Az előző 10 sorozatban szereplő fiatalok közül többnek segített a TAT ugródeszkaként. Néhány példa a sok közül: Az első sorozat győztese a keszegfalvai Mészáros Tamás, valamint a IV. sorozat második helyezetje a lakszakállasi Fekete Végh Szilvia már önáló albumokkal rendelkeznek, de a lakszakállasi Krnčan Milan, a dunaszerdahelyi Varga Evelin és a kicsindi Sóki Csilla is szép sikerekkel dicsekedhet. A bemondók közül a tallósi Babos Kitti és az ekecsi Nagy Viktória is rendszeres színpadi szereplő és rendezvényszervező. A tánccsoportok közül az ipolyszakállosi Szignál, a perbetei Margaret és a gútai Samballi rendszeres résztvevője a regiónk rendezvényeinek.
A szervezők minden évben igyekeztek kisebb-nagyobb újításokat vinni a versenybe, amellyel még érdekesebbé színesebbé tették a rendezvényeket. 2017-ben szintén egy újítással rukkoltak elő. A TAT ötletgazdájának Kiss Györgynek köszönhetően első alkalommal kerül megrendezésre a TAT internetes változatban. A cél továbbra is az maradt, hogy a tehetséges fiatalokat a lehető legnagyobb számú nézőnek be tudják mutatni, és ehhez választottak megfelelő eszközt, az internetet. A TAT XI. sorozatában 10 fiatal kerül bemutatásra. A Cool Club Slovakia fecebookos oldalán 9 héten át követhető figyelemmel a fiatalok teljesítménye. Minden héten 1-1 dallal mutatkoznak be, így összesen 90 dal tekinthető meg előadásukban. Ebben a sorozatban a nézők alkotják a zsűrit, mivel a fiatalok felvételeinek minden egyes megtekintésével egy-egy pontot adnak a versenyzőknek. A felvezető reklám felvételek, valamint az első 2 fo
rduló felvételeinek a össznézettsége meghaladja a 100 000-et. Ez az eredmény azt bizonyítja, hogy az ötlet életképes, van iránta érdeklődés.
A sorozatban a következő fiatalok mutatkoznak be: az ekecsi Pollák Mária, a bátorkeszi Semecky Enikő, a perbetei, Porubský Zsolt, a martosi Pinkér Katalin, a keszegfalvai Laki Bernadett, a naszvadi Kelemen Márk, a dunaradványi Sándor Eszter, a búcsi Szűcs Liza, az oroszkai Zsákovics László és a nyárasdi Lengyel Bettina.
A TAT XI. sorozatának létrejöttén 9 fős szervezői gárda szorgoskodott:
Kiss György-főszervező, ötletgazda, Gőgh Henriett - szervező, Sukola Tamás - szervező, műsorvezető, Kiss Gergely - foto-video, Gőgh Krisztián - foto-video, Kovács Zsolt - video, Dombovári Balázs - hangtechnika, Vrábel Tamás - fénytechnika, Ölvecký Viktor -fénytechnika
A Cool Club Slovakia polgári társulás bízik benne, hogy a XI. sorozat résztvevői közül többen is sikeres előadókká válnak, és fellépéseikkel rendszeresen színesíttik a felvidéki kulturális rendezvényeket. A POPTURMIXOT Kiss György-főszervező, ötletgazda, Sukola Tamás - szervező, műsorvezető informálta.