A 16 éve tartó ámokfutás véget ért: kártyavárként omlott össze a Nemzeti Együttműködés Rendszere

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének összeomlása nem egyetlen okra vezethető vissza, hanem egy dominósor eredménye volt.

Az első dominó egy ügyvéd rutinmunkája során borult fel: a Kúria határozatában feltűnt K. Endre kegyelme, amelyet a 444 újságírói tettek közzé. A második dominó Novák Katalin és Varga Judit lemondása volt, amely megmutatta, hogy a rendszer belső kohéziója megrepedt. A harmadik dominó az influenszertüntetés volt, amely bebizonyította, hogy a társadalomban olyan morális felháborodás él, amely nem a hagyományos pártpolitikai keretekben manifesztálódik. A negyedik dominó Magyar Péter Partizán-interjúja volt, amely egyetlen estébe sűrítette azt a katarzist, amire a társadalom egy jelentős része régóta várt: hogy valaki a rendszer belső köreiből mondja ki, amit sokan gondolnak. Az ötödik dominó a Tisza Párt huszonhat hónapos szervezőmunkája volt, a több mint hétszáz települést felölelő országjárás, az ötvenezer önkéntes szavazatszámláló, és a kis összegű adományokból fenntartott kampány.

Az Orbán-rendszer nem azért bukott meg, mert egy zseniális ellenfél legyőzte, hanem mert saját belső ellentmondásai – a gyermekvédelmi narratíva és a pedofil bűntárs megkegyelmezése közötti szakadék – hiteltelenítették azokat az üzeneteket, amelyekre a rendszer legitimációja épült. A polittechnológiák és gyűlöletkampányok valóban hatékony eszközök – de mint a 2026-os választás megmutatta, vannak határaik. Amikor a propaganda és a valóság közötti szakadék olyan mélységűvé válik, hogy azt már sem félelemmel, sem dezinformációval nem lehet áthidalni, akkor a kártyavár összeomlik.