Budapesten az idén már 12 alkalommal kerül megrendezésre a Music Expo
Minden eddiginél erősebb koncertfelhozatallal készülnek a szervezők a Budapest Music Expóra. A rendezvény 3 napja alatt lényegében egy fesztiválnyi zenekar fellép, ráadásul a nyári nagy bulik húzónevei. Színpadon láthatjuk többek közt a Brains-t, a Hiperkarmát, az Anna and the Barbies-t, a Magashegyi Undergroundot és a Leander Kills-t. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.
A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo lesz a legerősebb. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, a Group n Swing, a Kállay Sauders Band, a Cloud 9+, a Colorstar, Roy és Ádám Trió, a Belmondo, Petruska, a Baron Mantis és a Maxisun. Idén először lesz külön közös folk és jazz színpad, ahol a két stílus feltörekvőben lévő tehetségei muzsikálnak.
Itt rendezik az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjét is, ahová a több mint 20 zenekar közé a Felvideket a farnadi Estendøn zenekar képviseli majd a zenekar kkeznek ét éve alakult Farnadon .A zenekar tagjai igyekeznek a külömböző zenei világukat egyé szőni zenei stilusukat nehéz behattárolni .Zenéjükben megtalálhatók a népi hagyományok ,de más stilus jegyek is megtalálhatók mint például a funk, de rockos elemek is ,izelitőnek itt látható a zenekar videója .
A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az elektronikus zenére is. A kiállításon nemcsak rengeteg dj-eszközt lehet tesztelni, de 3 napon át egy dj-találkozónak is otthont ad az idei rendezvény.
Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most megjegyezni és beirni a naptárba: október 6-7-8. Budapest Music Expo a Hungexpon. Klippremier - új arcok új hangok
Lingura Diána - A mese rólad szól - Roma Tehetségtábor 2017
Peter Bence
Ham Ko Ham – Ellopták a biciklim
Bohemian Betyars - Csavargó
Mit ér a zene ha innét van a szomszédból? Párkányi zenekar - Vidéki Mulató - Magyar Pálinka
Sóki Csilla - Ma éjjel
Ricsárdgír - Éndalom
Horváth Tamás - Tiszánál
HIRO - PÁRIZS
Bagossy Brothers Company - Van ez a hely
Zuboly - Madárka
RockMilady - Sziklákat görgetek (I'm rolling rocks)
Simonffy Péter - Búcsúdal
Világsztár Érsekújvárban !
Ezt is megéltük hogy egy olyan világsztár mint a SHAKATAK ad koncertet városunkban. A funky szerelmesei biztosan nem csalódnak, hiszen valódi zenei élményben lesz részük. Már az elő zenekar is ígér valami meglepetést. Ott lesz a szlovák csalogánylány Anita Soul is. A Popturmixot az a megtiszteltetés érte hogy ott leszünk a rendezvényen köszönet érte a rendezőknek!