Nem véletlen, hogy szívesen reklámoz sportmárkákat vagy sportos testalkatot igénylő fehérneműket, hiszen jómaga a sport világából került a divat világába. Kezilabdázot meg jazz baletozot. Elvégzett egy tanfolyamot és azóta szinte mindennap dolgozik. A győri klíma úgy tűnik, kedvez a szépségnek. Egyszer még a vizek után a szépek városaként is nyilvántartják majd a Kisalföld fővárosát. A győri szépség pedig elérte azt ami keveseknek sikerül szépségével, kisugárzásával levette az olaszokat a lábukról.
-Kezdjük azzal hogyan lettél te modell és milyen sikereket értél el? - Mikor 7 éves voltam, már akkor az volt az álmom hogy Amerikába mehessek és színesznő legyek. Abban az időben mér jazz balettoztam és kisebb divatbemutatókra is meghívtak. Majd 16 évesen megnyertem a Miss Bravo Girl cimet. Onnantól kezdve egyre többet dolgoztam, inkább fotózásokon és reklámokban, első legnagyobb munkámat Párizsban kaptam. 2001-ben megnyertem a Miss Balaton címet ,ezek után pedig a második helyet a Miss Hungary versenyen. Innen kerültem ki Peruba ahol a Wosmos világversenyen elnyertem a Miss Europa díjat... Ezután elindultam külföldre. Két hónapot kellett volna Milánóba töltenem, ennek ellenére még mindig itt élek, ez az ország nagyon sokat adott nekem minden szempontból.. nagyon sok helyen jártam és dolgoztam, de itt valahogy rögtön otthon éreztem magam.
- A siker az elismerés senkinek sem hull magától az ölébe meg kell küzdeni harcolni kell azért hogy az ember sikeres legyen gondolom te is divatbemutatókra jártál és közben az idegen nyelveket próbáltad elsajátítani mert ez nélkül az ember nem tudna érvényesülni ?
- Bevallom őszintén, nem nagyon szerettem tanulni.. Untatott minden. Édesapám egy dolgot mondott mindig. Nem érdekel ha nem vagy tökéletes matekból de a nyelveket meg kell tanulnod, ma neki köszönhetem hogy ennyi nyelven beszélek, ami nagyon sokat segített az utamon. A szakmám nem olyan egyszerű mint amilyennek tűnik. Mikor Milánóba jöttem, nagyon sok helyen szóba sem álltak velem a magasságom miatt, azt mondták nagyon keveset fogok dolgozni... Nem így lett, én nem adtam fel, addig mentem amíg rám nem találtak, kitartás türelem és a megbízhatóság a legfontosabb eleme ennek a munkáknak.
- A modellek élete nem csak a divatbemutatók a fényes csillogás hanem partik rendezvények ahol az ember sok mindenkivel találkozhat, többek között ismert emberekkel is neked sikerült találkoznod modell kariered keretén belül és kikkel ha nem leszek indiszkrét?
- Igen rengeteg helyre eljutottam és nagyon sok híreséggel találkoztam, a legszebb emlékem a Cannes-i film fesztiválhoz kötődik. Gyerekkori szerelmem Leonardo Di Caprio - egy nap mint egy álom előttem állt és meghívott egy italara, nem hittem a szememnek, szinte még egy hang sem jött ki a torkomon. Nagyon szép emlék marad. Találkoztam Angelina Jolieval, Brad Pittel akik a legszebb pár, akit valaha láttam.
- Láttam rólad fotókat ahol mikrofonnal a kezedben pózoltál aztán azt írtad hogy az olasz tévének készítettél riportokat de hogyan lesz egy magyar lány az olasz tv riporternő? - Egyre több felkérésem volt kisebb filmszerepekre, reklámokra és tv programokra, és nagyon szerettem ezt műfajt. A Canale 5-nél dolgoztam egy táncos vidám programban, amikor megkérdezték hogy érdekelne-e egy Catsting ahol egy póker programba keresnek egy lányt aki interjúkat készít a játékosokka l, elmentem és sikerült . Úgy 3 évig dolgoztam itt, és az egyik legjobb és legvidámabb munkám volt. A póker világa egy más világ. Évről évre ügyesebb lettem. Rájöttem hogy az én jövőm ez lesz, akkor is ha nagyon nehéz.
- Gondolom sok érdekes riportot készítettél ismert emberekkel sportolókkal közérdeki személyiségekkel meséljél nekem erről nekem egy kicsit kivel volt alkalmad riportot készítened? - Nagyon sok híres olasz es nemzetközi színész pókerezik. Las Vegas-i utam alkalmával találkoztam például Matt Damonnal, aki mikor nem filmet forgat, akkor a póker asztalnál ül. De tudni kell egy póker játékosról, hogy amikor az asztalhoz ül nem létezik más. Ők ennek élnek, nem alszanak, meg van hogy mit esznek játék előtt, hogy jobb legyen a koncentráció, megisznak 10-12 kávét egy nap. Az egyik leghíresebb játékos akit megismertem az Patrick Antonius volt a Wosop győztese.
-Van egy-két magyar ember is, aki Olaszországban próbált szerencsét, mint pl Ciccolina vagy Henger Éva, de mások is. Velük is sikerült már találkoznod ? - Igen vannak páran akik szerencsét próbalnak Olaszországba, talán akire a legbüszkébbek lehetünk az Osvárt Andrea, aki számos olasz filmben szerepelt már és úgy gondolom hogy egy igazi tehetség ezer arccal. Persze Cicciolina es Henger Eva nevét is minden olasz férfi jól ismeri. Sajnos nem volt szerencsém találkozni velük, ők ha jól tudom Rómába élnek és a filmeket legfőképpen ott forgatják.
- A világot bejárni - mindenütt egy kis időt tölteni, nem mindennapi utazási feladat... Olyan mesebeli mint Verne Gyula utazása a Föld körül. Milyennek ismerted te meg a Föld nevű bolygót és a rajta élő embereket? - Talán a kérdésed ami a legjobban elgondolkodtat és kíváncsivá tesz, hogy milyennek ismertem meg a világot és a benne elő embereket. Úgy is fogalmazhatnék, hogy 16 éves koromtól járom a világot és nagyon sokat láttam tapasztaltam, de azt hiszem még nagyon sok minden áll előttem, rengeteget kell még tanulnom. Nem csak magáról a világról annak szépségéről hanem főképp a benne lévő emberek viselkedéséről.
- Sok lány sok mindenről álmodik, például a hercegről aki egy nap betoppan hófehér paripán, mások sikerről, elismerésről és egy olyan kapcsolatról, ahol igazán jól érzik magukat... Az olasz férfiakról azt szokták mondani, hogy temperamentumosak, jó szakácsok és kedvességükkel főztjükkel a királynőt is leveszik a lábáról. Te hogyan látod ezt, aki kint élsz közöttük?
- Nem könnyű a mai világba megtalálni az egyensúlyt, de én erre törekszem. Talán pár évvel ezelőtt a legnagyobb kihívás a munka volt, a siker. Közben rájöttem, hogy nem az az ember típus vagyok, aki tűzön vízen eltaposva mindig eléri a célját úgy, hogy senki nem számít, csak önmaga. Lehet hogy ez az, amiért soha nem lettem nagyon híres és sikeres, amennyire gyerekkoromban álmodtam. Számomra a tisztelet a szerénység fontos eleme mindennek, amit csinálok az életbe. Ebben a szakmában sajnos ez ritka. A világ rohan, az idő elszáll, és az emberek elfelejtik a valódi értékeket. De mindennek ellenére egy nagyon pozitív ember vagyok aki megpróbálok még a legkisebb dolognak is örülni!
- Férfiak szerelem?
- Hmm egy férfi és egy nő kapcsolata soha nem egyszerű. Főleg ha olasz férfiakról beszélünk Ha össze kell hasonlítanám egy magyar férfival, a legnagyobb különbség a nyitottságukban és könnyedségükben rejlik viszont egy olasz férfi sokkal kevésbé megbízható mint egy magyar! Nagyon tradicionális típus vagyok és csak inkább hosszabb kapcsolataim voltak.. Jelenleg 5 éve boldog pár kapcsolatban élek.
A beszélgetést készítette Telek Lajos Fotók Glória Lilla Kozma fotó albumából valók