Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Tímea  24-05-26   739  
0
Hogyan kapcsolható össze Kányádi Sándor, Kassák Lajos és Szabó Magda pályája egy Erasmus+ projektben? Nos, úgy, hogy Érsekújvárban áll egy Kassák-szobor, ahol a költő nyúl egy kilincs után, de az ajtó már nem része az alkotásnak. Debrecennek viszont van egy Szabó Magdája, aki Az ajtó címmel zseniális regényt írt. S ehhez a merész képzettársításhoz jól illenek Kányádi Sándor sorai: „Jönni-menni volna jó, akárcsak a harmat.“ Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium, a debreceni Ady Endre Gimnázium és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum közös projektjében tehát így találkozik a három irodalmár és számos lelkes diák. Ebben a tanévben három Erasmus+ mobilitáson vettek részt, a köztes időben pedig az eTwinning felületének segítségével tartják a kapcsolatot, a digitális eszközök segítségével.  



Kányádi sorai nyomán Erdélyben

A résztvevők októberi erdélyi utazásuk során Kányádi Sándor életútjával ismerkedtek. Nagygalambfalván meglátogatták a költő szülőházát, s annak kertjében sírját, ahol Kányádi Róza néni mesélt bátyjáról.
Később további irodalmi emlékhelyeket is megnéztek. Székelykeresztúron számos legenda övezi Petőfi körtefáját. Egyesek szerint verset írt alatta, mások szerint elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét, ám egyikre sincs hiteles bizonyíték. Tény viszont, hogy utolsó estéjét itt töltötte a Gyárfás-kúrián. Ha hihetünk a lakók visszaemlékezéseinek, vacsorára bivalytejes puliszkát fogyasztott, mert az volt a kedvence. Megígérte vendéglátóinak, hogy a csata után visszatér, de másnap végleg eltűnt Segesváron. Csillaggá változott a magyar irodalom egén.

Az eredeti körtefa ugyan már rég kiszáradt, de a róla metszett hajtás segítségével egy kertészkedő Petőfi-rajongó átörökítette és megmentette ezzel az utókornak a fa genetikai mintáját. Az ágat beoltotta egy már meglévő másik körtefába, így aztán ma is ugyanazt a körtét kóstolhatjuk, amit Petőfi is evett.
A Nyergestető a szabadságharc egyik leghősiesebb erdélyi csatájának helyszíne volt. Az 1849. augusztus 1-jén lezajlott ütközetben ezer székely próbálta megállítani az erős túlerővel rájuk törő orosz - osztrák csapatokat. Az ő vitézségüket is megverselte Kányádi.



Kassák PPG módra

A projekt márciusban Kassák Lajos szülővárosában folytatódott, a pázmányosok itt fogadták debreceni és kovásznai partnereiket.

„A performansznak nincs definíciója. Itt semmit nem ronthattok el” – instruálta Juhász Rokko, multimediális művész az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban a diákokat.
A diákok megtekintették a helyi Ernest Zmeták művészeti galériában a Kassák-emlékszobát, majd a látottak alapján Decsi Katalin, múzeumpedagógus vezetésével képarchitektúrákat készítettek. Az elkészült alkotásokra egy virtuális képtárban szavazhattak, és kommentálhatták egymás műveit.
A résztvevők különböző műfajú Kassák-szövegeken keresztül ismerték meg a művész életútját, onnan kezdve, hogy az újvári gimnáziumban megbukott, és beállt lakatosinasnak.

A helyi Béke moziban megtekintették A magunk módjára üvölteni című dokumentumfilmet, amelynek végeztével mintha egyenesen a vászonról érkezett volna Rokko, aki a film egyik szereplője. Mesélt az akcióművészetről, Kassák művészeti hagyatékáról és performanszt is improvizált egy workshop keretében.



Kosztolányi nyomában Szabadkán

A következő találkozóra a Vajdaságban került sor. Itt Kosztolányi Dezső és Csáth Géza szecessziós szülővárosával ismerkedtek a diákok.

Végigjárták a Pacsirta című regény ikonikus „sárszegi” színhelyeit. Vajkayék a Petőfi utcából (ahol Csáth Géza szülőháza is áll) indulva kísérik a vonathoz Pacsirtát, a sarkon, ahol a gimnázium található (ahonnan Kosztolányit saját apja igazgatóként kicsapta), jobbra befordultak, majd a Széchenyi utca végén balra, s már meg is pillantották a városháza épületét. Itt áll a téren az Úri Kaszinó (ma könyvtár, s a jelenlegi olvasóteremben szivaroztak, kártyáztak és ittak a Párducok), a színház épülete, ahol Pacsirta távollétében a szülők megnéznek egy darabot. Tovább haladva feltűnik a Magyar Királyi étterem zöld épülete, ahol vaníliás metélt is van az étlapon, és lányuk diétás főztje után Vajkayék finomakat esznek egész héten. Az állomás utcájában bal oldalt paloták, villák, előttük platánok. Végül az állomás épülete, ahová nyomban beszökik az ősz, amikor Pacsirta hazajön.

Meghallgatták a Jazz Hot Band koncertjét is a helyi zsinagógában, a Népszínházban Móricz Zsigmond népszínművét, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot látták. Jártak a Magyar Médiáház stúdióiban, szerkesztőségeiben, interjút adtak a Pannon Tévének és Pannon Rádiónak. És ezt a Szabadkát nevezi poros Sárszegnek Kosztolányi, mondván, nincs itt semmi, nem történik itt semmi.

Vendéglátójuk a Bosa Milicevic Közgazdasági Szakközépiskola volt, együtt sétáltak Újvidék, Károlyváros és Pétervárad történelmi utcáin és ismerkedtek a helyi hagyományokkal. Megcsodálták a palicsi tavat, ahová Kosztolányi is gyakran kirándult szüleivel.

A következő állomás Debrecen lesz, ahol Szabó Magda munkásságán keresztül ismerik majd meg a cívis várost.
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
18:59:50 Határtalanul magyarul [2024-05-26; 739 x]
18:58:11 V Nových Zámkoch skončila trojročná plodná spolupráca zastupiteľstva s primátorom. V afekte si navzá... [2014-02-06; 6,976 x]
18:55:56 Najvyšší kontrolný úrad SR: Čakať a veriť [2024-12-19; 268 x]
18:55:35 Šurany Industrial Park: Aktuálny stav výkupu pozemkov pod pripravovanou investíciou [2024-11-23; 5,258 x]
18:55:07 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 22,182 x]
18:53:21 Az Időutazás mai vendége Szűcs Alfréd menedzser, újságíró, a Móricka humorlap alapítója, aki 12 éve ... [2021-01-31; 2,757 x]
18:51:01 S košíčkom a malou dušičkou medzi trhovníkmi. Prineste bločky, nemôžem uveriť, že mi Brantner nehovo... [2018-07-13; 3,310 x]
18:49:10 Nový hrdina ruského internetu - falošný funkcionár Vitalij Nalivkin [2020-07-16; 2,175 x]
18:47:45 Osudový dátum pre Nové Zámky: 18. január 2008... [2014-04-22; 6,450 x]
18:45:24 Igor Čvirik: Exkurzia v Číne [2024-12-19; 269 x]
18:44:58 Stretnutie s pracovníkmi Historického ústavu SAV na tému „Dlhé“ 19. storočie a prvá svetová vojna... [2012-01-28; 5,259 x]
18:41:30 Z histórie priemyselných podnikov regiónu - Plastika Nitra [2024-11-04; 377 x]
18:40:22 Za slušné Slovensko môžeme urobiť najviac, ak budeme pracovať za slušné Nové Zámky. Nedozrel čas, ab... [2018-03-15; 5,856 x]
18:39:57 Zmluva podpísaná za prítomnosti médií 18. januára 2008 Walterom Brantnerom, sa nenašla [2014-05-12; 5,275 x]
18:36:10 Kniha týždňa: Ondrej Janíček, Unesená spravodlivosť (2022) [2024-12-01; 601 x]
18:35:47 Fenomén Prutkay. Ako môže adolescent s kamerou pomôcť rozvoju mesta? [2018-12-03; 4,482 x]
18:35:07 Účastníci zájazdu stále nevedia, či sa majú výletom do Číny chváliť alebo sa zaň hanbiť...... [2024-11-15; 581 x]
18:35:07 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu X. Sigma Nové Zámky... [2024-11-16; 756 x]
18:33:05 Zatrpknutí bojovníci. Prípad Juraja Draxlera [2022-04-27; 4,972 x]
18:31:51 Zatrpknutí bojovníci: Anton Selecký [2023-12-26; 1,534 x]
18:18:59 Plus7dní Špeciál zo septembra 2013: Slovenský štát 1939-1945 [2014-01-25; 4,822 x]
18:15:02 Peripetie jednej Infožiadosti - prípadová štúdia Veličná [2023-10-15; 1,109 x]
18:11:43 Egy csésze kávé Répásy Zsolt fotóssal [2015-09-29; 5,669 x]
18:03:29 Nagyszombat, június 9., Szemeszterzáró mise, Pék László és Hústyava István előadása [2020-06-12; 1,539 x]
18:02:42 Index daňovej spoľahlivosti novozámockých firiem a živnostníkov [2023-06-04; 5,898 x]
17:57:10 Ungváry Krisztián: Második rész Orbán Viktor orosz kapcsolódásairól [2024-11-30; 610 x]
17:57:10 Talianska kauza z roku 1981: Prípad lóže P-2 [2024-11-26; 635 x]
17:57:06 Tegnap Magyar Péter és Ódor Lajos beszélgettek Komáromban [2024-12-11; 619 x]
17:57:06 1000 dní ruskej vojenskej agresie proti Ukrajine... [2024-11-19; 374 x]
17:57:06 Kürti Fotóalbum [2013-01-23; 5,811 x]
17:57:06 Zoznam proruských trolov na Slovensku [2022-03-12; 3,432 x]
17:57:06 Zoznam kandidátov v Tvrdošovciach [2010-10-14; 6,337 x]
17:57:06 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu XI. JRD Nové Zámky. Časť... [2024-11-18; 664 x]
17:57:04 Katarína Vadkertyová: Poľnohospodárstvo na Slovensku v rokoch 1900-1914 (1975) / Vadkerty Katalin: ... [2013-08-24; 4,633 x]
17:57:04 Krúžok priateľov hazardu prichystal ďalšie šašovské číslo... Alebo žeby u niekoho pretiekol pohár?... [2024-11-16; 1,125 x]
17:57:04 Ako skončila moja snaha učiť sa po maďarsky. O knihe, z ktorej sa ešte nikto po maďarsky nenaučil.... [2010-09-02; 22,440 x]
17:57:04 A magyar médiatörténet első mesterséges intelligencia által létrehozott bemondónőjét Bíró Adának hív... [2024-11-16; 206 x]
17:57:04 Končí Nadační fond proti korupci českého miliardára Karla Janečka [2024-12-05; 791 x]
17:57:04 Elhunyt Nemere István, a termékeny író [2024-11-19; 242 x]
17:57:04 Egy csésze kávé Nyáry Éva festőművésznővel, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntet... [2015-05-19; 6,915 x]
17:57:04 Az Egy csésze kávé mai címlaplánya a párkányi származású dr. Mihályi Réka jogász, a Group'n'Swing ze... [2016-05-20; 9,381 x]
17:57:04 Egy csésze kávé mai Cimlaplánya Hung Lam Dzsulia modell - a 2011-es Miss CoD győztese és a Face of A... [2016-02-13; 6,519 x]
17:57:04 Kniha týždňa / A hét könyve: Chapadla justiční chobotnice (NFPK Praha 2015) [2021-12-26; 1,398 x]
17:57:03 Kniha týždňa: Dávid Púchovský, Republika hoaxov (Ikar Brat. 2024) [2024-11-17; 475 x]
17:57:03 Firma zahalená rúškom tajomstva: COOP Jednota Nové Zámky, SD [2018-01-15; 6,849 x]
17:56:59 Branislav Becík - vychádzajúca politická hviezda s prešlou zárukou [2021-06-06; 2,496 x]
17:56:59 Nová Kasárenská tesne pred štartom [2020-07-11; 3,305 x]
17:56:59 Výstavbu novej autobusovej stanice vyhral nesprávny dodávateľ, Mesto zrušilo súťaž, bude sa obstaráv... [2024-11-23; 2,174 x]
17:56:59 Sú známe prvé mená kandidátov na poslancov mestského zastupiteľstva do novembrových komunálnych voli... [2014-09-22; 5,886 x]
17:56:59 Az elesett német katonákra emlékeztek főhajtással és koszorúzással a 106.évfordulón a Pozsony-verekn... [2024-11-19; 247 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,857 MODIFIED: 2024.11.16 19:29:46.MD5: c7b1a4ae0abd3b585b49584588b7dc5c STATUS: FALSE  This window is : x