- Hogyan jött az ötlet, hogy apa és lánya együtt alkosson?
- Tulajdonképpen a helyzet adott volt. Az apa ugyanis – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – gyermekkora óta zenél, és a lányok ebbe a miliőbe születtek bele. Mindkét gyermek fogékony a zenére, de Anna volt az, aki komolyabban is foglalkozni kezdett vele. Így aztán csatlakozott az apához, és együtt énekelgettek, zenélgettek otthon, mígnem egyszer benyitott a szobába anya, és azt mondta: miért nem csináltok egy műsort és mutatjátok be máshol, másoknak is?
- Vissza tudtok még emlékezni arra mi volt az első vers, amit megzenésíttetetek?
Az első, nagyközönség előtt is bemutatott közös produkciónk nem is vers volt, hanem népdalfeldolgozás. Gitár, ének, hegedű. Az első megzenésített vers, melyet már közösen adtunk elő, azt hiszem József Attila Azt mondják c. verse volt.
- Mi alapján válasszátok ki a verset?
Azok a versek, melyekkel elkezdünk behatóbban is foglalkozni, valamilyen szinten megszólítanak bennünket – hangulatukban, vagy mondanivalójukban. Ha ez nem történik meg, tovább lapozunk a verseskötetben. Viszont volt már olyan is, hogy később visszalapoztunk…
- Többször részt vettetek már hazai vers- és prózamondó versenyeken, ahol megzenésített vers kategóriában mindig hazahoztatok valamilyen díjakat. Meséljetek kicsit erről!
A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó versenyen vettünk részt két egymást követő évben, először Arany János: Ha álom ez élet… és Sándor Károly: Naponta című versét vittük színpadra, majd a következő évben Szabó Lőrinc: Szeretlek és a Neved versekkel illetve Tóth László: Egy mondat című versével neveztünk a versenyre. Az utóbbi évben nagyobb sikert aratott a produkciónk, ugyanis a gálán is alkalmunk volt elénekelni Szabó Lőrinc: Szeretlek és a Neved verseket a verseny minden résztvevőjének.
- Ki keresi a verseket és milyen kritériumok alapján döntitek el, milyen hangszerelést kap egy mű?
A verskeresés nincs különösebben szabályozva. Ha egy vers felkelti valamelyikünk érdeklődését, meglehet, hogy foglalkozunk vele. A hangszerelés kérdésére maga a vers ad választ – annak hangulata, ritmusvilága, dallamossága, s természetesen tartalma.
- Hány verset zenésíttettek meg eddig a Felvidéki magyar költők versei közül, kiket választotok műsorotokba?
8-9 versről lehet szó nagyjából. Mely költőktől? Kersék János, Csontos Vilmos, Tóth László, Sándor Károly… E versek közül azonban nincs mind műsoron.
- Halottam zenészektől, hogy néha adott zenére szöveget fabrikálni nem egyszerű feladat. Mit gondoltok, Magyarországi verséneklő együttesek miért nem zenésítik meg felvidéki költők verseit?
Megadott zenére szöveget írni valóban nem egyszerű dolog, de ez – mint annyi más is – nagyon egyéni. Vannak, akik kifejezetten így írják a dalaikat, mások pedig inkább a korábban megírt szövegre komponálnak zenét. Ránk ez utóbbi a jellemző.
Azt gondolom, a magyarországi verséneklők közt is akad, aki felvidéki költők verseivel is dolgozik, ám a magyarországi kínálat rendkívül gazdag, s talán ezért inkább a hazai „piacon” mozognak…
- Nemrégiben sikerült készítenem egy interjút egy magyar költővel, akinek eddig huszonöt verseskötete jelent meg. Említtettem neki egy régi tervemet, olyan hangoskönyv, amelyben példakép értékű emberkéről szólnának hűs költemények, ha titeket megkeresnének egy ilyen projekt kapcsán elvállalnátok?
Minden érdekes próbálkozásra, kihívásra nyitottak vagyunk.
- Dalaitokban érzem a tüzet, hallom a szelet ahogy hallkan ősi dallamukat dudál, de nem hallom a Sámán dobokat a lapátka hangjait a sírós Anna hangjában olykor megbújik az ördög máskor angyal dalol?
Nem ragaszkodunk mereven semmilyen zenei stílushoz sem. Alkotásainkkal több műfaj vizein evezünk – szerepel műsorainkban népdal-feldolgozás, musical, egy kis jazz, egy kis blues…
- Sokfelé jártatok fellépni - Rimaszombatban, Érsekújvárban, de Budapesten az A38 hajón is felléptetek. Hogy kerültetek oda?
A hajóra? Ezt annak köszönhetjük, hogy 2021-ben beneveztünk a 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére, melynek döntőjében több díjat is kaptunk: összesítésben a harmadik helyen végeztünk, a somorjai Mozi Club különdíjaként egy fellépési lehetőséget kapott a KETTEN formáció; a legjobb hangszeresnek/énekesnek járó Újfalusi Gábor-díjat a kiemelkedő zenei teljesítményért, az Öröm a zene és a HANOSZ jóvoltából Anna kapta; a SoundCam Productions stúdió jóvoltából egy részvételi lehetőséget ajánlott fel számunkra a #fridaysession projektben, továbbá az A38 hajón megrendezésre kerülő Deck – Fedélzeten sorozatban való közreműködésre invitált bennünket.
- A járvány nem kedvez a művészeknek sem, ha nincs fellépés, több idő van az alkotásra?
Mivel mindkettőnknek van „főállása”, ez csak részben van így. Bár igaz, hogy nincsenek fellépések, de ez időnként erős demotivációt is tud eredményezni, ezért fontos, hogy ez idő alatt is rendszeresen zenéljünk – ha máshol nem, a próbateremben…
- Egy művész névjegye a lemez, cd. Mi a helyzet ezzel, esetleg mikor várható?
Még nincs CD lemezünk, de terveink közt szerepel egy saját album megjelentetése. Dolgozunk rajta.
- Éppen a napokban hallottam azt, hogy ismert felvidéki énekesnő dalát egy felvidéki csapat újragondolta, a Dalfutárhoz hasonlóan. Ha ti kapnátok egy szöveget, megpróbálnátok azt dalba formázni?
Egy próbát biztosan megérne… :)
- Mi a helyzet az idei év fellépéseivel?
Egyelőre három koncertünk van „lekötve” – kettő a tavaszi időszakban, egy pedig nyáron. Bízunk benne, hogy ez hamarosan megváltozik, és megtelik az eseménynaptár.
- Anna, ha lehetőséged lenne egy duettre a felvidéki előadókkal és a magyar előadókkal, kikkel énekelnél szívesen együtt?
Kimondottan nem gondolkoztam ezen, és nem is tudnék választani Nagyon örülnék bármilyen közös munkának, duettnek, és élnék a lehetőséggel, ha bekopogtat az ajtón.
- Tegyük fel, hogy egy olyan dalt kell elkészítenetek, amelyet, ha jól készítették zeneileg el az a dalszöveggel alkalmas duettre, de esetleg több szólamra is zeneileg visszamehetek a népzenéhez, de az ősi dallamokhoz is felhasználhassatok a mai kor vívmányait a rapet is? Kodály Zoltán egy interjúban azt mondta a népzene párosítható más zenei műfajokkal Ganxta Zolee pedig nagy kihívásnak említette igaz megjegyezte a dalszöveg megmutatja azt, hogy lehet e párosítani műfajokat.
Érdekes gondolat… Nem vagyunk profi zeneszerzők, de mivel szeretjük a kihívásokat, úgy gondolom, nem utasítanánk vissza. De csak akkor tudom elképzelni, hogy ilyesmibe belevágjunk, ha sok szabadidőnk lenne.