Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  17-10-08   1,972  
0
Budapesten az idén már 12 alkalommal kerül megrendezésre a  Music Expo
Minden eddiginél erősebb koncertfelhozatallal készülnek a szervezők a Budapest Music Expóra. A rendezvény 3 napja alatt lényegében egy fesztiválnyi zenekar fellép, ráadásul a nyári nagy bulik húzónevei. Színpadon láthatjuk többek közt a Brains-t, a Hiperkarmát, az Anna and the Barbies-t, a Magashegyi Undergroundot és a Leander Kills-t. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.  


 


A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo lesz a legerősebb. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, a Group n Swing, a Kállay Sauders Band, a Cloud 9+, a Colorstar, Roy és Ádám Trió, a Belmondo, Petruska, a Baron Mantis és a Maxisun. Idén először lesz külön közös folk és jazz színpad, ahol a két stílus feltörekvőben lévő tehetségei muzsikálnak.
 




Itt rendezik az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjét is, ahová a több mint 20 zenekar közé a Felvideket a  farnadi Estendøn  zenekar képviseli majd  a zenekar   kkeznek ét  éve alakult Farnadon .A zenekar tagjai igyekeznek  a külömböző  zenei világukat egyé szőni  zenei stilusukat nehéz behattárolni .Zenéjükben megtalálhatók a népi hagyományok ,de más stilus jegyek is megtalálhatók mint például a funk, de rockos elemek is ,izelitőnek itt látható a zenekar videója .
A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az elektronikus zenére is. A kiállításon nemcsak rengeteg dj-eszközt lehet tesztelni, de 3 napon át egy dj-találkozónak is otthont ad az idei  rendezvény.
Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most megjegyezni  és beirni a naptárba: október 6-7-8. Budapest Music Expo a Hungexpon.
 

Klippremier  - új arcok új hangok
 
Lingura Diána - A mese rólad szól - Roma Tehetségtábor 2017 Peter Bence
Ham Ko Ham – Ellopták a biciklim Bohemian Betyars - Csavargó
Mit ér a  zene ha innét van a szomszédból? Párkányi zenekar - Vidéki Mulató - Magyar Pálinka Sóki Csilla - Ma éjjel
Ricsárdgír - Éndalom Horváth Tamás - Tiszánál
HIRO - PÁRIZS Bagossy Brothers Company - Van ez a hely
Zuboly - Madárka RockMilady - Sziklákat görgetek (I'm rolling rocks)
 
Simonffy Péter - Búcsúdal  


 
Világsztár Érsekújvárban !

 


Ezt is megéltük hogy egy olyan világsztár mint a SHAKATAK ad koncertet városunkban. A funky szerelmesei biztosan nem csalódnak, hiszen valódi zenei élményben lesz részük. Már az elő zenekar is ígér valami meglepetést. Ott lesz a szlovák  csalogánylány Anita Soul is. A Popturmixot az a megtiszteltetés érte hogy ott leszünk a rendezvényen köszönet érte a rendezőknek!
 
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
21:18:44 Popturmix Music Expo Budapesten, Shakatak Érsekújvárban [2017-10-08; 1,972 x]
21:18:28 Začne rekonštrukcia hororového domu na Hradnej ulici [2024-05-25; 345 x]
21:18:13 A hét könyve / Kniha týždňa: Eduard Nižňanský, Nacizmus, holokaust, slovenský štát / Nácizmus, holok... [2012-06-05; 7,559 x]
21:18:12 Trafiku nechcel a ostatným trafikantom zbytočne strpčoval život. Primátor včera odvolával posl. Balo... [2023-06-28; 2,310 x]
21:17:39 Dr.Valent má pocit, že utrpelo jeho dobré meno... [2020-04-03; 3,515 x]
21:17:12 Akým etickým kódexom sa riadia zamestnanci mestského úradu? [2018-11-12; 4,202 x]
21:16:01 Kniha týždňa: Ružena Jamrichová, Z rodinnej kroniky (2002) [2013-09-27; 6,470 x]
21:15:41 Kniha týždňa / A hét könyve: Konečná zastávka: Slovensko. Letecké aktivity a osudy posádok 15.USAAF ... [2012-03-19; 4,942 x]
21:15:08 Kúpil si viceprimátor Štefánik luxusný byt od developera, ktorému mesto predtým lacno predalo 5000m2... [2018-10-12; 12,671 x]
21:14:41 Határtalanul magyarul [2024-05-26; 203 x]
21:14:40 Ako funguje samospráva na Slovensku [2012-11-29; 4,359 x]
21:14:30 Stav (ne)zverejňovania videozáznamov a zápisníc zo zasadnutí mestského zastupiteľstva [2013-03-05; 3,883 x]
21:14:01 Watson.sk sa ospravedlňuje poslancom J. Huršanovi a R. Schwarzovi za uvedenie klamstiev a neprávd v ... [2013-06-21; 5,058 x]
21:14:00 A vykľulo sa šidlo z vreca: Na Vajanského ul. predsa len bude kasíno! [2018-02-25; 3,848 x]
21:13:16 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu V. Konzerváreň Nové Zámk... [2014-01-22; 6,222 x]
21:12:51 Návšteva u Vladimíra Pavlíka v Považskej Bystrici [2024-02-18; 469 x]
21:12:50 Zatrpknutí bojovníci - Vladimír Pavlík [2024-02-13; 704 x]
21:12:42 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu VI. Mliekospol a.s. (Mil... [2015-02-04; 8,490 x]
21:12:31 Dokumenty doby: Novocentrum 1994. Film Štefana Leloviča [2023-02-01; 1,185 x]
21:12:23 K diskusii o veterných elektrárňach: Veterné elektrárne zosilňujú sucho a prívalové dažde [2024-04-21; 527 x]
21:11:17 Otokar Klein, bojovník proti hazardu... [2020-10-04; 2,194 x]
21:11:16 Krátka správa z mestského zastupiteľstva 24. apríla 2024 [2024-04-28; 1,167 x]
21:11:03 Kniha týždňa: Martin Odkladal, Dych vyrážajúce svedectvo (Könyvklub 2019) [2023-09-10; 993 x]
21:10:43 Ha Augusztus 20-án lehetett "Mamma Mia", akkor Március 15-én miért ne lehetne "Ördög tánca"? Tiszta ... [2012-03-18; 3,124 x]
21:10:11 Vysoké hry novozámockých lokálpatriotov - Kauza Novocentrum I. / Érsekújvári lokálpatrióták fortélyo... [2012-08-03; 5,175 x]
21:09:09 Stránka NZAlbum uvedená do prevádzky! [2012-10-19; 2,497 x]
21:08:36 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu VIII. Novofruct [2016-11-22; 3,581 x]
21:07:25 V. Kürti Borfesztivál 2012. július 21.-22. / V. Strekovský festival vína 21-22. júla 2012 [2012-07-15; 2,247 x]
21:07:24 Situácia bezdomovcov jednou z tém na zasadaní MsZ 28. marca 2011 / A hajléktalanok helyzete a vá... [2011-03-29; 6,505 x]
21:06:59 Novým lídrom ruskej opozície je Júlia Navaľná [2024-02-27; 377 x]
21:06:45 Ukončenie spolupráce s BRANTNEROM ušetrilo v Rimavskej Sobote takmer polovicu nákladov za komunálny... [2014-09-23; 10,980 x]
21:06:18 Videozáznam z posledného zasadnutia novozámockého mestského zastupiteľstva je neúplný [2012-04-09; 3,711 x]
21:04:45 Priebežná správa o stave riešenia podnetov na portáli "Odkaz pre starostu" [2014-07-02; 5,774 x]
21:04:34 Džin je z fľaše vonku: O knihe Stephena Bonsala z r. 1946 začala diskusia aj na Slovensku / A szelle... [2012-08-29; 4,072 x]
21:04:19 Kniha týždňa: Peter Pomerantsev, Tohle není propaganda. Válka proti realitě (Dokořán Praha 2020)... [2023-05-04; 859 x]
21:04:17 Hazai diák a dobogón [2011-04-14; 2,715 x]
21:04:07 75 výročie Videnskej arbitráže. Minulosť je čoraz nepredvídateľnejšia... / Az I. Bécsi Döntés 75. év... [2013-11-05; 3,692 x]
21:03:58 Vágovits Gyula albumai / Albumy Gyulu Vágovitsa [2013-01-30; 8,565 x]
21:03:32 Mestský úrad vs. hlavný kontrolór [2014-11-12; 4,108 x]
21:03:24 A Kormorán együttes koncertje Érsekújvárott [2010-09-07; 3,564 x]
21:02:51 A hét könyve / Kniha týždňa: Strba Sándor, Érsekújvár. A letelepedés első nyomaitól a vár lebontásái... [2014-11-22; 4,457 x]
21:01:06 V stredu sa primátor opäť pokúsi presadiť zmenu školskej budovy pri stanici na nájomné byty...... [2024-04-22; 713 x]
21:01:05 Felvidéki magyar autonómia-elképzelések 1993-ból / Predstavy maďarských menšinových strán o autonóm... [2013-06-30; 2,172 x]
21:00:28 Komolyzenei konzervatóriumi koncert, február 1. [2023-02-08; 836 x]
21:00:00 Posl. Garajová o watson.sk: „Píšu o nejakej intolerancii, čo absolútne nechápem... Pochybujem, že by... [2011-07-26; 3,420 x]
20:59:48 Kniha týždňa: Jozef Leikert, Osudy osobností Slovenska (Ikar Brratislava 2020) [2022-02-08; 1,069 x]
20:59:12 Jubileumi emléklap Érsekújvár jeles szülöttjének Prohászka Marcellnak [2012-09-30; 2,331 x]
20:59:10 Posudky k dizertačnej práci Ing. H. Bohátovej na získanie akademického titulu PhD. a zoznam publikác... [2013-07-22; 4,224 x]
20:59:07 Képtelen történetek Érsekújvárból / Hlúpe historky z Nových Zámkov [2016-09-24; 2,734 x]
20:59:05 Nezadržateľne rastie obludná stavba, ktorú nikto nechcel [2010-09-06; 8,140 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x