Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  15-08-14   5,268  
0

Van egy régi közmondás, miszerint Isten malmai lassan őrölnek. A mai vendégemmel, MUDr. Zámola Ferenccel megpróbálom körbeírni annak az alsó- garammenti kis faluból (Bartról) elindult fiatalembernek az életútját, akiből nemcsak orvos, hanem testépítő is lett. Mindezek mellett a Nemzetközi Testépítő Szövetségnek (IFBB) nemzetközi pontozóbírója is, aki gyakran pontoz főleg külföldön (utóbb Spanyolország, Ausztria, Mexikó, Kanada).  


- Kezdjük talán azzal, hogy Ön az alsó-garammenti kis faluból, Bartról származik. Annak idején a párkányi gimnáziumban Önt a néprajzi kutatómunka is elcsábította és fel is dolgozta a környék török hódoltságának a históriáját. Mesélne nekem erről részletesebben, valamint a párkányi gimis éveiről?
- Mindig is nagyon érdekelt a történelem és úgy tartom, előbb saját történelmünket kell ismernünk, hogy hozzá tudjunk szólni más nemzetek történelméhez és politikai-történelmi összefüggésekhez a világban. Ez nem csak egy lánglobbanás volt, de máig is kitartott. Ha tehetem, akkor utazásaim alatt meglátogatom az összes elérhető történelmi helyet és nevezetességet, amiről tudok valamit, vagy tudni akarok, legyen az Izlandon vagy Mongóliában. Minden idő meg pénz kérdése. A néprajzi kutatómunka keretén belül együttműködtünk Liszka Józseffel, de a történelem iránt leginkább Himmler György a Párkányi Gimnázium professzora ébresztette föl a kíváncsiságomat. A gimnáziumi évekről sokat lehetne mesélni. Szórakoztatott a tanulás, az új dolgok megismerése és még szakdolgozatokra is futotta az időmből, mivel általában jól tanultam és minden évet tiszta egyessel végeztem, beleértve az érettségit is. Álmodozó típus voltam, aki zoológiát szeretett volna tanulni és Afrikában Kittenbergerként tanulmányozni az állatokat, de a végén a felvételit a humán orvosira csináltam meg és a Károly egyetem Haradec Králové-i fakultásán államvizsgáztam a Katonai orvosi akadémia paralel elvégzésével. Isten útjai kifürkészhetetlenek, de a történelem szeretete mindmáig megmaradt.

 

- 1996-ban megnyerte a cseh bajnokságot (IFBB), de ezzel itt még nincs vége. Ugyanebben az évben ezüstérmes lett a Bulgáriai Európai Bajnokságon (ILBB-International Legau of Body-Building). Az Olaszországban rendezett ILBB világbajnokságon pedig negyedik helyezést ért el. Ehhez hozzá jön még jó néhány nemzetközi kupa győzelem, NABBA versenyek. Ebből is látható, hogy milyen sikeres sportoló és milyen eredményeket ért el. Ha végignézi az érméket, helyezéseket, eredményeit, akkor melyik versenyre a legbüszkébb?
- A versenyeredményeim szlovák szerveren: www.zbodyfit.sk vannak összefoglalva a nevem beütése után a keresőbe, de sok nemzetközi verseny hiányzik onnét, főleg amik nem az IFBB zászlaja alatt zajlottak (NABBA, ILBB). Általában mindig az első helyeken végeztem, vagy az első hatban. Minden verseny egy csata és én mindig úgy mentem csatába, hogy nyerni akarok. Minden versenyre büszke vagyok, mert megtettem érte mindent, de egy bizonyos határ mindig megállított. Ha az ember orvosit tanul vagy orvos, sokkal többet tud a test működéséről, mint az átlagemberek és bizonyos dolgoknál megtorpan, mert tudja, hogy mi lehet, ha nem úgy sikerül a dolog, ahogy be van tervezve. Ez benne a rossz néha, a tudás. Mások a győzelemért megették még a sárga földet is. Szép évek voltak, sok utazás, versenyek, szép lányok, sportautók, barátok, de egyszer minden mese véget ér. Ha az ember jó testépítő akar lenni, akkor csak azt kell, hogy csinálja, nem foglalkozhat ezer más dologgal és a hobbija egyben a szakmája is.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki eséllyel induljon el egy testépítő versenyen, miből áll egy felkészülés és milyen az átlagos testépítő menü?
- A testépítéshez a jó genetikai adottságok mellett kell egy kis intelligencia is, hogy az ember mindent megtanuljon, amire szükség van hozzá, de természetesen kemény munka nélkül nincsenek eredmények, úgyhogy főleg az edzőteremben dől el, hogy kiből lesz a bajnok. Hosszú évek kemény munkája nélkül nem lehet senkiből nyertes.
A szobrász vésővel és kalapáccsal dolgozik, a testépítő különféle gépeket és gyakorlatokat használ az egyes testizmok formálásához. A felkészülésnek különféle fázisai vannak, de arra itt nincs most hely, hogy ezt részletezzük. Fontos a helyes és minőségi táplálkozás a megfelelő tápszerekkel együtt. Mindig egyszerű matematikáról van szó: energia bevitel és kiadás. Kell tudni, hogy mikor, mit és hogyan. Mennyi alaptápanyagra van szükség (fehérje, szénhidrát, zsír), vitaminokra és kiegészítőkre stb. Ha valaki mindig ott van, ahol kell, azt csinálja, amit kell, és azt eszi, amit kell, akkor az eredmény előbb vagy utóbb mutatkozik. Ez nálam is így volt.

- Felesége a karvai származású (leánykori nevén Bugány) Zámola Margit, aki válogatott testépítőként néhány év leforgása alatt Európa hetedik legjobbja lett Isztambulban és utána 17 év szünet után tavaly, a montreali Fitnesz világbajnokságon bronzérmes lett a bodyfitness kategóriában. Mit gondol a női body-buildingről?
- A női bodybuilding amatőr szinten megszűnt, már csak profi szinten folytatódik tovább. Feleségem lényegében akkor azért hagyta abba, mert nem akart olyan szerekkel kapcsolatba kerülni, amik akkor a hetedik helyről az elsőre vitték volna ugyan, de mellékhatások árán és a nőiessége elvesztésével. Minden áron nem érdemes egy múló pillanatot átélni, amikor tudja az ember, hogy a következő héten már más győztest ünnepelnek.
A bodyfitness más, nem annyira hatalmas és kevésbé definiált izmok kellenek és megmarad a nőiesség is. Mint eredményes személyi edzőnek sok cseh celeb és átlagember megfordul a keze alatt és a versenyek reklámként szolgálnak. Nem csak beszélni kell az embernek, ha tanítani akar, de meg is kell mutatni, akkor követik a tanítványok is a mestert.

- Hogyan jött az ötlet, hogy elindítsa a WELLNESS magazint, amelyet megjelentetett? Mesélne nekem erről részletesebben, mivel foglalkozott ez a magazin?
- Ez annak idején kapásból jött projekt volt. Kitöltötte az űrt a piacon. A szaktestépítő lapok mellett kellett valami az átlagembereknek is, és nem csak a kemény edzésekről, de főleg az egészséges életmód és táplálkozás más mozzanatairól is, a regenerációról is akartak olvasni. Az első két számot saját költséggel adtam ki, aztán fölkarolt egy kiadó és három évig együttműködtünk. Én voltam a főszerkesztő és kiadták a Cseh piacon kívül Szlovákiában is. Aztán a kiadó egy kicsit más felé szerette volna terelni a lapot, ami nekem nem felelt meg, mert kezdett eltérni a realitástól és elkezdtek ezoterikával meg más dolgokkal foglalkozni, így leléptem, ők meg két év múlva megszűntek.

- Hogyan lett Ön a Barti srácból a Nemzetközi Testépítő Szövetség (IFBB) pontozóbírója?
- A bíráskodást már a sportkarrierem alatt elkezdtem, 1996-ban, és most ahogy járom a nemzetközi versenyeket, a feleségem társaságában, elhatároztam, hogy visszatérek ezen a vonalon a nemzetközi versenypontozás által. A Spanyol Santa Susannában megcsináltam elsőre a nemzetközi vizsgákat és az első nagy nemzetközi versenypontozásom a Prágai Amatőr Joe Weider Olympián kezdődött. Jó, ha az ember mindkét oldalról látja és ismeri a dolgokat.

- Ebből kifolyólag az Ön számára a testépítés nem egyszerűen csak sport, hanem olyan életstílus, amely egészséget és harmóniát visz a mindennapokba. A mai napig egyet ért ezzel a kijelentéssel?
- Igen, valahogy így van. Mindenkinek kell találnia valami hobbyt, vagy figyelemelvonást, amivel kitisztítja a fejét és megedzi a testét. Nekem ezt a testépítés adta meg. Hozzá vagyunk szokva a napi fogmosáshoz, napi tisztálkodáshoz, a törődéshez a testünkkel. A mindennapi testedzés is ide tartozik. Ha nem törődünk az izmokkal, akkor elsorvadnak és helyettük elfoglalják a helyet a zsírpárnák. Melyik hülye járna közülünk két vödör vízzel mindenhová naponta? Sajnos sokan akadnak, akik föl sem fogják, hogy mennyi fölösleges súlyt cipelnek minden áldott nap. Főleg mikor megmérem a testösszetételüket és közlöm, hogy mennyi a fölösleg. Hetente mindenkinek minimum 5 x 50 perc mozgásra lenne szüksége, hogy ezt a testi higiéniát betartsák, de minimum háromszor ez reálisan is kellene a mai rohanó életmód mellett.

- Ön a testépítésen keresztül nagyon jó kapcsolatot teremtett a különböző sportolókkal, hölgyekkel és fiúkkal. Elárulna-e azt, hogy kikkel sikerült esetleg barátságot kiépítenie, kikkel találkozott személyesen és sikerült-e már találkozni a body-building nagyágyújával az Arnold Schwarzenegger-el?
- Mivel régóta mozgok e szakmában sok érdekes és sikeres emberrel találkoztam a versenyeken és különféle rendezvényeken szerte a világban. Nagyon sok nevet kellene ideírni, sok Mr. Olympia győztest és profit is beleértve. Arnold Schwarzeneggerrel a Spanyolországi Madridban sikerült találkozni, az Európai Arnold Classic versenyen. Az embert mindig meghatja, ha egy legendával és egy példaképpel találkozik. Jártam már a szülőfalujában is, a szülőházában Thalban és a tornateremben is, ahol kezdett edzeni Kurt Marnul társaságában, Grazban. Ismerem személyesen Albert Busekot is, az európai szövetség elnökét, aki annak idején Münchenben, Németországban, felkarolta és segített neki kijutni Amerikába. Csehországban egy ideig, aki súlyzót fogott komolyabban a kezében, akkor ismertük egymást. Egy ideig én voltam a cseh válogatott edző, Dr. Petr Tlapák asszisztense és a cseh válogatott orvosa, sok edzőt tanítottam és előadásokat adtam a különféle sporttanfolyamokon. Magyarországról kiemelném Berkes Lacit, Huber Istvánt, Kiss Jenőt és Giurgi Nicut akivel sok versenyt bejártunk és együtt versenyeztünk.
A testépítésen kívül sok más sportággal is kapcsolatba kerültem, de mindezekből kiemelném a lovas íjászatot és Kassai Lajos mester barátom és csapata munkásságát, akik kemény munkájukért nagy tiszteletet érdemelnek. Örülök, hogy a barátaim között tudhatom őket.

- A felvidéki magyar srác Csehországban találta meg a számításait, élet útját, barátait, hivatását, de nagyon sok ismerőse itt maradt Szlovákiában, Rokonok, barátok, szülők. Gyakran jár haza meglátogatni őket?
- Gyakran járok Szlovákiába, Bartra, Párkányba és a környékre. Ott a család és a gyökerek. Van ott egy házunk, pár lóval meg gazdasági állattal (rackák, bivalyok, mangalicák). Néha kell a csend, a trágyaszag, a széna illata és az egyszerű dolgok, meg egy kis nyugalom számítógép, tévé meg mobil nélkül. Annak idején struccokat is tartottunk és volt egy oroszlánunk is, de ez már egy másik történet. Nem szabad elfelejteni az embernek hogy honnét jött. Néha a kör bezárul, sosem tudjuk.

- Hogyan sikerült megvalósítania az álmát, elérnie céljait és mit üzen az olvasóinknak?
- Nem tudom, hogy álommegvalósításnak lehet-e nevezni az idáig vezető utat. Néha álom volt, néha kemény realitás, de mindvégig jó volt úgy ébredni, hogy vannak tervek és célok, amiknek örül az ember, és amiket meg lehet hódítani. Ha már nincsenek az embernek se céljai se tervei, akkor nem tud minek igazán örülni és elkezd másokkal törődni, irigykedni és negatívvá válik. Ezért keresem mindig inkább a pozitív emberek társaságát, akikből energiát nyerek vagy adok nekik szintén. Egyszer kimondta egy okos ember és máig fönnmaradt: "Néha az út a cél"

Köszönöm a beszélgetést. Telek Lajos
Fotók: MuDr. Zámola Ferenc fotóalbumából.
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
07:41:42 Ani v tomto volebnom cykle sa nám nepodarilo kúpiť služobné auto pre primátora pod milión korún... A... [2016-04-11; 3,547 x]
07:41:42 Egy Csésze Kávé MuDr. Zámola Ferenc testépítővel [2015-08-14; 5,268 x]
07:41:41 Povolebný guláš? ... alebo ako to vidím ja... [2016-03-08; 2,822 x]
07:41:41 Viceprimátor konateľom fy Bytkomfort. Rozhodli dva hlasy: jeho vlastný a strýkov (Aktualizované o vý... [2015-10-20; 7,587 x]
07:41:41 Tak predsa. Rodí sa nám priemyselný park? - alebo ako to vidím ja... [2015-11-13; 3,348 x]
07:41:40 Kaplnku blahoslavenej Zdenky v Dolnom Ohaji navštívil jej zakladateľ. Stretnutie s veriacimi a farní... [2015-10-11; 3,336 x]
07:41:40 Správa hl. kontrolóra o výsledku kontroly oprávnenosti vyplatenia mimoriadnych odmien odchádzajúcem... [2015-01-22; 17,729 x]
07:41:40 Csemadok verzus Kultúrkorzo - Ako to vidím ja [2015-07-10; 5,297 x]
07:41:40 Őrizzük és adjuk tovább emlékeinket [2015-08-24; 2,930 x]
07:41:39 Spomienky Ivana Stodolu. Bolo ako bolo (1965) Smutné časy, smutný dom (2005) [2015-01-12; 5,910 x]
07:41:39 Výzva poslancom mestského zastupiteľstva, alebo ako to vidím ja... [2015-06-23; 4,437 x]
07:41:39 Parcela mne, parcela tebe... Mestský pozemok rodičom viceprimátora za 15 €/m2 [2015-06-30; 6,638 x]
07:41:39 Egy csésze kávé: mai címlaplányunk Zsiga Melinda fitnesz modell, boksz királynő és a Főiskolák Szépe... [2015-08-09; 13,088 x]
07:41:38 Projekt "Pražské jaro 1968" Ústavu pro soudobé dějiny AV ČR (2008) [2015-06-18; 5,236 x]
07:41:38 Jaroslav Nemeš, Pohnuté osudy troch obcí v časoch tureckej nadvlády. Sonda do dejín katastra Palárik... [2015-03-27; 6,297 x]
07:41:38 Shall we dance? Ing. Ágh skúša prvé tanečné kroky na novom pôsobisku. Schyľuje sa k založeniu obecné... [2015-01-15; 6,349 x]
07:41:38 A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig (2014) / Lexikón Maďar... [2014-11-28; 12,623 x]
07:41:37 Otokar Klein jubiluje [2014-09-19; 5,888 x]
07:41:37 Michal Matunák, Nové Zámky pod tureckým panstvom (1663—1685) [2013-09-18; 11,264 x]
07:41:37 Spomienky Michala Reimana o Polym Reimanovi [2014-04-07; 3,965 x]
07:41:36 Bibliografia článkov z denníka Demokratickej strany ČAS z r. 1945-1946 [2014-06-22; 7,692 x]
07:41:36 Egy csésze kávé: Kollinger Szabolcsal, a magyar Nick Vujicic-el aki kéz és láb nélkül született... [2014-07-06; 7,027 x]
07:41:36 Egy csésze kávé: Kadarkai Endrével, a Felvidékről indult TV-riporterrel [2014-08-18; 22,063 x]
07:41:35 Naše mesto síce nezvláda ani elementárne formy informovania občanov, na konferenciách informatikov v... [2014-05-12; 4,290 x]
07:41:35 Frideczky János, a mecénás... [2013-09-18; 3,519 x]
07:41:35 Kürti Fotóalbum [2013-01-23; 4,289 x]
07:41:35 Prehľad pohrebných obradov v Nových Zámkoch / Temetési szertartások Érsekújvárban [2013-09-07; 20,710 x]
07:41:34 Egy csésze kávé... Telek Lajos rovata a Watson.sk-n [2013-11-18; 15,464 x]
07:41:34 História Slovenského poľnohospodárskeho múzea v Nitre / A nyitrai Szlovák Mezőgazdasági múzeum tört... [2013-08-09; 5,000 x]
07:41:34 Čo zostane z novozámockej hádzanej? / Mi marad az érsekújvári kézilabdából? [2013-06-10; 2,677 x]
07:41:34 Katarína Vadkertyová: Poľnohospodárstvo na Slovensku v rokoch 1900-1914 (1975) / Vadkerty Katalin: ... [2013-08-24; 4,578 x]
07:41:33 Historické názvy novozámockých ulíc / Történelmi utcanevek Érsekújvárban [2012-11-27; 11,705 x]
07:41:33 Popravy legionárov počas československo-maďarského konfliktu v roku 1919 / Legionáriusok kivégzése a... [2013-07-03; 7,891 x]
07:41:33 Z histórie priemyselných a poľnohospodárskych podnikov novozámockého okresu I. Elektrosvit / Az érse... [2013-06-09; 6,870 x]
07:41:33 Bibliotéka Kaláka - Aktuális könyvjegyzék / Aktualizovaný zoznam kníh [2012-09-18; 52,307 x]
07:41:32 Kniha týždňa: Peter Wilfling, Zákon o slobodnom prístupe k informáciám. Komentár, problémy z praxe, ... [2012-07-25; 4,752 x]
07:41:32 Katarína Habovštiaková: Ideové, spoločenské a jazykové základy Bernolákovej spisovnej slovenčiny (1... [2012-10-08; 4,225 x]
07:41:32 Trapéz 2011 Live [2012-01-20; 3,875 x]
07:41:32 Ruské prezidentské voľby: škriepka Ally Pugačevy a Vladimíra Žirinovského na 1. kanáli ruskej televí... [2012-02-29; 2,452 x]
07:41:31 Tvrdošovské šľachtické rody I. - Zemiansky rod Benke de Tardoskedd [2010-11-06; 4,970 x]
07:41:31 Turczel Lajos: Holota János és Érsekújvár [2011-05-16; 12,558 x]
07:41:31 6. Novozámocká súťaž vo výrobe klobás 6.11.2010 / 6. Érsekújvári kolbászfesztivál [2010-10-27; 2,503 x]
07:40:41 Reportáž z mesta svetiel - článok o Nových Zámkoch z roku 1980 [2024-10-18; 227 x]
07:14:30 Šuriansky primátor sa neodvolá proti rozhodnutiu Odboru životného prostredia OÚ NZ [2024-09-14; 469 x]
07:12:20 Bibliografia Okresného vestníka v Nových Zámkoch 1993-1999 / Az Ersekújvári Járási Közlöny bibliográ... [2012-05-11; 7,590 x]
07:08:13 Fatimai imaestet rendeztek körmenettel egybekötve a csallóközi búcsújáró helyen, Dercsikán [2024-10-16; 137 x]
07:01:43 Rozhovor s Alexandrom Dulebom o situácii na hraniciach Ruska a Ukrajiny [2022-02-21; 989 x]
07:01:28 Nedôstojné hry novozámockej radnice s Katarínou Šimončičovou [2021-09-22; 1,830 x]
06:29:39 Egy csésze kávé Peter Šrámekkal. A vágsellyi fiú a Rising Star igazi győztese... [2015-04-16; 3,476 x]
06:28:42 Tezcan: "Prečo ste 110.000 Turkom udelili občianstvo?" [2010-12-08; 4,823 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x