Úvod / Nyitóoldal
   
 
Zilizi Kristóf  22-05-16   893  
0
Nagyszabású, felemelő esemény részesei lehettek, akik március utolsó hétfőjén, 28-án egy napsütéses délután Késmárkra látogattak. Immár két időpont eltolása - november 19., január 29. - után "3 a magyar igazság" jegyében mondhatjuk, hogy március 28-án immár sor kerülhetett Thököly Imre bronz lovasszobrának leleplezésre, melynek alkotója Győri Sándor szobrászművész.  

Az ünnepség pontban déli 12-kor vette kezdetét a késmárki vár előtti szabadtéren. Az eseményen ünnepi beszédet Magyar Levente miniszterhelyettes, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mondott, akit felesége révén a családi szálak e városhoz kötik.

Az eseményen Kováts Miklós játszott tárogatóján szebbnél szebb korabeli énekeket. A lovasszobor létrejöttének gyökerei, az ötlet a Késmárk városában élő mecénás, történelmi Bornemisza család sarja, ma élő büszke utódja, Mikulásik Péter nevéhez fűződik. Szepesség ezen neves személyisége mások mellett a Bornemisza Zsigmond lóversenyek főszervezője, mozgatórugója, mely évről évre július első hétvégéjén kerül megrendezésre Tátralomnicon.

Kálnó és Adámföldi JUDr. Bormenisza István, SPDr. (1917. 11.24.- 2006.11.15., Poprád, eltemetve a családi sírhelyen Pécsújhelyen van) író, jogász, erdész, természetvédő, képzőművész, emlékiratírót jómagam is ismerhettem. Nagyot alkotott, jelentős, történelmünket, múltunkat még inkább, alaposabban megismerendő művei jelentek meg: Egy század tragédiája és reménye, 1995; Egy letűnt világ tanúja emlékezik, 1997; Három ország katonája, 1998; Kifosztva és megalázva (is)...élni kell, 1999; Töredékek az életemből, 2002. Mindemellett Mohács városának tiszteletbeli polgára, Máltai lovag.

Halála 10.évforulójára, 2017.január 28-án magyar mise keretében emlékeztünk meg a sároseperjesi jezsuita templomban Gábor Bertalan szepsi esperesplébános és az akkor ott működő Puss Sándor SJ jelenlétében.
Késmárk városa az elmúlt héttől egy több éves álom, terv, ötlet "megtestesülésével", Thököly Imre életnagyságú lovasszobrával lett gazdagabb melyet Hetey Ágota Kassai főkonzul, Magyar Levente miniszterhelyettes, a helybéli polgármester Ferenčák Ján, az alkotó Győrfi Sándor lepleztek le. Ezzel is segítendő számunkra, magyaroknak, hogy ezen gyönyörű szepességi magával ragadó, mesés, történelmi város, melyet a vár felől mesés kilátással elénk tárulkozó - ilyenkor hófödte - Magas-Tátra hegyei ölelnek körül, még jobban záródjon szívünkbe.

Az eseménnyel párhuzamosan konferencia is zajlott a Rákóczi-szabadságharc, Thököly Imre-féle felkelés témakörét magába foglalva az Euroregión épületében Kónya Péter professzor, az Eperjesi Egyetem rektora főszervezésében magyarországi résztvevők jelenlétével.
 
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
11:40:02 Thököly Imre lovasszobrát leplezték le Késmárkon [2022-05-16; 893 x]
11:39:08 Situácia na realitnom trhu v Nových Zámkoch [2024-07-01; 604 x]
11:38:22 A hét könyve: Szlovákia – a történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája (Sine Metu Komárom... [2024-07-14; 108 x]
11:37:41 A magányos harcos: Bósza János [2022-11-13; 1,052 x]
11:36:48 Môj príspevok k dialógu.... [2019-04-24; 2,949 x]
11:36:05 V stredu sa bude hlasovať o budúcnosti kasín v Nových Zámkoch [2023-04-22; 1,073 x]
11:36:02 A hét könyve / Kniha týždňa: Szlovákiai magyar ki kicsoda / Maďari na Slovensku - Kto je kto [2012-05-13; 8,488 x]
11:35:20 Reklamácia: Chlapci, kde je moja utierka?! [2022-10-20; 1,254 x]
11:34:34 Ďalšia parcela pre kamoša? [2018-11-29; 50,539 x]
11:34:02 Stránka IZAMKY.SK oslavuje desaťročné jubileum. Začiatky boli viac ako skromné [2017-11-27; 5,138 x]
11:33:02 Végső búcsú Chrenka Edittől [2023-10-14; 855 x]
11:32:17 Primátor vie čo a prečo predáva - môžeme kľudne spávať... ako to vidím ja [2017-04-26; 5,732 x]
11:31:29 Trapéz 2011 Live [2012-01-20; 3,577 x]
11:30:37 Egy csésze kávé virtuális szépségverseny: Betty Pánni Akt-, Glamour-, Fashion-modell [2016-11-23; 5,167 x]
11:30:07 Keď sa plnia sny... Mgr. Učeň konečne riaditeľom úradu práce [2024-01-06; 4,153 x]
11:28:52 Kniha týždňa: Ivana Havranová, Som Jozef Majský (Marenčin PT Brat. 2013) [2024-06-16; 340 x]
11:27:54 Bieloruská vlajka - historická exkurzia [2020-08-22; 3,033 x]
11:27:53 Egy csésze kávé Molnár Xénia Szendi színésznővel  [2015-05-02; 4,215 x]
11:27:30 Bizarný prípad z Bánoviec. NDS postavila nad diaľnicou R2 dva zbytočné mosty, ktoré samosprávy nechc... [2023-09-01; 1,111 x]
11:27:21 Egy csésze kávé Bokor Klárával, a Vasárnap c. hetilap újságírónőjével  [2015-11-12; 4,178 x]
11:27:21 Egy csésze kávé a Little Symphony együttes tagjaival [2017-07-21; 4,344 x]
11:27:21 Egy csésze kávé Dr. Márián Zoltán nyugalmazott debreceni ügyésszel és lányával Márián Dorinával, az ... [2022-05-08; 1,715 x]
11:27:20 Egy csésze kávé a Svédországban élő Gerák Andrea énekesnővel / Šálka kávy so speváčkou Andreou Gerák... [2013-08-24; 4,484 x]
11:27:20 Egy csésze kávé egy régi arccal a felvidéki médiából - Ernő D. Tok sportújságíró  [2015-08-04; 6,047 x]
11:27:20 Kauza Mostná: "Mesto na oprave Mostnej neprerobilo." Naozaj nie? [2015-08-10; 5,627 x]
11:27:02 Egy csésze kávé Rosta Nikolett Napsugár újságírónővel [2014-09-09; 3,962 x]
11:27:02 Párkányi meghívó: Ľubo Činčura "Nepál" c. kiállítása a párkányi Ady Endre alapiskolában... [2013-08-26; 2,865 x]
11:26:57 Egy csésze kávé Hatos Nikolettel, a Style magazin szerkesztőjével [2015-12-03; 2,593 x]
11:26:46 Egy csésze kávé mai cimlaplánya Szabó Noemi világbajnok testépítő [2020-04-02; 3,761 x]
11:26:46 Világutazók: Zichó Viktor [2023-07-22; 771 x]
11:26:22 Neprepadnúť konšpiračným teóriám... [2024-06-10; 506 x]
11:25:57 Párkányi Nyári Fesztivál a Vadas fürdönél: Mr. President világsztárral! [2014-05-26; 3,166 x]
11:25:57 Egy csésze kávé Elzer Roland fiatal vállalkozóval [2015-09-19; 4,563 x]
11:25:25 Novozámocké výsledky parlamentných volieb - máme dôvod pre optimizmus... [2023-10-03; 1,382 x]
11:25:05 Popbazár: For You [2022-09-29; 797 x]
11:25:02 Len pre dospelých. Sex a ruské prezidentské voľby [2018-03-06; 2,243 x]
11:24:59 Riporter kerestetik [2023-02-22; 935 x]
11:24:33 Egy csésze kávé: Bujna Zoltánnal, a biciklis világutazóval  [2013-11-28; 3,860 x]
11:24:18 Kovács Endre: Nové Zámky - Érsekújvár 1938 [2011-04-25; 4,008 x]
11:23:44 Érsekújvárban ad koncertet a legendás skót Nazareth zenekar, vendég a Republic [2018-04-13; 4,004 x]
11:23:34 A hét könyve / Kniha týždňa: Sztanyiszlav Belkovszkij, Putyin. Az ember, aki nem is létezett (2014)... [2016-05-19; 2,048 x]
11:23:34 Sihoť - čo s ňou spravíme? [2019-07-24; 4,991 x]
11:23:24 Otázniky okolo financovania kúpy digitálneho vysielača NZTV: Predalo Novocentrum ďalšiu nehnuteľnosť... [2013-08-15; 5,076 x]
11:23:24 Film týždňa: Oliver Stone: Neznáma Ukrajina / Revealing Ukraine (2019) [2019-07-26; 2,143 x]
11:22:53 Kovács Józsi bácsi hagyatéka / Dedičstvo Kovács Jóžibáčiho [2013-10-21; 2,810 x]
11:22:53 Egy csésze kávé Mgr. Héger Rudolffal a Music Art Művészközvetitő Ügynökség ügyvezető igazgatójával... [2015-05-31; 5,117 x]
11:22:38 Po stopách dávnych udalostí: Únos 66 čsl. príslušníkov v Angole v marci 1983 [2024-07-09; 231 x]
11:21:59 Rozhovor s kapelou 3+2, nekorunovanými kráľmi svadobného rocku zo Srbska [2018-10-15; 2,852 x]
11:21:59 MsÚ nedovolil poslancovi prefotiť si stavebný denník zo ZŠ Mostná [2015-10-29; 5,694 x]
11:21:59 Expresná rekonštrukcia ZŠ Mostná. Prečo platíme rýchlostný príplatok, ak sa nikam neponáhľame?... [2015-07-28; 6,723 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x