... a két dolog valahogy nem igazán fér össze. Míg másutt arra törekednek, hogy városuk tiszta és szép legyen, addig a mi városvezetőnk azt sem bánná ha egy szemétégetővel gyarapodnánk. A párkányiak azonban más véleményen vannak és nyilvánosan tiltakoznak a tervezett szemétégető ellen.
A párkányi városháza előtt összegyűlt tömeg a tervezett hulladék-feldolgozó üzem megépítése ellen tüntetett csütörtökön. A testület végül elutasította az gyár létesítésének tervét. Egy biztos - Párkányt a turizmus élteti és ha megépítenék a hulladékégetőt, elveszne a varázs, ami a turistákat vonza és amelyet sok év eröfeszítései teremtettek meg.
Égetö helyett inkább a turizmusra kellene összpontosítania a városvezetőnek hiszen ezen a téren színvonalas projektekkel sokkal nagyobb beruházásokat lehetne megvalósítani. Ez a véleménye a helyi állapotokat jól ismerö Peter Wolf külföldi újságíró-nak is.
A helyiek véleménye egyértelmű - ha az új polgármester nem akar a város érdekében dolgozni, mondjon le. Ing. Szabó Eugen 2014-ben ült be a polgármesteri székbe, minden amit a város elért, elődjét - a két évtizedig regnáló - Oravec Jánost dícséri. A fotókat látva úgy néz ki hogy a párkányiaknak máris elegük van Ing. Szabóból.