Velük játszanak a B csoportban:
Június 11., 18.00, Wales
Június 15., 15.00, Oroszország
Június 20., 21.00, Anglia
Van ugyan játékosuk a Liverpoolban (Martin Škrtel), az AC Milánban (Juraj Kucka), vagy épp az AS Romában (Norbert Gyömbér), a legnagyobb és legismertebb játékosuk mégis Marek Hamšík, aki a csapat egyetlen igazi sztárja. Épp ezért nagy nyomás nehezedik majd a Nápoly középpályáján, hogy továbbjuttassa a válogatottat. Főleg azért, mert a 17 góljával a legeredményesebb az egész keretben, és rajta kívül csak a Fradi veterán támadója, Stanislav Šesták szerzett két számjegyű gólt a szlovák csapatban. A németeket is megverték a felkészülés alatt (2010 óta a két korábbi világbajnok Olaszországot és Spanyolországot is verték).
- Kezdjük talán azzal hány évesen kerültél kapcsolatba foci labdával?- Ha jó emlékezek akkor már nagyon korán mert foci család vagyunk mindenki szereti !
- Gondoltad volna egykor mint focista ként fogod keresni a kenyered? - Mikor alapiskolás voltam és az egyik tanár azt mondta nekem hogy tanuljak, mert fociból nem fogok tudni megélni... De már akkor tudtam, hogy focista akarok lenni és mindent megteszek érte, hogy sikerüljön.
- Magyarként sikerült a Szlovák nemzeti válogatottba is bekerülnöd. Hogyan látod milyen kapcsolat alakult ki a szlovák játékosokkal? - Hát a válogatottba nagyon jó hangulat és kapcsolat alakult ki mindenkivel !
- Gondolom eleinte otthon a szülőfaludban Garamkövesden rúgtad a labdát majd Párkányban. Idegenlégiósként külföldön is sok helyen szerepeltél. Ha össze kell hasonlítanod, akkor mi a különbség a csapatok között?
- Bár sok csapatban megfordultam, a legnehezebb az volt, amikor Púchovba mentem legelőször. Addig csak Párkanyban fociztam és edzés után mindjárt mentem haza a szüleimhez... Amikor elkerültem Púchovba, egyedül maradtam és csak magamra számíthattam! Oroszországban jó volt, mert más országot ismertem meg és más nyelvet meg kultúrát !
- Ha így vissza tekintesz eddigi pályafutásodra, hol volt a legkönnyebb beilleszkedned? Orosz csapatnak is tagja voltál, mi vitt rá arra hogy az oroszokhoz szerződjél?
- Mindenhol jó volt és könnyen beilleszkedtem. Ki akartam próbálni magamat, és szerintem sikerült is mert 3,5 évet töltöttem Oroszországban, és ha nem sérülök le, szerintem még ma is kinn vagyok .
- Minden focista rossz álma, hogy sérülést szenved. Aztán meg jön a felépülési időszak a bizonytalansággal, sikerül e visszatérni a csapatba és tudja e hozni majd a formáját?
- Ez a fejbe dől el hogy hogyan viseled a sérülést.
- Soha nem fordult meg a fejedben az, hogy esetleg magyar fociklubnál rúgjad a labdát és esetleg egyszer a magyar nemzeti dresszben lépjél majd pályára ? - Nem gondolkoztam rajta hogy magyar vagy szlovák csapatba játsszak. Oda megyek focizni ahová hívnak - így vagyok a válogatottal is, nem gondolkoztam rajta.
- Foci Világbajnokságra kikerülni egy nemzeti tizenegy tagjaként minden focista álma de nagy felelősség is ott állni a stadionban mikor játsszák a nemzeti himnuszt...- Mindenki azért edz meg focizik hogy ilyen nagy tornán ott legyen játékosként nekem sikert VB és EURO is ott lenni !
- Az idén első alkalommal indul Párkányban a Saláta Kornél Focitábor. 2016. 07-08-ig lehet jelentkezni - Kik jelentkezhetnek és mit kínál számukra ez a tábor ?- Párkányba nagyon sok fiatal gyerek van és a párkanyi edzők megkerestek hogy nem lenne e gond ha az én nevemmel indulna egy tábor ! Ez a tábor arról szól hogy minél több focista legyen Párkányba és hogy legyenek olyan siker focisták mind mint én vagyok és hogy minél több válogatott legyen Párkány környékéről !!
A szlovák válogatott Európa-bajnoki kerete: Kapusok: Matúš Kozáčik (FC Viktoria Plzeň), Ján Mucha (ŠK Slovan Bratislava), Ján Novota (SK Rapid Wien)
Védők: Peter Pekarík (Hertha Berlin), Milan Škriniar (Sampdoria), Martin Škrtel (FC Liverpool), Norbert Gyömbér (AS Roma), Ján Ďurica (Lokomotiv Moszkva), Kornel Saláta (ŠK Slovan Bratislava), Tomáš Hubočan (FC Dinamo Moszkva), Dušan Švento (1. FC Köln)
Középpályások: Viktor Pečovský (MŠK Žilina), Róbert Mak (PAOK Solún), Juraj Kucka (AC Milan), Patrik Hrošovský (FC Viktoria Plzeň), Ján Greguš (FK Jablonec), Marek Hamšík (SSC Napoli), Ondrej Duda (Legia Varsó), Miroslav Stoch (Bursaspor), Vladimír Weiss (Al Gharafa)
Támadók: Michal Ďuriš (FC Viktoria Plzeň), Adam Nemec (Willem II Tilburg), Stanislav Šesták (Ferencvárosi TC)
Szakmai stáb: Ján Kozák - szövetségi kapitány, Štefan Tarkovič - asszisztens, Miroslav Seman - kapusedző, Martin Rusňák - erőnléti edző, Ján Baťalík, Vladimír Pener - orvosok, Marián Drinka, Peter Hečko - fizioterapeuták, Mário Prelovský - masszőr, Michal Slyško - videó elemző, Ján Beniak, Michal Beseda - szertárosok, Róbert Tomaschek - technikai vezető
Telek Lajos
Fotók Saláta Kornél fotóalbumából