Úvod / Nyitóoldal
   
 
Telek Lajos  23-04-02   4,314  
0
Rovatom újabb vendége egy kivételes tehetség, Sávolt Karolina festőművész. A tizenkét éves alkotó olajfestményein az elmúlt évszázadok lenyűgöző technikáit ötvözi saját XXI. századi stílusával, létrehozva azt, amit a műelemzők mágikus realizmusnak vagy egyszerűen Karolina-stílusnak neveznek. Az igen fiatal autodidakta festő mindemellett országos bajnok teniszező a saját korosztályában, és kiválóan beszél angolul és spanyolul. Számomra pedig igazi megtiszteltetés, hogy ma rovatomban vele beszélgethetek. Karolina 2010-ben született, korunk egyik legfiatalabb alkotó művésze. A festészettel 9 éves korától kezdett el foglalkozni, teljesen önállóan, internetről, online módon sajátította el tudásának alapjait.  


- Soha nem járt rajztanárhoz művészeti iskolába?

- Nem jártam soha tanárhoz, nincs mesterem sem oktatóm.

- Önálló kamara-kiállítása nyílt már 11 éves korában, számos kiállítással egybekötött aukción vettek részt festményei nagy sikerrel, amelyet még ebben az évben követett egy dubai immersive kiállítása is. Aztán volt Barcelonába kiállítása milyenek sikerültek a kiállításai? Hol lesz legközelebb kiállítása?

- Áprilisban kezdődig Budapesti helyszínnel, majd Nizza és Barcelona lesz egészen július közepéig.

- Egy remekmű megalkotása fejben dől el, hogy mi kerül a képre, amelyet kigondol megrajzol és kifest egy kép megszerkesztése elkészítésé mennyi időt vesz igénybe?

- Körülbelül egy hónap, de több képet festek egyszerre.

- Karolina, az Ön céljai között van, hogy festményeivel felhívja a figyelmet a természetvédelemre, a fenntarthatóságra, a környezetünk védelmére, az állatvédelemre, valamint, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek tudjon segíteni művészetével, és mindenkinek legyen lehetősége képzőművészetet tanulni. Olyan nemes célokat tűzött ki zászlójára, amely előtt én csak tisztelegni tudok ilyen fiatalon ilyen nemes célokra fokuszálóik mi veszi önt rá, hogy festészetével felhívja az emberek figyelmét céljaira?

- Szeretném, hogy mindenkihez eljusson mindaz az üzenet, amelyet már a cikkben ki is fejtett.

- Festészetében visszatérő motívumok a madarak az állatok és egy titokzatos hölgy alak. Ez tiszteletadás a természet és állatok iránt? Érezhető egyfajta tudatos figyelmeztetés a jövő nemzedék számára...

- A mai fiataloknak ez a feladatuk is egyben, felhívni a Figyelmet a Környezetünk védelmére.
 


- Képei világa más termékeken is megjelentek textíliákon és más tárgyakon ez tudatos volt, hogy képeit mások is megismerjék?

- Ezzel is örömet tudok szerezni másoknak.

- A selyemkendői, több mint 20 féle CarolynArt kollekció. Mi alapján kerültek kiválasztásra a képei?

- A kedvenc motívumaim kerülnek a tárgyakra és a selyemkendőkre.

- Milyen tervei vannak, lesz-e festmény kiállítása Felvidéken?

- Remélem.

- Édesanya Dr. Szabó Tünde olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó is büszke önre, ön is kiveszi a részét a sportból, nagyon jó teniszezik. Gondolkozott már azon, mi lesz, ha nagy lesz?

- A sport is az életem része.

- Tudjuk, a képzeletnek nincsenek határai. A képeket elnézve - Égi Csodák, Az én Margarétámmal. Kakadu, Vörös Szirmok, Jégmadár, Csillagvirágom, A színek kavalkádja, Csend hangjai, Hóbagoly világa, Nagymacskáim, Univerzum. Egy szavakban és mondatokban elmondhatatlan utazásban volt részem, ahol a kifinomult alkotásokat láttam. Hiszek abban, hogy ezeket a csodás alkotásokat önök is megtekinthetik ennek az interjú keretén belül míg a művésznő el nem hozza felénk is alkotásait. "Fontos céljaim között van, hogy segíthessek a hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogy képzőművészetet tudjanak tanulni, éppen ezért a Nemzet Fiatal Művészeiért Alapítvánnyal karöltve, egy olyan programon dolgozom, amely mindezt valóssággá tudja tenni." Mikor ezeket a mondatokat olvastam, el sem akartam hinni, hogy ezek egy 12 éves lány mondatai, aki azt szeretné, hogy másoknak is megadathasson a lehetőség... Ezért is választottam őt riport alanyul, sokak szemében lehetne a mai világban példakép...

Köszönöm az interjút Telek Lajos
Fotók Sávolt Karolina CarolynArt K
 












 
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
13:23:03 Magyarnak lenni a nagyvilágban: Sávolt Karolina, a 12-éves autodidakta képzőművész [2023-04-02; 4,314 x]
13:22:45 Ako sa vyvliecť zo slučky menom Brantner, alebo takto to vidím ja... [2015-10-16; 3,546 x]
13:21:34 Vnútroblok sídliska Bašty sa revitalizovať nebude. Prednostkino vysvetlenie: vzhľadom k tomu že konč... [2024-01-22; 1,177 x]
13:21:17 Občianska iniciatíva sa snaží zachrániť pre mesto Holotov dom. Voči kšeftárom však nemajú veľkú šanc... [2023-09-24; 1,595 x]
13:20:58 Ohňostroj nebude? [2018-10-27; 2,188 x]
13:20:03 Nové Zámky po prvom týždni v karanténe. Ako to vidím ja [2020-03-21; 2,421 x]
13:18:43 Nyitravármegye nemes családai / Šľachtické rody Nitrianskej stolice [2011-02-19; 40,979 x]
13:07:00 Kandidáti z Nových Zámkov v predčasných parlamentných voľbách 2023 (aktualizované) [2023-09-03; 2,068 x]
13:00:37 Kniha týždňa / A hét könyve: Szabó Imrich, Tisícročná história rodu grófov Károlyi de Nagykároly (20... [2014-03-20; 7,825 x]
12:56:39 Prehľad pohrebných obradov v Nových Zámkoch / Temetési szertartások Érsekújvárban [2013-09-07; 19,948 x]
12:53:17 Ako primátor so svojim krúžkom rozhodli o predaji dôležitej mestskej parcely, znemožnili výstavbu op... [2024-07-06; 990 x]
12:52:56 Kauza opatrovateľského centra na Andovskej: Spýtali sme sa umelej inteligencie čo si myslí o priebeh... [2024-07-13; 252 x]
12:48:20 Korupčná kauza z éry socializmu a jej súvislosti: Prípad Babinský [2023-12-25; 1,480 x]
12:45:37 Ste už na pokraji šialenstva zo zlých správ? Niekto odviedol svoju prácu a zinkasoval za Vás svoje 4... [2024-07-12; 186 x]
12:41:41 Zoznam zaregistrovaných kandidátov pre voľby predsedu a poslancov zastupiteľstva NSK [2022-09-21; 2,230 x]
12:41:15 Zrekonštruovaný atletický štadión na Sihoti... [2024-06-18; 924 x]
12:26:59 A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig (2014) / Lexikón Maďar... [2014-11-28; 12,131 x]
12:25:07 V primátorovom tíme kandiduje šťastlivec, ktorého mamu O.Klein náhodou vytiahol v losovaní mestských... [2022-09-21; 2,121 x]
12:24:49 Egy csésze kávé: Kadarkai Endrével, a Felvidékről indult TV-riporterrel [2014-08-18; 21,404 x]
12:24:44 Na úrade práce je dusno... [2021-01-07; 4,381 x]
12:22:18 Okresná šéfka SMERU a už len chvíľu riaditeľka úradu práce si hľadá nejakú riaditeľskú stoličku. Keb... [2020-08-20; 3,379 x]
12:21:32 Chronológia kauzy "Pozemky pre poslancov za facku" [2015-03-31; 6,649 x]
12:17:15 Zvíťazil nesprávny kandidát. Voľba riaditeľa novozámockého gymnázia sa bude opakovať [2020-01-13; 3,745 x]
12:16:32 Pred voľbami do VÚC: kto čuší, tomu kvapká... [2017-10-30; 2,561 x]
12:15:05 Extrémne predražená rekonštrukcia novozámockej jazdiarne ako príklad dobrej praxe čerpania fondov EÚ... [2021-12-30; 1,345 x]
12:10:26 A hét könyve: Szlovákia – a történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája (Sine Metu Komárom... [2024-07-14; 99 x]
12:09:42 To nech vás radšej ani nenapadne, pani poslankyňa! [2019-07-11; 4,547 x]
12:08:02 Ako skončila moja snaha učiť sa po maďarsky. O knihe, z ktorej sa ešte nikto po maďarsky nenaučil.... [2010-09-02; 21,813 x]
12:06:45 Ako sa podnikalo za socializmu. Neobyčajný príbeh Františka Čubu a Agrokombinátu JZD Slušovice... [2024-01-06; 804 x]
11:55:42 Volanie SOS z Hurbanova / SOS hívás Ógyalláról [2024-04-24; 970 x]
11:54:50 Az Egy csésze kávé mai címlap lánya: Szabó-Kiszai Mónika zászlós testépítő [2022-07-03; 1,828 x]
11:43:30 Az utolsó beszélgetés Aczél Györggyel (1991) [2017-09-01; 1,849 x]
11:43:23 Ad: Odpad zachytený na MVE Zúgov vypúšťaný späť do rieky [2021-10-05; 1,707 x]
11:41:51 Zatrpknutí bojovníci. Prípad Juraja Draxlera [2022-04-27; 3,309 x]
11:38:08 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 18,235 x]
11:32:36 Nová služba na Watson.sk - vyhľadávanie v smútočných oznámeniach [2017-01-25; 1,981 x]
11:22:13 Uctenie si pamiatky Jána a Martiny 21. februára 2024 o 18.00 hod. na Hlavnom námestí v NZ [2024-02-14; 773 x]
11:20:23 Sklerotická rally po dejinách pokračuje - na novozámockom cintoríne odhalili Stĺp hrdinov [2020-08-27; 1,437 x]
11:14:15 ppl. v.v. Štefan Zupko: Dni, keď z oblohy padala smrť. Bombardovanie Nových Zámkov 7. a 14. októbra ... [2013-03-10; 13,936 x]
11:07:44 Galéria umenia pozýva na výstavu Ernest Zmeták – Talianske cesty [2024-07-03; 364 x]
11:00:59 Queenmania – Peter Paul Pačut. Exkluzívny rozhovor so spevákom skupiny Queenmania v Gbelciach [2018-10-14; 2,544 x]
10:53:51 Návšteva u Vladimíra Pavlíka v Považskej Bystrici [2024-02-18; 534 x]
10:53:50 Zatrpknutí bojovníci - Vladimír Pavlík [2024-02-13; 850 x]
10:22:16 Medzi signatármi Charty77 bol aj Novozámčan [2017-03-21; 2,260 x]
10:19:48 Index daňovej spoľahlivosti novozámockých firiem a živnostníkov [2023-06-04; 3,288 x]
10:13:45 Szavazz Te is a Miss Felvidék-re! Íme a Felvidék Szépe 2016 tizenhat döntős lánya [2016-01-22; 3,697 x]
10:09:09 Osudy židovských právnikov z novozámockého regiónu v rokoch 1938-1945 [2017-06-03; 4,613 x]
10:00:23 Cimlaplány: Vigmann Bernadett, a Miss Universe Hungary 2016-os szépségverseny résztvevője [2023-07-03; 1,544 x]
09:51:09 A hét könyve / Kniha týždňa: László Péter, Fehérlaposok (Určení k vyhnaniu) 2005 [2018-07-19; 7,699 x]
09:45:24 Keď sa plnia sny... Mgr. Učeň konečne riaditeľom úradu práce [2024-01-06; 4,145 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,969 MODIFIED: 2024.01.09 22:06:48.MD5: a96b9c14c093fe1384de07847e3e01bc STATUS: FALSE  This window is : x