---

- Steven,  elmesélné hogyan lett a 8. Lovasezred őrmestere és mit keresett egy lovasezred a Sivatagi V ihar hadműveletben?
Az amerikai hadseregbe 1986-ban jelentkeztem, rögtön a középiskola elvégzése után. Azt gondoltam ez az egyetlen módja annak, hogy valami fontosat csináljak az életben, és késöbb megengedhessem magamnak a főiskolát. Lakókocsiban felnőve, hónapról hónapra élve, tudtam, hogy egy nagy lehetőségre van szükségem.
Hazafiként és egy olyan emberként, aki hisz a hazájában, mindig is katona akartam lenni; a katonák azok az emberek, akik készek a legnagyobb áldozatra hazájukért. Én is az akartam lenni, kipróbálni magam, látni azt, hogy végig tudom-e csinálni, és válhat-e belőlem igazi katona...
A német 4. zászlóalj, 8. lovasezred tagjaként vonultam be 1990 decemberébe Saud-Arábiába.
A mi ezredünk vezette az egész amerikai 7. szárazföldi alakulatot, és 48 órán átt tartott a csata z iraki köztársasági gárdával, aki elveszített eközben  sok emberét és járművet. Mi egy nehéz harckocsi zászlóalj voltunk, M1 Abram tankokkal és Bradley harci járművekkel, amelyek a Sivatagi vihar eszközei voltak.
Addig harcoltunk amíg volt muníciónk és üzemanyagunk, utána váltott egy friss zászlóalj, és tűzszünetet hirdettek. Elfoglaltuk a határ menti területeket, és ellenőrzésünk alá vontuk Basra-t, ahol a köztársasági gárda életben maradt tagjai közben lemészárolták a síitákat, amit mi csak néztünk, mert nem volt engedélyezve a beavatkozás. Ekkor rendült meg alapjában a hitem abban, hogy a helyes dolgot tesszük Irakban, alapjaiban kérdőjeleződött meg...
- Elárulná mikor alakult az ezred és milyen feladatokat látott el az US Army kötelékében?
A 8. Lovasezredet 1866 júlis 28án alapították meg, és mint ezred, 1866 szeptember 21-én szerveződött meg Camp Reynoldsban (Angel Island, Kalifornia).
A besorozottak között sokan voltak az úgynevezett 49-esek közül, olyan férfiak, akik hónapokat és éveket dolgoztak bányákban.
Sokak közülük veszélyes alakok voltak, kalandvágyóak és tipikusan nehézségekkel küzdöttek, hogy betartsák a katonaság által előírt szabályokat. A dezertálók száma egyre növekedett, 1867 végére, 41% volt...
Az ezredhez beosztott tisztek mind a polgárháború veteránjai voltak. Az első ezredes John Irvin Gregg volt. Az első alezredes pedig Thomas Devin. Mindketten tábornokok és a lovas egységek vezetői a polgárháború alatt. A 8. loavasezred a határmenti területeken szolgáltk a 19. század végéig. Később további helyeken vetették be őket, például Koréban, és Vietnámban. Eredetileg lovas ezredként szervezték őket, de a második világháborúban és Koreában már gyalogságként működött, Vietnamban pedig légi-deszant egységgé alakult át.
Gépesített egységgé az 1970-es években alakult. Az 1990-es Kuvaiti-Iraki invázióban a zászlóaljat a Sivatagi vihar hadmüvelet keretében vetették be.
1990. augusztusában a különleges feladattal megbízott harci alakulat vezette az első csapást a Szaud-Arábiai sivatagból az irakiak által megszállt Kuvait felé  1990.09.28-án.
Február 10. és Március 1. között  az első zászlóalj 8. lovasezrede 5 harci bevetésben vett részt.
Helytálásuk elismeréseként megkapták a "Hösi egység" kitüntetés 2. fokozatát

-Minden háborúnak az ártatlan emberek isszák meg a levét mert egy háború elől nem lehet elmenekülni, az adott térségben meg kell tanulni élni vele és túlélni. Ön, mint katona, része volt annak amit úgy szoknak jellemezni: a katona nem gondolkozik hanem parancsot tejesit, vagy ölsz vagy téged ölnek meg...
Egy részről ez igaz. Először azt érzed, hogy vagy ölsz vagy téged ölnek meg, de aztán elgondolkozol. „Valóban meg tudom ezt tenni? Valóban le tudok lőni valakit?” Amikor a csata elkezdődött, semmiféle hezitálás nem volt bennem, mert a félelem legyőzött mindent, és csak az számított hogy „védd a melletted lévő katonát”. Azért lőttünk, hogy megvédjük egymást, nem azért, hogy öljünk, így láttuk, és erre voltunk kiképezve.
A harc után már más az érzés. Az adrenalin szinted már többé nem uralja a tetteid, látod az elesett katonákat, a halált és a pusztítást. Ez nagyon nehéz volt nekem, és még ma is visszaköszön az álmaimban és gondolataimban. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi történt az iraki csatatéren.

- A ember életében az a legnehezebb pillanat, amikor a bajtársát veszíti el. Úgy tudom, hogy Young Dillon őrmester a karjai között halt meg és egy repeszdarab ölte meg, amelyik mellesleg amerikai volt...  Ez miért következett be - rossz időben volt rossz helyen ?
Ez volt a legborzasztóbb esemény az egész életemben, a barátom volt, és egy remek ember. Szerető apa és férj, tele humorral, és mindenkihez volt egy kedves szava. Ő felderítő volt, akit a tüzérség alkalmazott, és amikor értesítette a tüzérséget, lőttek, és egy szilánk őt találta el...

-Arról mit tudna mondani, hogy az iraki hadsereg erejét túlbecsülték az amerikaiak és sokkal több halottal számoltak mint amennyi végül is lett?
Halálra voltunk rémülve, azt mondták, hogy ne is várjuk, hogy visszatérünk, mert a támadás frontvonalában voltunk. Megírtuk a végakaratunkat, leveleket írtunk a szeretteinknek, hogy valószínűleg nem térünk vissza. Az Egyesült Államok meg tudta mondani mekkora haderővel rendelkezünk, de egy dolgot nem tudtak számszerűsíteni; a hitet, hogy miért harcolunk, hiszen azok, akik hisznek, mindig győzedelmeskednek. Az Irakiakat kényszerítették, hogy harcoljanak, de nem hittek, és ezért rövid idő alatt összeomlottak.

-A háborúban az ember vagy a bajtársai élettét menti meg vagy a bajtársi mentik meg az ő életét, Ön is volt életveszélyes helyzetben?
Abban a percben megbarátkozunk a gondolattal, ahogy belépünk a seregbe. Arra vagyunk kiképezve a kezdetektől, hogy a legnagyobb áldozat amit hozhatsz a hazádért, hogy a csatamezőn halsz meg, és a fiatal, befolyásolható katonák ezt el is hiszik, és önként vonulnak a háborúba.

- Egy katona hogyan tudja önmagában tudatosítani azt, hogy "ha meg kell halnom hát meghalok, úgysem tehetek ellene semmit..."?
Igen, örök életre sérült a lelkem. Amit tudtunk, segítettünk, de fontos dolgokban nem tudtunk egymásnak segíteni. Ez mély sebeket hagyott bennem, és emiatt a mai napig szégyellem magam.

- Ön ebben a háborúban olyan dolgokat is látott, amilyenekre - gondolom - egyik katona se büszke. Segítségért kiáltó civileket akiknek ez a háború elvette mindenüket és ott álltak tehetetlenül...
Egy dolog a mai napig bennem él. Egy 8 év körüli kislány, tetőtől talpig megégett, segítettünk kezelni a sérüléseit, de utána vissza kellett küldeni a sivatagba, mivel nem volt engedélyünk hogy magukkal vigyük, csak az orvosi segítségnyújtásra. Mielőtt elhagytuk a kislányt, aki mindenét elveszítette, nem volt otthona, és a legrosszabb helyen volt, ahol lehetett, mosolygott amikor megajándékoztam őt egy kis édességgel. Ez mélyen érintett abban a pillanatban. Ehhez semminek tűntek a problémáim, én nem számítottam, a cselekedeteim nem voltak hősiesek, egy borzalmas ember voltam.
Sosem felejtem el, honnan jöttem, és áldok minden napot, hogy élek, és megpróbálok a lehető legtöbbet adni azoknak, akik körülöttem vannak, és rászorulnak.

-Azt mondták, hogy ha USA az első Öbölháborút rendesen befejezte volna, és nem áll meg akkor 2003-ban, nem lett volna szükség a második Öböl háborra. Önnek mi erről a véleménye?
Ugyanúgy folytatódott volna 1991-től, és ugyanúgy lettek volna 13 évvel később is veszteségek. 2003. márciusában Kuvaitban azt jósoltam, hogyha folytassuk a háborút és leigázzuk Saddam-ot, akkor rövidebb lenne a háború mint Vietnam.... -  a szakértők kinevettek. Ugyanezt éreztem Irakban is. Valószínűleg az irakiak nem voltak olyan rendíthetetlen katonák, mint mi voltunk, de ahogy a második világháborúban, az ellenállás okozta a legnagyobb veszteségeket, itt is ugyan ez volt a helyzet. A diktátorok mindig a megszálláskor buknak el.

- Az Ön hazafias helytálását az Amerikai hadseregben bronzcsillaggal tüntették ki...
Igen, de ez nem jutalom volt. Ez egy kiérdemelt privilégium, mely a harcban nyújtott teljesítményem elismerése. Ez egy olyan dolog amire büszke vagyok, de nem kérkedek vele. Sokan nem tudják, hogy voltam háborúban, nem is szükséges, hogy tudják, mert ez megváltoztatná a rólam kialakított képet, és ezt nem akarom.

- Hogyan lett Ön olyan ismert emberek testőre mint Mick Jagger és Pamela Anderson? A személyi védelmükön túl milyen embereknek ismerte meg öket, és találkozott-e más ismert személyiséggel is?
Az életben minden a lehetőségeken múlik. Nyitott, kommunikatív ember vagyok, aki mindenkivel képes kapcsolatot teremteni. Hogy testőr lettem, az is ennek köszönhető. Egyik szerződés követte a másikat. A 2000-es évek közepén, az ikertestvéremmel a filmek világában dolgoztunk, így sok sztárral találkoztunk.
Budapesten és Zürichben, ahol dolgozom,  szintén sok hírességgel találkozom. Egy prémium-klubbot vezetve sokszor találkozom velük, amikor a városban forgatnak. Nem bánok velük másként, mint a többi emberrel. A testőrség is ugyanolyan munka mint bármi más, a feladatunkat látjuk el. Mick Jagger és Ron Wood fantasztikusak voltak. Mick egy csendes ember volt, nem sokat beszélt, de amikor a közönség elé lépett, a jól ismert személlyé vált. De ez nem ugyanaz a Mick volt, akivel a színfalak mögött találkoztam, mert ő egy hétköznapi figura.
Ron nagyon vicces, és barátkozós ember, akinek mindig van egy jó szava a másikhoz.
-Amióta nem a testőrük tartja-e velük a kapcsolatot ?
Nem, de tudom, hogy kihez kell forduljak, ha kapcsolatba akarok velük lépni.
-Meséljen most mégis arról a vállalkozásról amivel jelenleg foglalkozik. Mit kínál a "Holmes Place" és kinek?
Jelenleg a Zürichi, Budapesti, Düsseldorfi klubok menedzsere vagyok. Prémium fitnesz szolgáltatást nyújtunk azoknak a tagoknak, akiknek fontos az egészséges életmód. Személyre szabott edzésterveket, étrend tanácsokat biztosítunk, így garantált a siker. Mi mindent megteszünk azért, hogy elérjék a céljaikat. Mindemellett saját vállalkozásom is van, mint tanácsadó (gazdasági és politikai területen).

-Melyik országokban vannak még a "Holmes Place" cégnek kirendeltségei, és elképzelhető-e hogy a közeljövőbben Szlovákiai piacra is eljönnek?
87 klubunk van a következő országokban: Németország, Ausztria, Svájc, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Spanyolország, Portugália, Görögország és Izrael. Szlovákia sajnos nincs tervben, igaz, én személyesen szeretném, hogy ott is legyen klubunk.
-Miért pont Budapestet választotta új lakhelynek, milyenek ismerte meg a magyarokat?
Eredetileg azért küldtek Budapestre, hogy irányítsam a cégcsoport új klubját, de azért maradtam, mert szerelmes lettem, és nagyon megszerettem a magyar kultúrát, és Budapest kultúráját. Elvettem egy magyar lányt, Katát, és most babát várunk, így Magyarországra állandó otthonomként tekintek, és olyan lehetőségeket keresek, melyek jobb hellyé tehetik.
A beszélgetést készítette: Telek Lajos
Fotók-Steven Eugene Kuhn archiv

---

Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!