x