Az idei döntőbe nyolcan jutottak be – Magyarországon kívül Romániából és Szlovákiából. Az elmúlt hetekben intenzív önbizalomfejlesztő tréninggel, fotózásokkal, ruha és sminkpróbákkal, illetve a színpadi koreográfia betanulásával készültek a fináléra. A felkészülési időszMáriaRius Kara akban sok szórakozási lehetőséget is biztosítottak nekik a verseny szervezői. Például élményfürdőzést és – mint ahogy akkor írtunk róla – luxusautó-tesztelést Zsámbékon.
„Ez a pár hét olyan volt, mint egy jó játék. Mint amikor elmész a haverokkal nyaralni. Jó volt megismerni a többi lányt, együtt tölteni velük az időt, megölelni őket, figyelni rájuk” – mondta a Resetnek a budai Larus rendezvényközpontban tartott döntő után Parti Angéla, az idei Miss Spinner szépségkirálynője Angéla 2014 decemberében, egy kullancs csípés folyományaként került kerekesszékbe, de még mindig tanulja a kerekesszékkel való együttélést és a közlekedést. „Jó volt látni, hogy sokan már rutino san gurulnak le a rámpáról, nekem egyelőre egy másfél centis küszöb is nehézség sokszor.” Angéla, aki egy évig lesz a Miss Spinner jószolgálati nagykövete, leginkább az odafigyelést hiányolja. „Velem előfordult már, hogy beragadtam kerekesszékkel a villamos sínek közé. Szerencsére a villamosvezető időben lefékezett, de az egész nagyon félelmetes volt. Szeretnék azért tenni, hogy a közlekedés tervezésénél jobban figyelembe vegyék a mozgássérült emberek szempontjait. Hogy ha átadnak például egy akadálymentesített buszt, akkor az valóban jól használható legyen és ne csak félig-meddig megcsinált.”
Az este során bemutatott kor eográfiáknál az volt a legfeltűnőbb, hogy a lányok mennyire nem rivalizáltak egymással. Bolya Imre önbizalomfejlesztő tréner számára a felkészítés során az volt a legnagyobb kihívás, hogy elérje, mindenki magabiztosan közlekedjen a színpadon. „A lányok leggyakoribb félelme az volt, hogy elvakítja őket a fény, elfelejtenek mosolyogni, nem fog menni a koreográfia vagy a beakad a székbe az alkalmi ruhájuk.” Bolya első alkalommal dolgozott együtt kerekesszékesekkel és saját bevallása szerint nagyon sokat tanult tőlük a pozitív életszemléletről. „Annyi minden miatt panaszkodunk, pedig fele annyi problémánk sincsen, mint egy kerekesszékben élőnek. Ők mégis életvidámak, pozi tívak, tele vannak energiával és tervekkel.” Bolya első alkalommal dolgozott együtt kerekesszékesekkel és saját bevallása szerint nagyon sokat tanult tőlük a pozitív életszemléletről. „Annyi minden miatt panaszkodunk, pedig fele annyi ert.problémánk sincsen, mint egy kerekesszékben élőnek. Ők mégis életvidámak, pozitívak, tele vannak energiával és tervekkel.” A huszonegy éves Princz Bianka azt is hozzátette, hogy kifejezetten azért foglalkozik sokat a külsejével, mert magabiztosságot ad neki a mindennapokban. Az ötletgazda Kazány Tibor szerint az utóbbi megélése a verseny igazi célja. Hogy a résztvevők teljes értékű nőnek érezhessék magukat. Hogy saját magukkal és a külv ilággal is feledtetni tudják a kerekesszéket. Utóbbi egészen biztosan sikerült, Katus Attila a verseny után elmondta, hogy az este vége felé már nem is látta a kerekesszékeket, csak a gyönyörű lányokat a színpadon. A döntő közönségdíjasa a Szlovákiából érkezett Kara Mária lett, aki ragyogó mosolyával, pozitív kisugárzásával tett mély benyomást a közönségre. A második udvarhölgy címet Csillik-Klubert Szilvia kapta, első udvarhölggyé pedig Hadarag Paula Andreát választották. Parti Angéla divat- és stílustervező iskolát végzett a kerekesszékes királynő - Miss Spinner International királynőjének Parti Angélá t. A kerekesszékes hölgyek versenyére idén külföldről is volt jelentkező. A győztes Parti Angéla egy egyedi gyártású egy millió forint értékű kerekesszéket kapott ajándékba. Nagykövetként a következő évben ő fogja felhívni a figyelmet a kerekesszékes emberek lehetőségeire. - 33 éves vagyok, és a rádióban hallottam, hogy lehet jelentkezni erre a versenyre. A húgom biztatott, és gondoltam, kipróbálom, milyen lehet a felkészülés más kerekesszékesekkel. Megismerni az ő lehetőségeiket és képességeiket.
Szuper volt. A barátaimnak csak akkor mondtam el, hogy indulok, amikor kiderült, hogy bekerültem a döntőbe. Az édesanyám és a húgom kísért el a versenyre. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy én leszek a királynő. – mondta Angéla a Borsnak, aki körülbelül két éve kerekesszékes. Tizennégy éves korában megcsípte egy kullancs. Ebből alakult ki nála a Lime kór és párosult szklerózis multiplexszel. – Külföldön tapasztalhattam meg először, hogy hogyan kezelik a kerekesszékeseket. Pozitív élményeim voltak és így könnyen megbarátkoztam vele. Nem alakult ki bennem feszültség. Az, hogy a korona az én fejemre került, nagyon jó érzés. Korábban divat- és stílus tervező iskolát végeztem, de jelenleg a betegségemből adódóan nem tudok dolgozni. Amit nagyon fontosnak tartok, és gondolom nagy követként jobban figyelnek majd a véleményemre, hogy a kerekesszékesek akadálymentesen közlekedhessenek, mert ebben még mindig nagyon sok a tennivaló. Például, ahol rámpa van, ott ne legyen előtte küszöb. Az emberek segítőkészek. Általában valamelyik családtagom segít a közlekedésben, de ha egyedül vagyok és a megállóban állok, valaki mindig odajön segíteni – mesélte Angéla. A végeredmény: közönség díj: Kara Mária (Kőhídgyarmat – Szlovákia - 23 éves) 2. udvarhölgy: Csillik Klubert Szilvia (Füzérradvány – 42 éves) 1. udvarhölgy: Hadarag Paula Andrea (Marosvásárhely – Románia - 25 éves) királynő: Parti Angéla (Budapest – 33 éves)