---

- Kezdjük talán azzal hogyan lett ön újságíró?
- Lett a mondanivalómnak platformja. A "szoci" alatt nem írtam, nem is igen jelentem meg a közéletben, inkább a szamizdat kiadványokat tanulmányoztam, vártam a változást, ami azért ott lógott a levegőben. Férjem unokatestvére, Gombík Róbert katolikus pap, aki első szlovákiai magyarként írta alá a Charta 77-et, a csehszlovák ellenzék politikai nyilatkozatát, megismertetett több ellenzékivel és olyan írásokhoz, titkos hangfelvételekhez jutottam hozzá, amelyek meghatározták a köz ügyeihez való hozzáállásomat. A rendszerváltás után kezdtem írni a Remény katolikus hetilapba, majd több más újságba is.

- Az Ön cikkeit tudósitásait riportjait több felvidéki periodikumban olvashattuk mint Szabad Újság ,Vasárnap ,Új Szó, a Remény Dobra szőgyéni havilap. Meséljen munkájáról, mi alapján választja ki riportalanyait?
- Évek alatt kristályosodott ki, hogy az emberi sorsok, életutak téma az, ami a legközelebb áll hozzám, valamint a jegyzetek. Van is ezekre kereslet, de a "sorsok" az egyik legkényesebb téma, mert nyitott riportalanyokat kíván, akik őszintén képesen beszélni helyzetükről. Az újságírónak pedig az a dolga, hogy ezekről ugyanilyen őszinteséggel, emberségesen, beleérző készséggel írjon. Nehéz, mert sokszor fél napot vagy többet is töltök a riportalannyal, hogy élete minél több oldalát megismerjem. Szerencsére kiépítettem már olyan ismeretségi kört, hogy a környező településekről felhívnak, ha adódik ott téma, érdekes riportalany.
Az újságíró munkájához persze a tudósítások is hozzátartoznak, de én próbálok ezekből is inkább helyszíni riportot írni, hogy személyesebb, élvezhetőbb legyen. És természetesen, ami a munkaidőm nagy részét kiteszi az a helyi újság, a Nagy Dobra cikkeinek, beszámolóinak írása, az adatok begyűjtése és maga a szerkesztői munka. Ha például hiányzik valamely cikkhez egy fotó, autóba ülök és képes vagyok órákig kutatni az odaillő, beszédes képet.

- Úgy tartják, hogy ahhoz, hogy egy településen a média megfelelő figyelmet kapja, ahhoz hiteles újságírókra van szükség. Ön mit gondol, rendelkezik a párkányi régió ilyen emberekkel ?
- Mifelénk a helyi médiák többségét az önkormányzatok finanszírozzák. Tapasztalatom az, hogy sok településen tartják magukat ahhoz a mondáshoz, "aki fizet, parancsol". Nem is valami rosszakaratból próbálják megmondani mit tartalmazzon az újság, hanem hozzá nem értésből. Ilyenkor van szükség olyan újságíróra, aki alaposan ismeri a helyi körülményeket, ismeri nem csak a jelent, de a múltat is, és eszerint írja le a történéseket. És végtelen türelemmel magyarázza, mit, miért. Helyi szinten kevés ember vállalja a véleményét szóban és írásban - mondhatom, szinte alig akad - ezért áthidaló megoldásként én tárom fel a problémát, amit nekem őszintén elmondanak. Helyi lapot szerkeszteni nagyon nehéz, mert itt minden szónak, fordulatnak súlya van, de kellő érzékkel lehet hiteles és érdekes lapot kiadni a kezünkből.
Nem igazán tudom megítélni, régiónkban mennyire hiteles újságírók írják a lapokat, mert ahhoz sokkal alaposabban kellene ismerni a helyi viszonyokat, de bízom benne, hogy aki billentyűzethez ül, abban megvan a megfelelő önkontroll és becsület a hiteles tájékoztatáshoz.

- Ma egy város település attól függ milyen ott a polgármester hogyan áll a településéhez, ,városához önnek mi erről a véleménye?
- Ez így van.

- A kultúra egyik feladata bemutatni hazai tehetségeinket, segíteni őket határon túli bemutatkozásokban - ebben nagy szerepet játszik egy- egy város vagy település testvér-városi és települési kapcsolatai. Szőgyénnek sikerült megfelelő kapcsolatot kiépítenie ?
- Azt gondolom, a testvértelepülési kapcsolattartásban Szőgyén mintafalu. A V4-ek mintájára együttműködünk a magyarországi Tatával, a csehországi Bystřicével, a lengyelországi Pińczowval. Olyan élő kapcsolat ez, amilyennel még nagyobb városok se rendelkeznek - ez azt jelenti, hogy az önkormányzati képviselők mellett a településeken működő civil szervezetek tagjai és az iskolai intézmények diákjai is eljutnak egymás rendezvényeire, kulturális programjaira, tanácskozásaira. Itt lehetőség van a bemutatkozásra, egymás kultúrájának megismerésére, a tehetség megcsillogtatására.

- Szőgyén az egyik olyan település ahol jól működik a TV, havilap. Hogyan sikerül egy ilyen településnek ez ?
- Ez elsősorban a falu mindenkori vezetőségének érdeme, hiszen ezek működtetése a községeknek nem alapfeladata. Különösen értékelendő ez a mai pénztelen időkben. Ez azt jelenti, a község vezetőségének, önkormányzatának fontos a lakosok minél alaposabb tájékoztatása, bevonása a közügyekbe. Így a lakosok időben megkapják azokat az információkat, amelyek az önkormányzattal való sikeres együttműködésnek az előfeltételei. Természetesen nálunk már igény is van mind a lapra, mind a helyi TV adásra. Hogy ezek a médiák jól működjenek, elkötelezett szerkesztők és segítők is kellenek, ami Szőgyénben adott.

- Ön a Szőgyénben élő emberekről gyakran ír. Sorra kerülnek például háborús élményeik is?
- A szőgyéni lapban van egy "Velünk élő történetek" oldal. Itt már annyi helyi történet összegyűlt, hogy könyvben is ki lehetne adni. Ez nagyon fontos, hiszen ezeken a történeteken keresztül lesz élővé történelmünk. Szerintem, még az iskolákban is kellene helytörténetet oktatni. Az utolsó pillanatban sikerült könyvben kiadni több - orosz, francia, angol, amerikai - fogságot megjárt volt szőgyéni hadifoglyok visszaemlékezését, amelyről többek közt a Terror Házának szakembere is elismerően nyilatkozott.

- Sok helyre eljutott... Mi viszi Önt rá arra, hogy olyan helyeket fedezzen fel mint Bolívia, Etiópia, Ázsia... Meséljen ezekről az országokról és útjáról - mit tapasztalt, mi az, ami nagyon meglepte Önt? Mi az, ami az európai ember számára nagyon furcsa? Ha meghívnák valahová hogy meséljen a különböző országokban tett útjairól elvállalná?
- Azokat az autentikus helyeket keresem, ahol természetközelben élnek az emberek, ahol még nem távolodtak el teljes mértékben az ősi egyszerűségtől, ahol hitük még az élet része. Sajnos, az ilyen hely egyre kevesebb, sok helyütt, mint például az etióp törzseknél, a kőkorból átmenet nélkül lépnek a modern, globalizálódó világba. Ágakból font kunyhóikból kerülnek a városba, és sokaknak nem sikerül a beilleszkedés. Az ivók tele vannak részeg férfiakkal és sajnos nőkkel is. Érdekes volt látni a Fülöp-szigeteken, hogy a helyiek hogyan építik be ősi véres rituáléikat a keresztény liturgiába - ezért láthattam ott a keresztrefeszítést a maga natúr valóságában.
A bolíviai fennsíkon elő emberek életmódján lepődtem meg a legjobban. Mikor az andoki hóviharban, kénytelenek voltunk átmeneti szállást keresni, egy magashegyi kicsi faluban olyan zord fogadtatásban volt részem, mint még sehol. Egyedül bolyongtam a kőből épített házak között, meg szerettem volna kérdezni, mikor van az ottani templomban szentmise, de alig valaki nyitott ajtót, az is csak résnyire, sőt egy helyen a kutyát is rám uszították. De itt a bolíviai sósivatag peremén találkoztam azzal a nénivel is, aki a gabonát szelelte, és rámutatva a kirostált szemekre azt a magyar szót mondta: ocsú. Megöleltem. Feledhetetlen volt még találkozásom az ujgurokkal, Kína Hszincsiang tartományában, akik végtelen szeretettel fogadtak, mert minket magyarokat a rokonaiknak tartanak. Még sokáig tudnék mesélni - a maláj őserdőben tett éjszaki felfedezőútról, ahol a patakpartot szentjánosbogarak tízmilliói világították meg, vagy a mexikói sámánokról, de az indiai Gangesz partja is örökre bevésődött emlékezetembe, ahol a sárban megrekedt hullák mellett a helyiek fogat mostak a folyó szent vizében...
Természetes itthon Szőgyénben minden évben levetítem az érdeklődőknek az útjaimról készült összefoglalót, de hívnak előadásra könyvtárak, iskolák, diákklubok is. Ha időm engedi, szívesen megyek.

Köszönöm a Beszélgettést!

Telek Lajos
Fotók Bokor Klára fotóalbumából valók

1.készül a lap

2. Etiópia - a dasanech törzsnél így folyik az élet

3. Etiópia - vezetőm anyjával a piacon

4. Mexikó - Teotihuacan - kilátás a Hold-piramis tetejéről

5. Egy kis terefere a kirgiz asszonyokkal

6. a bolíviai altiplano

7. Fülöp-szigetek - San pedrp Cutud - frücsüg a vér mindenfelé, ahogy a férfiak bambuszostorokkal véresre korbácsolják magukat