Az érsekújvári munkásmozgalom történetéböl. Pálenyik Ferenc, Pék Vendel: A Párt katonái voltak (ÚjSzó 1971. 06. 16)

Oto Psenak

11-09-10

4,873

Érsekújvár (Nové Zámky) jelentős szerepet tölt be Csehszlovákia Kommunista Pártjának történetében. A burzsoá köztársaság megalakulása után a városban gyorsan fejlődött a munkásmozgalom. Ezt elősegítette a fejlődő ipar, a mezőgazdaságban dolgozó parasztság tagozódása, de nem utolsósorban a Magyar Tanácsköztársaság.
A fiatalok életében nagy szerepet játszott a Komszomol 1921. február 15-i megalakulása. A Kommunista Ifjúsági Szövetség alapító tagjai közé tartoznak Procházka József, Marák Vilma, Vígh Anna, Farkas János. Farkas a későbbi évek folyamán részt vett a Kommunista Internacionálé munkájában is.

Az 1921-es év forradalmi eseménye a CSKP megalakítása, Érsekújvárott a kommunista párt helyi szervezete a Szociáldemokrata Párt balszárnyának helyi szervezetéből alakult meg. A CSKP helyi szervezetének első elnöke Suchy Gustáv volt. A pártszervezet tagjai kijártak vidékre is és ott agitációs munkát végeztek — a kommunista eszméket terjesztették.
A munkásmozgalmi és szakszervezeti mozgalom között szoros kapcsolat volt. A szakszervezetek nagymértékben hozzájárultak a munkásság gazdasági harcának sikereihez. A Szakszervezetekben ts ott voltak a kommunisták, arra törekedtek, hogy helyes irányba tereljék a sortagság gondolkodását.
1925-től bővült az újvári kommunisták munkaköre: járási pártvezetőség alakult, melynek feladata volt az újvári környéki kommunisták tevékenységének megszervezése. A pártvezetőség feladatköre nem korlátozódott csupán a közigazgatásilag elhatárolt járás területére, szerepe szélesebb volt és hatásköre túlnőtt az ország határán.
Az újvári kommunisták komolyan értelmezték a pártnak azt a felhívását, hogy imperialistaellenes munkát fejtsenek ki. Kiálltak a szegénysorsú regruták mellett, és követelték, hogy ezek a fiatalok a bevonuláskor segélyben részesüljenek, vagy a község csináltasson katonaládát nekik. A kommunisták egy csoportja, melyet a körzeti pártvezetoség ezzel bízott meg, levél útján tartott fenn kapcsolatot a bevonultakkal, hogy így is hatást tudjanak gyakorolni a hadseregre.

A CSKP 1929-ben megtartott V. kongresszusa után a magyarlakta területeken három területi vezetőség jött létre. Az érsekújvári területi vezetőség 17—21 tagból állt. A gyakorlati irányító munkát egy szűkebb, 7—11 tagú bizottság irányította.
A területi vezetőség munkatervet dolgozott ki, amely három pontban határozta meg a legfontosabb feladatokat:
1.   A párt bolsevik szervezeteinek kiépítése és a bolsevizáció végrehajtása.
2.   A szakszervezeti kérdés, gazdasági harcok vezetéke.
3.   A kisgazda-kérdés.
A területi vezetőség hatásköre csaknem egész Dél-Szlovákiára kiterjedt.
1934-ben fokozódott a kommunisták üldözése, megtörni azonban nem tudták őket. Imperialistaellenes és háborúellenes jelszavakat, valamint a Szovjetuniót éltető jelszavakat festettek a város különböző helyein. Az ifjú kommunisták évente háborúellenes találkozót szerveztek.
A harmincas években a területi vezetőségnek már független dolgozói is voltak, többségük elvégezte a moszkvai Lenin iskolát. Délvidéken a forradalmi tevékenység olyan gócpontjai alakultak ki, mint Muzsla, Diószeg, a komáromi hajógyár.
Hitler hatalomra jutása után a CSKP érsekújvári területi vezetősége még nagyobb lendülettel szervezte a hatáskörébe tartozó járások kommunistáinak harcát a kenyérért és a kommunista párt   betiltása ellen. 1934-ben 8600 földmunkás lépett harcba a tizedért, a magasabb bérért, de egyben a CSKP legális tevékenységéért is. A párt legális tevékenysége biztosítása érdekében a belügyminisztériumba írásbeli követelést küldtek az oroszkai, diószegi, surányi cukorgyár munkásai, a komáromi kikötő, a lévai malom és az újvári lengyár dolgozói. Csatlakoztak ehhez a követeléshez azok a községi képviselőtestületek ís, ahol kommunista bíró vagy helyettes volt.

Érsekújváron a kommunisták egy pillanatra sem feledkeztek meg arról, hogy a munkásfiatalomért küzdenek. A szovjet— csehszlovák barátság gondolatának sok támogatója volt nemcsak a kommunisták körében, hanem a radikalizálódó magyar fiatalság körében is. 1930-ban megalakult a szovjet barátok egyesülete, mely gazdag tevékenységet fejtett ki. A burzsoázia látva az egyesület aktív tevékenységét, betiltotta munkáját. A szervezet 1934-ben újjáalakult és folytatta a kényszer következtében félbeszakított munkát.

A fasizmus előretörésének idején sem tétlenkedtek a kommunisták. Az 1933—38-as években a sztrájkok szervezésén kívül a fasiszta veszély ellen is harcoltak.
1934-ben az Egységes Proletár Testedző Egyesület sportünnepélyt szervezett, és a felvonulás a városon keresztül a fasizmus elleni harc és a Csehszlovák Köztársaság védelme jegyében folyt le. 1937 decemberében Dél-Szlovákia kommunistái aktívára gyűltek össze a városban, melyen megjelent A. Zápotocky és Fr. Zupka is, akik a fasizmussal szemben folytatott harc jelentőségéről beszéltek.
1938. május 1-én együtt vonultak fel a kommunisták a többi demokratikus erőkkel, ezzel is kifejezve: a kommunisták legfőbb érdeke az ország függetlenségének megvédése.

A dél-szlovákiai kommunisták utolsó legális, de egyben a legnagyszerűbb megmozdulására Tornócon került sor 1938. szeptember 4-én. Szabó István, a területi titkár oroszlánrészt vállalt a tornóci tüntetés megszervezéséből. A tüntetés, melynek célja a köztársaság megvédése és a fasizmus elítélése volt, megmozgatta egész délvidék kommunistáit. A fő szervező Poszpis József kommunista bíró volt, akinek nagy segítségére volt Steiner Gábor, Tóth Mihály, Pálenyik Ferenc. E fasisztaellenes   tüntetésen   szlovákul beszélt Clementis, magyarul Major István, németül Kreibich, a haladó magyar értelmiség nevében Lörincz Gyula beszélt.

A Horthy-féle megszállás és Dél-Szlovákia Csehszlovákiától való elszakítása új, nehezebb feltételeket teremtett a pártmunka számára. 1939. március 15-én a területi pártvezetőség négy tagja: Oszwald, Pálenyik, Marusinecz és Dömötör — úgy határozott, hogy megkezdi az illegális pársejtek kiépítését. Tevékenységük mintegy hét járás területére terjedt ki, és közel 700 kommunistát ölelt fel. 1939-ben a Moszkvában dolgozó   csehszlovák   és magyar pártvezetés között egyezmény született arról, hogy a Csehszlovákjától erőszakosan elszakított délvidék kommunista mozgalmát a magyarországi központ fogja irányítani.
Érsekújváron a szervezést elsősorban Pálenyik Ferenc és Marusinyecz Miklós végezték. 1939 decemberétől számítva havonként 4 tájékoztatót adtak ki, mely olyan problémákkal foglalkozott, mint Lengyelország megtámadása, a finn—szovjet háború stb. A márciusban kiadott szám Magyarország revíziós politikáját vádolja. Ismerteti, hogy a délszlovákiai dolgozók a horthysta megszállással csak veszítettek, a magyar dolgozók most magyar nyelven kapják a végrehajtást, s a kenyérért folyó harcot most a magyar csendőr nyomja el.

Az előzetes letartóztatásban levő elvtársak, Pálenyik, Marusinecz, Oszwald bátran viselkedtek a győri fegyházban. Azon dolgoztak, hogyan teremthetnének kapcsolatot az elvtársakkal az ellenállás újjászervezése érdekében. A vádlottakat háromtól egy évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.
Az üldözés sem törte meg a kommunisták akaratát. Újraszervezték és feltöltötték soraikat. A lebukottak helyébe újak álltak és folytatták a megkezdett munkát. Gódor Ferenc, Tököli János, Hentek Pál, Janki János, Tóth István tovább vitték a párt vörös zászlaját.

Érsekújvár felszabadulásakor a szovjet hadsereg parancsnoksága már tudta, kik azok az elvtársak, akikre támaszkodhatnak a város életének újjászervezésében. Kapcsolatot teremtettek az elvtársakkal. A kommunisták hozzáfogtak a párt sorainak megszervezéséhez. Az újjászervezett pártszervezet elnöke Pálenyik Ferenc és a szervezet első ritkára Blaho Károly volt.

E kis visszapillantásból is kitűnik, hogy a magyar dolgozók, a magyar munkásság megalakulásától kezdve magáénak vallotta a köztársaságot. Magáénak vallotta a proletár internacionalizmus elvét, és ebben a szellemben harcolt a burzsoá köztársaság ellen a proletariátus köztársaságáért.

Gottwald, Clementis, Zápotocky, Major és a többiek nem osztályozták a kommunistákat nemzetiség szerint. Az osztályösszefogás egy síkra állította őket. Tudták, hogy harcuk sikere a munkásosztály internacionalista egységén áll és bukik.

Nem véletlen, hogy Husák elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára a szlovákiai kommunisták kongresszusán ugyanezeket a gondolatokat fejezte ki, amikor azt mondta, hogy a csehszlovák kommunisták internacionalista egysége az, amely meghatározta és a jövőben is meghatározza hovatartozásukat.
Feldolgozta: Pálenyik Ferenc, Pék Vendel