"Egy csésze kávé" előzetes:Egy kis előzetes... Ahhoz hogy érdekes riportokat olvashassatok, sokszor minden tudását és ismeretségét elő kell venni az embernek... Először meg kell találni a riportalanyt, egyeztetni kell, közben arra is ügyelni kell hogy a riportalannyal készített interjúknak legyen valamilyen üzenete. Ez a legnehezebb feladat, az ember igazán sok giccses interjút készíthet, de aki arra épit, hogy más lesz mint a többi, annak sokkal nehezebb.
Már mikor elkezdem kutatni a riport alanyaim után, az is egyfajta elemi ösztön, ha pedig sikerül egyeztetni, az maga a főnyeremény! Az egyik riportomat, amely itt megjelent, elküldtem egy ismert riporternőnek, cserébe egy riportot kértem tőle, mondanom sem kell - össze jött, hamarosan majd el is lehet olvasni...
Tudtátok azt, hogy vannak magyar kincsvadászok?! Én is egy angol lapban olvastam róluk, megbeszéltük, hogy ha a vörös tengerről haza érnek, jöhet az interjú. Vagy milyen érzés egy háborúban lenni test közelből?! hamarosan erről is olvashattok... Az interjú két szereplője egy katona és egy riporter.
Lesz továbbá alkalom kirándulni az USA-ba, majd Teheránba vezet az út. Egy másik interjúban pedig zongoristák vallanak sikereikről és találkozásaikról. Aztán sikerült még két szakácsot szóra birnom, nemcsak főztjeikről hanem Angelina Joliról és Brad Pittről is mesélnek.
Hamarosan jövünk!
Üdvözlettel
Telek Lajos szerkesztő
Ezek a Riportok nem jöttek volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!