Talán úgy is kezdhetném, hogy a Felvidék egyik legjelentősebb szőlőhegye a kürti. Itt, 2008-ban, vagyis épp 11 esztendeje rendezték meg először a Kürti Borfesztivált. Ez a település nőtte ki magát egy másik Etyekké, ahol a szándék az volt, hogy össze kívánták fogni a térség vezető borászatait, és be kívánták mutatni a nagyközönség részére termékeiket, boraikat. Kürt több szempontból is ideális helyszín. Hozzájárult ehhez a hagyomány is, hiszen itt korábban is szövetkezeti központ létezett, melyben Korpás András tevékenysége meghatározó volt a helyi fajták kiválasztásában, nemesítésében. Az általa honosított fajták közé tartozik elsősorban a Pálava, Devin, Morva muskotály, André, Duna, Alibernet. Kürt vezető szerepe azért is tűnik jogosnak, mert hegyén meghatározóan dominál a szőlő, ellentétben a dombvidék többi részével, melyek gyümölcsössel, kisebb erdőterülettel, elbokrosodott parlaggal tarkítottak.
A tizenegyedik kürti borfesztivál hagyományos mesterségekkel és helyi szokásokat is bemutat. A vendégek megismerkedhetnek a borászok fáradtságos, egyedülálló munkájával, s belekóstolhatnak különleges, féltett nedűikbe. Szerető szívükkel, tudásuk legjavával készített ritkaságait hét ország ötven mesterembere kínálja, így a borbarangoló nem csupán a jellegzetes fajtákat, de a különböző borvidékek ízvilágát is összehasonlíthatja.
A hangulatról az idén is mintegy 50 zenei program gondoskodik. A tavaji zenei koncertek kiemelkedő eseménye volt Rúzsa Magdi fellépése pénteken, továbbá a Boney M-es Sheyla Bonnick koncertje szombaton. Bár a sztár kicsit megvárakozttata a közönséget, de közönségét igyekezett karpótolni és-, mint megtudtuk, ő is nagyon jól érezte magát a kürti hegyen. Az idén ujabb világsztár látogat Kürtre - a Saragossa Band, akik szombaton lépnek szinpadra és természetesen hozzák a slágereket mint például Big Bamboo (Ay Ay Ay) , Agadou, Loco Loco, Hula dance, Medley, és a Zabadak slágereket. Pénteken a Magna Cum Laude zorakoztatja a közönséget. Szombaton a Peter Cmolik Band melegíti elő a szinpadot a Saragosa előtt.
A fesztivál mottója évek óta változatlan „Szabad kürti borköztársaság“ ami tulajdonképpen egy metafora. Arra utal, hogy időtálló, belső szabadságot nyújtó és a felületes divathóbortoknak ellenálló értékeket képviselnek. A borfesztiválon öt közép-európai ország több mint 60 borásza várja a látogatókat.
Magyarországról ott lesz a Csányi Borászat Villány, a Dorogi Testvérek Tokaj,Vinceller és molnár Titti Sopron.) Romániából pedig Balla Géza.Aradról.
Ahogy a borfesztivál szlogenje is buzdít rá:
„Jöjjön, legyen, maradjon! Igyon-egyen, vigadjon!
Belépő elővételben péntekre 14,50 euró, szombatra 17 euró, kétnapos belépő pohárral és italjegyekkel 33 euró, pénteki belépő pohárral és italjegyekkel 18 euró, valamint szombati belépő pohárral és italjegyekkel 20,50 euró.
Program
Július 19. (péntek)
Alibernet Pódium
17.00 - 18.00 Kultivál Group
19.00 - 20.00 J&M Duo
21.00 - 22.00 J&M Duo
Chardonnay pódium
16.00 - 17.00 Magyar Csárdás Project
18.00 - 19.00 Magyar Csárdás Project
20.00 - 21.00 Jambros
Rizling Nagyszínpad
15.45 - 16.00 A Fesztivál ünnepélyes megnyitója
16.00 - 17.00 Szentmise
17.00 - 19.00 Ösztövér és Rozmaring Folklórcsoport, Bokréta Vegyeskar, Udvardi Dalárda
22.00 - 23.30 Magna Cum Laude
Kékfrankos Pódium
16.00 - 17.00 Peter Adamov
18.00 - 19.00 Peter Adamov
20.00 - 21.00 Peter Adamov
23.30 - 03.00 DJ Szemi & Sipos Dávid Sax Show
Tramini Pódium
16.00 - 17.00 Strings & Croon
18.00 - 19.00 Széplaki utcazene
20.00 - 21.00 Széplaki utcazene
Kékoportó Pódium
17.00 - 18.00 Berec Péter harmonikaművész
19.00 - 20.00 Berec Péter harmonikaművész
21.00 - 22.00 Berec Péter harmonikaművész
Dunaj Pódium
17.00 - 18.00 Petra Börnerová Trio
19.00 - 20.00 Petra Börnerová Trio
21.00 - 22.00 Silver Uragan
Veltelini Pódium
17.00 - 18.00 Tosoda Project
19.00 - 20.00 Tosoda Project
21.00 - 22.00 Kultivál Group
Július 20. (szombat)
Alibernet Pódium
15.00 - 16.00 Noémo akusztik
17.00 - 18.00 Peter Adamov
19.00 - 20.00 Nowember
21.00 - 22.30 Nowember
Chardonnay Pódium
16.00 - 17.00 Széplaki muzsika
18.00 - 19.00 Széplaki muzsika
20.00 - 22.30 Peter Adamov
Dunaj Pódium
15.00 - 16.00 Varjos zenekar
17.00 - 18.00 Varjos zenekar - Táncház
19.00 - 20.00 Varjos zenekar - Táncház
21.00 - 22.30 Peter Cmorik Band
22.30 - 23.59 Anyalai Pepes János és Népi Zenekara
Kékfrankos Pódium
16.00 - 17.00 Anyalai Pepes János és Népi Zenekara
20.00 - 21.00 Emmer-Zsapka Duo
22.30 - 23.59 DJ Cseku
Kékoportó Pódium
15.00 - 16.00 Berec Péter harmonikás
17.00 - 18.00 Berec Péter harmonikás
19.00 - 20.00 Korpás Réka és Debreczeni-Kis Helga
21.00 - 22.30 Tosoda Project
Tramini Pódium
16.00 - 17.30 Kultivál Group
18.00 - 19.00 Anyalai Pepes János és Népi Zenekara
20.00 - 22.30 Session Band
22.30 - 23.59 Saragossa Band Live Show
00.00 - 03.00 DJ Szemi & Sipos Dávid Sax Show
Lesz még Junior Wine Run futóverseny, ahol a 2004 - 2013-as korosztály méri össze erejét és kitartását 3 kategóriában 250 m, 700 m és 2,5 km-es futótávon.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
TELEK LAJOS