---

Egy biciklitúra hozta össze őket, majd jött a leánykérés és az esküvő. Az anyakönyvvezetőhöz is kerékpárral érkeztek. Mindketten nagy világjárók, így jött a biciklis nászút ötlete. Ehhez persze kellett az is, hogy induló tőkének egy középkategóriás autó árát összespórolják. A pár hónapos tervezés gyorsan elrepült az alapfelszerelések beszerzésével, oltások és vízumok intézésével. De nem szeretném én elmesélni az ő kis történetüket, olvassák el a velük készült interjút és tekintsék meg a fantasztikus fotóikat .

- Úgy tudom, hogy a Ti megismerkedésetek sem volt hétköznapi, és a randijaitok sem, amelyből aztán házasság lett?
Egy házibuliban találkoztunk, farsang volt, Zita hippilánynak, Árpi „Tour De France”-nak öltözött. A 4. randin kirándultunk, a 6-on már 100km-t kerekeztünk a Vértesben, a 13. randi már távoli európai országokon át haladt, majd százvalahány randi után jött a leánykérés és kétszázvalahány randi után az esküvő. Ezeket egy randi-naplóban vezettük, ami még most is megvan valahol otthon. Ez az utóbbi, még most is tartó randi kicsit hosszúra húzódott, immáron 2 éve, 7 hónapja és 13 napja sülve-főve együtt vagyunk, igaz ezt már nem is számoljuk igazán randinak, hiszen házasok vagyunk. :)

- Amikor úgy döntöttetek, hogy összeházasodtok, megvolt már a fejetekben az a frappáns ötlet, hogy nászútra biciklivel menjetek?
Igen, ahogy a kapcsolatunk komolyodott és elköteleztük magunkat egymás mellett, úgy jött a nagy utazás ötlete is, körülbelül egy időben a leánykéréssel. Az, hogy biciklizzünk, Árpi ötlete volt, a nászút pedig Zitáé, hiszen miután egyértelművé vált, hogy összeházasodunk, adta magát a helyzet, hogy akkor a Föld körüli kerékpártúránk egyben a nászutunk is lesz.

- Gondolom szóltatok barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak, rokonoknak, hogy mit terveztek, és nászajándék fejében inkább támogassák az ötleteteket?
Hát igen, mi nem mosógépet meg étkészletet kértünk nászajándékba, de azért a menyasszonytánc mellett egy kedves barátunktól így is kaptunk ajándékot, egy digitális fényképezőgépet, amit mind a mai napig használunk.
- Volt valami elképzelésetek, vagy tervetek azzal kapcsolatban, hogy merre visz az utatok, gondolom azért egyes országokban be kellett szerezni a papírokat, vízumokat?
Persze, indulás előtt fél évvel már nagyon konkrét terveink voltak egészen Közép-Ázsiáig bezárólag. Az a régió a legnehezebb a vízumok szemszögéből, ezért alaposan utána kellett járnunk mindennek, meghívóleveleket szereztünk, vízumokat igényeltünk bécsi és budapesti nagykövetségeken. Közben még az oltóközpontba is jártunk, hogy meglegyen minden szükséges védőoltás indulásig, és mindez alatt még a polgári és az egyházi, nagy lagzis esküvőt is szerveznünk kellett. Sűrű napok voltak ezek, de egyben nagyon szépek, emlékezetesek is. Végül persze jól sikerültek az esküvők (a polgárinál biciklivel vonult végig a násznép Budapesten), és minden szükséges vízumot és oltást is sikerült beszerezni az indulásig. Igazából az, hogy ez mind sikerült, már betudható volt az út első csodájának. :)
- Azért nem kis vállalkozás a tiétek, amíg nászúton vagytok, addig egyikőtök sem dolgozik, így hát, anyagilag is biztosítani kell számotokra a napi kiadásokat. Lehetne arról tudni valamit, hogy mennyiből kell kijönnötök?
Az nem igaz, hogy nem dolgozunk, már másfél éve újságírással is foglalkozunk, több mint 30 cikket publikáltunk az Origo Utazási Rovatában, és 2013-ban az összes Over Életmód Magazinban is megjelentek terjedelmes cikkeink az élményeinkből.
Emellett létrehoztunk két, a visszajelzések alapján nagyon sikeres fali naptárat is 2013 és 2014-es évekre, ezekben a legszebb fotóink szerepelnek, minden hónap mellett egy-egy országot vagy régiót bemutatva. Ezzel is rengeteget dolgoztunk, de ezeket nem szívesen nevezzük munkának, mert örömmel csináltuk őket. Ezekből tehát vannak bevételeink, így elmondhatjuk, hogy az összeget, amivel otthonról elindultunk, azt már mind feléltük a több mint két és fél év és 28 ország alatt, de hála ezen tevékenységeknek, most még így is van egy kevés tartalékunk.
Átlag napi 5000 forintot költünk ketten, és ebben már a kontinensek közötti repülőjegyek, a kórházi ellátások (voltunk rühesek, dengue-lázasok, Árpinak volt egy veseköve is Nepálban, fogproblémák…), pótalkatrészek a bringákhoz, szállás, mindennapi étel, szóval ebben minden benne van, kettőnk teljes élete két és fél éve.
Sajnos (vagy talán éppen szerencsénkre, ki tudja, mit tartogat számunkra a jövő?) azonban a tartalékaink igen megfogytak, ezért az általunk vágyott módon (keresztül Latin-Amerikán!) már csak akkor tudjuk befejezni az utazásunkat, ha sikerül találnunk egy új támogatót, vagy ha sikerül munkát találnunk. A legjobb az lenne, ha Árpinak sikerülne elhelyezkednie valahol az IT-ban egy 6-9 hónapos projectmunkára valahol a világ azon részén, ami most szóba jöhet nekünk (Új-Zéland, Ausztrália, Észak-Amerika). Ehhez már aktívan munkát is keresünk, Árpi önéletrajza a honlapunkról letölthető. (Minden segítséget szívesen veszünk!)
- Úgy látom, hogy a ''bringások'' igyekeznek tartani egymással a kapcsolatot. Közös ismerősünk Kovács Tamás említette egyik interjúban, hogy az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, merni kell nagyot álmodni! Ti azért ketten óriásit álmodtatok. Mit üzentek azoknak, akik otthon ülnek, és nem merik megvalósítani az álmaikat?
Azt, hogy merjetek lépni, legyetek bátrak, és lépjétek meg azt a bizonyos első, legnehezebb lépést a küszöb felett! Érdemes bátornak lenni, hiszen csak egyszer élünk, időnk véges és ezt érdemes szépen, jól kihasználni. Később a legtöbb olyan dolgot megbánnánk, amit anno a kudarctól vagy az ismeretlentől való félelmünkben nem mertünk meglépni. És mi történik, ha nem sikerül? Hát legalább megpróbáltuk, és kaptunk egy leckét az élettől. A változás mindig jó dolgokat hordoz magában, persze nekünk is igyekezni kell, hogy ezeket észrevegyük. Számtalanszor megtörtént már velünk ezen az úton, hogy valamilyen kezdetben rossz, sőt akár tragikusnak tűnő fejleményből később egy fantasztikus dolog kerekedett ki.
Az ember akkor a legboldogabb, ha a saját útját járja, még akkor is, ha ez az út néha csak egy apró, szinte láthatatlan ösvény, végeláthatatlannak tűnő nehézségekkel kikövezve. Ha így van, még akkor is jobb ezt járni, mert ez a mi utunk, amit mi választottuk magunknak.

- Mikor is indultatok útnak? Milyen országokat láttatok már eddig?
2011. június 11-én (de jó így szépen magyarul, értelmes sorrendben leírni a dátumot, ugyanezt máshol 11/06/2011-nek írják, ami szerintünk teljesen illogikus) indultunk a budapesti Hősök teréről, pontosan egy héttel az egyházi esküvőnk után.
Eddig 28 országban jártunk, ezek sorrendben a következők: Magyarország, Románia, Szerbia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Örményország, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Kína, Pakisztán, India, Nepál, Banglades, Burma, Thaiföld, Laosz, Vietnam, Kambodzsa, Malajzia, Szingapúr, Indonézia, Kelet-Timor, Ausztrália, Új-Zéland.

A földrajzban jártasak nyilván rájöttek, hogy ez így nem mindenütt lehetséges térugrások nélkül, ezért elárulom, hogy Indiában kétszer, Thaiföldön háromszor fordultunk meg, és Burmába a kemény bürokratikus szabályok miatt (most próbálja levetkőzni magáról az ország a „katonai rezsim” státuszt) csak repülővel jutottunk be, hátizsákos turistákként.

- Mit szeretnétek ezzel a nagy úttal önmagatoknak bebizonyítani?
Ez az általános „meg tudjuk csinálni!” érzés, már elmúlt, azt már tudjuk, hogy ezt meg lehet csinálni, és ezt nem csak a saját, hanem sok másik hozzánk hasonszőrű utazó példáján keresztül is megtapasztaltuk.
Ha most feltétlen találni kell önmagunknak való bizonyítást, akkor szeretnénk bebizonyítani magunknak, hogy képes vagyunk munkát találni egy a hazánktól távoli országban is. Valamint azt is jó lenne majd bebizonyítani, hogy Latin-Amerikában képesek leszünk megtanulni folyékonyan spanyolul és továbbra is élvezni fogjuk az út szabadságát és sokszínűségét. Ehhez is jól fog jönni, ha előbb megállunk kicsit, egyhelyben lenni, és robotolni, hogy újra vágyjuk az utazás nyújtotta végtelen szabadságot, amit manapság már természetesnek élünk meg.
- Úgy tudom, hogy van egy cseh házaspár, akik már szintén bejárták Európát, Ausztráliát, és egy német házaspár, amelyik viszont két gyerekkel indult neki a nagy útnak. De tudomásom szerint eddig senkinek nem volt még ilyen hosszú nászútja, mint a Tiétek (és még nincs vége!). Tehát nyugodtan a Guiness rekordok könyvébe is bekerülhettek teljesítményetekkel...
Pont pár hete kerestünk rá a „honeymoon” szóra a Guiness világrekordok honlapján és nem dobott ki egyetlen találatot sem. Meg fogjuk keresni őket, reméljük, bevezetik a kedvünkért ezt az új kategóriát, elvégre talán elég érdekes az utunk ahhoz, hogy bekerüljön abba a nagy színes könyvbe. :) Persze ezt majd meglátjuk… Bizonyítékunk van bőven, pontos táblázatot vezetünk a számokról és a fotóink száma már valószínű, hogy meghaladja a 100 ezret.

- Ahány ország annyi féle emberek, sztoryk, történetek. Ezzel mindennap szembesültök. Milyennek ismertétek meg az embereket a világ más országaiban, hogyan viszonyulnak hozzátok?
Általánosságban elmondható, hogy vallástól, etnikai hovatartozástól, nemzettől és anyagi helyzetüktől függetlenül az emberek mindenütt nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek velünk. Megszámlálhatatlan csodálatos emlékünk van mindenhonnan és rengeteg barátot szereztünk szerte a nagyvilágból, akiket reméljük, egyszer majd újra látunk, ha máshol nem, a magyarországi otthonunkban, ha egyszer hazaértünk. :) Mindemellett persze van néhány negatív élményünk is, de ezeket egy kezünkön meg tudjuk számolni, és ezek is inkább csak a néha már Grand Kanyonnyi méretű kulturális szakadék miatt történtek meg, s nem azért, mert rossz emberekkel találkoztunk. Sajnálatos, hogy egy a TV előtt felnőtt átlagemberben a világról alkotott kép elég borús, mert sajnos a média és az agyunk természete olyan, hogy ezeket az amúgy csak parányi szeletként jelenlévő negatív dolgokat felnagyítja és eltorzítja.

- Nap, mint nap hány kilométert tesztek meg, hogy sikerüljön biztosítani magatoknak szállást?
A napi kilométer nagyban függ a tereptől, az útviszonyoktól, a széltől és az időjárástól, de nagy általánosságban elmondható, hogy általában napi 50 és 80km között teljesítünk, már amikor biciklizős napot tartunk. A leghosszabb napunk 137km volt Türkmenisztánban, a sivatagban, napkeltétől a napnyugtánál is tovább, mert menni kellett, utolsó napunk volt az 5 napos tranzitvízumból, persze Murphy törvényei szerint végig szembeszélben… A legrövidebb igazi biciklizős (és nem csak a boltba leugrós) napunk egy 24km-es Nepálban eltöltött nap volt, amikor elfogyott alólunk az aszfalt és meredek, murvás mellékutakon toltuk fel a bringákat hegyen völgyön át, szintén reggeltől estig. Távban ez volt az egyik legrövidebb nap, de fáradtságban és élményekben nagyon nagy volt!
Szállásunk Ázsiában sok helyen a legolcsóbb (néha csak 1-2 dolláros) szállodaszobákban volt, de használjuk a Couchsurfing és a Warmshowers rendszereit is, sőt sokszor kaptunk spontán meghívásokat is helyiektől, de egy buddhista templomba vagy egy rendőrségre sem vagyunk szégyenlősek bekéredzkedni, ha úgy hozza a helyzet. Na és természetesen van egy sátrunk is, amit visszaérkezve a nyugati világba ismét sűrűbben használunk.- Az utatok során sok barátra, ismerősökre tettetek szert, akikkel tartjátok a kapcsolatot, megismertétek az ő életüket, kultúrájukat, szokásaikat, ételeiket, mentalitásukat. Ezekből a történetekből melyek a legkedvesebb emléketek?
Nagyon jól éreztük magunkat Észak-Pakisztánban, a csodálatos Hunzáknál, de Indiában is akadt egy nagyon kedves barátunk, Chandan, akinek az élettörténetéhez képest a Gettómilliomos című film kismiska. :) Szívünk szerint mindenkivel rendszeresen tartanánk a kapcsolatot és erre ma már hála az internetnek, lehetőség is van, de egy emberélet is kevés lenne, hogy mindenkivel napi vagy legalább heti szintű kapcsolatot ápoljunk, ezt sokszor még a saját családunkkal és otthoni barátinkkal sem sikerül betartani. Rengeteg ember van, aki közel áll a szívünkhöz, akire sokat gondolunk és akinek „már nagyon régen szeretnénk írni egy e-mailt”.

- Az utatok során soha nem kerültetek életveszélyes helyzetekbe?
Nem. Tádzsikisztánban, a Pamír-fennsíkon egy hóviharban néhány percre megijedtünk, hogy „Húha, ez már komoly…”, de az sem volt igazi életveszély, pár kilométerre ott volt a ház, és ezt tudtuk is, de amikor az orrunkig sem láttunk, és araszolva bírtunk csak haladni a jeges szembeszélben, az azért nem volt vicces.

- Úgy tudom, hogy megjelent egy könyv, amelyben eddigi utatokról irtok. Elmesélnétek egy-két érdekes történetet, abból, ami a könyvben szerepel?
Ez csak egy un. e-könyv, egy elektornikus könyv (letölthető innen: http://360fokbringa.hu/hu/e-konyv ), a blognak egy hordozható, másolható változata, amely egy az egyben annak másolata, tehát nem önálló iromány, csak azt a célt szolgálja, hogy offline, az internet elérése nélkül is olvasni lehessen a kalandjainkat. Ha nem baj, csak idéznénk, illetve linkelnénk, mert így is több mint fél éves elmaradásban van a blog, ezért a kevés időnkben inkább azt folytatnánk, az élmények újra leírása helyett. Kedvenc élményeink némelyike: Árpi veseköve, Az Annapurna körtúra, Megszöktünk Bangladesből, Napfelkelte egy vulkán peremén,...
- 2014-es naptáratok is van, aki megrendeli, az támogatja az utatokat. Hogy lehet ezeket beszerezni?
A rendeléseket már lezártuk, de ha minden igaz még van néhány példány a Kornétás Kiadó Könyvesboltjában, az Evobike-nál és a Zöldbolt üzleteiben. Bővebb információ itt http://360fokbringa.hu/hu/falinaptar-2014, az átvételi pontok alatt. Érdemes először telefonálni, hogy van-e még az utolsó példányokból.

- Gondolom eddig nagyon sok fényképet készítettetek az utatok során, ha véget ér ez a nagy kaland, elképzelhető, hogy lesznek vetítéssel vagy fotókiállítással egybekötött élménybeszámolók?
Természetesen, a vetítéseket már most elkezdtük, pl. tegnap is tartottunk egy 2 órás élménybeszámolót fényképekkel az új-zélandi barátainknak. Ezt otthon is szeretnénk majd folytatni, szívesen tartunk majd beszámolókat bárhol, ahová meghívnak minket.

- A médiák mennyiben támogatják ezt az elképzeléseiteket?
Szinte minden héten kapunk valamilyen felkérést, a legtöbbet internetes portáloktól, de voltunk már többször TV-ben és rádiókban is, illetve ahogy már írtuk, mi magunk is írunk cikkeket különböző helyekre. Ez sok időt elvisz, de Árpi szeret írni, és megosztani a világ sokszínűségét mindig nagy élmény és jó dolog. Az olvasóktól csupa jó visszajelzéseket kapunk és azt hiszem, a médiák is szeretnek minket, érdekes nekik a történetünk. Hogy ez mennyire számít támogatásnak, az relatív, hiszen ez nekik sztori, nekünk ismeretség, tehát mindenkinek jó.
Eddig egyedül egy bulvárlappal gyűlt meg néhányszor a bajunk, sok valótlanságot állítottak rólunk, mert úgy érdekesebb lett a cikk. Hála az égnek ezek még így sem tüntettek fel minket rossz színben, de azért nagyon zavart minket, hogy nem azt írták, amit mondtuk, és még a webes felületükön is kimoderálták a hozzászólásunkat, amikor próbáltuk kijavítani a valótlanságokat. De nem akarok bélyeget rakni a magyar bulvársajtóra ezzel, ezért meg kell említeni azt is, hogy pl. egy másik magyar bulvárlappal pedig csak jó tapasztalatink vannak.
Az Origo-nak és az Over Magazinnak pedig ezúton is szeretnénk egy nagy-nagy köszönetet mondani, az ővelük való együttműködésben egyértelműen érezzük a támogatásukat, amely nagyon fontos nekünk, és amiért nagyon hálásak vagyunk.
Az eddigi média-megjelenéseinket ide gyűjtöttük egy csoportba, a saját cikkeinkkel együtt: http://360fokbringa.hu/hu/media

- Lehet arról tudni, hogy mi vár még rátok, milyen országok, mikor ér véget az egész?
Hát ezt mi is szeretnénk már tudni! :) Mármint azt, hogy mi vár ránk. Remélhetőleg valahol a nem túl távoli jövőben egy munkahely, a világnak egy kellemes sarkában, ahonnan majd valamikor bő fél év múlva újult erővel és teli tarisznyával továbbindulunk felfedezni Latin-Amerikát, ahonnan valamikor 2015 nyarának végén térünk majd vissza Európába. Elénk jöttök a magyar határhoz, hogy együtt tekerjünk a nagy utazás utolsó 2-3 napján? :)

Üzenet mindenkinek:
Egykor engem is ugyanígy megőrjített valaki, vagyis inkább egy őrültek hada volt az, akik inspiráltak bennünket. Mindegy mire inspirálunk, nem kell, hogy utánunk csinálja valaki ugyanezt, ne kövessen senki, hanem járja mindenki a saját útját – hisz nincs egyetlen helyes út, mindenkinek a sajátját kell járnia, amihez a legjobban ért, ami a szíve közepe, amiben örömét leli, amiben a legjobb, amiben önmaga – csak csináljuk. Keljünk fel és kezdjünk valamit magunkkal, mert nem azért születtünk e remek világra, hogy az agyelszívó tévé előtt monokulturalizáljuk az elménket és a szívünket – ennél sokkal többre vagyunk képesek, és ha ezeket a képességeket kiaknázatlanul hagyjuk, azzal saját magunkra és a környezetünkre hozunk keserűséget!

---

Kedves olvasóink, amennyiben a cikk felkeltette érdeklödésüket, Árpi és Zita további kalandjairól a következö oldalakon olvashatnak bövebbet:
http://facebook.com/cyclingthe360
http://360fokbringa.hu

Zitának és Árpinak pedig kivánunk sok kalandot és sok sikeres kilométert

TELEK LAJOS
Fotók Harkányi Árpád, és Zárug Zita archiv
 
A riport szponzora:

Predaj a servis bicyklov - Mihálko, Hasičská 3, 943 01 Štúrovo
Otváracie hodiny: Pondelok až Piatok 09:00 - 16:00, Sobota09:00 - 11:00
+421 907 980 547, mihalko@mihalko.eu