Pénz és pátosz. Farkas Iván és a putyini modell Felvidéken

Ezekkel a magasztos szavakkal idézte fel Farkas Iván az Orbán Viktor esztergomi választási gyűlésén átélt élményeit. Ez a beszámoló akár a moszkvai Luzsnyiki Stadionban rendezett putyini nagygyűlésről, vagy az 1989 előtti kommunista május elsejei ünnepségről is tudósíthatott volna. A séma mindig ugyanaz: vezérkultusz és a demokratikus értékek teljes hiánya; elszámoltatás helyett hitvallás. A Párt tévedhetetlen, a tét pedig óriási: világbéke, nemzethalál.

Ne higgyük azonban egy pillanatig sem, hogy ezt a dörzsölt helyi politikust, aki immár közel harminc éve kényelmesen él a politikából, valóban foglyul ejtette volna a kollektív extázis. Látott ő már sok „színültig megtelt teret”, számtalanszor hallotta a „Nélküled”-et, és jól ismeri az „együvé tartozás hatalmas érzését” is. Farkas Iván hűséges kliens: oda szállítja a pátoszt, ahonnan a pénz érkezik. Egyfelől a magyarországi adófizetők pénzéből részesül hűséges kliensként, másfelől Branislav Becík szekerét tolja, és némi ellenszolgáltatásért gyanús ingatlanügyletekhez asszisztál. Farkas Iván a morális relativizmus iskolapéldája: míg Esztergomban morális iránytűként a legszentebb nemzeti érzelmektől izzik, Nyitrán hirtelen már „nem polihisztor”, és holmi körpecsétekkel takarózik.

Ez a megélhetési politizálás élő adásban zajlik mindkét színpadon. A közösség vagyonát politikai alkuk oltárán áldozták fel, a közösség lelkét pedig eladták a budapesti kormányzatnak az onnan érkező támogatásokért. Farkas szövegeiben nyoma sincs sem józan mérlegelésnek, sem a demokratikus vita elemeinek, sem betyárbecsületnek — annál több bennük az áhítat, a tettetés és az önfeladás. Sikeresen importálja a felvidéki magyarok közé a magyarországi árkokat, amolyan igazi marketingkeresztény politikusként. Olyan hagyományos értékek mentén politizál, mint az ingatlanmutyi és a gátlástalan politikai manipuláció.