Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  17-09-14   2,533  
0
A gútai székhelyű Cool Club Slovakia polgári társulás 2017-ben is megvalósítja tehetségkutató versenyét,  amely a TAT, azaz Tehetség A Tét névre lett keresztelve. 2011-ben indult útjára ez a projekt, azzal a céllal, hogy a felvidéki magyar ajkú tehetséges fiatalok részére bemutatkozási lehetőséget biztosítson. Napjainkban már a XI. sorozat van folymatban.  Eddig 31 település 238 fiatalja szerepelt a TAT színpadán, minimum 7 alkalommal (98 saját szervezésű rendezvényen).  




Az előző 10 sorozatban szereplő fiatalok közül többnek segített a TAT ugródeszkaként. Néhány példa a sok közül: Az első sorozat győztese a keszegfalvai Mészáros Tamás, valamint a IV. sorozat második helyezetje a lakszakállasi Fekete Végh Szilvia már önáló albumokkal rendelkeznek, de a lakszakállasi Krnčan Milan, a dunaszerdahelyi Varga Evelin és a kicsindi Sóki Csilla is szép sikerekkel dicsekedhet. A bemondók közül a tallósi Babos Kitti és az ekecsi  Nagy Viktória is  rendszeres színpadi szereplő és rendezvényszervező. A tánccsoportok közül az ipolyszakállosi Szignál, a perbetei Margaret és a gútai Samballi rendszeres résztvevője a regiónk rendezvényeinek.

A szervezők minden évben igyekeztek kisebb-nagyobb  újításokat vinni a versenybe, amellyel még érdekesebbé színesebbé tették a rendezvényeket. 2017-ben szintén egy újítással rukkoltak elő.  A TAT ötletgazdájának Kiss Györgynek köszönhetően  első alkalommal kerül megrendezésre  a TAT internetes változatban. A cél továbbra is az maradt, hogy a tehetséges fiatalokat a lehető legnagyobb számú nézőnek be tudják mutatni, és ehhez választottak megfelelő eszközt, az internetet.   A TAT XI. sorozatában 10 fiatal kerül bemutatásra. A Cool Club Slovakia fecebookos oldalán 9 héten át követhető figyelemmel a fiatalok teljesítménye. Minden héten 1-1 dallal mutatkoznak be, így összesen 90 dal tekinthető meg előadásukban.  Ebben a sorozatban a nézők alkotják a zsűrit, mivel a fiatalok felvételeinek minden egyes megtekintésével egy-egy pontot adnak a versenyzőknek.  A felvezető reklám felvételek, valamint az első 2 fo
 rduló felvételeinek a össznézettsége meghaladja a 100 000-et. Ez az eredmény azt bizonyítja, hogy az ötlet életképes, van iránta érdeklődés.  

A sorozatban a következő fiatalok mutatkoznak be: az ekecsi Pollák Mária, a bátorkeszi Semecky Enikő, a perbetei, Porubský Zsolt, a martosi Pinkér Katalin, a keszegfalvai Laki Bernadett, a naszvadi Kelemen Márk, a dunaradványi Sándor Eszter, a búcsi Szűcs Liza, az oroszkai Zsákovics László és a nyárasdi Lengyel Bettina.
A TAT XI. sorozatának létrejöttén 9 fős szervezői gárda szorgoskodott:
Kiss György-főszervező, ötletgazda,  Gőgh Henriett - szervező, Sukola Tamás - szervező, műsorvezető,  Kiss Gergely - foto-video, Gőgh Krisztián - foto-video, Kovács Zsolt - video, Dombovári Balázs - hangtechnika, Vrábel Tamás - fénytechnika, Ölvecký Viktor -fénytechnika
A Cool Club Slovakia polgári társulás bízik benne, hogy a XI. sorozat résztvevői közül többen is sikeres előadókká válnak, és fellépéseikkel rendszeresen színesíttik a felvidéki kulturális rendezvényeket.  A POPTURMIXOT Kiss György-főszervező, ötletgazda,  Sukola Tamás - szervező, műsorvezető informálta.


 
 
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
13:19:54 Telek Lajos Popturmix - Indul a Tehetség a Tét XI. sorozata [2017-09-14; 2,533 x]
13:19:19 Hazai diák a dobogón [2011-04-14; 2,722 x]
13:18:45 Nechcete zaplatiť, čo ste si kúpili? Vari sa toto robí? Ďalší zúfalý list subdodávateľa ktorý nedost... [2018-06-11; 3,676 x]
13:18:11 Galán Géza (1942. május 4 - 2012. dec. 17) [2012-12-18; 3,043 x]
13:17:36 Magyarnak lenni a nagyvilágban: Sisi, alias Zombori Szimonetta ételszobrász [2023-04-09; 998 x]
13:17:01 Mai mesénk: Rózsaszín [2012-11-30; 1,429 x]
13:16:25 Kto povie STOP hazardu v Nových Zámkoch? [2019-07-07; 2,376 x]
13:16:04 Kniha týždňa: Ivana Havranová, Som Jozef Majský (Marenčin PT Brat. 2013) [2024-06-16; 109 x]
13:15:52 Akčný plán pre riešenie situácie bezdomovcov vypracovali ešte v r. 2008. Mesto oň neprejavilo záujem... [2011-05-05; 5,255 x]
13:15:29 Kürti Fotóalbum [2013-01-23; 3,795 x]
13:15:16 Watson.sk sa ospravedlňuje poslancom J. Huršanovi a R. Schwarzovi za uvedenie klamstiev a neprávd v ... [2013-06-21; 5,071 x]
13:15:11 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 17,850 x]
13:14:41 Primátor Klein si kruto zahral s drobnými subdodávateľmi rekonštrukcie kina Mier. Nedostali zaplaten... [2018-06-07; 7,131 x]
13:14:05 Zúfalé pomery na novozámockých štadiónoch... A peniaze pritom vyhadzujeme von oknom [2018-06-05; 4,426 x]
13:13:28 Ako funguje samospráva na Slovensku [2012-11-29; 4,372 x]
13:12:50 O veľkých plánoch a krátkej pamäti I. / A nagy tervekről és rövid emlékezetről I. [2013-03-31; 4,382 x]
13:12:12 Magyar pártalapítási kísérletek Felvidéken 1989 után II. - Magyar Néppárt / Pokusy založenia menšino... [2012-07-10; 3,164 x]
13:11:35 Magyar pártalapítási kísérletek Felvidéken 1989 után I. - Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a ... [2012-07-08; 7,317 x]
13:10:57 Odišiel ruský politik, ktorého na Slovensku nikto nepoznal. Vladimír Žirinovskij [2022-04-17; 1,064 x]
13:10:19 A KultúrKorzót megint kisemmizték a Csemadok és a Matica javára... Vagy mégsem? [2012-11-28; 3,203 x]
13:09:43 Kniha týždňa / A hét könyve: Ladislav Deák, Viedenská arbitráž. Dokumenty I.-III., MS Martin 2002-20... [2017-11-15; 2,322 x]
13:09:07 Novozámocké horizonty: za škandálom s "Mýtnou bránou" pri hale Millénium bola snaha bývalej firmy dv... [2013-06-02; 7,461 x]
13:08:33 Kontrola NKÚ nezistila v LOKI podstatné nedostatky [2013-01-28; 3,010 x]
13:07:53 Stav (ne)zverejňovania videozáznamov a zápisníc zo zasadnutí mestského zastupiteľstva [2013-08-01; 3,731 x]
13:07:46 Digitalizované periodiká z obdobia 1914-1918 na portáli Slovenskej národnej knižnice [2021-04-12; 3,198 x]
13:07:14 Bezdomovci sú späť na Kasárenskej. Vari nemá krám pána? Zdanie však klame... [2017-01-05; 4,067 x]
13:06:34 Veríme, že správy o nominácii Ing. Bohátovej sú fámy [2011-05-03; 3,159 x]
13:05:46 Slowár Antona Bernoláka [2011-11-23; 6,957 x]
13:04:54 Poďakovanie petičného výboru občanom za podporu [2019-04-19; 2,017 x]
13:04:13 Ešte raz o hrdom Novozámčanovi, ktorý sa súdil o svoje topánky... [2023-07-25; 1,171 x]
13:04:04 Tak nakoniec predsa: novozámocký McDonalds otvorený [2022-02-04; 1,940 x]
13:03:14 Ožívajú tie najhoršie reflexy - poslanci VÚC v čase pandémie na PR návšteve nemocnice... [2020-03-27; 2,276 x]
13:02:26 Bernolákovské polemiky I. Daniel Rapant, K pokusom o novú historicko-filozofickú koncepciu slovenské... [2013-07-18; 4,116 x]
13:01:32 Kniha týždňa/A hét könyve: Katalin Vadkerty, Maďarská otázka v Československu 1945-1948 [2010-09-26; 3,644 x]
13:00:52 Odsťahoval sa primátor Klein z Nových Zámkov? (Aktualizované) [2021-12-24; 1,701 x]
13:00:12 Petícia proti koncentrácii bezdomovcov v okolí železničnej stanice [2019-03-25; 3,334 x]
12:59:33 Nagyboldogasszony, avagy a Szűzanya mennybevételének ünnepe az őrvidéki Boldogasszonyban [2023-08-21; 870 x]
12:58:52 Mélyinterjú Sidó Zoltánnal 2003-ból [2013-07-06; 4,234 x]
12:58:18 Kniha týždňa: Ružena Jamrichová, Z rodinnej kroniky (2002) [2013-09-27; 6,494 x]
12:57:42 O riaditeľke okresnej knižnice bude krajská samospráva hlasovať 19. októbra [2020-10-14; 1,771 x]
12:56:15 Čoho sa bojím a koho nenávidím. Manifest Alexeja Navaľného [2023-08-17; 859 x]
12:55:37 Do zastupiteľstva kandiduje aj predseda Novozámockého bytového družstva [2022-09-24; 1,300 x]
12:54:51 A Medvetánc folyóirat története (1981-1990) [2020-09-12; 1,425 x]
12:53:26 Cena útechy pre bývalého viceprimátora - N. Kádek je od 1. januára konateľom mestskej firmy Bytkomfo... [2023-06-06; 1,810 x]
12:52:22 V koho mene a v koho záujme šíri bludy nový konateľ Brantnera NZ? [2015-02-20; 6,068 x]
12:52:15 Címlap lány: a párkányi Janszó Orsolya operaénekesnő [2023-08-13; 794 x]
12:51:14 Začne rekonštrukcia hororového domu na Hradnej ulici [2024-05-25; 1,140 x]
12:50:44 Noví susedia primátorovej tety darovali mestu respirátory [2021-02-13; 1,785 x]
12:49:41 Nezadržateľne rastie obludná stavba, ktorú nikto nechcel [2010-09-06; 8,149 x]
12:49:35 Majetkové priznania prokurátorov Okresnej pokuratúry v Nových Zámkoch [2021-03-14; 2,955 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x