Erre Julia Sherwood úgy válaszolt, hogy A. Kalinová szlovák iskolákba járt, csehszlovák kultúrán nöt fel, és egyébként is európainak tartotta magát.

Mindenesetre a kérdés arra enged következtetni, hogy Závada Pál nem nagyon ismeri azt az erös assimilációs nyomást, amely a csehszlovák kulturális és politikai közegét határozta meg a két világháború között. Egy eredetileg magyar anyanyelvü zsidó család a magyar tömbön kívül - Eperjesen - egyetlen túlélési stratégiája az alkalmazkodás és a felejtés lehetett.

A memoárból kitünik, hogy a háború után Budapeströl visszatért túlélök sem mutattak Magyarország  és a  magyarok iránt túl sok empátiát - gondoljunk csak arra, milyen rokonszenvel emlékszik vissza Agneša Vladimír Clementis-re, a háború utáni magyarüldözés egyik fö szervezöjére, vagy ahogy férjével Ladislav Kalinával részt vettek az Okáli féle budapesti Csehszlovák Áttelepítési Bizottság munkájában. Szükebb társadalmi körükböl kerültek  ki a késöbbi magyarellenes hullám fö ideológusai - Martin Vietor (Dél-Szlovákia megszállásának története, 1968) vagy Juraj Fabián (Szent István-i árnyékok,1996).

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Kultúrny život folyóirat, amelynek Kalinová munkatársa volt, nemcsak a Prágai tavasz egyik hírvivöjének számított Szlovákiában, de ugyanakkor a magyarellenes hisztériakeltésnek is (a "Nem leszünk albérlök a saját hazánkban" jeligéjü olvasói levelek szünni nem akaró áradatát csak a Varsói szerzödés intervenciója szüntette meg - a lappal egyyütt).

Egy további érdekes kérdés a sztálinista kultúrpolitikát kiszolgáló majd a demokratizációs folyamat élére álló értelmiségiek megítélése. Ennek a típusnak a Kalina házaspáron kívül Agneša fönöke Juraj Špitzer föszerkesztö lehetne a legjellegzetessebb képviselöje lásd pl. az általa jegyzett és 1951-ben megjelentetett "A burzsoá nacionalizmus és a kozmopolitizmus" c. brossúráját...