Kremmer Dezső magáról így vall: „Én nem tartom magam művésznek, mondjuk a tojás szerelmese vagyok." Kátránypapírgyárban dolgozott, most rokkant nyugdíjas. A szakmájához semmi köze a tojás faragásnak, nagyon sok minden érdekeli, próbált faragni, esztergálni, kaktuszt gyűjteni, kertészkedni. Végül a tojásfaragás mellett döntött. Minden méretű tojás megtalálható, a fürjtojástól a strucctojásig az alkotásai között.
Hogy mi ihlette? Volt egy betegsége, sajnos elég komoly, amiből sikerült elég jól felépülnie, és utána a sok idővel valamit kezdenie kellett. Vett egy gravírozó készletet, próbált üvegre gravírozni, csak az már nem elégítette ki, jöttek a gépek, amivel ezt sokkal pontosabban meg lehetett csinálni. Majd jöttek a húsvéti ünnepek és kifejlesztett magának egy technikát, amivel meg tudta fogni a tojást. Először megtanult lyukakat csinálni, és fokozatosan bővültek a minták, a motívumok. Most már az elképzeléseit rá tudja vinni a tojáshéjra. Bizony előfordult munkája során, hogy három napig dolgozott egy tojással, és a végén csak a port ki akarta kifújni belőle, s kirepült a kezéből, összetörött.
„A tojásnak is megvan a saját maga egyénisége és udvarolni kell a tojásnak, hogy megmutassa, hogy mi lakozik benne" – mondja Kremmer Dezső.
A strucctojásból készített ékszertartóját használni is lehet, ki van bélelve is. Az a célja, hogy ne húsvéti tojásokat készítsen, hanem dísztárgyakat. Például az egyik tojást egy 70. születésnap alkalmából készítette a mester.De mint ahogy mondta Mága Zoltán hegedűművésznek is készített már egy remekművet.Az 2014 évben Pozsonyban is lesz két-hónapos kiállítása Fantasztikus remekműveinek egyes darabjait olvasóink is megcsodálhassák.
Telek Lajos
fotók: Telek Lajos
Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezet kóstolja meg Ön is a Organó Gold kavét!