---

Számos díjjal ismerték el munkáját (pl. 1989 SZOT-díj, 2007 Pro Natura-díj), több mint öt évtizedes szakmai munkája során bejárta a Föld szinte valamennyi jelentős gleccserét. Utazásairól készült filmjei ma is rendszeresen láthatók az egyik kereskedelmi televíziós csatorna hétvégi műsorkínálatában.
- Mikor kerítette hatalmába az utazási láz, a kaland-vagy a tudásvágy volt erősebb?
– Gyermek- és kamaszkoromban zárt ország volt hazánk, el sem tudtam képzelni, hogy valaha is átléphessem a határt, és távoli tájakra utazzak. Ezért, amikor 24-25 éves korom körül kezdtek megnyílni a határok, minden lehetőséget kihasználtam az utazásokra, először persze csak a környező „szocialista” országokba, majd Európán kívüli tájakra is eljutva. Mivel szegény voltam, kevés volt a pénzem, sátorban aludtam, kalandokkal volt teli minden utazásom.
- Egy kalandvágyó ismerősöm szerint minden utazás ezernyi csodát és kihívást rejt, számtalan kalandot. Gondolom, önnek is nagyon sok kalandban volt része az elmúlt évek során.
– Maga a természet is sokféle veszélyt rejt, léptem én már rá zöld mamba nevű, halálos mérgű kígyóra Afrikában, de kerültem indián lázadás kellős közepébe is a perui Andokban, estem jéghasadékba a téli Kaukázusban, és sorolhatnám az egyéb kalandokat.
- Olyan sok sztorit, történetet hallottam önről, mikor például a nagy hegyek között barangolt és farkasszemet nézett a medvékkel, a trópusi tengereken pedig delfinekkel úszott, de motorcsónakkal is menekült támadó víziló elöl.
– Menjünk akkor sorjában. Medvéket főleg a kanadai Parti-hegyláncban sikerült filmeznem, egyiket-másikat közvetlen közelről. Csak egyetlen medve lépett fel támadólag, akkor fel kellett vennem a nyúlcipőt. Delfinekkel nemcsak trópusi vizeken úsztam, hanem Új-Zélandon is, de fókákkal is úsztam a Galápagos-szigeteknél. Egy víziló Afrikában, a Baringo-tavon támadta meg csónakunkat, amelynek motorja nem akart elindulni, mert vízinövények tekeredtek a hajócsavarra.
- Hogyan került annak idején a Delta című tévéműsorba?
– 1960-tól dolgoztam a Magyar Televíziónak, de főállásként csak 1986-ban választottam a televíziózást. A Művelődési Főszerkesztőség helyettes vezetője lettem, egyúttal a Természettudományi Szerkesztőség vezetője is, amely a Deltát készítette. Ennek voltam először csak a „főnöke”, majd megalakítottam a Delta produceri Irodát. Ez volt a televíziós múltam aranykora.
- Utazásai során végigutazta a kék bolygót. Több mint kilencven országban járt, volt alkalma megismerni a benne élő emberek kultúráját, életüket, gasztronómiájukat, az ott élő állatok világát. Fényképezőgépével több ezer színes filmkockát készített, több ezer videokazetta őrzi ezekben az országokban tett utazásainak emlékeit. Ezek a fényképek és filmek egyszer bemutatásra kerülnek majd élménybeszámolóval egybekötött előadás formájában?
– Utazásaimról legalább száz televíziós filmet készítettem, most is 65 filmemet sugározza az egyik kereskedelmi csatorna szombat és vasárnap reggelente. Jelenleg is dolgozom új filmeken, de leterheltségem miatt már ritkán vállalok előadást. Egyébként több mint 90 ezer diafelvételt készítettem, amelyeket unokám segítségével szkennelek be a számítógépbe.
- Van a bolygónak olyan helye, ahol még nem járt?
– Igen, az Antarktisz lemaradt a palettámról, és korom miatt már nincs is reális esély arra, hogy eljussak oda.
- Az Ön egyik osztálytársáról, Csejtey Béláról hegyet neveztek el a Déli sarkon.
– Egykori osztálytársam amerikai geológusként dolgozott az Antarktiszon, eredményesen, ezért neveztek el róla egy addig névtelen pontot.
- A nagyvilágban különböző mentalitású emberekkel találkozott.  Hogy fogadták az utazót, legbelsőbb szeretettel, ahol az utolsó falat ételt és a szállást is megosztották az utazóval, vagy voltak ellenséges megnyilvánulások is?
– Engem eddig minden kontinensen szeretettel fogadtak, hegyi pápuák között lakomáztam, mongol pásztorokkal ettem a kecske-faggyút, ittam kumiszt és mongol vodkát, vagy perui piszkót, aludtam jurtában és himalájai hindu zarándokszálláson, a tanzániai feketék Babunak kereszteltek el, ami szuahéli nyelven tiszteletre méltó öreg embert és egyúttal nagypapát jelent.
- A Kék bolygó vándora című kötetében próbálta összefoglalni az utazásait. Gondolom, korántsam fért el benne minden utazása, minden úti élménye. Mikor láthatjuk-hallhatjuk élménybeszámolóját tájainkon?
– Persze, hogy nem fért bele minden a Kék bolygó vándorába. Ezért azóta írtam egy vaskos könyvet Egzotikus Ázsia címen, egy könyvet a globális klímaváltozásról Gleccserek, a Föld hőmérői címmel, és most dolgozom a latin-amerikai élményeimet összefoglaló könyvemen. Felvidéken négy előadást tartottam az utóbbi években, ha meghívnak, igyekszem elmenni.

- Az eddigi utazásai során volt-e olyan ország, ahol esetleg életveszélyes helyzetbe került, s megérintette az elmúlás szele?
– Voltam afrikai börtönben, félelmetes élmény volt. A hegyi indiánok említett lázadásakor is életveszélyben voltunk, könyvet is írtam róla Menekülés Huarazból címen.
- Mit üzen az olvasóknak, melyik az az ország, ahol nincsenek kitéve életveszélyes helyzeteknek, helyette gyönyörű és felejthetetlen élményekben lesz részük?
– Veszély mindenütt lehet, a legbékésebb, legszebb országokban is. De utazni kell, anélkül nem teljes az élet.
Telek Lajos, fotók: Dr. Juhász Árpád albumából