CZERMANIK BORBÁLA ÉS AZ „ISMERETLEN" APAI ÁG (FIUME, 1912)
Az Országos Levéltárban őrzött születési anyakönyvi kivonat tanúsága szerint János József 1912. május 26-án született a fiumei (ma Rijeka) Santo Spirito Kórházban. Az apa neve nincs feltüntetve, az édesanyáé Czermanik Borbála. A dokumentum tanúsága szerint 28 éves. Munkahelye Abbázia (ma Opatija), Villa Austria. Vagyon­talan.
A születésével kapcsolatos horvát-olasz dokumentumokat D. Zelmanović 1983-ban publikálta a Vjesnik című zágrábi lapban. Cikkét eredetiben, horvátul megküldte Kádár Jánosnak, Budapesten fordították magyarra.
János iskolai bizonyítványaiban, akárcsak az 1945 előtti irataiban - kisebb módosítással - anyja nevén, Csermanek Jánosként szerepel. Borbála szülei - Czermányik József és Göndör Mária - Ógyallán (Stara Dala, Komárom megye) 1873 februárjában házasodtak össze. A földműveléssel foglalkozó, apai ágon szlovák, anyai ágon magyar származású család az 1884-ben született magyar anyanyelvű lánygyermekét vélhetően iskoláztatni nem tudta (az elemi népiskola 3. osztályát Borbála már nem fejezte be), így számára a Monarchia társadalmi viszonyai között a szállodában a szobalányi állás kitörési lehetőséget jelentett.
A női, szállodai, háztartási alkalmazotti réteg maga is tagolt - szakácsnő, szoba­leány, önálló mindenes cseléd, takarítónő -, igen eltérő presztízsű s jövedelmű pálya volt, jóllehet minden módozatában a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokozatába besorolt. A szobalány e foglalkozási csoporton belül a megbecsültebbek közé sorol­ható. Az, hogy a kis felvidéki faluból Csermanek Borbála Abbáziáig jutott, s a Monarchia egyik legelegánsabb fürdőhelyén, rangos villában kapott munkát, vállal­kozó kedvéről, merészségéről tanúskodik.
1880 és 1890 között csaknem hatszázezer magyar állampolgár változtatott lak­helyet. A legnagyobb arányú elvándorlás az északi-északkeleti Felvidékről volt. Csermanek Borbálát e népmozgalom jellegű migrációs hullám dinamikája is segítette vállalkozásában. Megválaszolásra vár azonban a kérdés -se hiányzó válaszok sokféle félreértésre (-értelmezésre) adnak lehetőséget -: mikor s milyen úton vagy közvetítéssel jutott el ez az alig iskolázott fiatal parasztlány a századfordulón Európa egyik legpatinásabb fürdőhelyére?
Az egyik feltételezés - mely bizonyára mende-monda, folklór - Konkoly Thege Miklóshoz, a magyar meteorológiai kutatás úttörőjéhez, az Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézet alapító igazgatójához, a XIX. század egyik utolsó poli­hisztorához kapcsolódik, akinek Ógyallán volt birtoka és kúriája. Konkoly Thege a kastélyához tartozó 22 holdas ősparkban csillagdát épített, melyet később az állam­nak adományozott. Az 1842-ben született, jó erőben lévő Konkoly Thege 191 l-ben pesti meteorológiai munkájától nyugdíjba vonult, hogy minden energiáját az ógyallai obszervatóriumában csillagászati kutatásainak szentelje.
Az Országos Meteorológiai Intézetben - Kádár János országlásának időszakában - folyosói beszédtéma volt, hogy Csermanek Borbála 1911-ben a Thege-birtokon szolgált cselédlányként, s miután az öregúr teherbe ejtette, a család kedvelt nyara­lóhelyének egy kis panziójában helyezte el. Ennek semmilyen írásos vagy egyéb nyomára nem leltünk, amely igazolná e legendát. Konkoly Thege Miklós egyébként 1916-ban meghalt, unokaöccse és bizalmasa a Csermanek család tartózkodási helyé­ről sem tudott.
A másik legenda Pestújhelyről eredeztethető. Eszerint Csermanek Borbála 1910-ben Pestújhelyre jött, Szabó Jánosék Apolló utcai vendéglőjében vállalt munkát, ide tért vissza 1912-ben konyhai mindenesként, s lett szoptatós dajkája Szabóék 1910-ben született Gyula nevű fiának. így lettek Szabó Gyula és Csermanek János tejtestvérek, egyesek szerint féltestvérek.
Hogy Csermanek Borbála egy ilyen kitérőt követően jutott el Fiúméba, nem kizárt: a háztartási alkalmazottak vándorlásának elsődleges célja a századelőn Budapest volt. Egy bizonyos: 1911-ben már Abbáziában volt, s 1912-ben útja Pusztaszemesen keresztül Kapolyra vezetett. A pestújhelyi szájhagyomány mindenesetre annyi való­ságalappal rendelkezik, hogy kamaszkorában Csermanek János több nyáron át pikolófiú volt Szabó Jánosék pestújhelyi (akkor már Andrássy utcai) vendéglőjében, s nagy szeretettel mesélt a vele mindig jóindulatú János bácsiról.
Mire alapozzuk azt az állításunkat, hogy Csermanek Borbála legkésőbb 1911-ben - vélhetően már kora tavasszal - Abbáziában volt? A fiumei Szent Lélek kórház gondosan vezetett kimutatása szerint (Csermanek) János József 1912. május 26-án született, s nem volt koraszülött. Csermanek Borbálának tehát 1911-ben kellett találkoznia fia leendő apjával az adriai tengerparton. Zelmanovic gondos tényfeltáró munkája alapján azt is pontosan tudjuk, hogy Borbála az abbáziai Villa Austria alkalmazottja volt. Minthogy ebben a kis panzióban egyetlen szobalány dolgozott, s a szezon április végén kezdődött, az 1912 áprilisában a nyolcadik hónapban lévő Borbálát már nyilvánvalóan nem alkalmazhatták. Csakis az 1911-es év jöhet szóba.
Nagy kérdés azonban, hogy ki az ismeretlen apa, s hol találkozott Borbálával. A bizonyítékok közvetettek, de egyértelműek: János József apjának Csermanek Bor­bála az akkor Fiúméban katonáskodó Krezinger Jánost tekintette, s ezt évtizedekkel később az akkor fiának nevet nem adó édesapa maga is igazolta.
A történet nem igazán romantikus, inkább tragikus, balladai elemeket tartalmaz. Ha igaz - s igaz, mert kísérletileg bizonyított -, hogy már a terhes anya által átélt erőteljes lelki megrázkódtatások is nyomot hagynak a magzatban, s hogy különösen frusztráló hatásúak a kisgyermek fejlődése szempontjából a szoptatás időszakában észlelhető biztonság- és egyensúlyhiány, akkor mindez a történtek ismeretében hatványozottan vonatkozik Csermanek János életének első hónapjaira.
Az apa, Krezinger János 1887. december 3-án született a Somogy megyei Pusz­taszemesen. Ellentétben a különböző önéletrajzokban található közlésekkel, anyja református vallású, s Csermanek János József születési kivonatában is ref. megjelölés található. A háromszáz lelket számláló kis településen, amelynek határa a kőröshegyi Széchényi Zsigmond birtokába tagolódott, zömmel zsellérek, részes aratók, uradal­mi cselédek laktak. A Krezinger család is vagyontalan volt. Házuk átépítve a falu peremén, közvetlen az erdő szélén ma is megtalálható.
Arra vonatkozóan nincs pontos adatunk, hogy Krezinger János mikor vonult be katonának, csak annyi bizonyos, hogy 1911-ben már Fiúméban szolgált. A század­előn az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó kikötővárosban két katonai egység állomásozott: a Jellasics báró nevét viselő 79. gyalogezred, zömmel horvát legény­séggel, valamint a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred 1. fiumei százada. Ez utóbbiban szolgált Krezinger János.
Jóllehet Fiume soknemzetiségű város, a magyar bakák számára az udvarláshoz igazi terepül a közeli üdülőhely, Abbázia szolgált. A fiumei magyar családok zöme ugyanis a felsőbb középosztályhoz tartozott, az utca pedig a Jellasics-bakáké volt. Miután hajó a kikötővárosból Abbáziába félóránként indult, s a retúrjegy a III. osztályon 40 fillér volt, a bakák szívesen keresték meg a hozzájuk hasonlóan nyelvi gettóban élő s az ott üdülő úri népektől a társasági érintkezésben elzárt szoba- és cselédlányokat. Ők persze nem az előkelő tengerparti sétányokon, a „lungo more" mellett ismerkedtek, hanem Abbázia „szárazföldi" részén, a Matulji felé vezető út mentén, ahol egyébként nagy számban voltak olcsó kiskocsmák, lebujok.
A teherbe esett Borbálának el kellett hagynia a Villa Austriát. Hogy gyermekét kórházban szülhette meg és további három hónapos koráig gondoskodtak is róla, azt az 1838-ban létrehozott Cambieri Alapítványnak köszönhette^...