Magyarnak lenni a nagyvilágban: Kun J. Attila

Telek Lajos

26-09-26

366

Mai riportom alanyával már jó néhány hónapja tartom a kapcsolatot, és többször is szóba került, hogy jó volna vele egy tartalmas beszélgetést készíteni. Úgy gondoltam, eljött az ideje annak, hogy az olvasók is megismerjék az ő nem mindennapi történetét. 1985-ben feleségével és champion győztes uszkár kiskutyájával hagyta el Magyarországot. Két bőrönddel indultak útnak, amelyekben bűvészkellékek lapultak, az akkori hatóságoknak ugyanis azt a történetet adta elő, hogy fellépni utazik Bécsbe. Bécsből aztán Kanadába vezetett az útja. Ismerjék meg Kun J. Attilát, hipnoterápiás oktatót, részterápiás trénert, mentálhigiénés szakembert, az Egyesült Államok Diplomáciai és Emberi Jogi Intézetének tanácsadóját, valamint dalszövegírót, novellistát, költőt, film- és musicalproducert. Ismerjék meg egy különleges életút történetét.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a bűvészettel, és milyen eredményeket értél el?

Első osztályos voltam, amikor Sátoraljaújhelyen, egy nyári táborban a Füles újság Rodolfó-rovatában találtam egy kártyatrükköt, amelyben egy kártyalap kiemelkedett egy borítékból. Megtanultam a trükköt, majd a tábortűznél bemutattam a többieknek. Így kezdődött a bűvészéletem.Az iskolában később a tanárok és az osztálytársaim is mindig kérték, hogy mutassak valami újat, és rám ragadt „a kis Rodolfó” becenév. Tizenhárom évesen már kisebb előadásokon léptem fel, az első igazán nagy fellépésem pedig a Dolly Roll zenekar előtti nyitószám volt a Pestújhelyi Művelődési Házban. Katasztrófa lett – de nem adtam fel. Magánórákat vettem Hollay Pista bácsitól, aki felkészített az artistavizsgára. A cirkusznál, Rodolfó előtt tettem hivatásos előadóművészi vizsgát. Huszonkét éves koromra már rengeteg fellépésem volt, és ismert színészekkel, humoristákkal, énekesekkel jártam az országot. A katonaság alatt útlevélkezelő voltam a Ferihegyi repülőtéren. A leszerelés után a feleségemmel Kanadába költöztünk. Sokan kérdezik, miért. Azért, mert gyűlöltem a kommunizmust, és sztár akartam lenni. Ma már azt mondom: talán inkább Amerikába kellett volna mennem – de így alakult az élet. https://www.youtube.com/watch?v=ZJoVNolckgI

– Vannak az ember életének olyan részei, amelyek nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezte. Ti a feleségeddel nagy családról álmodtatok, végül örökbe fogadtatok gyermekeket. Mesélnél egy kicsit a családodról?

A gyerekeink már felnőttek, és nyolc unokánk van. A magánéletemről azonban soha nem beszélek nyilvánosan, ezért most sem szeretnék annál többet mondani, mint ami a kérdésben már benne van.

– Bűvészként sok helyen felléptél, és sok érdekes emberrel találkoztál. Kikkel hozott össze eddig az élet?

Magyarországon többek között Rutkai Évával, Kovács Katival, Flipper Öcsivel, Lénárt Mártával, Sergej Bohóccal, Hetényi Józseffel, Rusznák Ivánnal, Levente Péterrel – azaz Móka Mikivel –, a Markos–Nádas párossal, Nagy Bandó Andrással, Hofi Gézával, Túri Lajossal, Takács Rolanddal, Halász Judittal, Cserháti Zsuzsával, Karda Beátával és Vajek Róberttel is együtt dolgoztam. Kanadában és Amerikában sok világhírű emberrel kerültem kapcsolatba. Arnold Schwarzenegger egyszer azt mondta rólam: „Lehet, hogy értek a filmtrükkökhöz, de az igazi varázslat te vagy.” Gil Boyne, akit a hipnózis egyik nagy alakjaként tartottak számon, ezt írta nekem: „Kollégámnak és barátomnak. Te vagy a legkiválóbb, az első számú színpadi hipnotizőr.” Hollywoodban Bonnie Sherrel is barátságot kötöttem, aki Sammy Davis Jr., Frank Sinatra és a Rat Pack vokalistája volt. Ő azt mondta rólam: „Fantasztikus az emberismereted, soha nem találkoztam jobb terapeutával.” A világhírű karate-mesterrel, Emil Farkassal is jó kapcsolatban vagyok. Amikor Los Angelesben járok, rendszeresen meglátogatom a Beverly Hills-i karateakadémiáján, ahol Steven Seagallal, Jean-Claude Van Damme-mal és más hírességekkel is találkoztam. Tony Curtisszel kétszer is találkoztam. Ő maga is hobbi-bűvész volt. Egyszer egy műsorban, ahol én bűvészkedtem, másodszor pedig a Los Angeles-i Magic Castle-ben, amelynek tagja voltam.

– Ha kapnék tőled egy névjegykártyát, mi lenne ráírva? Pszichiáter és hipnotizőr?

Nem. A névjegykártyámon a SOURCE THERAPY szerepel: klinikai pszichológia, hipnoterápia, táplálkozás-, étrend- és egészségtudomány, életvezetési és traumainformált tanácsadás, valamint a kiváltó okokra épülő egészségügyi életvezetési tanácsadás. Okleveles hipnoterápiás oktató vagyok több nemzetközi szervezet tanúsítványával, köztük a Nemzetközi Hipnoterápiás és Hipnózis Szövetség (IHHA), az Amerikai Klinikai Hipnózis Társaság (ACHE), a Nemzetközi Orvosi és Fogászati Hipnoterápiás Szövetség (IMDHA), a Nemzeti Hipnotizőrök Szövetsége (NGH) és a Dave Elman Hipnózis Intézet (DEHI) képesítéseivel. Okleveles részterápiás tréner, mentálhigiénés szakember, valamint az Egyesült Államok Diplomáciai és Emberi Jogi Intézetének tanácsadója is vagyok. A PhD-disszertációmat nemrég adtam be; a poszthipnotikus szuggesztiók hatékonyságával foglalkozom. Emellett nemzetközi díjnyertes dalszövegíró, díjnyertes novellista és költő, valamint film- és musicalproducer vagyok.

– A színpadi hipnózist fejlesztetted tovább, majd megismerkedtél a szakma legnagyobbjaival. Magyarországra is elhoztad a legismertebb hipnotizőröket.

Igen. Éppen húsz éve kezdtem Magyarországon hipnoterápiát tanítani. Én hoztam be Gil Boyne Transforming Therapy módszerét, Dr. John Butler analitikus hipnózisát, Dave Elman direkt hipnózisát, Milton Erickson indirekt módszereit, majd Roy Hunter részterápiás oktatását. E hírességek – Erickson kivételével – a vendégeim voltak, és több alkalommal együtt is tanítottunk. Dr. Domján László is elvégezte a tanfolyamaimat, fia, András pedig két évig oktató volt az iskolámban. Király Viktorral nem én, hanem Gil Boyne találkozott. Egy televíziós élő adásban hipnotizálta meg, és azt a poszthipnotikus szuggesztiót adta neki, hogy nagyon híres énekes lesz belőle. Szerintem ez a jóslat bevált.

– Te a legnagyobb hipnotizőrök egyikétől tanultál, aki Sylvester Stallonéval is dolgozott?

Gil Boyne nem „gyógyította” Stallonét. A történetet pontosabban egy 1987 júniusában, a londoni Weekend People Magazine-ban megjelent cikk foglalja össze. A cikk szerint Stallone akkor fordult Boyne-hoz, amikor már közel tíz éve próbált befutni Hollywoodban. Boyne önhipnózist tanított neki a kreativitás, a motiváció és az önbizalom erősítésére, és arra biztatta, hogy írjon történetet a philadelphiai bokszvilágról. Boyne szerint hat hónapon belül megszületett a Rocky forgatókönyve. Stallone később a film forgatása alatt is rendszeresen hallgatta Boyne motivációs hipnózisfelvételeit. Boyne hangsúlyozta: nem a hipnózis tette Stallonét íróvá vagy színésszé. Az önhipnózis abban segített neki, hogy mozgósítsa a már meglévő képességeit és motivációját.

– Mindig is érdekeltek a kihívások, és ennek jegyében született meg az első könyved is. Miről szól, és mi inspirált az írására?

Érdekelnek a megmagyarázhatatlan élmények. A hipnoterápiában ilyenek például az előző életekkel kapcsolatos élmények. Az első könyvem is erről szól. Ahogyan minden novellám, ez is valós, megélt eseményekből indul ki, természetesen fiktív szereplőkkel. Jelenleg tizenkét könyvem kapható az Amazonon. Az I Was Here Before, I Will Find You – Itt jártam már, meg foglak találni – egy időn, emlékezeten és szerelmen átívelő történet. Középpontjában Betty és Josh áll, két lélek, akiknek kapcsolata több életen keresztül folytatódik. A történet a mai Párizstól a második világháború Európájáig, egészen Auschwitz-Birkenau árnyékáig vezet. A mű spirituális alapját a gilgul neshamot, a lelkek újjászületésének kabbalisztikus tanítása adja. A regény a generációs trauma, az emlékezés, a szerelem és a befejezetlen múlt kérdéseit járja körül. A novella 2025-ben első díjat nyert az International Impact Book Awards Historical – Romance kategóriájában.

– Aztán megtalált a zene is. Mi vitt rá arra, hogy dalszövegeket írj?

Gyerekkorom óta írok verseket és történeteket; a dalaim nagy része is ebből nőtt ki. A zene mindig az életem egyik legfontosabb része volt. Mindig szólt valami a háttérben, amikor alkottam, a műsoraim is szinte kivétel nélkül zenére épültek. A zene a lelkem része. Festek is, főként tájképeket olajjal, vászonra. Közben gyakran Pink Floyd, Mike Oldfield, Tangerine Dream, Eloy vagy a magyar East szól. 2025 nyarán jutott eszembe, hogy a harminc évvel korábban díjat nyert Oh Stars című versemet – amely 1997-ben jelent meg a Glow Within című antológiában – egy AI-rendszer segítségével megzenésítem. A dalt feltöltöttem az AtJaKu YouTube-csatornámra. Ma már a dalaimat összesen több mint egymillió alkalommal hallgatták meg. Az AtJaKu az Attila János Kun névből kialakított dalszerzői művésznevem. Minden dalszöveget – magyarul és angolul egyaránt – én írok. A verseimből, a saját élettapasztalataimból és a könyveim történeteiből merítek. A szerelem, a veszteség, az idő, a gyógyulás, az identitás és az emberi életút témái foglalkoztatnak. Két dalom már komoly nemzetközi eredményt ért el; az egyik bekerült a legjobb tizenöt közé, a másik pedig 2026 augusztusában díjat nyert az InterContinental Music Awards pszichedelikus rock kategóriájában. https://www.youtube.com/@AtJaKu/playlists

– Nagyon sok dalodat hallottam. Engem különösen a Magyarok Útján című rockoperád fogott meg. Hogyan született meg az ötlet, és hol tart most a produkció?

Először is szeretném tisztázni: nem úgy dolgozom, hogy megnyomok egy gombot, és kész a dal. A szövegeket papíron, cetliken kezdem írni, aztán kerülnek be a laptopomba. A zenékből néha több száz változat készül, majd szerkesztőprogramban vágom össze és formálom a végleges változatot. Az Oh Stars után jött az ötlet: mi lenne, ha írnék egy dalt, amely az egész magyar történelmet bemutatja? Badiny Jós Ferenc előadásain is jártam, és az ő sumér eredetelmélete is hatott rám. Így született meg a Magyarok Útja, amelyet 2025. szeptember 1-jén töltöttem fel a YouTube-ra. Egy hónappal később több mint ötezer megtekintésnél járt, egy évvel később pedig már körülbelül 250 ezernél. A dal sikere és a hozzászólások adták az ötletet, hogy az egyes történelmi részeket külön dalokban is feldolgozzam. Így született meg egymás után több szám. Amikor például a Felvidék Népe megjelent, rögtön kérték a délvidékiek és az erdélyi magyarok is, hogy róluk is készüljön dal. Ezután jött a Bánk bán modern feldolgozása. Ninh Duc Hoang Long vietnámi származású tenor, a Magyar Állami Operaház művésze a 2024. március 15-i budapesti állami ünnepségen magyar huszárruhában énekelt. Ez is megmozgatta a fantáziámat: milyen lenne mindez modernebb hangzással? Te küldted el az egyik változatot Vértes Attilának. Amikor meghallotta, azonnal azt mondta: „Ezt meg kell énekelnem.” Így ismertem meg egy újabb „Atit”. 2026 februárjában elküldte az első, telefonba felénekelt változatát. Amikor meghallottam, csak arra gondoltam: micsoda hang! Azóta a koncepció teljes, kétfelvonásos rockoperává nőtte ki magát, húsz dallal, rock- és operaénekesekkel, színészekkel. A kották, a dramaturgia és a történet elkészültek. Dr. Marosi László karmester elvállalta a mű szakmai irányítását, és szervezi a hangszerelést. Az első stúdiófelvételek most indulnak. A produkció jelenleg elsősorban anyagi és produkciós háttérre vár: executive producerre, rendezőre, dramaturgra, színházra és társulatra. https://magyarok-utjan-rockopera.com/

– Napóleon mondásával élve: egy nagy vállalkozáshoz pénz, pénz és pénz kell. Egyetértesz azzal, hogy a Magyarok Útján színpadra állításának ma már elsősorban anyagi akadályai vannak?

Igen. A nagy művészek közül többen már beszálltak. Dr. Marosi László karmester vállalta a mű irányítását, a kották, a dramaturgia és a történet készen vannak. A teljes anyag megtekintése már közel nyolcszázezer körül jár, de a közösségi támogatás eddig mindössze 203 kanadai dollár körüli összeget hozott. Ez még egyetlen dal professzionális stúdiófelvételéhez is kevés. Van olyan ismert énekesünk, aki azt mondta, szerinte a darab nagyobb lehet, mint az István, a király. Molnár György „Elefánt”, az Omega gitárosa pedig azt írta: a darab tökéletes. Tehát igen: most már nem az ötlet vagy a zene hiányzik, hanem a produkciós háttér és a finanszírozás. https://www.paypal.com/ncp/payment/4TEM5DFJZJQYC

– Te hipnózist tanítasz, terápiás munkát végzel, közben pedig zenei produkciókat alkotsz. Többször dolgoztunk már együtt. Hogyan látod ezeket a közös projektjeinket?

Elsődlegesen hipnózist és hipnoterápiát tanítok, és terápiás keretek között dolgozom emberekkel, de a zene és a dalszerzés ugyanúgy régóta része az életemnek. A közös munkáink azért különlegesek számomra, mert sok esetben te hozod a történetet vagy az ötletet, én pedig megpróbálom megtalálni benne azt, amiből valóban dal születhet. Így indult a Peter Šrámeknek írt dallal, majd következett Ivan Reitman története, a Rasputin két teljesen különböző változata, Jeanne d’Arc, a Barátságos Pókember, Julius Caesar, Houdini, a Hungarian Stars on Hollywood Boulevard, Tony Curtis, Big Nose Kate, Tarzan, Zorro, legutóbb pedig Kittenberger Kálmán afrikai története. Érdekes visszanézni minderre, mert ezek már nem elszigetelt ötletek, hanem egy sor közös projekt. Te feldobsz egy történetet, én pedig dalszöveggé és zenei koncepcióvá formálom. Talán éppen azért működik jól, mert sokszor olyan témát hozol, amely nekem magamtól nem feltétlenül jutna eszembe. https://www.youtube.com/@AtJaKu/playlists

– Amikor egy ismert személyiségről írsz dalt, hogyan döntöd el, mi legyen a dal valódi mondanivalója?

Számomra az a legfontosabb, hogy ne egyszerűen egy életrajz legyen megzenésítve. Meg kell találni azt az egy történetet, gondolatot vagy emberi vonást, amely túlmutat a puszta tényeken, és amelyhez az is kapcsolódni tud, aki talán alig ismeri az adott személyt. Tony Curtis esetében például nem az volt érdekes, hogy felsoroljam a filmjeit vagy a sikereit, hanem az útja: honnan indult, mit ért el, és hogyan lett egy magyar gyökerekkel rendelkező fiúból Hollywood egyik legismertebb alakja. A dalnak történetet kell mesélnie, de közben érzelmet is kell adnia. Szerintem akkor működik igazán, ha a hallgató a végére nemcsak többet tud az adott emberről, hanem valamit érez is vele kapcsolatban.

– Egy jó történet mennyire indítja be a fantáziádat? Így formálódik meg a dal hangzásvilága is?

Néha meglepődöm az ötleteiden, és időm sincs mindig mindenre, de azért megcsinálom őket. Egy biztos: tényleg ötletgyáros vagy. Remélem, még sokáig tudunk együtt dolgozni. Szeretem a lelkesedésedet; ebben te, Vértes és én nagyon hasonlítunk. Talán ránk illik a „Nyughatatlanok” szó. Lehet, hogy erről is írok egyszer egy dalt. A titok ugyanaz, amiről korábban beszéltem: egyfajta önhipnózist alkalmazok, hasonlót ahhoz, amit Boyne Stallonénak tanított. Leülök a kedvenc fotelembe vagy lefekszem, becsukom a szemem, és elképzelem a történetet. Érzelmileg belehelyezem magam, mintha én lennék a szereplő. Aztán képek, jelenetek, szavak és mondatok kezdenek összeállni bennem. Sokszor már a dal alapjait is „hallom” a fejemben. Amikor összeáll a kép, elkezdem leírni a szöveget, és addig csiszolom, amíg el nem fogadom. Ezután kerül az anyag az AI-rendszerbe, ahol kódokkal, utasításokkal és promptokkal dolgozom. Sokszor több tucat variáció készül, mire megkapom azt a hangzást, amit keresek. Nemrég például Deák Bill Gyula emlékére dolgoztam egész éjszaka az A blues nem hallgat el című dalon. Körülbelül harmincnégy változat készült, mire összeállt az a hangzás, amit megfelelőnek éreztem. Készítettem emlékdalt Fenyő Miklósról, Kóbor Jánosról és Edgar Froese-ről is. Az álmom egy olyan zenekar létrehozása, amely kizárólag az én dalaimat játssza és énekli. Több néven gondolkodom: EVERARC, NOVERA, REVENOR, ARDENIX és SORENIX.

– Magyar ember vagy, aki egy másik országban talált új otthonra és családra. Amikor ilyen történetekről írsz, átérzed, mennyit kellett ezeknek az embereknek küzdeniük a sikerért?

Igen, mindenképpen. Magyar ember vagyok, aki egy másik országban talált új otthonra, hazára, és ott alapított családot. Ezért talán másképp látom azoknak az embereknek a történetét, akik elhagyták a szülőföldjüket, és idegen országban próbálták felépíteni az életüket és a karrierjüket. Amikor olyan emberekről írok dalt, mint Ivan Reitman, Tony Curtis vagy Big Nose Kate, nemcsak a híres embert látom bennük, hanem azt az utat is, amelyet végig kellett járniuk. Én is megtapasztaltam, milyen egy másik országban új életet kezdeni, beilleszkedni, megtalálni a saját utamat, és megküzdeni azért, aki és ami ma vagyok. Talán ezért tudnak ezek a történetek ennyire közel kerülni hozzám. Kutyakometikusként kezdtem, mert nem beszéltem angolul. Tíz hónappal az érkezésem után, gyakorlatilag pénz nélkül, bűvészboltot nyitottam a West Edmonton Mallban. Volt kávézóm, turnéztam bűvészként és show-hipnotizőrként, felléptem Las Vegasban, és Los Angelestől New Yorkig szinte mindenhol. Volt luxusvillám a Dominikai Köztársaságban, egy 1937-es Jaguarom, sportautóm, kisbuszom, körülbelül százezer dollár értékű hang- és színpadi felszerelésem. Neveltem kaméleonokat, sőt selyemhernyófarmom is volt. Ma már egy családi, ranch stílusú házban élünk, hét szobával, három fürdőszobával, nagy kerttel és medencével. Három kutyánk van: egy fehér boxer, egy border collie és egy fiatal pit bull. És éppen azon gondolkodunk, hogy negyven év után hazaköltözünk. Hatvanöt évesen értettem meg igazán: nem a vagyon és nem a hírnév számít, hanem az, hogy mit hagyunk magunk után, amikor egyszer elmegyünk. Ez szinte minden rockoperám és musicalem egyik alapgondolata.

– A Magyar csillagok című dal kapcsán Lugosi Béla története annyira megfogott, hogy egész rockdráma-musicalt írtál belőle. Mit gondolsz, eljut majd a darab Lugosi leszármazottaihoz is?

Ez egy újfajta műfaji keverék: rock, opera, dráma és musical egyszerre. A történet nem a már sokszor feldolgozott Drakula-sztori újabb változata. Sokkal inkább egy szenvedő ember belső útjáról szól: valakiről, aki önmagát adta a pokolnak, hogy megmentse a népét, majd végül visszatér a fénybe. A záródal címe The Last Sunrise. Akik hallották, többen szívszorítónak és erőteljesnek nevezték. Hogy Lugosinak pontosan kik a ma élő leszármazottai, azt nem tudom. De ha a mű egyszer színpadra kerül, tiszteletbeli vendégként szeretném meghívni őket.
– Te egy állandóan mozgásban lévő perpetuum mobile vagy. Talán ezért született meg a TIME című Broadway-musicaled is. Mit jelent számodra az idő?

A musical egyik legfontosabb gondolata, hogy az idő azért ad értéket az életnek, mert véges. Daniel és Elena története is erről szól: két emberről, akik fizikailag élnek, de csalódásaik és félelmeik miatt már jóval korábban abbahagyták az igazi életet. Nem elsősorban a haláltól félnek, hanem attól, hogy egyszer elérkezik a vég, és rájönnek: nem éltek igazán. A TIME számomra nem egyszerűen az öregedésről vagy a halálról szól. Sokkal inkább arról, hogy mit kezdünk azzal az idővel, amelyet kaptunk. Gyerekként azt hisszük, rengeteg időnk van. Idő kell ahhoz, hogy a fiúból férfi, a lányból nő legyen. Idő kell ahhoz, hogy tanuljunk, szeressünk, hibázzunk, családot alapítsunk, alkossunk, veszítsünk, újrakezdjünk, és végül megértsük, mi volt igazán fontos. A musicalben a Clockmaker azt kérdezi: mindenki azt kérdezi, mennyi az idő, de szinte senki sem azt, hogy mit kezd vele. Azt mondjuk, „az idő pénz”, de én ennek majdnem az ellenkezőjét állítom. Pénzt elveszíthetsz és visszaszerezhetsz. Tárgyakat pótolhatsz. De ha valakinek adsz egy órát az életedből, azt az órát soha többé nem kapod vissza. Talán a szeretet egyik legmélyebb formája éppen az, amikor valakinek az időnket adjuk. A TIME végére maga az idő sem ellenség többé. Az idő az a színpad, amelyen életünk története megszületik: az első lélegzet és az utolsó csend közötti tér.

– Az opera hazája Olaszország. Te mégis olasz történelmi alakokon keresztül írtad meg az ETERNA ITALIA című művedet. Szerinted vevő lehet rá az olasz közönség?

Azt gondolom, hogy igen, bár ezt természetesen csak akkor tudjuk meg, ha egyszer valóban olasz közönség elé kerül a mű. Olaszország az opera szülőhazája, ezért különösen nagy kihívás volt számomra olasz történelmi témából operát írni. Az ETERNA ITALIA történetében Romulus és Remus, Spartacus és más történelmi alakok nem pusztán egymás után felsorolt nevek, hanem egy hosszú történelmi utazás részei. Nem hagyományos olasz operát akartam utánozni. Nem Verdit vagy Puccinit próbálom újraírni. A saját zenei világomban szeretném elmesélni Itália történetének egyes fejezeteit. Ahol élek, több olasz zenész barátom is van: fúvósok, gitárosok, ismert és elismert muzsikusok, akik közül néhányan Pavarottival is dolgoztak. Időnként összejárunk, én pedig többnyire hallgatom őket, miközben játszanak és próbálnak. Az egész történet először néhány romantikus dallal kezdődött. Kíváncsiságból olaszra fordíttattam egy dalszöveget, majd elkészítettem az olasz változatot. Amikor megmutattam a zenész barátaimnak, meglepte őket, hogy úgy tudok természetes hangzású olasz dalokat létrehozni, hogy magam nem beszélek olaszul. Minden elkészült dalt ellenőriztek és meghallgattak. Így lépésről lépésre már közösen kezdtünk dolgozni az ETERNA ITALIA megvalósításán.

– Egy másik ország Izrael. Bibliai történetekből is készítettél rockoperát. Mitől függ, hogy a műveid valóban eljussanak a színpadig?

Tulajdonképpen ezek a művek már a célegyenesben vannak. Az alkotói munka elkészült, a darabok készen állnak. Most már nem újabb dalokra vagy történetekre van szükség, hanem arra, hogy a művek színpadra kerüljenek. Ehhez elsősorban executive producerekre és befektetőkre van szükség, akik a produkciók mögé állnak, és biztosítják a megvalósításhoz szükséges anyagi és szakmai hátteret. Emellett megfelelő színház, rendező és természetesen előadóművészek kellenek. Innentől tehát nem az a kérdés, hogy elkészülnek-e ezek a művek. Elkészültek. A kérdés az, mikor találkoznak azokkal az emberekkel, akik képesek és hajlandók színpadra vinni őket.

– A THE RETURN című művedről beszélnél részletesebben? Miről szól, és milyen bibliai eseményekre építetted?

Az egyik kedvenc musicalem a Jézus Krisztus Szupersztár. Volt szerencsém az eredeti Jézust alakító Ted Neeley-től egy dedikált DVD-t kapni, amelyen a film mellett kulisszák mögötti felvételek is szerepelnek. A saját dalaimból is küldtem neki, ő pedig azt írta, hogy nagyon tetszenek neki. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen bennem a THE RETURN gondolata. Egy új, modernebb rockoperában szerettem volna feldolgozni Jézus életét. Az alaptörténetet nem változtattam meg, sőt a dalszövegekben valódi bibliai mondatokat és újszövetségi történeteket is felhasználtam. A hangzás és a zenei világ azonban más, ezért a THE RETURN nem a Jézus Krisztus Szupersztár utánzata vagy másolata. A címben a „Return” sem Jézus második eljövetelét jelenti. Arra utal, hogy Jézus története egy új rockopera formájában tér vissza a színpadra.

– A hipnózis területén világszerte tartasz előadásokat és képzéseket. Hogyan indult ez az életszakasz?

1991-ben csöppentem bele a hipnózis világába, amikor találkoztam a világhírű ausztrál show-hipnotizőrrel, Peter Reveen-nel. Bejött a bűvészboltomba, és mivel maga is bűvész és illuzionista volt, tiszteletjegyet adott a műsorára. Életemben akkor láttam először show-hipnózist. Annyira lenyűgözött, hogy a műsor után azt mondtam: ezt nekem meg kell tanulnom. Peter a kulisszák mögött azt mondta, hogy természetesen megtanulhatom, és ajánlott néhány könyvet. Az volt a vicces, hogy ezeket a könyveket én is árultam a bűvészboltomban, csak addig soha nem érdekeltek. Azt is mondta: „Megtanulhatod, de ne hidd, hogy ettől valami gyógyító leszel.” Talán éppen ezzel tette igazán a bogarat a fülembe. Elkezdtem utánajárni, mi is valójában a hipnoterápia. Közben show-hipnotizőrként bejártam fél Amerikát és szinte egész Kanadát. Volt olyan évem, amikor körülbelül 360 előadásom volt. Több ezer férőhelyes arénákban léptem fel, komoly stábbal, hang- és fénytechnikával, kamerákkal, teljes színpadi produkcióval. A színpadi hipnózis mellett azonban egyre fontosabbá vált számomra a hipnoterápia. 1996 óta tanítok klinikai hipnoterápiát, ma pedig tizenegy különböző képzést oktatok magyar és angol nyelven az általam alapított International Hypnosis and Hypnotherapy Academy keretein belül. 2024-ben Las Vegasban show-hipnózis területén életműjellegű elismerést kaptam, majd hipnoterapeutaként is nemzetközi szakmai díjjal ismerték el a munkámat. 2026-ban Orlandóban, az International Medical and Dental Hypnotherapy Association és az International Association of Counselors and Therapists nemzetközi konferenciáján különösen nagy elismerés ért: hatvankét ország szakemberei közül én kaptam meg a Hypnotist of the Year kitüntetést. A történet pedig folytatódik: Budapesten ismét tanfolyamokat tartok, 2027 januárjában pedig újra Las Vegasba hívtak előadónak egy nemzetközi konferenciára.

– Attila, van még valami, amit nem tudok rólad?

Húsz évvel ezelőtt egy autóbalesetben eltörtem a nyakamat. Teljesen felépültem, bár két titánrúddal és nyolc csavarral élek a nyakamban. Ez a baleset változtatta meg az életem és a pályám irányát is. Ekkor hagytam abba a show-hipnózist és a show-világot; mondhatni, nyugdíjba vonultam a rivaldafényből. Ettől kezdve elsősorban a pszichológia, a hipnoterápia és ezek oktatása felé fordultam. A baleset után Los Angelesben elvégeztem egy hathetes színészképző iskolát. Amikor visszatértem Kanadába, ügynököt szereztem, aki képviselni kezdett. Nem sokkal később felhívott egy casting director: egy készülő filmhez németül beszélő színészt kerestek. A film az 1907-es New York–Párizs autóverseny történetét dolgozta fel, és a német csapat kapitánya, Hans von Köppen szerepére kerestek színészt. Megkerestem egy korabeli fényképét, levágattam a hajam, feketére festettem, bajuszt ragasztottam, katonaruhába öltöztem, és úgy mentem el a castingra, hogy a lehető legjobban hasonlítsak rá. Amikor Michael Hamm rendező meglátott, csak ennyit mondott: „You got the part.” – Tiéd a szerep. Így kaptam meg az első nagyobb, fizetett filmszerepemet. Később más filmekben is szerepeltem, és közben még egy Guinness-rekordot is sikerült felállítanom. Filmes terveim is vannak. Elkészítettem egy teljes történetet THE FUTURE SAGA címmel, amely jelenleg dalokon keresztül meséli el a cselekményt. Ez egy apokaliptikus sci-fi: az emberiségnek el kell hagynia a Földet, és egy másik bolygón kell új életet kezdenie. A zenéje modern, elektronikus, techno- és Tangerine Dream-hatású. Emellett dolgozom egy gyerekfilm-, illetve sorozatötleten is, amelyet két kutyám, Oli és Ruby, valamint Mystie, a macska ihletett. Két csintalan kutya kalandjairól szólna. Már készült róluk egy dal és egy rövid rajzfilm is. Mindkét projekthez finanszírozókat és producereket keresek. Úgyhogy azt hiszem, Lajos, még mindig van néhány dolog, amit nem tudsz rólam.

– Zárásként: mit gondolsz az AI szerepéről a művészetben?

Tegyük ezt egyértelművé: szerintem az AI nem a kreativitást ölte meg, hanem a hozzáférést nyitotta ki. Ugyanez történt korábban a szintetizátorokkal, a DAW-okkal és a digitális fotóval is: először ellenállás fogadta őket, később a szakma természetes eszközeivé váltak. Az emberek ma sokszor úgy beszélnek az AI-ról, mintha a technológia tegnap kezdte volna el „készíteni” a művészetet. Közben a film és a zene évtizedek óta digitális eszközökkel dolgozik. A valódi különbség most az, hogy ezekhez az eszközökhöz sokkal több ember fér hozzá. Régen egy fejlett zenei stúdió, szintetizátor vagy vizuális rendszer csak nagy költségvetéssel volt elérhető. Ma egy laptop is elég lehet ahhoz, hogy valaki dalt, jelenetet vagy teljes vizuális világot hozzon létre. De a hozzáférés nem egyenlő a képességgel. Az eszközök demokratizálódtak; az ízlés, a vízió, a struktúra, a tudás és a kitartás nem. A dalszövegeimet én írom. Minden sor a saját gondolataimból, érzelmeimből, verseimből és történeteimből indul. Egy-egy dalból harminc, ötven vagy akár száz variáció is készülhet, amelyet aztán hetekig vagy hónapokig vágok, finomítok és építek újra. Az AI számomra eszköz. Nem helyettesíti a kreativitást és nem helyettesíti az alkotót. Abban segít, hogy hangzásba öntsem azt, amit már előtte hallok a fejemben. A vízió az enyém. A történet az enyém. Az érzelem az enyém. A szavak az enyémek. A döntések – mi marad, mi megy, mit kell újraépíteni – az enyémek. A promptok és az utómunka is az enyém. Én az AI-t annak a hosszú technológiai fejlődésnek a következő lépéseként látom, amely az analóg hangszerektől a szintetizátorokon és a digitális produkción át a generatív rendszerekig vezet. A meglévő zenékből való tanulás, a stílusok és struktúrák elsajátítása mindig is része volt a zene fejlődésének. Az emberi zenészek is mintákat, formákat és hatásokat szívnak magukba, majd ezekből próbálnak valami újat létrehozni. Az AI ezt a folyamatot felgyorsítja és nagy léptékűvé teszi. Hogy az eredmény művészileg értékes-e, azt azonban szerintem továbbra sem maga az eszköz, hanem az emberi döntés, ízlés és alkotói szándék dönti el.
Köszönöm az interjút! Telek Lajos

Fotók: Kun J. Attila fotóalbumából